május 2012 hónap bejegyzései

2012.06.01.

/Kiadta: Püspökladány Nagyközség Tanácsa, 1974./

 

Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben

Könyvajánló:

Könyvespolcom egyik legkedvesebb darabját szeretném először bemutatni. Amikor kezembe veszem és fellapozom e könyvet, a megsárgult oldalak láttán, a kissé dohos, áporodott szagú lapok illatának hatására minden egyes alkalommal megelevenedik a gyerekkorom. Az a gyönyörű gyermekkor, ami oly sok kedves emlékkel teli és amelyek szüleim után, a nagyszüleimhez kapcsolódnak. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy ezzel mindenki így lesz, aki fellapozza ezt a könyvet. Visszautazik az időben, saját gyermekkorába, sőt a szülei, nagyszülei, dédszülei és ősei
gyermekkorába is.

Ez a könyv egy igazi és valós időutazásra hívja az olvasót. Aki egy kicsit is szereti Püspökladányt, aki szeret itt élni, vagy szeretett itt élni, az nem tudja ezt a könyvet úgy letenni, hogy ne lelné benne örömét. Ha másért nem, fellapozza azt az utcanevet, ahol él, vagy élt, vagy annak az iskolának a nevét, ahol tanult és megtudja annak történetét, illetve ami arról fennmaradt. Ki ne szeretne valami érdekeset, valami rég elfeledettet megtudni saját, közvetlen lakókörnyezetéről és ezáltal a saját múltjáról is?

Emlékszem, mikor kisiskolás koromban nagyszüleimnél belelapoztam e könyvbe, nem értettem, sőt még furcsálltam is ezen ABC-rendbe szedett történelmet, ma pedig már ezt tartom az egyik legnagyobb érdemének. Ettől olyan igazi és olyan részletgazdag, a szó legszorosabb értelmében vett
hely-történet. Ez a könyv sokkal több, mint egy történelemkönyv, hisz míg utóbbiak a „nagyvilág” eseményeit mutatják be, addig ez a könyv a mi elődeinkről, a mi gyökereinkről szól. Arról az óvodáról, iskoláról, ahova nemcsak mi, de szüleink, nagyszüleink, s az ő szüleik jártak; azokról a templomokról, amiknek tornyaira ugyanúgy felnézhettek ükszüleink is, mint mi most; azokról az utcákról, ahol mi járunk és jártak annak idején ők is (csak akkor ők még rendszerint térdig érő sárban) és azokról az emberekről, akik száz, vagy annál is több éve ugyanazokon a helyeken fordultak meg és éltek, mint mi most. Ez a könyv a történelmet emberközelivé teszi, amit itt érzünk, látunk magunk körül, ha végigmegyünk az utcán, vagy kinézünk az ablakon. Ha létezne ilyen kategória, Kecskés Gyulát nevezném a „legladányibb ladányinak”, aki életéből közel 44 évet szentelt szülőfaluja múltjának felkutatására és megörökítésére. Nélküle mi sem ismernénk ilyen részletesen Püspökladány történetét. Kecskés Gyula 44 év alatt több száz régi dokumentumot nézett át és több embert hallgatott meg a múlt feltárása céljából, mint azóta bárki más ebben a témában.

Azt gondolom, hogy ez a varázslatos fotógyűjtemény, ami ezen a weboldalon tárul elénk, időben és térben leginkább e Kecskés Gyula által írt könyvvel ér össze. Hisz míg Kecskés Gyula bemutat egy-egy utcát, vagy régi épületet a múltból, megosztva annak összes ismert adatát is az olvasóval, addig ezen a weboldalon meg is nézhetjük, hogyan néztek ki ezek az Ő korában, vagy esetleg sokkal régebben.

Azt gondolom, ezt a könyvet sok püspökladányinak nem is kell bemutatni, hisz ott állnak legtöbbünk könyvespolcán, de mindig jönnek az újabb és újabb generációk, akik erről talán még soha nem is hallottak. Különösen azért, mert e könyv 1974-ben 1000 példányban készült el, s azóta sem került újabb kiadásra. Ezért az ő kedvükért egy rövid áttekintést is szeretnék adni a könyvről. A műben helyet kapott egy bőséges forrásjegyzék, mely oldalakon keresztül sorolja a helyenként akár 200 éves dokumentumokat is, amiket Kecskés Gyula a könyv elkészítéséhez, kutatómunkája során áttanulmányozott. Ezután részletes bemutatásra kerülnek a könyvben Püspökladány nevének eredetére vonatkozó hipotézisek.
Ezt követi a könyv két legterjedelmesebb része, azaz Püspökladány alfabetikus-rendbe szedett belterületi és külterületi helyneveinek bemutatása, kitérve azok keletkezési idejére, körülményeire, sok helyen értékes helytörténeti adalékokkal kiegészítve. A könyv végül korabeli térkép-adatokkal és nagyon értékes régi fotógyűjteménnyel zárul. A könyv felbecsülhetetlen ismeretanyagot dolgoz fel és ad át a mai kor emberének.

É. Kiss Sándor ezt írta a könyvről s szerzőjéről 1976-ban: „A szülőföld iránt érzett szeretetnek és a lelkiismeretes gyűjtőmunkának szép tanúja ez a könyv. Közzéteszi benne a szerző több, mint négy évtizedes kutatásainak eredményeként Püspökladány 2150 helynevét. A nevek eredetét és jelentését eredeti kútfőkből és élő hagyományokból magyarázza és értelmezi úgy, hogy közben megismerjük a község népének és földjének eseményekben és változásokban gazdag történetét. (…) A könyv legnagyobb értéke tudományos megbízhatósága. Ami Püspökladányra vonatkozólag az Országos Levéltárban, három megye levéltárában, a Tiszántúli Ref. Egyházkerület Levéltárában, községi, egyházi, társulati irattárakban, tagosítási jegyzőkönyvekben fellelhető, mind felkutatta. Megkereste és megvizsgálta a régi kéziratos térképeket, összesen 41-et.
Az 1351-1800-ig terjedő időszakból több, mint 1300 kútfőt tanulmányozott át, a későbbi időkből még többet.”

Nagy szeretettel ajánlom e könyv olvasását mindenkinek! (Sajnos a könyv kereskedelmi forgalomban már nem kapható, de a helyi könyvtárban biztosan, a nagyszülők, dédszülők szekrényeinek mélyén pedig nagy valószínűséggel megtalálható.)

Végül szeretném idézni az első nagy ladányi lokálpatrióta, Kecskés Gyula tanító bevezető gondolatait: „Őrizze ez a könyv azok emlékét, akik Püspökladány földjét verejtékükkel öntözték, ellenség dúlása után hamvaiból annyiszor újjáépítették, utódaiknak megőrizték, és akik a lakosság boldogulásán, életének javításán a letűnt századokban vagy a közelmúltban fáradoztak és ma is munkálkodnak.”

Megyaszai Szilvia

***

Kitekintő:

Kecskés Gyula

Kecskés Gyula tanító 1901. július 12-én született Püspökladányban. Elemi iskoláit Püspökladányban és Mezőtúron, polgári iskoláit Püspökladányban végezte, tanítóképző főiskolát Debrecenben végzett. Először a helyi fiúiskolában tanított magyart, történelmet, földrajzot, kézimunkát és tornát. Majd később a helyi református egyház tanítója lett. Tanítói pályája mellett 1937. őszén átvette „A Püspökladány és vidéke” című hetilap szerkesztését, melyben főleg Ladány és környéke történeti és néprajzi ismereteinek átadása volt a fő célja. A lap 1939. októberében szűnt meg. A háború után résztvett a község életének és a helyi közigazgatás újjászervezésében. Lelkész és másodlelkész hiányában 1944. november és 1945. áprilisa között a református templomban tartott istentiszteleteket. 1938-50 között a helyi iparitanonc iskolában is tanított. 1929-ben kezdte a város történetét kutatni és ez a gyűjtőmunka szinte élete végéig tartott. Nagy lelkesedéssel és kitartással végezte munkáját, akárcsak a helytörténeti kutatómunkát is. Kecskés Gyula néptanító 1987. december 31-én, 87 éves korában hunyt el.

 

***

 

 

 

Püspökladányi pékmester közéleti, családi naplója és krónikája 1920 – 1990

/Kiadta: Püspökladányi Polgármesteri Hivatal,1991./

és

Püspökladányi pékmester második közéleti, családi naplója és krónikája 1920 – 2000

/Kiadta: Püspökladányi Polgármesteri Hivatal,1999./

 

Könyvajánló:

B. Kiss Albert első ladányi krónikáját maga a Kossuth-díjas karnagy, zeneszerző Csenki Imre látta el előszóval. Csenki Imre ajánlása kiemeli a könyv értékeit, bemutatva annak legfőbb tárgykörét és méltatja annak íróját. „A szülőföld iránti szeretete késztette az írásra, vezette tollát. Ez adja írásainak ízét, zamatát, és egyik legfőbb értékét. Szépirodalmi téren is jelentős. Írott, mint az események személyes átélője és hűséges krónikása (…) Megírta Ladány zenetörténetét, fáradságos munkával, utánajárással elkészítette a Ladányban működő zenekarok tablóját. A néphagyományok világából a régi betyárok életét. Megírta a régi mezőgazdasági életet, emberek szokásait, szenvedéseit. Orvosokról, pedagógusokról, a községben élő emberekről (…) ír. Megírta Püspökladány várossá válásának építészeti krónikáját. (…) Krónika ez egy volt nagyközség életéről, a benne élő emberek gondjairól, bajairól és örömeikről. E lokálpatrióta munka, páratlanul értékes kultúrtörténeti dokumentum, fényképekkel és illusztrációkkal.” A második kötet ugyanezt az elvet követi, időben és történetekkel kibővítve.

Mindkét könyv sajátossága, hogy bár az írások nagy része személyes eseményeken keresztül vezetnek bennünket, mégis feltárul előttünk Püspökladány múltja, történelmének egy jelentős töredéke. Ezek a könyvek is igazi időutazásra hívnak bennünket. Megismerkedhetünk régi falusi szokásokkal (pl. kenyérsütés, téli tanyázási szokások, falusi kikapcsolódási lehetőségek) és régi ladányi eseményekkel (a nagyvásárok megtartásának rendjétől kezdve hangversenyek, bálok, szoboravatások részletes bemutatásáig), sok jelentős ladányi rendezvény története megelevenedik előttünk. Olvashatunk ismert és csak a szűkebb környezet által ismert, de valamilyen tulajdonságuk miatt kiemelkedő ladányi emberek életéről, munkásságáról, lakodalmairól, némelyek temetéséről is. B. Kiss Albert nemcsak személyes élettörténetébe avatja be az olvasót, hanem Püspökladány kulturális, zenei, művészeti, gazdasági, társadalmi életének szemléletes bemutatásán keresztül a korabeli országos jelentőségű eseményekkel is párhuzamot von, összefüggéseket tár fel. Lebilincselő olvasmányok, ismerős élettörténetek, arcok, események köszönnek vissza e könyvek lapjain keresztül.

M. Szilvia

***

Kitekintő:

B. Kiss Albert

B. Kiss Albert 1923. június 8-án született Püspökladányban. Általános iskolai és ipari iskolai tanulmányait Püspökladányban végezte, majd 1942-től péktanonc lett. Pékmesterként 40 éven át dolgozott, Karcagi utcai házuk sütödéje évtizedekig látta el friss kenyérrel a Petri-telepet. Gyermekként, 10 éves kora óta trombitált és a zene oly meghatározó volt életében, hogy számtalan helyi zenekarnak volt a tagja. A zenélést még nyugdíjazása után is folytatta, felsorolhatatlanul sok rendezvényen, köztük legfőképpen lakodalmakban szolgáltatta a zenét. A napló és krónika írását 1962. októberében kezdte el, első könyvéhez az anyagot több, mint 10 évig gyűjtötte. Nagy hatással voltak rá iskolai tanítói, kik az írásra is biztatták, különösen Dorogi Márton és Kecskés Gyula tanítók. Erről Ő maga így vall könyvében: „Ami az írásaimat illeti, az úgy kezdődött: gyermekként szerettem a felnőttek körében tartózkodni, hallgattam beszédjeiket. (…) Tanyázások idején, téli estéken, ha tehettem, a felnőttek között voltam. Nyolc általános iskolát végeztem, azonkívül sok könyvet elolvastam. Dorogi Márton tanító úr biztatott is az írásra. (…) Tizenhárom éves korom óta állandóan zenélek is. Különböző testületi és egyéb zenekarokban játszottam. Sok mulatságban részt vettem, mint zenész. Ilyen irányú tevékenységem írásomhoz segítséget nyújtott. Az emberek között, azokat szórakoztatva, sokat láttam és hallottam. A fontosabb eseményeket feljegyeztem. (…) Helytörténetet írok. Esetenként országos jelentőségű eseményeket is. Szeretem Ladányt, ahol születtem és nevelkedtem.” B. Kiss Albert aktív közéleti tevékenységet folytatott, pékmesterként és zenészként sok embert, családot megismert szűkebb hazájában, mely ismeretek, emlékek méltó megörökítésére hivatott e általa írott két könyv. B. Kiss Albert 2000. június 30-án, 77 éves korában hunyt el.

M. Szilvia

 

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Csák Gyula: A szikföld sóhaja

/Kiadta: Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1977./

 

Könyvajánló:

„A megjelenése idején annyit vitatott Mélytengeri áramlás szerzője – regények, drámák után – ezúttal ismét szociográfiai jellegű munkával jelentkezik: szűkebb pátriájának, szülőföldjének, Püspökladánynak múltját, félmúltját és részben jelenét térképezte föl, féltő aggodalommal. Munkáját személyes, úgyszólván lírai indulat, jó értelemben vett lokálpatriótai érdekeltség, hevület inspirálta.
Az őt fölnevelő, bonyodalmas áttételekkel sorsává nőtt táj vonzása érett – évtizedek múltán – stúdiummá, nyomozó szenvedéllyé. Kivallatja nagyközségi rangra emelkedett szülőfaluja és a környező tanyavilág történelmét, hiteles forrásokat kutatva, közvetlen népi forrásokat hasznosítva, hogy így, lépésről lépésre, eljusson a szívéhez nőtt helység viszonylagos elmaradottságának, ma még nem egészen megoldott fejlődészavarainak értelmezéséhez, a lelkiismeretes írótól joggal elvárható erkölcsi segítségnyújtáshoz.” írja a könyv fülszövegében a kiadó. A könyv szerzője sajátos módon közelíti meg a korabeli ladányi paraszti világ, a tanyavilág helyzetét, melyekben Ő maga is felnőtt. Saját szemüvegén keresztül mutatja be azokat a helyi és általa fontosnak tartott országos viszonylatokat, melyek a paraszti társadalom életének alakulását befolyásolták. Püspökladány múltjának megidézése mellett a fő hangsúly a szerző korabeli, vagy azt közvetlenül megelőző kor feltérképezésére irányul.

M. Szilvia

***

Kitekintő:

Csák Gyula

Csák Gyula író, újságíró, szociográfus 1930. január 12-én született Nyíregyházán, de alig néhány hónapos korában egy Püspökladány környéki tanyára, a Bánfi tanyára került édesanyja szüleihez. Innen indult a pályája, ide kötik gyermekévei. Csák Gyula évtizedekig újságíróként dolgozott, riporterként újrateremtette a szociográfia irodalmát. Elbeszéléseiben sok a szociografikus, publicisztikus elem. Regényeiben a parasztság megváltozott helyzetének ábrázolása a legfőbb motívum. B. Kiss Albert első közéleti, családi naplójában és krónikájában azt írja, hogy a Csák Gyuláról és az ő gyermekéveinek helyszínéről, Püspökladányról készített riportfilmben – többek között – a ladányiak által jól ismert és szeretett Dorogi Márton tanító úr is megszólal és méltatja tanítványát. Így ír erről B. Kiss Albert: „Majd Dorogi Márton tanító urat látogatták meg. Hiszen az a látogatás bensőséges volt, mivel a tanító úr ismerte fel Csák Gyula gyermekkori tehetségét. A beszélgetés lakásának könyvtárában zajlott le. Tanító úr elmondta, hogy életének fáradozása nem volt hiábavaló. Tanítványai közül eddig tíz személynek kapta kézhez írásait.” A riportfilmben megörökítésre kerül többek között Kecskés Gyula tanító, Ladány történetének lelkes kutatója és Rettegi Istvánné tanárnő, a helyi múzeum megszervezőjének személye is, örök emléket állítva ezzel Ladány nevezetes tanítóinak. Csák Gyula jelenleg Budapesten él és alkot.

M. Szilvia

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2016.06.13.

Egy régi újságcikkre hívta fel Bere Tamás olvasónk, állandó segítőnk a figyelmet, mely Püspökladány kultikus intézményéről, AZ IFJÚSÁGI HÁZRÓL  íródott és a Magyar Ifjúság folyóirat 1987. február 27-i számában jelent meg, A ladányi kulcsos ház címmel.  A cikk – mely Muszka Jánossal, az Ifjúsági Ház vezetőjével készült – magával ragadó és igazi időkerék, mely azonnal visszarepít Bennünket a múltba. Figyelem! 1987. évi fotókkal Az Ifjúsági Házról!

A cikk ide kattintva olvasható , de utána várjuk vissza olvasóinkat egy nagy közös nosztalgiázásra (honlapunk ezen oldalának alján található Hozzászólás-felületünkön)!

03

Az egykori Ifjúsági Ház (Fotó: Magyar Ifjúság, 1987. február 27.)

ifiház színházterme

Az egykori Ifjúsági Ház színházterme (Fotó: Magyar Ifjúság, 1987. február 27.)

 

***

*

2012.12.19.

.

A képek rákattintással lapozhatóak!  –  Köszönjük az album fotóit egyrészt a Karacs Ferenc Múzeumnak, valamint az egykori KIK ifjúsági szervezet tagjainak, illetve a visszaemlékező írást az egykori KIK-eseknek.

***

Ifjúsági Ház:

(Kultúrház, Móricz Zsigmond Járási Kultúrház, Járási Művelődési Ház, 1972-től Püspökladányi Nagyközségi és Járási Művelődési Központ, később Ifjúsági Ház, vagy Ifiház)

A Petőfi u. 1. sz. alatt. Az épület eredetileg a Püspökladány és Vidéke Ipartestület székháza volt, a telket a vallásalaptól vásárolták meg. Az épület utcai része 1926-ra készült el, a ladányi iparosok természetbeni és pénzfelajánlásából. Már az 1930-as évek közepe táján felmerült – főleg az ifjú iparosok kezdeményezésére – az a gondolat, hogy székházukat nagy, korszerű előadóteremmel, beépített színpaddal, öltözőkkel bővítsék. A 30-as évek végén elfogadták azt a javaslatot, hogy a kultúrtermet egy országos tárgysorsjáték jövedelméből építsék fel. Az engedélyt a pénzügyminisztériumból megkapták. A II. világháború alatt így épült fel az épület kultúrterme. Még a háború alatt felépült a folyosó is. 1946-ban feloszlatták az ipartestületeket. Az ipartestületi székházat 1949-ben államosították. A Kultúrház 1950-ben kezdte meg működését, melynek 1961-ig Móricz Zsigmond Járási Kultúrház volt a neve. 1952-ben a nagy előadótermet szétnyitható üvegfallal választották el az utcai teremtől, ezzel 600 személy befogadására (400 ülőhely) lett alkalmas (396 négyzetméter nagyságú színházterem). Színpada 7,5 x 11 méter méretű volt, 2 öltözővel. 1964-ben 14 működő szakköre volt, 21 csoporttal.
1972-től Püspökladányi Nagyközségi és Járási Művelődési Központ lett a neve.

(Forrás: Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben)

*


Az IFJÚSÁGI HÁZ, mint kulturális intézmény ( Petőfi utca 1.)


Az épület:

–       1926-ban építtette, a ’40-es években bővítette az Iparkamara

–       1950-től (különböző neveken) Művelődési Ház,

–       1977-től Ifjúsági és Úttörőház,

–       1985-től Ifjúsági ház mozival,

–       1987-től az első civil egyesület – a Szabadidős Társaságműködteti,

–       1991-től a kocsma-rendszerváltás áldozata (nyitva tartás),

–       1993-ban kigyullad, majd lebontják.


Az Ifjúsági Házhoz kapcsolódó közösség:

Egy kulturális intézményben – a programok, vagy meghatározó személyek vonzása miatt – mindig kialakulnak olyan kis, néhány fős csoportok, melyek az átlagnál sokkal több időt töltenek az intézményben. Megismerkednek, jól érzik magukat együtt, bekapcsolódnak a munkába – önkéntes civil segítőkké válnak.

Ezekből a fiatalokból a 60-as évek legvégén a Radar Ifjúsági Klub jött létre. Működött már magnós klub is. Ide a fővárosból érkeztek az izgalmas és új, nyugati beat – rock – pop zenék, amiket nem csak hallgatni, de másolni is lehetett.

A hetvenes évek elején egy teljesen új szórakozási forma, a DISCO söpör végig a világon, ezért természetes, hogy a „Ladányi Kultúrházban” is ez hozza lázba (és egymás közelébe) a fiatalokat. A magnetofonok már elérhető áron beszerezhetők, a Műv. Ház technikusai, és más elektrotechnikai ismeretekkel rendelkező fiatalok erősítőket – hangfalakat fabrikálnak, az enyhén exhibicionista dumagépek pedig a mikrofont ragadják magukhoz és már indulhat is a sok-sok táncolni, szórakozni vágyó fiatalt vonzó DISCO-KLUB.  1972. szeptemberben volt az első buli – a báli zenekar technikusától kölcsönzött eszközökkel. 1973 – 77 a kísérletezgetés időszaka volt. 1973-ban a BRAVO Disco Klub tagjai emlékezetes előadást hoztak létre a Vasutas Kultúrház udvarán Ringasd el magad… címmel. (A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. musical alapján.)

Az új Művelődési Központ átadása utáni munkamegosztásban a „nagy kultúra” kerül az új intézménybe, míg a fiatalok virgonckodása marad az Ifjúsági Házban.

Itt (csak) két főállású népművelő dolgozik, de tökéletes az összhang a két kulturális egység dolgozói között, ezért (majdnem) minden jól működik!

Ez esetben is a rendszeresen az Ifiházban tartózkodókkal kezdődik minden. A létszámuk egyre növekszik.  Megjelenik az igény a több napi nyitva tartásra: „HA  OTTHON  NEM  VÁR  SENKI,  GYERE  BE,  NE  LÉGY  AZ  UTCÁN!”

(Összeállították az egykori KIK tagjai:

Kasza András, Kincses László és Sipos János)

*

Az Ifiházhoz szorosan kapcsolódó KIK (Központi Ifjúsági Klub) és a Rock-Film-Disco történetéről a Kulturális Élet/Csoportok, Együttesek almenüben találhatóak további érdekes információk és fotók

***

*

2012.06.01.

Ahogy mi emlékszünk:

– “Az Ifjúsági ház sokkal több volt, mint diszkó. A minőségi szórakoztatás kitűnő példája. Emlékszem, 1990-ben az akkori demisz tagjaként (a KISZ-ből kirúgtak – fel is oszlott hamar) és az Országos Diákmozgalmat Segítő Bizottság tagjaként harcoltam hogy ne bontsák le és építsenek üzlethelyiségeket alig néhány vállalkozó érdekei szerint. Az akkori polgármesteri hívatalban is felszólaltam-talán akkor tanácsnak hívták. Persze meghallgatták el-elcsukló hangú beszédemet, de a többit tudjátok. És felépült a Hanza” (F. András)

– “Azon a nyitott ablakon ki és bemászkáltunk.” (F. Ildikó)

– “Azt a mindenit, de jó volt odajárni!!!!!! tudtuk, hogy bármikor odamegyünk nyitott ajtó vár bennünket, tényleg azon a nyitott ablakon is ki-be jártunk.” (K-né F. Erika)

– “Ott a régi táncok lábnyoma, a csókok íze…..” (V. Rozi)

– “Este 8-kor már tömve volt, és éjfélkor vége volt a bulinak, nem úgy mint mostanság , hogy este 11 után indulnak el a mai fiatalok szórakozni! Milyen jó volt!!!! Nekem mindig a 10.25-ös busszal kellett hazamennem, de nagyon sokszor “lekéstem” az utolsó buszt:))” (H. Éva)

– “‎…az utolsók között béreltük….!!!!!!!Hihetetlen bulik voltak!!!!” (M. Feri)

– “Mennyi szerelem szövődött, és mennyi szakítás zajlott a falai között…. ?! :)” (K-M. Anita) 

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

 

Tovább a friss hozzászólásokhoz

***

Művelődési Ház:

A Művelődési Ház épületének megtervezéséhez 1968-ban kezdett hozzá a Debreceni Tervező Vállalat. Több módosítás, áttervezés után az alapkő lerakására 1973. augusztus 19-én került sor az Urbanizációs Hónap keretében.
A kivitelező az épület felépítését 2 éves határidőre vállalta. Ez azonban objektív nehézségek miatt egyre tolódott. Az építési és beruházási költségek 15 millió forintot tettek ki. A Művelődési Ház 290 fő befogadóképességű színházteremből, klubteremből, előadóteremből, egy kisebb szakköri helyiségből és a színházterem kiszolgáló helyiségeiből állt.
Az épületben helyet kapott egy Könyvtár, amelyben külön felnőtt- és gyermekkönyv kölcsönző és folyóirat olvasó terem szolgálta (és szolgálja ma is) az olvasók igényeit.

Tovább a friss hozzászólásokhoz

***

Építkezések:

– OTP: 1954-től a Hősök tere 6. sz. alatt működött. 1962-63-ban átköltözött a Hősök tere 3. sz. alá.  – 1-2. kép

Hangulat étterem: A Biczó-halmi pince, melynek helyére az étterem épült, 1969-ig községünk legrégibb építménye volt. A 18. század közepén már megvolt a Biczó-halom alatt. 1796-ban azt írták róla, hogy új ajtót kapott. A jobbágyoktól kilenced címen beszedett bort, esetleg gabonát is tárolhattak eleinte benne, mert a csapszék később létesült benne. Lebontásáig az ÁFÉSZ használta. A Biczó- halom helyére építették 1969-ben a Hangulat éttermet, 3 563 745 .- Ft-os költséggel. 1970. február 5-én nyílt meg. – 3. kép

(Forrás: Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben, 1974.)

***

Ahogy mi emlékszünk:

– “Keresgéltem, mi volt a Biczó-halom. Az eredetét nem találtam, csak ezt: Karácsonytól Szent Mihály napjáig csak a község belterületén lévõ
csapszékekben vagy a község külterületén található csárdákban lehetett bort mérni. Csapszék kettõ volt a településen: a Belsõ csapszék és a Biczó-
halmi csapszék. A Belsõ csapszékrõl már az 1791. évi összeírás azt mondta, hogy félig földbe süllyesztett õsrégi, tölgydeszkából épült nádtetõs épület pincével.
Helyileg a mai városi bíróság és a református lelkészi lakás közötti területen lehetett, 1860 körül bontották el a református egyház kérésére.
A Biczó-halmi csapszék az 1700-as években épült a mai Hangulat vendéglõ helyén volt Biczó-halom tövében. Ez is nádtetõs, de nyitott tornácos
épület volt, pincéje a Biczó-halom alatt terült el. Funkcióját az 1850-es években épült Nagy vendégfogadó, másnéven Rákóczi vendéglõ és szálloda vette át, mely 1940-ig működött.” (B. Judit)3. kép

– “Erről már nekem is mesélt apukám és mintha azt mondta volna, hogy itt tárolták a jeget inenn hordták szét.” (K-né J. Kriszta) 3. kép

– ” Később a “sarkinak” volt az ital- stb. raktára. A sarki az FMSZ legnagyobb élelmiszerboltja volt. A domb másik vége a kultúrház udvarára lejtett. Télen ott sokszor szánkóztunk. Még mikor bálba jártunk, akkor is meg volt a domb.” (K. Sámuel)3.kép

– “Biczó-halom. A Hangulat vendéglő helyén állt a nagy domb. Az alá épített pince miatt maradt meg 1969-ig.  A Biczó névvel legelőször az 1556. évi dézsmajegyzékben találkozhatunk, utoljára 1599-ben. Őket is elsodorhatta az ezen a vidéken sokat pusztító török-tatár hadjárat. A halmon különösen nagy esemény történhetett valamelyik Biczóval, hogy szájhagyomány útján fennmaradt a név mindaddig, míg másfélszáz év múltával leírják, mint egy domb nevét. Nincs más magyarázat a név eredetére vonatkozóan. (A forrás 1974. évi kiadás)” (F. Erzsébet)3. kép

– “Az 1930-as évek elejéig akáccal volt sűrűn beültetve. Az akácok kiirtása után a gyerekek kedves téli szórakozóhelye volt lehordásig.” (F. Erzsébet)3. kép

– “És az onnan elhordott halommal töltötték az mostani Petőfi utca páros számozású oldalát.” (F. Ildikó)3. kép

– “Én még jártam ebben a pincében. Körbei bácsi volt a fuvaros az Áfész -nál a Zsiga nevű lóval, “aki” egy nagyon makrancos csődör volt, folyton szét rúgta a szekeret. Körbei bácsi tudott vele egyedül bánni. És innen szállított ki az italokat. Apu akkor az Áfész -nál volt raktáros és nyáron mehettem a lovasszekérrel. Micsoda emlékek. Most, hogy látom, igencsak elszorul a torkom” (Cs. József)3. kép

– “A Biczó halom! A város legrégibb épülete volt az ott lévő pince! Lebontották, még lehet hogy van belóle tégla nagyanyám házánál.” (L. Attila)3. kép

– “Ez a Lordok háza helyén lévő üzletsor.” (L. Attila)4. kép

– “A kenyérgyár építése” (F. Sanyi)5. kép

– “Apukám itt dolgozott!!!” (Sz-né F. Tündi)5. kép

– “Amikor épült egy munkás (sajnos a névét én most nem tudom) építés közben lezuhant és szörnyethalt.” – (K. Csaba)6. kép

– “Emlékszem, hogy nagyon lassan épült ez a panelház… Hosszú időre le is állt az építkezés, aztán mégis folytatták.” (Sz. Árpád)6. kép

– “A kenyérgyár felőli vége panel, az nagyon lassan készült el,és nagyon sok kívánni valót hagyott maga után a munka minősége…..Volt olyan lakás, ahol ki lehetett látni az ablakpárkány alatt….! 1984-jan-febr.-ban költöztünk oda, akkor adták át. Ja, és sorsolás volt, hogy ki melyik lakást kapta! ” Tanácsi kijelölésű” Otp-s lakások voltak. Most figyelj: 550.000.- Ft volt az ára.!!!” (A-né Ildi)6. kép

– “Ennek az épületnek a helyén volt régen a piac, ha jól emlékszem, a kőfalra Casco volt felírva.” (B-né B. Anikó)7. kép

– “Én is emlékszem rá. A kőfal hosszúnak és nagynak tűnt.” (B. Anikó)7. kép

– “Volt ott egy kis bolt is bent,meg egy tápbolt,meg nem ott volt Dúróné boltjának egy elődje(utána meg a Rákóczin talán..)” (M. Ildikó) 7. kép

– “Azt mondjátok, hogy pontosan a házak helyén volt? Nekem úgy rémlik, mintha az út szélén lett volna, tehát a mai park helyén.” (Sz. Edit)7. kép

– “Igen a park körül inkább.A kerítés pont a járda mellett volt,de lehet,hogy a járda beljebb volt.” (M. Ildikó)7. kép

– “Most mondja apukám, hogy a gyakorlati terem építésénél az akkori diákok, köztük ő is segítkeztek. A gimi helyén állt a Turcsányi iskola.” (K-né J. Kriszta)9. kép

– ” Legkissebb gyermekem kedvenc szobra. Még kicsi volt, babakocsis, izgatott volt, mikor arra sétáltunk, Ő  szerintem azt várta, hogy a szobor lelép onnan föntről !! Szabályosan kitekeredett a kocsiból.” (K-né Mária) 10. kép

– “Munkavédelemből ma megbukna a csapat. De ez a kép páratlan.” (K. Csaba)10. kép

– “‎1994-ben került megrendezésre Ladányban a II. Nemzetközi Kőszobrász Szimpozion (idéztem a nevét, így írták). Ez egy művésztelep volt, melyet a “Pro Arte” Alapítvány szervezett. Volt itt finn szobrásznő (alkotása a Híd c. szobor az egyik parkunkban), ez a spanyol úr készítette pl. az egyik parkunkban álló Andalucia c. szobrot is, volt itt erdélyi fafaragó és még néhány magyar és persze ladányi szobrász és kőfaragó is (Győrfi Lajos, Szilágyi Attila).” (M. Szilvia)11. kép

– “Igen, Megyaszai Szilvia pontosan idézte a programot, melyet valóban a Pro Arte Alapítvány szervezett, Győrfi Lajos szobrászművész vezetésével. Antoni Gabarre nagyon szívesen jött Püspökladányba. Egy ilyen falfestmény nem semmi munka ám! Neki ez nem az első volt. Győrfivel konzultált arról, hogy mi legyen a téma. Akkor terveződött a Darvas kút a térre, ezért lettek a daruk a falon is. Nagy munka volt megszervezni a fal felállványozását is ( azt én csináltam), hiszen 1994-ben még nem nagyon voltak építési vállalkozók, ahonnan azonnal leakaszthattunk volna ennyi állványt. Szerintem nagy húzás volt akkor ez a falikép. Jó lenne, ha meg tudnánk őrizni az állagát sokáig. (Cs. Gabriella)11. kép

Tovább a friss hozzászólásokhoz

***

Ahogy mi emlékszünk:

– “Ilyet fogatot mi már nem láttunk, bár én még láttam tehén és bivaly fogatot, de szürke marhát már csak a hortobágyon. Ezek eltüntek a korszakkal együtt.” (Cs. József)10. kép

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Csenki Imre Emlékkönyv

Emlékezések, dokumentumok

/Kiadta: Kodály Intézet, Kecskemét 2004./


Könyvajánló:

Ezt az egyedülálló életrajzi könyvet Ittzés Mihály szerkesztette, Csenki Imre lánya, Csenki Éva közreműködésével. A könyv kísérletet tesz a nagy zeneszerző életének és munkásságának bemutatására, de maga a szerkesztő írja utószavában, hogy nehéz szívvel tesz pontot e könyv végére, mert tudja, hogy Csenki Imre életének és munkásságának sok dokumentuma még feltáratlan. Az adósság tudata ellenére mégis úgy érzi a szerző, hogy „a leglényegesebb vonások erről a gazdag, siker és mellőzés kettősségében kibontakozott életről, az azt mozgató erőkről és az azt létrehozó személyről, kirajzolódnak a könyvben.”

A könyv gondos alapossággal tárja elénk városunk szülötte, a nagy püspökladányi néptanító fiának életét és munkásságát. Az életút bemutatása mellett helyet kapnak a könyvben tanítványok, pályatársak, barátok emlékezései, Csenki Imre írásai, levelezései, és részletes bemutatásra, megjelölésre kerülnek mindazok az adatok, melyek karnagyi és zeneszerzői működéséhez kapcsolódnak (pl. általa vezetett együttesek, külföldi vendégszereplések, nyilvántartott felvételek, hanglemezek, általa kiadott zeneműveinek jegyzéke, Csenki Imréről megjelent tanulmányok és publikációk), valamint helyet kap a könyvben egy értékes családi és munkásságot bemutató fotógyűjtemény is.

Szilasi Alex zongoraművész, a nagy zeneszerző unokája így ír a könyv ajánlásában: „Csenki Imre a szó nemes értelmében igazi mester volt, a zene mestere. Művészi pályája során sohasem a tömegeket szolgálta, akik nem is értek rá művelődni, mivel folyton művelték őket, hanem varázsos lényével az egyéneket külön- külön szólította meg. Egy nagy generáció tagjaként a zene szeretetének ügyét nem beláthatatlan távokban jelölte meg, hanem sokkal inkább az egyén belső igényeinek fejlettségében, melynek kimunkálása valódi távlatokat nyithat. Mindehhez persze tudás szükséges, méghozzá biztos tudás. Ez volt az, ami hiteles művésszé emelte, tehetségét a világ minden táján elismertté tette…”

M. Szilvia

***

Kitekintő:

Csenki Imre ijfúkorában

Csenki Imre karnagy, zeneszerző 1912. augusztus 7-én született Püspökladányban. Édesapja id. Csenki Imre néptanító, aki a róla elnevezett püspökladányi „Csenki-iskolában” lakott és tanított közel 50 évig. Id. Csenki Imre 1909-ben kezdte a tanítást Püspökladányban, egyéb kulturális tevékenységét pedig 1911-től folytatta. Műkedvelő előadásokat szervezett előbb gyermekeknek, majd felnőtteknek, 300 két-felvonásost, több száz egyfelvonásost vitt színpadra, zenekart szervezett, kórust vezetett. Fia, Imre ebbe az aktív szellemi és kulturális közegbe született, így természetes volt számára, hogy édesapja már 6 évesen zongorázni tanította. A gyermek Imrét 7 éves korától a Debreceni Zeneiskolába íratta és járatta. Nagy zeneszerzőnk életútja és munkássága így vette kezdetét, ilyen gyökerekkel indult el szülőfalujából, Püspökladányból, hogy aztán megvalósítsa és betöltse azt a nagyívű pályát, melyet a Csenki Imre Emlékkönyv próbál felölelni és bemutatni. Csenki Imre zenetanár, címzetes főiskolai tanár, karnagy, zeneszerző, Kossuth-díjas, Kiváló Művész, A Köztársasági Érdemrend Középkeresztje birtokosa soha nem feledkezett meg később sem szülőfalujáról. Rendszeresen hazalátogatott, jelentősebb eseményeken vett részt, többek között 1976-ban az id. Csenki Imre Emlékünnepségen, melyet édesapja születésének 90. évfordulója tiszteletére rendeztek Püspökladányban. 1996. augusztusában a Püspökladányiak Világtalálkozójára látogatott haza.

Csenki Imre Püspökladányban, B. Kiss Albert pékmesternél tett látogatása során (1982.)

Ahogy Ittzés Mihály könyvében fogalmazott „a ladányiak különösen nagy szeretettel, hűségesen őrzik a Csenki-emlékeket, szellemiséget. E város esetében ez nem csak a nemzetközi hírnévre jutott karnagy, hanem a hajdani falu jó emlékű művelődési mindenesének, néptanítójának, id. Csenki Imrének a megbecsülését is jelenti: róla nevezték el a város énekkarát, ifj. Csenki Imre pedig a jövő művészetkedvelő közönségét és bizonyára leendő szakembereit is nevelő művészeti iskolának adott nevet.” Csenki Imre karnagy, zeneszerző 1998. július 15-én, 86 éves korában hunyt el Budapesten.

 M. Szilvia

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Csenki Sándor: A cigány meg a sárkány (Püspökladányi cigány mesék)

Püspökladányi cigány mesék

/Kiadta: Európa Könyvkiadó, Budapest 1974./

Illusztráció: Bartha László

 

Könyvajánló:

„A kötet a püspökladányi cigánytelep meseanyagát tartalmazza, amelyet Csenki Sándor gyűjtött össze 1941-1943 között, cigány nyelven, oláh cigány adatközlőktől.

A felszabadulás utáni napokban tragikusan elhunyt Csenki Sándor (1920-1945) bátyjával, Csenki Imre zeneszerzővel együtt elsőnek elevenítette fel hazánkban a két háború közötti időszakban a cigány néprajzi gyűjtések hagyományát, amelyekkel Magyarország a századforduló táján világviszonylatban első helyen állt.

Illusztrálta: Bartha László

Kitűnően megtanult cigányul. Mint a mesék lejegyzésének időpontja mutatja, az egyetemi vizsgaszünetek idejét használta fel arra, hogy szülőfaluja cigányságának mesekincsét összegyűjtse.

A meséket tollbamondás után, sietős ceruzaírással jegyezte le kockás iskolai füzetekbe. (…) A nehezen olvasható kézirat kibetűzésére Mészáros György vállalkozott 1969-ben.
Az anyagnak kb. felét – 27 mesét – magyarra fordította, s fordítását a püspökladányi tanács 1972-ben sokszorosított kiadvány alakjában közzéadta.

Ezután sor került a teljes anyag elolvasására és lefordítására. (…) Cigány nyelvű mesékből kevés megbízható szövegkiadással rendelkezünk.
Csenki Sándor gyűjtése számszerűleg az összes eddigi kiadványt felülmúlja a kötetünkben lefordított 63 darabbal.

Külön értéke, hogy egy zárt cigány közösség teljes meseanyagát felöleli….” Így méltat a könyv utószavában a szintén magyarra fordító Vekerdi József.

M. Szilvia

***

Kitekintő:

Csenki Sándor

A püspökladányi születésű, mindössze 25 évet élt Csenki Sándor – a híres és elismert karnagy, zeneszerző és népzenekutató Csenki Imre öccse – a cigány kultúra országosan ismert és elismert kutatója volt. A korabeli sajtóban, 1942-ben azt írták a fiatal Csenkiről, hogy bátyjával Kodály Zoltán megbízásából cigány-népdalokat gyűjtöttek Erdélyben. Csenki Sándor eközben cigánynépmese-gyűjtést is folytatott és 40 napig, mint üstfoltozó élt a vándorcigányok között, miközben összegyűjtötte népmeséiket.

Csenki tudományosan is foglalkozott a cigány nyelvvel és összehasonlító nyelvészeti alapon vizsgálta a cigány-népmesék indiai vonatkozásait. Pályafutását és életét a II. világháború törte ketté, fiatalon halt meg, orosz hadifogságban. Csenki Sándor elemi és középiskoláit Püspökladányban végezte, majd magyar-francia szakot végzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán 1939-1943 között.

 M. Szilvia

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Makra Sándor: A szolnoki bég vérdíja

(regény)

/Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1972./

Illusztráció: Győry Miklós

 

Könyvajánló:

„Karcag és Püspökladány között hosszú-hosszú határvitát indított el “a lőzérhalmi eset”, amelyről ez a regény szól. A Lőzérhalom tövében holtan találják a szolnoki bég Debrecenbe küldött futárát. A karcagi esküdtek szerint ez a hely “sose volt karcagi határ”. A mit sem sejtő, birtokéhes ladányiaknak a friss tulajdonjoggal együtt a vérdíjat is vállalniuk kell.

A regény egyik cselekményszála Izmail bég vizsgálatának története, a másik pedig a két “ismeretlen tettes”: Lackó bojtár és komája személyes sorsa.

Illusztrálta: Győry Miklós

Hogyan éltek az egyszerű alföldi emberek a török hódoltság alatt, és hogyan állottak ellen a maguk naiv és furfangos módján a hódítóknak, erről szól a regény. (..)

A levéltári iratok tanúsága szerint a ladányiaknak meg kellett fizetniük a vérdíjat. Meg is fizették. Ebből az is valószínű, hogy Izmail bég a valóságban sokkal később távozott el az élők sorából, mint a regényíró – jogos írói szabadsággal – feltételezi. A Lőzérhalom tulajdonjogáért évtizedekig folyt a perlekedés a püspökladányiak meg a karcagiak között. Sok ember halt meg ezért vagy azért az igazságért.
Végül a török kivonulása után a nádor, mint a jászok és nagykunok legfőbb bírája, véglegesen Karcagnak – akkori nevén Karcagújszállásnak – ítélte oda.” Legalábbis a terület tulajdonlásának kérdése így oldódott meg a könyv szerzője szerint.

 M. Szilvia

 ***

Kitekintő:

A történet alapját képező valós eseményekről Kecskés Gyula azt írja helytörténeti könyvében, hogy Werbőczy István országbíró, nádor (a későbbi szokásjogi gyűjtemény, a Tripartitum szerzője) a határper rendezése érdekében még Ladány határában is járt, ugyanis II. Ulászló király 1506. július 10-én kiadott rendeletében többek között Werbőczy országbírót is kirendelte a helyszínre, aki azév július 25-én ítélő társaival vizsgálatot tartott a területen. Az Ágota-puszta ezen része mindig is viszály forrása volt, hol a kunok, hol a püspök jobbágyai fosztották ki.
Végül az ítélőmesterek döntése alapján a peres földet kettéosztották, egy-egy része Nádudvaron és Ladányon kívül Karcaghoz és Asszonyszálláshoz került.

 M. Szilvia

Tovább a friss hozzászólásokhoz