Lövei Attila tollából…

Kiss Sándor - kép a hadifogságból

Dédapámra, Kiss Sándorra mindig is úgy gondolt vissza a családi emlékezet, mint egy igen kemény, de családszerető emberre.

Rengeteg történetet hallottam róla, és mindig szóba került vele kapcsolatban, hogy az első világháború alatt Szicílián volt hadifogságban.

Gyermekkoromban az a szó, hogy hadifogság, nagyon „misztikusan” hangzott. Elképzeltem egy sziklás falú várbörtönt, ahol a rácsok mögött sínylődik a hős dédapám, mint a huszadik századi Monte Cristo grófja, a tengert figyeli, és hazagondol Ladányra, a poros alföldi szülőfalujára….

Közben, ahogy teltek az évek ez kép sokat alakult (bizonyára azért is, mert elkezdtem egyre élénkebben érdeklődni a történelem iránt), és egyre inkább úgy éreztem hogy szeretnék az életéről, illetve katonai éveiről minél többet megtudni.

Írtam egy levelet a Hadtörténeti Levéltárnak, hogy megtudjam, milyen adatok állnak rendelkezésre vele kapcsolatban.

A Levéltár egyik munkatársa a bécsi kirendeltségéhez irányított, ahol érdeklődésemre kiderítették, hogy dédapám a 3. honvéd gyalogezred őrmestereként szolgált, Terrasini – Palermo az internálási helye, és az iratok szerint egészséges volt. Ez már egy nyomnak látszott, amin elindulhatok. Tudom azt is, hogy az iratok az idők folyamán megsemmisültek, de hamarosan új információkhoz jutottam. Előkerült ugyanis néhány kitüntetés/emlékérem amelyet a háború után kaphatott, igényelhetett.

Kitüntetések

Majd megtaláltam egy noteszt, amelyben leírja, melyik kitüntetést mikor igényelte, illetve melyiknek mi az azonosító száma. Ezek a következők:

-Károly Csapatkereszt (2973 ny? 935)

-Ausztriáért Emlékérem (69055)

-Porosz Háborús Emlékkereszt II. osztály (III/1631)

-Magyar Háborús Emlékérem (77696)

-Ezüst vitézségi érem (1475)

-Bronz vitézségi érem (szám nélkül)

A notesz azt is említi, hogy mikor írt a „Magyar Királyi Hadilevéltár Személyügyi Osztályának a II. osztályú ezüstről”, illetve az Osztrák Követségnek a „háborús emlékérem ügyében” A levél elküldésének dátuma: 1938.03.12. és 1938.05.08-án érkezett meg a kitüntetés. Az Osztrák Követségnek május 9-én ment a levél, és május 24-én jött a válasz, hogy később küldik az érmet.

Nagyon izgalmas volt így visszaolvasni ezeket az anyagokat, illetve megdöbbentő volt, hogyan kapcsolódnak össze a tárgyi emlékek a leírt információkkal.

Az említett noteszből az is kiderült, hogy a hadifogságból hazatérve a csóti táborba érkezett, ehhez is találtam egy azonosító számot: 43985.

 

A következőkben röviden bemutatom az életét:

Kiss Sándor 1887.12.20-án született Püspökladányban, Kiss Gáspár gazdálkodó fiaként.

Kiss család

Itt látható családunk legrégebbi családi fotója.

A többgyermekes család nagy csapásként élte meg a világháború kitörését. A kép a háború előtt készült azzal a céllal, hogy ha esetleg az 5 férfiból valaki nem jönne haza a háborúból, maradjon egy közös kép a családról.

Ketten sajnos valóban nem tértek haza többé…

A bal szélen látható a dédapám, Kiss Sándor, aki a felesége Kéri Julianna vállát fogja.
Mellette áll Kiss Albert -dédapám testvére.
Az álló sorban jobbról a harmadik ifj.Kiss Gáspár.

 

A dédapám 1911-ben már katona volt, erről tanúskodik az a fénykép, ahol egy csapat katona mellet pózol a bal oldalon, mint őrmester.

Csoportkép 1911-ből.

Csoportkép hátoldala

A kép hátulján található írás szerint Gáspár testvére is katona lehet már ebben az időben, íme róla is egy fénykép amely 1914-ben készült.

Kiss Gáspár

A kép hátoldala

Arról nincs adat, hogy Kiss Sándor mikor került ki a frontra, de annyit sikerült kideríteni, hogy a 3-as gyalogezred katonája volt, a családi emlékezet szerint csak az olasz fronton szolgált.

Mivel rendelkezik Károly csapatkereszttel, az bizonyosnak látszik, hogy minimum 12 hétig frontvonalban volt.

Hogy mikor és hol fogták el, nem lehet tudni, de Szicíliára került fogságba, ahol minimum 4 évig tartózkodhatott.

A fogság alatt megtanult hegedülni, mivel a társai között több zenész is volt.

A szicíliai évek egyik emléke az a hegedű is, amelyet onnan hozott haza, és később az unokájának ajándékozott.

A Szív

 

E mellett érdekes emlék az a most is meglévő kézzel írott két kötetes könyv, amelyet egy fogolytársa fordított le olaszról magyarra, és egy olasz író, Edmondo De Amicis regénye.

Címe: Cuore, azaz „Szív”.

Érdekes adalék, hogy magyar nyelvű kiadása 1987-ben jelent meg itthon, amely gyermekkorom egyik kedvenc regénye volt.

Peresze kiskamasz koromban nem is sejtettem, hogy a nagyszülői ház egyik szekrényének polcán ott lapul e könyv igazi kézírásos, 1917-ből származó magyar fordítása…

 

Amikor dédapám elhagyta a szülőfaluját, már nős volt. 1908-ben született meg Irén nevű lánya, 1910-ben Ferenc fia, 1912-ben Ilona lánya (a nagymamám) és a felesége állapotos volt egy kislánnyal, aki a pár nappal a születése után, csecsemőként meghalt, 1914-ben.

Az itthon maradt család nehezen viselte a családfő távollétét.

Kiss család feketében az 1910-es években

Kezdetben rendszeresek voltak ugyan a levélváltások, de egy idő után –nem tudom, miért- elmaradoztak. A hazatérő bajtársak között viszont nem mindenki viseltetett jó szándékkal a csonka családdal.

Azt a hírt terjesztették, hogy dédapám meghalt a fogságban, és már soha nem tér vissza. Az egyébként is nehéz évek még borúsabbá váltak… Erről tanúskodik az a családi kép is, ahol az édesanya a három gyermekével, a gyász színébe öltözve fényképeztette le magát.

Nagymamám egyik megható története az volt, amikor találkozhatott a halottnak hitt édesapjával. Ahogy elmondta, ő már hónapok óta fekete szalaggal a hajában járt iskolába (első osztályos lehetett) amikor az egyik tanítónő szólt neki, menjen haza az iskola szomszédságában lévő családi házba, mert valaki érkezett hozzájuk. Ahogy hazaért, egy számára ismeretlen, magas, elnyűtt katonaruhában lévő férfival találta szembe magát.

A férfi lehajolt hozzá, és megkérdezte,

– Tudod ki vagyok én?

– Egy katona bácsi.. – felelte az akkor 7 év körüli Iluska. Nem ismerte meg az édesapját, akit akkor már évek óta nem látott és még nagyon kicsi volt, amikor elhagyta a családot.

Az így újra egyesült családnak ezzel még nem értek véget a megpróbáltatásai, át kellett élniük a román megszállást, amikor a családi házba román csapatok szállásolták el magukat.

A családfő az értékeiket elásta az istállóban, a családtagok pedig egy ismerős tanyáján húzták meg magukat.
A gyermekek feladata volt, hogy minden nap menjenek be az istállóba, és nézzék meg, hogy nem fedezték –e fel az „oláhok” az elrejtett értékeket.

Később a dédapám Mezőpeterden kapott munkát, egy nagybirtokos uradalmában lett kulcsár, a család is odaköltözött, és megszületett a negyedik gyermek is, Róza.

 

Frontharcos szövetség tagsági igazolvány

Dédapám tagja volt a Frontharcos illetve a Tűzharcos Szövetségnek is. Megmaradt a tagsági könyve, illetve a noteszébe pontról pontra feljegyezte, hogy a Frontharcos egyenruha egyes darabjai mennyibe kerültek.

Nagyon részletes nyilvántartást vezetett.

Így fordulhatott elő az, hogy minden egyes hadi jelvény száma és igénylésének ideje most is rendelkezésre áll.

 

Tüzharcos találkozó Budapesten, 1940-ben

A kép hátoldala

 

Íme egy kép, a „Tűzharcos találkozóról”, mely 1940-ben készült Budapesten.

Jobbról a harmadik a dédapám.

Számomra ezek az adatok, feljegyzések és a fénykép is azt bizonyítják, hogy dédapám számára, az emlékek őrzése nagyon fontos volt.

Igazodva természetesen az akkori korszellemhez, amely megbecsülte az világháború veteránjait.

A második világháború alatt, pontosabban az Észak – Erdélybe történt bevonuláskor a dédapám is vállalt katonai szolgálatot a ladányi vasútállomáson.

Ennek bizonyítéka a most is meglévő Erdélyi Emlékérem.

 

 

 

 

A háború után nehezen élt a család, de az idősödő családfő még láthatta unokái megszületését. Megérte az 50 éves házassági évfordulóját is.

Kiss Sándor 50. házassági évfordulója - utoljára így együtt a család

1959. június 13-án, 71 évesen hunyt el.

A családban azóta is nagy tisztelettel és szeretettel beszélnek róla,
gyakran említésre kerülnek  régi családi történetek, elő-előkerülnek régi családi képek a megkopott fotóalbumból…

 

***

 

Várjuk a hozzászólásod