június 2012 hónap bejegyzései

Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa (1992.)

A régi Sárrét világa

/Első megjelenés: 1942.
Újabb kiadások: Fekete Sas Kiadó, Budapest 1992., valamint Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen 1999./

 

Könyvajánló:

Szűcs Sándor író, néprajzkutató első jelentős könyvét, „A régi Sárrét világa” című írását 1942-ben jelentette meg. A könyv annyira népszerű volt, hogy az 1942-es év könyvpiaci meglepetése lett, példányai rövid időn belül elfogytak. Ezt követően többször is kiadták. A könyv egyik korabeli, 1943-as kritikája az alábbiak szerint mutatja be és méltatja a könyvet:

„Szűcs Sándor könyvében a régi Sárrét mocsaras náderdői, laponyagos világa jelenik meg előttünk a benne élő emberekkel, a szilaj pásztorokkal, rétes emberekkel, pákászokkal, javasokkal, táltosokkal, nádi betyárokkal, pandúrokkal. De még a pásztorok sem egyformák, más-más jellem a gulyás, a kondás, a juhász. A nép száján máig is dicsőítve élnek a „híresek”, a „farkasküldők”, félve tisztelt javasok, táltosok, akik közül legnagyobb hírnévre a ravasz, ügyes Csuba Ferenc jutott. A pásztorkodásnak, a halászatnak, a madarászatnak, a farkasvadászatnak, réti méhészkedésnek, vízi fuvarozásnak nagyon sokféle fortélya volt, amit nem ismertek és nem gyakoroltak még a szomszédos Nagykunságon sem. Az ilyenszerű krónikának megvan az a lehetősége, hogy tudományossága mellett szépirodalmi munka is legyen.

Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa (1999.)

Szűcs Sándor könyve mögött is alapos levéltári kutatás és szorgalmas néprajzi gyűjtőmunka van. Sok történeti és néprajzi természetű értékes adalékot tudunk meg belőle, a Sárrét régi képe és élete szinte a maga valójában megjelenik előttünk. Hiszen ez csak az avatatlan szemek elől tűnt el, a régi öregek emlékezetében máig is elevenen él. A könyv olvasásakor ezeknek a régi időkről emlékezgető öregeknek a beszélgetéseit véljük hallani; a villanásszerű rövid mondatok és félmondatok mögött ott érezzük az élőbeszéd megelevenítő gesztusait, a magyar észjárás sajátos csapongását. Éppen ennek a stílusnak megteremtése Szűcs Sándor legnagyobb érdeme, amely által könyvét pompás ízű olvasmánnyá teszi, és a régi Sárrét letűnt világát megjelentetően tudja elénk tárni.” Így méltatta a könyvet megjelenése után Banó István. Dicsérő szavaival ma is egyetérthetünk. Az elbeszélő leírások nagyon olvasmányosak, az ember pillanatok alatt belefeledkezik a réti emberek életéről szóló fejezetek olvasásába. Ma még távolibbnak tűnik ez a világ, mint a könyv megírásának időpontjában, de ugyanolyan erővel hatnak sorai.

A Fekete Sas Kiadó a biharnagybajomi születésű Szűcs Sándor, ahogy nevezik „a magyar Atlantisz utolsó tanújának” néprajzi-kultúrtörténeti ritkasággá vált remekét 50 év múltán, az akkor tíz esztendeje elhunyt etnográfus-író tiszteletére jelentette meg. 1999-ben pedig újabb széleskörű társadalmi összefogás eredményeként történt meg a könyv újbóli kiadása. Ebben a kötetben olvashatóak Szűcs Sándor kéziratának, kézzel írott jegyzeteinek hiteles másolatai is, valamint Dankó Éva néprajzkutató szószedete könnyíti az eligazodást a letűnt korok szóhasználatának megértésében.

 

***

Szűcs Sándor: Régi magyar vízivilág

Régi magyar vízivilág

/Kiadta: Magvető Kiadó, Budapest 1977./

 

Könyvajánló:

Szűcs Sándor író, néprajzkutató egyik utolsó műve a „Régi magyar vízivilág” című könyv. Varázslatos világba repít bennünket az író, aki ismét nem az elvont tudomány nyelvén szólítja meg az olvasót, hanem a fantáziát megmozgató elbeszélő történetek világába merülhetünk el. Néhol már-már népmesei motívumok elevenednek meg, nem rontva ezzel a régi lápi világ bemutatásának hitelességén. Maga a szerző így ír könyvéről: „A Sárrét ma már csak kis foltokban létezik, de valaha 150 ezer kh-nyi területen, mint náderdő, süppedő láp és mocsárvilág létezett. A pákászok vízivilága már a múlté, a vadvizeket lecsapolták, a nádasok helyét mindenütt művelik. A sárréti emberek mostoha életét, az akkori világot feledtetik a mai viszonyok, de az itt élteknek emléke tovább él írásaimban, hiszen gyermekkoromtól kezdve szorgalmasan gyűjtöttem a vidék öregjeinek emlékezetében élő szájhagyományokat. Ezek az öregek fiatalabb éveikben még részesei voltak azoknak a sok ősiséget őrző életformáknak, melyek a Sárrét elzárt mocsárvilágában s a szabályozatlan Berettyó és Körösök kiöntései között fentmaradtak.”

A könyvben számtalan elbeszélésen keresztül ismerhetjük meg a Sárrét múltjának ma már többnyire elfeledett történeteit. Nemcsak a híressé vált és sokat vitatott ladányi határper története elevenedik meg, de olvashatunk Mátyás királynak a Sárréten tett látogatásáról, a „Sásvár” bég nádudvari futásáról, a szerepi Csonkatoronyról, a túrkevei Templomzug rejtélyéről és még sok, környékbeli, esetleg püspökladányi
vonatkozású elbeszélésről. Más fejezeteken keresztül pedig megismerkedhetünk a korabeli lápi-mocsári világ nyújtotta élettérrel, az állattartás, pákászat, rétészkedés, gyékényszövés stb nehéz, de mégis varázslatos világával.

Szűcs Sándor így vall a történetei alapját képező gyűjtőmunkáról: „Sokat böngésztem a régi, öreg épületek padlásain, előbb csak puszta érdeklődésből, később egyre tudatosabban gyűjtöttem a múlt néma tanúit: lommá lett, elfeledett nevű tárgyakat, eszközöket, szerszámokat. Elindultam arra a hosszú gyűjtőútra, amelynek jószerint még ma sem értem a végére. (…) Nyugdíjban vagyok, de nem nyugalomban. Sok még a
megíratlan bennem, s a napok nagyon szaladnak. Örömömre szolgálna, ha mostani könyvem is hozzájárulna a múltidézéshez.”

 

***

Kitekintő:

Szűcs Sándor

Szűcs Sándor néprajzkutató, író 1903. október 23-án született Biharnagybajomban, saját szavai szerint „egy faluszéli, nagy portán álló, fehér falú, nádfedeles házban”, ahonnan igazán soha nem tudott elszakadni. Elemi iskoláit Biharnagybajomban, a polgárit magántanulóként végezte, majd Debrecenben folytatta középiskolai tanulmányait. A debreceni tudományegyetemen végzett, földrajz-történelem szakon. Igazi lokálpatrióta volt, hosszabb időre sose vált meg szülőfalujától.
Megszervezte és vezette a Bihartordai Népfőiskolát, ennek megszűnése után, 1946 után szülői házánál gazdálkodott.
1952-63 között a karcagi Nagykun Múzeum igazgatója volt, innen ment nyugdíjba. Korábban rendszeresen írt a Nagykunsági Lapokban, egyik legkorábbi tagja volt a Néprajzi Társaságnak. „Három föld” írója, s kutatója volt, a Sárrété, a Kunságé, a Hajdúságé. Szűcs Sándor szoros és mély barátságot ápolt a püspökladányi néptanítóval és néprajzi gyűjtővel, Dorogi Mártonnal. Munkásságukban is hatottak egymásra, megosztották egymással kutatásaik, gyűjtésük tapasztalatait.
Bízvást állíthatjuk, hogy Szűcs Sándor az egyik legkiemelkedőbb alakja volt a 70-es években virágzó Sárrét- kutatásnak, bár ehhez szerény módon inkább csak névlegesen csatlakozott, valamint munkássága által adta meg hozzá eszmei támogatását.
Szűcs Sándor 79 éves korában, 1982. augusztus 2-án hunyt el Debrecenben.

 

M. Szilvia

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Dorogi Márton: Hasznos minden porcikája

Hasznos minden porcikája

Az állati termékek mellékesebb haszonvételi formái a Hortobágyon és a Nagykunságban

/Kiadta: Püspökladány Város Önkormányzata, 2011./

 

Könyvajánló:

Dorogi Márton neve minden püspökladányi ember előtt ismerősen cseng, hiszen Ő a névadója a helyi Városi Könyvtár és Művelődési Központnak. Munkássága, életútja sokak előtt kevésbé ismert, pedig méltán érdemelte ezen kulturális, művelődési intézményünk az Ő nevét. A könyv nagy űrt pótolt megjelenésével, hisz korábban nem volt olyan kiadvány, mely Dorogi Márton tanulmányainak, publikációinak ilyen nagy százalékát foglalta volna egy kötetbe. A könyv ritkaságszámba is megy, mert azontúl, hogy több Dorogi publikáció újraközlését tartalmazza, számos olyan írás is helyet kapott benne, melyek eddig sehol nem kerültek publikálásra, mert egyrészt a Dorogi-család hagyatékát képezték, másrészt kéziratként voltak csak fellelhetőek a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Intézete Kézirattárában, vagy a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában. A könyv minden tekintetben jelentős, mely Dorogi Márton születésének 100. évfordulója alkalmából került kiadásra.
A könyv kitűnő összefoglalását adja Dorogi Márton néprajzi gyűjtő-munkásságának, mely nagyrészt arra irányult, hogy közel ötven évig kutatta a Tiszántúl nagy részén, elsősorban a Nagysárréten, a Hajdúságban, a Nagykunságban és Hortobágyon a hagyományos népi állattartási szokásokat, azon belül is legfőképpen az állati termékek hasznosítási módjait. Összegyűjtött publikációi a bőrből készült népi dohánytartók változatos elkészítéséről, a szaru népi feldolgozásáról, a belek, burkok, hólyagok, erek, inak kikészítéséről és felhasználásáról, valamint a csont, a szőr, a toll, a tojáshéj, és a trágya felhasználásáról szólnak, melyek ismeretanyagait Dorogi Márton több évtizedes helyszíni gyűjtés eredményei alapján tárja
elénk. A tanulmányokat értékes fotók és Dorogi Márton rajzai teszik még szemléletesebbé. A kéziratot gondozta, bevezető tanulmánnyal és értelmező szótárral ellátta a Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor munkaterve keretén belül Balogh Jánosné Dr. Horváth Terézia és Dr. Oláh Józsefné Szász Ilona néprajzkutatók, akik különös gonddal és kitartó kutatómunkával gyűjtötték e könyv anyagát, melyhez nagy segítséget kaptak többek között Dorogi Márton családjától is, mely családtagok maguk is megszólalnak a könyvben.

 

***

 

Dorogi Márton: Püspökladányi ácsmunkák, díszítések, cirádák

Püspökladányi ácsmunkák, díszítések, cirádák

/Kiadta: Püspökladányi Nagyközségi Tanács, 1985./

 

Könyvajánló:

E csodálatos – fotókból és rajzokból álló – gyűjtemény egy tanácsi pályázatra készült kutatási anyagból összeállított válogatás. Kapuk és kerítések, oromzatok, tornácok, gangok, verécék, bútorok és kiegészítő tárgyak gazdag ornamentikája jelenik meg több, mint 60 oldalon
keresztül. Dorogi Márton korabeli, saját készítésű fotói és rajzai repítenek minket vissza az időben, az 1900-as évek Püspökladányába, a népi díszítő művészet alkotásainak, a csodálatos népi fafaragásoknak a világába.
Dr. Dám László, a Kossuth Lajos Tudományegyetem adjunktusa ezt írta a kötet anyagáról: „A népi építészet egyik jellemző vonása, hogy a díszítmények elsősorban az utcai rövid homlokzaton és a bejárati főhomlokzaton összpontosulnak. Ezt egészítik ki az utcai kapuk és a kerítések, melyek díszítményeikben és sok esetben technikájukban is összhangban állnak az oromzattal. A díszítőelemek tehát elsősorban a külvilágnak szólnak, kifejezve a bent lakók társadalmi és vagyoni helyzetét is. A telket oldalról és hátulról határoló kerítések éppen úgy díszítetlen kivitelezésűek, mint a házak hátsó homlokzatai. Dorogi Márton munkája ezekből a Püspökladány népi építészetére jellemző díszítményekből nyújt illusztratív áttekintést. (…) E kötet szerzője, Dorogi Márton, egykori tanítóm, azok közé a pedagógusok közé tartozott, akik tanítványaikat azáltal nevelték a legnemesebb hazaszeretetre, nemzeti történelmünk és kultúránk megbecsülésére, hogy elsősorban saját közvetlen környezetük hagyományait, kulturális értékeit tárta fel számukra.

Illusztráció a könyvből

Pedagógiai tevékenysége egész élete során összefonódott a magas szintű tudományos kutatómunkával. Érdeklődése elsősorban a népművészet, közelebbről a bőr kikészítése és felhasználása felé irányult, e témakörből láttak napvilágot publikációi is. Sokirányú érdeklődését azonban jól igazolja ez a kötet is. Életművének legnagyobb részét ma különböző archívumok őrzik.”

 

***

Kitekintő:

Dorogi Márton

Dorogi Márton életútját, munkásságát legnagyobb részletességgel a 2011-ben kiadott könyv tárja elénk.

Dorogi Márton tanító 1911. szeptember 11-én született Szerepen. Édesapja tanító volt, aki az első világháborúban elesett. Az Ő példáját követve vált Dorogi Márton is tanítóvá. Iskolai tanulmányai elvégzése után, Püspökladányban, a petri-telepi iskolában kezdte pályáját. Volt tanítványai, pályatársai mind elismeréssel szólnak tanítói munkájáról, sokrétű munkásságáról. Dorogi Márton nemcsak köztiszteletben álló tanító, de lelkes néprajzi gyűjtő is volt. Fő érdeklődési köre a népi állattartás, különösen az állati termékek különböző hasznosítási módjainak kutatása volt, de nemcsak a Nagysárréten, hanem a Tiszántúl nagy részének vonatkozásában is. A mellékesebb állati termékek haszonvételi formáinak kutatása volt egyik szívügye. A gyűjtéseit pákászok, pásztorok és falusi parasztok körében közvetlenül végezte, összegyűjtve, lejegyzetelve, lerajzolva, lefényképezve minden fontos eljárást, tárgyi emléket. A publikációkban megjelent, valamint a hagyatékából utóbb közreadott kutatómunkája
európai viszonylatban is egyedülálló, mert ilyen átfogóan és részletesen megörökített ismeret az állati termékek mellékesebb hasznosítási formáiról nem került más által összegyűjtésre.

Másik fő érdeklődési területe a díszített szűcstermékek, mint a hímzett szűcsmunkák, a bőrruhák, mellények, ködmönök, subák, valamint a dohányzacskók néprajzi kutatása volt. Gyűjtötte, megörökítette ezek hímzett motívumait és ezek minél szélesebb körű megismertetését, terjesztését is feladatának tekintette. Lankadatlan lelkesedéssel végezte gyűjtőmunkáját, melyről Molnár Balázs néprajzkutató így ír: „A Tiszántúlon megszerzett alapos technikai ismeretekkel egyébként az egész ország bőrruha állományának fölmérését is elvégezte, földolgozta a Néprajzi Múzeum és több vidéki múzeum bőrruháit, a Néprajzi Múzeum tervezett tárgykatalógusa számára…” A Néprajzi Múzeum lelkes segítője volt, amely elismerte és a lehetőségekhez mérten támogatta a munkáját. Szócikkei jelentek meg a Magyar Néprajzi Lexikonban. Dolgozatokat, tanulmányokat készített hol a Néprajzi Múzeum, hol a Magyar Néprajzi Társaság számára, mely utóbbinak tagja is volt. Egy jelentős pályamunkájával előbb az Országos Néprajzi Gyűjtőpályázat nagydíját nyerte el 1957-ben, majd ugyanezért később megkapta a Sebestyén Gyula Emlékérmet. 1978-ban pedig a Magyar Néprajzi Társaság érdemes tagja lett. Dorogi Márton 1980. november 10-én halt meg.

M. Szilvia

Tovább a friss hozzászólásokhoz