Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa (1992.)

A régi Sárrét világa

/Első megjelenés: 1942.
Újabb kiadások: Fekete Sas Kiadó, Budapest 1992., valamint Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen 1999./

 

Könyvajánló:

Szűcs Sándor író, néprajzkutató első jelentős könyvét, „A régi Sárrét világa” című írását 1942-ben jelentette meg. A könyv annyira népszerű volt, hogy az 1942-es év könyvpiaci meglepetése lett, példányai rövid időn belül elfogytak. Ezt követően többször is kiadták. A könyv egyik korabeli, 1943-as kritikája az alábbiak szerint mutatja be és méltatja a könyvet:

„Szűcs Sándor könyvében a régi Sárrét mocsaras náderdői, laponyagos világa jelenik meg előttünk a benne élő emberekkel, a szilaj pásztorokkal, rétes emberekkel, pákászokkal, javasokkal, táltosokkal, nádi betyárokkal, pandúrokkal. De még a pásztorok sem egyformák, más-más jellem a gulyás, a kondás, a juhász. A nép száján máig is dicsőítve élnek a „híresek”, a „farkasküldők”, félve tisztelt javasok, táltosok, akik közül legnagyobb hírnévre a ravasz, ügyes Csuba Ferenc jutott. A pásztorkodásnak, a halászatnak, a madarászatnak, a farkasvadászatnak, réti méhészkedésnek, vízi fuvarozásnak nagyon sokféle fortélya volt, amit nem ismertek és nem gyakoroltak még a szomszédos Nagykunságon sem. Az ilyenszerű krónikának megvan az a lehetősége, hogy tudományossága mellett szépirodalmi munka is legyen.

Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa (1999.)

Szűcs Sándor könyve mögött is alapos levéltári kutatás és szorgalmas néprajzi gyűjtőmunka van. Sok történeti és néprajzi természetű értékes adalékot tudunk meg belőle, a Sárrét régi képe és élete szinte a maga valójában megjelenik előttünk. Hiszen ez csak az avatatlan szemek elől tűnt el, a régi öregek emlékezetében máig is elevenen él. A könyv olvasásakor ezeknek a régi időkről emlékezgető öregeknek a beszélgetéseit véljük hallani; a villanásszerű rövid mondatok és félmondatok mögött ott érezzük az élőbeszéd megelevenítő gesztusait, a magyar észjárás sajátos csapongását. Éppen ennek a stílusnak megteremtése Szűcs Sándor legnagyobb érdeme, amely által könyvét pompás ízű olvasmánnyá teszi, és a régi Sárrét letűnt világát megjelentetően tudja elénk tárni.” Így méltatta a könyvet megjelenése után Banó István. Dicsérő szavaival ma is egyetérthetünk. Az elbeszélő leírások nagyon olvasmányosak, az ember pillanatok alatt belefeledkezik a réti emberek életéről szóló fejezetek olvasásába. Ma még távolibbnak tűnik ez a világ, mint a könyv megírásának időpontjában, de ugyanolyan erővel hatnak sorai.

A Fekete Sas Kiadó a biharnagybajomi születésű Szűcs Sándor, ahogy nevezik „a magyar Atlantisz utolsó tanújának” néprajzi-kultúrtörténeti ritkasággá vált remekét 50 év múltán, az akkor tíz esztendeje elhunyt etnográfus-író tiszteletére jelentette meg. 1999-ben pedig újabb széleskörű társadalmi összefogás eredményeként történt meg a könyv újbóli kiadása. Ebben a kötetben olvashatóak Szűcs Sándor kéziratának, kézzel írott jegyzeteinek hiteles másolatai is, valamint Dankó Éva néprajzkutató szószedete könnyíti az eligazodást a letűnt korok szóhasználatának megértésében.

 

***

Szűcs Sándor: Régi magyar vízivilág

Régi magyar vízivilág

/Kiadta: Magvető Kiadó, Budapest 1977./

 

Könyvajánló:

Szűcs Sándor író, néprajzkutató egyik utolsó műve a „Régi magyar vízivilág” című könyv. Varázslatos világba repít bennünket az író, aki ismét nem az elvont tudomány nyelvén szólítja meg az olvasót, hanem a fantáziát megmozgató elbeszélő történetek világába merülhetünk el. Néhol már-már népmesei motívumok elevenednek meg, nem rontva ezzel a régi lápi világ bemutatásának hitelességén. Maga a szerző így ír könyvéről: „A Sárrét ma már csak kis foltokban létezik, de valaha 150 ezer kh-nyi területen, mint náderdő, süppedő láp és mocsárvilág létezett. A pákászok vízivilága már a múlté, a vadvizeket lecsapolták, a nádasok helyét mindenütt művelik. A sárréti emberek mostoha életét, az akkori világot feledtetik a mai viszonyok, de az itt élteknek emléke tovább él írásaimban, hiszen gyermekkoromtól kezdve szorgalmasan gyűjtöttem a vidék öregjeinek emlékezetében élő szájhagyományokat. Ezek az öregek fiatalabb éveikben még részesei voltak azoknak a sok ősiséget őrző életformáknak, melyek a Sárrét elzárt mocsárvilágában s a szabályozatlan Berettyó és Körösök kiöntései között fentmaradtak.”

A könyvben számtalan elbeszélésen keresztül ismerhetjük meg a Sárrét múltjának ma már többnyire elfeledett történeteit. Nemcsak a híressé vált és sokat vitatott ladányi határper története elevenedik meg, de olvashatunk Mátyás királynak a Sárréten tett látogatásáról, a „Sásvár” bég nádudvari futásáról, a szerepi Csonkatoronyról, a túrkevei Templomzug rejtélyéről és még sok, környékbeli, esetleg püspökladányi
vonatkozású elbeszélésről. Más fejezeteken keresztül pedig megismerkedhetünk a korabeli lápi-mocsári világ nyújtotta élettérrel, az állattartás, pákászat, rétészkedés, gyékényszövés stb nehéz, de mégis varázslatos világával.

Szűcs Sándor így vall a történetei alapját képező gyűjtőmunkáról: „Sokat böngésztem a régi, öreg épületek padlásain, előbb csak puszta érdeklődésből, később egyre tudatosabban gyűjtöttem a múlt néma tanúit: lommá lett, elfeledett nevű tárgyakat, eszközöket, szerszámokat. Elindultam arra a hosszú gyűjtőútra, amelynek jószerint még ma sem értem a végére. (…) Nyugdíjban vagyok, de nem nyugalomban. Sok még a
megíratlan bennem, s a napok nagyon szaladnak. Örömömre szolgálna, ha mostani könyvem is hozzájárulna a múltidézéshez.”

 

***

Kitekintő:

Szűcs Sándor

Szűcs Sándor néprajzkutató, író 1903. október 23-án született Biharnagybajomban, saját szavai szerint „egy faluszéli, nagy portán álló, fehér falú, nádfedeles házban”, ahonnan igazán soha nem tudott elszakadni. Elemi iskoláit Biharnagybajomban, a polgárit magántanulóként végezte, majd Debrecenben folytatta középiskolai tanulmányait. A debreceni tudományegyetemen végzett, földrajz-történelem szakon. Igazi lokálpatrióta volt, hosszabb időre sose vált meg szülőfalujától.
Megszervezte és vezette a Bihartordai Népfőiskolát, ennek megszűnése után, 1946 után szülői házánál gazdálkodott.
1952-63 között a karcagi Nagykun Múzeum igazgatója volt, innen ment nyugdíjba. Korábban rendszeresen írt a Nagykunsági Lapokban, egyik legkorábbi tagja volt a Néprajzi Társaságnak. „Három föld” írója, s kutatója volt, a Sárrété, a Kunságé, a Hajdúságé. Szűcs Sándor szoros és mély barátságot ápolt a püspökladányi néptanítóval és néprajzi gyűjtővel, Dorogi Mártonnal. Munkásságukban is hatottak egymásra, megosztották egymással kutatásaik, gyűjtésük tapasztalatait.
Bízvást állíthatjuk, hogy Szűcs Sándor az egyik legkiemelkedőbb alakja volt a 70-es években virágzó Sárrét- kutatásnak, bár ehhez szerény módon inkább csak névlegesen csatlakozott, valamint munkássága által adta meg hozzá eszmei támogatását.
Szűcs Sándor 79 éves korában, 1982. augusztus 2-án hunyt el Debrecenben.

 

M. Szilvia

Várjuk a hozzászólásod