augusztus 2012 hónap bejegyzései

 

A filmet készítette: Kárai Lajos, Köbli János és Bihari László

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2016.01.14.

Kerekek és lépések Püspökladányban


A “Másfélmillió lépés Magyarországon” (1979) és az “És még egy millió lépés” (1986) című országjáró útifilmek folytatásaként jelent meg 1990-ben a nagysikerű “Kerekek és lépések” útifilm-sorozat az MTV készítésében. A 26 részes film-sorozat keretében a Sárrétre is eljutott a stáb, s a 11. részben megismerhettük Püspökladány emlékeit is.

A 11. rész A Sárrét emlékei címet viseli, s ennek közel 7 perce Püspökladányt mutatja be. Ezen filmrészletet – melyben Dankó Imre nyugalmazott múzeumigazgató is megszólal – tekinthetik meg honlapunkon, melynek bemutatásához ezúttal is köszönjük az MTVA nagylelkű és támogató hozzájárulását!

Hálásan köszönöm az MTVA Archívum és Tartalomkereskedelmi Igazgatóságnak, hogy sokadik alkalommal és önzetlenül biztosítottak lehetőséget a Püspökladány Anno civil helytörténeti honlap számára egy MTVA-tulajdonú film vetítésére!

Köszönöm a film felszerkesztésében nyújtott segítséget Burzukné Szilágyi Editnek!

.

Megyaszai Szilvia

***

A felvétel az MTVA tulajdona, az engedélyükkel történik a film bemutatása. Harmadik személynek a további felhasználása TILOS, nem engedélyezett!

A felvétel az MTVA tulajdona, az engedélyükkel történik a film bemutatása. Harmadik személynek a további felhasználása TILOS, nem engedélyezett!

***

*

Információk a filmmel kapcsolatban:

Főcím: Kerekek és lépések
Alcím: Szekszárdtól a Nagy-Milicig
Műfaj: útifilm
Gyártási év: 1990

Leírás: A “Másfélmillió lépés Magyarországon (1979)” és az “És még egy millió lépés (1986)” című országjáró útifilmek folytatása (Rockenbauer Pál emlékére), 26 részben.

11. rész: A Sárrét emlékei, bemutatott filmrészlet: 27.00-33.49 perc

Írta és rendezte: Gyenes Károly

Narrátor: Sinkó László

Szakértők: Alföldi-Boruss István zene, Derzsényi Balázs művészettörténet, Juhász Árpád geológia, Paládi-Kovács Attila néprajz, Milkovits István növénytan

A csapat tagjai: Tolnai Ferenc technikus, Pápay Zsolt segédoperatőr, Faludi Sándor hangmérnök, Heincz László a rendező munkatársa, Stenszky Gyula és Szabados Tamás operatőrök, Gyenes Károly szerkesztő

MTV 1990-91.

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz


A filmet Gombos Imre készítette

Tovább a friss hozzászólásokhoz


A filmet Gombos Imre készítette

Tovább a friss hozzászólásokhoz

A filmet Gombos Imre készítette

Tovább a friss hozzászólásokhoz

A filmet Gombos Imre készítette

Tovább a friss hozzászólásokhoz

1976. október 31. – Csenki Imre tanító emlékünnepsége

  

  

Ez az 1976. évi rendezvény-meghívó egy nagyon különleges darab. Id. Csenki Imre néptanító születésének 90. évfordulója tiszteletére emlékünnepséget szerveztek Püspökladányban, melynek programját szemlélteti e prospektus. Ezt a közel 40 éves meghívót olvasgatva olyan érzésünk támadhat, mintha akár mi magunk is találkozhatnánk nevükben, emlékükben és örökségükben máig élő zeneszerzőnkkel, tanítóinkkal, néprajzi gyűjtőnkkel, vagy múzeumunk alapítójával, csakhogy a mindenki által ismert és elismert Csenki Imre, Dorogi Márton, Kecskés Gyula, vagy Rettegi Istvánné Annuska néni nevét említsem.

A meghívót lapozgatva azon kezdtem gondolkodni, hol is olvastam erről a rendezvényről, amit egy résztvevője írt le aprólékos részletességgel. Hamar rátaláltam az élménybeszámolóra, melyet B. Kiss Albert írt le 1991-ben megjelent könyvében.

Újabb időutazásra hívom az olvasót, hogyan élte meg, majd írta le ezt a 36 évvel ezelőtti napot B. Kiss Albert a „Püspökladányi pékmester közéleti, családi naplója és krónikája 1920-1990”című könyvében, mely emlékünnepség meghívóját nézegetve akár el is képzelhetjük milyen lehetett e nap Csenki Imrével, Kecskés Gyulával, Dorogi Mártonnal, vagy akár Rettegi Istvánnéval…

 

„Csenki Imre emlékünnepély

1976. október 31-én vasárnap délután 3 órakor Csenki Imre tanító úr  sírjánál emlékünnepség volt. Püspökladány nagyközség közművelődési tanácsa, a Hazafias Népfront községi bizottsága és a Karacs Ferenc Iskolamúzeum közösen rendezte meg az emléksorozatot. Idős Csenki Imre 90 éves születésének tiszteletére emlékbizottság is alakult. A művelődési központban Csenki Imre munkásságát bemutató kiállítás nyílt meg. A nagyszerű kiállítást Rettegi Istvánné múzeumvezető irányításával szervezték meg. A kiállítás megmutatta azt a rengeteg kulturális tevékenységet képekben, dokumentumokban és egyéb módon, amit fáradhatatlan munkával Imre bácsi alkotott. Az ünnepség délután fél 3 órakor kezdődött. A Darányi-telepen, ahol Csenki Imre iskolája volt, mint tanító ott tanított. Az iskola falán emléktáblát lepleztek le tiszteletére. A beszédet a táblánál Bárczi Imre nyugdíjas üzemvezető mondta el. Méltatta az alkotó tevékenységét. A tanács autóbusza melyet Kovács Kálmán sofőr vezetett, az emléktáblától a közönséget a református temetőbe szállította. Ott már mivel halottak napja is volt, nagy közönség várta az eseményeket. Ott Dorogi Márton tanító úr emlékezett meg Imre bácsi kiváló munkásságáról. Majd megszólalt a gyászzene, ugyanis erre az alkalomra, tiszteletből Imre bácsi iránt fúvószenekart szerveztünk meg. A gyászinduló hangjaira többen sírtak. A zene megindította a könnyeket. Majd koszorúzás következett. Megható volt a jelenet. A zenekar tagjai, kik részt vettek a gyászzene játszásában: B. Kiss Albert, Kozma Sándor, Papp András, Nádházi József, Papp Gyula, Szilágyi Ferenc, Pócsi Imre, Szilágyi Sándor, Vencselői János és Lévi Géza. Ez alkalomból megtiszteltük Kozma Lajos karmester sírját is. Itt szintén Dorogi tanító úr mondott beszédet. Végezetül elmentünk Kurucz Mátyás nagybátyám sírjához is. A sírnál gyász zenét adtunk. Amerre csak mentünk a közönség követte a zenekart.

Este a művelődési központban Kecskés Gyula nyugdíjas iskolaigazgató mondott el nagy hatású beszédet. Kircsi Károlyné, a Hazafias Népfront községi bizottságának titkára felolvasta Kállai Gyula levelét, melyet erre az eseményre küldött Budapestről az emlékbizottságnak. Majd a jelenlévő Csenki Imre Kossuth-díjas karnagy emlékezett beszédében édesapjára. A további részben ünnepi műsor következett.

A Csenki Imre emlékbizottság munkájában aktívan részt vettek: Vadász Ferenc, a művelődési központ módszertani főelőadója, Kelemen József igazgató, Kircsi Károlyné, a Hazafias Népfront titkára, Matolcsi Lajos nagyközségi tanácselnök, Nyirkos Tibor gimnáziumi igazgató, Kecskés Gyula nyugdíjas iskolaigazgató, Dorogi Márton nyugdíjas szakfelügyelő, Rettegi Istvánné muzeológus, B. Kiss Albert zenész, Becsági Ödön, a Vegyesipari Ktsz elnöke, Nyíri Zoltán ktsz-vezető, Bárczi Imre, a Hazafias Népfront elnöke. Csenki Imre emlékét tisztelettel ápoljuk és megőrizzük.”

(részlet B. Kiss Albert: Püspökladányi pékmester közéleti, családi naplója és krónikája 1920-1990 című könyvéből)

 

Id. Csenki Imre néptanító

Cifra nyomorúság (1956) – színpadra vitte: Id. Csenki Imre tanító

(Csenki Imre ülő sor, balról az ötödik)

Csenki Imre néptanító Hódmezővásárhelyen született 1886. december 25-én. Tiszaszentimréről 1909. november 2-án került Püspökladányba, mint a Darányi-telepi iskola tanítója, ahol nyugdíjba vonulásáig tanított (s mely iskolát az Ő tanítása és ottlakása után Csenki iskolának neveztek el). Kiváló néptanító és népművelő volt, aki felkarolta és szervezte Püspökladány kulturális életét, annak legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Közel 50 éven át szervezte és vezette a település számtalan színjátszó-csoportját, énekkarokat, dalárdákat szervezett és megannyi zenekart, köztük helyi szimfonikus zenekart is alapított és vezetett. Több évtizedes munkássága alatt előbb gyermekszínjátszó-csoportokat, majd felnőtteket tanított be, számtalan több-felvonásos darabot vitt színpadra. A fiatalok hegedű- és zongoraoktatását több évtizeden át egyedül látta el Püspökladányban.  Érdekesség, hogy a püspökladányi moziban több évig Ő játszott a némafilmek vetítése alatt zongorán, szabadon választott darabokat. A művészetek iránti fogékonyságából adódott, hogy gyönyörűen is festett, mely kedvtelésének főleg idős korában hódolt. Csenki Imrének két fia született, a Kossuth-díjas karnagy, zeneszerző Imre és a tragikusan fiatalon elhunyt cigányfolklór-kutató Sándor.

Id. Csenki Imre 1962. december 15-én hunyt el. Távozása mélységesen megrendítette Püspökladány lakosságát, nem volt olyan ember, aki ne szerette, ne kedvelte volna a közvetlen és barátságos néptanítót.

M. Szilvia

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2012.08.20.

  

A Püspökladányi füzetek sorozatnak 3 száma jelent meg, 1996. és 1998. között. A kiadványokat Püspökladány Város Önkormányzata jelentette meg, különböző tartalommal. Az első szám egy antológiai gyűjtemény Dankó Imre püspökladányi vonatkozású tanulmányaiból, a sorozat második része egy nemzetközi vonatkozású városi rendezvény hanganyagát hivatott megörökíteni, míg a harmadik szám egy könyvtári gyűjtőmunka cikk-bibliográfiáját tartalmazza.

 ***

Püspökladányi füzetek 1.

Dankó Imre: Püspökladányi tanulmányok

(Kiadta: Püspökladány Város Önkormányzata 1996.)

 

A kiadvány számos – többségében Dankó Imre által írt – püspökladányi vonatkozású tanulmányt tartalmaz.

Dr. Dankó Imre (1922 – 2008) magyar etnográfus, történész, muzeológus, múzeumigazgató, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora (néprajz). Dankó Imre 1969. július 1-től lett a Debreceni Déri Múzeum és egyben a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója, s ezt a felelősségteljes munkát 1983. január 1-én történt nyugdíjba vonulásáig látta el.

Dankó Imre ügybuzgalmát dicséri Püspökladányban a Rettegi Istvánné tanárnő által létrehozott Iskolamúzeum alapjain kiteljesített Karacs Ferenc Múzeum létrejötte is a hetvenes évek végén.

 

Ujváry Zoltán ezt írja Dankó Imréről a kiadvány bevezetőjében:

Dankó Imre

„Dankó Imre etnográfus, korábban a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Déri Múzeum igazgatója, több kisebb-nagyobb tanulmányában, cikkében foglalkozott a számára oly kedves Püspökladány történeti, néprajzi és muzeológiai kérdéseivel. Egyrészt be akarta erőteljesebben kapcsolni Püspökladányt a megújított Sárrét-kutatásba, másrészt muzeológiai szempontból kiemelni a várost…. Másik törekvése pedig az volt, hogy fejlessze a püspökladányi múzeum-ügyet, kiemelje és korszerű múzeummá, valóságos közgyűjteménnyé formálja a püspökladányi múzeumkezdeményezést. 1974-bn sikerült neki a tisztelt és múzeumszervezői munkájáért Móra Ferenc-emlékéremmel kitüntetett Rettegi Istvánné, Annuska néni által létesített Karacs Ferenc Iskolamúzeumot (a Karacs Ferenc Gimnáziumban) újjászerveznie, megfelelő, önálló épületben elhelyezni, erőteljesen gyarapítani, állandó kiállítással és Annuska néni érdemei elismerése mellett, mindenféle sérelem nélkül állandó, teljes munkaidejű muzeológussal ellátni, sorozatos időszaki kiállításokkal ráirányítania és fenntartania a közfigyelmet a múzeumra, a múzeum-ügyre. Felmerült vele kapcsolatosan annak is a terve, hogy rábízzák Püspökladány monográfiájának szervezését, szerkesztését. És bár ebből a szép tervből semmi se lett, Dankó Imre nem fordított hátat Püspökladánynak, a püspökladányi múzeumnak. Egyrészt tovább foglalkozott a különféle püspökladányi kérdésekkel, másrészt – például – nyugdíjazása után három éven át, heti egyszeri egész napos kijárással a püspökladányi múzeumban töltött be tanácsadói munkakört.”

 A kiadványban megjelent tanulmányok:

– Egy tiszántúli mezőváros – Püspökladány – önkormányzatának gazdasági szabályozó tevékenysége

– A püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumról

– Püspökladány árucsere-viszonyainak alakulása az urbanizáció folyamatában

– Püspökladányi népességszámítási próbák a XVI. századra vonatkozóan

– Az üveg Püspökladányban

– Sok huzavona a püspökladányi vásártartás körül

– A Sárrét néprajzi vizsgálata a tájkutatások keretében

– Nyolcvan éve született Szűcs Sándor

– Püspökladány – Sárrét-kutatás

– A Sárrét-kutatás eredményei

– Néprajzi adalékok a daru szimbolikájához, címerben való megjelenítéséhez

 

 ***

Püspökladányi füzetek 2.

Püspökladányiak Világtalálkozója 1996. augusztus 19.

(Kiadta: Püspökladány Város Önkormányzata 1997.)

Szerkesztő: Kárai Lajos

 

1996. augusztus 19-én került megrendezésre a püspökladányi Művelődési Központban a Püspökladányiak Világtalálkozója, melye meghívást kaptak és részt vettek olyan Püspökladányból elszármazott emberek, akikre a város méltán büszke.

Csenki Imre karnagy, zeneszerző beszédet mond a Püspökladányiak Világtalálkozóján

A meghívásnak eleget téve megtisztelték a rendezvényt és felszólaltak többek között: Csenki Imre zenetanár, karnagy, zeneszerző, népzenekutató, Maria Lenches (született Várszegi Magda) Amerikában élő festőművész, Dr. Buka Ágnes címzetes egyetemi tanár, a fizikatudományok doktora, Dr. Szűrös Mátyás az Országgyűlés elnöke, a Magyar Köztársaság ideiglenes köztársasági elnöke, országgyűlési képviselő, Dr. Palkonyai László orvos Kanadából, akinek édesapja 31 évig volt a püspökladányi szülőotthon vezető főorvosa, G. Nagy István író, költő, Szabó Lajosné pedagógus, Benczéné Dr. Szabó Gizella vegyész, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Szerveskémia Tanszékének adjunktusa, Skoumal Gábor építőmérnök, aki a sok püspökladányi emlékezetében élő Skoumal gyógyszerész családról beszélt, Lazányi István a Budapesti Műszaki Egyetem egykori docense, rektorhelyettese, Benedek László és Nyirkos Tibor volt gimnáziumi igazgatók, Pápai Sándor a püspökladányi fiúiskola egykori igazgatója, Prof. Dr. Czirják László orvos, a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanára,  Rácz Tibor Németországból, Molnár Zoltán tanító és nem utolsó sorban Almási Árpád, a Püspökladányból Elszármazottak Baráti Társaságának Elnöke.

A rendezvényen felszólalók beszéltek életútjukról, pályafutásukról, de legfőképpen Püspökladányhoz fűződő viszonyukról, kinek szülőhelye, kinek munkahelye, kinek tanulmányainak színhelye volt e város. A fennmaradt és e kiadványban megőrzött felszólalások értékes és személyes hangvételű bemutatkozásai városunk szülötteinek, vagy diákjainak.

 ***

Püspökladányi füzetek 3.

Híradás Ladányról 1986 – 1997.

(Kiadta: Püspökladány Város Önkormányzata 1998.)

Összeállította: Laskai Irén

 

Ez a kiadvány 1986 – 1997. közötti évek viszonylatában gyűjti össze a főleg megyei, illetve országos folyóiratokban, kiadványokban megjelent, Püspökladányról szóló cikkeket, írásokat. A kiadvány végén név- és tárgymutató is segíti a kronologikus elrendezésben az eligazodást.

.

Megyaszai Szilvia

Tovább a friss hozzászólásokhoz

A ladányi torony tetejébe…

Hortobágyi és sárréti népdalok

Bencze Lászlóné gyűjtése

(Püspökladányi Nagyközségi Tanács, 1982 – Kézirat gyanánt)

Ez a belső használatra szánt kiadvány egy helytörténeti sorozat második kötete. A dalgyűjtemény az akkori püspökladányi járás egyik népzenei versenyének előkészítése közben került válogatásra. A kötetben 105 hortobágyi vagy sárréti népdal szövege, kottája kerül bemutatásra, melyek közül két ismert püspökladányi vonatkozású népdal kottáját és szövegét szeretnénk bemutatni. Az egyik az „A ladányi, a ladányi torony tetejébe…” a másik pedig az „A ladányi súgár torony, jajj de messzire kilátszik…” kezdetű népdalok.

Fazekas Sándor 2010-es megjelenésű helytörténeti jellegű könyvében a 90. sorszámú, az „A ladányi súgár torony, jajj de messzire kilátszik…” kezdetű népdal keletkezési idejének az 1700-as évek legvégét tartja valószínűnek. Keletkezésének körülményeit azzal hozza összefüggésbe, hogy a mai református templom elődjeként a már 1423-ban biztosan álló kőtemplom mellé, attól különálló téglatornyot építettek, amit 1788-ban szenteltek fel. Ez a különálló templomtorony rendelkezett egy középső, Jézus Krisztust szimbolizáló magas toronnyal, valamint a négy evangélistát jelképező négy fiatoronnyal, mely a korra jellemző építési forma volt. Ez a díszes torony fafedélzetével együtt 34 öl magas volt, mely akkoriban messze kiemelkedett környezetéből. A toronyban nemcsak a harangok kerültek elhelyezésre, de a falu nem kis büszkeségére toronyórát is kapott.

  

 M. Szilvia

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2012.08.20.

vasárnapi újság2

Vasárnapi Újság

Ötödik évfolyam

Pest, 1858.

Gyűjteményem egyik legrégebbi darabja a Vasárnapi Ujság 1858. december 19-i száma. Hihetetlen érzés fellapozni ezt a több, mint 150 éves kiadványt, melynek lapjai szinte még ropognak az ember ujjai alatt. Gyönyörű, metszetek alapján készült rajzai lenyűgözőek, írásai pedig pillanatok alatt a múltba repítenek.

A Vasárnapi Ujság 1854-től 1922-ig megjelenő képes, ismeretterjesztő hetilap volt, mely Budapesten jelent meg. Olyan néplap, amelynek célja a nemzeti szellem ápolása, a nyelvművelés és a közhasznú (köztük a természettudományos) ismeretek közreadása volt. Az újság 12 oldalban és A/3-as méretben jelent meg. Szebbnél szebb metszeteket, képeket tartalmazott.

Metszet az 1858/50. számból
A debreczeni tűzoltó deákok

Az újság megjelenéséről, áráról, előfizetéséről ez olvasható a címlapon: „A Vasárnapi Ujság hetenként egyszer nagy negyedrétben egy és fél iven jelenik meg. – Előfizetési dij julius – decemberig, azaz: 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton a Politikai Ujdonságokkal együtt 4 ft. pp. – Az előfizetési dij a Vasárnapi Ujság kiadó-hivatalához (egyetem-utcza 4. szám) bérmentve utasitandó.”

Az 1858-as évfolyamban az újság egy 8 részből álló sorozatot közölt A Sárrét régiségei címmel, melyet Papp Zsigmond szerkesztett. Ez a sorozat felettébb nagy megtiszteltetésnek számított, hisz egy 12 oldalas fővárosi hetilapban 8 alkalommal jelent meg egy-egy írás a Sárrét múltjából.

A sorozat részei az alábbi alcímekkel jelentek meg:

1858/12. szám: I. A sápi vár

1858/18. szám: II. A sápi templom

1858/25. szám: III. Tetétlen

1858/26. szám: IV. Zrínyi Ilona adomány levele (Püspök Ladány vonatkozásában)

1858/32. szám: V. Bajom vára

1858/43. szám: VI. A kis-rábéi puszta

1858/50. szám: VII. A püspök-ladányi ref. egyház

1858/51. szám: VIII. Egy irat 1697-ből

A Vasárnapi Ujsag „A Sárrét régiségei” cikk-sorozatából három eredeti írás elektronikus másolatát és korhű szövegét szeretném bemutatni Papp Zsigmond újságíró tollából, külön kommentár nélkül.

 

***

Vasárnapi Újság

Ötödik évfolyam 26. szám

Pest, 1858. június 27.

 2

1858/26. szám – A Sárrét régiségei

„IV. Zrinyi Ilona adomány levele

„Nos Helena Zrinyi Celsissimi quondam Domini Francisci Rákóczy Dei gratia electi Transilvaniae Principis partium Regni Hungariae Domini et Siculorum Comitis, nec non perpetui de Saaros, eiusdem Comitatus Supremi et perpetui Comitis et derelicta vidua et veluti filii Francisci filiaeque Juliannae Rákóczy nostrorum naturalis et legitima Tutrix, Damus pro memoria per praesentes:

Hogy mi kegyelmes tekintetbe vévén Püspök Ladányon lakó Baranyai Jánosnak azért való alázatos Instántiáját, mind penig némelly böcsületes szolgáinknak is mellette lett Intercessiojokat respectálván, s mivel tárházunkban is administralt négyszáz magyari forintokat: arra nézve nemes Bihar vármegyében Püspök Ladányba levő egyházat, mellynek felső szomszédja Radi János, alsó penig Mihes Gergely, hozzá tartozó szántóföldeivel (600 hold), Réteivel és Pertinentiájával együtt, minden paraszti szolgálattul, szerjárástul, Taxástul, adózástul, s egyéb paraszti teher viseléstül, a szántóföldeket penig minden Dezma, kilenczed és ötöd adástul redimálván, és inmunissá tévén négyszáz magyari forint sumnában inscribáltuk: ugy hogy a megirt házat, a midőn előbeni paraszti állapotjára, a szántóföldeket penig szokott dézmaadásokra akarjuk redigálni, letévén elsőben megirt Baranyai Jánosnak a négyszáz magyari forintokat, ugy redigálhassuk, és redigálhassák maradékaink, Posteritasaink és Successoraink is. – Harum nostrarum vigore et testimonio litterarum Exemptionalium mediante. Datum in arce Munkach Die vigesima nona mensis Julii, anno domini millesimo Sexcentesimo Septuagesimo Septimo etc. (1677. jul. 29.) Zrinyi Ilona. (P. H.)

Ez okirat ki nem magyarázható szegletet formáló, s előttem csaknem ösmerhetetlen betűkkel van irva, és a Baranyai hires vitéz ős család birtokában van, kinek P. Ladányban hajdan szép kiterjedt birtoka volt, a Rákóczy családtól nyerte azt; jelenleg csekély részecskéje van meg e szép birtoknak az utódoknál.

Papp Zsigmond”

 ***

Vasárnapi Újság

Ötödik évfolyam 50. szám

Pest, 1858. december 12.

3 - 50 -1

3 - 50 - 2

3 - 50 - 3

 

 

„VII. A püspök-ladányi ref. egyház

A p.-ladányi ref. egyház egyike a legrégibbeknek Magyarországon, historiai igazsággal lehet ezt állitani földesuri viszonyából, mellyszerint a ref. hitü hirneves Rákóczyak birtoka volt, s valószinű, hogy ama debreczeni konfessio 1562-ben P.-Ladányban is hamar hű követőkre talált.

Kétségbe vonhatlan adatok bizonyitják, hogy a 17. század első felében, ennek szinte kezdetén, itt már virágzó ref. egyház volt; ugyanis: az uri szent-vacsorához tartozó szent edények között szemlélhető egy régi fedeles ón-kanna, mellyet abban az időben élt két kegyes hivő „Isten dicsőségére adta a p.-ladányi ref. egyháznak 1666;” neveik a kanna talapján maig is olvashatók.

Ezt azonban megelőzi, idejére nézve, I. Rákóczy Györgytől nyert, s maig is tornyában függő kellemes hangzásu közép harangja, mellyet ugyancsak vallási szempontból adott a ladányi ref. egyháznak az emlitett fejedelem. – E harang mintegy öt mázsás, belső részén régi és nehéz olvasásu öntött betűk láthatók, mellyek három nevet tartalmaznak évszám nélkül.

Érdekes olvasmányt nyujt e harang fatumaira nézve Mindszenti György p.-ladányi ref. predikátor jegyzete 1749-ből, ki hiteles adatok nyomán többek között igy ir:

„Három hites emberek, egyik 92 éves, másik 71, harmadik 79, jólélekkel vallják, és ifju korukban is számtalanul hallották az akkori öreg emberektől, hogy ezen nagy harangot, ezen helységnek akkori földesura néhai fejedelem Rákóczy György eő felsége, midőn ezen határba gulyát kezdett szerezni, adta ezen p.-ladányi ref. szt. ekklézsiának, összeválogatott egyszőrű, és termetű 30 szemők tehenekért; e harangot a nagy rácz háboruban (II. Rákóczy Fer. felindulásakor 1709 táján) féltvén a lakosok, levették a haranglábról, s a Nagy-Érbe, a nagy sürű kóróba eldugták, de ott is az ellenség reá találván, szekérre tévén Aradra vivé.

„Abban az időben ns. Baranyai uréknak nagy ösmeretségök lévén tek. nemzt. és vitézlő Komáromy György urnál, ki ns. sz. királyi Debreczen városának főbirája, és tek. nemes Bihar vmegye viczeispánja volt, ezen titulált ur Baranyai István urnak instántiájára, nméltságu gróf és commendirozó generális Pálffy János ur eő excellentiájától parancsolatot vett a harangnak kiadatása felől Tököly generálishoz, Aradra; azon parancsolattal mentek el két eskütt emberek – az egyik, ki a rácz nyelvet jól értette Tököly generálishoz, de akkor összekáromolván embereinket üresen bocsátotta. – Ujra ismét erős parancsolatot adott generális és Excellentiája Tökölyhez, melylyel együtt sárga csizmákat, és karmasin csujtárt vittek ajándékba, de Tököly azonban ezeket embereinek fejeikhez verte, és addig a harangot eldugták a dudva közé, egy jégverembe, és valamelly rácz legényke sugta meg, hogy ott légyen, e parancsolatot pedig el nem hallgathatván, kinálták embereinket más kisebb harangokkal, de a mi embereink csak a mi nagy harangunkat kivánták, el is hozták ezuttal Aradról.

„Azon háboruban égették fel templomunkat a ráczok.” – Ezek tiszt. Mindszenti Györgynek szavai.

E viszontagság előtt azonban szomoru sorsa lehetett a p.-ladányi ekklézsiának ama török pusztitáskor is, midőn IV. Mohamed nagyvezére Musztafa, 1650-ben a Hajduvárosok semmivétételére indult, ki is a Berettyón Ujfalunál átkelvén, Derecskét, Kobát, Konyárt felgyujtotta, ugy hogy Debreczenben, hol akkor II. Rákóczy György is jelen volt, 12 helységnek tűze látszott meg; (l. Budai Ezsaiás Hist. II. köt. 269. l., Szalay László m. t. 24-ik könyv 29. l.), hogy ezen romboló tűzvészt P.-Ladány is, mint emlitett Koba tőszomszédja el nem kerülhette – bizonyos adat hiányában is hihető s valószinű, hogy ama 12 helység lángjai közt P.-Ladánynak hamvasztó tűze is szemlélhető vala. – Mint folytak le később a p.-ladányi egyház napjai, arról bizonyos adatok nincsenek, de az egyházi életnek, és épitkezésnek némi mozgalmai mutatkoztak 1771-ben is, mert ama rácz háboruban felégetett, de kijavitott templomhoz két czintermet épittetett a ref. egyház, felséges Mária Terézia királynő engedelméből, ezekután az edictum-tolerantiale tágosabb kedvezményeitől, s vallásos buzgóságuktól indittatva a p.-ladányiak szűk templomuk bővitéséhez és fatornyuk kőtoronynyá alakitásához láttak, és e szent elhatározásukat 1781 bejelentették, de azuttal czélt nem érhettek; – a magas kivánalmaknak – mellyszerint költségvetésük pénzalapra legyen fektetve, ne termesztményekre – megfelelni akaró hivek ujra költségvetéshez láttak, s az elébbi öszveghez – kegyes segélyezés is járulván hozzá – tetemes mennyiség állittatott ki; de fájdalom, ügyekeztük ezuttal is hajtótörést szenvedett, mert 1783 márt. 31. azon nem várt intézmény adatott tudtára a hivőknek, miszerint templomukat ugyan bővithetik, de tornyot a templomtól elkülönitve csak fából épithetnek, – e szomoru hányattatás, és akadályoztatás közben nem maradhatott el az egyesek részérőli méltatlan bánásmód sem; ugyanis a hivők 1776 felsőbb engedély folytán egy temetkező helyet nyertek, de a mellyet az ott lakó kamarai tiszt erőszakosan elvett tőlök, azért, hogy oda kápolnát épitsem, és midőn alapját tétetné le, sok egész és fél koporsót senyvedt holttestekkel hányatott ki; kérdeztetvén pedig, hogy miért, és ki felhatalmazásából teszi ezt? azt felelte: Mea auctoritate!! Azonban a p.-ladányiak ez embertelen tett miatt folyamodván Váradra a főtiszthez – a goromba tiszt rendre utasittatott.

II. Leopold uralkodása alatt, a szabad vallásgyakorlat óhajtott korában szabadabb mozgalmi tért nyert az egyházi élet, és ekkor ébredt fel a p.-ladányiakban is azon gondolat: miszerint szűk és a népességhez képest kicsiny templomuk helyett – „melly sok száz esztendőkkel ember emlékezeten felül épittetett volt gothus formában, és sok pusztitások, felégetések után is mind végig megmaradott volt” – nagyobbat épitsenek. – Hozzáfogtak tehát a mai is diszesen fennálló és a mai kor igényeinek is megfelelő templom épitéséhez 1793-ban és nehány év alatt felépitették.

Nem maradtak el egyes jóltevők sem adakozásaikkal, ugyanis: ns. B. P. és ns. K. J. az urvacsorához két nagy ezüst poharat – melly gyönyörü mivü – adtak, az egyik44, amásik 48 latot nyom. – Megemlitendő még egy ezüst tányér, mellyről a megszenteltetett kenyér osztatik ki, ennek anyaga ezüst kehely formában találtatott, és csinos virágos metszéssel tányérrá alakittatott…

Papp Zsigmond”

 ***

Vasárnapi Újság

Ötödik évfolyam 51. szám

Pest, 1858. december 19.

  

51. szám 1-2. oldal

„VIII. Egy irat 1697-ből

„Lőn penig, hogy az Isten e mi kedves Hunniánkra árvizet bocsáta vala a török képében, hogy lakolnánk büneink nagy volta miatt mind örökké… Sok kegyetlenséggel illeték penig az nyomoruságos lakosokat, kivált azok az csunya képü tatárok, mik fakorbácsal kinozták, ütötték, verték, egy öreget penig halálra vertek, azután megmesztelenitették, hátából szijjat vágának vala, – ez az kinhalált kóstolt szegény Berettyó-Ujfaluban laka, jövén innen mihozzánk az tatár feles számmal, Földesen át, az mi nyomoruságos falunkba (Tetétlen), hol csak pusztaságot talál vala (Tetétlent a török pusztitá el 1686-ban); mind lovon voltak, és nagyon megharagudott az Murza vezér, hogy semmink sem légyen, és erős parancsolatba hiv engemet tolmács által, hogy mennyek vele vezetőnek, penig az gonosz lelkü ember tudta, hogy sok magyar tatár vezetője volna, nagy siránkozásra, rimánkodásra nem hajtva az nagy veres szakálu Murza elhurczolt Debreczen felé, ottan a város alól meg visszaforditottak sok foglyokkal a vér völgye felé, mellyre nagy sokaság volt menendőben debreczeni becsületes polgárokból bujdosás végett az tatár elől, az tatárság azoknak elébe került, és sokat levága vala közülök, ugy hogy a sok hót testektől aligsigalig járhatánk vala

* * *

Eleresztésemet kivántam a Murzától, de ő ezért reám haragot vetvén megkorbácsoltatott, ugy hogy a vér patak módjára folyt le hátamról; – fenyegetést vettem a gonoszoktól, hogy megölnének, ha elkivánkoznám, szivem keserüségében neki busultam magamat, hogy szinte meghalnék, mivel hogy penig irástudó ember voltam, az Murza sokat iratott velem az basa nevében Debreczen alól, hol tábort járt vala, az falukba eleségért, a ki nem teljesité vala, megöleté, vagy karóra huzatá…

…nagy nyomoruságom után egy egész keserves esztendő elmulásával szabadulást vevék az basától Eszékből, mert az Murza Böszörmény felprédálásakor egy vitéz hajdutul halált vett vala; – lakostársaim nehezen gondolták, hogy ki legyek én, nagy sirások közt nyakamba borultak, hogy ime egyszer itthon vagyok…

Nagy szomoruságból immár szabadulva
Itthon vagyok végre kedves Hunniámba.
Az török, az tatár engem kinzott vala
De az életemet el nem vevé vala…

Die 16 Decembri 1697 Bóka János m. k. –”

Eddig a levél; melly eredetiben egy ívre terjedő lehetett, negyedrétbe varrva; de fájdalom! – valaki haszontalanságnak tartva – eltépte; belseje egészen hiányzik, némelly helyen a régiség miatt olvashatatlan; azért tettem helyel-helyel pontocskákat, hogy ott vagy nem olvasható, vagy elszakadt, különben az irás gyakorlott kézre mutat, csakhogy a sok czifraság, melylyel a betük leirva vannak, nem engedik meg, hogy könnyen olvasható legyen; – irója, hogy miféle állásu s állapotu lehetett – nem tudatik; utódai – leányágon – még vannak, s azok földmivesek; talán iródeák vagy jegyző lehetett, mert versében, melly az irat végén 5 strófából áll – de a melly a régiség miatt alig olvasható – gyakran emlegeti Tinódit.

Papp Zsigmond”

 

Összeállította: M.  Szilvia

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz