2012.08.20.

vasárnapi újság2

Vasárnapi Újság

Ötödik évfolyam

Pest, 1858.

Gyűjteményem egyik legrégebbi darabja a Vasárnapi Ujság 1858. december 19-i száma. Hihetetlen érzés fellapozni ezt a több, mint 150 éves kiadványt, melynek lapjai szinte még ropognak az ember ujjai alatt. Gyönyörű, metszetek alapján készült rajzai lenyűgözőek, írásai pedig pillanatok alatt a múltba repítenek.

A Vasárnapi Ujság 1854-től 1922-ig megjelenő képes, ismeretterjesztő hetilap volt, mely Budapesten jelent meg. Olyan néplap, amelynek célja a nemzeti szellem ápolása, a nyelvművelés és a közhasznú (köztük a természettudományos) ismeretek közreadása volt. Az újság 12 oldalban és A/3-as méretben jelent meg. Szebbnél szebb metszeteket, képeket tartalmazott.

Metszet az 1858/50. számból
A debreczeni tűzoltó deákok

Az újság megjelenéséről, áráról, előfizetéséről ez olvasható a címlapon: „A Vasárnapi Ujság hetenként egyszer nagy negyedrétben egy és fél iven jelenik meg. – Előfizetési dij julius – decemberig, azaz: 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton a Politikai Ujdonságokkal együtt 4 ft. pp. – Az előfizetési dij a Vasárnapi Ujság kiadó-hivatalához (egyetem-utcza 4. szám) bérmentve utasitandó.”

Az 1858-as évfolyamban az újság egy 8 részből álló sorozatot közölt A Sárrét régiségei címmel, melyet Papp Zsigmond szerkesztett. Ez a sorozat felettébb nagy megtiszteltetésnek számított, hisz egy 12 oldalas fővárosi hetilapban 8 alkalommal jelent meg egy-egy írás a Sárrét múltjából.

A sorozat részei az alábbi alcímekkel jelentek meg:

1858/12. szám: I. A sápi vár

1858/18. szám: II. A sápi templom

1858/25. szám: III. Tetétlen

1858/26. szám: IV. Zrínyi Ilona adomány levele (Püspök Ladány vonatkozásában)

1858/32. szám: V. Bajom vára

1858/43. szám: VI. A kis-rábéi puszta

1858/50. szám: VII. A püspök-ladányi ref. egyház

1858/51. szám: VIII. Egy irat 1697-ből

A Vasárnapi Ujsag „A Sárrét régiségei” cikk-sorozatából három eredeti írás elektronikus másolatát és korhű szövegét szeretném bemutatni Papp Zsigmond újságíró tollából, külön kommentár nélkül.

 

***

Vasárnapi Újság

Ötödik évfolyam 26. szám

Pest, 1858. június 27.

 2

1858/26. szám – A Sárrét régiségei

„IV. Zrinyi Ilona adomány levele

„Nos Helena Zrinyi Celsissimi quondam Domini Francisci Rákóczy Dei gratia electi Transilvaniae Principis partium Regni Hungariae Domini et Siculorum Comitis, nec non perpetui de Saaros, eiusdem Comitatus Supremi et perpetui Comitis et derelicta vidua et veluti filii Francisci filiaeque Juliannae Rákóczy nostrorum naturalis et legitima Tutrix, Damus pro memoria per praesentes:

Hogy mi kegyelmes tekintetbe vévén Püspök Ladányon lakó Baranyai Jánosnak azért való alázatos Instántiáját, mind penig némelly böcsületes szolgáinknak is mellette lett Intercessiojokat respectálván, s mivel tárházunkban is administralt négyszáz magyari forintokat: arra nézve nemes Bihar vármegyében Püspök Ladányba levő egyházat, mellynek felső szomszédja Radi János, alsó penig Mihes Gergely, hozzá tartozó szántóföldeivel (600 hold), Réteivel és Pertinentiájával együtt, minden paraszti szolgálattul, szerjárástul, Taxástul, adózástul, s egyéb paraszti teher viseléstül, a szántóföldeket penig minden Dezma, kilenczed és ötöd adástul redimálván, és inmunissá tévén négyszáz magyari forint sumnában inscribáltuk: ugy hogy a megirt házat, a midőn előbeni paraszti állapotjára, a szántóföldeket penig szokott dézmaadásokra akarjuk redigálni, letévén elsőben megirt Baranyai Jánosnak a négyszáz magyari forintokat, ugy redigálhassuk, és redigálhassák maradékaink, Posteritasaink és Successoraink is. – Harum nostrarum vigore et testimonio litterarum Exemptionalium mediante. Datum in arce Munkach Die vigesima nona mensis Julii, anno domini millesimo Sexcentesimo Septuagesimo Septimo etc. (1677. jul. 29.) Zrinyi Ilona. (P. H.)

Ez okirat ki nem magyarázható szegletet formáló, s előttem csaknem ösmerhetetlen betűkkel van irva, és a Baranyai hires vitéz ős család birtokában van, kinek P. Ladányban hajdan szép kiterjedt birtoka volt, a Rákóczy családtól nyerte azt; jelenleg csekély részecskéje van meg e szép birtoknak az utódoknál.

Papp Zsigmond”

 ***

Vasárnapi Újság

Ötödik évfolyam 50. szám

Pest, 1858. december 12.

3 - 50 -1

3 - 50 - 2

3 - 50 - 3

 

 

„VII. A püspök-ladányi ref. egyház

A p.-ladányi ref. egyház egyike a legrégibbeknek Magyarországon, historiai igazsággal lehet ezt állitani földesuri viszonyából, mellyszerint a ref. hitü hirneves Rákóczyak birtoka volt, s valószinű, hogy ama debreczeni konfessio 1562-ben P.-Ladányban is hamar hű követőkre talált.

Kétségbe vonhatlan adatok bizonyitják, hogy a 17. század első felében, ennek szinte kezdetén, itt már virágzó ref. egyház volt; ugyanis: az uri szent-vacsorához tartozó szent edények között szemlélhető egy régi fedeles ón-kanna, mellyet abban az időben élt két kegyes hivő „Isten dicsőségére adta a p.-ladányi ref. egyháznak 1666;” neveik a kanna talapján maig is olvashatók.

Ezt azonban megelőzi, idejére nézve, I. Rákóczy Györgytől nyert, s maig is tornyában függő kellemes hangzásu közép harangja, mellyet ugyancsak vallási szempontból adott a ladányi ref. egyháznak az emlitett fejedelem. – E harang mintegy öt mázsás, belső részén régi és nehéz olvasásu öntött betűk láthatók, mellyek három nevet tartalmaznak évszám nélkül.

Érdekes olvasmányt nyujt e harang fatumaira nézve Mindszenti György p.-ladányi ref. predikátor jegyzete 1749-ből, ki hiteles adatok nyomán többek között igy ir:

„Három hites emberek, egyik 92 éves, másik 71, harmadik 79, jólélekkel vallják, és ifju korukban is számtalanul hallották az akkori öreg emberektől, hogy ezen nagy harangot, ezen helységnek akkori földesura néhai fejedelem Rákóczy György eő felsége, midőn ezen határba gulyát kezdett szerezni, adta ezen p.-ladányi ref. szt. ekklézsiának, összeválogatott egyszőrű, és termetű 30 szemők tehenekért; e harangot a nagy rácz háboruban (II. Rákóczy Fer. felindulásakor 1709 táján) féltvén a lakosok, levették a haranglábról, s a Nagy-Érbe, a nagy sürű kóróba eldugták, de ott is az ellenség reá találván, szekérre tévén Aradra vivé.

„Abban az időben ns. Baranyai uréknak nagy ösmeretségök lévén tek. nemzt. és vitézlő Komáromy György urnál, ki ns. sz. királyi Debreczen városának főbirája, és tek. nemes Bihar vmegye viczeispánja volt, ezen titulált ur Baranyai István urnak instántiájára, nméltságu gróf és commendirozó generális Pálffy János ur eő excellentiájától parancsolatot vett a harangnak kiadatása felől Tököly generálishoz, Aradra; azon parancsolattal mentek el két eskütt emberek – az egyik, ki a rácz nyelvet jól értette Tököly generálishoz, de akkor összekáromolván embereinket üresen bocsátotta. – Ujra ismét erős parancsolatot adott generális és Excellentiája Tökölyhez, melylyel együtt sárga csizmákat, és karmasin csujtárt vittek ajándékba, de Tököly azonban ezeket embereinek fejeikhez verte, és addig a harangot eldugták a dudva közé, egy jégverembe, és valamelly rácz legényke sugta meg, hogy ott légyen, e parancsolatot pedig el nem hallgathatván, kinálták embereinket más kisebb harangokkal, de a mi embereink csak a mi nagy harangunkat kivánták, el is hozták ezuttal Aradról.

„Azon háboruban égették fel templomunkat a ráczok.” – Ezek tiszt. Mindszenti Györgynek szavai.

E viszontagság előtt azonban szomoru sorsa lehetett a p.-ladányi ekklézsiának ama török pusztitáskor is, midőn IV. Mohamed nagyvezére Musztafa, 1650-ben a Hajduvárosok semmivétételére indult, ki is a Berettyón Ujfalunál átkelvén, Derecskét, Kobát, Konyárt felgyujtotta, ugy hogy Debreczenben, hol akkor II. Rákóczy György is jelen volt, 12 helységnek tűze látszott meg; (l. Budai Ezsaiás Hist. II. köt. 269. l., Szalay László m. t. 24-ik könyv 29. l.), hogy ezen romboló tűzvészt P.-Ladány is, mint emlitett Koba tőszomszédja el nem kerülhette – bizonyos adat hiányában is hihető s valószinű, hogy ama 12 helység lángjai közt P.-Ladánynak hamvasztó tűze is szemlélhető vala. – Mint folytak le később a p.-ladányi egyház napjai, arról bizonyos adatok nincsenek, de az egyházi életnek, és épitkezésnek némi mozgalmai mutatkoztak 1771-ben is, mert ama rácz háboruban felégetett, de kijavitott templomhoz két czintermet épittetett a ref. egyház, felséges Mária Terézia királynő engedelméből, ezekután az edictum-tolerantiale tágosabb kedvezményeitől, s vallásos buzgóságuktól indittatva a p.-ladányiak szűk templomuk bővitéséhez és fatornyuk kőtoronynyá alakitásához láttak, és e szent elhatározásukat 1781 bejelentették, de azuttal czélt nem érhettek; – a magas kivánalmaknak – mellyszerint költségvetésük pénzalapra legyen fektetve, ne termesztményekre – megfelelni akaró hivek ujra költségvetéshez láttak, s az elébbi öszveghez – kegyes segélyezés is járulván hozzá – tetemes mennyiség állittatott ki; de fájdalom, ügyekeztük ezuttal is hajtótörést szenvedett, mert 1783 márt. 31. azon nem várt intézmény adatott tudtára a hivőknek, miszerint templomukat ugyan bővithetik, de tornyot a templomtól elkülönitve csak fából épithetnek, – e szomoru hányattatás, és akadályoztatás közben nem maradhatott el az egyesek részérőli méltatlan bánásmód sem; ugyanis a hivők 1776 felsőbb engedély folytán egy temetkező helyet nyertek, de a mellyet az ott lakó kamarai tiszt erőszakosan elvett tőlök, azért, hogy oda kápolnát épitsem, és midőn alapját tétetné le, sok egész és fél koporsót senyvedt holttestekkel hányatott ki; kérdeztetvén pedig, hogy miért, és ki felhatalmazásából teszi ezt? azt felelte: Mea auctoritate!! Azonban a p.-ladányiak ez embertelen tett miatt folyamodván Váradra a főtiszthez – a goromba tiszt rendre utasittatott.

II. Leopold uralkodása alatt, a szabad vallásgyakorlat óhajtott korában szabadabb mozgalmi tért nyert az egyházi élet, és ekkor ébredt fel a p.-ladányiakban is azon gondolat: miszerint szűk és a népességhez képest kicsiny templomuk helyett – „melly sok száz esztendőkkel ember emlékezeten felül épittetett volt gothus formában, és sok pusztitások, felégetések után is mind végig megmaradott volt” – nagyobbat épitsenek. – Hozzáfogtak tehát a mai is diszesen fennálló és a mai kor igényeinek is megfelelő templom épitéséhez 1793-ban és nehány év alatt felépitették.

Nem maradtak el egyes jóltevők sem adakozásaikkal, ugyanis: ns. B. P. és ns. K. J. az urvacsorához két nagy ezüst poharat – melly gyönyörü mivü – adtak, az egyik44, amásik 48 latot nyom. – Megemlitendő még egy ezüst tányér, mellyről a megszenteltetett kenyér osztatik ki, ennek anyaga ezüst kehely formában találtatott, és csinos virágos metszéssel tányérrá alakittatott…

Papp Zsigmond”

 ***

Vasárnapi Újság

Ötödik évfolyam 51. szám

Pest, 1858. december 19.

  

51. szám 1-2. oldal

„VIII. Egy irat 1697-ből

„Lőn penig, hogy az Isten e mi kedves Hunniánkra árvizet bocsáta vala a török képében, hogy lakolnánk büneink nagy volta miatt mind örökké… Sok kegyetlenséggel illeték penig az nyomoruságos lakosokat, kivált azok az csunya képü tatárok, mik fakorbácsal kinozták, ütötték, verték, egy öreget penig halálra vertek, azután megmesztelenitették, hátából szijjat vágának vala, – ez az kinhalált kóstolt szegény Berettyó-Ujfaluban laka, jövén innen mihozzánk az tatár feles számmal, Földesen át, az mi nyomoruságos falunkba (Tetétlen), hol csak pusztaságot talál vala (Tetétlent a török pusztitá el 1686-ban); mind lovon voltak, és nagyon megharagudott az Murza vezér, hogy semmink sem légyen, és erős parancsolatba hiv engemet tolmács által, hogy mennyek vele vezetőnek, penig az gonosz lelkü ember tudta, hogy sok magyar tatár vezetője volna, nagy siránkozásra, rimánkodásra nem hajtva az nagy veres szakálu Murza elhurczolt Debreczen felé, ottan a város alól meg visszaforditottak sok foglyokkal a vér völgye felé, mellyre nagy sokaság volt menendőben debreczeni becsületes polgárokból bujdosás végett az tatár elől, az tatárság azoknak elébe került, és sokat levága vala közülök, ugy hogy a sok hót testektől aligsigalig járhatánk vala

* * *

Eleresztésemet kivántam a Murzától, de ő ezért reám haragot vetvén megkorbácsoltatott, ugy hogy a vér patak módjára folyt le hátamról; – fenyegetést vettem a gonoszoktól, hogy megölnének, ha elkivánkoznám, szivem keserüségében neki busultam magamat, hogy szinte meghalnék, mivel hogy penig irástudó ember voltam, az Murza sokat iratott velem az basa nevében Debreczen alól, hol tábort járt vala, az falukba eleségért, a ki nem teljesité vala, megöleté, vagy karóra huzatá…

…nagy nyomoruságom után egy egész keserves esztendő elmulásával szabadulást vevék az basától Eszékből, mert az Murza Böszörmény felprédálásakor egy vitéz hajdutul halált vett vala; – lakostársaim nehezen gondolták, hogy ki legyek én, nagy sirások közt nyakamba borultak, hogy ime egyszer itthon vagyok…

Nagy szomoruságból immár szabadulva
Itthon vagyok végre kedves Hunniámba.
Az török, az tatár engem kinzott vala
De az életemet el nem vevé vala…

Die 16 Decembri 1697 Bóka János m. k. –”

Eddig a levél; melly eredetiben egy ívre terjedő lehetett, negyedrétbe varrva; de fájdalom! – valaki haszontalanságnak tartva – eltépte; belseje egészen hiányzik, némelly helyen a régiség miatt olvashatatlan; azért tettem helyel-helyel pontocskákat, hogy ott vagy nem olvasható, vagy elszakadt, különben az irás gyakorlott kézre mutat, csakhogy a sok czifraság, melylyel a betük leirva vannak, nem engedik meg, hogy könnyen olvasható legyen; – irója, hogy miféle állásu s állapotu lehetett – nem tudatik; utódai – leányágon – még vannak, s azok földmivesek; talán iródeák vagy jegyző lehetett, mert versében, melly az irat végén 5 strófából áll – de a melly a régiség miatt alig olvasható – gyakran emlegeti Tinódit.

Papp Zsigmond”

 

Összeállította: M.  Szilvia

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

 

 

Várjuk a hozzászólásod