„Én nem lennék más, csak gulyás lennék, még mindig…”

 

Nagy Pista bácsi, a puszta gulyása

 

A hortobágyi puszta szépségéről sokan sokfélét vallottak már. S valóban páratlan a kép, a végtelen síkon legelő nyájak, gulyák, az ég felé meredő gémes kutak látványa. Ám egyre kevesebbet látni, ebből az idillből. Az állatok kikoptak az udvarokból, és a pusztában is csak hírmondójuk maradt. Pedig valamikor ezer számra legelésztek az Ágota pusztai területen. Mint ahogy kihalóban van az ősi mesterség a pásztorkodás is…

A Katona József utcai szép portán Nagy Pista bácsi fogad. Megbeszéltük, hogy kilátogatunk egykori munkaterületére ahol évtizedeken keresztül fogta a pásztor botot, és terelte a gulyát. Fekete darutollas kalap, fehér ing, fekete mellénnyel. Priccses nadrág és bőrcsizma. Pista bácsi nem divatból, nem azért öltötte magára a viseletet, hogy a hely szellemének megfeleljen. Amit Pista bácsin lát az ember, az őszinte. El sem lehet képzelni ezt az idős pásztor embert másként.  Beülünk a kocsiba. Elindulunk. A nádudvari út Ágota felé vezető elő sorompója zárva. Visszafordulunk hát, és a farkasszigeti lőtér felől közelítjük meg a helyet. Járatlan utakon, keresztül a pusztán haladunk. Melegben. A por és a száraz növények illatának keveréke járja át a levegőt.

-Dögös. Na tudják, hogy honnan kapta ezt a nevet? -Kérdezi Pista bácsi. Hát valamikor, ősszel amikor behajtották a gulyát, egy valahogy elmarat a többitől, nem is keresték. A gémeskút tövibe fekve találták meg ami maradt belőle, másik tavasszal. Na, innen kapta a nevét. Itt voltam én sokat.

            Közben megérkezünk. Nem a Dögösre, a hatos névre hallgató területre, ahol két fiatal pásztor fogad bennünket 50-60 állatból álló gulya mellett. Egyik oldalán Szokol rádió recsegő hangját viszi a szél. Útba igazítanak bennünket. Egy másik csapáson a Dögös felé vesszük az irányt, s hamar meg is érkezünk.

Egy fehérre meszelt apró kunyhó, mellette nádfedelű ól. A fedett karámban  ló álldogál. Fehér házinyúl, apró kutyakölyök, tyúkok fogadnak bennünket. A gazdát keressük, de nincs itthon. Pista bácsival megállunk a gémes kút mellett, s hamar kiderül: nem csak azért jöttünk rosszkor, mert nincs itt a gazda, hanem, mert a puszta hangulata lesújtó a szárazság miatt.

-Nem jó érzés megmondom őszintén, mert ez csúnya, amit most látok –néz szét Pista bácsi. Ez a lesült nagy itt maradott mező, ez nagyon csúnya. Rettenetes. Nagy szárazság van. Hát nem így képzeltem el megmondom őszintén ezt a területet. Én az egész területet bejártam, egyik évben itt másik évben amott, úgyhogy minden kútnál, minden kunyhónál voltam pásztor. A nagyapám nagyapjának a nagyapja is az volt. Az anyámé is, az apámé is, mind minden család, a testvérei is apámnak, mind pásztorok voltak. Négyen voltak fiúk, a nagyapám meg a Hortobágyon szolgált Angyalházán. Aztán apámék is, ahogy benőttek, előbb kis falusi pásztorok is voltak.

Én kedves még nem jártam iskolába, már akkor bojtárkodtam. Befogtak, mert heten voltunk testvérek, aztán a szegény ember nagyon szegény volt akkor is, a bakót a hátamra akasztottam, oszt mentem reggel apámnak segíteni, úgy mentem iskolába utána, hát sajnos így volt. Akkor még délután is jártunk iskolába. A tanítóval meg volt egyezve, hogy már 3 órakor engemet engedjen el, oszt mentem apámhoz. Úgyhogy bizony nem volt virágos a gyerek élet.

Aki pásztorkodásra adta magát, komoly utat kellett bejárnia. Előbb kisbojtár, nagybojtár, számadó bojtár, majd számadó lehetett. Előbb kunyhós bojtárnak kellett lenni 1 évig, ha ott jól megfelelt, mehetett feljebb. Ott is volt dolguk, csak őket nem vitték a gulyához. A kunyhónál rendet tartott, főzött a többi pásztoroknak, meg volt ott aprólék, a tehenet fejte meg a tejet rendezte. Akkor a legközelebbi vályút, ami a kunyhóhoz közel volt, azt ki kellett neki mosni, utána lehetett kisbojtár.

Számadó bojtárnak meg azt fogadták meg, aki írástudó volt, számolni tudott. A számadó bojtár beírta, hogy kinek hány darab, milyen biogja van, fül biog, vagy far biog, vagy nyak biog, többféle jegy volt. Mennyi benne a számos állat, mennyi a növendék, mennyi a szopós borjú. Mindet szerbe-számba kellett tartani, hogy ha születés volt, akkor 10 napos korára a kisborjút nyilvántartásba kellett venni.

A pásztorok feladata nem is gondolni, milyen fontos, milyen komoly volt. Hiszen nem csak, hogy el kellett látni, megfelelő módon az állatokat, és őrizni, de muszáj volt figyelni minden rezdülésüket, hiszen ha betegek lettek, akkor is a pásztor orvosolta őket első ízben.

Ami probléma volt, mindenért nem hívtak orvost, hanem a pásztorok megcsinálták.  Különböző bajok voltak. Valamelyiket meglepte a féreg, kitakarították, meggyógyszerezték vagy felfúvódott, azt is tudták, hogy mit kell neki csinálni, szóval volt mit tenni,  –sorolja Pista bácsi. Ha valami elhullás volt, a bőrre is úgy kellett vigyázni, mint az egészséges jószágra, mert ősszel mikor szorultak befele, akkor a bőrrel el kellett számolni, ha valamelyik megdöglött.  Hát így ment az élet.

Pista bácsi, volt, hogy egyszerre 800-nál is több állatot pásztorolt a pusztában. Gulya volt ez. S bizony ember és állat között szoros kötelék alakult ki. Hajnalban indultak ki a legelőre a pásztorkunyhótól. Aztán nap közben többször visszajöttek inni.

-Reggel úgy fröstök tájban megitattuk őket, akkor megálltak egy fél órára vagy egy órahosszára, egy kicsit kérődztek, lehevertek, na akkor elindítottuk, akkor fordult egyet délig, délre megint jött be inni. Hát a gulyás mindig előre jött, hozta a vizet, a jószágok meg két vagy három ilyen nagy vályú volt, amikor felitatták, mentek, lepihentek. Délután, akkor elcsaptuk megint legelni,  majd este mikor magától belegelt, akkor volt vége a napnak.

            Pista bácsi határtalan szeretettel néz az állatokra. Azt mondja mindig tisztelte őket, s azt figyelte, hogy jó legyen nekik. Soha ne legyenek éhen-szomjan. Ha bajuk volt, sajnálta őket. Nem bánta meg, hogy a pásztorkodás mellett maradt.

-Én szerettem mindig nagyon a jószágokat, úgyhogy az volt a mindenem.  A rokonok, fiúk katonatisztnek, rendőrtisztnek mentek, úgyhogy a családba volt öt  katonatiszt, meg egy rendőrtiszt, meg egy orvos, én meg itt maradtam a gulya mellett. Kinevettek, hogy ó de bolond vagy! Persze tudták, hogy az iskolába én mindig igen jó tanuló voltam, úgyhogy sikerült volna, de én azt mondtam, hogy én nem adok két jó kolompot vagy két csengőt, az össze katonai felszerelésért. De ma már kevés kolomp és csengő kell.  Ez bánt. Nagyon.  Annak idején szinte örült az ember, mikor este jöttek hazafele a tehenek, olyan tőggyel jöttek, mint egy véka. Szebbnél szebb jószágok. De hát kipusztult, kipusztították. Úgyhogy megutáltatták az emberiséggel a jószágtartást. Engem bánt nagyon, rettenetesen bosszant, de hát hiába, hát ez így van.  Nem szabad lett volna a parasztságot így legyalulni, földönfutóvá tenni, mint ahogy tették, úgyhogy az emberiségnek elvették a kedvét, a munka kedvét, úgy az állattenyésztéstől, mint a növénytermeléstől. Most  már tudják, most már meg késő mert azok a fajta emberek elhaltak. A mostani fiatalnak meg azt mondják: tanuljál. Ez legyél, az legyél, de annak sincs munkája, akinek két meg három diplomája van.  Hát hova vezet ez? Ez nem vezet jóra kedves. Úgyhogy én látom a sötét jövőjét az egész magyarságnak.

Hát erre vezet a magyar parasztság útja Pista bácsi szerint. Pista bácsi szerint, aki  ma is olyan szeretettel néz végig ezen a tájon, s az állatokon, mint csak kevesen. S hányatott sorsú állattartás ide vagy oda, ha újra dönthetne, ma is a pásztorkodást választaná hivatásul. Ezt a páratlan feladatot, ahol ember és természet egy. S ha tiszteli a másikat, olyan csodában lehet része mint Nagy Pista bácsinak, aki  közel a 90 évhez is mindig ide gondol vissza.

–Pásztor lennék mindig, nem bánom, hogy milyet változott a világ, nekem annál szebbet nem tudnának ígérni, hogy ha egy csapat jószággal én a magam belátása szerint cselekedhetek, oszt meglegeltetem, megitatom, én abban minden gyönyörűségemet megtalálom. Én nem lennék más, csak gulyás lennék, még mindig. Hát mindegy ha kinevetnek ezért, hogy elmaradi vagyok, nem bánom én, hogy mit mondanának, annál szebb élet nincs. Ez az igazi élet.

D.Sári Andrea

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

 

Várjuk a hozzászólásod