Zagyva Ági tollából…


*

Karácsony rég
(Fotó: Fortepan/Dunakeszi Városi Könyvtár)

Karácsony első napja kora este van,  nemrég jöttünk haza a „csatornán túlról”(1)  Még Bennem van az otthonlét varázsa,  a „gyerek voltam” hangulat, a karácsony szelleme, a szeretet érzése… még csak  szokom az itthoni levegőt, de a szívem még Püspökladányban maradt, még ott dobog, még ott érez, még ott gondol… Milyen fontos is hazamenni, otthon lenni, szeretve lenni… Olyan érdekes érzés, hogy a hozzám közel álló barátaim is ma voltak otthon a szülőknél Kecskemétről, vagy éppen „falun”  belül is ma mentek haza a Petri-telepre…  bár nem találkoztunk személyesen, de biztos vagyok benne, hogy gondoltunk egymásra, ha csak egy pillanat erejéig…  mert „egy vérből valók vagyunk” és fontosak a gyökereink, a szüleink, az érzéseink… A karácsony számomra nem csak a jelen pillanat ünnepe, magában hordozza a múlt érzéseit…  ilyenkor akarva-akaratlanul vissza gondolok a régi ünnepekre, azokra akik már nem lehetnek Velünk, de gyerekként Velük volt teljes az ünnep… 

Családunkban a Karácsony – a  Szenteste kivételével – mindig „menőkésnek” számított.  De ez „édes teher” volt gyerekként és felnőttként egyaránt. Otthon mindig igazi karácsonyfánk volt, nem nagy, inkább olyan  kis „takaros”, állandó díszítéssel,  élükön a színes papírkarikákból összeragasztott fűzért.  A  gyertya és a csillagszóró elengedhetetlen kellék volt és soha nem volt csúcsdísz,  ami manapság már  szinte  kötelező. Mindig izgatottan vártuk az ajándékozást és mint minden gyerek, hittem a Jézuskában…  Szép karácsonyi emlékem, hogy az  általános iskolai legjobb barátnőm két utcányira lakott tőlünk és mikor már nagyobbacskák voltunk,  Szenteste találkoztunk félúton a Bányász utca sarkán, ahol is  a hóesésben megbeszéltük, hogy ki mit kapott karácsonyra… Csak hangsúlyoznám még egyszer:  „a hóesésben…” , mert akkor még voltak fehér karácsonyok…

Karácsony
(Fotó: Fortepan)

Aztán jött a „menőkés”  rész…  Mivel apai nagymamám Velünk élt, mindig másik  Mamáékhoz mentünk első napján. Ott már összegyűlt a család  anyai ágának  apraja-nagyja.Mamáék, ahogy beléptem fenyőág fogadott, konzum szaloncukorral. Ott voltak már  Pestről Keresztapámék,  akiktől mindig a legjobb ajándékot kaptam…nem hiába,  hisz Budapesten éltek, a fővárosban.  Életképek:  a szobában a gázkályha melege,  az asztalon a Mama által készített bejgli,  aminél finomabb nincs a világon, nem is volt, és nem is lesz…  kabátok sorakoztak az ágyon,  a kisebbek mesét néztek a tévében vagy Tarzan-filmet,  a felnőttek beszélgettek…  évente egyszer volt így együtt a család,  fontos volt ez a nap Mindenkinek… Karácsony második napján mindig János-napozni mentünk Édesapám nővérének családjához.  Aztán teltek az évek, felcseperedtem, férjhez mentem, gyermekem született,  az unokatestvéreim is felnőttek, de ezek  a karácsonyi utazások,  – az hogy  első napján megyünk Mamáékhoz, másnap pedig  János-napozni –  éveken át állandósult koreográfija volt az Ünnepnek… így volt ez  mindaddig, míg  drága szeretteim éltek…

Gyermekem karácsonya
(Fotó: Zagyva Ági)

 

Aztán később, ahogy saját családom lett, saját otthonom lett, saját gyerekem lett,  úgy saját karácsonyom is lett…  És milyen is így a karácsony?  Bárki bármit mond a főzés gyötrelmeiről, szerintem a főzés az adás művészete. Márpedig a karácsony egyik legfontosabb eseménye az ajándékozás! És itt ne csak a materiális dolgokra gondoljunk, a szépen becsomagolt ajándékokra… hanem ennél sokkal többre, egy ölelésre, egy puszira, egy mosolyra, egy könnycseppre, egy odabújásra,  egy összesúgásra,  egy nevetésre,  egy olyan pillanatra amit a szeretteinkkel együtt tölthetünk, meghitten, békében…   Én magam is finomakat főztem, kocsonyát, húslevest, töltött káposztát, finomakat sütöttem, mézes szaggatóst,  pozsonyi kiflit  (mert hát a Mama bejglijét nem lehet felülmúlni)… Majd a Szentestét  kiscsaládommal töltöttem Karcagon…   Aztán pedig jött a „menőkés” rész, hazamenni Apukámhoz, a szülői házba, ahol felnőttem, ahol vártam a Jézuskát, ahol ragasztottam a színes papírkarikákat, ahol cérnával akasztottuk fel a szaloncukrot a fára,  ahová mindig jó hazamenni,  gyereknek lenni… És most az otthonból hazaesvén az  itthonba,  gondolataimmal, érzéseimmel, a karácsony meghittségével a szívemben fogalmazódott meg Bennem, amit most papírra vetettem,  gondolva azokra is, akik már nem lehetnek Velünk, de valaha Velük volt teljes az Ünnep…

 

Írta: Zagyva Ági

(fotók: Fortepan, Zagyva Ági, Mile Sándorné)

Megjegyzés:

(1)(Hortobágy-Berettyó-csatorna Püspökladány és Karcag között)

***

Mile Sándorné fotója Püspökladányból, egy régi családi karácsonyról. Köszönjük!

***

A hozzászólások megtekintéséhez kattints a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Várjuk a hozzászólásod