Készítette: Megyaszai Szilvia

2014. 05. 23.

 

 

Élet és halál az olasz fronton

 

Sorozatunk ezen részében az első világháború legjelentősebb hadszíntere, az olasz front elevenedik meg előttünk. A 39. gyalogezred ezrednaplójába beleolvasva megismerkedhetünk a Karszton folyó háború körülményeivel, az emberek által átélt eseményekkel, bepillanthatunk a hajdú vármegyei katonák életébe, az ezred számára épp harcmentes időszak történéseibe is. A véres harcok kegyetlen világának és a katonai akciók részletes bemutatásától eltekintettem, talán a sokkoló részletek nélkül is elképzelhetjük az átélt borzalmakat, őseink szenvedéseit és az emberveszteségeket.

Az összeállítás az olasz front 12 isonzói csatájának egyikét, a 9. isonzói csata eseményeit érinti, valamint a következő csatáig eltelt időszak történéseit öleli fel, a debreceni 39. gyalogezred szemszögéből, ahogyan azt sok püspökladányi katona is látta és átélte, közvetlen részeseként a közel 100 évvel ezelőtti eseményeknek. A sorokat olvasva bepillanthatunk a lövészárkok és kavernák (az otthont adó sziklaüregek) világába, szinte bőrünkön érezhetjük a hideg bórát (az isztriai tengerparton, legtöbbször a téli évszakban fújó száraz, hideg, időnként rendkívül erős rohamokkal járó szelet) és szívünkben érezhetjük a katonák által nap, mint nap átélt félelmeket, kínzó honvágyat is. Míg az ezredalbum általában tárgyilagosabban írja meg az eseményeket (olykor finomítva, árnyalva a részleteket), addig a Csabai István által megírt – és korábbi posztunkban bemutatott – személyes hadinapló szubjektívebb képet fest ugyanarról. Ez általánosságban is elmondható az ezredalbumokról és személyes hadinaplókról.  A valóság, az „érzelmi faktor” valahol ezek határán található.

A 39. gyalogezredről szóló korabeli kiadványok

Sokakat hajt a vágy, hogy megismerjék a háborús eseményeket és körülményeket, amiben ősapáink (nagy-, déd-, vagy ükapáink) éltek és harcoltak, köztük számtalan püspökladányi családapával, férjjel, vagy szülők fiatal fiú gyermekével, akik közül nagyon sokan haza sem térhettek Püspökladányba, idegen országok földjében nyugszanak a mai napig.

Kérem, fogadják érdeklődéssel a következő fejezetet, melyben az ezrednaplóból idézzük meg az eseményeket, kiegészítve annak sorait a szükséges magyarázatokkal!

 

1916. október 31 – 1917. március 15.

(olasz front, 39. gyalogezred)

 

Az olasz front az I. világháború egyik legjelentősebb frontvonala volt, ahol 1915-től 1918-ig Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia (OMM) csapatai küzdöttek egymással. Olaszország az antant oldalán lépett be a háborúba 1915. május 23-án. Ám az 1915-ben támadó olasz csapatokat az OMM seregei visszaverték és ennek következtében Olaszországnak egy több évig tartó állóháborúra kellett berendezkednie az Isonzó vidékén. Bár az olasz hadsereg nagyobb létszámú volt, mint a OMM hadserege, a hadvezetése gyengébbnek bizonyult a Monarchiáénál, így nem sikerült az áttörése 12 isonzói csata alatt sem. Az első hat isonzó-csata a Doberdó-fensíkon, a következő hat a Comeni-fensíkon folyt. A 39. gyalogezred a háború végéig az olasz front egyik meghatározó alakulata volt.

Az Isonzó folyó völgye az első világháború idején

1916. október 31.

Elkezdődött a 9. Isonzó-csata…

Nem jól kezdődött. El kell ismerni, hogy jól készítette elő és hajtotta végre támadását az olasz. Sokat tanult. A 44. és 28. Landwehr-hadosztály (azaz osztrák honvéd-hadosztály) körletében, Wippach és Lokvica között, úgy, ahogyan eddig még soha, sikerült neki a védelmet szétrobbantania és az áttörés ténye mindjobban kibontakozott.

Mivel a közeli kavernákban (sziklában lévő természetes, vagy mesterségesen továbbmélyített kisebb-nagyobb üregek) ezen állásoknál még nagy hiány volt, tartalékaink túl távol voltak elhelyezve, honnan az ellentámadásra idejében nem érkezhettek meg. Ehhez hozzájárult még a helyzetnek – áttöréseknél szokásos – teljes bizonytalansága, mely az első percek kritikus voltát betetőzte.

Egy kaverna bejárata 39-es katonákkal. A kavernák sziklában lévő természetes és mesterségesen továbbmélyített üregek voltak, ezekben húzódtak meg a katonák, vagy kerültek elszállásolásra a frontvonalak mentén. Többnyire itt kerültek kialakításra a parancsnokságok is (a Karszt szikláiban).

Az ezredet sietve felriasztották, útközben azonban kiderült, hogy egy katasztrofális veszély bekövetkezését a közeli tartalékok képesek voltak elhárítani és így egyelőre a Lipa és Novelo közötti erdőben hadosztály-tartalékba kerültünk. A helyzet súlyos volta azonban nem csökkent. Küzdő ezredeink töredékeinek nagy szívóssággal vívott küzdelem árán sikerült ugyan este ott, ahová őket a túlerő nyomta, a karszt szikláiban megkapaszkodniuk, ezzel azonban csak visszavonulásunk rendezettségét tették némileg lehetővé, mert az éj folyamán már sikerült az olaszoknak az egész vonalat tovább visszanyomniuk.

november 1.

III. zászlóaljunkat – később pedig a másik kettőt is –  tartalékállásukból a 44. hadosztály segítségére bevetették az állásba.

(Az ezredekbe – így a debreceni 39. gyalogezredbe is – 4 zászlóalj tartozott. Egy zászlóalj négy századból és egy géppuskás osztagból állt. Egy zászlóalj háborúban 1400-1500 főből állt. Az elesett katonák utánpótlását az itthonról – rendszeres időközönként – a  frontra küldött menetzászlóaljak biztosították. Az ezredek a lövészárkokban – állásban – töltött idő után pihenőre vonultak vissza a frontvonalak mögötti falvakba, vagy kiépített táborokba, ezután tartalékba vonultak a frontvonal mögé és innen kerültek újra az állásokba.)

november 2.

Halottak napja.  Az olasz tüzérség lövedékei orkánszerűen seprik végig hadosztályunk állásait, melyeket az az éj folyamán – a többszörösen túlnyomó ellenség áradatának feltartóztatására – megszállott. Ezek a már jól kiépített Kostanjevica – Fajti hrib-i (hrib: hegy) vonalban vannak a 378-as és 309-es magaslatok között. Ezredünk a hadosztály jobb szárnyára került, északi (jobb) szárnyunkkal a 464-es kúpon (magaslaton).

november 3.

Az éjjel csendesebb volt. Mindkét fél rendezte, átcsoportosította, kiegészítette erőit. Reggel 8 órakor azonban az ellenség a Fajti Hrib 432-ről nagy erőkkel a Fajti Hrib 464-re taszította és elfoglalta azt. Ez a mi hadtestünk állásainak kulcspontja volt.

„Ekkor, mint egy jól megrendezett gyakorlaton, úgy kiszámítva és olyan fegyelmezetten, megindul egy 39-es zászlóaljunk ellenrohama, mely végül vad kézitusában visszaveri az ellenséget. Néhány perc múlva már 200 olasz fogoly menetel hátra állásainkból.” (írta maga József főherceg feljegyzéseiben)

Ez a siker nagyrészben Bockó Béla zászlósnak  – a III. zászlóalj segédtisztjének – volt köszönhető, aki egy félszázadnyi, vezetőit vesztett csoporttal, a legnagyobb elszántsággal vetette magát a győzelemittas ellenség elé. Bockó zászlóst ezen kiváló fegyvertényéért az arany vitézségi éremmel tüntették ki.  Gugg (Magyari) György tiszthelyettes az elmúlt napok folyamán tanúsított bátor viselkedéséért a nagyezüst vitézségi érmet kapta.

Még mindig készülődtünk egy – a San Grado-i állásaink visszaszerzését célzó – mindent kockára tevő nagy ellentámadásra, midőn Boroevic  hadseregparancsnok, a körülmények alapos mérlegelése után, lemondta azt. Hadtestünk melegszívű parancsnokától kezdve, a legutolsó gyalogosig mindenki fellélegzett. A rosszul kiépített régi állásokért nem lett volna érdemes sok száz magyar hős vérét és életét áldozni.

november 4.

Kemény ellenállásunkon az ellenség támadási kedve, úgy látszik, már teljesen megtört, mert már csak lövegtűzzel és kisebb előtörésekkel vezette le megmaradt energiáját.

Így ez a nagy csata is befejeződött. Sajnos, csak a mi hadtestünknek 12.000 emberébe kerültek annak véres tusái.

november 5-8.

Hideg bóra. Az ellenség még mindig mozgolódott, az aknavetőtűz és repülőtevékenység is élénk volt, mindez azonban már csak utórezgése volt a nagy harcnak.

A szabadságról bevonuló Klein László alezredes átvette az I. zászlóaljat. November 6-án több olasz gránát, sőt néhány saját rövidlövésű is, becsapott az I. zászlóalj dolinájába. Azt felforgatta, emberéletben azonban, szerencsére nem tett kárt. (Dolina: a karszton kialakuló völgy, víznyelő, mely néhány tucattól több száz méterig terjedő átmérőjű, kerek mélyedés volt. Ezekben sokszor alakítottak ki parancsnokságokat, vagy húzódtak meg bennük a katonák kövekből, fából épített fedezékekben.)

Egy dolinában kialakított 39-es zászlóalj-parancsnokság.

november 9.

Felhőszakadás-szerű eső. Az állásban a csapatok a hidegtől igen szenvedtek.

Az I. és III. zászlóaljat felváltották az állásokban és a kb. 1 km-re levő Plenski melletti szükségtáborba kerültek. Itt a 61-es zászlóaljjal a dandártartalékot képezték. A IV. zászlóalj egyelőre még az állásban maradt.

Lovag Hiltl József ezredes, akit a 60. gyalogdandár parancsnokává neveztek ki, elbúcsúzott az ezredtől és tőle Klein László alezredes vette át az ezredparancsnokságot.  Lovag Hiltl József ezredes, aki osztrák állampolgár volt, búcsúparancsában a következőket mondta: „Egy mintaszerű, vitéz, derék, kötelességérzettől és bajtársiasságtól eltelt tisztikart és hősies, sneidig, a legnehezebb helyzetekben is vidám kedélyű katonákat hagyok itt, kiknek unokái és azok ivadékai csodálva és lelkesen fogják egykor a 39-esek hősi tetteinek elbeszélését hallgatni.”

Az I. zászlóalj parancsnoka ismét Penyigey Sándor százados lett.

november 10.

A kitűnő 20. honvédhadosztály, A St. Michele hőseivel, az 1. (budapesti), 3. (debreceni), 4. (nagyváradi) és a 17. (székesfehérvári) ezredekkel kivált az 5. hadseregből.  Több, mint két év kemény harcaiban kipróbált, hűséges társakat veszítettünk el bennük. Helyébe a 14. és 28. hadosztályok jöttek. Az ezred harcállománya: 1234 ember. Beteg: 8. Sebesült: 3 ember.

november 11-13.

November 12-én az I. zászlóalj felváltotta az állásokban a IV. zászlóaljat. Már csak rendkívül élénk repülőtevékenység, különben orkán utáni csend. A Plenskitől délre eső dolinákban létesített szükségtáborban elhelyezett és tartalékban álló zászlóaljaink (III. és IV.) megfeszített erővel hozzák rendbe a megrongált utakat. Ezek között sok az ütegállásokba vezető.

Nagy megnyugvással látjuk, hogy hadosztályunk tüzérsége milyen hatalmasan megnövekedett. 36 kis, 16 közép és 2 nehéz öblű ütegből áll.  A Kárpátokban fele ennyi sem volt.

13-án József főherceg meglátogatta a tartalékban levő zászlóaljainkat. A legénység neszét vette, hogy „József Apánk” más parancsnokságot kap és küldöttségileg kérte a fenséges urat, hogy vigye az ezredet is magával.  

november 14-19.

Beállott a téli fagy. Időnkint csontot szaggató bóra.

14-én délelőtt váltakozó erejű lövegtűz feküdt állásainkon. Délután azután tüzérségünk megszüntette ezt a kellemetlenséget. 2, 3 és 4 órakor meglepetésszerűen és igen nagy erővel nekitámadott az ellenség állásainak, úgy hogy az gyenge felelgetés után végre elhallgatott.

15-én az I. zászlóalj reggel 4 órakor, tüzérségi tűzcsapásokkal előkészített, sikerült járőrvállalkozásokat hajtott végre a 309-es magaslat ellen.

Az elmúlt két hét alatt veszteségünk 86 halott, 360 sebesült és 168 beteg volt.

KÁROLY Ferenc József főherceg trónörököst (aki később I. Károly néven osztrák császár és IV. Károly néven magyar király 1916. decembertől) és József főherceg hadtest-parancsnokunkat, vezérezredessé történt kinevezésük alkalmából az ezredparancsnokunk az ezred nevében táviratilag üdvözölte. 16-án József főherceg vezérezredes meglátogatta az ezredet.  

17-én a 43. gyalogezred felváltotta az ezrednek úgy az állásban (I. zászlóalj), mint tartalékban levő részeit.

november 20.

Az ezred I. és III. zászlóalját Reifenberg-ben szállásolták el, míg a IV. Britok-ba került, mint hadosztálytartalék.

A 63. (gyulafehérvári és nagyobbrészt románokból álló) ezrednek egy menetzászlóalját ezredünkbe beosztották (…), melynek most már 20 %-a románokból állott.

A mellettünk levő XVI. hadtestnél egy Landwehr (osztrák honvéd) főhadnagy, egy hadnagy és 3 zászlós az ellenséghez átszökött. Ezek árulásának következménye volt az olaszoknak állásaink több része ellen meginduló támadása.

november 21.

A pihenő egy napig sem tartott. Este az ezred nagy viharban újból a Fajti Hrib 464-es magaslattól délre levő állásokba menetelt. Felváltás alatt az ellenség tüzérsége igen erősen lőtte körleteinket. Éjfél előtt mégis sikerült a megszállást befejeznünk. Az igaz, hogy ekkor már 8 halottunk és 49 sebesültünk volt.

november 22.

„Hajnalban jutott hozzánk telefonon a megrendítő gyászhír, hogy nagy királyunk, I. Ferenc József meghalt. Minden jó katonának fájt, hogy a bölcs uralkodó, minden katonaerénynek megtestesülése, a reánk kényszerített, már két év óta dúló háború – akkor még győzelmesnek gondolt – végét nem érhette meg…  Országainak népei érezték, hogy ő volt a monarchia két részét összekötő legerősebb kapocs és az iránta érzett rendkívüli tisztelet nemcsak Ausztriának sokféle nemzetiségeit tudta némileg egy táborban egyesíteni, hanem mérsékletre kényszerítette még ellenségeinket is.”

Az olaszok erősen lőtték az eső által is megrongált és részben víz alatt álló állásainkat. Különösen Golnek 448-as keleti és a 464-es Fajti Hrib (magaslatok) nyugati széle volt erős tűz alatt.

november 23.

József főherceg vezérezredes, szeretett hadtestparancsnokunk, megható parancsban búcsúzott el csapataitól. Az új parancsnok Scharitzer altábornagy, vezérkari főnöke Körner ezredes lett. Hadosztályparancsnokunk ekkor Ströher altábornagy, dandárparancsnokunk Globutsching tábornok volt.

Az aránylagos nyugalom dacára ezen a napon az I. zászlóalj 7 halottat és 10 sebesültet, a III. zászlóalj 4 sebesültet, a IV. 3 halottat és 16 sebesültet veszített.

november 24-28.

Mindkét részről élénk repülő- és tüzérségi tevékenység. (…) 28-án az olasz állásaink egész vonalát, különösen pedig annak déli szárnyát igen erős tűz alá vette. Az ezredparancsnoksági dolinában lévő barakkok és pihenőhelyek, kevés kivétellel elpusztultak. 10 halottunk és 58 sebesültünk volt.

Egy dolinában lévő kaverna bejárata (a 9. isonzói csata után)

november 29-30.

Nehéz ágyútűz állásainkra. (…) Délelőtt 10 órakor történt a IV. zászlóalj kavernájában az a robbanás, amely az ezrednek oly súlyos veszteségeket okozott. A kavernában felhalmozott robbanóanyagnak (kézigránát stb) meggyulladását, utólagos megállapítások szerint valószínűleg a melegítő kályha tüze okozta. A szerencsétlenség áldozatai a következők voltak: életüket vesztették Zsivojnovics Milorad őrnagy, zászlóaljparancsnok, Szerinka László hadnagy, Borbély Ferenc zászlós és 10 ember, megsebesült Székely Andor és Dőre hadnagy, Friedmann zászlós és 47 ember.

Az árkokban telitalálatok folytán a veszteség 7 halott és 16 sebesült volt. A IV. zászlóalj parancsnokságát Chirilla százados vette át. 30-án az ezredet állásaiban a 46-osok felváltották.

Ezen a napon a 9. Isonzó-csata véget is ért.

december 1.

Hajnalban érkeztek zászlóaljaink nyugvóhelyeikre. (…I., IV. zlj. hadosztálytartalékba, III. zlj. pihenőre…)

A délelőtt folyamán a zászlóaljakat új királyunkra, IV. KÁROLY-ra feleskették.

IV. Károly magyar király (aki I. Károly néven osztrák császár volt) a harcokat figyeli az olasz fronton. (A király a kép bal oldalán ül)

december 2-12.

Az I. és IV. zászlóalj naponként egymást felváltva az állásokban szükséges munkákat végezték. Ezek: út-, árok-, akadályépítés és anyaghordásból állottak. Éjjel is csak szűkösen jutottak pihenéshez a csapatok.

2-án volt a kavernarobbanásnál szerencsétlenül járt Zsivojnovics őrnagy, Szerinka hadnagy, Borbély zászlós és 10 ember temetése.  (…)

7-én reggel vettük az örömhírt, hogy csapataink tegnap Bukarestet elfoglalták.

Az olasz hadifoglyok állandóan egy közeljövőben meginduló támadásuk hírét hozták. Igaz, hogy tüzérségük erősen dolgozott, támadásuk azonban – talán a folytonos esőzés miatt – váratott magára.

(…)

december 13-18.

Ezredünk a teljesen kimerült 43-asokat ismét felváltotta az állásokban. Éjfél felé, teljesen átázva érkeztünk fel az árkokba, ahol az ellenség is mindjárt élénk tűzzel fogadott bennünket. Ezúttal számos gázgránátot is kaptunk. Időnként gránát- és aknatűzcsapások zúdultak állásainkra. A gyalogsági tevékenység teljesen szünetelt.

14-én délután a következő – királyunknak békekészségét igazoló – parancsát vettük telefonon:

„Szárazföldi és tengeri haderőm katonáihoz! Isten kegyelme, vitézségetek, kitartástok, valamint szövetségeseinknek vitézsége és kitartása olyan helyzetet teremtett számunkra, hogy végleges győzelmünk tekintetében nem forog kétség fenn. Azon igyekezettől indíttatva, hogy az oly nehéz időkben derekasan kitartó népeim újból a béke áldásaihoz juthassanak, én és szövetségeseim kísérletet tettünk egy becsületes béke kötéséhez.

A Mindenhatót kérem, adja ezen lépésünkhöz áldását. Biztos vagyok benne, hogy az eddigi hősiességgel fogtok harcolni a békekötésig, vagy ha kell, míg az ellenséget döntően meg nem vertétek.” (Bécs, 1916. december 12., IV. KÁROLY üzenete)

(Hogy mennyire máshogy alakult a valóság, években és a háború végkimenetelében láthatjuk. A Szerk.)

16-án az ezred kiváló érdemeit felsőbb parancsnokságai avval jutalmazták, hogy a közeledő karácsonyi ünnepek alkalmából, mint előző évben, pihenőre küldték. A felváltását haladéktalanul végrehajtották.

december 19-én

Délelőtt az ered elindult tartós pihenőhelyére, Kobila Glavára. Itt az a kellemetlen meglepetés érte, hogy szakadó hideg esőben órákig kellett állania, míg az addig a faluban elhelyezett másik ezred a lakhelyiségeket kiürítette.

december 20-31.

Rendes békebeli „manőverélet”. Természetesen, a kényelmet illetően leszállított igényekkel.

23-án a következő  – az ezred minden tagjának rendkívül jóleső – távirat érkezett az ezredhez:

Hajdú vármegye törvényhatósági bizottsága 1916. december 15. napján tartott közgyűléséről hazafias lelkesedéssel és mélységes szeretettel üdvözli a karácsonyi ünnepek és a közelgő újesztendő alkalmából a cs. és kir. 39. gyalogezred vitéz parancsnokságát és az ezred kötelékében minden dicséretet fölülmúló hősiességgel küzdő fiait. A vármegye közönsége nevében: Pákozdy alispán.”

Sok magánüzem és vállalat igyekezett küldeményével a harcosok karácsonyát kellemessé tenni. A harctéren szerzett betegsége következtében megrokkant Hiller R. százados 30.000 cigarettát küldött a legénységnek.  (…)

Karácsonyest. 25-én délelőtt ünnepi istentisztelet. 26-án a protestánsok úrvacsorához járultak.

December 27-31.: naponta harc- és fegyelmező gyakorlatok. A rohamok végrehajtásának és kivédésének különböző módszereit gyakorolták.  (…)

1917. eleje

Pihenőben

A rendkívüli áldozatokat szedő háborúnak harmadfél esztendeje után IV. Károly királyunk újév előtti hadiparancsa, amely a békét kilátásba helyezte, mindnyájunkban mély benyomást keltett. A jövőre vonatkozó nagy kérdőjelet, amely nemcsak a hrusevicai és kobila-glava-i barakkokban pihenő ezred katonáinak lelkében fogant meg, a háború befejezésének reménye kezdte kitörölni. Újév napján még a legszilajabb vitéz is családjára és az édes magyar földjére gondolt, azonban csüggedésnek a legkisebb jele sem mutatkozott.

A pihenő alatti időben az elmélázás ellen üdvös, de célravezető is volt a mindennapi kisebb-nagyobb mérvű gyakorlat a Jelenica (294 m), vagy a Tolsti vrh (364 m) magaslatain, avagy egyéb zeg-zugos úttalan köves területen, mert ebben az esztendőben az elkeseredett ellenség fokozottabb dühhel támadt ellenünk, azonban minden kísérlete széjjelmorzsolódott a hajdúsági magyarok szilárd sorain.  

Az ezrednek itt szemlékben is volt bőven része. Valamennyi elöljárója eljött megtekinteni a híres, vitéz 39. gyalogezredet.  Szeretettel és megnyugvással nézegették a kicsiny, zömök termetű embereinket, mint a front legmegbízhatóbb, legkitartóbb, kötelességtudó és önfeláldozó harcosait. Volt olyan elöljáró is, ki embereink láttára örömében tárt karokkal ment végig az arcvonal előtt, mintha mindenkit magához akarna ölelni. Március 17-ig tartó pihenési időszakban rövid szabadságra mehettek mindazok, kik régen látták otthonukat. A legénység csoportokban ment és jött, ki-ki vitézségének dicső jelvényével.

január 1-2.

Az ezredparancsnok az ezred nevében újévi üdvözlő táviratot küldött József főherceg Őfenségének, akitől az alábbi válasz érkezett:

„Az én hős 39-eseimnek – akikhez gondolataimban mindig visszatérek – jó kívánságait köszönöm és viszonzom azokat szívem egész melegével. Isten vezérelje és védje meg őket. Hű ragaszkodással üdvözlöm a tiszteket és a legénységet. Hűséges hadi bajtársuk, József főherceg”. (…)

január 5-18.

A bóra nagy hideget hozott, többen megbetegedtek.

Királyunknak a hadsereghez és hajóhadhoz intézett újabb parancsa jelent meg. Ebben tudomásunkra hozta, hogy az ő és a vele szövetkezett uralkodók békeajánlatát az ellenség visszautasította. Őfelsége bizalommal van katonáinak hősiessége és további áldozatkészsége iránt. „Istenbe vetett hittel előre.”

(…) Rohamtanfolyamok. (…)

február 6-tól

Programszerű foglalkozás. Időnként megjelentek az ellenség repülői, hogy a harcvonal mögötti terepet megszemléljék. Ilyenkor a földön minden mozgás megszűnt. E mozdulatlanság rendszerint nem tartott sokáig, hamarosan elvonultak a bombavető nagy Capronik és az őket körülröpködő apróbb vadászrepülők. Úgy vonultak el, mint egy kotlóstyúk apró csirkéivel. Itt-ott egy bombát ejtettek le, amely nagy reccsenéssel robbant, de nem sok kárt csinált. Ha a magasban egy-egy repülőnk velük találkozott, akkor azt a kis „harci csirkék” azonnal üldözőbe vették. A közelben lezuhant olasz repülőgép roncsait embereink nézegették. Nagyobb zavart okoztak az olasz messzehordó, nagy öblű ágyúk lövedékeinek becsapódásai.

17-én este 10 órakor az olaszok Kobila Glavára lőttek, kárt nem okoztak, 21-én reggel ismét lőttek a falura. (…)

március 2.

A harcvonalból nappal és éjjel erős ágyútűz hallatszott. A századok lövészárok-szolgálatot gyakoroltak.

5-én egy orosz fogolyszökevényt fogtak el, akinél megtalálták azokat a támadási terveket, amelyek múlt hó 25-én a dandárparancsnokságnál megbeszélés tárgyát képezték.

március 15.

Az ezredhez – amely az I., III. és IV. zászlóaljból állott –  parancs jött, hogy 17-18-án zászlóaljanként váltsa fel az első vonalból a 4. osztrák Landwehr-gyalogezredet.

Az ezred újra az első vonalba vonult….. (…) Ezután következett az egyik legvéresebb, mindkét hadviselő fél részéről rengeteg áldozatot követelő 10. isonzói csata.

A körülményekről: Ebben az évben a csapatok az első harcvonalban már jobban helyezkedhettek el, mint előző évben. A sziklába vájt lövészárkok ugyan még most sem érték el a kellő mélységet, az éjszakai sötétségben folyó nehéz munkálatok miatt helyenként alig 30-40 cm-t, a mellvédet egymásra rakott kövek pótolták. A becsapódó lövedékek által levált kőszilánkok megsebesítették az embereket. A magasból jövő légi aknák és gránátok elleni védelmi berendezések is hiányosak voltak, a legénység és a tisztek sok helyen egyszerű, kövekkel leplezett deszkafedél alatt tartózkodtak. Kedvezőbbek voltak a sziklába vagy a sziklarésekbe vájt 3-4 embert rejtő üregek, az ún. „rókalyukak”. Súlyt kellett helyezni a leplezésre, főként a géppuska, aknavető és gyalogsági ágyúk fészkeinek eltakarására, mert különben az ellenség azokat irgalmatlanul tűz alá vette, amitől a rajvonal szomszédos része is sokat szenvedett.

A sziklába mélyített lövészárkok a Karszton (forrás: Nagy Háború blog)

Ellenben a szemben lévő olasz állások – helyenként csak néhány méternyi távolságra – kiválóak voltak. Az olaszok műszaki felszerelésekben bővelkedtek, az emberi munkaerőt villannyal pótolták.

A tartalékainknak jutott kaverna (sziklába vájt üregek) is, több méter vastag sziklaréteg alatti, pinceszerű üreg 1-2 kijárattal, melynek nedves falait lehetőleg deszkákkal borították be. A deszkák mögött a patkányok nagyon elszaporodtak. A kavernákban priccsek és kézzel hajtható szellőztető készülékek voltak.  A tisztek számára fenntartott kavernafülkék, valamint a parancsnokságok kavernái valamivel gondosabban készültek el.  Voltak azonban etage-szerűen a mélységbe épített olyan kavernáink is, amelyekben egy egész zászlóalj is elfért. Ezekben villanyvilágítás, motor-hajtotta szellőztető és lift volt. A vízellátás a tartalékok állásáig vízvezeték útján történt.

Felváltás alkalmával az új csapatparancsnok jegyzékkel vette át a berendezési tárgyakat, a felhalmozott különféle lőszert, a robbantó anyagot, a tartalék harci eszközöket, a műszaki felszereléseket (kőtörő-, fúró-, vésőeszközöket), az építő anyagokat (deszka, gerenda stb), végül a „pergőtűz-készletet”  is (ivóvizet üvegezve, konzerveket, kötszereket, világító berendezéseket stb.), arra az esetre, amikor az ellenség heves és tartós ágyúzása az éjszakai közlekedést teljesen megbénítja.     

*

Ilyen és még embert próbálóbb körülmények között éltek, harcoltak és haltak nagy- és dédapáink az első világháborús hadszíntereken, s a megidézett olasz fronton. Az előbbi leírás a debreceni 39. gyalogezred – köztük számos püspökladányi – katonáinak életét és egy harcát elevenítette fel 1916. október 31. és 1917. márciusa között.


Megyaszai Szilvia


***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Várjuk a hozzászólásod