július 2014 hónap bejegyzései

2014. április 11.

.

Kedves Püspökladány Anno honlap olvasók!

.

2014. április 11-én új sorozat indult a honlapon az első világháború (korabeli nevén: Nagy Háború) közeledő centenáriuma, a háború kitörésének 100. éves évfordulója alkalmából.

Az összeállításokban Püspökladány első világháborús helytörténeti kutatásaival; megjelent és még nyomdában lévő publikációkkal; kapcsolódó helyi események bemutatásával; a háború püspökladányi áldozatainak sorsával, adataival; fellelhető gyűjteményekkel, albumokkal, kiadványokkal, dokumentumokkal, emlékekkel ismerkedhetnek meg az olvasók.

A sorozat összeállításainak többsége elsősorban saját kutatási eredményekre épül, de természetesen továbbra is nyitott a honlap és lehetőséget biztosít a közös emlékezésre, az olvasók, a helytörténeti kutatók összeállításainak, publikációinak, gyűjteményeinek megjelentetésére. Az emlékezés, az értékek feltárása és megőrzése közös feladatunk, illetve kötelességünk is. A honlap mindenkinek lehetőséget biztosít a publikálásra, korábbi publikációk megjelentetésére, kérem, éljenek vele! Ezenkívül közzétételre kerülnek a témában fellelt összefoglalók, egyéb írások is.

A rovat korábbi összeállításokat, valamint Püspökladány első világháborúban harcoló, vagy elesett lakosainak ADATTÁRÁT (FOTÓTÁRAT és dokumentumtárat) is tartalmazza, ezek megismeréséhez kérem, tekintsék meg az első világháború rovatunk egyes fejezeteit a bal oldali menüoszlopban!

*

Az I. világháború Püspökladányból közel 500 áldozatot követelt, s ma is több százan nyugszanak idegen országok földjében. A háborúban harcoló és onnan szerencsésen hazatért őseink száma már nehezen megbecsülhető. Gyakorlatilag azonban elenyésző azon püspökladányi családok száma, amelyeknek valamely egyenesági, vagy oldalági felmenője ne járta volna meg a Nagy Háború poklát, s harctereit. Mégis elfeledtük e tényt, s ma már méltánytalanul keveset olvasunk, hallunk, tudunk róluk, a közel 100 évvel ezelőtti, de korokat meghatározó eseményekről és az egykor Püspökladányban élő emberekről, elődeinkről, kik maguk is részesei voltak az addig egyedülálló, világméretű háborúnak.

Az összeállítások nem száraz adatközlésekre, bonyolult hadi leírásokra törekednek, hanem a háborúban harcoló püspökladányi katonák sorsát igyekeznek bemutatni, s emléküket megőrizni, olvasmányos és közérthető formában. Elsősorban nem a hadi események, hanem az emberi sorsok állnak a kutatási anyagok középpontjában. Nem cél a világháború történetének általános bemutatása sem (erről számtalan helyen és forrásban olvashatnak), minden összeállításban a püspökladányi kötődést, vonatkozást keressük.

<— Nagy Háborús sorozatunk újabb részei és a témában íródott korábbi összeállítások a honlap bal oldali menüoszlopának I. Világháború nevű menüjében találhatóak!

Kérem, tartsanak velünk, s ismerjük meg együtt az I. világháború Püspökladányhoz köthető emlékeit, s emlékezzünk együtt háborút megjárt őseinkre! Reményeim szerint a honlapon megjelent összeállítások, kutatási eredmények Püspökladány méltó centenáriumi megemlékezéséhez is hasznos segítséget nyújthatnak, s szerves részét képezhetik.

Az első és második világháborús püspökladányi emlékek (fotók, dokumentumok, információk, egyéb emlékek) gyűjtése folyamatos a honlapon, várom jelentkezésüket a puspokladanyanno@gmail.com e-mail címen!


Megyaszai Szilvia szerkesztő

***

*

2014. 07. 28.

1914. július 28 – 2014. július 28.

Ma pontosan 100 éve robbant ki az első világháború, az addig ismert legnagyobb és legpusztítóbb öldöklés-sorozat.

Az első világháborút közvetlenül kiváltó ok a szarajevói merénylet volt, amikoris 1914. június 28-án egy szerb nacionalista lelőtte a Bosznia-Hercegovina fővárosába látogató Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörököst és feleségét. (Erről korábbi posztunkban olvashatnak részletesebben!)

Az Európában ekkora kialakult feszült és bizalmatlan légkörben csak egy szikra kellett a háború kirobbanásához, ez a terrorcselekmény pedig kellő indokot szolgáltatott arra, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadba szálljon Szerbiával. Így végül Ferenc József – Németország támogatása mellett – 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának. Ez azonban azt jelentette, hogy Szerbia védelmében Oroszország is hadba lépett. Ezt követően néhány nap alatt a két katonai tömb tagjai kölcsönösen hadüzeneteket váltottak és kitört az első világháború.

 Az első világháború kirobbanásáról, eseményeiről, a hadviselő felekről, a harcokról és  veszteségekről számtalan forrásban olvashatnak az évforduló kapcsán, így a földkerekség akkori legnagyobb és legjelentősebb háborúja kirobbanásának 100 éves évfordulóján nem ezekről fog szólni a Püspökladány Anno honlap megemlékezése, hanem mindezek helytörténeti, azaz püspökladányi következményeiről.

 Kérem, olvassák el a Katonaújság 2014. áprilisi számában publikált írást, mely a Püspökladány város főterén ma is látható első világháborús Hősök Szobra, az idén 85 éves püspökladányi emlékmű és ehhez kapcsolódóan Püspökladány történetéről szól, különleges, eddig publikálatlan 1929-es avatási fotóval, információkkal. Az első világháborúval kapcsolatos helytörténeti megemlékezésünkben pedig nemcsak korabeli püspökladányi település-fotókat láthatnak, hanem elesett püspökladányi őseinkre is emlékezünk.

 A Katonaújságban megjelent összeállítás, mely “A Nagy Háború püspökladányi áldozatairól, a Hősök szobráról” címet viseli, a HK Hermanos Kiadó engedélyével kerül közreadásra.

 

*

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

 

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

 (Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

(Minden egyes oldal – rákattintással – kinagyítható, majd lapozható!)

***

*


“A Nagy Háború püspökladányi áldozatairól, a Hősök szobráról” című összeállítást készítette: Megyaszai Szilvia.

A publikáció tartalmának további felhasználása a szerző engedélyével lehetséges!

*
A cikk a HK Hermanos Kiadó engedélyével jelent meg a honlapon!

A Katonaújság kapható országszerte a nagyobb hírlapárusítóknál, egyes számai megrendelhetőek a Kiadó honlapján is:

http://www.hkhermanos.hu/foly%C3%B3iratok

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2014. 07. 25.

*

.

.

.

A mai „emlékébresztő” összeállításban az egykori püspökladányi kutakról olvashatnak: először személyes családi fotókon, majd egy 1938-as könyv-különlegességen, végül Kecskés Gyula gyűjtésén keresztül eljutunk a mai fennmaradt emlékekig…


Gyermekkorom legkedvesebb emlékei a nagyszüleimnél töltött időkhöz kötődnek. Mai napig szívesen emlékszem vissza a száraz és meleg nyarakra; a virágoskertek, veteményesek, gyümölcsfák üdítő látványára és illatára; a háziállatok (tyúkok, kacsák, disznók) sokaságára, melyek nélkül elképzelhetetlenek voltak a hátsóudvarok; vagy akár a kézidarálók hangjára, mellyel a kukoricát darálták Nagyapámék a baromfinak. Tolulnak az emlékek a poros utak mellett összeverődő gyerekseregről, a Nagyapám által készített furulya, parittya, íj és nyíl játékaimról; a fáramászás, hintázások önfeledt öröméről; a nyugodt falusi légkörről; az ásott kutak friss, szomjoltó, hideg vizéről és arról, hogyan kísértem nagyszüleimet a „kútra”. Ez utóbbi kedves kisgyerek-kori emlékem elevenedett meg, mikor kezembe akadt egy igazi könyvritkaság, mely a téma nem tudományos, inkább csak „emlékébresztő” körüljárására sarkallt. A régi családi fotók között keresgélve bevallom, könny szökött a szemembe, ahogy az emlékeket felelevenítettem. Az itt bemutatott első – 1969. körül készült fotón – anyai Nagymamám látható, aki épp az Éles-kútra indult vízért zománcos kannáival, melyek sötétkék fedeleiből később én is ittam vizet gyermekkoromban. Sajnos a velük szemben később létesített közkifolyó (ahova már én is sokszor elkísértem), már nem áll a Jókai utca ezen szakaszán, akárcsak Nagymamám háza sem, mely már csak e fotón maradt fenn, s az emlékeimben él tovább… Mindezen emlékeim közül ma már csak az Éles-kút áll eredeti helyén, dacolva az idő rozsdás vasfogával. A következő – az 1980-as évek végén készült – fotón másik Nagymamám áll egykori újtelepi házuk udvarán, ásott és téglával kirakott kútjuk mellett, melyből Nagyapámnak egyre mélyebbről kellett felhúznia az egyébként jó hideg vizet, a család számára. Azt hiszem, sokunknak akadnak ilyen jellegű régi fotói a családi albumokban, de az emlékek mindenkinek mást „mesélnek”.

 

Remélem, megbocsátják nekem e személyes hangvételű visszaemlékezéssel induló bevezetőt, de ez inspirált a téma gondolatébresztő megközelítésére.

*

A kezembe akadt majdnem 80 éves országos kiadvány – mely felszínre hozta bennem az emlékeket – 1938-ban jelent meg és a címe: Magyarázatok Magyarország geológiai és talajismereti térképeihez, Püspökladány. A könyvet a Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium fennhatósága alatt álló M. Kir. Földtani Intézet adta ki. A kötet számtalan információt, laboratóriumi vizsgálati jegyzőkönyvi adatot tartalmaz, melyek ismertetésétől itt eltekintenék, egy táblázatát szeretném mindössze közzétenni, mely rendkívül sok helyismereti adalékot is tartalmaz. A táblázat Püspökladány artézi kútjairól szolgáltat adatokat, azok számát, helyét, fúrási idejét, esetleg telektulajdonosának nevét feltüntetve. 1938-ban Püspökladány belterületén 46, külterületén pedig 27 artézi kutat ismertek (összesen 73-at), de csak 59-nek az adatait rögzítették a táblázatban.

Az itt bemutatott táblázat nagyon sok érdekes adatot tár fel és őriz meg a múltból, érdemes jobban belemélyedni a tanulmányozásába. A kiadvány szerint Püspökladány első artézi kútját 1878/79-ben fúrták a MÁV Pályaudvaron. Mélysége 209,51 méter volt, hőmérséklete 21,2 C0. Ezt a kutat a Tiszavidéki Vasúttársaság fúratta azzal a Zsigmondy Béla mérnökkel, aki a budapesti Városligetben fúrta az első artézi kutat Magyarországon. Kecskés Gyula könyve szerint ezen püspökladányi kút volt az Alföld első nagyszabású artézi kútja. A község vezetőinek kérésére a MÁV igazgatóság engedélyezte, hogy a vasúti kutak felesleges vizét a községbe bevezessék, sőt a pályaudvar É-i oldalán a vasúttársaság saját költségén csorgóba vezetette a vizet, ahonnan a lakosság ivóvizet hordhatott. Ezután a község vezetősége „két vízfelfogó medencét állíttatott fel a piacain” (a régi piac a református templom előtt volt, az új pedig a községháza előtt) és „azokat csatornával össze is köttette a vasút udvarán keresztül vezetett csatornával”. Így kapott a település az 1880-as évek végére tiszta artézi vizet a vasúti kutakból. A vízelvezető csatorna (mely a vasúttól vezetett a település központjába) Zsolnai Vilmos pécsi porcelángyárában készült, földbe ásott cső volt. Ezeket a csöveket az 1930-as években szedték fel, s sok házra kerültek ki, áteresznek. A község belterületén fúrt első artézi kutat a Dózsa György és Bem utca sarkán létesítették, 1897. tavaszán. A szájhagyomány szerint e kutat „Rózsám-kútjának” hívták a helyiek. A korabeli Püspökladány című lap így számolt be a település első artézi kútjának fúrásáról: „Községünk Bodónak nevezett részén készen van a pompás vizű ártézi kút, 150 m mélységben találták meg az ősvizet, mely jellegre nézve egy és ugyanazonos a vasúti ártézi kutak vizével. Percenként 40 l-nyi vizet ad ki, tiszta, s oly meleg, hogy a felszálló sűrű gőz szalag alakjában jelzi az utcákon az utat, hol a felesleges víz lefolyik. Ezzel a Bodó egyik legnagyobb szükségén segítve van.”

A település második artézi kútját szintén 1897-ben fúrták, az Árpád és Vörösmarty utcák sarkán (ez volt a Kabai-kút, vagy Cili-kút). Ezután sorra fúrták a többi községi, illetve intézményi, vagy magántelkeken található artézi kutat. Püspökladányban az 1880-as évek végétől az 1960-as évek végéig (a vezetékes ivóvíz kiépítéséig) az artézi kutak voltak azok, melyek ellátták a lakosságot községi szinten ivóvízzel (közkutak). Némely család telkén emellett ásott kút (már amennyiben vize iható volt), a tehetősebbekén pedig saját fúrott artézi kút biztosította a vízellátást.

Mindezt megelőzően azonban, a 18. században, de még a 19. század elején is Püspökladánynak mindössze három-négy, ivóvizet szolgáltató ásott kútja volt csak, az is mind a községen kívül (pl. Dúró-kút). Az 1930-as években még így mesélte el Kecskés Gyula egyik adatközlője a Sziget-kúttal kapcsolatos már akkor is régi emlékeit. „Még csendőr Dalmi szájábúl hallottam vót, hogy űtet gyerek korába mán kedden vagy szerdán elkűtte az annya a szigetkútra vízir, hogy pintekre biztosan legyen lágy víz. Mer a szigetkút vízibe főtt meg leghamarébb a paszuj. Vót egy szilkéjük, mindig abba horta a vizet. Akkor még ritka vót a bádogedíny, kanna helyett cseríp korsó járta. A vödör is csak favödör vót. Mindenki maga vitte a madzagot is, amivel leeresztette az edínyt a kútba. Csütörtökön, pínteken annyian vótak vízír, hogy kimertík egymás elől a vizet. Olyan kevés vót mán a víz a kútba. Várni kellett, míg megin gyűlt valamennyi.” 

(szilke: kis cserépfazék, bádog: vékony fémlemez)

 

Az állatok itatása is ásott, majd fúrott kutakból történt. Gémeskút deszkakúttal, állatitatóval. (A kép illusztráció. Fotó: Fortepan/Csontos Péter)

*

A 19. század végétől rendelkezik Püspökladány artézi kutakkal, melyek adatai e táblázatban olvashatóak:

 

   

   

(A képekre kattintva kinagyíthatóak, lapozhatóak!)

*

Az itt bemutatott táblázatból – annak szerkesztője szerint – néhány artézi kút lemaradt, amik még az 1938-as állapothoz tartoztak. 2 belterületi kút, melyet 1938-ban fúrtak: az egyik a 61 méter mély, Rákóczi utca és Északi sor találkozásánál fúrt közkút, a másik egy magánkút, mely a Sárbert Lajos Rákóczi utcai házának udvarán állt. A külterületen további 3 kút: az egyik a Kisszőkesziget-tanyán lévő artézi kút, melyet állítólag még 1892-ben fúrtak, a másik a Nagy-Makkodi tanyán állt, és egy harmadik az akkori állami csemetekertben volt található. A többi, a teljességhez tartozó kutak adatait e táblázatban nem rögzítették.

Egy érdekes püspökladányi kísérletről is beszámol az országos kiadvány: Vitéz Tury Elemér erdőmérnök, a püspökladányi Szikkísérleti Telep vezetője szóban arról tájékoztatta az adatfelvevő szakértőt 1938-ban, hogy az m. kir. Erdészeti Szikkísérleti Telep artézi kútjának vizével kísérletképpen egy kisebb területet öntöztek. Két évig igen jó répatermés született az öntözött területen, a harmadik évben azonban a víz okozta elszikesedés következtében a vetemény már ki sem kelt. 1938-ban a túlfolyó artézi vízzel egy kísérleti halastavat is tápláltak Turyék.   

Idővel aztán a püspökladányi kutak nyomása csökkent, a víz apadni, fogyni kezdett, ezért a régi kutak egy részét először egyre mélyebbre fúrták, majd fokozatosan kerékmeghajtásúra kellett cserélni, az újabb kutak pedig már mind kerekes kutak lettek. A vízhozam csökkenésének két fő okaként már 1938-ban azt jelölték meg, hogy a kút- és vízadó réteg ellenállása növekedett pl. eliszapolódás, elhomokolódás, bekérgeződés miatt, a másik ok a vízadó réteg kimerülése, túlzott igénybevétele volt. 1959-ben 47 kerekes kút volt Püspökladány belterületén. 1965-ben kormányszintű jogszabály született a közműves vízellátás társulati úton való megszervezéséről. A községi tanács 1966. június 10-én alapította meg a Vízműtársulatot, a lakosság 10 éven keresztül évi 200 Ft hozzájárulást vállalt háztartásonként. Az építési munka 1967-ben kezdődött meg és 1969. végére elkészült a 200 m3 űrtartalmú víztorony, két darab tárolómedence és a gépház. 1971. augusztusáig 58 km hosszú vízvezeték és 205 db kifolyócsap épült Püspökladányban. A települési vízellátásban így az egykori ásott kutakat előbb a hagyományos artézi kutak, majd a kerekes-kutak, idővel pedig a vízvezetéken létesült közkifolyók váltották, illetve egészítették ki. Ezek száma 2013. végére 80-ra csökkent, melyek egy része ma is működőképes.

*

Egykori kerekes kút, valahol Püspökladányban

*

A következőkben azon egykori püspökladányi kutak kerülnek bemutatásra, melyeket Kecskés Gyula helytörténeti gyűjtése során számbavett, s lejegyzett. Érdekes egyébként összehasonlítani az 1938-as adatsort, mely a kút helye szerint azonosítja a kutakat és az 1974-es megjelenésű gyűjtést, mely a kutak közszájon forgó, nem hivatalos, de mindenki által ismert neve szerint veszi számba a helyi kutak egy részét.

E nevek nagyon beszédesek. Rendszerint arról a személyről nevezték el a kutat, akinek a háza, vagy telke előtt, esetleg akinek a földjén a kutat fúrták, vagy egy településrész nevét kapta, néha egy eseményről nevezték el (pl. Peres-kút, Topánkás-kút). A felsorolás nem lehet teljes, hisz Kecskés Gyula is csak azokat a kutakat vette lajstromba az 1970-es években, melyekről adatot, vagy adatközlőt talált, vagy melyeket valamilyen válogatási szempont szerint fontosnak tartott. Van olyan kút viszont, melyeket nem említ gyűjtésében, pedig még ma is fellelhetőek (pl. a petri-telepi Hajdú-kút, vagy Zsidó-kút). Mindamellett Kecskés Gyula munkássága felbecsülhetetlen, mert összegyűjtötte, feljegyezte és az utókornak megőrizte e neveket, s a szájhagyomány útján továbbadott történeteket.

.

Püspökladány belterületén lévő egykori kútjaink:

Cigánykút – A településen kívül, a Nagy-ér dél-keleti partján ásott gémeskút neve volt. 1897 előtt a „Rózsám-kútja” fúrásáig a bodóiak (Bodó=régi püspökladányi városrész) egy része innen hordta az ivóvizet. A kutat később betömték. Az 1970-es években még létező új kutat olyan közel ásták a régihez, hogy a kútágas a helyén maradt, csak a gémet kellett megfordítani. Szemben volt vele az egykori Cigánysornak nevezett településrész, mellette futott a Cigánygát, vagy Libagát (amely a Dózsa György utcából a Muszáj-puszta, illetve a szerepi út felé vezetett), ezekről kapta a kút a nevét.

Egri kút – A Dembinszky és Arany János utca sarkán állt. Artézi kút volt, melyet 1914-ben fúrtak, 180 méter mélységig. Létesítéséhez az ott lakó Egri Lajos ajánlott fel egy darabot a telkéből, innen kapta a nevét.

Éles-kút (Élës-kút) – Az Árpád utca és Deák Ferenc utca sarkán, néhai Éles Gábor telke mellett 1935-ben, 61 méter mélyre fúrt artézi kút.

Fehéregér kútja (“Fejíregér”, vagy “Fehíregér kúttya”) – A Csillag utca bejáratánál, a Rákóczi utca sarkán áll. A Csillag utcát 1930-50 között Darányi utcának hívták, amit Darányi Ignác miniszterről neveztek el, kinek nagy szerepe volt a Darányi-telep létesítésében. A Csillag utca sarkán a 19. század eleje óta állt egy bolt, melynek tulajdonosát “fehíregérnek” csúfolták. Utána kapta a kút is a nevét.

Gali-kút – A Jókai és Kinizsi utcák sarkán, az akkor ott élt Gali vezetéknevű lakó háza előtt fúrták az 1930-as évek végén. 70 méter mélyre fúrt kerekes kút állt e helyen. A kutat lebontották.

Gönczi-kút – A Kuruc utca 30. számú ház előtt, az utcán ásták, közvetlenül a gyalogjáró (járda) mellett, Gönczi Gábor telke előtt. Az 1900-as évek elején már megvolt, de már akkor is régi volt. A környékbeliek használták, de vize ivásra alkalmatlan volt. A deszkakávájú, ásott kutat 1971-ben tömték be.

Herskovits-kútArtézi kút a Petőfi utca és Nagy Lajos utca sarkán, Herskovits Salamon vegyeskereskedése és korlátlan italmérése mellett. Régen bővizű és nagyon „földgázas” kút volt, melyet 1912-ben fúrtak 200 méter mélyre. A kutat lebontották.

Jakus-kút – A Darányi-telepen a Komáromi és Losonci utca sarkán, néhai Jakus Joakhim házas telke mellett állt. Előbb vízvezetékes kút, amely a Darányi-telep létesítésekor a MÁV oszloptelepítő telepről kapta vizét. Az I. világháború után 76 méter mélyre fúrt kerekes kút volt. A kutat lebontották.

Kabai-kút (vagy Cili-kút) – 1897-ben fúrták Kabai János háza mellett, a későbbi Cili bolttal szemben, az Árpád és Vörösmarty utcák sarkán. Ez volt Püspökladány belterületén a második artézi kút. 158 méter mélységből percenként 60-65 liter vizet adott, s bár 8 méterrel mélyebb volt, mint a Rózsám-kútja, vize mégsem volt olyan meleg. A község 900 forintért vásárolt kútfúró felszerelést és csövekkel együtt 881 forintba került annak fúrása. A vize mellett még az 1920-as években is szivárgott a gáz, vize aztán lassan elapadt, az 1920-as évek végén lebontották a kutat.

Kismalom-kút – A település szélén, a Déli sor és Erőss Lajos utcák sarkán, a Kisgőzmalom telke előtt fúrt kút az 1800-as évek legvégén. Egykor bővizű és erős nyomású artézi kút volt, mely az 1970-es években már alig szivárgott. A kutat lebontották.

MÁV pályaudvar kútjai – A Tiszavidéki Vasúttársaság 1877. július – november hónapban Zsigmondy Béla mérnökkel a püspökladányi MÁV pályaudvaron kísérleti fúrást végeztetett. A víz 88,8 méter mélységből tört fel. A következő években (1878-1879 közt) Zsigmondy 209,51 méter mélyből 21-26 C0 vízhőmérsékletű artézi kutat fúrt. A II. számú kutat 1886. január 6 – július 24. közt fúrta, szintén Zsigmondy (277,4 m, 24 C0). Az első belterületi artézi kút megfúrásáig a pályaudvar artézi kútjainak vasút számára feleslegessé váló vizét a községbe vezették csővezetéken (a községháza előtti piactérre és a református templom előtti régi piactérre).

A III. kutat 1905-ben fúrták, erről viszont Kecskés Gyula nem ír könyvében. A pályaudvari kutak közül a II. és III. számúnak együttes napi gázszolgáltatása kb. 80 m3  volt. Ez a gáz 80 égőt táplált, ezzel világítottak a pályaudvaron napi 12 órán át. Ezt a gázfelhasználást 1922-ben megszüntették, mert ettől a vezetékek elrozsdásodtak, illetve a vezetékek egyenőtlen mélységekben való fektetése miatt felgyűlt a csövekben  a víz és ettől a gázlámpák rosszul, pislogva égtek.

Öhlbaum-kút (Elboum-kút) – Öhlbaum Lázár boltja előtt, az Arany János utca és Kisfaludy utca sarkán.

Peres-kút – A Dózsa György és a Thököly utcák sarkán állt. 1897-ben fúrták, 184 méter mélységből artézi vizet adott. A szájhagyomány szerint neve onnan ered, hogy Cs. Kiss Balázs telektulajdonos nem volt hajlandó telkéből területet biztosítani a kút számára. A községi vezetés kisajátítási eljárás keretében szerezte meg a területet.  A kutat lebontották.

Piackút – E néven 3 kutat is számon tartottak a Hősök terén. Az első az 1888-1892 között épült medence kútja, melybe a MÁV pályaudvar II. számú artézi kútjának felesleges vizét vezették el csöveken. Ezt követően így nevezték az itt fúrt artézi kutat is, mely 196 méter mélyről hozta fel a vizet (fúrási ideje nem ismert). Ezen, később elapadt kutat újrafúrták, ezt is ezen a néven emlegették.

Polgári iskola kútja (Polgári-kút) – 1927-ben fúrták a 282 méter mély, abból szabadon ömlő, bővizű artézi kutat. A vizet kivezették az iskola kapuja elé épített utcai kútba. Ez a kút látta el vízzel egy ideig a Bajcsy-Zs. utca 10. szám alatti telken működő egykori községi strand medencéjét is.

Rózsám-kútja („Rózsám kúttya”) – A Dózsa György és Bem utcák sarkán álló fúrott artézi kút volt, melyet 1897. tavaszán fúrták. Ez volt Püspökladány első belterületi artézi kútja. A szájhagyomány szerint a neve onnan ered, hogy egykor a kúttal szemben, az utca padlótlan (járdátlan) oldalán, a sarkon állt Borsos Ferenc gazdálkodó háza. Feleségét „Sári rózsám”-nak becézte. A felesége után állítólag „Sári rózsám kuttyának”, vagy „Rózsám kúttyának” hívta a lakosság is a kutat. A kutat lebontották. Ugyancsak szájhagyomány őrizte csak meg azt is, hogy a Dózsa utcát korábban – a 18. század végén – Kossuth utcának nevezték. Kecskés Gyula a Dózsa György utcát tartotta egykor a település leghosszabb utcájának. 

Sári kút – A Sári-bolt előtt fúrt 74 méter mély kerekes kút, melyet 1944-ben újrafúrtak. Sári-boltnak a Mikes u. 24. szám alatti vegyeskereskedést nevezték, melyet az 1930-as évektől Sári Gábor tulajdonos vezetett. A kutat lebontották.

Szigetkút – Egyes emlékezők szerint a Vadaskert, mások szerint a Régi újkert nevű szőlőskert falu felé eső végén lévő ásott kút volt. Nevét onnan kapta, hogy mindkét kert vége a Németszigeten volt.

Templomkút – A Kossuth utca végén, a református templomkert mellett állt. Először az 1888-1892 között épült medence kútját nevezték így, melybe a MÁV pályaudvar II. számú artézi kútjából vezették az ivóvizet. Ezután 220 méter mély artézi kutat fúrtak ide (ennek ideje ismeretlen), ezt is e néven említették. Ez a kút elapadt, s újrafúrták. Legutoljára 196 méter mélységű kerekes kút állt ezen a helyen. A kutat lebontották.

Tonkai-kút – Az Úttörő (ma Szent István) utcán egykor fúrt artézi kút neve volt. Szájhagyomány szerint ebben az utcában lakott a 19. század közepén Tonkai nevű községi főbíró és róla nevezték el a kutat.

Topánkás-kút (Papucsos-kút) – Egy adatközlő szerint a Kislegelőn volt egy ilyen nevű ásott kút, közel a bárándi úthoz, a Szél család háza körül. Ez iható vizet adó gémeskút volt.  Szájhagyomány szerint a 19. század közepén egy lány ölte magát a kútba, aki „topánkáját a kút tövihë tëtte”.

.

Püspökladány külterületén lévő egykori kútjaink:

Bangó-kút (tévesen, elírással Banya-kút) (Az 1850-60-as években még a Tilalmason meglévő, a Bangó-család földjén ásott kút. Pontos helye ismeretlen.)

Bojártelek-kút (A Tilalmason lévő Bojártelek-dűlőről kapta a nevét, melynek szélén az 1940-es évek elején még megvolt.)

Csepegős-kút (A Makkod II. dűlőben, mely egy kimerülőben lévő artézi kút volt.)

Deme-kút (A Tilalmason, a Sashalom-dűlőben állt egykor. Tulajdonosa után nevezték el.)

Dúró-kút (A Keleti sorral szemben, a bárándi úttól délre eső kút volt. Ez azon kutak egyike volt, mely az artézi kutak fúrása előtt a falun kívül ásott, bővizű kút volt. Nevének eredete ismeretlen.)

Gara-kút (A róla elnevezett Garakúti-dűlőben volt. Szájhagyomány szerint egy Gara nevű ács fulladt a kútba. 1818 előtt már megvolt, ma már ez sincs meg.)

Kávás-kút (Szintén a Tilalmason állt egykor, a kút formájáról kaphatta nevét. Adat nem maradt fenn róla. Ezen kutakról nevezték el a területeket, a dűlőket is rendszerint. 1820-ban már jelölték e névvel, Kávás Kút-ként magát a szántóföldet.)

Puszta-kút (Egykori kút a Tilalmason, az úrbéres földeken, a kaszálókon. Ez is terület névadója lett, Puszta-kút dűlő néven.)

Zsidó-kút (E néven csak egy, a Meggyesen található legelőt jelöl Kecskés Gyula, pedig a Petri-telepen is neveztek így kutat, feltételezhetően az ott lakó személy vallása után.)

*

A „ceglédi kanna” hét vagy kilenc literes, fedeles vízhordó és tároló edény volt. Eredetileg horganyzott bádogból készült és a ceglédi Rónay János bádogos-üzemében gyártották először, az 1910-es években. A második világháború után az ország edénygyáraiban alumíniumból, vagy vasból készítették, majd elterjedt a zománcozott változata is, legtöbbször kékre, pirosra, fehérre festették. Nálunk főleg a színezetlen bádog, majd a kék zománcozott változata terjedt el leginkább. Vizet, tejet hordtak és tároltak benne elsősorban. Néhány évtizeddel ezelőtt még szerves részét képezte a háztartásoknak.

.

*

Püspökladány utcáit járva még ma is több kutat, közkifolyót láthatunk, melyek a régi időkre emlékeztetnek bennünket. Már ha észrevesszük őket és nem szaladunk el mellettük, hanem a napi rohanásban megpihentetjük rajta a tekintetünket. Bevallom, a téma gyűjtése előtt sok kút, közkifolyó mellett magam is elsétáltam, anélkül, hogy észrevettem volna őket, s csak azokat célirányosan keresve emelkedtek ki a környezetükből. Bízom benne, hogy ezentúl mindannyian meglátjuk majd a múlt ezen tovatűnő „forrásait”.

A következőkben Püspökladányban található kutakról, közkifolyókról készült fotókat láthatnak, köztük olyat is, mely ma már nem létezik. Természetesen a bemutatott kutak, közkifolyók köre nem teljes, véletlenszerűen kerültek kiválasztásra.

Remélhetőleg az összeállítással sikerült emléket állítani egy letűnt korszaknak, amikor még nem volt természetes a karnyújtásnyira elérhető kényelem, hanem olykor több száz métert is kellett gyalogolni hideg télben, forró nyárban, nehéz kannákkal, hogy az ember ivóvízhez jusson! Bízom abban, hogy ezen összeállítással másban is sikerült felkelteni a letűnt gyermekkor emlékeit, s akinek még része volt benne, szép emlékként gondol arra az időre, mikor még a kútra járt a kannával, vízért.

Püspökladány, 2014. július 25.

Megyaszai Szilvia

.

*

Forrás:

Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben (1974, Püspökladány)

Magyarázatok Magyarország Geológiai és talajismereti térképeihez, Püspökladány (1938, Budapest)

 

 

FOTÓK PÜSPÖKLADÁNYI KUTAKRÓL, KÖZKIFOLYÓKRÓL:

A bemutatott kutak (1-22/3. kép, 36-tól fölfele képek) és közkifolyók (23-35. kép) köre nem teljes. Aki további KUTAKRÓL, vagy régi, esetleg már nem létező kutakról készült fotóval rendelkezik, kérem, jelezze! Információt is küldhetnek, hol találhatóak még Püspökladányban betonkávás régi kutak (és nem közkifolyók!!!).

(A képekre kattintva kinagyíthatóak, lapozhatóak!)

 

  

 Fotók készítői: Tar Attila (19-22. kép), Megyaszai Szilvia (1-18. és 22/2-35. kép), Bere Tamás (36-40. kép), Rácz Lajos (41-45. kép)

A 42 – 45. fotókat Rácz Lajos készítette néhány évvel ezelőtt a Sárréten, de hogy pontosan hol, az már feledésbe merült. Ki ismer rá a kutakra, hol állhatnak?

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

 

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Zagyva Ági tollából

*

A történet Édesapámról, Zagyva Lajosról szól, aki számomra az egyik legcsodálatosabb ember a világon. Tőle „örököltem” a sportszeretetemet és szeretném még sokáig hallgatni élete történéseit.

1962-őt írunk… képzeljünk el egy fiatal, 19 éves srácot, aki 1957-60 között Budapesten tanult, majd visszajőve Püspökladányba elkezdett dolgozni egy helyi vállalatnál… éli az akkori fiatalok hétköznapjait.  Aztán az egyik közeli ismerős elhívja, hogy menjen el vele birkózó edzésre a régi Gimnázium épületébe.  

 

Ebben az időben csak felnőtt birkózás volt a településen, tehát abszolút nem volt késői, hogy megszeresse és elkezdje ezt a sportágat. És Őt megcsapta a szőnyeg varázsa és ott ragadt… Az akkori edző, Tarányi József –  aki az 1948-as londoni olimpia 5. helyezettje –  igen megszereti és felkarolja az új „jövevényt”. Olyan gyors a fejlődése, hogy két hónap alatt már sorba veri meg a vele egykorú fiatalokat, sokaknak el  is megy a kedve végleg a birkózástól. Egy év alatt a csúcsra ér, sorra nyeri a versenyeket, melyek ebben az időben igen szép számban voltak, még szabad téren is. Még az akkori magyar bajnokot is sikerült többször legyőznie…

 

Aztán jön 1963, amikor is az 1943-ban született fiatal férfiakat behívták katonának. Ebben az időben, azoknak, akik sportoltak, a hadsereg egy kétnapos felmérő edzést tartott, ahol is kiválogatták a jókat, akik a Budapesti Honvédnál tölthették le a sorkatonai szolgálatot, ahol is aktívan sportolhattak és nem szakadt meg a sportpályafutásuk. Sajnos Apu egy sportsérülés miatt nem tudott részt venni ezen a megmérettetésen, úgyhogy a 16 hónapos sorkatonai szolgálatot Nyírbátorban töltötte. A katonaévek alatt mentora, Tarányi József elhunyt. Ekkor Püspökladányban az edzői feladatokat Hódos Imre, az 1952-es helsinki olimpia bajnoka vette át,  aki emlékezett rá,  hogy volt egy jól birkózó legény, úgyhogy megkereste történetünk hősét – aki ekkor már leszerelt -, hogy nem lenne-e kedve újra szőnyegre szállni.  Ekkor már a nagy Petőfiben voltak az edzések, és Apunak volt kedve… de már nem volt olyan, mint régen, sok volt a kihagyott, közel másfél év.  Azért nem hagyja ott az edzőtermet, kedvtelésből lejárogat az edzésekre, beszáll, mint edzőpartner. Az akkori szakosztályvezetőnek nem volt sport-múltja, úgyhogy mellette segédkezik, mint társadalmi aktivista, majd 1968-ban nevezik ki szakosztályvezetőnek. Ekkor már a Rákóczi utcán – a volt Vasutas Kulturális  Otthonban –  voltak az edzések, melyeket Hódos Imre távozása után Juhász Gyula tartott, utána pedig Szabó Gábor és Kövesi József.  Ebben az időben már gyerekeknek is tartottak edzéseket.  A legtöbben talán Hódos Imre idején jártak birkózni, ekkor több, mint 80-an lesték a fogásokat, álmodoztak a sportkarrierről úttörő A, úttörő B, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt kategóriákban egyaránt. Újabb év, újabb költözködés… a Zója iskola új szárnyának építésénél már „beépítették”, hogy a szakosztály  ott fog működni, ugyanez történt a Sportcsarnok tervezése során is, ahová 1980-ban kerültek át a birkózó edzések és zajlanak a mai napig.  

Régen kedden és pénteken volt edzés. Családi történet, hogy Anyukám az öcsémet várva egy barátnőjével indult el a szülőotthonba szülni, de előtte még beköszönt Apuhoz az edzésre. Ez úgy derült ki, hogy Öcsém nemrég megkérdezte Aput, hogy milyen napon született és Apu azt válaszolta, hogy biztos, hogy vagy kedden, vagy pénteken, mert edzés volt… Az edzéseken és versenyeken túl edzőtáborokat is szerveztek ebben az időben, kettőre konkrétan emlékszem:  Répceszentgyörgy és Kőszeg, itt családostul vettünk részt.

Édesapám 1968-1982 között volt a Püspökladányi Birkózó Szakosztály szakosztályvezetője. Minden edzésen részt vett. Arra a kérdésemre, hogy mit jelent Neki ez a sport, egy mottót mondott: Ész, erő, technika. Önbizalmat ad az embernek, nincs félelemérzet…  És hogy kikre a legbüszkébb sportvezetői pályafutása alatt? Az 1965-66-os korosztályra, akik egyéni teljesítményeik mellett mindig csapatként tudtak  együttműködni, küzdeni edzésen, versenyen és az életben egyaránt.

1982 után már csak szülőként vett részt birkózó edzésen és versenyen, mivel öcsém is belekóstolt a sportág világába. Munkáját 1995-ben, Püspökladány Birkózósportjáért emlékplakettel ismerték el.

Nagyon jó volt Őt hallgatni, ahogy felelevenedett a múlt… Láttam Őt fiatal sportolóként, ifjú katonaként, családos sportvezetőként, de Nekem mindig egy posztot tölt be, az Édesapáét, és ott örökös magyar bajnok!!!

Zagyva Ági

Dr. Pánti Irén tollából

*

Botcsinálta ballada


Tisztelgés Almási Árpád emlékének

*

 

*

Amikor Almási Árpádot megismertem, már elmúlt 80 éves. Szülővárosunk, Püspökladány szeretete hozott közel egymáshoz minket. Szüleimet eltemettem, csak a temető kötött már e városhoz. Ahogy a sírok között botladoztam, akkor döbbentem rá, hogy gyermek- és ifjúkorom helyszínét alig ismerem. 18 éves koromban elkerültem Püspökladányból és ettől kezdve csak a szünidőben és szabadság alatt látogattam haza. Egyik kedves ismerősömtől értesültem róla, hogy itt, Budapesten ülésezik havonta a Püspökladányból Elszármazottak Baráti Társasága, egy lakóhelyemhez közeli vendéglőben. A társaság tagjainak elbeszéléseiből megismerhetem a város múltját, talán jelenét is, bár a tagok már idősek, inkább már lélekben látogatnak szülővárosukba. Csatlakoztam a Baráti Társasághoz, melynek örökös titkára, lelke és mozgatója Almási Árpád volt. A hónap utolsó csütörtökén soha nem hiányzott a törzsasztal mellől, vidám volt, mosolygott, bölcsen és kicsit huncutul tekintett ránk szemüvege mögül. Mindent tudott Püspökladányról, amit tudni érdemes, de a nagyvilág dolgaiban is tájékozott volt. Mindenkire figyelt, mindenkihez volt egy kedves szava, nagyra becsültük és szerettük is őt. Szívesen és színesen mesélt, anekdotázott, szerette vinni a szót, annál is inkább, mert hallása nagyon megromlott, erősen kellett figyelnie, hogy a beszélgetés fonalát felvegye. Lelkesedéssel beszélt barátságairól, melyek Püspökladány nevezetes szülötteihez fűzték. Sokat emlegette Csenki Imrét, a Kossuth-díjas karnagyot és zeneszerzőt, különösen egy epizódot, melyet ő mesélt el neki annak idején, s melyet én is továbbadok, mert az ő sorsához is kapcsolódik.

„Egyszer – kezdett mondandójába Almási Árpád – üzent értem Csenki Imre, hogy látogassam meg, mert a segítségemre lenne szüksége. Siettem hozzá, jól kibeszélgettük magunkat, majd arra kért, hogy az előszobában a tartóból hozzam be azt a kis törött botot, mert a kérése ahhoz kapcsolódik. Volt az előszobában egy vén bot is, azt is bevittem, mert kíváncsi voltam, miért őrizgeti.

Imre bátyám elmondta, hogy mindkét bot kedves a szívének. A vén bot még a nagyapjáé volt, aki ezzel őrizte a nyáját Hajdúszoboszló határában, talán még Kossuthot is látta, mikor kormányával Debrecenbe tartott. A másik bot hűséges társa volt, kirándulásaira mindig magával vitte, a bevésések tanúsítják rajta a sok helyet ahol megfordult. A kis botot azonban egyszer elvesztette, akkor azt hitte, örökre. A feleségével buszos kirándulást tettek a Mátrába, egy kis csoporttal. A bot jó szolgálatot tett ott is, mikor a lejtőn felfelé kapaszkodtak. A társaság már hazafelé készülődött, de megálltak még valahol. A nagy sietségben azonban ott felejtette a botocskát és csak akkor vette észre a hiányát, mikor a hegyeket elhagyták. Gondolatban szomorúan búcsút vett tőle és beletörődött, hogy nélküle fogja róni tovább az útjait. Talán öt év is eltelt az eset óta. Egy vasárnapi napon hazafelé igyekezve, a Deák téren metróra szállt. Hirtelen megakadt a szeme a vele szemben ülő útitársa botján, mintha megszólította volna. Hiszen ez az én botom, villant át az agyán. Izgatottan felállt, bemutatkozott az utasnak, és kijelentette, hogy az ő botját tartja a kezében. Az útitárs persze tiltakozott, hogy ő ezt évekkel ezelőtt megvásárolta, de Csenki Imre nem tágított. Kérte, vizsgálja meg a bot markolatát, ahonnan egy fehér és fekete berakás hiányzik. Az utas döbbenten meredt a botra, szóhoz sem jutott, mert látta, hogy útitársa igazat mondott. Csenki Imre gyorsan átnyújtotta neki névjegyét, nagyon kérte, hozza el lakására kedves botját és kiszállt a kocsiból. Alig érkezett haza, még a feleségének be sem számolt kalandjáról, mikor csengett a telefon és a vonal túlsó végén az útitárs jelentkezett, kérdezte, mikor viheti a botot. Volt nagy öröm és hálálkodás! Ettől kezdve még jobban vigyázott a botra, még inkább szüksége is volt rá. Ahogy öregedett, úgy lett öregebb a bot és el is tört a szolgálatban. Abban kérte a segítségemet, ha ismerek egy megbízható asztalost, elvinném-e hozzá, hogy rendbe hozza, mert a botnak is tartozik ezzel. Én eleget tettem a kérésnek. Az asztalos jó munkát végzett, de a berakásokkal a markolatán, már nem akart babrálni. Ebbe nem tudtam belenyugodni, hát bíbelődtem én vele és aprólékos munkával pótoltam a hiányzó berakásokat.

Mikor elvittem hozzá a rendbe hozott botot, Imre bátyám nagyon hálálkodott és elégedetten megjegyezte: Hiába, ezeknek a régi mestereknek még van tudományok! Én mosolyogtam magamban, nem rontottam a régi mesterek hitelét. Mikor Csenki Imre meghalt és elbúcsúztattuk a Farkasréti temetőben, megígértem neki, hogy utána viszem a botját, csak üzenjen, mert a Hadak útján sétálva jó szolgálatot tehet neki a Mennyországban is. Még nem üzent, de ha szólít, fogom a botját és viszem utána!”

Így szólt Almási Árpád szívhez szóló története. Mosolygott bölcsen és huncutul, egy tisztességben és becsületben megélt élet derűs nyugalmával. 85 évet élt. Kegyesek voltak hozzá az Istenek, mert nem szenvedett. Íróasztala mellett ült, mikor megkapta az utolsó üzenetet és úgy ment el, mint aki élete könyvét becsukva, pihenni tér és fentről figyel bennünket, a felhők fölött lépegetve…

Kedves Árpád! Köszönjük, hogy voltál, hogy velünk voltál! Nem fogunk elfeledni, találkozunk az égi törzsasztalunknál!

Dr. Pánti Irén

*

Köszönöm a fotókat Dr. Pánti Irénnek!

*

 

 

Almási Árpád (1928-2013) Budapesten élt és a nyolcvanas évek végétől 1996-ig rendszeresen hazajárt látogatóba, Püspökladányba. Hetekig itt tartózkodott és közben kerékpárral bejárta a környező településeket is ápolva a jó szomszédságot Kedvenc helye Püspökladányban a Farkas sziget volt, amit családtagjainak is örömmel mutatott be. A várossá válást megelőző időben Budapesten megalakult a Püspökladányból elszármazottak baráti társasága, amelynek alapító tagja volt. E társaság elnöke Dr. Hegedűs János halála után – ismerve szülőföldje iránti lelkesedését – Őt választotta utódául. A politikamentes baráti összejöveteleikre minden alkalommal meghívták Püspökladány éppen aktuális vezetőit, akik beszámoltak a nyolcvan-százfős társaságnak a település fejlődéséről, a város  gondjairól-örömeiről. Ezen összejöveteleken boldogan emlékezetek vissza a régi szép időkre. Almási Árpád aktívan részt vett a Püspökladányi Kalendárium életre hívásában is. Az elszármazottak közül többen az ő bátorítására írták meg emlékeiket abba. Állandó és rendszeres olvasója volt a Püspökladányi Híreknek, amit nagy érdeklődéssel lapozgatott. 2013. november 14-én Budapesten otthonában hirtelen és váratlanul hunyt el. Egy szülőföldjéhez ragaszkodó ember ment el 85 évesen. Nyugodjon békében.

(Írta: Csontos Jánosné,  Forrás: http://www.haromfold.hu)

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

*

25 éve történt


A 39. Vasutasnap ünnepe Püspökladányban

 

1989. július 6-án reggel nagy készülődésnek lehetettek tanúi a vonattal utazók Püspökladányban.

Takarítás, a külső területek csinosítása, a frissen elkészült parkok locsolása, a befejezett építési munkák utolsó nyomainak eltüntetése, az újonnan épült szociális épületen elhelyezett felirat, mind-mind a 39. Vasutasnap méltó megünnepléséről szólt. Az előkészületeknek jómagam is részese voltam, mint fiatal – akkor kezdő – üzemeltetési művezető.

A Vasutasnap alkalmából átadták az egykori Tiszavidéki Vasúttársaság felújított felvételi épületét (1. kép), és az újonnan épült szociális épületet (2. kép), megújult még az állomási biztosítóberendezés és a peronok. Az új szociális épületben öltözők és a hozzá kapcsolódó vizes-blokkok, üzemi konyha és étterem, korszerű hőközpont létesült. A beruházás akkori értéken meghaladta a 300 millió forintot.

Az utazóközönségnek és a vasutasságnak az új és a megújult létesítményeket Szűrös Mátyás Püspökladány országgyűlési képviselője adta át. Az ünnepségen jelen volt még Mészáros András a MÁV vezérigazgató-helyettese, Kovács Gyula a Debreceni Igazgatóság vezetője és Püspökladány város vezetése (3. kép). Az átadás után a városi művelődési központban munkásgyűlést tartottak (4. kép) ahol Szűrös Mátyás, az országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet, ezután a Vasutasnap alkalmából kitüntetéseket és elismeréseket adtak át (5-6. kép).

Kora délután az új ebédlőben állófogadás volt a 39. Vasutasnap jegyében (7-8-9. kép).

A vasutasnapról néhány gondolat:

– Először dr. Gyökössy Endre MÁV felügyelőnek a javaslatára Kelety Dénes, a MÁV elnöke fordult 1925-ben és 1926-ban a MÁV Hivatalos Lapjában a vasutasokhoz, – felhívva a figyelmet arra – hogy minden szolgálati főnökség az év valamelyik napján tartson vasutas-napot. A felhívásban kérte a vasutasságot, hogy a vasutasnap várható bevételéből a „Kőszegi Árvaház Alapítvány”-nak nyújtsanak támogatást.

– E nemes cél érdekében a vasutasság megmozdult, például Debrecenben zenés ébresztővel járták körbe a várost, és külön ez alkalomra lapot szerkesztettek és nyomtattak, Debrecen minden korabeli értelmisége és tehetsége megmozdult az ügyért. Szécsényben az állomásfőnök és az egyik váltóőre napokon keresztül halásztak, és a vasutasnapon pompás halászlé és rántott hal készült, amit a vasutasnap közönségének eladtak a bevételt pedig felajánlották. A krónika sajnos nem őrizte meg a püspökladányi eseményeket.

– A magyar kormány határozata szerint 1951-től augusztus, 1961-től július második vasárnapján ünnepeljük a VASUTAS Napot (10-11. kép).

– Az időpont kiválasztása kötődik a Pest-Vác vasútvonal 1846. július 15-én történt megnyitásához.

– A Vasutasnapon avatják a frissen végzett vasúti tiszteket.

– Az utóbbi években a központi rendezvényt a Magyar Vasúttörténeti Parkban rendezik, regionális rendezvényeket tartanak az ország 5-6 vasúti csomópontján és több tucat kissebb vasutas közösség is megünnepli a vasutas összetartozás napját, sportjátékokkal és közös főzésekkel.

– A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre kerül a 64. Vasutasnap, 2014. július 12-én, hat helyszínen: Budapest, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szolnok, Tapolca.

 

Az 1989-es Vasutasnapi eseményről közel 2 perces tudósítás volt látható a Magyar Televízió Híradójában, a http://nava.hu/adatlap/?id=03781_1989 linken megtekinthető. Különböző írások jelentek meg a Hajdú-Bihari Napló megyei napilapban, a Magyar Vasutas szakszervezeti lapban, a Vasút szakmai folyóiratban.

 

Püspökladány, 2014. 07. 01.

                               Készítette: Biró Ferenc Mihály vasútbarát-gyűjtő

(KÉPGALÉRIA: RiBiFeMi Archívum)

 

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz