Önkéntes magánszemélyek, kiknek több saját írása, összeállítása található a honlapon; illetve kiknek önzetlen munkája, rendelkezésre állása hozzájárul a Püspökladány Anno honlap működéséhez

*

Segítőink, elvi támogatóink köre természetesen terjedelmesebb. Rengeteg magánszemély küldte be fotóit, dokumentumai, filmjeit, egy-egy alkalmi összeállítását a honlap gyűjteménye számára, illetve adott engedélyt ezek közzétételére. Sokan segítik szakmai tudásukkal is a honlap működését, több partneroldalra, szakmai szervezetre, intézményre is számíthatunk. Nevüket a honlap Kezdőoldalán (az oldalt legörgetve) olvashatják. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm ezúton is az önzetlen segítséget!
Itt azok bemutatkozásai, fotói találhatóak – folyamatos feltöltéssel – kik rendszeresebb jelleggel és akár napi rendelkezésre állással segítik a Püspökladány Anno honlap működését, tényleges, önkéntes munkavégzéssel (pl. összeállítások készítésével, fotózással, technikai és szakértői háttérmunkával).

Jelentkezz a csapatba, várjuk önkéntes munkádat Püspökladány első digitális helytörténeti gyűjteménye és honlapja működtetéséhez! 

*

A BEMUTATKOZÁSOK FELTÖLTÉSE FOLYAMATOS!

*

***

AlföldNet Bt. (informatikai háttér biztosítása)

***

Bárczi Imre Zsolt (kerámiák készítése a honlap gyűjteménye számára, pl. emlékplakett, Ladányi-kereszt, városcímer)

***

Bere Tamás (helytörténeti összeállítások készítése, fotózás)

Születésem óta itt élek, az iskolai tanulmányaimat is itt végeztem Püspökladányban.
A történelmet, mint tantárgyat nem szeretem, de Püspökladány múltjáról, egy-egy épületének történetéről szívesen olvasok. Ez másfajta történelem.
Szeretem a régi képeket nézegetni. A Püspökladány anno honlap “Egykor és most” rovatához kerestem régi képeket a múzeum és a városi könyvtár gyűjteményéből. Minden képet megmosolyogtam. Azokat, amelyeken általam nem ismert épületek vannak, azt azért, hogy “Jé, ilyen is volt?”. Az ismert épületeket megörökítő képek láttán a gyerekkorom jutott eszembe. A Honvéd utcai óvoda udvarán álló kiszuperált autóbusz, az üzletek kirakatainak nézegetése, a Rendelőintézet kerítéséhez támasztott hirdetőtáblák, a Lordok háza alatti átjáró (később beépítették a Lottózó számára).
Hogy mi is állt egykoron egy épület helyén – vagy hogy nézett ki pár évtizeddel ezelőtt – az idő múlásával homályossá válik.
A fényképek megörökítik a jelent, hogy a jövőben újranézve rácsodálkozzunk, hogy milyen volt a múlt.

***

Birinyi András (informatikai segítség)

***

Bíró Ferenc (vasúttörténeti összeállítások, életrajzok készítése, emléktárgyak felajánlása)

Bíró Ferenc

Püspökladányban születtem a nagy múltú – Dr. Palkonyai vezette – Szülőotthonban 1960-ban. A Petőfi Sándor Általános Iskolába jártam, olyan kiváló pedagógusokhoz, mint az első-másodikos jóságos Holczinger Erzsébet tanítónénihez, majd a harmadik-negyedikes alapos és határozott Kovács Ferencné tanítónénihez és felső tagozatot szeretett D. Szabó Lajosné Szuromi Gizella tanárnő osztályában végeztem. Középiskolába a Karacs Ferenc Gimnáziumba jártam, és itt érettségiztem, osztályfőnököm Dr. Szerdi János volt, akinek úgy „ittuk minden szavát, mint az itatóspapír”.

Az általános iskolát elhagyva, a gimnázium akkori légköre magával ragadott, az állandó délutáni programok, szakkörök, KISZ rendezvények, téli estéken a korcsolyapálya öntése Gál Miska bácsival, az őszi mezőgazdasági munkák, az iskolai „discó”-k, zenés-táncos rendezvények, amiken, mint a zenét szolgáltató „dj” vettem részt. Három évig végeztem az iskolai ünnepségek, rendezvények hangosítását, külön megtiszteltetés volt számomra, hogy az 1978. évi Kabai Mini VIT egyik helyszínét is hangosítottam, az akkori szakma nagy „öregjeivel”.

Sohasem felejtem el azokat az időket, 1975-től történelem szakkörös voltam, a szakkör vezetője Annuska néni volt. Paraszti porták néprajzi “feltérképezését” végeztük Püspökladányban. A szakkör helye az egykori Karacs Ferenc emlékszoba helyisége volt, a tanári szobával szemben. A frissen létrehozott helyi múzeum vetélkedő sorozatot rendezett kis csapatoknak “Ki tud többet Püspökladányról?” címmel. A csapatok felkészítését Annuska néni végezte. “Természetesen” a mi csapatunk lett az első helyezett. Én úgy gondolom, hogy a történelem megszerettetését Édesapámon kívül D. Szabó Lajosné tanárnőmnek, Annuska néninek és kiváló tanáromnak Löki Józsefnének köszönhetem!

Tanáraimra most is mindig jó szívvel gondolok, gyermekeimnek gyakran példaként említek egy-egy velük kapcsolatos diákélményt.

Érettségi után egy rövidebb időre elkerültem szülőföldemről, iskoláim befejezése után ismét püspökladányi lakos lettem. Később évekig tevékenykedtem a Városvédő Egyesületben is. Így lett belőlem az évek alatt lelkes lokálpatrióta.

A vasúthoz való kötődésemről: valamikor 1965-ben édesapám helyettesítőként szolgált, mint váltókezelő Püspökladány állomás I. végén, a váltóállító toronyban. Meleg, nyári vasárnap volt és édesanyámmal délben ebédet vittünk hozzá, a számomra akkor rendkívül érdekes épületbe, a munkahelyére.

Talán ekkor „csapot meg a mozdony füstje”, nem tudom…  De azt tudom, hogy édesapámmal sokat beszélgettünk munkájáról, a vasút minden rejtelméről, a váltók-jelzők- sorompók, mozdonyok, és minden más vasúti berendezés működéséről, és így tovább.

Amióta felcseperedtem és emlékezetem is van, a vasút mindig téma volt a szűkebb és tágabb családban is, hiszen édesapám sógorai is vasutasok voltak. A névnapok megünneplése természetesen mindig „termelési tanácskozás”-ba torkollott, egyik sógora, mint mozdonyszerelő később kocsijavító művezető, másik sógora, pedig mint mozdonyvezető képviselte e jeles szakmát. Utóbbival már a dieseles és villamos korszakban többször utaztam „vezérálláson” Budapestre és Biharkeresztesre.

Családunk a nyarankénti kirándulásokon is – más közlekedési alkalmasság nem lévén – vonattal utazott, ilyenkor a gyermek, mint utazó számára érthetetlen dolgok – például a tehervagonok gurítása és rendezése – is meg lettek magyarázva.

Serdülő fiú voltam mikor építettük családi házunkat, úgynevezett kalákában, az építőmester kivételével mindenki édesapám vasutas kollégája volt, csak később, felnőttfejjel értettem és irigyeltem meg a munkatársi segítőkészség és megbecsülés e példáját.

Ezernyi élmény után a nyolcvanas évek elején, mint távközlő műszerész helyezkedtem el a vasútnál, majd az Állomásfőnökségnél lettem üzemeltetési művezető. Mintegy hét évig vezettem a MÁV Ingatlankezelő Kft. Püspökladányi Kezelőségét. Később, mint munkáltatótól a MÁV-tól elváltak útjaink, de a vasút-világának szeretete örökre elkísér életemben. A mai napig is a MÁV-nak szolgáltató Zrt. területi csoportvezetője vagyok, így a kapcsolat a vasúttal élő.

A személyes indíttatásról ennyit, továbbiakban az általam alapított és szerkesztett honlapról (www.vasutasmult.hu).

A tárgyi emlékek és egyéb dokumentumok gyűjtését már évekkel ezelőtt elkezdtem, célom, hogy a még fellelhető emlékeket összegyűjtsem és kiállítássá rendezzem egy arra megfelelő helyen. Szeretnék emléket állítani édesapámnak Biró Ferenc MÁV főtanácsosnak, akinek egész életét a vasút, a vasúti szolgálat töltötte ki. Személyén keresztül pedig a több, mint 150 év püspökladányi vasutasságának is, akik a történelem útvesztőiben helytálltak munkájukkal.

Itt szándékozom bemutatni a vasúttal kapcsolatos már nem használatos tárgyi emlékeket, kortörténeti dokumentumokat és ezeken keresztül e nagy múltú közlekedési ágazat letűnt napjait.

Nem utolsó sorban törekvésem a vasút, mint környezetbarát közlekedési eszköz népszerűsítése, és az ifjúság érdeklődésének felkeltése a vasút, mint hivatás iránt, mert ahol a vasút múltja végleg otthonra lel, ott nem csak múltja kell, hogy legyen, hanem a múltjához méltó jövője is.

A honlapomon lévő püspökladányi vonatkozásokat szívesen osztom meg a Püspökladány Anno honlap olvasóival.

„Ahol a vasút múltja végleg otthonra lelt” címmel 2015. decemberében állandó vasúttörténeti kiállítást nyitottam Püspökladányban, az Arany János utca 49. szám alatt.

Ide várok minden érdeklődőt, telefonos egyeztetés után a kiállítás megtekinthető! Tel: 70-311-4399

Tisztelettel: Biró Ferenc Mihály vasútbarát-gyűjtő

***

Burzukné Szilágyi Edit (egykori alapító, design, informatikai és technikai segítség, fotózás)

Szilágyi Edit

Csak a főiskolás évek vittek kívül a város határain, egyébként ide születtem, itt nőttem fel, itt dolgozom és élek a családommal a kezdetek óta.

Sok emléket őrzök a gyerekkoromból. Elevenen élnek bennem, és gyakran gondolok arra, milyen jó lenne valahogy visszautazni a múltba, hogy újra átélhessem azokat.

Hogy régi valójukban láthassam azokat a házakat, amik előtt nap, mint nap sétáltam óvodába, iskolába menet. Azokat a kerítésléceket, járdarepedéseket, a járda mellett a német szegfűt és petúniát…
Hogy csíkos házú csigát gyűjthessek a Gagarin utcai óriás, üres telken, hogy egyensúlyozva sétálhassak az „orvosi lakások” előtti betonpadkán, hogy 2,50-ért csavaros fagyit vegyek a Csillag presszó fagyis ablakából, hogy újra érezhessem azt a büszkeséget, amikor végre el tudtam olvasni a robusztus kőfal pirosra festett PIAC feliratát!

Vagy utaznék még távolabbi múltba, szüleim, nagyszüleim, dédszüleim korába! Korzóznék a főtéren, cipőt vennék a Hangyaszövetkezet sarki boltjában, kannafedőből vizet árulnék a Nagyvásárban, és biztosan bejárnám a Rákóczi fogadó impozáns épületét!

Sajnos még nem találták fel ezt az időgépet, de a Püspökladány Anno honlapon – ha csak virtuálisan is – kedvünkre bolyonghatunk a város egykori utcáin, és bepillanthatunk a régi korok embereinek életébe, testközelbe kerül a múlt.

Én ezért szeretem ezt a honlapot! Amikor itt vagyok, megszűnik körülöttem a tér és az idő, elveszek benne, és keserédes nosztalgia járja át a szívem.

Büszke vagyok, hogy a honlap egyik alapító tagja lehettem, most is figyelemmel kísérem a sorsát, és ha szükség van rám (és tudok), örömmel segítek most is.

Jó látni, ahogy mind több és több ember szívét melengeti meg a honlap, folyamatosan bővül az olvasók és szerzők köre, és megnyugtató a tudat, hogy a Megyaszai Szilvi gondos, odaadó munkája eredményeként méltó helyükre kerülnek az emlékek.

***

Cseh József (novellák)

Cseh József

***

Czibere Edit (fotózás)

Czibere Edit

***

Hegyesi József (fotózás)

Hegyesi József

Püspökladányban születtem, az általános iskolát is e településen végeztem. Tanulmányaim befejezése után Püspökladányba tértem vissza, s jelenleg is itt dolgozom.
Abban az évben születtem, amikor Ladányt várossá nyilvánították, tehát „egyidős” vagyok a várossal. Ez nekem mindig meghatározó élmény volt, s örömmel gondolok rá. Szeretem a szülőföldemet és fontosnak tartom a múlt, illetve a hagyományok tiszteletét, megőrzését. Szeretem Püspökladány jellegzetességeit, büszke vagyok rá, hogy püspökladányi lehetek!
Szeretek fotózni, így kerültem kapcsolatba a Püspökladány Anno helytörténeti honlap szerkesztőjével és a honlappal, melyen már több fényképemet fel tudták használni. Örömmel vállaltam rendezvény fotózását is, ahol a honlap képviseltette magát. Remélem, a jövőben is segítségére tudok lenni a Püspökladány Anno honlapnak!

***

Megyaszai Szilvia (honlapszerkesztő és -alapító; kapcsolattartó; I. és II. világháborús gyűjtőmunka; helytörténeti összeállítások, könyvajánlók, rendezvény-beszámolók készítése; fotózás; operatív feladatok; a honlap képviselete és működtetése)

Megyaszai Szilvia

BEMUTATKOZÁSA IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

***

NÉMEDY JÓZSEF (fotó-hagyaték rendelkezésre bocsátása)

Némedy József

1942. január 25-én születtem Rákoshegyen, a háborús viszonyok hozták így (menekülés stb). Igazi és tudatos püspökladányi életem csak később tudatosult bennem. Jártam óvodába is, amire úgy emlékszem, hogy a „harmadik utcában” volt, és nagyon szerettem társaimmal egy kilőtt tankban játszani, amit sokáig nem vitték el, a mi örömünkre. 1947-ben elkezdtem az 1. elemi osztályba járni, a katolikus templom melletti iskolába, ahol 72-en jártunk egy osztályba (fatalpú cipőben, rongyos, foltozott ruhában). Tanítónk vitéz Ary Gyula tanító úr volt. Utána a református templom melletti iskolába kerültem, Dorogi Márton tanító úrhoz, 3 évig. Ezt befejezve a polgári iskola tanulója lettem 4 évig, ahova szerettem járni, sok minden lehetőség volt már akkor, szakkörök, kirándulások stb. Legnagyobb élményem volt, mikor Debrecenbe kirándultunk, persze ingyen, a vasút szervezte. Szóval jó volt az akkori fejemmel nézve a ladányi lét. Jártam a püspökladányi gimnáziumba 2 évet, utána Szegeden folytattam tanulmányaimat. Beiratkoztam az MHS-be, hisz mindig érdekelt a repülés. Így lettem a hajdúszoboszlói repülő klub tagja, majd később a szegedi MHS-ben tevékenykedtem. Vitorlázórepülő tanfolyamon vettem részt és van 153 ejtőernyős ugrásom is. Életemben nagy fordulatot jelentett a katonaság, amit a Flottillánál (hadihajósoknál) töltöttem le, 27 hónap idővel. Itt volt munkalehetőség a MAHART-hoz szegődni, matróznak és ekkor döntöttem el, hogy megpróbálom. Leszerelés után jelentkeztem, felvettek, hajós lettem és 54 évig ez lett a munkám, a hivatásom. Persze voltam matróz 5 évig, fedélzetmester 4 évig, aztán a MAHART támogatásával és a megfelelő iskolákkal tiszt lettem, majd később újabb vizsgákkal nagyhajóvezető-kapitány, később hajóparancsnok. Közben éltem családommal külföldön, mint a MAHART képviselője, Remi kikötőjében. Ehhez tartozott az Al-Duna, Fekete-tenger, Ogyessza-Izmail kikötők. Ez a külügyi szolgálat 4 évig tartott. A MAHART megszűnt, így kénytelen voltam külföldi cégekhez menni dolgozni, az oklevelemet elfogadták, így legtöbbet holland, német, belga hajókon dolgoztam.
1970-ben a Püspökladány, Rákóczi utca 3. szám alatti szülői házat megvette a város vezetése (az egykori Nedolay-házat), így szüleim is elköltöztek Szegedre. PÜSPÖKLADÁNY mindig is a szívem csücske volt és maradt, hiszen gyermekkori élményeim, barátaim oda kötöttek, nekem egy csoda volt Ladány, tulajdonképpen ott lettem felnőtt.
A Püspökladány Anno honlaphoz sok dolog köt, emlékeim felidéződtek és amivel tudtam, segítettem (családi fotókkal, dokumentumokkal). Szerencsémre volt mivel és volt, aki szakmailag nagyon sokat segített, ő nélküle ez nem ment volna, minden tiszteletem az övé: Megyaszai Szilviának hívják, a honlap szerkesztője és Ladány csak hálás lehet neki.

(A Némedy József által rendelkezésre, feldolgozásra bocsátott Némedy-hagyatékról itt olvashatnak)

***

Katona Csilla (helytörténeti összeállítások készítése)

Katona Csilla

Jelenleg a családommal Sárrétudvariban élek, de Püspökladányban születtem és itt is nőttem fel. Abban a szerencsében volt részem, hogy  megtapasztalhattam, milyen, amikor 4 generáció él egy háztartásban. Gyermekként egyfajta biztonságot adott számomra, hogy ilyen nagy családban élhettem. Akkor is – mint manapság – a szülők voltak azok, akik mindig rohantak a munkába, hogy  a mindennapi betevőt előteremtsék, de közben volt aki felügyeljen ránk, gyerekekre. Nagymamám soha nem hagyta, hogy unatkozzunk, megtanított minket hímezni, beavatott a főzés fortélyaiba, sokszor vitt ki a kertbe kapálni és a temetőbe, az ősök sírját gondozni. Közben mesélt a régi időkről, hogy milyen világban éltek akkor itt Püspökladányban, amikor ő még fiatal volt. Tizenévesként már a családnak főzött, a kistestvéreit gondozta, akik közül sajnos sokan nem maradtak életben. Emlékszem, egyszer a temető leghátsó részében kóboroltunk és láttam, hogy szemeivel kétségbeesetten keres valamit. Megkérdeztem, hogy miért járkálunk fel-alá és azt válaszolta, hogy 6 kicsi fejfát keres, a testvéreit. Még kerestük egy ideig, de nem találtunk semmit. Elkorhadtak már a fejfák a hosszú évtizedek alatt.

Soha nem ölelgetett vagy becézgetett, (fiamnak szólított) de éreztem a szeretetét. Ha netán panaszkodtam valami miatt, mindig volt rá megfelelő válasza, amivel észhez térített. Például amikor túl messzire kellett sétálni, akkor elmesélte, hogy annak idején Ő több mint tíz kilométert gyalogolt naponta, hogy a földeken dolgozó Nagypapámnak ebédet vigyen. Ha valamilyen ételt nem szerettem és nem akartam megenni, akkor felemlegette a világháborúban átélt szűkös időket. Nagymamám sokat mesélt ezekről az évekről, a bombatámadásról, a katyusák hangjáról,  a német és a szovjet megszállásról és hogy mennyi ladányi vesztette életét. A téeszesítés során megfosztották őket a földjüktől, tanyájuktól, állataiktól amikért oly sok éven át dolgoztak. Mi elképzelni sem tudjuk, hogy milyen nehéz idők voltak, de Ők mégsem menekültek el innen, hiszen itt volt az otthonuk.

Régen csupán az idősek voltak azok, akik el tudták mondani a fiataloknak, hogy mi történt sok-sok évvel ezelőtt a „faluban”. A nagymamám által elmesélt történetek később visszaköszöntek Csák Gyula: Szikföld sóhaja, B. Kiss Albert püspökladányi pékmester naplói és Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben című könyvekben is. Utóbbiban például szerepel a Katona-dűlő neve a Battonyáson, ahol tudomásom szerint nagyapám, Katona Imre tanyája állt. Ezek a történetek megerősítették a kötődésemet Püspökladány iránt.

Az internet segítségével napjainkban már lehetőség van arra, hogy ezeket a családi történeteket össze lehessen gyűjteni, így bárki számára elérhetővé vált. Nagyon örülök, hogy a Püspökladány Anno felvállalta ezt a feladatot. A történeteket olvasva olyan érzésem támad, mintha a nagymamám által elkezdett történeteket folytatnák. Megtiszteltetésnek érzem, hogy én is gazdagíthattam ezt a gyűjteményt néhány írásommal.

Zsurka Lajosné Katona Csilla

***

Keserű Imre (fatelítős helytörténeti összeállítások készítése, helytörténeti kisfilmek beszerzése)

Keserű Imre

***

Nádas Péter (informatikai segítség)

***

Dr. Pánti Irén (helytörténeti összeállítások, életrajzok készítése)

Püspökladányban születtem, az általános iskolai tanulmányaimat a Petri telepen végeztem, a Karacs Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. A szüleim fizikai munkakörben dolgoztak és 3 gyermeket neveltek fel. A családból és a távolabbi rokonságból is én voltam az első, aki tovább akart tanulni. Nem volt könnyű ehhez a szülői támogatást megszerezni, mert érezték, ha egyetemi végzettséget szerzek,távol kerülök tőlük és sajnos nem tévedtek. A József Attila Tudományegyetem Jogi Karán diplomáztam Szegeden, majd bírói ügyészi szakvizsgát tettem. A püspökladányi Járásbíróságon kezdtem pályafutásomat, de hamarosan férjhez mentem, és a férjem munkahely változásait követve dolgoztam a makói Járásbíróságon, a békéscsabai Városi Bíróságon, a gyulai Megyei Bíróságon, a szolnoki Munkaügyi Bíróságon, a szolnoki Megyei Bíróságon, majd a fővárosi Törvényszéken, ahonnan pályafutásom végén nyugdíjba mentem. Két gyermeket neveltünk fel, akik már felnőttek, azóta 3 unokám is született. Nyugdíjazásom után kezdtem el írni. Rendszeresen jelennek meg cikkeim a Szitakötő nevű gyermek-folyóiratban, de a Családi Lapban is jelentek meg cikkeim.

Mélyen kötődöm szülővárosomhoz. Számtalan írásom olvasható a Püspökladány Anno honlapon, ahol feldolgoztam a város híres szülötteinek így Karacs Ferencnek, a neves rézmetsző és térképkészítő művésznek, feleségének Takács Évának, az első magyar újságírónőnek, és lányának Karacs Teréznek, a jeles magyar nevelőnőnek a pályafutását, Csenki Imrének, a Kossuth-díjas karmester és zeneszerzőnek, és testvérének, Csenki Sándornak, a tragikus körülmények között fiatalon elhunyt cigány folklór kutatónak az életét. Írásaimban megidéztem a régi Sárrét titokzatos világát, és ábrázoltam a hétköznapi emberek életének apró villanásait. Néhány antológiába is bekerültek írásaim. Mivel 18 éves koromban elkerültem Püspökladányból, inkább a város múltját és régmúltját kutatom, és mutatom meg azoknak, akiket érdekel, mert a jelen mindig  magában hordozza a múltat. A város  jelenét is figyelemmel kísérem, ha meghívást kapok néhány városi rendezvényre örömmel megyek a hívó szóra.

Megyaszai Szilviának hálával tartozom, amiért megkeresett, hogy írjak a Püspökladány Anno honlapra. Inspirált új cikkek írására, azokat meg is jelentette, és meggyőzött arról, vannak még, akiket érdekel, amit írok.

 Ars poétikámat Cyrano de Bergerac szavaival így fogalmaznám meg:

„Egy szóval.

Csúszó, inda szerepet

   Nem vállalok halálomig.

Lehet…

Tölgy nem vagyok,

        nincs bükk természetem,

de egyedül növök,

             ha már magasra, nem„

 

***

Pintér Tamás (a Nagy Háború blog szerkesztője, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke) – I. világháborús szakértő

***

Tóth Sándor (informatikai segítség)

Tóth Sándor 2

***

ZAGYVA ÁGNES (személyes visszaemlékezések írása)

Zagyva Ági

Juhászné Zagyva Ágnes vagyok. Még a múlt században születtem Zagyva Ágnesként a püspökladányi Szülőotthonban… egy biztos, Püspökladányban aznap birkózó edzés volt. Szüleim a Petri-telepi kis parasztházba vittek haza, és itt kezdtem el az életem, majd jöttek a dolgos diákévek. Közgazdász lett belőlem. Férjem is ladányi, egy lánygyermeket nevelgetünk. 18 éve dolgozom a közigazgatásban, szeretem a munkám, de néha kell valami más… egy kis sport, kertészkedés, írás.
Talán akkor tudatosult bennem igazán “ladányiasságom”, mikor az élet úgy hozta, hogy elköltöztünk. Rendszeres hazajáró vagyok, ilyenkor mindig átjár valami megfoghatatlan érzés, ami kapocsként köt a szülői házhoz, a volt iskolatársakhoz, szeretteimhez, a Petri-telephez, Püspökladányhoz… Élethelyzetek, életérzések, emberi kötődések, melyeket néha papírra vetek…
Aztán megtaláltam a Püspökladány Anno honlapot, vagy Ő talált meg engem. Elvesztem benne… a múltban, a történetekben, a képekben, a gyökerekben… abban, hogy mennyi mindent hordoz magában egy város múltja, milyen sok közös emlékünk van. És ezek az emlékek feltörtek… hol egy téma, hol egy érzés, hol egy intézmény, hol a fiatalságom, hol a családom adta az alapot. Kutattam, kerestem, feldolgoztam, leírtam… a honlap pedig lehetőséget biztosított arra, hogy olyan emberekhez jussanak el gondolataim, akik szintén elmondhatják, hogy lokálpatrióták… Ladányi lokálpatrióták.
Úgy vallom, hogy az ember soha ne felejtse el, hogy honnan indult… amilyenné válunk, azt a gyökereinknek, a családunknak, az otthonunknak is köszönhetjük… Ha hazamegyek az én szeretetett városomba, mindig otthon érzem magam… mert minden onnan indult, onnan, a Petri-telepi kis parasztházból, Püspökladányból…

(Zagyva Ági legtöbb írása a Históriák rovatunkban található)

***

*

Püspökladány Anno honlap elérhetősége:

Kapcsolattartó, szerkesztő:   Megyaszai Szilvia

Elérhetőség:    puspokladanyanno@gmail.com

*

 

Várjuk a hozzászólásod