A Püspökladány Anno honlap mai összeállításában két püspökladányi alkotó “reflexiói”, az első világháborúval kapcsolatban született alkotásai kerülnek közlésre. Mindkettő a háború emberi oldalát emeli ki, s a tények, a szomorú számadatok mögé tekint! Szívesen ajánlom figyelmükbe azt a nem mindennapi megközelítést, ahogyan egy művészember és egy kutató hölgy közelíti meg a háború véres valóságát, mindkettő a maga érzelmekre ható módján. Kérem fogadják a mai összeállításunkat nagy érdeklődéssel!

Megyaszai Szilvia

*

Elsőként Jámbor Lajos püspökladányi grafikus Doberdói történet című képregényét tekinthetik meg, aki ezzel a művével a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Magyar Képregény Szövetség által 2014. évben meghirdetett első világháborús képregénypályázaton 3. helyezést ért el. Ezúton is gratulálunk az alkotónak!

Köszönöm a képregénynek a Püspökladány Anno honlapon való közlési engedélyét a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítványnak és Jámbor Lajosnak.

.

Ezt követi Dr. Pánti Irén püspökladányi születésű budapesti szerzőnk írása, aki az első világháború korábban elfeledett, de ma már egyre ismertebbé váló katona-költőjének, a 33 éves korában orosz hadifogságban elhunyt Gyóni Gézának állít emléket.

***

JÁMBOR LAJOS:

           

Forrás: Nagy Háború blog: http://nagyhaboru.blog.hu/    –  Köszönöm a Püspökladány Anno honlapon való közlés engedélyét a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítványnak és Jámbor Lajosnak!

***

*

DR. PÁNTI IRÉN:

A lövészárkok poétája

.

„Szerettem volna én is írni

Eljöttéről az új embernek,

S ódon, barbár mesének hinni

A vért, mely dárdák nyomán serked.

 

De jaj, jaj én közébe estem,

Bús ragadozás tébolyának.

Rongy a lelkem és rongy a testem

S fény nem deríti az éjszakámat.

 

Lesem, lesem a csillagírást,

Hol véget ér a véres tenger,

Majd szán engem és nem ér ily gyászt,

Ki születik, a másik ember.”

 

Így összegzi költészetét Gyóni Géza – a halálát megelőző évben – az Amit szerettem volna című versében. Bár élete és költészete nem volt mentes ellentmondásoktól, de ha a Nagy háborúra emlékezünk, nem feledkezhetünk meg róla. Ismerjük meg és szánjuk tragikus sorsát, méltassuk a háború poklában szerzett verseit. A lengyel lövészárokban átélte ő is a katonák szenvedéseit,  megmutatta a frontélet mindennapjait és apró örömeit. A katonák értették őt, verseibe kapaszkodtak nehéz óráikban, tudták, értük is szót emelt, mikor ezt tudatta a külvilággal.

(Kép forrása:  Első Világháborús Albumok)

.

Gyóni Géza ifjúsága

1884. június 25-én született Gyónon. A község már nem található a térképen, mert egybeépült Dabassal és nevét nem őrizték meg a helység elnevezésében. Gyóni Géza eredeti családi neve Áchim volt. Édesapja Áchim Mihály, a békéscsabai szlovák Áchim nemzettség leszármazottja volt. A pozsonyi teológiát végezte el, majd a hallei egyetemet, hazatérve megházasodott és a gyóni evangélikus egyház lelkésze lett. A házaspárnak 6 gyermeke született. Géza gyermekkora a parókia nyugalmában telt, talán ezekre a szép napokra emlékezve választotta később a Gyóni írói nevet. A gondtalan gyermekévek azonban számára már 10 éves korában végetértek. 1893 tavaszán ő és testvére is megkapták a kor veszélyes gyermekbetegségét, a diftériát. Egyik testvérük, Ádám életét nem tudták megmenteni. Ezt a veszteséget édesanyja képtelen volt feldolgozni, elméje elborult. Elmegyógyintézetbe került, családjáról többé nem tudott gondoskodni. Az édesanyja betegsége, és az anya szeretetének elvesztése egész életét beárnyékolta.

10 éves korában nagybátyjához, Áchim Ádám espereshez került Szarvasra és az ottani evangélikus gimnázium tanulója lett. A nagybácsi halála után a békéscsabai rokonok vették pártfogásukba és a békéscsabai evangélikus gimnáziumba íratták, ott is érettségizett. Már gimnazista korában verseket írt, az önképzőkörökben végzett munkájáért gyakran kapott jegyzőkönyvi dicséretet. Az érettségi után édesapja kívánságára a pozsonyi teológiára iratkozott be, az újságírás azonban jobban érdekelte. Már 19 éves korában meghívták korrektornak a pozsonyi Nyugat-magyarországi Híradóhoz. A szerkesztőség mozgalmas élete nagy hatással volt rá. Daliás termetével, szép orgánumával, írásaival a társaság középpontjába került. Már nyomdában volt első verseskötete, mikor 1904. január 24-én öngyilkosságot követett el, egy szerkesztőségi vetélytárssal amerikai párbajt vívott és vesztett. Szerencsére életét meg tudták menteni, de pályája kettétört. Teológiai tanulmányait abba kellett hagynia. Ettől kezdve élete hányódás, nélkülözés és útkeresés volt.

Édesapja hazahívta Gyónra, ahol a jegyzői irodában gyakornokoskodott, onnan Pestre közigazgatási tanfolyamra küldték, amit el is végzett. Bekapcsolódott közben Pest pezsgő kulturális életébe, a kötelező vizsgákat azonban nem tette le. Később az alsódabasi Szolgabírói Hivatalban is gyakornokoskodott és munkája mellett szerkesztette az Alsódabas és Vidéke című lapot. Nem találta a helyét a vidéki életben, nem tudott kibontakozni. Így ír akkori önmagáról Senki küldötte című versében:

 

„Nem mehetek már, Senki küldötte

Lihegek-lógok ég és föld között.

Lemenni gyáva, feljutni gyönge-

Várom a fojtó, irgalmas ködöt.

Csak már befödne.”

Cézár én nem megyek

1907 októberében behívták katonának. Először póttartalékos közlegényként két hónapos kiképzést kapott majd, Bécs mellé, Korneuburgba vezényelték és a császári és királyi vasúti és távíró ezredbe osztották be. Két év múlva újra be kellett vonulnia Boszniába, Szarajevóba vezényelték, ahol vasútépítésénél nehéz fizikai munkát kellett végeznie. Síneket cipeltek, kőbányában követ törtek, utat köveztek, rabszolgának érezte magát a táborban, 1909-ben leszerelték.

1910-ben végre újságírói státuszba került a Soproni Naplónál, ahol a munkába temetkezett. 1912-ben azonban újra jelentkeznie kellett, ismét Szarajevóba vezényelték, ahol 28 napot töltött. Ez az időszak érlelte meg benne a Cézár én nem megyek című híressé vált költeményét, melyben őszinte békevágyát  szólaltatta  meg. A vers így kezdődik:

 

„Vérben úszik vad hegyek orma,

Paskolja vér, paskolja ár.

S engem a halál-dáridóra

Cézár parancsa vár.

 

Itt hagyni minden szentet, drágát,

Asszonyt , búzát, bort, dalt, zenét:

Cézár parancsa nem kegyelmez,

Kell a halál cseléd.

 

Már összeszedtem kis cókmókom,

Indulni kell. Jaj, hogy lehet.

Vérben úszik vad hegyek orma,

Cézár én nem megyek.”

 

Amikor 1912. október 28-án felolvasta versét a soproni irodalmi kör ülésén, a közönség ünnepelte.  Néhány nap múlva a vers a Sopron című lapban is megjelent. Talán ez is közrejátszott abban, hogy ügyészi eljárást indítottak ellene, melyet végül mégis megszüntettek. A vers alcímében ugyanis óvatosságból feltüntette, hogy az egy római katona hagyatékából került elő. Az állását azonban felmondták, újra munka nélkül maradt. Barátai siettek segítségére és közbenjárásukra meghívták újságírónak Szabadkára, a Bácskai Hírlaphoz. Úgy látszott itt megállapodhat, szép feladatok várták. Életében fontos szerepet játszott a szerelem, az asszonyok szerelme átsegítette élete nehéz periódusain és reményt adott később a háború gyötrelmeinek elviseléséhez.

Szabadkán érte a szarajevói merénylet híre és az általános mozgósítás. 1914 augusztus 1-én  mint póttartalékos közlegénynek el kellett indulnia Lengyelországba, Przemylsbe, ahol embert próbáló harcok várták. Przemyls a Monarchia fontos katonai bázisa volt, az oroszok nagy erőket mozgósítottak a bevételére.

 

 A lengyel mezőkön, tábortűz mellett

A háború kitörése után sokakat megszédített a háborús propaganda, ez történt Gyóni Gézával is. A villámháború illúziója hamar szertefoszlott és a frontszolgálat gyorsan kiábrándította.

Przemylsben a várost körülölelő erődítményen kellett dolgoznia, elsősorban a katonai körvasúton  ástak, csákányoztak, síneket fektettek. Eleinte a Monarchia seregei előrenyomultak, de 1914. szeptember 10-én,  a második lembergi csata után vissza kellett vonulniuk, majd az orosz csapatok körülzárták az erődöt. Az első ostrom szeptember 18-tól október 10-ig tartott. A legvadabb támadásra október 6-ról 7-re virradó éjszakán került sor. Fagyos eső és szél fújt, az ellenség az ágyútűz mögött nyomult a vár felé. Behatoltak a várba, ahol ádáz kézitusát vívtak egymással a  várvédők és az orosz katonák. Az erőddel minden összeköttetés megszakadt, a telefon elnémult, a küldöncöket lelőtték. A távíró osztagot – közöttük Gyóni Gézát – kirendelték az összeköttetés helyreállítására, de az ágyútűzben ez lehetetlen volt. A támadást ekkor visszaverték. Az erőd felmentésében öccse, Áchim Mihály főhadnagy ezrede, a besztercebányai 16-os honvédek is közreműködtek. Ekkor találtak egymásra a testvérek, Mihály és Géza, és nem hagyták el többé egymást.

Az októberi harcok megrázó élményeinek hatására született a  C s a k  e g y  é j s z a k á r a  című verse, mely a legismertebb művei közé tartozik ma is. A vers így kezdődik:

 

„Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

Csak egy éjszakára:

Akik fent hirdetik, hogy mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

Mikor gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek.

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

Gerendatöréskor szálka- keresőket.

Csak egy éjszakára:

Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát,

S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák

Robbanó golyónak mikor fénye támad

S véres vize kicsap a vén Visztulának.”

 

A przemylsi erődöt 1914. november 18-án ismét körülzárták az oroszok. Ekkor 120 000 ember és 20 000 ló volt a várban. A meglévő élelmiszerkészlet vészesen fogyott, éhség, fagyhalál tizedelte a katonákat, a lőszer elfogyott. A várparancsnok kiadta a parancsot a kitörésre, de nem sikerült, ebben a császári tisztek árulása és a kedvezőtlen időjárás is közrejátszott. Az elcsigázott katonák védekeztek, azonban a túlerőnek engedve, március 22-én feladták az erődöt. A katonák, több mint 130 napon át tartották a várat, ilyen körülmények között is. Hősies helytállásuk ma is példa lehet előttünk. Az orosz kézre került vár megmaradt katonáit és tisztjeit útnak indították a hadifogolytáborok felé.

Gyóni Géza öccse még a vár eleste előtt súlyosan megbetegedett, kórházba került, ezért engedélyezték, hogy együtt maradjanak és a testvérét tiszti szolgájaként vigye magával a fogságba.

.

 A Tábori Újság története

A cári csapatok körülzárták a várat, ezzel elszigetelték a védőket a külvilágtól. A katonák nem ismerték a híreket hozó rádiógrammok tartalmát, ezért rémhírek terjedtek közöttük. Elterjedt, hogy az oroszok már magyar földön vannak, ami azokat érintette fájdalmasan, akiknek családja az orosz határ közelében élt. A várparancsnokság – hogy elejét vegye a további híresztelésnek – szeptember utolsó napjától Kriegsnachrichten címmel hivatalos lapot adott ki, melyben kommentár nélkül közreadták a rádiógrammok nyilvánosságra hozható tartalmát. Mivel az őrségből sokan nem tudtak németül, felmerült a gondolat, hogy ezeket a rádiógrammokat magyarra fordítva is közreadják. Dr. Molnár Kálmán hadnagyot bízták meg ezzel a feladattal. Dr. Molnár Kálmán felvetette, hogy a katonák lelkiállapotán sokat javítana egy magyar nyelvű újság kiadása, mely többet nyújthat számukra, mint a harctéri hírek ismertetését. Ebben a tisztek is támogatták őt, így született meg a Tábori Újság ötlete. A várparancsnokság eleinte habozott, de később a lap kiadását engedélyezte. Sajtófőnöknek Dr. Geőcze Bertalan főhadnagyot, szerkesztőnek Dr. Molnár Kálmán hadnagyot jelölte ki. Az újság hamar népszerű lett, benne a Csak egy éjszakára című vers is. Gyóni Géza versei ettől kezdve váltak valóban népszerűvé, még a lövészárokban is szavalták a katonák, mikor lélegzetvételnyi pihenéshez jutottak. A Tábori Újság első száma 1914. október 4-én jelent meg és előfizetési felhívást tett közzé Gyóni Géza Lengyel mezőkön tábortűz mellett című kötetére. Az előjegyzés várakozáson felüli volt. A kötet meg is jelent, melynek bevételét a költő a przemylsi harcokban elesett honvédek özvegyeinek, árváinak juttatta el.

A Tábori Újság a várbeli magyarok sokoldalú napilapjává lett, nemcsak harctéri hírekkel volt tele, hanem a verseken kívül voltak benne egyéb apró híradások, melyből megismerték a harcban álló város mindennapjait, még meteorológiai előrejelzést is tartalmazott.

A verseit Gyóni Géza ágyúdörgés, puskaropogás mellet írta és ilyen körülmények között olvasták a lapot a katonák a lövészárokban is… A szerkesztőség a Royal Szálló második emeletén, a 36-os szobában dolgozott. A lapot a Knoller és Fia cég adta ki és naponta 3500 példányban jelent meg. A lap két száma repülőgépen Pestre is eljutott, a verskötetből is kimentettek néhány példányt, melyek hírét vitték Gyóni Géza költészetének, a harcoknak, a katonák apró örömeinek, szenvedéseinek.

A Csak egy éjszakára című versét a hivatalos irodalomkritika fanyalogva fogadta, minden bizonnyal az abban megfogalmazott vádak miatt. Kétségbe vonták, hogy hitelesen ábrázolja a harcok körülményeit és a katonák érzéseit. Az igazi rehabilitációt jóval később külföldről kapta meg. 1934-ben a brit Irodalmi Társaság pályázatot hirdetett, olyan háborúellenes költeményre, melynek szerzője részt vett a háborúban. A pályázatra ezt a verset is beküldték, a legkiválóbb brit irodalomkritikusok az első díjat neki ítélték. A vers ma is a legismertebb magyar versek közé tartozik, különösen az idősebb nemzedék idézi fel gyakran, mert verseinek hangja hiteles és még ma is figyelmeztetés minden háború ellen.

A Tábori Újság történetéhez tartozik, hogy az olasz hadszíntéren is adtak ki tábori újságot az Isonzó menti Tárogató címmel, mely a nagyváradi 4. népfölkelő gyalogezred V. zászlóaljának tábori lapja volt. Ez szintén különleges helyet foglalt el a tábori lapok sorában.

(Kép forrása:  Első Világháborús Albumok)

.

A rab vackokon

Az elcsigázott hadifoglyok Kiev, Moszkva, Inza, Alatir és Omszk érintésével jutottak el utolsó állomáshelyükre, Krasznojarszkba. A várostól 8 km-re emelkedett egy magas fennsíkon a katonai tábor, ahol a foglyokat elhelyezték. A tiszteket kőépületben, a legénységet földbe épített fabarakkokban szállásolták el. A költőt  hadapródnak nevezték ki, hogy a tisztek között maradhasson és beteg testvére segítségére legyen, bár ő is beteg volt, tüdőcsúcs hurutja  kiújult. Sok verset írt itt, költészete elmélyült, verseiben  a mély humánum hangján ír fogolytársairól… A hadifogságot azonban nehezen viselte, a tiszti barakkban sem érezte jól magát. Jól tükrözi lelkiállapotát a Rab vackokon című verse.

 

„Rab vackokon fetrengve már

Bennünk a holtnak lelke hál.

Mert holt bizony, ki így él-

– S nekünk az élet mit ígér?”

.

A kemény szibériai tél aláásta a hadifoglyok egészségét. Áchim Mihály flekktífuszt kapott, kórházba került és 1917. június 8-án elhunyt. Testvére utolsó útjára még elkísérte, de egyre inkább magába fordult, a halál gondolata foglalkoztatta. Elméje elborult, nem vett táplálékot magához, kórházba került és a születésnapján, 1917. június 25-én követte bátyját. Nagyon gyötörte a honvágy, de érezte nem jut már haza. 1916-ban már sírversét is megírta.

 

„Hazai domb lesz vagy idegen árok,

Bús sírom füve, amelyen kihajt,

Kopott fejfámon elmosódó írás

Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:

 

Boldog. Ki itt jársz, teérted is

Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt,

Véres harcok verték fel a hírét,

De csak a béke katonája volt.”

(Kép forrása:  Első Világháborús Albumok)

.


Dr. Pánti Irén

Budapest, 2015. március 20.

 

Felhasznált irodalom:

 

Fábián Miklós: Gyóni Géza

Valentyik Ferenc: Verscentenárium

Honismeret 2014. évi 4-es szám

Honismeret 2015. évi 1. szám

Szecskó Károly: Még egyszer a Csak egy éjszakára című Gyóni költemény születésének történetéről

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***


Várjuk a hozzászólásod