április 2015 hónap bejegyzései

 

A Püspökladány Anno helytörténeti honlap gyűjteménye nemcsak digitálisan gyarapszik, de egyre több tárgyi emlékkel is gazdagodik. Nemrégiben kettő darab országos megjelenésű, de ma már csak elvétve fellelhető korabeli sajtótermék érkezett a honlap gyűjteményébe, melyek püspökladányi vonatkozású fotókat tartalmaznak. E két újság Budapesten jelent meg és országosan is elérhetőek voltak (pl. pályaudvarokon is árusították őket), illetve előfizetéssel az ország bármely pontjára eljutottak.  Az Érdekes Újság 1917. január 28-i számát Fórizs Sándor küldte Ráckevéről, a Tolnai Világlapja 1927. április 6-i számát pedig Nagy Sándor Budapestről, melyekért ezúton is köszönetet szeretnék mondani.

A címben szereplő „nagyvilág” szó a Püspökladányon kívüli népszerűségre utal, hiszen e sajtótermékek megjelenésekor igencsak nagy jelentősége volt az írott médiának, mert ekkor még sem a tévé, sem az akkor még nem létező internet nem ontotta magából a híreket, a közéleti információkat. Egy-egy fővárosi folyóirat vezető hírforrásnak számított, s a helyi lapok is vettek át belőle cikkeket (pl. a Kecskés Gyula által szerkesztett Püspökladány és Vidéke című helyi újságban is olvashatunk a Tolnai Világlapja összeállításaiból, illetve az ezekre írott reflexiókat).

Mielőtt megtekintenénk azt a két püspökladányi fotót, melyek helyet kaptak egy-egy országos ismertségű újságban, ismerjük meg nagyon röviden e lapok történetét is.

.

Az Érdekes Újság

Az Érdekes Újság olyan országos közéleti lap volt, mely az 1914-ben kitört Nagy Háború során jelentkező társadalmi igényre talán a leggyorsabban és széleskörűen igyekezett reagálni. A hátországban maradottak tudni akarták ugyanis, hogyan zajlik a háború, hol és milyen körülmények között élnek és harcolnak szeretteik, honfitársaik, így a korabeli újságok igyekeztek minél több fotót és információt szerezni és közölni a háború eseményeiről. A besorozott hivatásos fotográfusok és haditudósítók mellett önkéntesek is jelentkeztek egy-egy esemény fényképeken történő megörökítésére. A Nagy Háborúban már viszonylag kicsi és könnyen kezelhető fotóapparátok álltak a fénykép-készítők rendelkezésére, így az amatőrök, s maguk a katonák is nagyon sok fotót készítettek, s az egyre erősebben jelentkező információs igény kielégítésére különböző lapokban, folyóiratokban jelentették meg azokat.

Az Érdekes Újság a háborúban is megmaradt annak, ami volt, a legérdekesebb, a legfürgébb és legszebb képes magyar újságnak” – írta 1914 októberében a lap szerkesztője. Az újság rengeteg pályázatot írt ki a fotók gyűjtésére, növelve ezáltal az utókor számára is a fellelhető hadi kordokumentumok körét. A megjelentetett háborús képek nemcsak tájékoztatásra, de a tömegek befolyásolására is alkalmasak voltak. A sokkoló, naturális jelenetek bemutatásával, vagy a háború békés oldalának szemléltetésével, ezek arányának megválasztásával képesek voltak a közvéleményt formálni a háború megítélésében, az érzelmekre ható felvételek pedig az együttérzést, a részvétet fokozták az olvasókban. A hátországban maradottakat is érdekeltté tették a különböző témájú – képek beküldésére irányuló – pályázatok kiírásával, s már nemcsak a fronton, de a Magyarországon készült amatőr fotókkal is bővítették az újság tartalmát. Így találhatunk a lapban például Hősök galériája rovatot az elhunytak emlékének megőrzésére, a Jövő kertje című tárca gyermekportréival a remény érzését kívánták fokozni, míg a Magyar szépségek című rovat amatőr felvételeivel az élet szépségét igyekeztek hangsúlyozni (vagy a problémákról kívánták elterelni a figyelmet, ki tudja).

Az Érdekes Újságba beérkezett háborús felvételekből (csak az első pályázatra 1600 kép érkezett) több albumot is összeállított és megjelentett a kiadó, melyek egyértelműen hozzájárultak a háború alaposabb megismeréséhez, s nemcsak az akkori hátország, de a későbbi utókor számára is.

Az Érdekes Újság 1917. január 28-i számának egyik különlegessége: az I. Ferenc József osztrák császár és magyar király halálával megüresedő trón Károly főhercegre szállt, akit 1916. december 30-án IV. Károly néven magyar királlyá koronáztak Budapesten, a Mátyás-templomban, s koronázási fotói ebben a lapban is megjelentek. IV. Károly volt az utolsó magyar király, így az újságban megjelent képek még nagyobb jelentőséggel bírnak, hisz egy több száz éves államforma lezárását is megörökítik, bemutatva az utolsó királykoronázás jelentősebb pillanatait.  A szokásos közéleti, társadalmi, irodalmi stb rovat és cikk mellett természetesen nagyon sok háborús kép is helyet kapott e lapszámban. Ezen folyóirat 11. oldalán található az a kép, melynek okán e kivételes sajtótörténeti termék is bemutatásra kerül a honlapon. IV. Károly király és felesége, a gyönyörű Zita királyné fotói mellett megcsodálhatjuk azoknak a hölgynek a fényképét is, melyeket a Magyar szépségek pályázatra küldtek be.

A 143. sorszámú kép felirata „Püspökladány”, s egy helybeli szépség tekint ránk ezen impozáns folyóirat lapjáról. Sajnos a püspökladányi pályázó adatai nem ismertek, így nevét is homály fedi. (Ha olvasóink közül valaki felismerni véli rokonát, ismerősét e felvételen, kérem, jelezze azt a honlapon!) Csak elképzelni lehet azt a büszkeséget, melyet a püspökladányi hölgy és családja érezhetett, mikor arcképe a frissen koronázott magyar király és gyönyörű királyné fotójával együtt jelenhetett meg egy országos lapban. Bár, az is elgondolkodtató, hogy a háború hogyan érinthette a püspökladányi pályázó családját, vajon harcolt-e, halt-e meg valamelyik rokona e kegyetlen háborúban…?

Az újság a „napokban meghalt” magyar történelmi festő, Madarász Viktor ravataláról is közöl fotográfiát. Novellák, gyermekeknek szóló írások (mesék, versek), közéleti írások, rejtvények, számtalan korabeli hirdetés és különböző pályázatokra beérkezett pályaművek is helyet kaptak a lapban a rengeteg harctéri fotó, s a püspökladányi hölgy fotója mellett.

*

Tolnai Világlapja

Az 1901-ben induló képes hetilap a maga korában egyedülállóan sikeres volt, hatalmas példányszámban kelt el minden héten. Tartalma sokszínű volt és a nagyközönségnek szólt. A képekkel, fotókkal gazdagon illusztrált lapban megtalálhatóak voltak a közéleti, társasági, tudományos, művészeti, irodalmi, divattal, háztartással, sporttal kapcsolatos témák is, hirdetésekkel, rejtvényekkel. A viszonylag olcsón elérhető képes hetilap alapító tulajdonosa, kiadó-főszerkesztője Tolnai Simon volt, aki 1912-ben hozta létre a Tolnai Nyomda- és Könyvkiadó Vállalatot, majd 1913-ban az ország addig legmodernebb könyvkiadóját. A Tolnai Világlapja 1901-1944 között jelent meg.

A Tolnai Világlapja 1927. április 6-i száma korabeli kép-felvételekkel gazdagon illusztrált, s több érdekes írást közöl, például „A rádió diadalútja” vagy „Emberáldozat Jáván” címmel. Számos szépirodalmi írás, hírek a nagyvilágból, sport, film- és színházi élet hírei, receptek és hirdetések is megtalálhatóak e lapszámban. Ami miatt ez a sajtótermék is bekerült a Püspökladány Anno honlap gyűjteményébe, az a fényképfelvétel, mely egy püspökladányi társaságot ábrázol.

A fotó az „Egyesületi és társadalmi élet” rovatban kapott helyet és egy püspökladányi műkedvelő előadás szereplőit örökítette meg. Az előadás címe a „Tolonc” volt. Sajnos az újság több információt nem őrzött meg a püspökladányi csoportról, annak tagjairól. Nevüket ugyan nem, de arcképüket megőrizte a Tolnai Világlapja az utókornak…

(A képek rákattintással megnyithatóak, lapozhatóak!)

.

Püspökladányban jelentős szellemi élet folyt, sok műkedvelő színházi előadás fotója fennmaradt, melyekből a Püspökladány Anno honlap Kulturális élet/Csoportok/Egyéb színjátszó körök rovatban is találnak néhányat:  http://puspokladanyanno.hu/2012/05/egyeb-szinjatszo-korok/

Id. Csenki Imre néptanító nevéhez is számtalan püspökladányi előadás, helyi társulat köthető, hiszen ő maga is színpadra vitt több darabot. Erről az Antikvár/Csenki meghívó almenüben olvashatnak, itt: http://puspokladanyanno.hu/2012/08/csenki-emlekunnepseg-meghivoja/

 Megyaszai Szilvia

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

 

Emlékezés egy igazi ezermesterre…


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, akit szinte mindenki ismert Püspökladányban. Nagy Sándornak hívták. Született 1911-ben és elhunyt 1992. április 13-án.

Gyakori név ez országszerte, itt a településen is, ezért is „kapott” jó ladányi szokás szerint egy megkülönböztető nevet: Ezermester Nagy Sándor.

Ezermester Nagy Sándor

Sanyi bácsi szinte minden szerkezetet meg tudott „gyógyítani”, legyen az óra, varrógép vagy mérleg. Jó kézügyességét édesapjától, Nagy Sándortól (1888-1936) örökölte, aki elsősorban fafaragásairól volt ismert a településen. Csodaszép ámbitusokat készített, mindennapos használati tárgyakat, a maga faragta bölcső ma is látható a Karacs Ferenc Múzeumban.

Emellett az általa készített fejfák tették ismertté. Ezt a munkát szerette meg a fia, aki főállásban gépészként dolgozott, és édesapja halála után ő vitte tovább a fejfafaragást a családban.

Nagyon szerette ezt a munkát, akár egy éjszaka elkészített egyet. Abban az időben a halottakat gyakran a temetésig otthon ravatalozták fel és fontos volt, hogy minél hamarabb sor kerüljön a temetésre. Így az ezermester sietett a munkával. Szerették is ezért az emberek, jól esett nekik Sanyi bácsi megértése, feléjük megmutatkozó embersége. Az elkészült síremlékek szépek, igényesek voltak.

Munkájának minden területét nem igazán a pénz határozta meg. Szeretett segíteni az embereken, a kevésbé tehetős családoknak sok esetben ingyen dolgozott. Az ő szavaival élve: egy kalapemelés, egy jó szó elég lesz kedves!

Munkáit többnyire családi fényképeken tudjuk visszanézni, de a temetőben sétálva is rálelhetünk még az általa készített fejfákra. Felismerhetjük ezeket különleges fűzfa motívumról, a csak rá jellemző betűtípusairól és az atya-fiú-szentlélek hármasságát jelképező, különleges mintájú körökről. Mint minden mesterember, ő is belevéste monogramját az elkészült munkáiba. Az NS betűket sajátos módon írta le, megkülönböztetve így a hasonló nevű ladányi fafaragóktól.

Ezermester Nagy Sándor monogramja

Tudását, szakértelmét nem titkolta, szívesen mutatta meg az érdeklődőknek. A ma még élő mesterek közül is sokan megfordultak nála „tanulni”.

A gépek, szerkezetek iránti érdeklődését sikerült átadni fia számára, de a fafaragás iránti vonzódás sajnos a családon belül nem maradt fenn.

Ma már ritkának számító életszemlélete, értékrendje, kedvessége, humora nemcsak a családjának hiányzik.

.

A család nevében lejegyezte: Nagyné Varga Mária

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

A Püspökladány Anno honlap mai összeállítása ismét különleges, hiszen másodjára kerül rá sor, hogy a honlap anyaga párhuzamosan és egyszerre jelenik meg a Püspökladány Anno honlapon és egy országos érdeklődésre számot tartó, szakértők (történészek, hadtörténészek, muzeológusok, levéltárosok, hadszíntérkutatók, helytörténészek) által írt és szerkesztett tematikus oldalon, a Nagy Háború blogon. Ezennel a Nagy Háború blogon megjelent összeállítás, a közös anyag közreadása következik: 

***

Nagy Háború szerkesztőség:

 

Püspökladányi rekvirálók az I. világháború idején

 

Miért került sor a rekvirálásokra? Kik voltak a rekvirálók? Hogyan dolgoztak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Megyaszai Szilvia néhány családi hagyatékból előkerült – eddig ismeretlen – fotó alapján, amelyek az első világháború alatt működő püspökladányi rekviráló bizottság tagjainak arcképét, s a munkájukról készült néhány pillanatképet őriztek meg.

 

Püspökladány mindig mezőgazdasági jellegű település volt elsősorban, annak ellenére, hogy a világháború alatt is jelentős vasúti csomópontnak számított, s volt Európa-hírű, vasúti talpfákat is gyártó fatelítő üzeme, több malma és két téglagyára. A püspökladányiak többségének a földművelés biztosította a nehéz megélhetést, de saját földdel kisebb hányaduk rendelkezett (a település határának nagy része a katolikus vallásalapítványi uradalom, illetve néhány nagybérlő kezelésében volt). Többségük haszonbérben művelte saját településük határában a földet, s sokan a napszámosok „fekete kenyerét” ették.

 

A püspökladányi vasútállomás fedett deszkacsarnoka. Az idők folyamán annyira megrongálódott (többször lángra kapott a gőzmozdonyokból kipattanó szikra miatt), hogy az első világháború után lebontották.

 

Az első világháború során minden erőforrást a hadsereg igényeinek kielégítésére kellett fordítani. A háború újabb és újabb próbák elé állította a lakosságot. A nyersanyagoknak és termékeknek kényszergazdálkodás alá vonása fokozatosan valósult meg: 1914-ben még csak a szeszfőzésre felhasználható anyagok korlátozása és a lisztkészítés szabályozása került sorra, 1915-ben már az élelmiszerekké feldolgozható anyagokon kívül kiterjesztették a fémekre, bőrökre, gyapjúra, pamutra és olajos készítményekre is, 1916-tól pedig egyre gyorsabban és szélesebbre tágult e termékek köre.

Mindez természetesen közvetlenül befolyásolta az ipar és a kereskedelem lehetőségeit is. A piaci mechanizmus szabályozó funkcióját a központi elosztás és az egyre növekvő bürokrácia vette át, a különböző bizottságokon keresztül. A háború következtében az állam beavatkozott a mezőgazdasági termékek elosztásába, a mezőgazdasági árak szabályozásába, a munkaviszonyba és a mezőgazdasági termelésbe is.

A háború kitörésétől kezdve – a behívások miatt – állandó munkaerő-elvonás történt. 1914 végéig a mezőgazdaságban dolgozó lakosságnak kb. 20%-át hívták be, és évről évre csökkent a férfi lakosság száma. Az időseknek, asszonyoknak, gyermekeknek kellett elvégezni a hadbavonult férfiak munkáját. A munkaerő-elvonás mellett a hadifuvarozások, az igaerő-rekvirálás érintette súlyosan a paraszti gazdaságokat. Mivel az igaerőhiány veszélyeztette a termelést, a kormányzat utasította a katonaságot, hogy a vármegyék részére biztosítsanak lovakat. Hajdú vármegye 1917-ben 1306 db lovat kapott, ezen felül volt még a Debrecennek kiutalt lóállomány.

A növekvő gazdasági nehézségek miatt tovább fokozódtak a mezőgazdaság terhei. Az állam egyre szigorúbb szabályozást vezetett be a mezőgazdasági termékek zár alá vételére, majd a rekvirálásokkal igyekeztek hathatósabb eredményt elérni. A rekvirálást (ingóságok, pl. termény, állat, harang hatósági igénybevétele bizonyos térítés ellenében, főként hadi célokra) a Haditermény Rt bizományosai végezték. Kezdetben a gabonafélékre és a takarmányra terjesztették ki, később már a tökmagtermelésre, a nádtermény lefoglalására, sőt még a házinyúlbőrök lefoglalására is született rendelet. 1918-ban a rekvirálásokat a közélelmezési miniszter vezetésével kormánybiztosok hajtották végre katonai segédlettel. A rekvirálók munkája hálátlan volt, hisz többnyire a családok utolsó tartalékait szedték össze, s ez sokszor nem ment zökkenőmentesen.

 

Püspökladány sem kerülhette el a rekvirálásokat, így például a hadifémek begyűjtését. 1917-ben – Kállay Sándor lelkész szolgálati idejében – a magyar királyi honvédelmi miniszter lefoglaltatta a püspökladányi református templom két nagyobbik harangját és az orgona díszes külső sípjait a 4. hadtest részére. Elszállításukra 1917. július 18-án került sor. Erről részletesen itt:  http://puspokladanyanno.hu/2014/12/a-hadicelra-elrekviralt-puspokladanyi-harangok/ olvashatunk.

 

 A püspökladányi református templom két harangjának lefoglalása hadicélra, 1917. július 18-án

(Fotó: Ary Gyula tanító családi hagyatéka)

.

Hajdú vármegyében 150 rekviráló bizottság kezdte meg munkáját 1918. január 9-én. A március 10-ig tartó rekvirálás még a nagyobb katonai egységek kivezénylése ellenére sem tudta az előírt 800 vagon terményt produkálni, mindössze 414 vagon és 94 q termény beszállítása történt meg. Az Országos Közélelmezési Hivatal által elrendelt pótrekvirálás sem eredményezett újabb jelentős mennyiséget. Az alispán kénytelen volt megállapítani, hogy az állandó rekvirálások fokozzák a lakosság ellenállását és több kárt jelentenek, mint hasznot.

A szomszédos Bihar vármegyében is hasonló volt a helyzet. 1918 januárjában olyan kevés terményt tudtak rekvirálással begyűjteni, hogy a miniszter újabb, szigorúbb rekvirálást írt elő. Az Országos Közélelmezési Hivatal 1918 májusában újabb rekvirálást rendelt el, de mivel ez sem érte el a kívánt mennyiséget a megye lakosságának kétheti szükségletét büntetésből nem elégítették ki.

 

A püspökladányi közigazgatás központja, a községháza 1916 körül

 

A háború első éveiből nem maradt fenn helyi sajtó, a helyi irattárakban pedig a II. világháború során okoztak nagy pusztítást, így elég szűk a témára vonatkozó elsődleges források köre. A Püspökladány és Vidéke című újság 1926. december 23-i számában viszont arra találunk utalást, hogy Kárai Sámuel főbíró volt az, aki „mondhatni a legnehezebb időben viselte a főbírói tisztet. A nagy háború idején egyebek között a hadisegélyezés, közélelmezés, rekvirálás körül, hogy milyen munkát fejtett ki, arról felettes hatóságai adhatnának felvilágosítást, de erről beszél a hadisegélyezés körül kifejtett munkásságáért a hajdúszoboszlói m. kir. állampénztár részéről több ízben kapott dicséret is. Az oláh (azaz a román) megszállás idején minden lehetőt elkövetett a község lakosai érdekeinek megvédése tekintetében, amiről sok polgár tanúskodik.”

 

A püspökladányi rekviráló bizottsággal kapcsolatban jelentenek fontos forrást a most előkerült fotók.

A fotók egy időpontban készültek, s három ugyanazt a feliratot tartalmazza a hátoldalán: „Szives megemlékezésül, Püspökladány 1918. május 10., olvashatatlan aláírás”

 

Rekviráló bizottság Püspökladányban (1918)

(Fotó: Némedy József)

 

A csoportkép a legérdekesebb, amelynek felirata: „Rekvirálók Pladány 1918”. A háttérben álló szekrényen az „Anyakönyvi Szekrény” felirat olvasható, tehát bizonyos, hogy a testület székhelye a községháza volt. A fotón 3 személy azonosítható. Első sorban, balról az első személy Králik József, aki ebben az időben, 1918-1921 között római katolikus káplán volt Püspökladányban. Álló sorban balról az 5. hölgy Nádasi Irén (aki később az itt munkát kapó Scharbert Lajos községi állatorvos felesége lett), a hetedik hölgy pedig Simon Gizella, akiről már a blogon itt:http://nagyhaboru.blog.hu/2015/02/13/egy_puspokladanyi_csalad_hagyateka_a_nagy_haborubol és a Püspökladány Anno honlapon itt: http://puspokladanyanno.hu/2015/02/egy-puspokladanyi-csalad-kulonos-hagyateka/ is olvashatunk.

A fényképfelvétel jól példázza, hogy főleg az itthon maradt hölgyek vettek részt a bizottság tevékenységében, akiknek a munkáját kirendelt katonák biztosították.

A katonák megjárták a háborút, ezt vitézségi éremsoruk tanúsítja. Bálint Ferenc történész, muzeológus, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa véleménye szerint az ülő sorban balról a harmadik, karddal látható katona honvéd, valószínűleg gyalogos hadnagy, aki 1906 M dolmányt (díszöltözetet) visel. A mellette ülő (balról a negyedik) zubbonyt viselő katona – a fotó minősége alapján – szintén hadnagynak tűnik, kitüntetései: I. oszt. ezüst vitézségi érem (nagyezüst), bronz vitézségi érem, Károly-csapatkereszt és az utolsó talán porosz vitézségi érem (Militär-Ehrenzeichen). A következő (jobbról a harmadik ülő alak) valószínűleg szintén honvéd gyalogos hadnagy 1906 M dolmányban,  I. oszt. ezüst vitézségi érem és bronz vitézségi érem kitüntetésekkel.

Jobbról a második ülő alak rendfokozata nem kivehető, de tisztnek tűnik, II. oszt. ezüst vitézségi éremmel (kisezüsttel), bronz vitézségi éremmel és talán sebesültek érmével.

 

A rekviráló bizottság tagjait ábrázoló fotók hátoldala, ugyanazzal a felirattal

 

További két fotó a hölgyeket mutatja irodai munka közben, az utolsó képen pedig – felirata szerint – Veréb János jegyző látható (elképzelhető, hogy ő szerepel a csoportképen is, álló sor jobb szélen).

 

Rekviráló bizottság Püspökladányban (1918)

(Fotó: Némedy József)

 

*

  

Egy hivatalnoknő és Veréb János jegyző (1918)

(Fotó: Némedy József)

 

A fotók hangulata kedélyes, egy zárt világba enged betekintést, s a községházán folyó munka „emberi oldalát” ismerhetjük meg általuk. Érdekesség, hogy a csoportképen a katonák kitüntetéssoruk felett egy-egy fehér virágot viselnek.

Idáig nem találkoztam olyan feljegyzésekkel, visszaemlékezésekkel, amelyek a püspökladányi rekvirálások gyakorlatát, valóságát őrizték meg, de reménykedem abban, hogy ahogy ezek a fotográfiák, vagy nemrég a harangrekvirálásról készült felvételek is előkerültek közel 100 év távlatából egy-egy családi fotóalbumból, illetve dobozban porosodó hagyatékból – s amelyek a Püspökladány Anno honlapon kerültek először nyilvánosságra – úgy egyszer erre a kérdésre is választ kaphatunk.

*

A családi fotókat Némedy József bocsátotta rendelkezésünkre, a többi kép a Püspökladány Anno honlap gyűjteményéből való. A történetet Megyaszai Szilvia honlap-szerkesztő, helytörténet-kutató dolgozta fel és írta meg.

Felhasznált irodalom:

Gazdag István: Hajdú és Bihar megyék gazdaságtörténetének néhány kérdése az első világháború éveiben (A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, 1978.)

 ***

*

A Nagy Háború blogon megjelent párhuzamos összeállítás itt olvasható:

http://nagyhaboru.blog.hu/2015/04/10/puspokladanyi_rekviralok_az_i_vilaghaboru_idejen

 *

Itt pedig előző közös anyagunk található a Blogon:

http://nagyhaboru.blog.hu/2015/02/13/egy_puspokladanyi_csalad_hagyateka_a_nagy_haborubol

Párja a Püspökladány Anno honlapon: http://puspokladanyanno.hu/2015/02/egy-puspokladanyi-csalad-kulonos-hagyateka/

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz