szeptember 2015 hónap bejegyzései

2015.09.29.

A Püspökladány Anno honlapon nemrégiben összeállítás jelent meg  – a Püspökladányi Református Egyházközség és Pella Pál tiszteletes úr által rendelkezésre bocsátott fotók felhasználásával, melyekért köszönettel tartozom  – a püspökladányi harangok I. világháborús rekvirálásáról (erről ITT olvashatnak és láthatnak korabeli képeket).

A mostani összeállításban ismét „útra kelnek a harangok” – ezúttal a püspökladányi református templom nagyharangja a II. világháborúba – s erről tekinthetnek meg egy különleges, eddig soha nem látott fotósorozatot…

*

Ahogy telik az idő, úgy válik egyre értékesebbé egy-egy régi fotó, vagy kevésbé ismert családi történet az utókor számára, a bennük rejlő értékes információk, vagy azok egyedi volta miatt. Sajnos sok régi fotográfia és családi irat-hagyaték lesz az enyészeté, mert vagy nem marad a családban, aki megőrizze azokat, vagy nem jelentenek semmit az utódoknak, s nem adják tovább az elkövetkező generációknak. Épp ezért fontos a most bemutatott fotóválogatás is, mely nemrégiben került a Püspökladányi Református Egyházközség tulajdonába – s melyet bemutathatok a Püspökladány Anno honlapon – mert eddig képi ábrázolásokon nem látott helytörténeti eseményt örökítenek meg. E különleges fotógyűjtemény 1944-ben készült, s a püspökladányi református nagyharang hadicélra történő rekvirálásának állítanak emléket.

A fotók bemutatása előtt azonban ismerjük meg röviden – Kecskés Gyula kutatásai alapján – a püspökladányi református templom harangjainak történetét:

*

A református templom harangjainak története

 

A református egyház legkisebb harangja a „Rákóczi-harang”, melynek története régre nyúlik vissza. A harang eredetét írásos források nem őrizték meg kétséget kizáróan, de a későbbi korok dokumentációi és Kecskés Gyula kutatásai alapján feltételezhető, hogy a Rákóczi-harangot I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (Püspökladány egykori földesura) adta Püspökladánynak, feltehetően az 1630-as években.  Mivel a régi templomnak (mely a mai lelkészlakás helyén állott) nem volt tornya, így a harang fa haranglábon állt a templom előtt. Felirata egy korabeli jegyzőkönyv szerint: „S. MATHEVS S. JOANNES S. LUCAS S. MARCUS”

A harangoknak nagyon fontos szerepe volt az emberek életében, hiszen hangja hívogatta a híveket az istentiszteletre, búcsúztatta a holtakat, ugyanakkor figyelmeztette is a lakosságot a veszélyre, tűzvészre, árvízre, s az ellenség közeledtére.  Ha ellenség támadt, menekült a falu a közeli mocsárvilágba, s vitte magával féltve őrzött harangját is. Ha nem tudta vinni, elrejtette a Püspökladány határában folyó Nagy-Ér vizébe, vagy a mocsárba, ahol a harang sokszor évekig pihent. A vidék a folyamatos török, tatár támadásoktól szenvedett, többször menekültek el lakosai, de minduntalan visszatértek, s újra „megülték” a falut. Közvetett feltételezések utalnak rá, hogy 1707-ben a rácok (Tököly-Popovics János ezredes vezetésével) Püspökladányt is végigpusztíthatták, s ekkor vitték el a lakosság által elrejtett Rákóczi-harangot is, melyet a Nagy-Ér száradó medrében megtaláltak. A harangot Aradra vitték, mely onnan 1711-ben került haza – nagy szerencse folytán –  Lendvai Márton prédikátorsága alatt.

1736-ban „a Rákóczi-harang mellé, annak adományozásának századik évfordulóján” egy másik harangot öntetett a falu (ami később, 1807-ben elhasadt).

A harangláb tartotta a Rákóczi-harangot egészen 1788-ig, amikoris felépült a díszes kőtorony (téglából, négy fiatoronnyal). Ez a ma is álló harangtorony, ehhez építették hozzá később a „reformátusok új templomát”, melyet  1800. december 7-én szenteltek fel (ma ismert templomunk).

Mikor az 1736-ban készült és 1807-ben elhasadt harang helyett újat (nagyobbat) öntettek önkéntes adakozásból, még ugyanabban az évben, egy harmadik harangot is öntetett Baranyai Pál és Keserű János püspökladányi hívek, a lakosság örömére.

A Rákóczi-harang az 1800-as évek közepén elrepedt, s a másik kettő is elhasználódott a közel száz éves használat alatt. Erőss Lajos püspökladányi lelkész javaslatára mindhárom harangot újraöntötték 1896-ban. A Rákóczi-harang újraöntésének költségeit Szőllőssy János, Hajdú vármegye tiszti ügyésze vállalta magára, a másik két harangot a hívek önkéntes adományaiból készíttették el.

A harangra adakozót névsorát lejegyezték az utókor számára is, melynek töredékét (közel 300 püspökladányi személy nevét!) a Püspökladány című közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi lap 1897. január 1-i száma (ITT megtekinthető),   annak 3-4. oldala is tartalmazza.

.

1896 áprilisára készültek el a harangok, Thury János harangöntő cége műhelyében. A harangfeliratokat Erőss Lajos lelkész készítette el, Kecskés Gyula kutatásai szerint eképpen:

– Nagy harang: „AZ ÉLŐKET HIVOGATOM, A HOLTAKAT MEGSIRATOM. SAJÁT HIVEI ÖNKÉNTES ADOMÁNYAIBÓL ÖNTETTE A PÜSPÖKLADÁNYI EV. REF. EGYHÁZ 1896”

– Középső harang: „SAJÁT HIVEI ÖNKÉNTES ADOMÁNYAIBÓL ÖNTETTE A PÜSPÖKLADÁNYI EV. REF. EGYHÁZ 1896”

– Kis harang (újraöntött Rákóczi-harang): „A RÉGI RÁKÓCZI-HARANG ANYAGJÁNAK FELHASZNÁLÁSÁVAL A PÜSPÖKLADÁNYI EV. REF. EGYHÁZ SZÁMÁRA SAJÁT KÖLTSÉGÉN ÖNTETTE SZŐLLŐSSY JÁNOS HAJDU VÁRMEGYE TISZTI ÜGYÉSZE ÉS NEJE TISZA KAROLINA 1896”

.

1917. július 18-án háborús célra elvitték a nagy és középső harangot (erről olvashatnak korábbi összeállításunkban: ITT)

.

Az első világháború során elvitt nagy és közepes harangjaink pótlására 1922 szeptemberére öntöttek új harangokat, melyeket Seltenhofer Frigyes Fiai harangöntő cége készített el. Feliratuk Kecskés Gyula feljegyzései szerint ez lehetett:

– Középső harang (a „Fazekas-harang”, melyet Fazekas András és felesége, Keserű Lídia öntetett, saját költségén):

„A VILÁGHÁBORÚ HARMADIK ÉVÉBEN, 1917. JULIUS 18-ÁN A HAZA OLTÁRÁRA ADOTT HASONLÓ HARANG HELYETT A PÜSPÖKLADÁNYI REFORM. EGYHÁZ RÉSZÉRE SAJÁT KÖLTSÉGÉN ÖNTTETTE FAZEKAS ANDRÁS ÉS NEJE KESERŰ LIDIA AZ 1922. ÉVBEN”

„A JÓKEDVŰ ADAKOZÓT SZERETI AZ ISTEN”

„2. KOR. IX. 7.”

 

– Nagy harang:

„A VILÁGHÁBORÚ HARMADIK ÉVÉBEN, 1917. JULIUS 18-ÁN A HAZA OLTÁRÁRA ADOTT HASONLÓ HARANG HELYETT SAJÁT HIVEINEK ÁLDOZATKÉSZSÉGE FOLYTÁN ÖNTTETTE A PÜSPÖKLADÁNYI REFORM. EGYHÁZ AZ 1922. ÉVBEN.”

„AZ ÉLŐKET HIVOGATOM, A HOLTAKAT MEGSIRATOM”

.

1936-ban megrepedt a középső harang (Fazekas-harang), melyet még ugyanabban az évben újraöntöttek. Felirata, amit Kállay Sándor lelkész fogalmazott (Kállay Sándor 1913-1943 között volt ladányi lelkipásztor) így szólt:

– Középső harang (új Fazekas-harang):

 „TEBENNED BÍZTUNK ELEITŐL FOGVA”

„A VILÁGHÁBORÚ HARMADIK ÉVÉBEN 1917 JÚLIUS 18-ÁN A HAZA OLTÁRÁRA ADOTT HASONLÓ HARANG HELYETT FAZEKAS ANDRÁS ÉS NEJE KESERŰ LÍDIA EGYHÁZTAGOK ÁLDOZATKÉSZSÉGÉBŐL AZ 1922. ÉVBEN KÉSZÍTETT HARANG 1936 MÁJUS 31-ÉN MEGREPEDVÉN: EZEN HARANGOT AZÓTA MÁR AZ ÚRBAN MEGBOLDOGULT FELESÉGE NÉHAI KESERŰ LÍDIA EMLÉKÉRE ÚJONNAN ÖNTTETTE A PÜSPÖKLADÁNYI REFORMÁTUS EGYHÁZ RÉSZÉRE FAZEKAS ANDRÁS PRESBITER A SAJÁT KÖLTSÉGÉN AZ 1936. ÉVBEN.”

„ÖNTÖTTE SZLEZÁK LÁSZLÓ MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÚS HARANGÖNTŐ MESTERE BUDAPESTEN”

„FÖLDNEK VÁNDORA, ÁLLJ MEG ITT KEGYELETTEL, MIDŐN LÁTOD KÉPMÁSÁT A HŰ SZIVEKNEK, AKIK MÁR MÁSODSZOR ADTÁK NAGY SZERETETTEL E HARANGOT DICSŐSÉGÉRE ISTENNEK, S MERT A KEVÉSBŐL IS TUDTAK ADNI SOKAT, ISTENSZERETETRE TANÍTVA MÁSOKAT, EMLÉKEZZ RÓLUK MINDENKOR KEGYELETTEL, ISTENT ÍGY KELL SZERETNI! EZT NE FELEDD EL! KÁLLAY S.”

.

1944-ben rekvirálták a püspökladányi református nagyharangot II. világháborús hadicélra, melyet 2010-ben öntött újra Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő mester, Pella Pál és Pelláné Ábrám Anikó lelkészsége idején. Az 1944-ben rekvirált püspökladányi harang nagy valószínűséggel fegyver, ágyú lett valamelyik hadszíntéren, bár olyan szóbeszéd is szárnyra kapott a háborút követően, hogy a harangot szállító vonat nem érte el célállomását. A harang felkutatására tett kísérletek nem vezettek eredményre.

*

A II. világháború idején történt harangrekvirálások  jogi alapját az 1939. évi 2. és az 1942. évi 14. törvénycikk képezte. Az 1943. II. 23-án kelt, Kállay Miklós miniszterelnök aláírásával kiadott 1060. M.E. sz. rendelet intézkedett a vörösrézből és vörösrézötvözetekből (pl. bronzból, sárgarézből) készült azon harangok igénybevételéről, melyeknek legkisebb átmérője legalább 25 cm volt. Az igénybevétel alól mentesültek a történelmi becsű harangok. A rendelet 4. §-a szerint az államkincstár az igénybe vett harang birtokosának a háború megszűnésétől számított 5 éven belül a harang súlyának megfelelő mennyiségű olyan fémet szolgáltat ki, amilyenből az illető harang készült, továbbá megtéríti a harang öntésének és rendeltetési helyére szállításának költségeit. A harangrekvirálások végrehajtásáról az 1943. II. 24-én kiadott Ip. M.sz. rendelet intézkedett. A harangokat 8 napon belül be kellett jelenteni darabszám és súly szerint a Magyar Királyi Ipari Anyaghivatalnak. A harangok leszerelésének és átvételének sorrendjét e hivatal volt jogosult megállapítani. Az átvételnek – jegyzőkönyvezés mellett – a leszerelés előtt kellett megtörténnie a helyi elöljáróság, a tulajdonos és az egyházi hatóság képviselőinek jelenlétében. A levétel során az épületben keletkezett károk helyreállítása az átvevő szerv feladata volt.

*

A most bemutatott fotók minden valószínűség szerint 1944-ben készültek Püspökladányban és a hadicélra rekvirált református nagyharangot, annak leszerelését örökítették meg.  A képek 1944-es datálású, azonos technikával előhívott, alapanyagú és mintázatú, hasonló témájú fotókkal együtt kerültek elő, egy személy hagyatékából.

Az első két fotón a püspökladányi református templomtorony látható, melyből éppen a harangot szerelik le. A munkálatokat érdeklődve figyelik a helybeli gyermekek.

 

*

A következő fotón a toronyból már leeresztett, földbe csapódott harang látható – mérete alapján a nagyharang – vélhetően annak a püspökladányi Fazekas Andrásnak a társaságában, aki a középső harangot öntette az egyházközség számára.

Fazekas András és felesége, Keserű Lídia arcképe megörökítésre került az 1936-ban újraöntött középső harangon, mely támpontot adhat az 1944. évi képen szereplő, a harang szempontjából jelentőséggel bíró személy kilétének azonosításában is. A hasonlóság alapján feltételezhető, hogy Fazekas András áll az 1944-ben leeresztett nagyharang mellett és a közepes harangot készíttető adományozót örökítették meg a fotón, mintegy utolsó emlékül, a nagyobbik harang távozása előtt.

    

Az 1936-ban öntött középső harang                 /           Az 1944. évi fotó részlete


*

A következő fotókon szereplő harangfelirat Kecskés Gyula 1936. évi publikációjához képest olyan részeket is tartalmaz, melyeket Kecskés Gyula nem említ. Ez olvasható a most előkerült fényképeken:

 

.

  Egyik felirattöredék:

„ISTEN ÖRÖK EMBER VÉGE…

CSAK AZ LESZ MIT ISTEN VÉ…

EMBER EHEZ SZABJAD MAG…

ÉS KEGYELME TIÉD MARAD..

 

ISTENT IMÁDD EMBERT SZER…

S ÉLETEDNEK JÓ VÉGE LESZ..

KRISZTUS VÉRE MEGVÁLT TÉG…

EZT HIRDETEM MINDIG NÉKE…

KÁLLAY”

.

  Másik felirattöredék (két képrészlet alapján, sajnos a felirat közepe hiányzik):

„A PÜSPÖK…..                                                 …

VILÁGHÁBORÚBA…..                                    HELYETT

A GYÜLEKEZET……                                          …

DE 20 ÉV (?)……                                                …

ANYAGÁNAK FELHASZ…..                           HARANGOT

A MÁSODIK VILÁ…..                                      …

E HARANG…..                                                   …

KORMÁNY (?)…..                                             …

MINDENEK FELETT…..”

*

A felfordított harang fotója, minden bizonnyal annak elszállítása előtt:

*

Az utóbbi felirattöredék további kérdéseket vethet fel. Mit jelenthet, és mire utalhat a képen olvasható  „A MÁSODIK VILÁ…..” szótöredék? Ha egy lehetséges variáció szerint “a második világháború” kifejezést jelentené, akkor az a fennmaradt információk ismeretében hogy kerülhet a nagyharangra? Mi mást jelenthet még a szófoszlány, mire utalhat?

Vannak még nyitott kérdések, melyek további kutatásokat igényelnek, esetleg további fotók előkerülésével pontosíthatóak.

 

Megyaszai Szilvia

 

Köszönöm a fotókat a Püspökladányi Református Egyházközségnek és Pella Pál tiszteletes úrnak!

*

Felhasznált irodalom:

Kecskés Gyula: A püspökladányi Rákóczi-harang

Magyar Katolikus Lexikon

Fazekas Sándor: Adatok a püspökladányi református egyházközség történetéhez

*

 A fotók honlapról történő további felhasználása harmadik személy számára engedéllyel lehetséges!

*

A két korabeli fotó alapján összeállított kép a templomról, 1944-ben

***

A honlap II. világháború nevű rovatában számtalan összeállítást olvashatnak püspökladányi vonatkozású témában! Megtalálható a kezdőoldal bal oldali menüoszlopában!

***

A hozzászólások megtekintéséhez kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban!

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2015.09.16. – Utolsó frissítés: 2017.07.25.

Püspökladány anno inspirációk

 

Püspökladány, Püspökladány anno… másképp. Ahogy nem a fényképezőgép, hanem egy-egy ember látja és megéli. A velünk élő történelem, avagy Püspökladány a képzőművészetben.

Szívemhez közel álló témát villant fel a Püspökladány Anno honlap, eddig egyedülálló módon hozva össze a püspökladányi művészek jellemzően püspökladányi vonatkozású alkotásait egy “térben”, egy virtuális kiállítóteremben. Természetesen sem az alkotók, sem az alkotásaik köre nem teljes, ez utóbbi nem is lehet célja e gyűjteménynek. Csupán hangulatok, érzések, benyomások, emlékek és elsősorban esztétikai élmény kiváltására törekedtem az összeállítással. Az anyagban nem csak képzőművészek, hanem hobbi alkotók mesterdarabjainak bemutatására is lehetőség van, “Püspökladány anno” témakörben!!

*

“A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

(Sebő Ferenc)

*

Várjuk a püspökladányi témában született alkotásokról készült fotókat, az oldal alján leírtak szerint!

*

***

2

Kövesi Béláné alkotása egy püspökladányi lakóházról, melyről ITT olvashatnak bővebben. A fotót a képről Lévai Péter készítette.

***

1.

Kincstartó nemez tok “ladányi kereszt” mintával, gyapjú és réz találkozásából – Szilágyi Edit alkotása és fotója

(Egy ősi tárgy rekonstrukciója, megjelenítése ma használatos, modern tárgyon.)

***

Valik Zagyva Sándor: Püspökladány advent

.

Püspökladány advent - Valik Zagyva Sándor alkotása .

Püspökladány advent  – Valik Zagyva Sándor alkotása

(A püspökladányi szabadtéri színpad nagyméretű díszháttere, az első kép az utolsó “simítások” alkalmával készült. A képen a püspökladányi református és római katolikus templomok, középen a város főterének díszkútja szerepel.)

***

vzs11

Valik Zagyva Sándor festménye a püspökladányi Szent Imre szoborról

*

vzs5

Valik Zagyva Sándor festménye a püspökladányi Szent István emlékműről

*

vzs8

Valik Zagyva Sándor festménye a püspökladányi Huszár emlékműről

*

vzs7

Valik Zagyva Sándor festménye a püspökladányi Huszár emlékműről

*

vzs4

Valik Zagyva Sándor festménye a püspökladányi Hősök szobráról

*

vzs6

Valik Zagyva Sándor festménye a római katolikus templomról

*

vzs10

Valik Zagyva Sándor festménye a református templomról

***

Tavasz (pasztell) – Karászi Judit alkotása a református templomról (honlap)

***

Karászi

Parkrészlet (pasztell) – Karászi Judit alkotása a főtér parkjáról (honlap)

***

A református templom 1800-ban – Kiss Eszter alkotása

***

A református templom – Papp Kálmán (1894-1969) egykori pedagógusunk festménye

***

Vihar után – Hegedűs Tibor festménye a katolikus templomról

***

A római katolikus templom – Békési Anikó tusrajza

***

Naplemente (Püspökladány) – Valik Zagyva Sándor olajfestménye

***

vzs12

Naplemente (Püspökladány) – Valik Zagyva Sándor olajfestménye

***

Telekhatár (Püspökladány) – Ferenczy Zsolt olajfestménye

***

Jobb felső kép: Papp Kálmán  festménye a református templomról

(Alsó két kép: képeslap-magángyűjtemény)

“Püspökladány Anno” ékszer-kollekció: Megyaszai Szilvia

***

Ladányi kereszt (medál) – Bárczi Imre Zsolt alkotása (www.barczikeramia.hu)

***

Bárczi Kerámia 1

Püspökladány címere (kerámia falidísz) – Bárczi Imre Zsolt alkotása (www.barczikeramia.hu)

*

Köszönöm az alkotóknak, vagy tulajdonosoknak a képek rendelkezésre bocsátását! A képek további felhasználása az alkotók, vagy tulajdonosok engedélye nélkül TILOS!

*

Az összeállításban szereplő püspökladányi alkotók, illetve alkotásaik körének bemutatása nem teljes. Várom további alkotók jelentkezését, és/vagy saját remekművekről készült kifejezetten püspökladányi témájú képzőművészeti alkotás egy-egy fotóját (nem cél egy alkotó összes művének bemutatása, csupán néhány, jellemzően püspökladányi téma ábrázolásának közvetítése). NEM CSAK képzőművészek, de hobbi alkotók is küldhetik fotóikat egy-egy jól sikerült “Püspökladány anno” darabjukról!! E-mail: www.puspokladanyanno.hu

***

A hozzászólások megtekintéséhez kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban!

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

 Mesebeli János

avagy Kodolányi János kapcsolata Püspökladánnyal

*

Kodolányi János

Kodolányi János a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő egyénisége volt. Anyai ágon kötődött Püspökladányhoz, élt is ott néhány évet ifjúkorában, és itt átélt élményeit több regényében meg is örökítette. Ma már kevesen olvassák műveit, pedig sok közülük ma is időszerű. Én is elsősorban egyetemi éveimben olvastam tőle, de életét nem ismertem, mert munkássága, élete nem volt iskolai tananyag, és sajnos nem az ma sem. Amikor megtudtam, hogy éltek rokonai Püspökladányban, és lakott ő is ott rövid ideig, kíváncsi lettem rá, milyen ember lehetett. Elolvastam a Süllyedő világ című önéletrajzi regényét, és lányának, Júliának róla írott visszaemlékezéseit. Egy sokat szenvedett, de igaz ember képe bontakozott ki előttem, aki már  fiatal korában elhivatottságot érzett az írói munkára, és arra, hogy az igazat, és a becsületest ábrázolja, és mindig a magyar nép érdekeit tartsa szem előtt.

Munkásságát nem méltatom, azt méltatták már irodalomtörténészek. Én arra vállalkozom, hogy bemutassam, hogyan látta ő az egykori Püspökladány lakóinak hétköznapi életét, továbbá életének főbb eseményeit szeretném bemutatni.

Azzal a verssel kezdem, melyet Erdélyi József költő írt hozzá 1923-ban mikor Vajszlón meglátogatta őket.  A vers címe:

Boldog ember

         / Kodolányi Jánosnak /

Boldog ember vagy te, János,

Ez, mint a nap, oly világos.

Van szép szelíd feleséged,

Aki holtig szeret téged.

S van gügyögő kicsi fiad-

Ha rád nevet sose tagadd

Dolgozol bár, mint a hámos

Boldog ember vagy te János!

Boldog ember vagy te János,

S a kedved mégis, ha hiányos

Annak csupán egy oka van,

Hogy mindenki boldogtalan.

Sose búsulj, majd elválik

Szép a küzdelem halálig

Megszakadsz bár, mint a jármos

Boldog ember vagy te, János!

*

Élete nem volt idilli, akár egy mesehősnek! Hogy boldog volt-e? Döntsék el az olvasók!

A Kodolányi család eredete

Kodolányi János felmenői, a Kosztolányi család valamelyik ágából erednek. Címerük, egy kék pajzsban hármas halmon álló, kiterjesztett szárnyú galamb volt. A család a Gömörben élő Kodolányi család leszármazottja. A dédapa Kodolányi Márton Egerben volt jószágkormányzó. Korán elhunyt, a felvidéki kolerajárvány idején a betegek ápolása közben halt meg. Öt fa született, Ignác, Péter, Pál, János és Antal. A család János ágán folytatódott tovább, a többi fiú vagy fiatalon elhunyt, öngyilkos lett, vagy gyermektelenül halt meg.

A Kodolányiak a 19. században a vidéki kisnemesi értelmiség életét élték. Voltak közöttük gyógyszerészek, gazdászok, erdőmérnökök vegyészek. Egy ismert gazdasági szakíró is volt közöttük, Kodolányi Antal, akinek a neve a korabeli lexikonokban is szerepelt.

Az apai nagyapa Kodolányi János gyógyszerész volt Kismartonban az övé volt a híres Salvator patika. Kismartonban ismerte meg későbbi feleségét Leinner Annát, akit 1857-ben feleségül vett. Kismartonban született meg a két idősebb fiuk, majd a Zala megyei Gyulakeszire költöztek. Itt bérelt a nagyapa az Eszterházyaktól egy kisebb kastélyt és földeket, melyet később ügyes gazdálkodással tovább gyarapított. Gyulakeszin született meg harmadik fiuk Gyula (Kodolányi János későbbi édesapja) és még 3 lánytestvére. Leinner Anna az utolsó szülésébe belehalt 1873-ban és egy év múlva követte őt legkisebb lánya is. Az özvegy apa gyermekeivel Nemesgulácsra költözött, és itt élt haláláig, 89 éves koráig. Haldokló feleségének megígérte, hogy nem hoz új asszonyt a házhoz, ezt az ígéretét meg is tartotta. A 3 fiút, és a két lányt kemény kézzel, szeretet nélkül nevelte fel, és ez a nevelés rányomta bélyegét gyermekei későbbi sorsára is. A család történetében egymást érték a tragédiák és a boldogtalan házasságok. Az egyik lány Emma, akit akarata ellenére kényszerített rossz házasságba, öngyilkos lett. A másik lány, Marianna,  Bécsbe szökött egy katonatiszttel, és nyoma veszett. Kálmán gazdász akart lenni, de az apja gyógyszerésznek szánta. Ő megpróbált szembeszállni apja akaratával, de ő elkergette a háztól és, nem támogatta tovább. Később kibékültek ugyan, de Kálmán élete tönkrement. Gyula gyógyszerész akart lenni, de apja parancsára erdésznek tanult. Tanulmányai befejezése után Ceglédre került, a közalapítványhoz tartozó erdőgazdaság erdésze lett. Itt ismerte és szerette meg Martinovich Ilonát, Martinovich Gyula leányát. Martinovich Gyula, Martonivich Ignácnak, a  magyar jakobinus mozgalom vezéralakjának leszármazottja volt, a közalapítvány jogtanácsosaként dolgozott Cegléden. A fiatalok 1897-ben házasodtak össze, az esküvőjük napján azonban tragédia történt. 54 éves korában szívrohamban elhunyt a menyasszony édesapja. Ez a tragédia már a kezdeteknél beárnyékolta házasságukat.

Ilona édesanyja, özvegy Martinovich Gyuláné (Kodolányi János nagyanyja) két másik lányával, Gizellával és Irénnel Püspökladányba költözött, ahol birtokaik voltak, és ott gazdálkodni próbáltak.

Martinovich Ilona és Kodolányi Gyula
(Kodolányi János szülei)

Kodolányi János gyermekkora

Kodolányi Gyula feleségével a Pest-megyei Telkibe költözött, itt született meg, 1899. március 13-án fiuk Kodolányi János, és 3 évvel később húga, Ilona. Telkin rövid ideig éltek, az édesapát 1903-ban Pécsváradra helyezték. Pécsvárad vegyes lakosságú falu volt, ma is az. Alsó nagyobbik részén a külföldről betelepített sváb lakosság utódai éltek, akik katolikusok voltak, az északi részén magyarok éltek, ők reformátusok voltak, de a zsidók száma sem volt elhanyagolható.

A kis Jancsi beteges, vézna gyerek volt. Nehezen járt, húzta a lábát, nem tudott futni, gyakran elesett. Anyjától Achilles-ín zsugorodást örökölt, ezek voltak betegsége külső tünetei, de apja nem vette komolyan ezt a betegséget, nem gyógyíttatta  a kisfiút, sőt kigúnyolta, ólommadárnak csúfolta. Annyit azonban megtette érte, hogy hatéves korában nem küldte iskolába, hanem orvosi javaslatra  otthon tanult,tanárt fogadott mellé. A kisfiú szeretetre és megértésre vágyott, de nem kapta meg szüleitől. Apja, a formákhoz ragaszkodó, rideg ember volt, magát tökéletesnek gondolta, és a gyöngeséget nem tudta megbocsátani, még családtagjainak sem. Anyja, könnyed, derűs lélek, szerette a társaságot, vidámságot, de minden kezdeményezését letörte az apa közönye, ridegsége. A sorozatos kudarcok megbetegítették, fejfájós beteges lett, gyakran kezelték kórházban. Házasságuk válságba jutott. Az orvosok sem megfelelően kezelték, állapota súlyosbodott. Az apa feleségét elmegyógyintézetbe szállíttatta, mert így tudta elérni, hogy pápai engedéllyel kimondták a válást.

A bíróság még attól is eltiltotta az anyát, hogy a férje nevét viselje, gyerekeiről is le kellett mondania. A válás után Martinovich Ilona Püspökladányba költözött özvegy édesanyjához. A gyerekeitől azonban nem akart elszakadni, rendszeresen írta a leveleket hozzájuk, de az apa nem adta át nekik. A gyerekek anyjuktól eltávolodtak, csak később diákkorában kereste a kapcsolatot anyjával János. Az iskolai szüneteket nála töltötte.

Pécsváradon végezte el Kodolányi János az elemi iskola négy osztályát a katolikus felekezeti iskolában. Már gyerekkorában megismerte a többnyelvűséget, a nemzeti és vallási ellentéteket, de a falu világa is feltárult előtte. Az Ormánsági emberek gondolkodása, a falusi élet szokásai már ekkor felkeltették a figyelmét. Édesapja 1909-ben újranősült. Második feleség, Ujhelyi Alva, a tiszaújhelyi Ujhelyi családból származott, a Hunt és Pázmány lovagok sarja volt. Művelt nő, aki szerette a zenét, szívesen zongorázott, a kis Jancsi vég nélkül hallgatta volna, mikor Chopint játszott. Az új feleség a gyerekeket megszerette, de ő sem tudta megteremteni azt a jó családi légkört, melyre a gyerekek vágytak, a férje ridegsége ebben megakadályozta. Ez a házasság sem volt boldog, sőt még az első házasságnál is boldogtalanabbá vált, pedig a házasságból gyermek is született, aki a Gyula nevet kapta.

Az ifjúság mozgalmas évei

1909 őszén Kodolányi Gyula a vajszlói erdőgondnokságra helyeztette magát, az erdő gondnokság vezetője, erdőfőtanácsos lett. A kis János a négy elemi után, még egy évet elvégzett Vajszlón a katolikus iskolában, majd középiskolába iratkozott. Az életük Itt szabadabbá vált, mint Pécsváradon volt, az egyre feszültebbé váló családi légkör elől a magányos kisfiú a szomszédoknál, barátainál  keresett menedéket. Hamarosan testvérbarátot talál Simon Dezső személyében egy parasztfiúban, és ez a barátság egy életre szólt mindkettőjük számára. Simon Dezső családja befogadta, velük étkezett, részt vett velük a mezőgazdasági munkákban, esténként a kocsmában a parasztok meséit velük hallgatta, dalaikat énekelte. A Vajszlón szerzett élményeit, az idilli tájat, de a szellemi-lelki sivárságot is több művében is megörökítette.

1910-ben édesapja a pécsi állami főreálgimnázium első osztályába íratta. Az iskola épülete elhanyagolt, barátságtalan volt, kaszárnya szellem uralkodott benne, a tanárok korlátoltak, távolságtartóak voltak. János gyakran került összeütközésbe velük. A diáktársai között azonban jól érezte magát. Itt kötött barátságot Haraszti Sándorral, aki szellemi és világnézeti fejlődésére nagy hatással volt. Rosszul tanult, az ötödik osztályban két tárgyból megbukott, de dacból, nem adott be pótvizsga kérvényt, ezért az ötödik osztályt újra kellett járnia. Ebben az időben sokat betegeskedett,  Achilles-ín zsugorodása súlyosbodott, nem tudott már járni sem. Két hónapig volt kórházban. Megműtötték, de ettől kezdve nem tudott, csak fél mankóval járni. Sokat olvasott, köztük komoly filozófiai műveket, verseket, drámákat írt. Pécsett jelent meg első verseskötete a Hajnal. Tanulmányait nem folytatta tovább Pécsen, átiratkozott Székesfehérvárra a reálgimnáziumba. Az iskola környezete, és szelleme sokkal nyitottabb, megjött a kedve a tanuláshoz is, éjszakákat töltött a könyvek mellett, tanulmányi eredményei javultak. A kosztos diákok független életét élte, irodalmi az önképző körökben vezér egyéniség volt. Az iskolában diáklapot szerkesztettek. Lapot is alapítottak Diáktoll néven, de anyagi okok csak egyetlen száma jelent meg. Székesfehérváron adták ki második verseskötetét, melynek címe, Kitárt lélekkel. Diákévei, az első világháború évei is voltak. A hangulat az iskolában egyre feszültebbé vált. Az osztályt sorozni vitték. Az orosz forradalomról zavaros hírek érkeztek. A nyári vakációk, és a szénhiány miatti iskolai szünetek egy részét anyjánál Püspökladányban töltötte.

Püspökladány ábrázolása regényeiben

Martinovich Gyuláné, férje halála után két lányával, Gizellával és Irénnel Püspökladányba költözött. Itt voltak a családnak birtokai, és ennek jövedelméből próbáltak megélni.

Gizella tehetségesen festett, elvégezte a nagybányai festőiskolát. Pesten kiállítást is rendezett az alkotásaiból. Családi körülményeinek változása miatt sajnos nem tudta tehetségét kibontakoztatni. Idős édesanyját annak haláláig ápolta, és a gazdaságot is irányította. Nagy lelkierővel próbálta megállni a helyét ebben a nehéz helyzetben. Válása után Ilona testvére is hozzájuk költözött, őt is türelemmel ápolta. Ha volt egy kis ideje kiment a mezőre és festegetett, olvasott, szerette a zenét, jól zongorázott, de kemény volt és határozott, soha nem ment férjhez. Irén, a testvérük, férjhez ment. Férje Elek gazdasági felügyelő volt, a közalapítványi birtokokat kezelte. Volt egy lányuk is, akit Marcsának becéztek. Egy nagy kert közepén állami épületben laktak, árnyas kertjükben még teniszpálya is volt. Jómódban éltek nagy gazdaságuk volt, sok háziállattal. Házasságuk nem volt boldog, nem szerelemből kötötték. Irénnek, és a lányának is beteg volt a lába, szükségük volt támaszra. Valószínűleg ugyanaz a betegségük volt, mint Jánosnak.

Martinovich Ilona soha nem adta fel, a reményt, hogy közelebb kerüljön gyermekeihez Leveleket írt hozzájuk, és kérte őket, és édesapjukat, engedje el őket Püspökladányba. Egyszer ő is meglátogatta őket Pécsen, amikor még János ott tanult. Akkor a lánya, Kodolányi Ila is Pécsen tartózkodott, kórházban volt, elkapta a kolerát. A gyerekek a látogatás idején zavartan viselkedtek, nagyon eltávolodtak már anyjuktól. Ila nem látogatott el anyja életében Püspökladányba, de a sorsa mégis ehhez a községhez kötötte. Miután édesapját és mostohaanyját eltemette, és Gyula öccse is megnősült. Mivel nem volt más választása, Püspökladányba költözött Giza nénjéhez, és nénje halála után a helyi a bankban vállalt munkát. Ő elfogadta sorsát, nem mert lázadni az apai hatalom ellen, pedig sokszor emlegette bátyjának, hogy orvos szeretett volna lenni.

Mikor édesanyja állapota rosszabbodott, János mégis rászánta magát a püspökladányi látogatásra, és oda iskolai szünetekben többször visszatért. Így írt róluk a Süllyedő világ című könyvében:

„Kínlódik a három szegény asszony. Öreganyám, anyám, és Giza néném birkózik a gazdálkodással, de konok balsors üldözi őket. Folyton szoronganak a holnapért.” Nem lehet másként, hiszen szegények. Rossz lovat, hitvány tehenet, nyavalyás birkát tudnak csak venni.”

Sajnálta őket, és szeretett volna segíteni rajtuk, ám az édesanyja örökké idegen maradt számára.

Püspökladány azonban tetszett neki. Így ír első benyomásairól:

„Püspökladányban minden rendkívül tetszik. A széles, lustán elterülő falu, a rengeteg lombos akác, a faragott házormok, a hármasával befogott lovak, a lóháton ügető  kisgyerekek, a  vágott szemű zömök, busa férfiak, a csodálatosan zengő világos alföldi nyelv, a villanyvilágítás. Mindebben van valami ázsiai – ahogy az ázsiai falukat képzelem – s egyben korszerű is. A villany például olyan korszerű vívmány a szememben, hogy nem győzök rajongani érte.”

„Késő éjjel szoktam megérkezni Püspökladányba. A zúgó, fárasztó út után jólesik a jó szagú alföldi levegő, és a sötétben vonuló kettős nyárfasor, megnyugtató susogása. Mélyen alszik a lusta, széles alföldi falu, mint valami pusztai sátortábor. Elindulok magányosan a faluba vezető úton. Szeretem ezt az utat, egy kis akácos mellett vezet és a nyárfasor, mely szegi, olyan, mint valami óriási orgona. Ha szél dühöng, harsog búg, ha szélcsend van, halkan susog, és sziszeg. Lassan lépkedek a sötét úton, hogy mélyen elmerülhessek az óriási orgona zenéjében.”

Tenni akart értük, ezért rábeszélte Simon bácsit, testvérbarátja édesapját, majd Simon Dezsőt is, hogy jöjjenek el Ladányba, segítsenek nekik a gazdaságban. Ők ezt meg is próbálták, de a helyzet érdemben nem változott. A kizsarolt földből ők sem tudtak könnyű, baranyai földet varázsolni, a gyönge lovakkal nem tudtak úgy dolgozni, ahogy Vajszlón megszokták.

A társadalmi viszonyokról már elég kritikus a véleménye.

Püspökladányban rettenetes, állati szegénységet látok egyfelől, s rideg, könyörtelen jómódot másfelől. Iszonytató az a részvétlenség, amellyel a jómódú, a szegényt lenézi. Akinek nincs földje, háza, csúszhat a porban, mint török kényurak előtt, a rabságba vert jobbágyok. A községháza előtt emberpiac van, a gazdagok tapogatják, méricskélik a munkásembereket, mint vásártéren a lovat.

Földes vityillókban szalmatetős sötét házacskákban fordulok meg, ahol hatan-nyolcan zsúfolódnak egy szobába, a csontkeménnyé szikkadt udvaron egyetlen virág sem nyílik, s a rongyos gyermekek vízben főtt kukoricát, sült tököt majszolnak, egy koszos malac már vagyonnak számít.

Mellettük a pohos nagygazdák, mint basák térülnek, fordulnak, fiaik kényesen lovagolnak végig a falun és a szombat esti táncban vad verekedést rendeznek. Különös ez a jómódú hajdúsági nép. Úgy veszi a világot, ahogy van, hogy miért van, meddig van, arról eszébe sem jut gondolkodni. Művészetet nem keres semmiben. Ezt a fajtát nem lehet úgy felemelni, mint az ormánságit, mert a szellem semmiféle csatornán nem közelítheti meg.”

Kodolányi Jánost Püspökladányban érte az őszirózsás forradalom híre (1919-ben), és itt tartózkodott a Tanácsköztársaság hónapjaiban is. Itt látta, hogy a falu élete felbolydult, tömegek rohantak az utcán a végtelen áradatban az állomás felé, onnan meg vissza. Az emberek csoportokba verődtek, felszabadultan éljeneztek. Az állomás faoszlopokon nyugvó magas deszkacsarnoka olyan volt, mint a bálterem. A hordókból sört, bort vödörrel mertek. A vasúti kocsikat felbontották. Aztán látta a vöröskatonák visszavonulását és a román királyi hadsereg bevonulását.

A forradalom bukása után1919 szeptemberében visszatért Székesfehérvárra és letette az érettségi vizsgát. Akkor még azt hitte, hogy az ősszel elkezdheti az egyetemet, addig is visszament Vajszlóra. Ahol feszültséggel teli, háborús helyzetet talált.

Az útkeresés évei

1918. november 14-én a szerb-horvát-szlovén királyság csapatai megszállták Pécset és környékét. Ezzel azt szerették volna elérni, hogy Pécset és Dél- Baranyát Jugoszláviához csatolják. Három évig tartott a megszállás, és ez az áldatlan állapot. A Tanácsköztársaság intézkedései itt nem voltak érvényesek a megszállók engedélye nélkül nem lehetett a zónát elhagyni. A helyzetet bonyolította, hogy a Tanácsköztársaság bukása után a volt vöröskatonák is ide menekültek, mert itt nagyobb biztonságban érezhették magukat, mint Horthy Magyarországán. Pécset és környékét menekültek százai lepték el, de az elzártság a szellemi életre frissítően hatott.

Kodolányi János 1919 és 1921 között ideje nagy részét Vajszlón töltötte, mert a kialakult helyzet miatt nem iratkozhatott be a pesti egyetemre. Egy ideig ő is abban az iskolában tanítóskodott, ahová ő is járt annak idején. Irodalmi önképzőkört szervezett, előadásokat tartott, sztrájkokat szervezett. Gyakran látogatott Pécsre, ahol a modern művészetekkel ismerkedett, közben verseket írt.

Óriási tudásvágy feszítette. A postamestertől értesült, hogy a szomszédos faluban Csányoszrón van egy református lelkész Csikesz Sándor, aki nagyon művel, képzett pap és hatalmas könyvtára van. Megkereste, és megismerte őt, találkozásukat később sorsdöntőnek nevezte. Rendszeresen felkereste, a könyvtárát bújta, olvasott, tanult. Csikesz jó pedagógiai érzékkel ismertette meg vele az elmúlt és jövendő korok áramlatait. Olyan nagy hatással volt rá, ez a szellemi és lelki kapcsolat, hogy áttért a református hitre, és a halála előtti évig ebben a hitben élt.

Apjával ebben az időszakban nagyon megromlott a kapcsolata, szerette volna, ha hivatalt vállal, kifogásolta, hogy baranyai forradalmárokkal tart kapcsolatot Ebből a helyzetből szabadulni akart, és tudta apjára nem számíthat.

Vajszlón ismerte meg Csősz Matildot, későbbi feleségét, aki egy jómódú parasztgazda lánya volt. 1921. november 21.-én összeházasodtak. A házasságot mind a két család ellenezte, a támogatásukra nem számíthattak. A Csősz család ősi ormánsági család volt. Csősz András az egyik ősük a siklósi várkapitány volt, de Mária Terézia testőrségében is szolgáltak ősei. Csősz Matild tanult lány volt, egyedül ő volt a vajszlói lányok közül, aki továbbtanult, a pécsi felsőfokú kereskedelmi iskolát végezte el. Élete végéig hű társa volt Kodolányi Jánosnak. Kitartott mellette a nagy megpróbáltatások között indult írói pályája elején, és később, ”elnémítása” idején is. Két keze munkájával megtett mindent, hogy a szükséges dolgokat előteremtse ezekben a nehéz időkben és hűségesen ápolta betegsége idején halálág. Az ifjú pár Pesten kezdte közös életét kilátástalan nyomorban éltek, albérletből-albérletbe költöztek. 1922-ben megszületett első gyermekük János, és 1923-ban lányuk Julianna. Lányuk születése évében Vajszlóra költöztek, majd rövid időre Püspökladányban próbálkoztak a felszínen maradni.

Kodolányi Júlia így emlékszik erre a házra Apám című regényében.

„Ma is látom azt az egyszerű kis falusi házat, ahol laktunk. Vadszőlő futotta be tornácát. A ház és a kerítés közötti virágoskertben álldogálok egy ládában, bámulom a világot, ami a kerítésen túl van és elvész a határtalan messzeségben.„

Ezen épület telkén álló házban élt egykor Kodolányi János Püspökladányban

Az épület falán elhelyezett emléktábla

Nádfödeles kunyhójukban Szabó Lőrinc látogatta meg őket, és riportot készített vele az Est című lap számára. Hamar kiderült, hogy ebbe a házba a valódi tulajdonos tudta nélkül költöztek be, így innen is menniük kellett, innen Szabó Lőrinc javaslatára Nógrádverőcére költöztek.

Az esti beszélgetések című válogatásban így ír Kodolányi János Püspökladányra emlékezve:

„Én szeretem és megértem az Alföldet. Még amikor sötét este megállunk Püspökladányban a Rákóczi szálló előtt, s ott ásít a kihalt piactér, ott meredez a községháza nagy fekete épülete s körülvesz bennünket a pusztai falu sötét rengetege, akkor sem múlik el belőlem a vidám nyugalom. A Rákóczi névtáblájáról csak a Rák maradt meg, az óczi eltűnt. De vajon nem itt kezdtem független pályafutásomat? Nem ennek a kedélytelen alföldi szállodának a bal oldali, sötét ablakú szobájában szőttem-e álmaimat, nem onnét nézegettük-e a piactér nyüzsgését, miközben egyéb híján szilvát ettünk kenyérrel? S nem ezeken az utcákon lovagoltam-e a tanyára, mikor még élt az anyám?  Nem abban a távoli utcában laktunk-e később, egy fekete kis kun ember földes zsúpos házában millió légy zümmögésétől kábultan s a szegénységtől szédelegve? Nem itt tipegett-e a fiam, nem itt sírt-e egy közönséges cukrosládában a kislányom, nem itt írtam-e első regényem egyikét-másikát két szőlőkaróra fektetett deszkán? Amerre fordulok a sötét térségben, emlékek rajzanak felém, megnyílnak az utcák torkai, olvashatókká válnak a boltok cégtáblái, meghalt rokonok, ismerősök arca bukkan elém, megszólal elporladt szájuk, a szélben suhogó lombtalan akácok megtelnek fehér virágteherrel, illat árad reám, elmúlt évtizedek ezer színe, hangulata, apró eseménye elevenül meg bennem, diák vagyok, ismeretlen kezdő, számkivetett fiatal író, s úgyszólván suhancfővel apja két elhagyott szép kisgyereknek. Tizennyolc éve nem jártam ezen a helyen. A Rákócziból Rák lett, mintha visszafelé mászna az időben, ez az egész változás mindössze.”

Végezetül is Kodolányi Jánost idézem, azokkal a sorokkal, melyekkel a Vízözön című regényét fejezte be.

 

Itt a Vége,

ne fuss véle,

mert, ha tudom:

folytatom.

 

Budapest, 2015. július 27.

Dr. Pánti Irén

Fotók:

1-2. kép: Kodolányi Júlia: Apám

3-4. kép: Megyaszai Szilvia

***

A hozzászólások megtekintéséhez kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban!

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Püspökladány múltja a megyében, Püspökladány Anno a megyei napilapban.

Püspökladány Hajdú-Bihar megyében található járási központ település. Múltja sok itt élőt, illetve szülővárosából elszármazott embert érdekel, foglalkoztat, akik rendszeresen keresik fel a Püspökladány Anno honlapot. A helytörténeti honlap hírei, összeállításai idővel “kinőtték” e weboldal kereteit és önálló életre keltek, különböző folyóiratokban, szakmai kiadványokban és weblapokon jelentek meg. Az alábbiakban egy válogatás található a Püspökladány Anno honlappal és anyagaival kapcsolatos megyei hírekből, a megyei Hajdú-Bihari Napló napilap és a www.haon.hu megyei hírportál összeállításaiból:

*

Városkép a mocsártól, láptól – a tűzvészig

*

Hajdú-Bihari Napló napilap, 2015. szeptember 1-i száma

Megyénkből (5. oldal)

Helytörténet rovat – Szerző, képek: Megyaszai Szilvia

(Rákattintással nagyítható)

*

A cikk megtalálható további, magángyűjteményből származó fotóval a www.haon.hu oldalán, mely a képre kattintva tekinthető meg:

***

*

Sírhantok, temetők nyomában

*

Hajdú-Bihari Napló napilap, 2015. április 11-i száma

Megyénkből (5. oldal)

Helytörténet rovat – Szerző, fotók: Megyaszai Szilvia


(Rákattintással nagyítható)

*

A cikk megtalálható további, magángyűjteményből származó fotóval a www.haon.hu oldalán, mely a képre kattintva tekinthető meg:

***

*

A református otthon kapta, ők továbbadták

*

Hajdú-Bihari Napló napilap, 2014. december 29-i száma

Megyénkből (5. oldal)

Szerző: HBN,  fotó: Kovács Péter

(Rákattintással nagyítható)

*

A cikk megtalálható a www.haon.hu oldalán, mely a képre kattintva tekinthető meg:

***

*

A háziezred emlékeiért

*

Hajdú-Bihari Napló napilap, 2014. december 12-i száma

Kultúra (8. oldal)

Szerző: HBN, kép: Megyaszai Szilvia

*

A cikk megtalálható a www.haon.hu oldalán, mely a képre kattintva tekinthető meg:

***

*

A közös emlékezet ereje

*

Hajdú-Bihari Napló napilap, 2014. február 8-i száma

Kultúra (4. oldal)

Szerző: HBN, fotó: Püspökladány Anno

*

A cikk megtalálható a www.haon.hu oldalán, mely a képre kattintva tekinthető meg:

***

*

További publikációink megtekinthetőek ide kattintva: SAJTÓHÍREK

***

A hozzászólások megtekintéséhez kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban!

***