A Boruzs-hagyaték         

“Boruzs Bandi bátyámnak, akit – ha ritkán találkozunk

is – rendületlenül jó emberemnek tartok.” (1972)

Sárosi Bálint népzenekutató, a zenetudományok doktora

*

.

Boruzs András élete és munkássága

.

*

Ifj. Boruzs András az édesapja által készített karikás ostorral

Ifj. Boruzs András és családja 2014. decemberében bocsátotta a Püspökladány Anno helytörténeti honlap gyűjteménye, illetve szerkesztője rendelkezésére azt a hatalmas és tartalmas hagyatékot, mely egy püspökladányi pásztordinasztia életét, elsősorban édesapja (Boruzs András), valamint nagyapja (Boruzs Bálint) gazdag életútját hivatott bemutatni. Az anyagok feldolgozása – mely a rendelkezésre bocsátott tárgyi emlékek, a fellelhető helyszínek fotózását, a fotók, dokumentumok szkennelését, mindezek digitalizálását, rendszerezését, szerkesztését, helytörténeti kutatását és a segítő családtag, ifj. Boruzs András visszaemlékezésének feldolgozását jelentette – az egyéb kutatói és honlapszerkesztői feladatok ellátása mellett mostanra készült el. Köszönöm ifj. Boruzs Andrásnak és családjának a türelmet, valamint ezen értékes családi hagyaték rendelkezésre bocsátását, kitüntetett figyelmét, hitét és bizalmát, mellyel megtisztelték a Püspökladány Anno helytörténeti honlap gyűjteményét, digitális tudástárát, valamint szerkesztőjét. Köszönöm kedvességüket, mellyel mindannyiszor fogadtak!

Az elsőként a Püspökladány Anno honlapon bemutatott szellemi hagyaték számtalan püspökladányi helytörténeti különlegességet is őriz. Olvasóink e kivételes lehetőség, egy “virtuális kiállítás” keretében követhetik nyomon és ismerhetik meg Boruzs András életútjának állomásait, munkásságát, és művészetét, azaz szellemi hagyatékának egy-egy építőkövét. A rendelkezésre bocsátott, válogatott és digitalizált családi magángyűjtemény 6 kiemelt téma szerint került bemutatásra, melyekben korabeli fényképek, dokumentumok és tárgyi emlékek fotói egyaránt találhatóak. –  E témakörök:

1. – Család (3 generáció bemutatása)

2. – Boruzs András iskolái, végzettségei

3. – Boruzs András, a katona

4. – Boruzs András, a pásztor

5. – Boruzs András, a népi iparművész

6. – Boruzs András, a népzenész

.

Boruzs András fiának visszaemlékezése; a máshol megjelent és idézett szövegrészek; a szerkesztői kiegészítések; valamint a bemutatott digitális képtár egymást kiegészítő módon funkcionálnak, s együtt alkotnak egy egészet. A képek témakörön belül is egységekbe rendezettek, a fölöttük olvasható cím, valamint a kép megnevezése (mely megjelenik: a képre állítva a kurzort, vagy megnyitásukkor a kép alatt) együtt szolgáltatnak információkat. Érdemes a dokumentumokat (pl. bizonyítványok, levelezések, újságcikkek) is megnyitni és átolvasni, hiszen mind újabb és újabb ismeretekkel gazdagítja a szöveges visszaemlékezést. Az összeállításban következetesen történik a megnevezés: Boruzs András minden esetben a pásztor, a kondás, a népi iparművész és népzenész megnevezése, fia minden esetben Ifj. Boruzs Andrásként szerepel az anyagban.

*

Boruzs Bálint

Boruzs Bálint egy pásztordinasztia tagjaként élt és dolgozott Püspökladányban. András nevű fia követte a családi hagyományt, s maga is pásztorként, kondásként kereste kenyerét. Boruzs András alázattal végezte hivatását és tisztelte azt, minden nehézségével együtt. Életében fontos szerepet kapott az önkifejezés is, melyet egyrészt munkája részének tekintett (pásztortárgyak készítése), másrészt saját és hallgatói szórakoztatására művelt (népzenélés). A pásztortárgyak készítésével, és a népzene magas szintű művelésével maradandót, kiemelkedő és megőrzendő értéket alkotott, s járult hozzá nemcsak családja és szülőfaluja, de a magyar nemzet hagyományainak megismeréséhez és megőrzéséhez is.  Boruzs András tartalmas életet élt és gazdag munkásságot hagyott hátra.

Boruzs András

Munkáit múzeumok és szakkönyvek, a vezetésével működő citerazenekar által előadott népdalokat, zenei anyagot pedig rádiófelvételek, hangfelvételek őrzik. A Hungaroton kiadó által megjelentett első, magyarországi citeramuzsikát tartalmazó hanglemez célja az volt, hogy a legnépszerűbb magyar népi hangszeren felcsendülő közkedvelt népdalokat elsőként örökítsék meg. Ezen kapott helyet a püspökladányi Sárréti Népi Együttes, mely nemcsak kora jelentős magyar népzenei fórumain szerepelt sikerrel, de hazánkat is képviselte nemzetközi megmérettetésen. Boruzs András népművészeti, népzenei tevékenységére olyan szakmai szervezetek figyeltek fel többek között, mint a Néprajzi Múzeum, a Népművészek Szövetkezete, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportja. Az egykori nyájkondás a püspökladányi citerazenekar vezetőjeként – eredményes munkájáért – miniszteri dicséretben is részesült.

Joggal lehetünk rá nagyon büszkék. Kérem, ismerjék meg a Püspökladány Anno helytörténeti honlap itt bemutatott “virtuális kiállításán” Boruzs András életét és munkásságát, kinek szellemi hagyatékát – a 2015. június 11-i beszámolónkban is említett szándékkal (erről bővebben ITT), illetve családjával egyetértésben – a Püspökladányi Helyi Értéktárba vételre is javaslok.

*

Ugyanakkor örömmel jelenthetem be, hogy Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a mai napon posztumusz Pro Urbe Emlékéremmel tüntette ki Boruzs Andrást, melyet fia, Ifj. Boruzs András vett át, ünnepélyes keretek között.

.

Püspökladány, 2015. október 23.

 

Megyaszai Szilvia szerkesztő

*

***

Az összeállításban bemutatott fotók és dokumentumok a család tulajdonát képezik.

Az anyagot válogatta, fotózta, digitalizálta, összeállította és szerkesztette: Megyaszai Szilvia.

Az itt közzétett képes összeállítás és annak részletei a család és a honlap szerkesztőjének hozzájárulásával használhatóak fel. Kérjük ennek tiszteletben tartását! Az itt közölt gyűjtemény hozzájárulással történő további felhasználása csak a forráshely feltüntetésével lehetséges!

***

*

 

Egy pásztorcsalád Ágotában

 

Ifj. Boruzs András megemlékezése nagyapjáról, Boruzs Bálintról és édesapjáról, Boruzs Andrásról

 

A Boruzs család az emlékezet kezdetéig pásztorkodással foglalkozott. Emlékek között kutatva valamelyik szépszülő részt vett az 1848-49-es népfelkelésben. A debreceni csatába igyekeztek, még a ladányi határban jártak, mikor jött a hír, hogy véget ért a csata, s vesztettünk. A visszafordulók az útba eső sok tökön álltak bosszút. Ennyit a régmúltról.

Nagyapám, Boruzs Bálint 1875. évben született. Több, mint ötven évig volt kanász Ágota-pusztán. Ismerte az írás és olvasás tudományát. Elbeszélésekből tudom, hogy a pusztába kikerült újságot – ami kezébe került – mind elolvasta.

Boruzs Bálint családjáról ez olvasható Kacska Zoltán: Egy törzsökös nyájkondás Püspökladányban című 1973. évi tanulmányában:

“Különösen a Boruzsoktól kaptam érdekes adatokat (a tanulmányhoz, a szerk.). Szépnagyapjuk, Boruzs Bálint a múlt század elején (az 1800-as évek elején, a szerk.) Bakonszegről került Püspökladányba, ő is, mint a fia, az 1831-ben született András nyájkondás volt. Boruzs András fia, Bálint (született 1875-ben) volt legjobb adatközlőm. Négy gyermekéből egy meghalt. Etelka (1910-ben született) hosszú időn át volt apja mellett kisbojtár. A harmadik gyermekről nem sokat sikerült megtudnom, nem sok köze volt a kondássághoz. A negyedik Boruzs gyerek, az 1920-ban született András ugyancsak kondás lett, kisbojtárságon kezdte és számadókondásként ment nyugdíjba.”

Boruzs Bálint hosszabb időre nem hagyta el a pusztát, egy kivétel volt, amikor katonaként részt vett a Nagy Háborúban, illetve előtte a boszniai okkupációban. A háborúból 1919-1920-ban jött haza, s ezután visszatért a pusztába. Felesége Makai Julianna lett. Alkalmazásban a Püspökladány Legeltetési Társulatnál állt, feladata a gazdák sertésállományának őrzése volt. Az akkor tartott sertésfajta a mangalica volt, ez a fajta bírta a legjobban a legeltetést, a nyári meleget és az őszi hűvösebb időjárást.

A mezőre való kihajtás (kiverés) mindig húsvét előtt volt a kondánál, a többi jószágot később hajtották ki a legelőre. Az állatok összeszoktatása közben – ez mintegy egy hónap volt – mindig vittek ki egy-két újabb jószágot. Egy hónap után az elöljáróság, a jegyző, a társaság elnöke, a pusztagazda és a gazdák úgynevezett számolást tartottak. A számolás végeztével kiosztották a porciót, meg egy kis papra morgót (pálinkát), s ünnepet tartottak, melyen az elöljáróság is részt vett. Boruzs Bálint nagyapám elbeszéléseiből tudom, hogy versfaragó ember volt. Egy alkalommal, mikor a pusztagazda leszidott egy bojtárt, mert az nem megfelelő munkát végzett. Így verselt:

„Fehér Lajos felgyűrte az inge ujját

Meg akarja verni a pusztagazdát”

A régi szomszédunktól pedig ezt a sírfeliratot hallottam, melyet Nagyapám írt:

„Ki e sírban nyugszik

Bő ingbe’ gatyában,

Ötven évig volt

A társaság kondása.

Ismeri őt a falu

Apraja-nagyja,

Azért nincs a neve

Ide kifaragva.”

Munkáját becsülettel végezte, amit bizonyít az 1936-ban kapott elismerő miniszteri oklevél.

Három felnőtt gyermeke közül Etelka nem akart falun élni, kicsit többet akart, ezért már tizenéves korában elment cselédlánynak (gyermekfelügyelőnek) Nagykőrösre, majd Kecskemétre, az ott szolgáló katonacsaládokhoz. A negyvenes évek már Budapesten érik, a művészvilágban. Dolgozik Ignácz Rózsa színész- és írónőnél, vele együtt élik meg az ostromot. Későbbi útja az egészségügyi szférába vezetett, előbb Mátraházán dolgozott a szanatóriumban, majd a nyíregyházi kórházban, végül hazakerült Püspökladányba, s a helyi bölcsődéből ment nyugdíjba. Boruzs Bálint másik lánya, Ágnes Püspökladányban maradt, s férjhez ment. Élte a falusi asszonyok életét, közben a háborúban elvesztette férjét. Nem sokkal később meghalt.

.

Boruzs András, a legfiatalabb gyermek – a „jó apám” – 1920. december 18-án született Püspökladányban. Felmenői több generáción át pásztorkodással foglalkoztak, ami természetesen az Ő életét is meghatározta.

A hat osztályos elemi iskolát kiváló eredménnyel végezte el, de a továbbtanulás lehetősége nem adatott meg számára, így 13 éves korában kisbojtár lett az apja mellett.

A kisbojtár feladatai: reggel már napkelte előtt kinyitni a hodály ajtaját, hogy a jószágok ne tömörüljenek az ajtónál, ne törjék magukat, s maguktól induljanak ki a hodályból.  Mosakodás után a kutyákat kellett ellátni, mivel a kutyák voltak a pásztorok legfőbb segítői. Reggeli általában kenyér, szalonna, hagyma, s néha egy kis paprika volt. Ezek után – ha a jószág ivott – kihajtás a legelőre, közben az itató vályút is ki kellett takarítani és meghúzni vízzel, ha délben megjön a nyáj, tudjon inni. Hétköznap, mikor a kisbojtár már belejött a dolgok folyásába, megfőzte az ebédet, ami lebbencsleves, vagy öregtészta (slambuc, betyáros, öhöm) volt. Ha valamiért be kellet menni a faluba, akkor a kisbojtár ment. De akkor is őt ugrasztották, ha valamelyik jószág beteg lett vagy megfialt. Ha nem kellet menni, akkor délután legeltetés, este itatás, valamint kunyhó körüli rendrakás tartozott a feladatai közzé elsősorban.

E feladatok ellátása közben jött a katonaság és a háború, a hadifogság. Felettesei katonai pályára ösztönözték a fiatalembert, de a szíve hazahúzta. Mikor Boruzs András hazakerült, újra kikerült a pusztába. Már 1948-ban számadó lett, mivel apja kezdett kiöregedni a pusztai életből. A legeltetési társaság a háború után tovább folytatta a legeltetést Ágota-pusztán. András 1949-ben megnősült, s feleségül vette az Ágotában pásztorkodó Fórian István leányát, Magdolnát. 1950-ben a Tetétleni Állami Gazdaság Meggyes tanyai telepére került, mint telepvezető. Innen visszament dolgozni a legeltetési társasághoz. 1954-ben megszülettem és a család 1960-ig kint lakott az Ágotában, amiről néhány emlékképem maradt csupán (sztaniol csíkok, amivel a rádióadásokat zavarták, illetve néhány nagy vihar, amit oda kint éltem át). Édesanyám élete végéig hű társként segítette Édesapámat, támogatta munkájában, művészetében.

Boruzs András a Thököly utca 7. szám alatt építette fel új házukat 1961 után. A telken álló régi nagyszülői házat 1961-ben bontották le, melynek emlékét annak bontási tervrajza őrizte meg. E régi házban élt Boruzs András nagyapja, majd apja (Boruzs Bálint), végül Boruzs András is egy darabig. A ház leírása így maradt fenn:

“Beosztása: egy kis konyha, szoba, kamra, ereszalja. A helyiségek földesek, a konyha szabadkéményes. 1920-ban elrendelték, hogy a nádtetős házakra kőkéményt kell húzni, szabadkéményt le kell boltozni. A szobaberendezés egyszerű volt. A szépnagyapa és a nagyapa idejében még a láda volt a legféltettebb bútordarab. Az 1900-as évek elején a pásztorné férjhezmenésekor kapott egy komótot, egy ágyat, egy asztalt, később vett hozzá még egy ágyat, két kanapét, meg egy sifonyt. A szoba legfőbb tartozéka a búboskemence volt. Ebben száraz ganéval fűtöttek, amit egész nyáron gyűjtöttek a legelőn. A konyhában egy középpadka, később berakott ’konyha’ (vályogból készült) volt. A nagyapától örökölt kis asztal, kis szék, egy kis lóca, ’telázsi’ (vagyis polc). Ezen tartották az edényeket: pár darab lábast, kiscsuport, ezenkívül volt egy fateknő is. A kamrában egy hombár, amiben a búzát tartották. Itt voltak a gyékénykosarak (szakajtó kosarak), meg lim-lom. Szegénységüket mutatja, hogy az ágyban nem volt szalmazsák, csak szalma, rajta lepedő. Volt a családnak négy párnája, egy tyúktollas is, dunnája meg paplanja.” (Kacska Zoltán: Egy törzsökös nyájkondás Püspökladányban)

Boruzs Andrásnak a népművészettel való kapcsolata már a katonaság előttről datálódik, amikor mint kisbojtár karikás ostort szeretett volna magának, de nem kapott.  Egy régi kopott ostort szétbontott, majd újrafonta, s így ismerte meg a technikáját.

A bőrmunkákat és a faragásokat később művészi szintre fejlesztette, készített többek között bicskatartót, karikás ostort és pásztorbotot is. Munkáival részt vett különböző népművészeti pályázatokon. A Népművészeti Intézet 1953-ban figyelt fel munkáira, tagja lett a Népművészek Háziipari Szövetkezetének, s az 1958-as brüsszeli világkiállításon is díjazták alkotásait. Számos múzeum őrzi remekművű pásztorfaragásait, kivert nyelű karikás ostorait, pásztorbotjait.  Népművészeti munkáit egészen haláláig végezte.

“A pásztoréletet szépítette az is, hogy felszerelésüket díszítették. Sok hasznosat csináltak, miközben legelt a gulya. Volt aki furulyát, vagy szarúból sótartót, dudát tudott faragni. Bandi bácsi (Boruzs András, a szerk.) a karikásostort igazán népművészeti szinten tudta megfonni, citerázni. Ennek a tudásának manapság (1970-es évek eleje, a szerk.) is hasznát veszi. A Népművészeti Háziipari Szövetkezetnek dolgozik. Munkáját még külföldre is kiviszik. Az benne a legértékesebb, hogy minden munkaeszközt, amivel dolgozik, két kezével készítette.” (Kacska Zoltán: Egy törzsökös nyájkondás Püspökladányban)

Fordulópont volt az életében a betegsége, melyből felépülve teljes emberként csak a kultúrának élt.

Boruzs András nagyon szerette a zenét, barátaival – az akkori Móricz Zsigmond Kultúrház igazgatójának, Mátyás Ferencnek a biztatására – 1958-ban létrehozta a Püspökladányi Citerazenekart, ahol már nemcsak a maguk örömére, hanem a környék települései lakóinak is zenéltek, saját készítésű citeráikon. A citerazenekarban Boruzs András lett a vezérciterás.

A zenekar megalakulásáról ez olvasható Pereiné Borsos Gizella: A Püspökladányi Sárréti Népi Együttes krónikája (1989) című kiadványában:

„A citerazenekar 1958. telén alakult. 1958 végén a ladányi „bagós” körben, ahová esténként összejártunk tanyázgatni, szóba került, hogy Nádudvaron citerazenekar alakult. Voltunk egy páran, akik tudtunk és szerettünk is muzsikálni. Boruzs Bandi bácsi azt mondta:

– No, akkor holnap estére hozzátok be a citerákat!

Bandi bácsi volt a szervező és Mátyás Ferenc (a ladányi kultúrház akkori igazgatója) fogta össze az együttes tagjait – emlékezik vissza Nádházi Józsi bácsi. Az alapító tagok citerázni tudó és szerető emberek voltak. Voltak közöttük pásztor emberek, falusi parasztok, akik már kisgyermek korukban az öregeket figyelték, amint fürgén mozgó ujjaikkal pompás hangzásokat csaltak elő az ősi hangszeren. Később aztán tavasztól őszig járták a határt, és szabadidejükben kedvderítésül elővették citerájukat.

Boruzs András citerásnak híre lett. 1947-ben Pestre hívták, nem akármilyen alkalomra! Veres Péter 50. születésnapján rendezett ünnepségen ő muzsikált. Legkedvesebb nótája volt a „Bujdosik az árva madár”, de kedvelte a hortobágyi dalokat is. (…)

Boruzs András pásztor volt egészen nyugdíjaztatásáig. Ő lett a vezérciterás. Nagyon értett a citerapengetéshez. Megpendítette citeráját, muzsikás társai értették a jelt, s ők is rákezdték. S micsoda színes, lélekvidámító hangzással pendültek a kifeszített húrok. Közben Bandi bácsi szeme megvillant, s a vele szemben álló asszony-dalosok is bekapcsolódtak. (…)

Kezdetben még saját citerájukkal zenéltek. Ezek a hangszerek az Alföldre jellemző vályúciterák, két vagy három kölyökfejes citerák voltak. A citerazenekar elsősorban arra a gazdag népdalkincsre támaszkodott, amelyet a zenekar tagjai hoztak magukkal. 

A környező községek különböző kulturális rendezvényeire meghívták a püspökladányiakat. Igen hamar ismertté váltak. Néhány éven belül Boruzs András a maga készítette citerákkal szerelte fel a zenekart.”  

A zenekar 1969-1970-től kibővült, először a nádudvari – a szintén pásztor –  B. Nagy Ferenc lányaival, később püspökladányi asszonyok és lányok csatlakoztak az együtteshez. Az együttes művészeti vezetője Bencéné Dr. Mező Judit lett. A Nagy-Sárrét tudójának, Szűcs Sándornak a javaslatára felvették 1974-ben a Sárréti Népi Együttes nevet. Az együttes arany kora volt ez az időszak, több alkalommal részt vettek a kecskeméti népzenei találkozókon, a „Röpülj Páva” televíziós vetélkedőn.

1972. április 15-én Püspökladányban került megrendezésre a “Röpülj páva” körök megyei bemutatója, melyről a megyei lap is tudósított. A klagenfurti folklór-fesztiválról második díjjal tértek haza 1974-ben. Ezenkívül több rádió és hanglemez örökítette meg az együttes munkáit. Az együttes repertoárjában a zene mellett Szűcs Sándor sárréti történeteiből összeállított művek is szerepeltek.

“Nevezetes esemény életükben (a Sárréti Népi Együttesében, a szerk.) az 1974  júniusában Ausztriában szervezett Folklór Fesztivál, amelyen Magyarországot a Sárréti Népi Együttes képviselte emlékezetes sikerrel. A Klagenfurtban megrendezett európai Folklór Fesztiválon a ladányiak hét nemzet népzenei együttesei közül elnyerték a II. díjat.

A következő évben a fesztivál főszervezője, Helmut Wultz professzor Magyarországon jártában ellátogatott Püspökladányba. Ausztriából hazaérkezve fővárosi vendégszereplések következtek, majd 45 perces önálló műsor a Falurádió adásában.” (Pereiné Borsos Gizella: A Püspökladányi Sárréti Népi Együttes krónikája)

Boruzs András tehetségére komoly szakemberek figyeltek fel, mint Bence Lászlóné Dr. Mező Judit népzenekutató, Sárosi Bálint népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora és Vass Lajos Erkel-díjas karnagy. Elismerték, támogatták munkáját. Autodidakta módon sajátított el minden tudást, műveltséget. Soha nem volt hivalkodó, természetéből fakadóan szerénységével és felejthetetlen humorával gazdagította azoknak a táborát, akiknek a tartását példaként állították maguk elé mások.

Gondolva az utódlásra, fiatalokkal vette körül magát, halk szavát követve citeráztak, énekeltek a fiatalok, a kis sárréti csoportban.

“Ebben az időben nagy gondot jelentett, hogy nem volt megoldva az utánpótlás. Ezért 1972. októberében Bandi bácsi vezetésével a Zója Általános Iskola tanulóiból szerveztek egy kis citerazenekart. A kis diákok lelkesen jártak Bandi bácsi zeneórájára. Ő pedig örömmel tanítgatta a gyerekeket a citerapengetés fortélyaira. A citerazenekarban felcseperedett fiúk, amit ott tanultak, igyekeztek továbbadni. Közülük többen ma is aktívan zenélnek és Bandi bácsi nyomát követve újabb citera szakköröket szerveznek és vezetnek.” (Pereiné Borsos Gizella: A Püspökladányi Sárréti Népi Együttes krónikája)

Boruzs András egész életében a tiszta szándékú emberek őszinte hitével akart és tudott cselekedni, annak érdekében, hogy egy sárréti pásztordinasztia sarjaként ne csak őrizze a népi kultúrát, hanem azt mások gyönyörűségére ápolja, fejlessze és terjessze.

Boruzs András szerepvállalásáról ez olvasható Pereiné Borsos Gizella: A Püspökladányi Sárréti Népi Együttes krónikája című kiadványában:

„Az 1970-es évek közepén élte az együttes fénykorát – mondják a vezetők és az idősebb tagok is. Akkor még élt Boruzs András a citerazenekar vezetője. 1976-ban búcsúztak el tőle a családtagok, rokonok, barátok, ismerősök, mindenki, aki tisztelte, becsülte és szerette őt. A búcsúztató végén megszólaltak a citerák, amelyeket ő készített és az avatott baráti kezek a legkedvesebb népdalait muzsikálták. Halála után Oláh Sándor lett a citerások vezetője. Benne is pásztorvér folydogál.”

Sajnos a betegség másodjára is lecsapott rá, amiből már nem volt visszaút. 1976. január 26-án meghalt. Nagyon fiatal volt, csak 55 éves, de gazdag, tartalmas életet élt.

*

Részlet Boruzs András búcsúztatásából, melyet Nyirkos Tibor, ma már nyugalmazott iskolaigazgató mondott el:

„(…) Őt különösen fájdalmas elveszítenünk, mert végtelen szeretetben élt együtt családjával, a társadalom megbecsülésével és elismerésével körülvéve. Olyan ember volt, aki életének nagy részét a nép, az egyszerű emberek ügyének szentelte, mindig az igazat, a jobbat, a szebbet keresve. (…) Közvetlen hozzátartozói, barátai, jó ismerősei mindig emlékezni fognak nagyszerű, küzdelmes életére, az általa végzett önzetlen munkára, lelkiismeretességére, becsületességére. (…) Szorgalma, becsületessége, az igaz emberre legjellemzőbb tulajdonságai valamennyiőnk előtt példaként állhatnak.

A fájdalom okozta megrázkódtatás még inkább felidézi előttünk Boruzs Andrásnak, e nagyszerű embernek küzdelmes, de munkában és sikerekben is gazdag életét.

1920-ban született egyszerű, kicsiny parasztházban, ahol már kora hajnaltól késő estig talpon voltak, mert erejüket megfeszítve kellett dolgozniuk gondos, jó szüleinek, hogy a család, a három gyermek számára elő tudják teremteni a mindennapi betevő falatot.

Szüleinek és idősebb testvéreinek szeme fénye volt, mint a család egyetlen fiúgyermeke. Nagyon hamar megértette a pusztának, a természetnek a hívó szavát, amely azt súgta neki, hogy kövesse édesapja példáját, válassza a pásztorkodás nehéz, de szép mesterségét. Hiszen a nagyapja és a dédapja is pásztor volt, de az is lehet, hogy a Boruzsok ősei már a honfoglaló magyarokkal gulyát, nyájat terelve pillantották meg az új hazát.   

Édesapja mellett odaadó szeretettel, s egyre nagyobb szakértelemmel gondozta, őrizte az állatokat, elsajátítva a pásztorkodás minden csínját-bínját. Ő azonban több volt, mint egyszerű pásztor, mert mindig tanult a természettől és a pusztai emberektől. Ez a sok-sok mély benyomás, a természet titkainak, az egyszerű emberek szokásainak, érzéseinek megismerése alakították ki benne a népművészt, akinek keze alól nagyszerű faragások, citerájának hangjaiból pedig csodálatos dallamok formálódtak.

A pásztorkodást, a paraszti életet csak a katonaság évei szakították meg. Debrecenben szolgált, így aztán sűrűn meglátogathatta öreg szüleit, akiket nagyon szeretett. Mint katona is, becsülettel, példamutatóan megállta a helyét s leszerelése előtt rá akarták beszélni, hogy maradjon ott, legyen hivatásos. Benne azonban ekkor is erősebb volt szüleinek, a pusztának a szeretete, s hazajött, édesapja helyett számadónak.

1949-ben kötött házasságot s mostmár feleségével együtt a legnagyobb boldogságban és egyetértésben folytatták a pásztorkodást. Boldogsága még inkább elmélyült, teljessé vált, amikor 5 év múlva megszületett gyermeke, András, aki éppen úgy szemefénye, büszkesége volt neki, mint ő az édesapjának. A kis család harmonikus, nyugodt, kiegyensúlyozott életét villámcsapásként érte az a betegség, amely a családfőt 1968-ban megtámadta. Munkaképtelenné vált, s idő előtt nyugdíjba kellett mennie. Hihetetlen akaraterejével, szívós természetével azonban talpra tudott állni, s egyben megtalálta életének további értelmét is.  Mostmár mint nyugdíjas, minden szabad idejét a népművészetre: a csodálatos citeráknak, ostoroknak, pásztorbotoknak a készítésére fordíthatta s áldozatot nem kímélő munkával alakította meg, fejlesztette tovább a püspökladányi citeraegyüttest, amely keze alatt országos hírűvé vált.

A legnagyobb hozzáértéssel, végtelen szeretettel és türelemmel nevelte a fiatalokat, akik rengeteget tanultak tőle. Felejthetetlen játékával nagyon sokat tett azért, hogy ez az ősi népi hangszer ismét gyönyörködhessen oly sok-sok embert.

A könyörtelen betegség azonban lesben állt és ismét lesújtott rá. Az újabb roham már végzetesnek bizonyult. A kéz lehanyatlott, a faragások megdermedtek, a citera örökre elhallgatott.

Azt, hogy Boruzs András közöttünk volt, már csak egy sírhant fogja jelképezni számunkra. De amit emlékéből megőrizünk magunknak, az maradandó, az tovább él láthatatlanul, észrevétlenül és mégis meg-megújulva, kifogyhatatlan erővel.”  

***

Boruzs András egyetlen gyermeke, Ifj. Boruzs András családi emlékek és múlt iránti tiszteletét, ősei emlékéhez való ragaszkodását mi sem bizonyítja jobban, minthogy a családi hagyományokat követve szintén a pusztát választotta hivatása színhelyéül, s évtizedek óta természetvédelmi őrként dolgozik a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságánál.  Ifj. Boruzs András két leánygyermek és két fiúunoka büszke édesapja, illetve nagypapája.

Visszaemlékezését lejegyezte: Ifj. Boruzs András

A visszaemlékezést kiegészítette (dőlt betűs szövegrészek), szerkesztette: Megyaszai Szilvia

 

*

   ***

KÉPTÁR

A Püspökladány Anno honlap “virtuális kiállítása” Boruzs András életéről és munkásságáról

.

I. Család

A Nagyapa:

Boruzs Bálint és felesége, Makai Julianna (a kisgyermek ifj. Boruzs András, az egyik unoka):

*

Boruzs Bálint pásztorkönyve (a könyvben olvashatóak bejegyzései a munkájáról, pl. adott években a felvigyázott sertések számáról):

 

Boruzs Bálint miniszteri elismerése (1936):

**

Az Apa:

Boruzs András és felesége, Fórián Magdolna:

 

 

**

A Fiú:

Ifj. Boruzs András is gyermekként – édesapja hatására – szívta magába a puszta és a természet szeretetét:


Ifj. Boruzs András az édesapja által számára készített karikás ostorral 1957-ben és 2015-ben:

 

**

Az egykori Boruzs-tanya az Ágota-pusztában (a képet Boruzs András kisbojtárja festette):

Boruzs Bálint házának bontási engedélye 1961. évből, melyet fia, Boruzs András bontatott le (a Thököly u. 7. szám alatt álló régi parasztházról):

Boruzs András háza a Thököly u. 7. alatt ma is áll, melyet apja házának helyére épített (a ház mestergerendája az 1961-ben lebontott szülői házból került át) :

 

*

II. Boruzs András iskolái, végzettségei

Konfirmációs emléklap:

A református elemi iskola bizonyítványa (Boruzs András az iskola mind a 6 osztályát nagyszerű eredménnyel végezte el):

 

Szakmákról szerzett bizonyítványok:

*

III. Boruzs András, a katona

 

Családi emlék – Boruzs András katonai azonossági jegytokja és azonossági jegye:

*

IV. Boruzs András, a pásztor

Boruzs András, a pásztor, a kanász (kondás). A fotókon felesége és gyermeke is látható:

     

Boruzs András munkakönyve:

 

A felvigyázott állatokkal, a kondával:

*

V. Boruzs András, a népi iparművész

Levél a Néprajzi Múzeumból, Dr. Balassa Iván etnográfustól (1948):

Pályázati felhívás megküldése Boruzs András számára a Népművészeti Intézettől (1953):

Megkeresés és pályázati kiírás Boruzs András számára a Népművelési Minisztériumból (1954):

 

Munkái, illetve fotója a “Magyar népi díszítő művészet” című könyvben (1954). A karikás ostor egy későbbi, 1957. évi munkája, melyet gyermeke számára készített:

Boruzs András régi, Thököly utcai szülői háza udvarán – a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának felvételei (1957):

Népművelési Intézet levele (1957):

A Népművészek Háziipari Termelő Szövetkezetének néhány levele, melynek Boruzs András is tagja volt (1957-1959):

Nagyközségi Tanács Elnökének levele (1973.):

Népművészek Háziipari Termelő Szövetkezete levele (1975):

Boruzs András karikás ostort készít (1970-es évek eleje):

Szűcs Sándor néprajzkutató, író, ki Boruzs András munkásságát is figyelemmel kísérte (a képen balról Szűcs Sándor felesége, jobbról Bencze Lászlóné dr. Mező Judit népzenekutató):

Az utolsó levél 1976-ból…

Családi emlékek:

Boruzs András által készített sótartó, szarvasmarha szarvából (1960):

Boruzs András kulacsa (Matúz Andor és Boruzs András munkája):

Boruzs András bicskatartója:

Boruzs András karikás ostora, melyet gyermekének készített 1957-ben, valamint pásztorbotja:

 

 

Az utolsó, befejezetlen darab (kaucsukberakásos technikával készülő pásztorbot lett volna, külföldre):

*

VI. Boruzs András, a népzenész

Harmonika, hegedű, furulya, citera. Boruzs András autodidakta módon, idős pásztoroktól tanult meg a különböző hangszereken zenélni:

 

Boruzs András Püspökladány kulturális életében is szerepet vállalt, számítottak zenei tehetségére:

A Püspökladányi Citerazenekar (1958-1974), majd névváltozással a Sárréti Népi Együttes (1974-től) alapító tagja, vezetője:

 

 

Népdalgyűjtések Püspökladányban (Boruzs András Thököly utcai házában, a két képen a szemüveges fiatalember Dévai János népzenekutató, A Magyar Rádió Népzenei Osztályának vezetője):

 

Neves népzenekutatók részvételével rendezett találkozó Püspökladányban (1970):

1972. április 15-én Püspökladányban került megrendezésre a “Röpülj páva” körök megyei bemutatója:

Boruzs András citerázik egy főpróbán (1970-es évek eleje):

A Hungaroton kiadó által megjelentetett hanglemez borítóján (Boruzs András a jobb szélen):

Miniszteri dicséret Boruzs András részére (1971):

 

Egy személyes emlék Dr. Sárosi Bálint népzenekutatótól, a zenetudományok akadémiai doktora, az MTA Népzenekutató Csoportjának főmunkatársától (1972):

 

 A sok újságcikkből és méltató írásból néhány  (1974, 1984):

Családi emlék – Boruzs András citerája:

*

Boruzs András
(1920-1976)

***

*

Boruzs Andrásról készült további anyagok megtekinthetőek honlapunk más rovataiban is. Fotóválogatás ITT látható (Eltűnő értékeink rovat/A kanász és a karikás), vele készült beszélgetés, citerajátéka, s éneke e FILMBEN hallható (Szülőföldem, Püspökladány című film, 37:20 perctől).

 

*

Részlet Szűcs Sándor: A Nagysárrét régi disznótartása című írásából ITT

*

***

További szerkesztői felvételek:

Anyaggyűjtésen Ifj. Boruzs Andrásnál

Dombi Imréné polgármester átadja Boruzs András posztumusz Pro Urbe Emlékérmét fiának, Ifj. Boruzs Andrásnak (2015. október 23.)

Ifj. Boruzs András és családja. Boruzs András mellett (középen) Megyaszai Szilvia szerkesztő, az összeállítás készítője


***

***

Az összeállításban bemutatott fotók és dokumentumok a család tulajdonát képezik.

Az anyagot válogatta, fotózta, digitalizálta, összeállította és szerkesztette: Megyaszai Szilvia.

 

Az itt közzétett képes összeállítás és annak részletei a család és a honlap szerkesztőjének hozzájárulásával használhatóak fel. Kérjük ennek tiszteletben tartását! Az itt közölt gyűjtemény hozzájárulással történő további felhasználása csak a forráshely feltüntetésével lehetséges!

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Várjuk a hozzászólásod