Monthly Archives: december 2015

.

Ki hogyan látta, élte meg püspökladányi éveit, különböző korszakait? Személyes élmények, emlékek olvasóink, szerzőink tollából…

*

Korábbi írások a honlapon:

  ISKOLAI EMLÉKEINK rovat (megtalálható: Oktatási intézmények/Iskolák/Iskolai emlékeink) – Győri Andrea, Dr. Pánti Irén és Zagyva Ági visszaemlékezései (Kattintson IDE a részletekért!)

↓  HISTÓRIÁK rovatCseh József történetei, nagyszerű írásai a régi időkről és Zagyva Ági és Unoka visszaemlékezései  (Kattintson IDE a részletekért!)

↓ A VISSZAEMLÉKEZÉSEK rovat folytatása: ITT

(a rovatok a bal oldali menüoszlopban találhatóak és megnyitva az almenük egyesével nyithatóak)

***

 2015.12.30.

Visszaemlékezések

Ki hogyan látta, élte meg püspökladányi éveit, különböző korszakait? Személyes élmények, emlékek olvasóink, szerzőink tollából…

*

Korábbi írások a honlapon:

↑  ISKOLAI EMLÉKEINK rovat (megtalálható: Oktatási intézmények/Iskolák/Iskolai emlékeink) – Győri Andrea, Dr. Pánti Irén és Zagyva Ági visszaemlékezései (Kattintson IDE a részletekért!)

↓  HISTÓRIÁK rovatCseh József történetei, nagyszerű írásai a régi időkről és Zagyva Ági és Unoka visszaemlékezései (Kattintson IDE a részletekért!)

(a rovatok a bal oldali menüoszlopban találhatóak és megnyitva az almenük egyesével nyithatóak)

***

 

Zagyva Ági tollából…

Helyek, ahol egy mai „negyvenes” szórakozott anno Püspökladányban…

 

Ifjúsági ház: Galaxy és Helios disco

Középiskolás éveim Hajdúszoboszlóhoz kötnek, imádtam az iskolát, a kollégiumot és természetesen az osztálytársaimat.  Minden hétvégén hazajártam Püspökladányba, így a péntek estéknek mindig meghitt szerepe volt a család életében.  Másodikos lehettem, mikor is a péntek este teljesen másról kezdett el szólni… Csengettek… Két szoboszlói osztálytársnőm állt a kapunkban. Akkori hitvallásuk szerint Depeche Mode rajongónak öltözve:  fekete szerkó, feltupírozott haj, bakancs… Azt hallották, Ladányban nyílt egy új diszkó és úgy gondolták ugorjunk el együtt, aztán pedig Nálunk töltenék az éjszakát. Látni kellett volna Édesanyám arcát, mikor húztuk fel az ágyneműt a két „idegennek”, hogy ugyebár legyen hol és miben aludniuk majd, ha hazajövünk. Nem sok jót sejtetett, de elengedtek… Én pedig azon az estén  bűnbe estem és ettől a naptól kezdve minden pénteken ott volt a helyem az Ifjúsági házban… Erről az időszakról  nagyon sok minden jut eszembe, mert meghatározó volt az életemben és nagyon tartalmas, mert a Galaxy  nemcsak egy diszkó volt, hanem annál sokkal több… fogalom. És nem kizárólagosan a püspökladányiaknak nyújtott kulturált szórakozási lehetőséget, hiszen a környező kistelepülésekről is igen sokan jártak ide,  híre volt, jó híre… Egész héten készültünk a péntek estére, kölcsönkértük egymás ruháit, hogy minden héten másik szerkóban tudjunk díszelegni a táncparketten. Volt, hogy busszal mentünk fel, volt, hogy gyalog, de egy biztos: az estét a Hangulatban indítottuk, ott vártuk be egymást,  majd irány a „szomszédság”.  Ahol már várt a  diszkógömbre hasonlító keverőpult,  benne a Dj-vel. A  kisterem adott helyet a nagy beszélgetéseknek bent,  a Hangulat előtti kőpadka pedig a nagy beszélgetéseknek kint… Lassúblokkok,  a meghívott vendégek sora, csocsózás, fényjáték,  a különböző versenyek, pl. lambada táncverseny,  kvíz kérdések, melyeket mindig „Jakson” fejtett meg. Egész este zene-tánc-zene, és a végén az elköszönés pillanata: “sziasziaisziasziasziaszia…” Majd az emberhullám lassan kígyózott ki az épületből éjfélkor, merthogy ennyire „szülőbarát” volt az akkori  világ…  A Petri-telepi társaság – így utólag bevallom őszintén  – a 42. úton vette haza az irányt, ahol akkor egy autó se járt. A szombat esti Helios, filmvetítéssel  egybekötött estéje Nálam „nem nyert hangszórót”, ezért is fordult elő, hogy ki-kikacsingattunk más helyre.

Ez a hely volt a nádudvari Művelődési ház, ami a miénkhez képest egy modern épületnek számított… nagyon modernnek… Eseti alkalommal jártunk át szombatonként, a szülőktől elkért Dacia és Lada személyautókkal.  Jó volt ott is, de valahogy érezte az ember, hogy nem otthon van, flancosabb volt a hely, sok idegen arc, szerintem hangulatában meg sem közelítette a Galaxyt.

.

Művelődési ház: Nosztalgia

Ha jól emlékeszem, még az Ifiházba jártunk javában, mikor is jött a hír, hogy a Műv.házban is van valami rendezvény. Más a zene, idősebbek is vannak, tovább van nyitva, olyan nosztalgia jellegű, próbáljuk ki… Tényleg más volt és egyben furcsa is, hogy gyermekkorunk fontos  fellépéseinek helyszínén – néptánc, énekkar –  most egy szórakozóhely működik, egy picit „lepusztult”  volt, de hát mindent meg lehet szokni…

.

Volt pártház: Herédi, Volt bútorbolt: Joker

Mivel mindkettőben egyszer voltam életemben, nem tudok sokat azon kívül, hogy a 90-es évek meghatározó helyei voltak városunkban. Utóbbi azért emlékezetes számomra, mivel férjurammal itt lassúztam először és utoljára nagy plénum előtt.

*

És hogy akkor hol is szórakoztam még ebben az időszakban… Mivel a középiskolás legjobb barátnőm párja a Rákóczi utcai Zserbóban volt Dj, ezért egyrészt ott. Aztán mivel rájöttem, hogy vonz a rock zene, és abban az időben jött be fogalomként, hogy valaki alternatív – és Én annak gondoltam magam -, ezért a Zsidó iskola épületében tartott bulikba jártam, mely nagy beszélgetéseknek adott helyet. Az idejáró fiatalok egy nagy családot alkottak, s életre szóló barátságok köttettek.

Voltak még kisebb helyek, amik szintén fogalommá váltak a mai negyvenesek körében, pl. Oros, Csillag, Pince, Fortuna…

Egy biztos, a 80-as 90-es években szinte folyamatosan volt szórakozóhely a városban, ahol a fiatalok tudtak táncolni, beszélgetni, ismerkedni, szórakozni,  és így van is mire visszaemlékeznie egy “negyvenesnek”, hogy hol is szórakozott anno Püspökladányban…

 2015. 12. 30.

Zagyva Ági

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2015.12.27.

Édesapám emlékezete…

 

Az alábbiakban egy rövid riportfilmet tekinthetnek meg, melyben a püspökladányi Fekete Ferenc mesél édesapjáról, Fekete Sándorról. Fekete Sándor 1899-ben született Püspökladányban s itt élt élete végéig, miközben megjárta az I. világháború (korabeli nevén a Nagy Háború) harctereit. Szinte gyermekként, 18 évesen küldték a háború poklába, melyből súlyos betegséggel tért haza. A háborúban sok veszélyt átélt, melyekre fia emlékezik vissza. Fekete Sándor hosszú életet élt szerettei körében, 1979-ben bekövetkezett haláláig.

A riportfilm azt a ritka, ma már különlegesnek  számító helyzetet igyekszik szemléltetni, miszerint a családban elevenen élő első világháborús emlékezet létezik, illetve még 100 évvel a Nagy Háború kitörése után is élnek és fellelhetők olyan adatközlők, akik közvetlenül a háborút megjárt édesapától szerezték értesüléseiket, emlékeiket, s őrzik azokat tovább családon belül.

A kisfilm a Püspökladány Anno honlaphoz kötődő „A Nagy Háború emlékezete napjainkban. Családi emlékezetekre épített helyi közösségi identitások püspökladányi példán”  című előadáshoz készült, mely  “A Nagy Háború hatása a mindennapok kultúrájának változására” elnevezésű, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2015. novemberében megrendezett konferencián került bemutatásra. A kisfilm egy hosszabb beszélgetésből került összeállításra, figyelemmel az előadás időkorlátaira.

*

KISFILM

Cím:    “Édesapám az I. világháborúban… Fekete Ferenc emlékezése”

Szerkesztette:    Megyaszai Szilvia (Püspökladány Anno honlap)

Videó:    Lévai Péter

Készült:    Püspökladány, 2015. október

Műsoridő:     6 (perc) : 32 (másodperc)

*

*

A beszélgetés szereplője Fekete Ferenc, az 1899-ben született és fiatalon hadbavonult Nagy Háborús katona kései, 1942-ben született gyermeke, így fordulhatott elő az a ritka helyzet, hogy 2015-ben egy gyermek mesél édesapja I. világháborús frontélményeiről. Hallhatjuk, hogy a gyermek töredékeket őriz apja nemzedéki emlékezetéből, 100 év távlatából azonban ezek a töredékek természetesen már a jelen tapasztalatai között kerülnek értelmezésre, újramondásra. Az emlékezés során tetten érhető – még a családban elevenen élő első világháborús emlékezet esetében is – a felejtés, a történet töredezett részeit kitöltő magyarázatok, az emlékezetben ténnyé vált korabeli feltételezések stb. Ezek természetes jelenségek, hisz 100 évvel ezelőtti események kerülnek felidézésre!

A 100 éves emlékek felelevenítésének, ezek értelmezésének a kutatók adhatnak megfelelő keretet, tudományos feldolgozást, azonban ezek önmagukban is jelentős információértékkel bírnak. A családoknál a tárgyi emlékeken kívül emléktöredékek is fellelhetőek.

Püspökladány település vonatkozásában önkéntes helytörténeti gyűjtőmunkát végzőként – saját tapasztalatokra alapozva – nem győzöm hangsúlyozni, hogy az adatgyűjtés az utolsó pillanatba érkezett, mely a leszármazóknál és a családi emlékezetben még meglévő adatok (történetek, fényképek, dokumentumok, emléktárgyak stb) összegyűjtését illeti.

A püspökladányi I. világháborús helytörténeti gyűjtőmunka eredményeiről e rovat menürendszerében olvashatnak (almenük a honlap bal oldali menüoszlopából közvetlenül nyithatóak): I. világháború

Köszönöm Fekete Ferencnek a közreműködést, Lévai Péternek pedig a kisfilm elkészítését!

Megyaszai Szilvia

*

Fekete Sándor (1899-1979)
Fotó tulajdonosa: Fekete Ferenc

 

Fekete Sándor születési anyakönyvi másolata (Forrás: Family Search)

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2015.12.27.

Cím:    “Édesapám az I. világháborúban… Fekete Ferenc emlékezése”

Szerkesztette:    Megyaszai Szilvia (Püspökladány Anno honlap)

Videó:    Lévai Péter

Készült:    Püspökladány, 2015. október

Műsoridő:     6 : 32

*

*** A film története IDE KATTINTVA olvasható! ***

 

 

*** A film története IDE KATTINTVA olvasható! ***

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2015.12.27.

KISFILM

Cím:    “Édesapám az I. világháborúban… Fekete Ferenc emlékezése”

Szerkesztette:    Megyaszai Szilvia (Püspökladány Anno honlap)

Videó:    Lévai Péter

Készült:    Püspökladány, 2015. október

Műsoridő:     6 (perc) : 32 (másodperc)

*

A FILM MEGTEKINTHETŐ IDE KATTINTVA!

*

***

 

2015.12.23.

*

.

A legrégebbi püspökladányi református anyakönyv

 

Helytörténeti összeállításunkban ma egy igazán különleges, koránál fogva is egyedülálló püspökladányi relikviát szeretnénk bemutatni a Püspökladány Anno helytörténeti honlap olvasóinak.

Kérem, ismerjék meg a Püspökladányi Református Egyházközség legkorábbi, fennmaradt anyakönyvét, melynek bemutatására nagy tisztelettel kértem fel Pella Pál tiszteletes urat, aki ennek készséggel tett eleget. Ezúton is köszönöm sorait.

Az anyakönyv egy egyházközség vagy település írásos nyilvántartása, amelyet a születésekről, házasságkötésekről, illetve halálesetekről vezetnek. Magyarországon a rendszeres adatnyilvántartás a római katolikus egyház 1563. évi  tridenti zsinatának döntése alapján kezdődött meg, ekkortól a plébániák többféle anyakönyvet vezettek. Az anyakönyvek vezetését hamarosan más egyházak is megkezdték, 1827. évtől az államilag elismert egyházaknak két példányban kellett vezetniük az anyakönyveket, melyekből a másodpéldányt az illetékes törvényhatóság levéltárába kellett megküldeniük. Az állami anyakönyvezés Magyarországon 1895. október 1-től lett kötelező.

Kecskés Gyula püspökladányi tanító, helytörténet-kutató feljegyzéseiből tudjuk, hogy a II. világháború során a püspökladányi egyházközségek anyakönyveinek, jegyzőkönyveinek, levéltárának nagy része megsemmisült, a megszállók szándékos pusztítása, rongálása következtében. Így nagy szerencsének mondható, hogy az 1858. évtől vezetett püspökladányi keresztelési (születési), esketési és halotti anyakönyv (vegyes anyakönyv) helyben fennmaradt.

Az összeállításunkban bemutatott püspökladányi anyakönyvben az alábbi adatok találhatóak meg: születések 1858-1870. évek között, házasságkötések 1863-1869. évek között, halálesetek 1859-1867. évek között, valamint egyik hitről a másikra való áttérés dokumentálása is feljegyzésre került a nyilvántartásban.

Az anyakönyv 1858. novemberi bejegyzéssel kezdődik, folytatólagos sorszámozással. A fennmaradt helyi nyilvántartásban dokumentált legelső adat, az első születés 1858. november 16-ai keltezésű, Daróczi Márton földműves és Nádházi Ágnes törvényes gyermeke, Daróczi József adatai kerültek feljegyzésre. A lelkész ebben az időben Kálmán Lajos volt. Az anyakönyvbe bejegyzett első házasságkötés 1863. november 18-ai keltezésű, a 32 éves B. Nagy Balázs kiszolgált katona és T. Szilágyi István hajadon leánya, a 19 éves Zsuzsanna (Susanna) keltek egybe. Az anyakönyvben rögzített első haláleset a 3 és fél éves B. Kis Albert (B. Kis Sámuel fia) 1859. május 26-ai halálhíre, kit nem prédikációval, hanem énekléssel helyezett örök nyugalomra Harmaty Imre kántor. A gyermek betegsége az anyakönyv feljegyzése szerint „általános vízkór” volt.

Az anyakönyvek sok személyes adatot megőriznek az utókornak, ugyanakkor a régi helyi házszámozásról, a foglalkozás-fajtákról, a megélhetésről, vagy a korabeli betegségek elnevezéseiről is. Nemcsak a családfa-kutatóknak, de a helytörténet iránt érdeklődőknek is fontos információkat őriznek településünk múltjával kapcsolatban.

A születés és más fontos életesemény, azok körülményeinek, illetve az emberek emlékének megőrzése és dokumentálása évszázados igénye az emberiségnek. Ennek egyik autentikus forrása az anyakönyv, mely egyik legrégebbi, helyben őrzött írásos emléke településünknek is.

Ezen összeállítással kívánok békés, boldog és meghitt karácsonyi ünnepet a Püspökladány Anno helytörténeti honlap minden kedves olvasójának!   

.

Megyaszai Szilvia alapító-szerkesztő

*

Múltunk darabjai

 

Karácsony ünnepe közeledik. Karácsony Jézus Betlehem városában való megszületésének ünnepe.

Véleményem szerint egy olyan honlaphoz, amely egy település múltjával foglalkozik, fontos és profiljába illő foglalatosság egy régi anyakönyv bemutatása. Karácsony ünnepéhez közeledve pedig mi lehetne „alkalomhoz” illőbb, mint egy születési anyakönyv ismertetése.  A püspökladányi református egyházközség legrégebbi anyakönyve egy 1858-ban kezdődő vegyes anyakönyv. Ennek az anyakönyvnek első oldalai születési anyakönyvi adatokat tartalmaznak, ezt szeretném bemutatni. Ami legelőször feltűnik, milyen szépen formáltak a betűk. Mintha nem is írták, hanem rajzolták volna. Ezek után következzen a tartalom.

 1858-ban Püspökladányban 241 gyermek született, 118 fiú és 123 lány, 1849-ben pedig 241 gyermek, 133 fiú és 108 lánygyermek született. Az év utolsó keresztelése után azt is odaírták, hogy hány gyermek született halva. 1859-ben 2 fiú és 2 lány.

A születések számát a mai helyzethez mérve azt látjuk, hogy bizony akkor jóval több gyermek született. Ismereteim szerint ma talán ennek a számnak hozzávetőlegesen a fele születik meg városunkban. A gyermek a jövő. Nem véletlen, hogy településünk nem félt attól, hogy utódok hiányában eltűnik.

Nézzük tovább az anyakönyvet, milyen adatokat tartalmaz még. Nyilván a legfontosabb a születés és a keresztelés időpontja. Itt érdekesség a hónapok megnevezése. Nem januárt említ, hanem januáriust. Az anyakönyv rögzíti a gyermekek keresztnevét. Igazi magyar nevek: András, Mihály, József, Lajos, Sára, Piroska, Zsófia. Manapság már ritkán fordulnak elő, mintha ezekről a keresztnevekről elfelejtkeztünk volna. Következőkben az anyakönyv rögzíti a gyermek nemét. Majd ismét egy különös rubrikát láthatunk: törvényes vagy törvénytelen a gyermek. Ez nyilván arra utal, hogy a gyermek házasságból, vagy házasságon kívüli kapcsolatból született. Ebből is látjuk, hogy annak idején a házasság milyen fontos „intézmény” volt. Nemcsak egy papírt jelentett, ahogy ma mondják, hanem azt, hogy a gyermek egy stabil, törvényes kapcsolatban növekedhetett fel. Márpedig a férj és feleség erős szeretetkapcsolata a gyermek számára a biztonságot jelenti.

Az anyakönyv következő érdekes adata a „szülék” neve. Nem szülőket, hanem szüléket említ. A beazonosítás fontos adata a lakóhely megnevezése. Nem utca, házszám, hanem csak házszám volt, és e szerint voltak a házak nyilvántartva.

Nyilván fontosak voltak a keresztszülők, akiknek nevét a következő adatsor tartalmazza. A keresztelő lelkipásztor nevét is tartalmazza az anyakönyv. Egyháztörténet szempontjából fontos ez a bejegyzés, hiszen innen tudjuk követni a lelkipásztorok változását.

Legutolsó rovat az észrevételek. Ez az a rovat, amely kicsi bepillantást enged annak a kornak az életére. Innen tudhatjuk, milyen gyakori eset volt, hogy a születendő gyermekek nem érték meg a felnőtt kort. Itt találunk bejegyzést arról is, hogy az akkori idők szerint törvénytelenül, azaz házasságon kívül született gyermekek szülei megígérik, hogy kapcsolatukat törvényessé teszik, azaz megházasodnak.

Anyakönyvünkben sok apró, de érdekes, az adott korra jellemző adatot találunk. Múltunk fontos dokumentumai ezek a könyvek. Sajnos a világháborúkban sok elpusztult közülük. A megmaradtak lapjaikat böngészve rácsodálkozunk egy adott település – jelen esetünkben Püspökladány – életének egy részletére. Az életvitelünk, szokásaink a korral együtt változnak, de vannak maradandó értékek.

Remélem, hogy a ma élő nemzedék életéről több minden megmarad, mint az elmúlt korok emberének mindennapjaiból. Vitatni lehet álláspontomat, mégis megkockáztatom: lehet, hogy sok esetben elődeink életéből többet tanulunk, mint a tankönyvekből.

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves püspökladányi családnak.                                          

 

                                                                                       Pella Pál lelkipásztor

*

***

(Fotók: Püspökladány Anno honlap, Megyaszai Szilvia)

***

Hamarosan a Püspökladányi Római Katolikus Egyházközség legrégebbi anyakönyve is bemutatásra kerül a honlapon!

***

*

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

* Tovább a friss hozzászólásokhoz

 2015.12.12.

 Egy igazán nagyszerű, az önkéntesség legmagasabb fokát példázó állandó kiállítás nyílt 2015. december 11-én Püspökladányban.

A kiállítás anyagát a „Biró Ferenc vasúttörténeti magángyűjtemény” képezte, melyet a névadó gyermeke, Biró Ferenc Mihály püspökladányi vasútbarát-gyűjtő alapított, áldozatos munkával.

A kiállítás-megnyitót hatalmas várakozás előzte meg, s ez a számtalan, az ország különböző pontjairól (pl. Budapest, Vértesszőlős, Vésztő, Szeghalom, Kisújszállás, Záhony, Szeged, Tatabánya stb.) érkező érdeklődők számában is megmutatkozott, kik zsúfolásig töltötték meg a barátságos és impozáns kiállítótermet. Oly nagy volt az érdeklődés a gyűjtemény iránt, hogy a látogatók be sem fértek a kiállítótérbe, mégis mindenki türelemmel és nagy érdeklődéssel kísérte figyelemmel az ünnepélyes megnyitót. A megnyitón részt vett többek között a a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének (MABÉOSZ) Vasútmotívum-gyűjtő Szakcsoportjának tagozatvezetője, illetve a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület (TKM) vezetősége is, akik bélyegzőhellyé fogadták el a gyűjteményt, a bélyegző száma: 3090.

 A vendégeket Biró Ferenc Mihály püspökladányi vasútbarát-gyűjtő, a gyűjtemény tulajdonosa köszöntötte. Beszédében bemutatta a kiállított gyűjteményt, ismertette a köz céljait is szolgáló lelkes gyűjtőmunka motivációit, a vasúthoz való személyes kötődését, illetve a gyűjtemény névadójának, Biró Ferenc főüzemirányító munkásságát.  A kiállítást Nagy József, a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi titkára nyitotta meg, ki a méltatásban hangsúlyozta a gyűjtemény nagyszerűségét, monumentalitását, tartalmi gazdagságát, szakmai hitelességét, a gyűjteménytulajdonos páratlan elhivatottságát, valamint a magángyűjtemények jelentőségét általánosan is. Dr. Molnár László, a város egykori polgármestere Püspökladány és – a településen százaknak munkát és a családoknak megélhetést adó – vasút kapcsolatát, a vasút meghatározó és (hely)történelemformáló szerepét ismertette. Püspökladány már az 1800-as évek végétől „vasutas településnek” számított, ami folyamatosan indukálta a település fejlődését is. A püspökladányi vasúti csomópontban találkoznak a 100, 101 és a  128 vasútvonalak.

A megnyitón Lövei Sándor (hegedű) és Sárosi Károly (harmonika), az egykori Vasutas-zenekar tagjai adtak műsort és szolgáltatták a hangulatos zenét a kiállítás megtekintése alatt.

A vasúttörténeti kiállítás anyaga tartalmas, lenyűgözően gazdag, a látogatók mind elismeréssel véleményezték a tárlatot, mely a vasút összes szakágát (vontatás és gépészet; építés és pályafenntartás; távközlés és biztosítás; forgalmi és kereskedelmi szakszolgálat) igyekszik bemutatni, valamint püspökladányi specialitásként a fatelítés, mint szakág is megjelenik.  Biró Ferenc Mihály önzetlen gyűjtőmunkáját, a vasút iránt elkötelezett civilek és magángyűjtők önkéntes felajánlásait joggal állíthatjuk követendő példának, hisz maga a gyűjtemény, a kiállítás is külső anyagi támogatás nélkül, pusztán magánerőből született.  Lenyűgöző gyűjtemény jött létre és került rendszerezésre, bemutatásra pusztán az önzetlen civilek felajánlásai, de főleg Biró Ferenc Mihály önkéntes munkája révén. Kevés magángyűjtő szokta darabjait „közkinccsé” tenni,  szabadon látogathatóvá téve azt az érdeklődő közönség számára. A kiállított gyűjtemény töredéke a ténylegesnek, mely további feldolgozási, rendszerezési munka előtt és alatt áll. E páratlan gyűjtemény egyébként az interneten keresztül is megismerhető, a www.vasutasmult.hu honlapon, mely szintén a püspökladányi Biró Ferenc Mihály szerkesztésében működik.

A vasúttörténeti emléktárgyak, fotók, dokumentumok, és tablók nagy része helytörténeti témájú is egyben, így méltán tart érdeklődésre számot a Püspökladány Anno helytörténeti honlap részéről is ezen impozáns és jelentős gyűjtemény. A kiállítás látogatói között nézelődve gyakran ütötte meg a fülemet egy-egy püspökladányi személy, vasutas, vagy vasutas család neve, akiket a fotókon, tablókon ismertek fel az érdeklődők. A helytörténeti vonatkozású és képekkel gazdagon illusztrált  – a helyi nyomda által kivitelezett – tablók alapos ismereteket közölnek a múltról.  Mindamellett Biró Ferenc Mihály a www.puspokladanyanno.hu helytörténeti honlap önkéntes állandó vasúttörténeti szerzője is. Mindig öröm számomra az értékmentésnek e formájával, a civil lelkesedés és elhivatottság eme megnyilvánulásával találkozni, melyet a Püspökladány Anno helytörténeti honlap is képvisel. A gyűjtemény, a színvonalas és szakmailag is hiteles, a vasút iránti elhivatottságot sugalló, de teljesen önerőből megvalósított kiállítás lenyűgözött.

Szeretettel ajánlom megismerésre ezen érdekes és impozáns püspökladányi vasúttörténeti gyűjteményt (állandó kiállítást), melyet nemcsak a vasút iránt érdeklődőknek, de a helytörténet szerelmeseinek, a lokálpatriótáknak, valamint kisgyermekes családoknak is javaslok. Azt gondolom, hogy méltán kerülhet fel e színvonalas és igényes, szakmailag hiteles szakgyűjtemény Püspökladány turisztikai térképére, valamint a város Helyi Értéktárába is!

A kiállítás helye: Püspökladány, Arany János utca 49. Előzetes telefonos bejelentkezés: 06-54/514-235 vagy 06-70/311-4399

 

Megyaszai Szilvia

*

(Örülök, ha a nemes és önkéntes, helytörténeti vonatkozású, püspökladányi kezdeményezéseknek a Püspökladány Anno helytörténeti honlap jó hírét viheti a “nagyvilágba”! Várom jelzéseiket, meghívásaikat, szerény lehetőségeim szerint örömmel számolok be ezekről a honlapon.)

*

FOTÓTÁR:

(Fotók: Püspökladány Anno, 23. kép: Varga Jenő, 51. kép: Kis Gábor)

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2015.12.12.

*

Az Országgyűlés az 57/2000. (VI. 16.) számú határozatával szeptember 30-át a Helyi Önkormányzatok Napjává nyilvánította, 1990-ben ugyanis ezen a napon volt az első demokratikus önkormányzati választás, illetve ekkor lépett hatályba a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény. 2015-ben az ország több településén az önkormányzatiság 25. évfordulóját ünnepelték, így történt ez Püspökladányban is. Az 1990-ben megválasztott képviselőket 2015. december 10-ére ünnepi emlékülésre hívta össze a jelenlegi városvezetés, ahol 12 korábbi képviselő tette tiszteletét. A város szolgálatában dolgozó, de azóta elhunytakról egy perces néma felállással emlékeztek a jelenlévők. Meghívást kaptak a rendezvényre a mostani képviselő-testület tagjai, az önkormányzati intézmények és a polgármesteri hivatal vezető tisztségviselői, illetve a rendezvény előkészítői is.

Dombi Imréné polgármester asszony nyitotta meg az emlékülést és mondta el ünnepi köszöntőjét. Beszédében kiemelte, hogy az első önkormányzati ciklus képviselő-testületének a döntései alapozták meg a város további életét. Ezt követően visszaemlékezések, személyes élmények felidézésére volt lehetőség. Az első püspökladányi képviselő-testületből Dr. Farkas Dezső, illetve Dr. Molnár László egykori polgármesterek, Györkei Gyula, Dr. Nagy János, Dr. Borsos Gizella, Dr. Pásztor János, Kardos István képviselők, valamint Keserű László jelenlegi jegyző szólaltak fel.  Az emlékülés végén Dombi Imréné polgármester asszony emlékplakettet adott át az 1990-ben megválasztott képviselőknek, Dr. Pongrácz Piroska korábbi jegyzőnek, a jelenlegi képviselő-testület tagjainak és Bodó Sándor országgyűlési képviselő úrnak.

Az ünnepi eseményt állófogadás zárta, ahol a résztvevők megízlelhették az Ulveczki Ferenc cukrászmester által készített Püspökladány Város Tortáját.

Az önkormányzatiság elmúlt 25 éve szervesen kapcsolódik és alapvetően meghatározta a település helytörténetének alakulását.

 

Megyaszai Szilvia

*

FOTÓK: Püspökladány Anno honlap

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2015.12.09.

Forrásközlés: www.vasutasmult.hu 

Köszönöm a megjelentetés lehetőségét Biró Ferenc

Mihály honlapszerkesztőnek és Nagy Sándornak!

*

*
Nagy Sándor MÁV állomásfőnök-helyettes

(1918-1980)

.

A www.puspokladanyanno.hu honlapján ismerkedtem meg Biró Ferivel, átadtam neki édesapám hagyatékából néhány Püspökladánnyal kapcsolatos vasutas iratot, fényképet.  Beszélgetésünk során felvetette, hogy indul a www.vasutasmult.hu honlapon egy rovat a püspökladányi jeles vasutasok élettörténeteit dolgozza fel és megkért, hogy édesapámról, mint egykori ladányi vasutasról írjak a honlapra. Hosszas készülődés után próbálom összeállítani életútját, nem mentesen a szubjektivitástól, és itt-ott kitekintve az akkori ladányi vasutas és nem vasutas világra. Az írásban néhány “vasutas nyelven” leírt esemény található, de igyekeztem úgy fogalmazni, hogy kívülállók számára is érthető legyen.

Édesapám Nagy Sándor 1918 október 14-én született a Bihar megyei Feketetóton, (mai nevén Taut, a romániai Bihar megyében) a család legkisebb, harmadik gyerekeként. Szülei az akkori Magyarország két egymástól távol levő vidékéről származtak. Apja szintén Nagy Sándor (1880-1953) a Vas megyei Vönöckről származik, a rokonság nagy része ma is a Dunántúlon él.  A családi hagyomány szerint Nagyváradon volt huszár és így ragadt a környéken (1. kép). Anyja Medve Margit (1887-1933) az érmelléki Albison (mai nevén Albis, a romániai Bihar megyében) született és a rokonság egy része ma is ott él megőrizve magyarságát. Apja mezőgazdász volt és gazdatisztként különböző uradalmakban dolgozott. Erdély és a Partium Romániához csatolása miatt a család Magyarországra, Berettyóújfaluba költözött. Anyja súlyosan megbetegedett, így a szintén Magyarországra került anyai nagynénjéhez, Kokadra vitték szülei, hogy az elemi iskolát ott végezze el. Apja minden gyerekét igyekszik taníttatni, bátyja felsőmezőgazdász képesítést szerez. Mivel nővére Hajdúdorogra ment férjhez, így őt az elemi iskola elvégzése után az ő gondjaira bízzák, Dorogon végzi el a polgári iskolát (2. kép). 1933-ban májusában hosszú betegeskedés után meghal az édesanyja, majd augusztusban teljesen váratlanul a bátyja hirtelen szívhalál következtében 25 évesen.  A család nem roppan össze apja sikeres gazdálkodó lesz, cséplőgépet vásárol, gondoskodik a családról. A polgári iskola után, a hajdúnánási református gimnáziumba íratják és Hajdúdorogról jár, be naponta Hajdúnánásra ahol 1939-ben sikeres érettségi vizsgát tesz (3., 4. kép).

Az érettségi után rövid ideig segédjegyző Csökmőn, majd felvételt nyer a vasúthoz (5. kép). A vasúthoz a felvételt apja segítségével nyerte el. – Ugyanis az a Dr Miskolczy volt a debreceni igazgatóság jogtanácsosa, akinek a bakonszegi birtokát az apja bérelte, az ő ajánlásával vették fel. Róla még annyit, hogy a “bihari remetének” Bessenyei György testőrköltőnek volt a leszármazottja, az 50-es években halála után került a Bessenyei hagyaték múzeumok birtokába.

A MÁV felvételi feltételeinek megfelelően, a különböző vasúti szakvizsgákat sikeresen leteszi Sápon és Püspökladányban teljesít szolgálatot. Észak Erdély visszakerülése után – mivel hiány volt vasutasokból – 1941-ben kerül áthelyezésre a Máramaros megyei Felsővisó állomásra (6., 7., 8., 9., 10., 11. kép). Itteni szolgálatát jónak minősítik és javasolják a MÁV Tisztképzőbe történő beiskolázásra, amelyet 1942-43-ban elvégez (12., 13. kép).

A tisztképző elvégzése után Püspökladányba helyezik forgalmi szolgálattevőnek (14. kép). Itt ismerkedik meg későbbi feleségével, édesanyámmal, Vincze Máriával, aki személypénztárosként szintén itt dolgozik (15. kép). A felesége szülei Püspökladányban laknak, apja Vincze Béla férfiszabó mester. Felesége Arany Mária nagyszalontai származású volt, az Arany János családjával oldalági rokonságban voltak.

Vincze Béla (16. kép) üzlete a 40-es évek elejéig a “nagy” Hangya Petőfi utcai oldalában volt, a Batthyány utcában laktak. Kuncsaftjai voltak a Tiszák (a gesztiek oldalága) akik igazi dzsentrik voltak, drága szöveteket rendeltettek Pestről, és néha elfelejtettek fizetni. A hagyomány szerint az övéké volt a Kossuth és a Batthyány utca közötti terület teniszpályával, parkkal. Emléküket az egykor impozáns sírkertjük maradványai őrzik a mai köztemetőben.

Egy kis kitérő a korabeli Ladány néhány személyéről, akik a Petőfi, Batthyány utca környékén laktak és a Püspökladány Anno honlap alapján eszembe jutottak.  A Petőfi utca sarkán az egykori Kohn-féle üzletet akkoriban a Schwarcz család vitte, ami vegyeskereskedésként működött. Az akkori viszonyokat jellemzi, hogy hitelre is lehetett vásárolni.  A család a fiuk (Miklós?) kivételével, holocaust áldozata lett, aki hazatérése után az 1949-es államosításig vitte az boltot, és ekkor kivándorolt Izraelbe. A bolt helyén a lebontásig ezután italbolt működött. A Petőfi- Batthyány utca sarkán a Szalóczi-féle temetkezési vállalkozás volt az államosításig, a család lakása ezután a ladányi tanácselnökök szolgálati lakása lett, az üzlethelyiségben a járási könyvtár működött. Ennek állandó látogatója volt Magyarország egykori ankarai nagykövete akinek Ladány kényszerlakhelyként volt kijelölve. Az utca másik sarkán a Daróczi féle kocsma működött 1949-ig, amit akkor bezártak és helyette a Schwarcz féle üzletben nyitottak italboltot.  Szemben volt Varga Benjámin lakatos műhelye, amely a környéken az egyetlen magántulajdonú műhely volt, fennmaradását annak köszönhette, hogy idehordták a környékről a kevés számú állami autóit és motort is javításra. A Petőfi utcán a kocsma után lakott Dr. Bondár György Ladány nevezetes orvosa, aki végig itt praktizált és nemzedékeket gyógyított. Nagyszalontai származású volt és Szalonta Romániához csatolása után Magyarországra szökött és az orvosi egyetemet itt végezte el minimális ösztöndíj és alkalmi munka mellett. Batthyány utca lakója volt Debreceni József lakatosmester, akinek a 40-es években a környéken egyedüliként volt esztergapadja. Ez egy felsőszíjhajtású gép volt, 1949-ben államosították és az akkor létrehozott gépállomásnak adták. Mivel nem volt, aki kezelni tudja a korábbi tulajdonost is felvették alkalmazottnak a gépállomásra. Vele szemben lakott Abadin bácsi teljes nevén Abadin Kerim. A nem fiatalok még emlékezhetnek rá az 50-es 60-as évekből, a foci meccseken, a piacon és a vasárnapi “korzón” árulta színes karamelláit, az 50-es évek elejéig még fagylaltot is főzött. Bosnyák származású volt, az I. világháborúban a monarchia hadseregében harcolt, a háború után maradt Magyarországon és Ladányban telepedett le és alapított családot. Ő volt talán Ladány egyetlen muzulmán vallású lakója, aki vallását haláláig megtartotta.

Kis kitérő után apám életútjára visszatérve, 1944 nyarán megházasodott. A háborús viszonyok nem sok jót jósoltak számukra, ami 44 őszén be is következett. Mindketten vasutasok voltak és a front közeledtével át kellett települni az ország másik végébe Celldömölkre. Békeidőben az utazás 10-12 órát vett volna igénybe, de a háborús események miatt ez, mint várandós édesanyám korabeli feljegyzései tanúsítják, 1944 okt.8-tól 1944. nov. 30-ig tartott (17. kép). Cellben rokonoknál laktak és látták a háború borzalmait, többek között apám gimnáziumi zsidó osztálytársait a halálmenetben, akiknek apám segíteni akart, de a keretlegények belökték a sorok közé csak anyám tiltakozására engedték el. A front közeledtével 1945 március 25-én újra útra keltek nyugat felé 26-án lépték át a határt majd többnapos “utazás” után Gráczon keresztül április 10-én érkeztek Kirchberg in Tirolba. Közben túléltek egy bombázást Bisochshofennél. Végig vagonban laktak, Kirchbergben 1945 ápr. 11-én édesanyám megszült az állomás melletti hadikórházban, majd néhány nap után visszament a vagonba. Itt érte őket május 8-án a fegyverszünet híre. Mint menekülteket a Vöröskereszt támogatta őket és az ingóságaik eladásából fedezték megélhetésüket. Június 25-én tudtak hazaindulni és július 10-én érkeztek vissza Püspökladányba. Mint “nyugatosokat” nem vették vissza a vasúthoz őket csak az un. “igazolási” eljárás után 45 őszén (18. kép). Apám forgalmistaként, anyám személypénztárosként dolgozott (19. kép).

A család visszatért a hétköznapokhoz, 1947-ben azonban egy újabb esemény döbbentette rá őket, hogy a háborús viszontagságok nem múltak el nyomtalanul. Édesanyámnál a kor rettegett betegségét a tüdő TBC-t diagnosztizálták, ami abban a korban és körülmények között gyógyíthatatlan volt, mivel antibiotikumhoz nem lehetett hozzájutni. Bekerült Debrecenbe, az Auguszta szanatóriumba, de az állapota az évek során tovább romlott, operációval próbálták megmenteni, de az operáció után belső vérzés miatt 1950. ápr.1-én meghalt. Apám özvegyen maradt, később sem nősült újra, engem a nagyszüleimmel közösen neveltek.

Ekkortájt egy újabb esemény rontott a helyzetén: az AVH egy foglyot szállított vonaton Debrecenből Budapestre, aki a személyvagon wc-jéből az ablakon Kaba és Ladány között kiugrott. Az őrök követelték, hogy a Ladányban megálló vonatot ne engedjék tovább, míg el nem fogják a szökevényt. Apám volt a forgalmista és ő a vonatot elmenesztette. Emiatt fegyelmi eljárás mellőzésével eltiltották a fővonalon forgalmistaként történő munkavégzéstől és áthelyezték Hajdúszoboszlóra árupénztárosnak. Kevés szabadidejében a kézilabda meghonosításában ténykedett Ladányban. A nagypályás meccseket a focipályán, a kispályás meccseket a Gólyavár kertjében levő teniszpályán játszották annak kézilabda pályává történt átalakításával. A szabványoknak ez utóbbi nem felelt meg és ezután kezdték meg a foci pályán a kézilabda pályát építeni. Az építés során egy sajnálatos haláleset történt Ulveczki István leesett a vontatóról és koponyaalapi törés következtében a fiatal házas forgalmista elhunyt. A pályát 1955-ben adták át.

A magánéletében egy újabb megrázkódtatás következett, 1953 tavaszán meghalt az apja a Romániához visszakerült Albison. Az 1944-es esküvője óta nem találkozott az apjával, a román határ gyakorlatilag átjárhatatlan volt, csak levélben kommunikáltak, figyelemmel arra, hogy a leveleket a határ mindkét oldalán cenzúrázzák. Ha a levél tartalma nem felelt meg az illetékeseknek egyszerüen nem kézbesítették. Édesapját Romániában kuláknak nyilvánították, házát, cséplőgépét, földjeit elvették, a felesége szülei örökölt hazában laktak és a földjüket művelték, engem, az unokáját csak fényképről ismert.

1953-ban a nagy nehézipari központba Ózdra kerestek forgalmistákat. A helyzet enyhülésével apámnak lehetővé tették, hogy odamenjen dolgozni. Ózdon a kereseti viszonyok miatt vasutas hiány volt mivel a “Gyárban” (így nevezte a népnyelv összefoglalóan a vasműt és a kapcsolódó üzemeket) és környékbeli azóta szintén bezárt bányákban jóval nagyobb jövedelmet lehetett elérni, mint a vasúton (a kohászok, martinászok és a hengerészek a forgalmista jövedelmének 4-6-szorosát kapták). A vasutasok is nagyobb jövedelemhez jutottak, mint más hasonló nagyságú állomáson (20., 21. kép). Ózd kiemelt település volt, hasonlóan Budapesthez és a nagy ipari, bányász településekhez az áru ellátása az alföldi régiókhoz képest kiemelkedő volt. Apám innen hordta a nagyszüleimnek a lisztet, cukrot és fűszereket. 1955 karácsonyára nekem is innen hozott narancsot, aminek addig hírét sem hallottam. 1955-ben a politikai helyzetben visszarendeződés következett be, pl. a húsvét második napját, munkanapnak nyilvánították. Nagy propaganda hadjáratot indítottak, hogy majd a bányászok megmutatják a “klerikális reakciónak” hogy kiemelkedő termelést fognak produkálni húsvétkor. Nagy mennyiségű üres vasúti kocsit vontak össze Ózdra, Putnokra, Sajószentpéterre, hogy a bányákat majd kitudják szolgálni, és óránként kellett helyzetjelentést adni a kocsi helyzetről. A bányászok viszont butykossal szálltak le az aknába, és estig egy csille szén sem jött fel sehol. Nagy botrány lett belőle, de nem mertek erőszakosan fellépni sehol, agyonhallgatták a dolgot, és a vezetőkön verték el a port. 1956 tavaszán a gazdasági helyzet miatt Ózdon a vasutasok jövedelmét csökkentették, emiatt visszatért Ladányba forgalmistának (22. kép).

1957 tavaszán áthelyezésre került Záhonyba. A korábbi szigorú politikai “megbízhatósági” feltételeket megszüntették, mivel az áruforgalom megnövekedése jelentős többlet létszámot igényelt. Oktatótisztként dolgozott, jól beilleszkedett az itteni és újonnan jöttek közé. Sok régi ismerőse került Záhonyba, köztük sok ladányi, ahol a lakáshoz jutás könnyebb volt, mint a vasút más helyszínein. Az áruforgalom nagyarányú felfutása újabb és újabb létszámot igényelt minden területen ezért a korábbi kis falu óriási infrastrukturális fejlesztéseken ment át, hogy a kor körülményei között a betelepülők számára vonzó legyen, ez főleg a lakásépítésben jelentkezett. Munkájával meg voltak elégedve, 1958-ban elvégezte az oktatótiszti tanfolyamot, többször részesült jutalomban.  Munkáját nagy kedvvel végezte, 1957-ben jelentős vasúti fejlesztések indultak Záhony térségében is, mely jelentős forgalmi, árufuvarozási technológia változtatások kidolgozását és bevezetését igényelte, melynek tevékeny résztvevője volt. Mint egyedülálló lakást nem kapott, és albérletben, munkásszállón lakott és hétvégén hazajárt Ladányba. Ez is közrejátszott abban. Hogy amikor 1960 tavaszán felkérést kapott, hogy Püspökladányba állomásfőnök helyettesi beosztást vállaljon, ennek eleget tett.

Három évi távollét után újra Ladányban folytatta munkáját. A vasút ebben az időben Ladány és a környék legnagyobb foglalkoztatója volt. Az állomás létszáma kb. 400 fő, a fűtőházé 280-300 fő, a fatelítő 250 fő, a többi szakág 100 fő körüli létszámot foglalkoztatott.

Az állomásfőnök Sárvári János volt, tiszavárkonyi születésű, a vezénylő Nádai Antal aradi, az oktató Fodor Mátyás karcagi, Barnách János kereskedelmi állomásfőnök-helyettes hajdúszoboszlói származású volt, mutatva a vasutasság országos kapcsolat rendszerének hátterét. A forgalmi szolgálattevők ebben az időben Sas Imre későbbi igazgatósági vonali menetirányító majd forgalmi csoportvezető, Biró Ferenc későbbi vonali menetirányító, vonalbiztos, állomásfőnök Mátészalkán, Fényeslitkén és igazgatósági főüzemirányító, és Kis Simonka József a vadászpilótából lett vasutas, későbbi püspökladányi, majd hajdúszoboszlói állomásfőnök. A kocsiirányítási (ktg) területen a püspökladányi Csontos János, Tóth János ás a kabai Pók István teljesítettek szolgálatot, az állomás anyagosa Hegedűs János volt, a fűtőház főnöke Kiss Jenő, helyettese Füzeséry István volt. A ladányi forgalmisták és egyéb munkakörökben dolgozók mindig megállták a helyüket a magasabb beosztásokban is, így Püspökladány sok jól képzett szakembert adott az ország vasútjának.

Ebben az időszakban a sport igen fontos volt, és a foci nagy népszerűségnek örvendett. 1961-ben apámat megválasztották a P.MÁV elnökének. A sportkörnek több szakosztálya volt. de a legfontosabb az NB III-ban játszó foci csapat volt (23. kép). Egy otthoni meccs társadalmi eseménynek számított, nem volt ritka a 400-500 néző sem. Az elnöknek kellett közbenjárni a csapat tagjainak munkahelyi elhelyezéséről, esetleges leváltásról a mérkőzés miatt és a működéshez szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról. Az akkori csoportbeosztásban Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapatok szerepeltek. Az elnöknek az idegenbeli mérkőzésekre is el kellett kísérni a csapatot, ami nem ritkán két napos elfoglaltságot jelentett.  A megnövekedett munkahelyi feladatok miatt, a két éves ciklus után az újbóli elnökséget nem vállalta.

A 60-s évek elején a vasutasság arisztokratái a mozdonyvezetők voltak. Azok a mozdonyvezetők, akik a “Búvárokkal” a 242-sekkel a Nord-Orient expresszt hordták a 4-5000 Ft-ot is megkeresték, de ehhez havi 250-280 munkaórát is kellett teljesíteni, de a forduló szolgálatos forgalmi embereknél is rendszeres volt a 250 munkaórás hónap, de a jövedelmük meg sem közelítette a mozdonyvezetőkét. Az állomásfőnök beosztás szerinti megállapított fizetése 2000 Ft körül volt. Így nem volt csoda, ha a mozdonyvezető a szolgálat leadása után haza felé menet bement az azóta lebontott „Lami” kocsmába, vagy az „Északi”-ba a muzsikus cigányok rohantak a hegedűért, mert pénzes vendég érkezett.

A ladányi vasutasság fontos közösségi színhelye a “Vasutas” a vasutas művelődési ház volt. Minden megvolt, ami ebben az időben a kikapcsolódáshoz szükséges volt, könyvtár, billiárd szoba, tekepálya, mozi, kártyaszoba és bálok. Itt elmosódtak a beosztás szerinti különbségek a vezető tisztviselő együtt kártyázott a nagypipás nyugdíjas vonatvezetővel. Ment az ugratás az adomázás, meg kell említeni például az akkori idők egyik szószólóját, vitéz lófő-kibédi Dr Vargha Elemért a debreceni igazgatóság főorvosát, aki ízes erdélyi tájszólással rövid pipáját szívogatva ontotta a történeteit. A vasút térvesztésével ez is – hasonlóan az ország többi ilyen intézményéhez – leépült majd megszűnt.

Az 1950-s évek végén, a 100-s vonalon Szolnok – Debrecen között nagyarányú vasúti korszerűsítés kezdődött. A II. világháború után csak a legszükségesebb helyreállítási munkákat végezték el a vonalon, és a sin hiány miatt felszedték a második vágányt Szolnok – Debrecen között. Az állomásokon helyszíni, kézi állítású váltók voltak. A vonalszakasz a megnövekedett személy és áruszállítási feladatokat nem tudta ellátni. Ezért az állomásokra a magyar ipar akkori adottságainak megfelelő Siemens-Halske rendszerű biztosító berendezéseket szereltek. A napjainkban befejeződő korszerűsítés során ezeket cserélték le a legújabb elektronikus berendezésekre. Ladányba – mint a vonal legnagyobb állomására – az akkor bevezetett Dominó 55 típusú biztosító berendezést terveztek. Az első D55-s berendezést 1962-ben adták Vámosgyörkön, a ladányi országosan az első tíz között volt. Ez, hasonlóan a most befejezett korszerűsítéshez, az állomás teljes vágányhálózatának átépítését jelentette. Az 1962-ben megkezdődött átépítés nagyon sok munkát igényelt. A munkát sok előre nem látható esemény is befolyásolta, pl a fűtőház környékén fel nem robbant II. világháborúból visszamaradt bombát és lőszereket találtak.  Az alépítmény csere során elfeledett maradványok kerültek elő. Három – négyhetenként kellett a lezárási táblázatokat módosítani az adott vágány vagy váltócsoport átépítése miatt.  A váltókezelőknek a korábbi több évi rutin után ez sok nehézséget okozott. Az átépítés során két személyi és anyagi kár nélküli baleset fordult elő. A fokozott felelősség elve alapján ezért apámat is hibáztatták. Az átépítés befejezése és az új berendezés üzem behelyezése előtt 1964. okt. 1-vel kérésére áthelyezték Záhonyba belső ellenőrnek, majd novembertől ott lakást is kapott.

A záhonyi belső ellenőri feladatai nem sokáig tartottak. Megkezdődött Fényeslitke Déli Rendezőpályaudvar építése és 1965-ben oda helyezték oktatótisztnek. Ladányi tapasztalati alapján, egyebek mellett rábízták az aktuális lezárási táblázatok és az állomási végrehajtási utasítások elkészítését is. A feladatát sikeresen elvégezte és 1968-ban a teljes rendező pályaudvar a magas fogadóval, gurítóval, vágányfékekkel üzembe lett helyezve. A forgalom növekedésével a pályaudvar funkciói is bővültek, ami technológiai változtatásokat igényelt, amelyek kidolgozásában sok feladata volt. Munkaköri feladatai mellett sok egyéb munkát is rábíztak, aminek eleget tett. Mindenkivel jó kapcsolata volt, munkája eredményességét kitüntetésekkel és jutalmakkal honorálták (24. kép).

1978-ban nyugdíjba vonult, azonban az év őszén többszöri kivizsgálás után súlyos betegséget állapítottak meg nála, tüdődaganatot diagnosztizáltak, ami már áttétet is okozott. Műtét így nem kerülhetett szóba. A későbbiekben csak a fájdalom csillapítására volt lehetőség és hosszas szenvedés után 1980 március 8-án elhunyt.

Búcsúztatása Püspökladányban volt, nagy számban voltak jelen egykori ladányi munkatársai, ismerősei, Záhonyból külön busz hozta a temetésre a kollégáit. Felesége mellé temették. akinek emlékét holtáig őrizte.

Záhony, 2015. 09. 03.

Összeállította: Nagy Sándor

Forrás: www.vasutasmult.hu

 

Képek jegyzéke:

  1. Idős Nagy Sándor huszár öltözetben
  2. Hajdúdorog vasútállomás előtt gimnáziumi iskolai társaival (jobbról a második) 1937.
  3. Hajdúnánás, a ballagó diákok csoportképe a gimnáziumban (ülő sor jobbról a második) 1939.
  4. Hajdúnánás ballagás a gimnáziumban (a zászlót tartó fiatalember) 1939.
  5. Értesítés a felvételről a Magyar Királyi Államvasutakhoz 1940.
  6. Értesítés a Felsővisói áthelyezésről 1941.
  7. A Felsővisói állomás személyzete (jobbról a harmadik) 1942.
  8. Egy üzletigazgatósági vágánygépkocsival Felsővisó állomáson 1942.
  9. Kiránduláson a Felsővisót övező hegyekben, háttérben a település (egyenruhában) 1942.
  10. Kirándulás a környező hegyekben a vasútvonal mentén (a kézi vágányhajtányon álló személy) 1942.
  11. Kirándulás a környező hegyekben a vasútvonal mentén (a sziklafalon hátul) 1942.
  12. A Tisztképző által kiadott képesítő bizonyítvány 1943.
  13. A Magyar Királyi Államvasutak Tisztképző Tanfolyamának tablóképe (alsó sor ballról a negyedik) 1943
  14. Államvasúti üzlet-gyakornokká való kinevezés, aláírója Imrédy Kálmán MÁV elnök. Az okiraton jól kivehető az elnöki szárazbélyegző lenyomata, és az irat vízjellel ellátott papírra készült. Dr. ómoraviczai Imrédy Kálmán a MÁV Elnöke volt 1942 március 1-től, a vészkorszakig, mert nem esküdött fel a Szálasi-kormányra, a nyilas puccs után távozott a MÁV éléről, valószínűleg Nyugat-Európába menekült.
  15. A tisztviselői kar csoportképe Püspökladány állomáson, a felvétel az egykori laktanya épület udvarán készült egy oktatás alkalmával (a hölgyek között sötét kabátban Vincze Mária) 1943.
  16. A Vincze-család útlevél képe az 1930-as évekből.
  17. A háború előli menekülés útvonala Nagy Sándorné feljegyzése 1944.
  18. Igazolóbizottsági határozat 1945.
  19. Kinevezés államvasúti főtisztté a Magyar Államvasutak Elnökétől, kelt Budapesten 1947. március 1-én, aláírója a tragikus sorsú Varga László (1891-1950) a MÁV elnökigazgatója. A kinevezés vízjeles papírra íródott és az elnök „Kossuth” címeres szárazbélyegzője jól kivehető rajta.
  20. Értesítés szolgálati érdekből való áthelyezésről Ózd állomásra. Kiadmányozó: Nagyar Államvasutak Igazgatósága Debrecen, Vöröshadsereg útja 18. A dokumentum kelte: 1953. február 25.
  21. Arckép egyenruhában 1953.
  22. Értesítés arról, hogy saját kérésére áthelyezik Püspökladány állomásfőnökségre forgalmi szolgálattevői munkakörbe. Kelte és kiadmányozója: Miskolc, 1955 február 21. Magyar Államvasutak Igazgatósága Miskolc III. osztály. Az áthelyezést előjegyezte Ózd Állomásfőnökség 992/1955. szám alatt.
  23. A PMÁV labdarugó csapatával, a kép jobbszélén első sorban Barnách János kereskedelmi-főnök (egyenruhában Nagy Sándor állomásfőnök-helyettes) 1961.
  24. Fényeslitke, az átrakókörzet 25. éves évfordulója alkalmából, üzemi rendezvény előtt 1973.

*

FOTÓALBUM:

 

 

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2015.12.07. 

*

Második világháborús püspökladányi hagyaték került átadásra a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár részére digitalizálás és feldolgozás céljából

(a hagyaték digitalizálása megtörtént, mely visszakerült a honlap szerkesztője kezelésébe)

 

A világháborúk története részben talán nyitott könyv a történészek, kutatók számára, de még napjainkban is kerülnek elő olyan, eddig féltve őrzött családi emlékek, személyes sorsokat megőrző dokumentumok és fényképalbumok, melyek az érzelmi kötődésen túl jelentős történeti értékkel is bírnak. Ezek a hagyatékok újabb és újabb szeletét világíthatják meg, pontosíthatják, vagy árnyalhatják történelmünknek, így mindenképpen fontos a felkutatásuk és közkinccsé tételük. Ezt vallja Megyaszai Szilvia helytörténeti honlapszerkesztő is, aki egy  feldolgozás céljából, kezelésébe adott  püspökladányi vonatkozású hagyatékban érdekes lelet-együttesre bukkant. Ezt a lelet-együttest – annak tulajdonosával, NÉMEDY József ny. hajóskapitánnyal egyetértésben – digitalizálásra és feldolgozásra adta át a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (továbbiakban: HM HIM) Hadtörténelmi Levéltára részére.

 

A több füzetnyi, kézzel írott napló, a sok személyes dokumentum és a közel 300 darabos fényképgyűjtemény egy egykori püspökladányi tanító, Némedy István II. világháborús frontszolgálatának állítanak emléket. Némedy István 1901-ben született Kassán, majd Püspökladányban telepedett le, ahol megnősült és tanítói állást kapott a helyi katolikus iskolában. E településen élt évtizedekig, nyugdíjazása után költözött csak el Püspökladányból. Fia, Némedy József gondosan őrizte a hatalmas, sok családtagra kiterjedő szellemi hagyatékot, melyet végül feldolgozás és közzététel céljából átadott a Püspökladány Anno helytörténeti honlap szerkesztőjének, kutatójának. A hagyaték feldolgozása, annak püspökladányi, illetve I. világháborús család- és helytörténeti anyagainak bemutatása a www.puspokladanyanno.hu  oldalon kerülnek folyamatosan bemutatásra, a Némedy-hagyaték és az I. Világháború nevű rovatokban.

Némedy István katonai hagyatékának átadása

(a képen: Megyaszai Szilvia, a Püspökladány Anno helytörténeti  honlap szerkesztője és Reszegi Zsolt, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár  munkatársa)

*

Mivel azonban a családi gyűjteményben megőrzött jelentős katonai hagyaték nem pusztán helytörténeti, hanem hadtörténeti, magyar történelmi vonatkozású információkat, illetve az eddig rendelkezésünkre álló ismeretekhez képest esetleg kiegészítő adatokat tartalmazhatnak, így a hagyaték kezelésével megbízott honlapszerkesztő kötelességének és szívügyének érezte a gyűjtemény ezen részének Hadtörténelmi Levéltárba juttatását, annak további, szélesebb körű feldolgozása céljából. A kapcsolatfelvétel, majd a hagyaték ismertetése után 2015. december 4-én a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár képviseletében Reszegi Zsolt levéltáros kereste fel a Püspökladány Anno honlap szerkesztőjét, aki átadta a gyűjteményt digitalizálás és feldolgozás céljából a Levéltárnak.

*

    

Némedy István t. főhadnagy naplói

*

Némedy István tartalékos hadnagyként – a m. kir. 41. gyalogezred II. zászlóaljának állományában – az oroszországi brjanszki erdőben teljesített katonai szolgálatot (Brjanszk alatt, Sineserkinél) a II. világháború során, ahol a terület, különösen a vasútvonal biztosítása tartozott az általa irányított egység feladatai közé. Brjanszk városában a német megszállás közel két évig tartott, míg a brjanszki erdőben szerveződtek és működtek a legnagyobb és sűrű támadásokat végrehajtó szovjet partizánalakulatok. A 41/II. zlj. a brjanski erdőből 1942. végén több száz kilométerre nyugatra települt, az ukrajnai Popelniába.

Némedy István jegyzeteiben a saját, háborúban betöltött szerepén túl az általa irányított egység életét, feladatait, valamint a területen zajló katonai eseményeket is rögzíti, nevekkel, részletes helyszínleírásokkal. A napló feljegyzései az 1942. július 28. napjának eseményeivel kezdődnek, amikor Némedy István megkapta SAS behívóját és végigkövetik frontszolgálata idejét, sőt saját, háborúról alkotott reflexiói megfogalmazásával érnek véget.  A tartalékos hadnagyot ugyan még 1942. májusában kinevezték (augusztusi kezdéssel) a magyarkanizsai állami népiskola rendes tanítójává, azt csak a frontról hazatérése után tudta betölteni. Tanítói hivatali esküjét 1943. augusztus 28-án tette le Újvidéken.

Némedy István a háborút követő időkben vetette papírra visszaemlékezéseit, napra pontosan levetített alapossággal, kellő részletességgel, így feltételezhető, hogy korabeli saját feljegyzései segítették számára a későbbi visszaemlékezést.

Az öt darab jó állapotban fennmaradt, olvasható és olvasmányos jegyzetfüzet mellett egy – azonosításra is alkalmas információkkal ellátott – fotóalbum is fennmaradt, 218 darab lembergi, kijevi, sineserki, brjanszki és popelniai fotóval, valamint további katonai fényképeket és számos korabeli okiratot, okmányt őriz a családi gyűjtemény. Ezenkívül számtalan, a püspökladányi kutatásokat segítő és a helytörténeti honlapnál maradt személyes dokumentum is rendelkezésre áll.  A fényképek nemcsak a magyar tábort és lakóinak életét, hanem az általuk végzett vasútbiztosítási feladatokat, a háború pusztításait, lerombolt hidakat, vasutat és égő városokat, de hősi temetőket és a helybeliekről készült felvételeket is ábrázolnak. A fotók többsége sorszámozott, időrendbe szedett és hátoldalán információkkal ellátott, így nagyban könnyítve és segítve az adatfeldolgozást. Az egyik fotó felirata szerint a képet a m. kir. 40. gyalogezred református tábori lelkésze, Apostol Elek szignózta és ajánlotta Némedy Istvánnak („Pistának”), az ő aláírása olvasható több fotón is. Némedy István gyermekének emlékei szerint a képeken több püspökladányi katona is szerepelhet, de beazonosításuk jelenleg még nem lehetséges.

Megyaszai Szilvia 2015. december 4-én adta át feldolgozásra a kezelésében lévő Némedy István t. főhadnagy katonai hagyatékát a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár munkatársának.

*

Néhány fotó a gyűjteményből:

.

*

„Emlékül Pistának. Brjansk alatti századközpont udvarán. 1942. Aláírás: Apostol tábori lelkész”

(Némedy István ülő sor, jobbról a második)

*

Századközpont Brjansk alatt. 1942. Aláírás: Apostol”

*

„3. sz. őrség 1942. VIII. 12.”

*

 

Veszkán László h. sírja (Béres B. szkv) a brianszki hősi temetőben. Hősi halált halt az 1942. augusztus 15-i partizán támadásnál. Brianszk, 1942. X. 14.”

(A síron szereplő felirat: Ladislaus Wesgan, Ungar, g. 15.8.42)

.

A www.hadisir.hu nyilvántartásában szerepel a m. kir. 41. gyalogezred II. zászlóaljának 5. századában szolgáló Veszkán László honvéd katonai törzslapja. E dokumentum sok információt őrzött meg a hősi halált halt katona személyes  adatairól, a sebesülés helyéről, jellegéről, illetve az eltemetés helyéről. Veszkán László Sztjasnojében sebesült meg kézigránáttól és ennek következtében hunyt el.  Brjanszkban temették el ideiglenesen (pontosan dokumentált sírba), majd később a rudkino-i temetőbe helyezték át.  A gyűjteményben fennmaradt fotók talán egyetlen örök emlékei  a Kolozs megyei Ugrócon született katona nyughelyének, melyet feltételezhetően rokonai sem láthattak soha.

*

„Lebombázott vasúti híd Sz. mellett. 1942. VIII. 20.”

***

*

 


Némedy István katonai hagyatékának átadása

(a képen: Megyaszai Szilvia, a Püspökladány Anno helytörténeti  honlap szerkesztője és Reszegi Zsolt, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár munkatársa)

***

*

Beszámoló (fotók,  szöveg): Püspökladány Anno honlap

***

Megyaszai Szilvia, a Püspökladány Anno civil helytörténeti honlap egyik alapítója, helytörténeti szerzője, valamint egyetlen önkéntes szerkesztője, aki szabadidejében a múlt emlékeinek kutatását, feldolgozását és megmentését végzi, önzetlen magánszemélyként. Önként vállalt feladatának tekinti szülővárosa helytörténeti és családtörténeti emlékeinek felkutatását, összegyűjtését és mindezek digitális adattárba rendezését, mely tevékenységet lassan négy éve végzi, anyagi támogatás nélkül, elhivatottságból. Kiemelt érdeklődési területe a világháborúk helytörténeti emlékeinek, a személyes katonai sorsoknak a kutatása, mely fejezetek önálló rovatban kerülnek bemutatásra a www.puspokladanyanno.hu weboldalon. 2015. májusában Püspökladány Helyi Értéktár Bizottsága települési értékei sorába emelte a helytörténeti honlapot és annak digitális gyűjteményét, a szerkesztő és kutató önkéntes munkáját pedig Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Közgyűlése 2015. novemberében az általa alapított Önzetlenség-díjjal jutalmazta.

HM HIM Hadtörténelmi Levéltár

***

SAJTÓHÍREK A FELAJÁNLÁSRÓL:

>> A Honvédelmi Minisztérium honlapján (rákattintva olvasható):

Második világháborús püspökladányi hagyatékot adtak át a Hadtörténelmi Levéltár részére

>> A Magyar Hadisírgondozás FB-oldalán (rákattintva olvasható):

A követendő példa

>> Hadtörténet Múzeum FB-oldalán (rákattintva olvasható):

II. világháborús püspökladányi hagyaték került átadásra a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár részére

>> Hadtörténelmi Délutánok FB-oldalán:

II. világháborús püspökladányi hagyaték került átadásra a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár részére

>> “II. világháború – Tények, Képek, Adatok” FB-oldalán (rákattintva olvasható):

II. világháborús püspökladányi hagyaték került átadásra a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár részére

 

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz