2015.12.09.

Forrásközlés: www.vasutasmult.hu 

Köszönöm a megjelentetés lehetőségét Biró Ferenc

Mihály honlapszerkesztőnek és Nagy Sándornak!

*

*
Nagy Sándor MÁV állomásfőnök-helyettes

(1918-1980)

.

A www.puspokladanyanno.hu honlapján ismerkedtem meg Biró Ferivel, átadtam neki édesapám hagyatékából néhány Püspökladánnyal kapcsolatos vasutas iratot, fényképet.  Beszélgetésünk során felvetette, hogy indul a www.vasutasmult.hu honlapon egy rovat a püspökladányi jeles vasutasok élettörténeteit dolgozza fel és megkért, hogy édesapámról, mint egykori ladányi vasutasról írjak a honlapra. Hosszas készülődés után próbálom összeállítani életútját, nem mentesen a szubjektivitástól, és itt-ott kitekintve az akkori ladányi vasutas és nem vasutas világra. Az írásban néhány “vasutas nyelven” leírt esemény található, de igyekeztem úgy fogalmazni, hogy kívülállók számára is érthető legyen.

Édesapám Nagy Sándor 1918 október 14-én született a Bihar megyei Feketetóton, (mai nevén Taut, a romániai Bihar megyében) a család legkisebb, harmadik gyerekeként. Szülei az akkori Magyarország két egymástól távol levő vidékéről származtak. Apja szintén Nagy Sándor (1880-1953) a Vas megyei Vönöckről származik, a rokonság nagy része ma is a Dunántúlon él.  A családi hagyomány szerint Nagyváradon volt huszár és így ragadt a környéken (1. kép). Anyja Medve Margit (1887-1933) az érmelléki Albison (mai nevén Albis, a romániai Bihar megyében) született és a rokonság egy része ma is ott él megőrizve magyarságát. Apja mezőgazdász volt és gazdatisztként különböző uradalmakban dolgozott. Erdély és a Partium Romániához csatolása miatt a család Magyarországra, Berettyóújfaluba költözött. Anyja súlyosan megbetegedett, így a szintén Magyarországra került anyai nagynénjéhez, Kokadra vitték szülei, hogy az elemi iskolát ott végezze el. Apja minden gyerekét igyekszik taníttatni, bátyja felsőmezőgazdász képesítést szerez. Mivel nővére Hajdúdorogra ment férjhez, így őt az elemi iskola elvégzése után az ő gondjaira bízzák, Dorogon végzi el a polgári iskolát (2. kép). 1933-ban májusában hosszú betegeskedés után meghal az édesanyja, majd augusztusban teljesen váratlanul a bátyja hirtelen szívhalál következtében 25 évesen.  A család nem roppan össze apja sikeres gazdálkodó lesz, cséplőgépet vásárol, gondoskodik a családról. A polgári iskola után, a hajdúnánási református gimnáziumba íratják és Hajdúdorogról jár, be naponta Hajdúnánásra ahol 1939-ben sikeres érettségi vizsgát tesz (3., 4. kép).

Az érettségi után rövid ideig segédjegyző Csökmőn, majd felvételt nyer a vasúthoz (5. kép). A vasúthoz a felvételt apja segítségével nyerte el. – Ugyanis az a Dr Miskolczy volt a debreceni igazgatóság jogtanácsosa, akinek a bakonszegi birtokát az apja bérelte, az ő ajánlásával vették fel. Róla még annyit, hogy a “bihari remetének” Bessenyei György testőrköltőnek volt a leszármazottja, az 50-es években halála után került a Bessenyei hagyaték múzeumok birtokába.

A MÁV felvételi feltételeinek megfelelően, a különböző vasúti szakvizsgákat sikeresen leteszi Sápon és Püspökladányban teljesít szolgálatot. Észak Erdély visszakerülése után – mivel hiány volt vasutasokból – 1941-ben kerül áthelyezésre a Máramaros megyei Felsővisó állomásra (6., 7., 8., 9., 10., 11. kép). Itteni szolgálatát jónak minősítik és javasolják a MÁV Tisztképzőbe történő beiskolázásra, amelyet 1942-43-ban elvégez (12., 13. kép).

A tisztképző elvégzése után Püspökladányba helyezik forgalmi szolgálattevőnek (14. kép). Itt ismerkedik meg későbbi feleségével, édesanyámmal, Vincze Máriával, aki személypénztárosként szintén itt dolgozik (15. kép). A felesége szülei Püspökladányban laknak, apja Vincze Béla férfiszabó mester. Felesége Arany Mária nagyszalontai származású volt, az Arany János családjával oldalági rokonságban voltak.

Vincze Béla (16. kép) üzlete a 40-es évek elejéig a “nagy” Hangya Petőfi utcai oldalában volt, a Batthyány utcában laktak. Kuncsaftjai voltak a Tiszák (a gesztiek oldalága) akik igazi dzsentrik voltak, drága szöveteket rendeltettek Pestről, és néha elfelejtettek fizetni. A hagyomány szerint az övéké volt a Kossuth és a Batthyány utca közötti terület teniszpályával, parkkal. Emléküket az egykor impozáns sírkertjük maradványai őrzik a mai köztemetőben.

Egy kis kitérő a korabeli Ladány néhány személyéről, akik a Petőfi, Batthyány utca környékén laktak és a Püspökladány Anno honlap alapján eszembe jutottak.  A Petőfi utca sarkán az egykori Kohn-féle üzletet akkoriban a Schwarcz család vitte, ami vegyeskereskedésként működött. Az akkori viszonyokat jellemzi, hogy hitelre is lehetett vásárolni.  A család a fiuk (Miklós?) kivételével, holocaust áldozata lett, aki hazatérése után az 1949-es államosításig vitte az boltot, és ekkor kivándorolt Izraelbe. A bolt helyén a lebontásig ezután italbolt működött. A Petőfi- Batthyány utca sarkán a Szalóczi-féle temetkezési vállalkozás volt az államosításig, a család lakása ezután a ladányi tanácselnökök szolgálati lakása lett, az üzlethelyiségben a járási könyvtár működött. Ennek állandó látogatója volt Magyarország egykori ankarai nagykövete akinek Ladány kényszerlakhelyként volt kijelölve. Az utca másik sarkán a Daróczi féle kocsma működött 1949-ig, amit akkor bezártak és helyette a Schwarcz féle üzletben nyitottak italboltot.  Szemben volt Varga Benjámin lakatos műhelye, amely a környéken az egyetlen magántulajdonú műhely volt, fennmaradását annak köszönhette, hogy idehordták a környékről a kevés számú állami autóit és motort is javításra. A Petőfi utcán a kocsma után lakott Dr. Bondár György Ladány nevezetes orvosa, aki végig itt praktizált és nemzedékeket gyógyított. Nagyszalontai származású volt és Szalonta Romániához csatolása után Magyarországra szökött és az orvosi egyetemet itt végezte el minimális ösztöndíj és alkalmi munka mellett. Batthyány utca lakója volt Debreceni József lakatosmester, akinek a 40-es években a környéken egyedüliként volt esztergapadja. Ez egy felsőszíjhajtású gép volt, 1949-ben államosították és az akkor létrehozott gépállomásnak adták. Mivel nem volt, aki kezelni tudja a korábbi tulajdonost is felvették alkalmazottnak a gépállomásra. Vele szemben lakott Abadin bácsi teljes nevén Abadin Kerim. A nem fiatalok még emlékezhetnek rá az 50-es 60-as évekből, a foci meccseken, a piacon és a vasárnapi “korzón” árulta színes karamelláit, az 50-es évek elejéig még fagylaltot is főzött. Bosnyák származású volt, az I. világháborúban a monarchia hadseregében harcolt, a háború után maradt Magyarországon és Ladányban telepedett le és alapított családot. Ő volt talán Ladány egyetlen muzulmán vallású lakója, aki vallását haláláig megtartotta.

Kis kitérő után apám életútjára visszatérve, 1944 nyarán megházasodott. A háborús viszonyok nem sok jót jósoltak számukra, ami 44 őszén be is következett. Mindketten vasutasok voltak és a front közeledtével át kellett települni az ország másik végébe Celldömölkre. Békeidőben az utazás 10-12 órát vett volna igénybe, de a háborús események miatt ez, mint várandós édesanyám korabeli feljegyzései tanúsítják, 1944 okt.8-tól 1944. nov. 30-ig tartott (17. kép). Cellben rokonoknál laktak és látták a háború borzalmait, többek között apám gimnáziumi zsidó osztálytársait a halálmenetben, akiknek apám segíteni akart, de a keretlegények belökték a sorok közé csak anyám tiltakozására engedték el. A front közeledtével 1945 március 25-én újra útra keltek nyugat felé 26-án lépték át a határt majd többnapos “utazás” után Gráczon keresztül április 10-én érkeztek Kirchberg in Tirolba. Közben túléltek egy bombázást Bisochshofennél. Végig vagonban laktak, Kirchbergben 1945 ápr. 11-én édesanyám megszült az állomás melletti hadikórházban, majd néhány nap után visszament a vagonba. Itt érte őket május 8-án a fegyverszünet híre. Mint menekülteket a Vöröskereszt támogatta őket és az ingóságaik eladásából fedezték megélhetésüket. Június 25-én tudtak hazaindulni és július 10-én érkeztek vissza Püspökladányba. Mint “nyugatosokat” nem vették vissza a vasúthoz őket csak az un. “igazolási” eljárás után 45 őszén (18. kép). Apám forgalmistaként, anyám személypénztárosként dolgozott (19. kép).

A család visszatért a hétköznapokhoz, 1947-ben azonban egy újabb esemény döbbentette rá őket, hogy a háborús viszontagságok nem múltak el nyomtalanul. Édesanyámnál a kor rettegett betegségét a tüdő TBC-t diagnosztizálták, ami abban a korban és körülmények között gyógyíthatatlan volt, mivel antibiotikumhoz nem lehetett hozzájutni. Bekerült Debrecenbe, az Auguszta szanatóriumba, de az állapota az évek során tovább romlott, operációval próbálták megmenteni, de az operáció után belső vérzés miatt 1950. ápr.1-én meghalt. Apám özvegyen maradt, később sem nősült újra, engem a nagyszüleimmel közösen neveltek.

Ekkortájt egy újabb esemény rontott a helyzetén: az AVH egy foglyot szállított vonaton Debrecenből Budapestre, aki a személyvagon wc-jéből az ablakon Kaba és Ladány között kiugrott. Az őrök követelték, hogy a Ladányban megálló vonatot ne engedjék tovább, míg el nem fogják a szökevényt. Apám volt a forgalmista és ő a vonatot elmenesztette. Emiatt fegyelmi eljárás mellőzésével eltiltották a fővonalon forgalmistaként történő munkavégzéstől és áthelyezték Hajdúszoboszlóra árupénztárosnak. Kevés szabadidejében a kézilabda meghonosításában ténykedett Ladányban. A nagypályás meccseket a focipályán, a kispályás meccseket a Gólyavár kertjében levő teniszpályán játszották annak kézilabda pályává történt átalakításával. A szabványoknak ez utóbbi nem felelt meg és ezután kezdték meg a foci pályán a kézilabda pályát építeni. Az építés során egy sajnálatos haláleset történt Ulveczki István leesett a vontatóról és koponyaalapi törés következtében a fiatal házas forgalmista elhunyt. A pályát 1955-ben adták át.

A magánéletében egy újabb megrázkódtatás következett, 1953 tavaszán meghalt az apja a Romániához visszakerült Albison. Az 1944-es esküvője óta nem találkozott az apjával, a román határ gyakorlatilag átjárhatatlan volt, csak levélben kommunikáltak, figyelemmel arra, hogy a leveleket a határ mindkét oldalán cenzúrázzák. Ha a levél tartalma nem felelt meg az illetékeseknek egyszerüen nem kézbesítették. Édesapját Romániában kuláknak nyilvánították, házát, cséplőgépét, földjeit elvették, a felesége szülei örökölt hazában laktak és a földjüket művelték, engem, az unokáját csak fényképről ismert.

1953-ban a nagy nehézipari központba Ózdra kerestek forgalmistákat. A helyzet enyhülésével apámnak lehetővé tették, hogy odamenjen dolgozni. Ózdon a kereseti viszonyok miatt vasutas hiány volt mivel a “Gyárban” (így nevezte a népnyelv összefoglalóan a vasműt és a kapcsolódó üzemeket) és környékbeli azóta szintén bezárt bányákban jóval nagyobb jövedelmet lehetett elérni, mint a vasúton (a kohászok, martinászok és a hengerészek a forgalmista jövedelmének 4-6-szorosát kapták). A vasutasok is nagyobb jövedelemhez jutottak, mint más hasonló nagyságú állomáson (20., 21. kép). Ózd kiemelt település volt, hasonlóan Budapesthez és a nagy ipari, bányász településekhez az áru ellátása az alföldi régiókhoz képest kiemelkedő volt. Apám innen hordta a nagyszüleimnek a lisztet, cukrot és fűszereket. 1955 karácsonyára nekem is innen hozott narancsot, aminek addig hírét sem hallottam. 1955-ben a politikai helyzetben visszarendeződés következett be, pl. a húsvét második napját, munkanapnak nyilvánították. Nagy propaganda hadjáratot indítottak, hogy majd a bányászok megmutatják a “klerikális reakciónak” hogy kiemelkedő termelést fognak produkálni húsvétkor. Nagy mennyiségű üres vasúti kocsit vontak össze Ózdra, Putnokra, Sajószentpéterre, hogy a bányákat majd kitudják szolgálni, és óránként kellett helyzetjelentést adni a kocsi helyzetről. A bányászok viszont butykossal szálltak le az aknába, és estig egy csille szén sem jött fel sehol. Nagy botrány lett belőle, de nem mertek erőszakosan fellépni sehol, agyonhallgatták a dolgot, és a vezetőkön verték el a port. 1956 tavaszán a gazdasági helyzet miatt Ózdon a vasutasok jövedelmét csökkentették, emiatt visszatért Ladányba forgalmistának (22. kép).

1957 tavaszán áthelyezésre került Záhonyba. A korábbi szigorú politikai “megbízhatósági” feltételeket megszüntették, mivel az áruforgalom megnövekedése jelentős többlet létszámot igényelt. Oktatótisztként dolgozott, jól beilleszkedett az itteni és újonnan jöttek közé. Sok régi ismerőse került Záhonyba, köztük sok ladányi, ahol a lakáshoz jutás könnyebb volt, mint a vasút más helyszínein. Az áruforgalom nagyarányú felfutása újabb és újabb létszámot igényelt minden területen ezért a korábbi kis falu óriási infrastrukturális fejlesztéseken ment át, hogy a kor körülményei között a betelepülők számára vonzó legyen, ez főleg a lakásépítésben jelentkezett. Munkájával meg voltak elégedve, 1958-ban elvégezte az oktatótiszti tanfolyamot, többször részesült jutalomban.  Munkáját nagy kedvvel végezte, 1957-ben jelentős vasúti fejlesztések indultak Záhony térségében is, mely jelentős forgalmi, árufuvarozási technológia változtatások kidolgozását és bevezetését igényelte, melynek tevékeny résztvevője volt. Mint egyedülálló lakást nem kapott, és albérletben, munkásszállón lakott és hétvégén hazajárt Ladányba. Ez is közrejátszott abban. Hogy amikor 1960 tavaszán felkérést kapott, hogy Püspökladányba állomásfőnök helyettesi beosztást vállaljon, ennek eleget tett.

Három évi távollét után újra Ladányban folytatta munkáját. A vasút ebben az időben Ladány és a környék legnagyobb foglalkoztatója volt. Az állomás létszáma kb. 400 fő, a fűtőházé 280-300 fő, a fatelítő 250 fő, a többi szakág 100 fő körüli létszámot foglalkoztatott.

Az állomásfőnök Sárvári János volt, tiszavárkonyi születésű, a vezénylő Nádai Antal aradi, az oktató Fodor Mátyás karcagi, Barnách János kereskedelmi állomásfőnök-helyettes hajdúszoboszlói származású volt, mutatva a vasutasság országos kapcsolat rendszerének hátterét. A forgalmi szolgálattevők ebben az időben Sas Imre későbbi igazgatósági vonali menetirányító majd forgalmi csoportvezető, Biró Ferenc későbbi vonali menetirányító, vonalbiztos, állomásfőnök Mátészalkán, Fényeslitkén és igazgatósági főüzemirányító, és Kis Simonka József a vadászpilótából lett vasutas, későbbi püspökladányi, majd hajdúszoboszlói állomásfőnök. A kocsiirányítási (ktg) területen a püspökladányi Csontos János, Tóth János ás a kabai Pók István teljesítettek szolgálatot, az állomás anyagosa Hegedűs János volt, a fűtőház főnöke Kiss Jenő, helyettese Füzeséry István volt. A ladányi forgalmisták és egyéb munkakörökben dolgozók mindig megállták a helyüket a magasabb beosztásokban is, így Püspökladány sok jól képzett szakembert adott az ország vasútjának.

Ebben az időszakban a sport igen fontos volt, és a foci nagy népszerűségnek örvendett. 1961-ben apámat megválasztották a P.MÁV elnökének. A sportkörnek több szakosztálya volt. de a legfontosabb az NB III-ban játszó foci csapat volt (23. kép). Egy otthoni meccs társadalmi eseménynek számított, nem volt ritka a 400-500 néző sem. Az elnöknek kellett közbenjárni a csapat tagjainak munkahelyi elhelyezéséről, esetleges leváltásról a mérkőzés miatt és a működéshez szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról. Az akkori csoportbeosztásban Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapatok szerepeltek. Az elnöknek az idegenbeli mérkőzésekre is el kellett kísérni a csapatot, ami nem ritkán két napos elfoglaltságot jelentett.  A megnövekedett munkahelyi feladatok miatt, a két éves ciklus után az újbóli elnökséget nem vállalta.

A 60-s évek elején a vasutasság arisztokratái a mozdonyvezetők voltak. Azok a mozdonyvezetők, akik a “Búvárokkal” a 242-sekkel a Nord-Orient expresszt hordták a 4-5000 Ft-ot is megkeresték, de ehhez havi 250-280 munkaórát is kellett teljesíteni, de a forduló szolgálatos forgalmi embereknél is rendszeres volt a 250 munkaórás hónap, de a jövedelmük meg sem közelítette a mozdonyvezetőkét. Az állomásfőnök beosztás szerinti megállapított fizetése 2000 Ft körül volt. Így nem volt csoda, ha a mozdonyvezető a szolgálat leadása után haza felé menet bement az azóta lebontott „Lami” kocsmába, vagy az „Északi”-ba a muzsikus cigányok rohantak a hegedűért, mert pénzes vendég érkezett.

A ladányi vasutasság fontos közösségi színhelye a “Vasutas” a vasutas művelődési ház volt. Minden megvolt, ami ebben az időben a kikapcsolódáshoz szükséges volt, könyvtár, billiárd szoba, tekepálya, mozi, kártyaszoba és bálok. Itt elmosódtak a beosztás szerinti különbségek a vezető tisztviselő együtt kártyázott a nagypipás nyugdíjas vonatvezetővel. Ment az ugratás az adomázás, meg kell említeni például az akkori idők egyik szószólóját, vitéz lófő-kibédi Dr Vargha Elemért a debreceni igazgatóság főorvosát, aki ízes erdélyi tájszólással rövid pipáját szívogatva ontotta a történeteit. A vasút térvesztésével ez is – hasonlóan az ország többi ilyen intézményéhez – leépült majd megszűnt.

Az 1950-s évek végén, a 100-s vonalon Szolnok – Debrecen között nagyarányú vasúti korszerűsítés kezdődött. A II. világháború után csak a legszükségesebb helyreállítási munkákat végezték el a vonalon, és a sin hiány miatt felszedték a második vágányt Szolnok – Debrecen között. Az állomásokon helyszíni, kézi állítású váltók voltak. A vonalszakasz a megnövekedett személy és áruszállítási feladatokat nem tudta ellátni. Ezért az állomásokra a magyar ipar akkori adottságainak megfelelő Siemens-Halske rendszerű biztosító berendezéseket szereltek. A napjainkban befejeződő korszerűsítés során ezeket cserélték le a legújabb elektronikus berendezésekre. Ladányba – mint a vonal legnagyobb állomására – az akkor bevezetett Dominó 55 típusú biztosító berendezést terveztek. Az első D55-s berendezést 1962-ben adták Vámosgyörkön, a ladányi országosan az első tíz között volt. Ez, hasonlóan a most befejezett korszerűsítéshez, az állomás teljes vágányhálózatának átépítését jelentette. Az 1962-ben megkezdődött átépítés nagyon sok munkát igényelt. A munkát sok előre nem látható esemény is befolyásolta, pl a fűtőház környékén fel nem robbant II. világháborúból visszamaradt bombát és lőszereket találtak.  Az alépítmény csere során elfeledett maradványok kerültek elő. Három – négyhetenként kellett a lezárási táblázatokat módosítani az adott vágány vagy váltócsoport átépítése miatt.  A váltókezelőknek a korábbi több évi rutin után ez sok nehézséget okozott. Az átépítés során két személyi és anyagi kár nélküli baleset fordult elő. A fokozott felelősség elve alapján ezért apámat is hibáztatták. Az átépítés befejezése és az új berendezés üzem behelyezése előtt 1964. okt. 1-vel kérésére áthelyezték Záhonyba belső ellenőrnek, majd novembertől ott lakást is kapott.

A záhonyi belső ellenőri feladatai nem sokáig tartottak. Megkezdődött Fényeslitke Déli Rendezőpályaudvar építése és 1965-ben oda helyezték oktatótisztnek. Ladányi tapasztalati alapján, egyebek mellett rábízták az aktuális lezárási táblázatok és az állomási végrehajtási utasítások elkészítését is. A feladatát sikeresen elvégezte és 1968-ban a teljes rendező pályaudvar a magas fogadóval, gurítóval, vágányfékekkel üzembe lett helyezve. A forgalom növekedésével a pályaudvar funkciói is bővültek, ami technológiai változtatásokat igényelt, amelyek kidolgozásában sok feladata volt. Munkaköri feladatai mellett sok egyéb munkát is rábíztak, aminek eleget tett. Mindenkivel jó kapcsolata volt, munkája eredményességét kitüntetésekkel és jutalmakkal honorálták (24. kép).

1978-ban nyugdíjba vonult, azonban az év őszén többszöri kivizsgálás után súlyos betegséget állapítottak meg nála, tüdődaganatot diagnosztizáltak, ami már áttétet is okozott. Műtét így nem kerülhetett szóba. A későbbiekben csak a fájdalom csillapítására volt lehetőség és hosszas szenvedés után 1980 március 8-án elhunyt.

Búcsúztatása Püspökladányban volt, nagy számban voltak jelen egykori ladányi munkatársai, ismerősei, Záhonyból külön busz hozta a temetésre a kollégáit. Felesége mellé temették. akinek emlékét holtáig őrizte.

Záhony, 2015. 09. 03.

Összeállította: Nagy Sándor

Forrás: www.vasutasmult.hu

 

Képek jegyzéke:

  1. Idős Nagy Sándor huszár öltözetben
  2. Hajdúdorog vasútállomás előtt gimnáziumi iskolai társaival (jobbról a második) 1937.
  3. Hajdúnánás, a ballagó diákok csoportképe a gimnáziumban (ülő sor jobbról a második) 1939.
  4. Hajdúnánás ballagás a gimnáziumban (a zászlót tartó fiatalember) 1939.
  5. Értesítés a felvételről a Magyar Királyi Államvasutakhoz 1940.
  6. Értesítés a Felsővisói áthelyezésről 1941.
  7. A Felsővisói állomás személyzete (jobbról a harmadik) 1942.
  8. Egy üzletigazgatósági vágánygépkocsival Felsővisó állomáson 1942.
  9. Kiránduláson a Felsővisót övező hegyekben, háttérben a település (egyenruhában) 1942.
  10. Kirándulás a környező hegyekben a vasútvonal mentén (a kézi vágányhajtányon álló személy) 1942.
  11. Kirándulás a környező hegyekben a vasútvonal mentén (a sziklafalon hátul) 1942.
  12. A Tisztképző által kiadott képesítő bizonyítvány 1943.
  13. A Magyar Királyi Államvasutak Tisztképző Tanfolyamának tablóképe (alsó sor ballról a negyedik) 1943
  14. Államvasúti üzlet-gyakornokká való kinevezés, aláírója Imrédy Kálmán MÁV elnök. Az okiraton jól kivehető az elnöki szárazbélyegző lenyomata, és az irat vízjellel ellátott papírra készült. Dr. ómoraviczai Imrédy Kálmán a MÁV Elnöke volt 1942 március 1-től, a vészkorszakig, mert nem esküdött fel a Szálasi-kormányra, a nyilas puccs után távozott a MÁV éléről, valószínűleg Nyugat-Európába menekült.
  15. A tisztviselői kar csoportképe Püspökladány állomáson, a felvétel az egykori laktanya épület udvarán készült egy oktatás alkalmával (a hölgyek között sötét kabátban Vincze Mária) 1943.
  16. A Vincze-család útlevél képe az 1930-as évekből.
  17. A háború előli menekülés útvonala Nagy Sándorné feljegyzése 1944.
  18. Igazolóbizottsági határozat 1945.
  19. Kinevezés államvasúti főtisztté a Magyar Államvasutak Elnökétől, kelt Budapesten 1947. március 1-én, aláírója a tragikus sorsú Varga László (1891-1950) a MÁV elnökigazgatója. A kinevezés vízjeles papírra íródott és az elnök „Kossuth” címeres szárazbélyegzője jól kivehető rajta.
  20. Értesítés szolgálati érdekből való áthelyezésről Ózd állomásra. Kiadmányozó: Nagyar Államvasutak Igazgatósága Debrecen, Vöröshadsereg útja 18. A dokumentum kelte: 1953. február 25.
  21. Arckép egyenruhában 1953.
  22. Értesítés arról, hogy saját kérésére áthelyezik Püspökladány állomásfőnökségre forgalmi szolgálattevői munkakörbe. Kelte és kiadmányozója: Miskolc, 1955 február 21. Magyar Államvasutak Igazgatósága Miskolc III. osztály. Az áthelyezést előjegyezte Ózd Állomásfőnökség 992/1955. szám alatt.
  23. A PMÁV labdarugó csapatával, a kép jobbszélén első sorban Barnách János kereskedelmi-főnök (egyenruhában Nagy Sándor állomásfőnök-helyettes) 1961.
  24. Fényeslitke, az átrakókörzet 25. éves évfordulója alkalmából, üzemi rendezvény előtt 1973.

*

FOTÓALBUM:

 

 

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

 

Várjuk a hozzászólásod