Az első újságunk

2016.10.30.

puspokladany-fejlec

.

120 éves a püspökladányi sajtótörténet első száma

Püspökladányi pillanatképek, helytörténeti események 1896-ból

 

Pontosan 120 éve, 1896. október 15-én jelent meg Püspökladány sajtótörténetének eddig ismert egyik legelső újságja, a Püspökladány nevet viselő helyi folyóirat. A közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi lap kéthetente jelent meg, alapítója, kiadója és szerkesztője Erőss Lajos református lelkész volt, aki anyagi támogatás nélkül, saját költségén adta ki a település rendszeresen megjelenő legelső nyomtatott kiadványát.

Nagy jelentősége volt a nyomtatott helyi sajtó megjelenésének, hiszen a tömegtájékoztatás, a közvélemény-formálás egy új, közvetlen lehetősége nyílt meg általa. Korábban ugyan néhány országos megjelenésű folyóirat eljutott Püspökladány lakosságához is (elsősorban az olvasókörökön, olvasóegyleteken keresztül), de a helyi sajtó végre helyben jelentkező problémákkal, helyi közügyekkel, közéleti kérdésekkel is foglalkozott, s ez mindenképpen forradalmi volt a maga korában. A települési lapok megjelentetését a helyi nyomdák hiánya nagyban befolyásolta, hiszen még a közeli városok nyomdáinak szolgáltatásait sem lehetett rugalmasan, hatékonyan elérni a kor adott közlekedési és távközlési viszonyai mellett (gyakori megjelenés, lassú kommunikáció, sok sajtóhiba). Püspökladánynak ebben az időben nem volt nyomdája, így az újság szedését, nyomtatását is máshol végezték, mely nehezíthette a kiadás körülményeit.

Összességében kijelenthetjük, hogy az újság alapítója és szerkesztője, Erőss Lajos nagy terheket vállalt magára, mikor saját gondozásában egy helyi lap kiadására vállalkozott. Azt gondolhatnánk, hogy sokan éltek a tájékozódás, az információszerzés eme – immár sokak által elérhető – újszerű eszközével, de a lap utolsó számából megtudhatjuk, hogy tulajdonképpen csak kevesen, egy szűk réteg támogatta, vásárolta a lapot, a „nagy közönség” viszont nem mutatott irányába „szellemileg elég erős” igényt, fizetőképes keresletet. A pontosan egy évet megélt helyi sajtótermék a saját előállítási költségét sem tudta kitermelni, az előfizetőknek pedig csupán kétharmada volt püspökladányi. Az érdektelenséget nemcsak az írástudatlanság viszonylag magas arányával, vagy a lap árával, hanem az Erőss Lajos által körbeírt társadalmi gyanakvással is magyarázhatjuk, mely az úttörő vállalkozással szemben jelentkezett. Talán érthetetlennek tűnhet ez az ellenállás, de valami oknál fogva az önkéntes lokálpatriótáknak egyik korban sem könnyű a helyzete…

A község lakosságszáma 10.000 fő körül volt ekkoriban, mégsem volt képes életben tartani a Püspökladány életében jelentkező újfajta kezdeményezést, mely ebben a formában 1897. októberében jelent meg utoljára. Az újság szerkesztősége és kiadóhivatala „hova a lap szellemi részét illető közleményeket, előfizetési és hirdetési díjakat irányítani kérjük: Ev. (evangélikus) ref. (református) lelkészi hivatal Püspökladány”. A lap „felelős szerkesztője és laptulajdonosa: Erőss Lajos”. Kezdetben a hajdúszoboszlói Szoboszló és Vidéke könyvnyomda végezte a lap szedését, majd Plón Gyula nyomdája kapta e feladatot. A lap szerzőiről azt írja a szerkesztő, hogy idővel sikerült „tudományosan képzett, erkölcsi integritásban magasan álló s társadalmilag kvalifikált derék férfiakat” munkatársaiul megnyernie, akik segítették, hogy ez a kicsinyke-kis lap a kellő irodalmi magaslaton megmaradjon.

Az újságot forgatva válik világossá számunkra, hogy egy-egy hír, vagy rovatban olvasható értekezés mennyi érdekes helytörténeti információt is megőriz az utókornak. Értelmezésüket az olvasóra bízom, hisz – bár a cikkek nyelvezete, szóhasználata a kor szokásai szerint való, mégis – 120 év távlatából is közérthetőek, “beszédesek”, érdekfeszítőek, s eredetiben idézve visszarepítenek az időben.

Lássuk hát, mik voltak azok a jelentős püspökladányi hírek, események, közéleti problémák, melyek 120 éve – 1896. október 15-én – a nyomtatásban megjelent és fennmaradt első „Püspökladány” lapszámban megörökítésre kerültek az utókornak. Mi történt városunkban, mik foglalkoztatták elődeinket, melyeket e különleges helytörténeti forrás őrzött meg? Vajon gondolta-e, hitt-e benne Erőss Lajos, amikor saját költségén és önzetlen munkájával újságot készített Püspökladány lakosságának, hogy 120 év múlva is elemezzük, s olvassuk sorait?

puspokladany-1986-oktober-15

A püspökladányi újság első vezércikke természetesen mi mással, mint a helyi lap megszületésének és alapításának gondolatával, körülményeinek bemutatásával foglalkozik. Megtudhatjuk belőle, hogy Erőss Lajos 1893-tól szolgált településünkön lelkipásztorként, s az azóta eltelt 3 és fél év alatt született meg benne a helyi lap kiadásának gondolata. Megismerhetjük soraiból belső motivációit és azt, hogy milyen elvek mentén és körülmények között tervezi a „Püspökladány” megjelentetését.  A vezércikk hangulata bizakodó, bár előre sejteti azokat a nehéz körülményeket, melyek végül a lap egy évvel későbbi megszűnéséhez vezettek.

.

„Előfizetési felhívás.

Ide s tova 3 1/2 éve lesz már, hogy mint a helybeli evangyélium szerint reformált egyház megválasztott lelkipásztora Püspökladányban letelepedtem s ezen úgy helyrajzi, mint egyáltalán forgalmi s kereskedelmi tekintetben nagy jövővel bíró s 10.000 lelket számláló község viszonyaival közelebbről megismerkedhettem.

Ha már most erre a szerfelett rövid – alig 3 és 1/2 éves multra – visszatekintek s mai közállapotainkat a régiekkel elfogulatlanul egybehasonlitom: úgy gondolom, dicsekvés s a szerénység határainak legkisebb sérelme nélkül némileg jogom van elmondhatni, hogy a községünkben ezen idő óta – mulasztásaink daczára is – tagadhatatlanul megindult haladás és korszerű fejlődés munkájából valami kicsiny rész számomra is jutott s a mennyire viszonyaim engedték, magamat soha és sehol félre nem vontam ott, hol akár egyházaink, akár községünk jól felfogott érdeke tőlem szellemi vagy anyagi áldozatot követelt. A becsületes munka különben is életfeltételem lévén, igyekeztem Püspökladányért dolgozni, s valamiképpen nem hallgattam el soha, a mit megrovásra méltónak ítéltem, ugy kötelességemnek tartottam azt is, hogy erőmtől telhetőleg a közügyek terén minden jogos törekvést támogassak s ha a szükség ugy hozta magával, azokat az előítéleteket vagy a konservativismus köpenyegébe bujt, de rendesen az olcsó népszerűség  babérjaira spekuláló maradiság erőfeszítéseivel szembe megvédelmezni segítsek. Jelszavam az  igazság , fegyverem az erős  meggyőződés  volt minden időben s személyekre való tekintet nélkül törekedtem beváltani azt az igéretet, a mit hivatalba lépésem alkalmával foglaló gyanánt adtam volt, hogy t.i. a szeretet, s az egyház és község iránt önzetlen buzgóság lesznek indokai munkásságomnak.

Azt azonban 3 és 1/2 évi itt létem ideje alatt is nem egyszer sajnosan kellett tapasztalnom, hogy legnemesebb szándékaink is félremagyaráztatnak; hogy nincs helyi sajtónk, vagyis olyan organumunk, mely a közügyek fejlesztésére irányult eszmék hullámait a kellő megvitatás, felvilágosítás vagy éppen tárgyilagos (…) csatornáin át a lakosság minden rétegeibe bevezesse; ezeket a rétegeket hasznosan megtermékenyítse s ezzel társadalmi életünkben egy olyan egészséges közszellem felpezsdülését eszközölje, mely a czivilisatio élő vizeinek legdúsabb forrása volt s az is marad minden időben.

Nos ..? hát e rég érzett szükségleten akar segíteni a >Püspökladány< .

Mint helyi s egyelőre csak 2 hetenként megjelenő lap kicsiny körben fog ugyan mozogni és olvasóit sem a politikával, sem világboldogító bölcselmi nagy eszmék fejtegetésével nem fogja mulattatni: de lesz rá gondunk, hogy mindennek a daczára is tartalomdús legyen s a mi benne nyilvánosságra jön, legalább községünk gondolkodni szerető lakosságában érdeklődést keltsen.

Az ma már különben is túl van minden kétségen, hogy a sajtó helyes irányban vezetve, a kulturális haladás olyan hatalmas tényezője, mely nélkül, főleg nagyobb községekben egészséges élet nem is képzelhető.

Ehez képest a >Püspökladány<  körülbelől a következő rovatok szerint kiván működni:

1. Vezérczikk, – községi, megyei, társadalmi, egyházi vagy erkölcsi olyan eszmék és elvek fejtegetésére, melyek helyi jelentőséggel bírnak; vagy mint közhasznu ismeretek anyagai általános érdeklődésre számíthatnak.

2. Tárcza: szépirodalmi s történelmi közleményekkel.

3. Közgazdasági s egészségügyi rovat, – a tudomány azon vivmányainak ismertetése és népszerüsitése végett, melyek a gyakorlati élettel összefüggésben vannak s népünk öntudatos értelmi fejlődésére termékenyitőleg hathatnak.

4. Hirek, – a napi események registrálására, a mennyiben azok a társadalmi morál s kitisztult finomabb érzék aranyszabályait nem sértik, hanem ezeknek mintegy óramutatóját képezik.

Ezeken kívül szíves készséggel tért nyitok lapomban minden közérdekű eszmecserének, aktuális jelentőségű felszólalásoknak és inditványoknak, ha t.i. azok nem a személyeskedés terén mozognak, hanem a tárgyilagosság medrében haladva, kizárólag közállapotaink javítására irányulnak.

A czél tehát előttem tisztán áll; az utamban álló nehézségekkel is számot vetettem s minden önérdektől ment s egyedül községem fejlődéséért buzgó, de elvégre is nem mindennapi fáradtsággal s szellemi mint anyagi áldozatokkal járó munkámért egyebet nem kérek, mint jóakaratu támogatást. – Abban a reményben, hogy ezt megnyernem sikerül, ezennel utnak inditom a >Püspökladány<-t.

Megjelen minden hónap első és tizenötödik napján.

Előfizetési ár: vidékre postán küldve, vagy helyben házhoz vitetve:

Egész évre ……… 2 forint.

Félévre ……….……1 ’’

Negyedévre ……… 50 krajczár.

Egyes szám ára..… 10 krajczár.

 

Püspökladány 1896. október hó.

Erőss Lajos, kiadó és szerkesztő.”

.

A vezércikket követően a Tárcza nevű rovatban elsőként Igmándi Miklós „Koldus-tanulmányok” című, kissé szatirikus hangvételű írása olvasható. A minden bizonnyal a kor emberét foglalkoztató jelenség kardinális kérdés lehetett Püspökladányban. A cikkben a helyi koldusként számon tartott személyeket mutatja be írója, napi tevékenységüket, jellegzetes ismertetőjegyeiket, a lakosság (vagy a cikk írója) által ráragasztott gúnyneveiket, mint például verebes, a zöld kalapú, feleséges, mosolygós, imádságos koldus, a „huszonötös fiú” stb., vagy a „szamaras ember, a kinek valamikor szamara, taligálya volt.” Az összefoglalóból megtudhatjuk, miből éltek ezek az emberek Püspökladányban, kikről némely esetben azt is megtudjuk, hogy kinek malacza, kinek aprómarhája (van)”. A napi megélhetési forrásukat így foglalja össze a korabeli krónikás: „Itt kolompért (burgonyát), kenyeret adnak, azért bizony nem mindig érdemes befáradni, ott krajczárt adnának, de nagyon hamis a kutya; amott meg pironsággal nyujtják az alamizsnát. És így tovább. Itt-ott az előkelőbb helyeken nagy pénzdarabban együttesen kapják ki az illetményt, a mi természetesen osztoszkodást, nem ritkán egy kis friss perpatvart von maga után. Ilyenkor néha dolgozni is szokott a vezéri bot.” S arra is magyarázatot kapunk a cikkből, milyen települési intézkedés vetette fel a témát, s vezérelte annak megírását. „Nem kell ugyanis hinni, hogy a csufolkodás ördöge beszélt volna belőlünk (…) a mi tollunkat vezérlé az csak a történetirói buzgalom, hogy feljegyezzük e tisztes táborról a mi még feljegyezhető. Mert a koldustestület napjai községünkben meg vannak számlálva. Mint ugyanis titkos forrásból értesülünk, a kor szinvonalára helyezkedni törekvő nemes előljáróságunk, egy három vagy tizenhárom tagu bizottságot szándékozik talán még ebben az évezredben kiküldeni, hogy ez a koldusügyet tanulmányozza, a koldulás megszüntetésének nagy kérdését megoldja. S ha, mint hihető, ez a bizottság munkáját, mint mi ezt a tárcza czikket sikeresen bevégzi, akkor ezek az alakok is végkép elfognak tünni utczáinkról. Azért igyekeztünk őket ez alkalommal learczképezni, hogy utódaink legalább igy arczképcsoportban láthassák ezt a valaha létezett érdekes társadalmi osztályt.” Kötelességemnek éreztem emlékük megőrzését és átadását, hisz a történelemben magam is mindig elsősorban az embert, a személyes sorsokat keresem.

.

A „Püspökladány” lap 1896. október 15-i legelső száma jelentős helytörténeti információkat is rögzített, melyeket Kecskés Gyula hiteles forrásként használt monográfiájában, a „Püspökladány újkori története helyneveiben” című könyvben. Az újság 3. oldalán „Az ev. református egyház új harangjairól” olvashatunk egy alapos összeállítást, melyből megtudjuk, hogy „az a három s a modern technika vivmányai szerént sikerülten megöntött és felszerelt diszes uj harang, melyek május 1-je óta ott a budapesti ezredéves országos kiállítás területén, ország világ előtt hirdetik egyfelől a magyar ipar jó hírnevét, másfelől egy alföldi nagy református vallásu gyülekezet dicsőségét. Ezek a harangok a kiállítás bezártával, tehát már november elején haza kerülvén, tulajdonképpeni rendeltetésöknek át fognak adatni s ércz nyelvökön messze tereket áthatólag zugni fogják azt a régi igazságot, hogy a komoly akarat minden nehézséget legyőz. A történeti valóság konstatálása végett feljegyezzük, hogy az ev. ref. egyháztanács, – lelkész inditványára , – 1894. junius 17-iki ülésében mondotta ki, miszerint elavult; immár sem a czélnak, sem a püspökladányi ev. ref. egyház tekintélyének meg nem felelő harangjai helyett a közel jövőben 3 darab uj harangot öntet s e czélból az öntésre szükséges pénzmennyiséget, – minden pótadó kivetése nélkül – a hivek önkénytes adakozásából óhajtja összerakosgatni.

Akkor még alig 600 forint állván egyháztanács rendelkezésére, (…) a gyűjtés azonnal mégis csak megindult s az eredmény az lett, hogy az egyháztanácsnak 1896. január 19-ikén hozott határozatából kifolyólag, az egyház gondnoka Nagy József úr a „Pozdech József utódai Thury János és fia” budapesti czéggel 3 uj harangra a szerződést január 22-ikén már meg is kötötte. Ezen szerződés értelmében vállalkozó budapesti czég a püspökladányi ev. ref. egyház számára egy „D” egy „G” és egy „H” hangu harangot öntött a melyek (…) bele kerülnek e harangok összesen 5599 (forint) 30 (krajczárba). (…) A pénz ugyan e czélra teljesen összerakva még nincs; de a nagyobb rész igenis meg van s biztat bennünket a remény hogy e község lakosainak áldozatkészsége a hiányzó részt is nem sokára össze fogja hordani.

Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy miután ezek a harangok nem pusztán felekezeti érdekeket szolgálnak, hanem mint tűzjelző harangok a községi közvagyon felett vallás és felekezeti különbség nélkül őrködnek: az ev. ref. egyháztanács az adakozásra igen helyesen nemcsak az ev. ref. hiveket, hanem mindazokat felszólította, a kiknek községünkben valami félteni valójuk van. És az egyháztanács bizodalmában nem is csalatkozott. Ugy róm. kath. mint izraelita vallásu polgártársaink, – legalább ezek közül, majd a mint név szerént ki fogjuk mutatni, – többen a nemes czélra szivesen adakoztak. Kimondjuk azonban, hogy az adakozás forrásai még teljesen kimerítve nincsenek. Mert bennünk az az erős meggyőződés él, hogy különösen az ev. ref. vallásu hivek közöl senkinek sem szabad abból a névsorból kimaradni, mely lapunk hasábjain részint a nyilvános nyugtázás szempontjából, részint azon czélból fog, – már legközelebb, – megjelenni, hogy a hosszu időkön át beszélő tanubizonysága legyen a fiak előtt az apák azon áldozatkészségének, mellyel s jövőnek alkottak. Ne legyen hát senki e községben kinek nevét utódai ebben a névsorban fel ne találhassák! (…) Különben a jókedvű adakozók névsorát, – együtt az adományozott összeg megnevezésével, – jövő számunkban fogjuk közzétenni.”   

Az adakozók névsora valóban megjelent a Püspökladány című lap következő számainak hasábjain, emléket állítva így nagyon sok püspökladányi lakosnak.

Az idézett részek összefoglalják a legfontosabb adatokat a református templom új harangjairól, melyek közül a két nagyobbat az első világháború idején – 1917. július 18-án – hadicélra lefoglalták és elvitték Püspökladányból, s később valamely harctéren talán ágyúként ontották a vért a háború alatt. A harangok rekvirálásáról, illetve korábban a harangok Püspökladányba érkezéséről és templomba szereléséről, valamint sok egyéb helytörténeti érdekességről a Püspökladány Anno helytörténeti honlap  Templomok rovatában olvashatnak.

.

Az újság Hírek rovatából két helyi érdekességet emelnék ki. Az egyik szerint „Községi állatorvos jobb állomásra – Csegére – választatván el, községünk ma ismét állatorvos nélkül van. – A mint értesülve vagyunk a képviselőtestület ez örökös változásnak véget vetendő, legközelebbi ülésében az állatorvos évi fizetését 600 forintra emelte fel s az állomásra pályázatot így hirdetett.” A másik hír szerint pedig Hajduvármegye szept. hó 29-ikén közgyűlést tartott. Reánk nézve azt a fontos határozatot hozta, hogy a Gróf Korniss Károly által építendő vasutra az utadó pénztárból 10.000 forintot ad.”

.

A Közgazdaság és közegészségügy rovatban a püspökladányi szőlőültetésről és a méhészetről szól az értekezés. Ebből megtudhatjuk többek között, hogy „az országos közgazdasági csapás, mely bortermésünket alig 15-20 esztendő óta semmivé tette, természetesen községünket is érzékenyen sujtotta. Szőlőskerteink elpusztultak, a több száz holdra terjedő nagy területeken itt ott elvétve megmaradt egy-egy beteges és satnya borág emlékeztet még arra a boldog időkre, mikor Püspökladányban is bort szürtünk s háztartási s közgazdasági számadásaink bevételi rovatába e czimen kisebb nagyobb összeget előirányozhattunk. A philloxera a hihetetlenek (hitetleneknek?) is keserű tapasztalatokban bizonyította be, hogy van, s ma már ezekre lehet tenni a kárt, melyet ádáz pusztításai folytán szenvedtünk.”

A méhészetről szóló rövid értekezésből pedig kiderül, hogy „különben ritka jó ősz járt az idén a méhekre. Eltelik 10-15 esztendő, míg egy olyan ősz kerül elé, a mikor a méhek szeptember havában is a májusi főhordáshoz hasonlólag gyűjthetnek. És ez az esztendő ilyen volt.”

.

Az egyik szerkesztői üzenet nemcsak az újság címének, de tágabb értelemben településünk nevének írásmódját illetően is fontos lehet számunkra, amit Erőss Lajos így fogalmazott meg: „Miért „Püspökladány” és hogy miért nem: „Püspök-Ladány”? Csak azért a miért: „Budapest” és nem „Buda-Pest”. Különbben az akadémia ebben a kérdésben is, mint sok másban ingadozik; de a helyes nyelvérzék azt diktálja, hogy mindazon szavak összeírandók, melyek között szoros fogalmi kapcsolat áll fent.” Érdekes lehet, hogy még az újság 1897. évi számaiban is írták mindkét formában városunk nevét, azaz szerepel Püspökladány és Püspök-Ladány formában is…  “A név mai írásáról tudjuk, hogy a belügyminiszter 1901. május 30-án 31888. I. sz. alatt kelt rendeletével az 1898. évi IV. tc. 2. §-a és az országos községi törzskönyvbizottság javaslata alapján a Hajdú vm. (vármegye) területén fekvő községek neveinek írásmódját is szabályozta. Községünk nevét Püspök-Ladány helyett azóta írják Püspökladánynak.” – áll Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben című könyvében az erre vonatkozó kiegészítő magyarázat.  Láthatjuk, hogy a köznyelvben is használt forma, a “Püspökladány” megelőzte a jogszabályban rögzített hivatalos formát.

.

További írások olvashatóak a lap első számában a községi takarék-magtár sokakat foglalkoztató problémájáról, a téli vasúti menetrendről és a püspökladányi királyi járásbíróság árverési hirdetményéről is. E lapszám egyetlen hirdetése Baranyai Zsigmond püspökladányi fűszer és vegyeskereskedő szolgáltatásait reklámozza.ű

.

A „Püspökladány” közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi lap 1897 októberében jelent meg utoljára. A II. évfolyam 19. szám “Epilogus”-a így kezdődik: „Mai számunkkal a ’Püspökladány’ egy évi pályafutását bevégezte. De bevégezte rövidre terjedt életét is. A ’Püspökladány’ – legalább ilyen alakban s két hetes időközökben, – többé megjelenni nem fog. A mikor valami derült őszi napon magamat egy esztendővel ezelőtt e lapocska szerkesztésére és kiadására elhatároztam, kilátásaim valami kecsegtetők ugyan akkor sem voltak s közállapotunk meglehetősen aggasztó (…), mindezen tények és jelek bizony valami vérmes reményekre és rózsás álmokra soha nem jogosítottak. De mégis meghoztam és pedig a legbecsületesebb szándék által igazolt lelkes örömmel hoztam meg az áldozatot, abban a feltevésben, hogy sok testi és lelki töredelemmel járó munkám elvégre is polgártársaimnak, illetve közügyeinknek váland hasznára s e csaknem 10.000 lelket számláló község lakosai között sikerül nekem rövid idő alatt párszáz olyan embert összetoborzanom, akiknek szellemi, erkölcsi s mindenek felett anyagi támogatásával lapomat mostani formájában tarthatom fent, hanem a mi végczél gyanánt előttem lebegett, ujesztendőre ki is bővíthetem, illetve heti lappá fejleszthetem.” Mint láthatjuk, Erőss Lajos hangot ad csalódottságának, és összeveti kezdeti reményeit a szomorú valósággal. Megvallja azt is, hogy a püspökladányiak nemcsak passzivitást mutattak a helyi lap megjelenésével kapcsolatban, de érthetetlen módon időnként támadták is emiatt, ahogy ő fogalmazott “bár önzetlen munkásságomért nem egyszer öltögette felém nyelvét a rosszakarat s dobálta sáros parittyaköveit a rágalom: bizvást elmondhatom, hogy ezek ugyan nekem egyetlenegy éjszakai nyugalmamat sem zavarták meg, se munkakedvemet el nem vették. (…) fejem az igaz mondásért való betörettetésekhez annyira hozzászokott, hogy mint hajdan Anteus a földtől, azokból a méltatlan bántalmakból én is ujabb, meg ujabb erőt nyertem. Miért? Azért, mert oknélkül soha senkit meg nem támadtam; az igazságtól sem jobbra, sem balra el nem hajlottam.”  Ami a megszüntetés valódi oka lehetett, az hogy, bár voltak szellemi és erkölcsi támogatói, de  “csak egyetlen feltevésemben csalatkoztam. Abban nevezetesen, hogy törekvésemet a nagy közönség is méltányolni fogja s annyi előfizetőm legalább is akad, hogy a lap élete anyagilag biztosítva leend. Ezt vártam, ezt reménylettem! Reményem azonban meg nem valósult. Alig 3 havi hírlapírási munkálkodásom után ugyanis arról kellett meggyőződnöm, hogy mi még egy ilyen lap fenntartására szellemileg elég erősek nem vagyunk. …… Lelkesedtem, dolgoztam, buzdítottam s… fizettem tehát egy teljes esztendeig…! de mert vagyonom nincs s azok közé tartozom, – Istennek legyen hála! – kik eszök, szorgalmok s munkájok után élnek: tovább immár nem rongálhatom anyagi érdekeimet, hanem kedvetlenül bár, de bevonom a vitorlákat… beszüntetem a “Püspökladány”-t.”

Erőss Lajos az újság írásairól, szellemiségéről, saját újságírói stílusáról ezt is elárulja: “A “Püspökladány” (…) ha talán olykor-olykor darázsfészekbe nyult is s egyeseknek kellemetlen perczeket szerzett, azt ne higyje, ne gondolja senki, hogy ezzel közügyeinknek ártalmára lett volna. Azt senki szememre nem vetheti, hogy valaha a személyeskedés vezetett volna. Én csak a közjót tekintettem; ahoz pedig joga van szólni mindenkinek s jaj! annak a községnek, vagy társadalomnak, ahol ettől a jogtól, vagy annak gyakorlásától a nagy közönség elzáratik.”   

Végül a püspökladányi újságírás jövőjére is tesz utalást, mikor ezt írja Epilogus-ában:  “Jönnek talán majd a közel jövőben kedvezőbb idők s a nagyközönség is meggyőződik arról, hogy Püspökladánynak egy heti lapra van szüksége.” Erre végül legközelebb majd csak 1911-ben került sor a Püspökladány és Vidéke folyóirat első szériájának megjelenésével. De ez már egy következő fejezet a helyi sajtótörténelem lapjain…

*

Erőss Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke (Forrás: Vasárnapi Újság 1908/40.)

.

Erőss Lajos, a folyóirat-alapító lelkipásztor

.

Erőss Lajos 1857-ben született a Bihar vármegyei Darvas községben. A helyi iskola elvégzése után a Debreceni Kollégiumban tett érettségi vizsgát, majd a debreceni teológia hallgatója lett. 1883-ban a bázeli és berlini egyetemen fejezte be tanulmányait. 1893-1899 között Püspökladány református lelkésze volt, ez idő alatt településünkön számos érdem fűződött nevéhez. 1894-ben a földet követelő nincstelenek mozgalmát támogatta és elérte, hogy a vallásalapítvány – szakítva a régi hagyományokkal – már nem csak a nagybérlőknek adta haszonbérbe a határt. Így osztották ki 1895-ben az első kisbérleteket Püspökladányban, a Battonyáson. Ugyanezen évben kezdeményezésére két tantermes iskola épült, 1896-ban pedig a református egyház régi, elhasználódott harangjait cseréltette le a millenniumi ünnepek alkalmából, s az ő nevéhez fűződik az első püspökladányi helyi újság kiadása is.

Erőss Lajos (Győrfi Lajos alkotása)

Erőss Lajos (Győrfi Lajos alkotása)

Erőss Lajos 1899-ben került el Püspökladányból, s a debreceni főiskola teológiai tanára, majd 1908-tól a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke lett. Hirtelen betegségben, váratlanul hunyt el 1911-ben. Végrendelete szerint Püspökladányban temették el. Erőss Lajosról utcát neveztek el, s ma már református általános iskola is viseli a nevét városunkban.

.

Megyaszai Szilvia

honlap-szerkesztő

*

A “Püspökladány” folyóirat utolsó számáról itt (ide kattintva) található egy korábbi összeállítás

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz