Arborétum

*

Híd a puszta közepén

 

Néhány évvel ezelőtt, püspökladányi amatőr képzőművészek alkotásain láttam először egy különleges öreg kőhidat, amely alatt nem vizet, hanem füves területet ábrázoltak. Felkeltette az érdeklődésemet a különleges építmény és hamarosan több információra is szert tettem róla. A beszélgetés során kiderült, hogy a – Püspökladánytól alig néhány kilométernyire található – Zádor-hidat örökítették meg az alkotók. A Zádor név ugyan ismerősen csengett az Ágota históriákból, ám a nagy jelentőségű kőhídról ezelőtt nem hallottam. A rég letűnt kort idéző építmény már több mint 200 éve itt áll, s bár a víz ereje egyszer megcsonkította, még ma is lenyűgözi monumentális méretével az arra járókat. Az egykori – Szolnokot Debrecennel összekötő – kanyargós postaút Karcag és Nádudvar között elterülő szakaszán, a hajdani vízi világ mementójaként áll a különleges kőépítmény.

A pusztából kiemelkedő Zádor-híd biztosította egykor az utazóknak a Zádor-éren való átkelést. Formáját tekintve az építmény a több mint 20 évvel később épült hortobágyi kilenclyukú hídra emlékeztet. A boltívek, a pillérek, a könyöklők, a vízelvezető vályúk és a feljárók is hasonló kialakításúak, csupán annyi a különbség, hogy a fénykorában szintén 9 íves Zádor-hídnak egy áradás mindkét oldalát elmosta, így vált 5 ívessé.

A nagy alföldi vízrendezések előtti tiszai áradások rendkívül megnehezítették az emberek közlekedését ebben a térségben. „A régi Sárrét világa” című könyvében Szűcs Sándor is említést tett a Tisza árhullámainak vonulásairól. „A Tiszaszőlősnél partot bontó víz a Tinósdéren, Oktalanlaposán és a Zádoréren jött. A Tiszadobnál kilépő áradást pedig a Hortobágy folyócska szállította. Ennek medre mentén Karcag és Nádudvar közt az Ágota csárdáig nyúlt fel a Nagysárrét s rokonságot tartott a kunmadarasi nagy réttel és a hortobágyi morotvákkal.”  Rengeteg időszakos vízjárású vízfolyás, ér hálózta be egykor a településünk környékét, melyek időnként részlegesen, vagy teljesen kiszáradtak. A nagyobb jelentőséggel bíró vízfolyások fölé kezdetben fahidakat építettek az itt élők.

A néphit szerint Zádor vitéz volt, aki az első fahidak egyikét építtette, hiszen a mai Ágota-halom tetején épült csárdában lakott kedvese Ágota, akitől a sebes Zádor-ér elválasztotta. A vitéz fahidat építtetett, hogy láthassa a lányt. A pár hamarosan összeházasodott, majd nem sokkal később a vitézt hadba szólították. A férj távollétét kihasználva, Kara János elszerette Ágotát. Nem telt sok időbe, hogy Zádor vitéz fülébe is eljusson kedvese hűtlensége, rajta ütött a szerelmeseken. Kara János elmenekült, de a vitéz addig üldözte, míg leesett lováról és a mocsárban lelte halálát. A területet ma is Kara Jánosnak hívják.

 Egy másik ismert história Szent László királyunk idejéből való, ami két kun fiatal szerelméről szól, a történetbe foglalva Zádor, Ágota, Karajános, Asszonyszállás és Bengecsek helyneveket.

A Keve vezér törzséből származó Zádor vitéz Túrkevén lakott. 1093-ban Szent László király szentföldi hadjáratba szólította a vitézeit, ezért Zádor az ütközet előtt hatalmas mulatságot szervezett otthonában. Ohat Márton özvegye és annak szépséges leánya Ágota azonban távol maradt a mulatozástól. Asszonyszállás nagyasszonya – aki a Hortobágy szélén, egy halom tetején épített kastélyban élt megbetegedett és lánya ápolta őt, ezért nem tudott eleget tenni a meghívásnak. A nagyasszony kárpótlásul meghívta a jó vadász hírében álló vitézt, hogy a területükön elszaporodott kártékony vaddisznókat ritkítsa meg. Zádor örült a felkérésnek és élt a lehetőséggel, hiszen így közelebb kerülhetett az asszony szép lányához.

A király serege Nagyváradon gyülekezett és útközben a vitéz betért Asszonyszállásra is a zsákmányul ejtett vaddisznókkal, melyeket egy halom és ér mellett ejtett el. Azóta a halom és az ér is a Zádor nevet viseli. A fiatalok szerelembe estek és eljegyezték egymást, mielőtt az ifjú vitéz elindult Nagyváradra. Egy tót vezér fiának, Turgonynak szintén tetszett Ágota és nem nézte jó szemmel a románcot. A hadba induló vitéz a lányt hűséges emberére, Kara Jánosra bízta. A nagyasszony hamarosan belehalt betegségébe és a gyász időszakára Ágota megvált jegygyűrűjétől. A gondosan elzárt ékszert azonban Kara János – Turgony biztatására – ellopta és a zsákmánnyal Nagyváradra sietett, hogy Zádornak bizonyítsa a lány hűtlenségét. Mivel nem hitt neki a vitéz, Kara bérgyilkost fogadott, hogy megmérgezze őt, majd hazatért. A gaztett azonban meghiúsult és a merénylőnek, Bengecseknek kellett meginnia a mérget. A lány közben otthon édesanyját gyászolta. Egy nap egy koporsó érkezett Nagyvárad felől, amelyben (a kísérők elmondása szerint) az öngyilkosságot elkövetett Zádor vitéz teste feküdt. Miután Turgony és Kara János úgy vélte, hogy tervük sikerrel járt, el akarták rabolni a lányt, Zádor azonban már várta a cselszövőket. Turgonyt a közeli tóba fojtotta a vitéz, majd üldözőbe vette a lovon menekülő Kara Jánost, aki abban a mocsárban lelte a  halálát, amit később róla neveztek el. A hadjárat a király halála miatt elmaradt, ezért Zádor visszatérhetett kedveséhez, s még aznap feleségül vette szépséges menyasszonyát.

A fiatal pár szerelmi története szájról szájra terjedt az eltelt évszázadok alatt és mára több változata maradt fenn. Ágotát mindig a róla elnevezett területhez kötik, de Zádor karcagi, túrkevei, és törökszentmiklósi vitézként is megjelenik az elbeszélésekben. Hogy a történetnek van-e valóságalapja, nem lehet tudni, de annyi biztos, hogy hűen lefestik a Püspökladány-Nádudvar-Karcag közötti egykori vízjárta vidéket. A terület azonban nem csak erről a romantikus történetről ismert, hiszen betyárok garázdálkodtak egykor a környéken. „Karcag és Nádudvar között a Tolvajos és a Bengecsek rétjében szintén laktak, innen tartották szemmel a Pest-Debreceni országút utasait, vámot szedvén tőlük.” – jegyezte le Szűcs Sándor „A régi Sárrét világa” című könyvében, a postaúton fosztogató betyárokról. Az Ágota-csárda is a betyárok kedvelt rejtekhelye volt, állítólag az asztalába még Rózsa Sándor is bevéste nevét. Az épület mestergerendája mentén húzódott a két megye határa, ezért a bűn útjára tévedt vendégek innen szemmel tarthatták a postaút mindkét oldalát, veszély esetén pedig a másik megyében leltek menedéket. A legenda szerint a máig meglévő karcagi Morgó csárdából alagút vezetett ide és ezen át is eliszkolhattak a betyárok a pandúrok elől, bár ezt nehéz elképzelni a hatalmas kiterjedésű vízzel borított területek miatt.

Az időszakos vízfolyásokon történő átkelés megkönnyítése érdekében többször építettek fahidakat, többek között a sebes Zádor-éren is. Az itt lévő hídról elsőként egy latin nyelvű jegyzőkönyv tesz említést 1783-ban, a Zádor folyócskán átívelő fahidat ekkor Góc István ácsmester renoválta. A fa átkelők azonban nem bizonyultak időtállónak, folyamatos karbantartásra volt szükségük. Felmerült tehát az igény egy kőhíd építésére, amire József nádor 1806-ban adta meg az engedélyt Karcag városának.

A Zádor-hidat – Bedekovics Lőrinc mérnök tervei alapján – Magorányi József egri kőművesmester készítette 1806-1809 között, helyi téglákat és a Bükkből hozott köveket felhasználva hozzá. A 40 öl (mintegy 80 méter) hosszú híd elkészültekor a legjelentősebb kőhídnak számított hazánkban. A híres hortobágyi kőhídhoz is mintaként szolgált a Zádor-híd, ezért többek között emlegetik a hortobágyi kilenclyukú híd bátyjaként is. A masszív kőépítmény 20 évig állt ellen a vizek ostromának, egy 1830-as áradás azonban mindkét oldaláról elsodort két-két ívet. A híd összeomlása megbénította a közlekedést a postaúton, ezért az átkelés biztosítására átmenetileg egy fahidat építettek fel. A felújítás 1833-ban kezdődött, ekkor nyerte el a Zádor-híd a mai (5 íves) formáját. Az alföldi vízrendezések során azonban, rövid időn belül az időszakos vízfolyások, a mocsaras vidékek nagy része is eltűnt a területről, így került a híd a puszta közepére.

A kultúrtörténeti értékként is jelentős hidat 1976-ban nyilvánították védetté, a környezetében lévő 71,5 hektáros szikes pusztával. A vízszabályozás után a Zádor-érrel együtt eltűnt az itt található Zádor-halom és Zádor-erdő is. A terület kiszáradásával a talaj jellegzetességei megváltoztak, ma legjellemzőbb a cickafarkos- és ürmös szikes puszta. Növényvilágának jellemzői a heverő seprőfű, a seprűparéj és a nedves foltokon az év nagy részében látható ecsetpázsitos rét. Az emberkéz alkotta csatornákban azonban napjainkban is jelen vannak a nád és gyékényfélék, melyekben a nagy kócsag, fehér gólya és a szürke gém is megtalálta élőhelyét, hogy egy letűnt világra emlékeztessenek bennünket. A vízimadarakon kívül, a puszták jellegzetes és fokozottan védett madarával, a túzokkal és a szintén veszélyeztetett székicsérrel is találkozhatunk a közeli szántóföldeken, valamint számos ragadozómadár is látható a környéken.

A puszta közepén álló híd a régi postaút és a múltbéli nagykunsági vízi világ emléke, ami vonzó turista célpont lehet. A Zádor-híd Karcag felől arról az utcáról közelíthető meg, ahol az 1859-ben épült, Gál-féle szélmalom is található. A város határától néhány száz méterre az út kettéválik, de egy tábla jelzi, hogy merre található a műemlékhíd. Az aszfaltozott úton hatalmas kátyúkat kell kerülgetni, majd az utolsó szakaszon egy poros, göröngyös úton érkezhetünk a célhoz. Püspökladány felől a régi sóútról (az árokhát útjáról), az Ágota-hídon keresztül is eljuthatunk a kőhídhoz, bár a műemlék fahídon ma már jókora lyukak éktelenkednek.

A Zádor-híd tetejéről szemrevételezve a végtelennek tűnő síkságot, néhol még ma is felfedezhetjük az egykori vízfolyások nyomait. Folyómedrek, a víz építette magaslatok, más néven laponyagok, valamint emberkéz alkotta kunhalmok, többek között a kiemelten védett, ritka növényfajokban gazdag Pincés-halom (a Nagykunság legépebben megmaradt halma) és a löszgyeppel borított Kis Gergely-halom teszik változatossá a tájképet.

Mindent összevetve, a közlekedési nehézségek mellett a nádasokkal tarkított terület egykor igen gazdag állatvilágot rejtett, hiszen még a legnehezebb időkben is táplálékot találhattak itt az emberek. Emellett a sűrű növényzet menedéket nyújtott a lakosságnak a török időkben, de a menekülő betyároknak, táltosoknak, nádi boszorkányoknak is és titokzatos, misztikus legendák bölcsőjévé vált. A lecsapolással több vízhez köthető népi mesterség is megszűnt, ezért gyökeresen megváltozott az emberek élete, a kiszáradt területek lassan legelőkké és szántóföldekké alakultak. Képletesen szólva tehát a puszta közepén álló Zádor-híd nem csupán egy építmény, hanem a múlt és a jelen, valamint a legendák és a valóság közötti kapocs, amire – míg áll –  emlékeztetni fogja az utókort.

Katona Csilla

 

.

„Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak

a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes.”

                                                                                              (Wass Albert)

*

Galéria:

Fotók: Katona Csilla

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Szent Ágota-puszta

 

Ágota-puszta

 Püspökladány észak-nyugati határrészénél, Ágota-pusztán található a Hortobágyi Nemzeti Park legdélebbi területe. A közel 5 ezer hektáros pusztaegységet Északon és Nyugaton a Hortobágy folyó, keleten a Makkodi-csatorna, délen pedig a vasút és a 4-es főút határolja.

A Tisza szabályozása előtt mocsaras, lápos vidék volt itt és a vízmosások nyomai még ma is felfedezhetőek. Több 2-6 méteres víz építette magaslat, laponyag, valamint emberkéz alkotta kunhalom (5-10 m) töri meg a tájkép egyhangúságát. A Lapos-halom, a Hegyes-halom, a Kék-halom, a Boda-halom, a Rév-halom, a Mérges-halom és a legnevezetesebb a tájegység nevét viselő Ágota-halom, szinte mindegyike az emberi rombolás áldozatául esett valamilyen mértékben.

A puszta olyan életközösségeket rejt, ami egyedülálló, ezért válhatott a Hortobágyi Nemzeti Park részévé 1973-ban. Természetvédelmi oltalom alatt áll a terület, hiszen számos olyan védett és közöttük néhány olyan fokozottan védett növény és állatfaj található itt, amelyek különös értékeket képviselnek a hazai növény és állatvilágban.

A vadvizeken kora tavasszal a vonuló madarak pihennek és táplálkoznak, október-novemberben pedig darucsapatok vernek itt ideiglenes tanyát. A puszta állatai közül kiemelten védett a túzok és ugartyúk, növények közül pedig az erdélyi útifű, amely a hortobágyi területek közül a legnagyobb számban itt fordul elő. A különböző fajok élőhelyei szigetszerűen találhatók a területen, hiszen az Ágota-puszta egy mozaikos terület. A múltban a Sárrét részeként számos ér szabdalta át, voltak itt időszakos és állandó vízterek, valamint szigetek. Csapadékosabb években még napjainkban is láthatóak az egykori érvonulatok.

Az Ágota-puszta tájképét a Farkasszigetben 1924-ben létrehozott erdő teszi változatossá. A 400 hektáros területen, az Erdészeti Tudományos Intézet Kísérleti Állomásának munkatársai az elmúlt évtizedekben a szikfásítás területén nemzetközi hírű kutatómunkát végeztek és teszik ezt napjainkban is. Emellett egy csodálatos erdőt hoztak létre, ahol a városlakók egy hosszú séta során feltöltődhetnek.

Ágota-puszta területén azonban mély sebeket ejtettek az elmúlt évtizedek. Az 1950-es és 60-as években a Hortobágy termelésbe vonásának egyik legradikálisabb próbálkozásaként, rizsgátakat és gyepöntözéses rendszereket hoztak létre a puszta egyes területein. Ezzel a lépéssel a növénytermesztéssel érintett területeknek a nagyságát kívánták növelni, az addig általánosan a Hortobágyra jellemző legeltetéses állattartás rovására. Körülbelül 10 hektár nagyságú parcellákat jelöltek ki a megfelelő területeken, felületüket kiegyenlítették és árok-, valamint csatornarendszerrel vették körül. Rövidesen kiderült, hogy nem kifizetődő a rizstermesztés és újra visszatértek a legeltetéses állattartáshoz. A csatornák elszállították a területről a csapadékot, száraz és pangó vizes területek is kialakultak. A megmaradt árkok elgazosodtak és megjelentek az özönnövények. Ilyen például a gyalogakác főleg a hullámtéri területeken, valamint a keskenylevelű ezüstfa, vagy más néven olajfa, ami hatalmas tüskéivel rendszeres sérülést okozott a legelő állatoknak.

A Hortobágyi Nemzeti Park egy Európai Uniós pályázat segítségével próbát tett a sajátos pusztai tájkép visszaállítására. Nagyszabású munkálatok keretében, 2012. augusztus 24. és szeptember 14-dike közötti időszakban betemették a csatornákat, beton átereszeket, zsilipeket, valamint libafürösztő medencéket bontottak el. Ezzel a beruházással a hagyományos gazdálkodás helyreállítását, valamint a védett és fokozottan védett növények hosszú távú megőrzését kívánták elősegíteni.

Az ágotai postaút

 Természeti szépsége mellett azonban történelmi jelentősége is kiemelkedő a területnek, hiszen Ágota-puszta településünk egyik legrégebbi része. Jelentős közlekedési út vezetett keresztül a pusztán, amely ma is járható. A Szolnok, Karcag, Nádudvar, Szoboszló és Debrecen településeket összekötő szakaszt postaútnak nevezték. Ebbe pedig – a Hortobágy folyótól mintegy 100 méterre – az Erdélyből érkező sószállítás fő útvonala, az árokhát útja csatlakozott bele.

A korabeli ló vontatta szekerekkel mintegy másfél nap kellett a Debrecentől a Tiszáig tartó útvonal megtételéhez. Az 1700-as években ezért több csárda is épült az út mentén, a fáradt utasok és a lovaik megpihenésére. A Révzugban például az itt állomásozó vendégek legeltették állataikat.

Az Ágota puszta észak-nyugati részében, ahol napjainkban a Hortobágy folyó természetes medréből, emberkéz alkotta csatornában folytatja tovább útját, ott található az Ágota-halom, melynek tetején a hírhedt Ágota csárda állt. Számtalan legenda, monda maradt fenn erről a területről.

Egyes feltételezések szerint a halom tetején egykor Szent-Ágota tiszteletére emelt kápolna állt, amit a reformáció idején bontottak le. Mások szerint viszont zárda volt itt, amit a török időkben romboltak le és korábban egy Ágota nevű kun leány apácaként raboskodott itt. Az épület köveiből az 1700-as évek elején a karcagiak építették fel a csárdát, ami az l950-es évekig működött.

A néphit szerint a csárdában lakott Ágota, a karcagi Zádor vitéz kedvese. A sebes Zádor-ér gyakran kiöntött medréből, s mivel szíve kedveséhez húzta, Zádor vitéz fahidat építtetett, hogy láthassa a lányt. Zádor és Ágota szerelmi történetének azonban emellett számos változata maradt fent.

  A két megye határán álló csárda félelmetes hírnevét annak köszönhette, hogy a betyárok kedvelt rejtekhelye volt. A bűn útjára tévedt vendégek az ivóból szemmel tudták tartani az út mindkét oldalát, és adott esetben a másik megyébe menekültek az igazságszolgáltatás elől. Állítólag a csapszék asztalába az ország legismertebb betyárja, Rózsa Sándor is bevéste a nevét. Az épület lebontása után pincéje padlója alatt 30 emberi csontvázat fedeztek fel, de a halom többi része is számos tragikus titkot rejthet még.

Az Ágota-híd

 A csárda mellett haladó úthoz tartozott a Hortobágy folyón átívelő híd, melynek keletkezése az idők homályába vész. Legkorábbi utalások szerint a török uralom végén lerombolt híd helyére, a Rákóczi szabadságharc során a Kamara többször is próbát tett átkelő létesítésére. A Tokaji uradalom egy 1747-ből származó jelentésben említést tett arról, hogy itt egy malmot és egy hidat kíván építeni és az anyagát gyűjtik. Néhány évtizeddel később pedig már uradalmi vámszedő helyként üzemelt. Az idők során többször megsemmisült és újra felépítették. Az 1848-49-es Szabadságharc során például Kossuth Lajos, a visszavonuló csapataival romboltatta le a hidat az orosz hadsereg előtt, ám 1850-ben már ismét működött.

A jelenlegi kőpilléreken nyugvó, vasvázas fahidat 1894-ben építették. Mivel járófelülete fából készült, rendszeres karbantartást, felújítást igényelt. A járműforgalom azonban 1969 után, a 4-es főút megépülését követően elkerült az Ágota-puszta déli részére. Az átkelőhely és postaút így elvesztette jelentőségét. A hidat, ami jelenleg is Püspökladányhoz tartozik, műszaki emlékké minősítették. Jelentőségét az is bizonyítja, hogy egy pályázat, valamint a környező települések és a két érintett megye önkormányzatának segítségével a híd megújulhatott.

Az idők során járhatatlanná vált, lepusztult Ágota-hidat 1996-ban, mintegy 11 és fél millió forintból teljesen felújították. Az azóta eltelt időszakban sajnos a híd járófelületének faanyagát az időjárás viszontagságai és a kártevők ismét kikezdték.

Az Ágota-híd felújítása 1996-ban

A felújított Ágota-híd átadása

Az Ágota-híd átadása 1996-ban

 

Ágota-puszta legnagyobb értéke múltjában, a területet övező legendákban rejlik, ám mégis a változó idők során kialakult páratlan növény és állatvilága tette méltóvá arra, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park részévé váljon. A védettséget élvező fajok miatt az Ágota-puszta egy része fokozott védelem alatt áll, amely nem látogatható, a többi területrész azonban a kirándulók számára a régi sóúton vagy postaúton is megközelíthető, ahol elődeink évszázadokon keresztül közlekedtek Karcag és Nádudvar irányába.

 

 

Katona Csilla

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Püspökladány – Arborétum  című kiadvány (1983.)

*

A kiadvány teljes terjedelme bemutatásra kerül (szöveggel, képekkel).

A kiadványt, annak tartalmát Dr. Kapusi Imre erdőmérnök, az ERTI vezetője szerkesztette 1983-ban.

 

*

Kérem lapozzák fel a kiadvány virtuális lapjait, ismerjék meg a Püspökladányi Arborétum és az ERTI történetét, országosan  elismert szakmai vezetőinek munkásságát és érdemeit, valamint tekintsék meg az Arborétumról készült 30 éves felvételeket.

M. Szilvia

*

 

 

***

A Farkassziget lepkefaunáját bemutató könyv ajánlóját a Könyvespolc menü Farkassziget lepkéi fejezetében olvashatják.

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz