Piac

***

Piactér, piac:

A mezővárosi rang megszerzése után fellendült Püspökladányban a vásártartás, amit évente 4-szer tarthattak. Ekkor a piactér a Református templom és a régi községháza (a mai bíróság) közti területen helyezkedett el. A új községháza megépülése (1851) után az előtte lévő területet jelölték ki piactérnek, így a ref. templom és a régi községháza közötti régi piactér fokozatosan megszűnt, ebből lett a későbbi templomkert.

1892-1946 között a mai Hősök terén tartották a heti két vásárt és a 4 országos kirakodó vásárt.

1946-ban a Hősök terét befásították, a piac a baromfipiac mellé a Rákóczi u. 1-19. számú házai elé került. Pár év múlva átkerült a Szabadságtérre. Közkívánatra visszakerült a központba, a Kossuth u. 1. alatti telekre, innen a Rendelőintézet építése miatt került a Bocskai u. 13. sz. telekre.

(Forrás: Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben)

***

TUDOD-E?
- Piaci szabályok az 1800-as évek vége felé, mikor is  Ladány megkapta a vásárjogot
“Sok esetben a vásártéren kívül kötött egyezségeket hivatalosan nem ismerték el szabályos adás-vételnek, és ha ilyesmiből kár származott és pert támadt, hamar megmondták, hogy ” magam kereste kár, éljen vele”. . . .  . a helyi lakosok érdekeinek védelmére szabályozták az elővásárlást is.
A vásárokon általában 10 óráig kereskedők nem vásárolhattak, idegen kereskedők, kofák pedig még későbbig. . . . . .például az alkut másik vevőnek csak abban az esetben lehetett megzavarnia,  ha ráígért, azaz többet akart fizetni a kérdéses áruért, min a korábbi vevő. A ráígérést mindig állnia kellett, visszalépés ne volt lehetséges. Ha az alku megegyezésben végződött (elcsapás, kézbe csapás) mindkét fél részére kötelező volt.”
(Forrás: Dankó Imre: Püspökladányi Tanulmányok 1996.)
***

Ahogy mi emlékszünk:

- “Emlékszem a Bocskai utcai piac nagy kőkerítésére, óriási piros betűkkel fel volt festve az oldalára egy CASCO felirat.” (Sz. Edit)

- “Én is emlékszem rá. A kőfal hosszúnak és nagynak tűnt.” (B. Anikó)

-  ”Volt ott egy kis bolt is bent, meg egy tápbolt.” (M. Ildikó)

Tovább a friss hozzászólásokhoz