Élettörténetek

2017.08.20.

.

Aki helyesebben lát Leonardo da Vincinél…

Látogatás Győrfi Lajos szobrászművész műhelyében

(Írta és fényképezte: Megyaszai Szilvia)

.

Gyerekkorom óta nagy csodálattal tekintek az irodalom- és képzőművészet nagy mestereire, akik képesek könnyet csalni a szemünkbe néhány verssorba formált költői képpel, akik egy üres vászonra varázsolják a bennük élő, de bennünket is körülvevő világ hangulatait, benyomásait, illetve akik egy puszta kőtömb, egy rideg márványtömb belsejében is meglátják a lágyan omló drapériák fodrait.

Így mérhetetlen volt az örömöm, amikor a napokban ellátogathattam egy szobrász műhelyébe, oda, ahol maga a műalkotás születik, ahol az alkotó keze alatt megformálódik a csoda, s ahol hetekig, hónapokig fejlődik mindaddig a pillanatig, amíg el nem készül. A látottakat és benyomásaimat pedig örömmel osztom meg olvasóinkkal is. S amennyiben a címben szereplő kijelentésem megalapozottságára is kíváncsiak lennének, kérem, tartsanak velem…

*

Püspökladányt méltán nevezhetjük a szobrok városának, hiszen számtalan szebbnél-szebb köztéri alkotás található a közterein, a közintézményeiben (melyekről ITT olvashatnak), emellett attól a ténytől is vitathatatlanul különleges, hogy „saját” szobrásszal, egy elismert alkotóval is büszkélkedhet, aki 1985 óta él és alkot városunkban.

A Püspökladányban élő és alkotó Győrfi Lajos szobrászművésznél 2017. augusztus idusán tettem látogatást – az élmény megosztása érdekében szokásom szerint családommal – aki barátsággal fogadott. Nagy megtiszteltetés volt számomra a – többek között – Holló László-díjas, Kölcsey Ferenc-díjas, Magyar Örökség-díjas alkotó vendégszeretetében részesülni, mivel ezen élménygyűjtés régi vágyaim között szerepelt. Annál is inkább, hiszen 2015 novemberében egy Győrfi Lajos által készített kisplasztikát – az akkor utoljára adományozott Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Önzetlenség-díját megtestesítő, a saját vérével fiókáit etető pelikán madár kompozíciótvehettem át a Megyei Közgyűlés Elnökétől, s így válhattam magam is egy saját Győrfi-alkotás büszke tulajdonosává, mely elismerésnek dupla értéke lett ezáltal számomra.

Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Önzetlenség-díja, Győrfi Lajos alkotása

Győrfi Lajos műtermében járva nemcsak esztétikai élményben, de valóságos időutazásban is részem lehetett, s elmerülhettem a múlt „tengerében”. A műteremben ugyanis Győrfi Lajos szinte valamennyi szobrának, domborművének és egyéb alkotásának tervei, tanulmányai, vázlatai és kisplasztikái között járva egy térben és egyszerre láthattam együtt Magyarország és számtalan más ország településén felállított alkotásait az egykori királyokról, költőkről és egyéb jelentős történelmi, irodalmi és közéleti személyekről. A gyönyörű, elsősorban figurális műalkotások megtekintése mellett az alkotás folyamatába is bepillanthattam a művész „tárlatvezetése” során, s nemcsak maradandó élményekkel, de lélekben feltöltődve távozhattam az „utazás” végén.

A beszélgetésünk során Lajos mesélt a munkájáról, a gyökereiről, a művészetéről, melyet röviden ekképpen tudnék összefoglalni:

Győrfi Lajos 1960-ban született Karcagon, a család legkisebb gyermekeként. A budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol 1985-ben diplomázott. Ezután került Püspökladányba, ahol ugyanebben az évben készítette el első nyilvános köztéri szobrát, a református templom parkjában álló Ádám szobrot, melyet a település várossá avatásának alkalmából adtak át a nagyközönségnek.

Győrfi Lajos elsősorban köztéri szobrásznak vallja magát. Az ihleten túl természetesen kötik a megrendelések, a helyszín és a tér, de nagyon fontosnak tartja a hitelességet is, ezért történelmi és egykor élt közéleti személyek esetében alkotás előtt mindig alaposan tanulmányozza az adott korszak történelmét, az ábrázolandó személy életútját, s természetesen a fennmaradt képi ábrázolásokat is. Lajos szerint a stílusok, az alapok ismerete igenis alapvető a művészetben, s ezért sem elhanyagolható a folyamatos tanulás, a tájékozottság, illetve a múltba tekintés sem. A szobrásszal társalogva azonnal magával ragadott az, amilyen széles látókörű történelmi ismeretekkel felvértezve mutatja be és ábrázolja az általa megformált személyeket, illetve témákat. Minden, általa ábrázolt személyről, vagy korszakról hosszan mesélt, egy-egy szobra előtt megállva, s pillanatok alatt elindultam vele egy különleges időutazáson.

Győrfi Lajos a magyar szellemiség képviseletét, a nemzeti identitástudat fontosságát minden alkotása során fontosnak tartja, s ez meghatározza azt is, milyen felkérést fogad örömmel megrendelései során. Lajos nem tartja magát modern szobrásznak, nem részesíti előnyben az elvont, absztrakt ábrázolást, s ezt a műtermében sorakozó, a lényeget, a részletet megragadó gyönyörű figurális alkotásai is bizonyítják.

Győrfi Lajos érdeklődésemre elmondta, hogy egyik kedvenc témája a lovak ábrázolása, s lovas szobraira a legbüszkébb. Legmonumentálisabb alkotása is e témában született, mégpedig a Párkányban (Szlovákia) álló lovas szobor Sobieski János lengyel királyról (A párkányi csata emlékműve, 2008). A lovak iránti szeretetét gyermekkorától datálja, hiszen édesapja csikós volt, s testvéreivel együtt ebben a közegben, a Karcaghoz tartozó Kunlaposon nőtt fel. Bár felmenői között nem voltak a művészet különböző ágaiban tevékenykedő ősök, a négy testvér közül három mégis ebben a műfajban jeleskedik. Győrfi Lajos és bátyja, Sándor szobrászok, egyik nővére pedig keramikus. A kun ősök mellett székely felmenőkkel is rendelkezik, mégis – a Karcag mellett fekvő Berekfürdő után – a Hajdú-Bihar megyei Püspökladányban talált otthonra, s itt teljesedett ki munkássága.

Győrfi Lajost a számára legkedvesebb alkotása felől is faggattam, s ő természetesen nehezen tudott közülük választani. Számára mindig a legutolsó munkája a legkedvesebb, melyen rendszerint reggeltől estig dolgozik. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy nagyon közel áll a szívéhez – a lovas szobrai mellett – a budapesti Corvin-közben álló 56-os pesti srác szobra is, melyet 1996-ban készített. A szobor nyolc nap alatt készült el, de az akkori rezsim a megrendelés ellenére sem akarta engedni a kihelyezését, s fegyveres őrök akadályozták, hogy az alkotást a téren felállítsák. Végül a tömeg nyomására kerülhetett rá sor, s áll a szobor azóta is a Corvin-közben, emlékeztetve az 1956-os szomorú eseményekre. Győrfi Lajosnak több mint 220 köztéri szobra áll Magyarországon és külföldön, Püspökladányban 29 köztéri szobra található, a domborműveket is beleértve. Püspökladány arculatát is nagyban meghatározó alkotásai közül néhány, a teljesség igénye nélkül: Karacs Ferenc szobra (2014) a középiskola előtt, a Ladányi kút (2014) a Gyógyfürdő előtt, a Trianoni emlékmű (2010) a református templom parkjában, Szent István emlékmű (2001) a katolikus templom mellett, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékműve (1998), közismertebb nevén a Huszár szobor a főtér parkjában, a Darvak díszkút (1994) a főtéren, a II. világháborús emlékmű (1991) a katolikus templom előtti téren, az Őrdaruk (1987) a település bejáratainál és Ádám (1985) a református templom parkjában áll. Győrfi Lajos a Püspökladány helytörténete szempontjából jelentős személyek közül is megformált, „bronzba öntött” jónéhányat (szobrok, domborművek formájában), úgymint Karacs Ferenc, Csenki Imre, Erőss Lajos, Túry Elemér, Petri Pál, Szerdi János és Berencsi György.

Győrfi Lajosnak több mint 12 élet- vagy annál nagyobb nagyságú lovas szobra van, ami egyedülálló a maga nemében. Egy magyar kutatás a ló képzőművészetben való helyes anatómiai ábrázolását vizsgálta, és megállapította, hogy nagyon kevesen adják vissza élethűen a lovak mozgását, s míg például Leonardo da Vinci helytelenül, addig a püspökladányi Győrfi Lajos anatómiailag helyesen ábrázolja a ló járását (erről bővebben ITT olvashat).

*

Győrfi Lajos bronzszobrai „megszólítják” a nézelődőt, nemcsak a szemet, de a lelket is magukhoz vonzzák, gyönyörködtetik, s olykor meg is rendítik. Így jártam én is a műterembe lépve, s rögtön megragadott az ajtóban álló szomorú, fájóan fiatalon elhunyt, ugyanakkor gyönyörű lány mellszobra, melynek Lajos az Örök tavasz címet adta. Nemcsak a szobor születésének apropója szomorú, de a művészhez visszakerülésének története is, hiszen a megrendelő utólag mégsem volt hajlandó kifizetni a lányáról készült alkotás értékét. A szobrászok élete sem könnyű, hiszen az is megtörténik olykor, hogy a megrendelt alkotások árát – a beléfektetett rengeteg munka és nyersanyag értékét – nem kapják meg. Ugyanakkor a szobrászat a tehetség és a tudás mellett komoly fizikai erőnlétet is igényel, hiszen a nagytömegű kövek megmunkálása, mozgatása, a köztérre szánt nagyméretű szobrok megformálása megterhelő fizikai munka is egyben, és sokszor nyelik a finom kőport is, mely a nagyobb kövek vágása során keletkezik. A műterem is dacol az idő vasfogával, s olykor az esővel is, mely nem kímélve a tetőszerkezetet, néhol utat tör magának a műterembe az esőzések alkalmával.

A szobrász műhelyében szinte az összes, általa készített szobor és emlékmű méretarányos, kisméretű plasztikája (emlékmű terve) is megtalálható, de a köztéri bronzszobrok, emlékművek mellett domborműveket, kisplasztikákat, érmeket és – ha ideje engedi – egyedi kívánságok szerinti alkotásokat is készít (ottjártamkor éppen egy monumentális síremléken dolgozott a művész), ezenkívül régi szobrok helyreállításával is foglalatoskodik.

A szobrok születéséről is mesélt vendéglátóm, s így megtudtam többek között azt is, hogy a megformáláshoz használt agyagot kezdetben még maguk keverték, gyúrták, s csak később tértek át a „készen” vásárolt, jelenleg is használt karcagi agyagra. A szobrok tanulmányrajzai mellett megismerhettem, hogyan hordják fel az agyagot a lovas szobrok készítéséhez használt vázszerkezetre, majd bejártuk a finom kőporral bőven borított esztergaműhelyt  is, ahol a köveket vágják, alakítják (pl talapzatokat, posztamenseket). Végül a monumentális alkotások mozgatására szolgáló daruszerkezetet elnézve, illetve a későbbi remekműveket rejtő kőtömbök tárolására szolgáló udvart bejárva képzeletben magam is részesévé válhattam egy köztéri emlékmű elkészítési folyamatának a tervektől egészen a helyére emelés folyamatáig.

Különös meghatottsággal szemléltem meg a helyi köztemetőben még fellelhető és onnan nemrégiben átszállított néhány első világháborús hadisír sírköveit is, melyeket egy elnyert pályázat keretében éppen most állíttat helyre a város.  Rendkívül jelentős számomra ez az esemény, hiszen az I. világháború helytörténeti emlékeinek kutatása (erről bővebben ITT olvashat), a püspökladányi katonaősök emlékének ápolása kiemelt témája a Püspökladány Anno honlapnak, s személy szerint nekem is.

*

Látogatásom során Győrfi Lajos bemutatta legfrissebb alkotásait is, s nemcsak a múltról, hanem a terveiről is mesélt. Mivel őszinte csodálója vagyok a különböző művészeti ágak ősi, rendkívüli tehetségről tanúskodó alkotásainak és az alkotók alázatos munkájának, számomra nagy megtiszteltetés volt ez a látogatás és az, hogy bepillanthattam – illetve hogy az átélt élményeket be is mutathatom – egy különleges ember „szentélyébe”, ahol szobrait álmodja meg, s önti formába ezeket az álmait.

A beszélgetésünk alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Győrfi Lajos nemcsak művész, de szerető apa is, aki nagyon büszke gyermekeire. Ádám fia az ő tehetségét örökölve és mesterségét követve szintén szobrász lett és Debrecenben található műhelyében dolgozik, Lajos fia pedig történész muzeológus. Fiai egy-egy tüneményes unokával, egy kisfiúval és egy kislánnyal ajándékozták meg eddig a nagyapát. Ott jártamkor Győrfi Lajos idősebbik fiával, Lajossal és családjával is volt szerencsém találkozni, akik büszkén figyelték az Apát, a Nagyapát. Ekkor, s Ádám néhány, a műteremben található saját szobrát elnézve fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ki más is tudná igazán bemutatni nekünk Győrfi Lajost, mint a saját fiai, akik legjobban ismerik őt. Ezért megkértem ifj. Győrfi Lajost és Győrfi Ádámot, hogy meséljék el nekem, milyen ember is Püspökladány büszkesége, a tehetséges szobrászművész, az apa és nagyapa, ahogyan csak ők ismerhetik. Köszönöm nekik, hogy megtiszteltek a visszaemlékezésükkel, melyekkel Édesapjukat is szerettem volna meglepni…

Megköszönve olvasóink eddigi figyelmét, ezennel örömmel adom át a szót Győrfi Lajos fiainak.

 

Megyaszai Szilvia

***

*

A Győrfi család (Fotó: Győrfi Ádám)

*

Ifj. Győrfi Lajos:

Gyermekkorom a műteremben

 

Születésem után néhány hónappal, 1985 telén költöztünk át Karcagról a nagyszülői háztól Püspökladányba. Édesapám a Kunlaposon született, melynek szűnni nem akaró horizontja egész életére kihatással volt.

Mindig nagy szeretettel meséli, hogy milyen szabad volt a gyermekkora a tanyán. Lovak között nőtt fel. Csikós nagyapánk csak a horizontig engedte el lóháton, de minél messzebb ment, az csak távolodott. A Karcag melletti puszta végtelensége olyan szabadságszeretet jelentett számára, mely művészetét és egész életét meghatározta. Ettől a tájtól, szülőföldjétől nem tudott elszakadni igazán sohasem, a puszta határtalan nyugalmát a nagyváros sosem tudta megadni. Középiskolai tanulmányait Budapesten a „Kis Képzőben” először üveggyári rajzoló szakon kezdte, s mivel érezte, hogy ez a szakma már tizennégy évesen sem tartogat számára kihívásokat, a következő szemesztert szobrász szakon folytatta. A Képzőművészeti Főiskolán Borsos Miklós volt a mestere, akinek mediterrán szellemisége és humanizmusa találkozott azzal végtelen szabadságvággyal, akarattal és tehetséggel, melyet Apa magával hozott és ami a gyökereit jelentette. Azonban, ahogy mondani szokta „a tehetséget nem adják ingyen, azért meg kell dolgozni”, így a főiskolai éveket és azt követőeket is a munka szeretete és a tenni akarás határozta meg és persze a szerelem, hiszen ekkor találkozott édesanyánkkal, a strzegomi lengyel lánnyal, aki Kertészeti Egyetemen tanult. 1984-ben házasodtak össze. Így a lengyel és a magyar gyökereim formálták identitásomat, két egymáshoz közel álló kultúra gyümölcseit élvezhettem.

1985-ben telepedtünk meg (már velem együtt) Püspökladányban, ahol a város (ekkor még község) biztosított édesapám számára egy műtermet, édesanyám pedig kertészmérnökként az Arborétumban kapott állást. A Rákóczi utcai műterem határozta meg a gyermekkoromat, ahol rengeteg időt töltöttem és átélhettem azt a szabadságot, amit édesapám hozott magával. Ahol korlátok nélkül rajzolhattam, és nem utolsósorban megismerkedtem a történelemmel, melyet később hivatásomnak választottam, és ahol testvérem szobrásszá vált. Ádám már három évesen tudta, hogy szobrász lesz. Minden fiú gyermekkorában az apjára akar hasonlítani, őt akarja követni, de ez Ádámnál sokkal több volt. Egy tudatos döntés, egy életcél, mely a pici gyermeket arra késztette, hogy készüljön erre a nemes hivatásra. Egy boldog és gondtalan gyermekkort élhettünk meg.

Édesapám egyik első köztéri alkotása a református templom kertjében álló Ádám szobor volt, mely a várossá válás alkalmából került felavatásra. Az első szobor, mely tisztán él az emlékezetemben viszont nem ez, hanem a kunhegyesi kun emlékmű. Látom magam előtt a mintázást és a felállítást, mikor a hátrafelé nyilazó kun lovas kompozíciót egy hatalmas méretű daru elhelyezi azokra a számomra akkor még felfoghatatlan méretű oszlopokra. A megvalósulásnak szintén kalandos története van, hiszen készítése közben többször is elvitték Apát katonának, de az emlékmű mai is büszkén hirdeti a kun hagyományokat Kunhegyes főterén.

Itt a Rákóczi utcai műteremben készült gyermekkorom kedvenc szobra, a „Játszó csikók”, melynek patináját a rajtuk játszó hortobágyi gyermekek fényesre koptatták, persze én lehettem az első aki felülhetett a csikók hátára. A Ladányban látható szobrok döntő többsége a Rákóczi utcai műteremben valósult meg: a Szent Flórián, a világháborús emlékmű, melynek talapzata a rendszerváltás után elsőként jelenítette meg a történelmi Magyarországot, de itt készült a 48-as huszár emlékmű, a Szent István szobor és még sokan mások. A műterem a Rákóczi utcán a kultúra kis fellegvára volt, számos művészeti alkotás jött itt létre, de nem csak Apa alkotott itt. Számtalan tehetség és egyéniség megfordult a műtermében, ami évekig a Nemzetközi Kőszobrász Szimpózium helyszíne volt, többek között olyan nemzetközi hírű művészek dolgoztak itt, mint Antoni Gabarré vagy Jorgen Maier Larsen, akiknek az alkotásait a ladányi szoborparkok őrzik. Mivel a „Lordok házában” laktunk, hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy a „szobám falát”, vagyis külső homlokzatát Antoni Gabarré „Darvak” című festménye díszíti, nem beszélve Ádám testvéremről, aki valóságos barátságot kötött a spanyol festővel. Egy hosszú és termékeny korszak után, melyet országhatáron belül s kívül nagyon sok köztéri alkotás jellemzett, 2008-ban a Műterem új helyszínre költözött, a Táncsics utcára, egy olyan környezetbe, ahol az alkotásra talán jobban fogékony a művészi elme, hiszen fák és madárcsicsergés veszi körül.

A kultúra közege és ez az egyszerű nemes és tiszta sárréti világ határozta meg gyermekkorunkat testvéremmel, mely kiváló helyszíne volt a gyermeknek az igazi értékek felismerésében és igazán mi sem tudtunk, s talán nem is akartunk innen elszakadni, hiszen azt tanultuk édesapánktól, hogy az ember a gyökereit sosem feledheti.

*

Győrfi Ádám: Önportré

 

Győrfi Ádám:

Apával a műteremben

 

A Győrfi család második gyermekeként jöttem a világra. Karcagon születtem, de én már bátyámmal, Lalival ellentétben születésem óta Püspökladányban cseperedtem fel. Édesapám műtermében nőttem fel. Minden lehetséges időt ott töltöttem. Azon kevés emberek közé tartozom, akik már óvodás korukban tudták, hogy mivel szeretnének foglalkozni: eldöntöttem, hogy én is szobrász akarok lenni. Nem volt ez nehéz, hiszen apám példakép volt ebben. Szereti, amit csinál. Ez a legjobb és legfontosabb dolog és ez a munka iránti szeretet ragadt rám is a műteremben töltött gyermekéveim alatt. Játszva indultam el a szobrászi pályán. 10 éves voltam, amikor Apám Makóra készítette Kiss Jenő Ferenccel Szent István lovas szobrát. Én is részt vettem a mintázásban, vagyis inkább belepiszkáltam a szoborba ide-oda. A ló egyik hátsó patáján és lábszárán is matattam, amihez „elvileg” nekik már nem kellett hozzá nyúlniuk olyan jól sikerült. Engedte, hogy azt csináljunk Lalival a műteremben, amit csak akarunk. Nem volt gond az sem, ha kalapáccsal vertem szét egy értékes követ. Mindig önmagam lehettem. A másik, amit tőle tanultam (vagy igyekszem megtanulni) a végtelen precizitás, mely egyébként nem csak az alkotásaira, hanem mindenre jellemző, ami a keze munkájából kerül ki. Apám volt a legjobb mester a tanulmányaim alatt és persze most is az. Az ő mestere  Borsos Miklós volt akinek a művészete talán még jobban hatott rám, mint Apára.

Fontos az is, hogy könnyű vele együtt dolgoznom, mert meg tudjuk fogadni egymás tanácsait. Ennek köszönhetően születnek meg közös munkáink is. Büszke vagyok rá, hogy már több közös alkotásunk megvalósult vagy egy helyszínen élhetnek a szobraink. Előbbire jó példa Kisújszálláson a Kumánia Gyógyfürdőbe készült Kunok Vándorlása dombormű, melyen én készíthettem el a szürkemarhákat és birkákat, Apa pedig a lóval és lovasszekéren vándorló kunokat mintázta meg. A Karacs Ferenc Gimnáziumban pedig édesapám és nagybátyám Györfi Sándor domborművei mellé alkothattam meg a sajátomat, mely Pénzes Lajos egykori tanár urat ábrázolja. Ebesen pedig Apa Halas szökőkútja mellé faraghattam ki a Harcsa ivókutamat.

Mint apa pedig úgy viszonyult hozzánk, mint egy baráthoz. Nem volt velünk szigorú és a mi szemszögünkbe is bele tudta magát képzelni. Remélem én is ilyen jó apja és barátja is tudok lenni a fiamnak. A fiam, Ádámka belsőleg talán rá hasonlít a legjobban. Nagy öröm ez számomra, hiszen ha ez így van, akkor hihetetlen teherbírással rendelkezik és a céljait már biztosan el tudja érni.

*

FOTÓGALÉRIA:

(A fotókat készítette: Megyaszai Szilvia, családi fotó: Győrfi Ádám)

.

***

Köszönöm Győrfi Lajosnak a látogatás lehetőségét, ifj. Győrfi Lajosnak és Győrfi Ádámnak a visszaemlékezést, a szakmai életpálya és a családi fotó rendelkezésre bocsátását!

***

SZAKMAI ÉLETPÁLYA

.

Győrfi Lajos

Lakás / Address: H-4150 Püspökladány, Zrínyi utca 57.

Műterem / Studio: H-4150 Püspökladány, Táncsics u. 25.

Telefon / Phone: (36) 54 451-619; (36) 54 451-684; (36) 30 978-4082

E-mail: gyorfilajosszobrasz@gmail.com

 

Született: 1960. július 4.-én, Karcagon.

1974 és 1978 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanult, majd 1981 és 1985 között végezte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Mestere Borsos Miklós és Rátonyi József volt.

1985 óta Püspökladányban él.

A MKISZ (1991-től), a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, majd a MAOE (1985-től) Bocskai István Társaság (2011-től) tagja.

 

Díjak, ösztöndíjak / Prizes, scholarships:

1986 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat, nívódíj, Debrecen

1989 Holló László-díj, Debrecen

1994 Pro Urbe-díj Püspökladány

1998 XV. Debreceni Országos Nyári Tárlat kiemelt díja

2000 Kölcsey Ferenc-díj

2001 Püspökladány Város Díszpolgára

2004 Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetése

2005 Berekfürdőért-díj

2009 Magyar Örökség-díj

2014 Berekfürdő díszpolgára

2015 Szervátiusz Jenő-díj

2016 MS Mester-díj

 

Szimpozionok, művésztelepek / Symposions, Art Camps:

1987 Nemzetközi Szobrász Művésztelep, Tokaj

1988 Nemzetközi Szobrász Művésztelep, Mátészalka

1993, 1994, 1995, 1996 I., II., III., IV. Nemzetközi Kőszobrász Szimpozion, Püspökladány

 

Egyéni kiállítások / Solo exhibitions:

1986 Püspökladány, Művelődési Központ

1986 Biharnagybajom

1986 Sárrétudvari

1986 Debrecen, Művelődési Központ

1987 Karcag

1987 Kaba

1988 Kunhegyes

1988 Püspökladány

1989 Kisújszállás, Alkotóház

1989 Nagykáta, Nagykáta Barátainak Köre

1989 Jászberény, Kortárs Galéria

1990 Szolnok, Művelődési Központ

1990 Karcag

1991 Püspökladány

1992 Karcag

1992 Fischamend (Ausztria), Városháza Galéria (Györfi Sándorral)

1995 Hattem (Hollandia)

1996 Budapest, Hilton Galéria

1996 Budapest, Hotel Korona

1996 Odense (Dánia)

1997 Debrecen, Ifjúsági Centrum (Györfi Sándorral)

1997 Firenze (Olaszország)

1999 Polgár, Ady Endre Művelődési Központ

1999 Székelyszentistván (Erdély, Románia)

1999 Ehringshausen, Elké s Galeria (Németország)

2004 Debrecen, Konzervatórium

2005 Berekfürdő, Bod László Művelődési Ház

2005 Püspökladány, Karacs Ferenc Múzeum

2005 Karcag, Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ

2005 Nyíregyháza, Városi Galéria

2006 Hajdúdorog, Görög Demeter Művelődési Ház

2006 Debrecen, DAB-székház

2008 Derecske, Művelődési Ház

2008 Püspökladány, Karacs Ferenc Gimnázium

2008 Párkány, Múzeum (Felvidék, Szlovákia)

2009 Püspökladány, Dorogi Márton Művelődési Központ

2010 Nagyrábé, Kossuth Lajos Művelődési Ház

2010 Komárom, (Felvidék, Szlovákia), Limes Galéria (Litomericzky Nándor építésszel)

2011 Krakkó (Lengyelország), Pałac Sztuki (Litomericzky Nándor és Siklósi József építészekkel)

2011 Zator (Lengyelország), Galeria Szklana

2012 Budapest, Magyarok Háza, Csontváry Terem

2012 Karcag, Györffy István Nagykun Múzeum

2012 Élesd (Partium, Románia), RMDSZ Székház

2014 Püspökladány, Karacs Ferenc Gimnázium

2014 Nagyvárad (Partium, Románia), Lórántffy Zsuzsanna Református Kulturális Központ

2014 Tenke (Partium, Románia), Tenkei Református Egyházközség Művelődési Központ

2015 Püspökladány, Karacs Ferenc Múzeum

2015 Debrecen, Árpád Galéria (Győrfi Ádámmal)

2015 Budapest, Magyarság Háza (Corvin Terem)

2016 Budapest, Vígadó Galéria

2016 Debrecen, Konzervatórium Galéria

2016 Gyergyócsomafalva (Erdély, Románia), Borsos Miklós Emlékház

 

Művek közgyűjteményekben / Works in public collections:

Mátészalka, Művelődési Központ (Kodály portré – bronz)

Debrecen, Déri Múzeum (Kis lovas- bronz)

Hajdúszovát, Kodály Zoltán Művelődési Ház (Kodály portré- bronz)

Püspökladány, Karacs Ferenc Múzeum (Érmek- bronz)

Budapest, Hilton Elnöki Lakosztály (Melankólia- bronz)

Budapest, Hilton Elnöki Lakosztály („Királyok” szoborsorozat- bronz,14 db)

Hattem (Hollandia), Városháza (II. világháború áldozatainak emlékmű terve- bronz)

Sepsiszentgyörgy (Erdély), Megyeháza („Királyok” szoborsorozat- bronz,14 db)

Fischamend (Ausztria), Városháza (Fischamendi Szellemgrófnő- bronz)

Budapest-Párizs, Az Európai Hajóút tíz nagyvárosának városházai (Gróf Széchenyi Ödön- bronz)

Brüsszel (Belgium), (Magvető- bronz)

Charlotte (USA, Észak-Karolina Állam), Myers Parki Presbiteriánus Gyülekezet (Szent István- bronz)

Izmir (Törökország), Thököly Imre Emlékház (Thököly Imre- bronz)

Budapest, Köztársasági Elnöki Hivatal, Sándor Palota (Árpád-házi Szent István király lovas szobra, terv

Révkomárom– bronz, kő)

Krakkó (Lengyelország), Pałac Sztuki (A párkányi csata emlékművének terve. Jan III Sobieski lengyel király
lovas szobra- bronz, kő)

Krakkó (Lengyelország), Pałac Sztuki („56-os pesti srác” kisplasztika- bronz, kő)

Zator (Lengyelország), Galeria Szklana („Kavicson ülő” kisplasztika- bronz, kő)

Tokió (Japán), Zeneművészeti Egyetem (Kodály-portré – bronz, kő)

Csíkszentkirály (Erdély, Románia), (Árpád – házi Szent István lovas szobor – bronz, kő)

Debrecen, Hollósi gyűjtemény (Hollósi Krisztián hegymászó – bronz, kő)

Krasznahorkaváralja (Felvidék, Szlovákia), (Árpád- házi Szent István lovas szobor – bronz, kő)

Tiszapéterfalva (Kárpátalja, Ukrajna), (Árpád- házi Szent István lovas szobor – bronz, kő)

 

Közösségi megbízásra és magán megrendelésre készített művek /

Works made for communal and private commission:

1977 Jászkarajenő, Életfa – égetett samott,

1981 Karcag, Apai Nagyszüleim síremléke, rondó- bronz

1985 Budapest, Szent István kápolna, Feltámadás – bronz

1986 Püspökladány, Református templomkert, Ádám – bronz, mészkő

1987 Nyíregyháza, Ungvár sétány, Dr. Jósa András – bronz, mészkő

1987 Püspökladány, Őr-daru, bevezető főutakbronz  (3 db)

1988 Kunhegyes, Kun emlékmű –bronz, műkő

1989 Nagykáta, Váci Mihály Általános Iskola, Váci Mihály – bronz, mészkő

1989 Debrecen, Köztemető, Nagy István – bronz

1989 Püspökladány, Vasútállomás, Városcímer – bronz

1990 Hortobágy, Fő tér, Játszó csikók – bronz, mészkő

1990 Püspökladány, Szent Imre herceg szobor rekonstrukciója – műkő

1990 Földes, II. világháború áldozatainak emlékműve – bronz, mészkő

1990 Püspökladány, Református Gyülekezési Ház, Erőss Lajos dombormű – bronz, mészkő

1990 Mátészalka, Vasútállomás, Feliratok, embléma – bronz

1991 Tiszacsege, Temető, Dr. Porcsin Ambrus-síremlék – bronz, gránit

1991 Püspökladány, Rákóczi út, II. világháború áldozatainak emlékműve – bronz, andezit, mészkő

1991 Tiszadob, II. világháború áldozatainak emlékműve – mészkő

1991 Püspökladány, Szent Flórián – bronz, mészkő

1991 Fischamend (Ausztria), Szent Sebestyén szobor rekonstrukciója– homokkő

1991 Fischamend (Ausztria), Szent Flórián szobor rekonstrukciója – festett homokkő

1991 Fischamend (Ausztria), Várúr falfestmény rekonstrukciója – olajfesték

1992 Bakonyszeg, Nadányi Zoltán dombormű – bronz, mészkő

1992 Karcag, Kováts Mihály dombormű – bronz, mészkő

1992 Kisújszállás, II. világháború kisújszállási áldozatainak emlékműve (Györfi Sándorral) –bronz, mészkő

1993 Kunhegyes, A XX. század áldozatainak emlékműve – mészkő

1993 Kunhegyes, Kossuth Lajos dombormű – bronz, mészkő

1993 Debrecen, Dr. Vitéz Roncsik Jenő dombormű – bronz, mészkő

1994 Biharnagybajom, Pro Patria, I. és II. világháború áldozatainak emlékműve – bronz, mészkő

1994 Karcag, Fazekasház, Kántor Sándor  dombormű – bronz

1994 Mezősas, Pro Patria, I. és II. világháború áldozatainak emlékműve –bronz, mészkő

1994 Tomajmonostora, II. világháború áldozatainak emlékműve – mészkő

1995 Püspökladány, Fő tér, Darvak-díszkút – bronz¸ mészkő

1995 Hattem (Hollandia), II. világháború áldozatainak emlékműve – bronz

1995 Kunhegyes, Szegő Gábor matematikus – bronz, mészkő

1995 Stanford (Amerikai Egyesült Államok), University, Szegő Gábor matematikus – bronz

1995 Washington (Amerikai Egyesült Államok), University, Szegő Gábor matematikus – bronz

1996 Kunhegyes, Országzászló – kő

1996 Álmosd, Álmosdi határ, csatamező, Álmosdi csata emlékműve – mészkő

1996 Budapest VIII., Corvin köz, 56-os pesti srác – bronz, mészkő

1996 Téglás, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, II. Rákóczi Ferenc dombormű – bronz, mészkő

1996 Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola, Petőfi Sándor dombormű – bronz, mészkő

1996 Püspökladány, 56-os emlékkő – sziléziai márvány

1996 Balassagyarmat, Református parókia, Tildy Zoltán dombormű – bronz, gránit

1996 Püspökladány, Egészségügyi Intézmény, Dr. Berencsi György professzor dombormű – bronz

1996 Szolnok, Bornemissza kút rekonstrukciója –  bronz,műkő

1997 Gáborján, Pro Patria, I. és II. világháború áldozatainak emlékműve –bronz, mészkő

1997 Püspökladány, Testvérvárosok parkja, Hattemi Kút – mészkő

1997 Püspökladány,  Karacs Ferenc Gimnázium, Hattemi Kút – mészkő

1997 Debrecen, Bem tér, Petőfi Sándor  dombormű – bronz, mészkő

1997 Bagamér, II. világháború áldozatainak  emlékműve – mészkő

1998 Nyírkáta, Református templom kertje, Vörösmarty Mihály – bronz, mészkő

1998 Kaba, 1848-as emlékkő – mészkő

1998 Püspökladány, Hősök tere, 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékműve („Huszár emlékmű”)

bronz, mészkő

1998 Létavértes, Kossuth Lajos – bronz, mészkő

1998 Debrecen, Református Kollégium Oratórium, Bay Zoltán-emléktábla dombormű – bronz

1998 Téglás, Városi Könyvtár, Városcímer – bronz  

1998 Létavértes, Falikút –bronz, tardosi vörösmárvány

1998 Szakoly, Mátyás király-díszkút – bronz, mészkő

1998 Komádi, 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékműve – bronz, mészkő

1998 Gáborján, Bethlen Gábor Erdély Fejedelme – bronz , mészkő

1998 Komádi, Pro Patria bronzkoszorú – bronz,

1999 Debrecen,  Nagytemplom park, Gergely A. és fia: A debreceni gályarabok emlékművének rekonstrukciója –

         mészkő

1999 Püspökladány, Arborétum, Túry Elemér – bronz, mészkő

1999 Biharkeresztes, O’sváth Pál – bronz, mészkő

1999 Püspökladány, Csenki Imre Művészeti Iskola, Csenki Imre(karnagy) dombormű – bronz

1999 Debrecen, Malompark, Pekár Imre –bronz, mészkő

1999 Debrecen, Bem tér, Emile Guilleaume:  A „magyar fájdalom” szobor rekonstrukciója –bronz, mészkő

1999 Debrecen, Kisfaludy Stóbl Zsigmond :Gróf Tisza István szobor rekonstrukciója –bronz, mészkő

1999 Hajdúszoboszló, Szent Flórián – bronz, tardosi vörösmárvány

2000 Ebes, Gróf Széchenyi István –bronz, mészkő

2000 Újfehértó, Városi Múzeum, Szoboszlai Pap István református püspök  – bronz, mészkő

2000 Biharkeresztes, Országzászló – bronz, mészkő

2000 Debrecen, Megyeháza, Millenniumi dombormű –bronz, mészkő

2000 Kaba, Szent István – bronz, mészkő

2000 Makó, Csanád vezér tér, Szent István lovas szobor (Kiss Jenő Ferenccel) –bronz, mészkő

2000 Szakoly, Millenniumi emlékmű (Szent István) –bronz, mészkő

2000 Szentpéterszeg, IV. Béla király –bronz, mészkő

2000 Létavértes, Millenniumi emlékpark, Szent István-díszkút – bronz, mészkő

2001 Ópusztaszer, Nemzeti Történeti Emlékpark, Bocskai István fejedelem – bronz, mészkő

2001 Berekfürdő, Millenniumi emlékmű –bronz, mészkő

2001 Váncsod, Szent István – bronz

2001 Hajdúböszörmény, Bocskai tér, Millenniumi emlékmű – bronz, mészkő

2001 Karcag, Római katolikus templom, Az Államalapító (Szent István király) – bronz, mészkő

2001 Mezősas, Nagy Sándor utca, Az Államalapító – bronz, mészkő

2001 Püspökladány, Millenniumi emlékmű –bronz, mészkő

2001 Bihartorda, Kossuth utca, Az Államalapító –bronz, mészkő

2001 Püspökladány, Temető, Kerekes László- Jászai-díjas színész síremléke – bronz, andezit

2001 Fényeslitke, Irinyi Bertalan huszárőrnagy– bronz, mészkő

2001 Újfehértó, Az 1956-os forradalom emléktáblája – bronz, mészkő

2001 Újfehértó, Temető, Kocsis József-síremléke – mészkő

2002 Nyírkáta, Kossuth Lajos emlékmű – bronz, mészkő

2002 Üröm, Faluház, Kossuth Lajos-emléktábla – bronz, mészkő

2002 Üröm, , József nádor – bronz, mészkő

2002 Fényeslitke, 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékműve – mészkő

2002 Berekböszörmény, Kossuth Lajos dombormű – bronz, mészkő

2002 Püspökladány, Katica óvoda  dombormű– bronz, mészkő

2002 Berekfürdő, Strandfürdő, „Kócsagok” –bronz, mészkő

2002 Üröm, II. Rákóczi Ferenc dombormű– bronz, mészkő

2002 Nagyrábé, Kossuth Lajos Művelődési Ház, Kossuth Lajos-emléktábla – bronz, mészkő

2002 Létavértes, Mátyás király-díszkút – bronz, mészkő

2002 Biharkeresztes, O’sváth Pál ülő szobra –bronz, mészkő

2002 Berettyóújfalu, O’sváth Pál – bronz, mészkő

2002 Püspökladány, Köztemető, Balogh-család-síremléke – carrarai márvány

2003 Berekfürdő, Strandfürdő, Berekfürdői írótábor emlékköve – mészkő

2003 Berekfürdő, Deák Ferenc – bronz, mészkő

2003 Biharkeresztes, Szent László –bronz, andezit

2003 Győr, Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola, Deák Ferenc – bronz, mészkő

2004 Tokaj, Kiss Albert kuruc ezeres kapitány lovas szobra – bronz, mészkő

2004 Mezőtelegd (Erdély, Románia), Hagymássy Kata – bronz, mészkő

2004 Kassa (Felvidék, Szlovákia), Hlavna utca 67., Bocskai István-emléktábla – bronz, mészkő

2004 Rév-Komárom (Felvidék, Szlovákia), Európa Udvar, Mária Terézia királynő – bronz, mészkő

2004 Rév-Komárom (Felvidék, Szlovákia), Európa Udvar, Nagy Lajos király – bronz, mészkő

2004 Rimaszombat (Felvidék, Szlovákia), Tompa Mihály tér, Petőfi Sándor (Izsó Miklós szobrának
rekonstrukciója) – bronz mészkő

2004 Nagyrábé, Móricz Zsigmond Általános Iskola, Móricz Zsigmond-emléktábla –bronz , mészkő

2004 Bánk, Tó Hotel, Louis Armstrong – bronz , andezit

2005 Hajdúdorog, Bocskai István lovas szobor –bronz, tardosi vörösmárvány

2005 Hajdúhadház, Bocskai István lovas szobor –bronz, mészkő

2005 Hajdúnánás,  Bocskai István álló szobra – bronz, mészkő

2005 Debrecen, Református Kollégium, Ifj. dr. Varga Zsigmond-emléktábla –bronz, mészkő

2005 Berekfürdő, Strandfürdő, Körmendi Lajos író emlékköve – tardosi vörösmárvány

2006 Debrecen, Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium, Baross Gábor – bronz, mészkő

2006 Nemesradnót (Felvidék, Szlovákia), Radnóti Miklós – bronz, andzit

2006 Szeghalom, Péter András Gimnázium, Sándor Jenő iskolaigazgató – bronz, tardosi

vörösmárvány

2006 Berekfürdő, Körmendi Lajos író-síremléke – bronz, tardosi vörösmárvány

2006 Berekfürdő, „Délibáb” főtéri díszkút – bronz, mészkő

2006 Hajdúhadház, 1956-os forradalom és szabadságharc emlékműve –andezit

2006 Biharkeresztes, Gloria Victis 1956 – bronz, andezit

2006 Szimő (Felvidék, Szlovákia),  Szent Márton – bronz, mészkő

2006 Berekfürdő, Móricz Zsigmond dombormű – bronz, mészkő

2006 Rimaszombat (Felvidék, Szlovákia), Tomasik u 24., Múzsák Háza, Petőfi Sándor dombormű
bronz, mészkő

2006 Abara, Református templom kertje, Németh László –bronz, mészkő

2007 Debrecen, Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Információs Központ, Méliusz Juhász

         Péter dombormű –bronz, mészkő

2007 Markaz, Szent István park, Szent Korona-emlékmű – bronzlemez, bronz, mészkő

2007 Berekfürdő, Termálfürdő, Teknősbékás vízköpő –bronz, mészkő

2007 Gyulafehérvár (Erdély, Románia), Bocskai István fejedelem emléktábla – mészkő

2007 Berekfürdő, Termálfürdő, Kősün, kőgomba – mészkő

2007 Hajdúhadház, „Ócska Templom” emléktábla – márvány

2007 Hajdúhadház, Dr. Földi János emléktábla – márvány

2007 Hajdúhadház, Dr. Földi János emlékoszlop rekonstrukciója – homokkő

2008 Libán (Erdély, Románia), Kistemplom, Feltámadás – bronz

2008 Mátraszentlászló, 56-os emlékkő – mészkő

2008 Debrecen, Református Kollégium, Szenci Molnár Albert dombormű – bronz

2008 Püspökladány, Vasútállomás, 150 éves a Püspökladány-Nagyvárad vasútvonal emléktábla– márvány

2008 Püspökladány, Vasútállomás, Bucsánszky József emlékkő – mészkő

2008 Debrecen, Köztemető, Juhai Nagy János író – bronz

2008 Debrecen, Köztemető, Bényi Árpád festőművész síremléke – tardosi vörösmárvány

2008 Püspökladány, Dr. Petri Pál – bronz, mészkő

2008 Párkány (Felvidék, Szlovákia), A Párkányi Csata Emlékműve (Jan III Sobieski lengyel király lovas
szobra)
– bronz, mészkő

2008 Pécs, Tóth Ilona emléktábla– bronz, márvány

2008 Biharnagybajom, Miskolczi Nagy András hajdúfőkapitány – bronz, mészkő

2008 Kassa (Felvidék, Szlovákia), Wick Béla dombormű –bronz, mészkő

2009 Révkomárom (Felvidék, Szlovákia), Árpád-házi Szent István király lovas szobor –bronz, mészkő

2009 Nagyvárad (Partium, Románia), Bocskai István emléktábla – bronz, mészkő

2010 Libán (Erdély, Románia), Petőfi Sándor dombormű, – bronz,mészkő

2010 Berekfürdő, Nagy Gáspár emlékkő – tardosi vörösmárvány

2010 Debrecen, Református Kollégium, Tisza István gróf dombormű – bronz

2010 Kisújszállás, Trianon-emlékmű (országzászló) – bronz, süttői mészkő, bazalt

2010 Hajdúdorog, Dr. Kocsis Miklós dombormű – bronz

2010 Nána (Felvidék, Szlovákia), Trianon-emlékmű – mészkő

2010 Csengerújfalu, O’sváth család emlékműve – tállyai andezit

2010 Püspökladány, Trianon-emlékmű (országzászló) – bronz, süttői mészkő

2010 Párkány (Felvidék, Szlovákia), Andrzej Przewoźnik emlékkő – süttői mészkő

2010 Párkány (Felvidék, Szlovákia), Lengyel menekültek emlékköve – tállyai andezit

2010 Hajdúdorog, Dr. B. Papp János dombormű– bronz

2011 Kolozsvár (Erdély, Románia), Bocskai István fejedelem szülőháza (Sapienta- Erdélyi Magyar
Tudományegyetem), Bocskai István fejedelem domborműve– bronz

2011 Hajdúdorog, Nemzeti összetartozás domborműve– bronz, tardosi vörösmárvány

2011 Varsó (Lengyelország), Białołẹka ker., Lengyel menekültek emlékműve- O’sváth László ülő szobra– bronz,
tardosi vörösmárvány

2011 Sáp, Sápi Emlékkő – tállyai andezit

2011 Debrecen, Széchenyi Kerti Református Templom Kert, Hegymegi Kiss Áron református püspök ülő

         szobra – bronz, süttői mészkő

2011 Lukácsfalva – Lukino Selo (Vajdaság, Szerbia), Petőfi Sándor dombormű – bronz, mészkő

2011 Berettyóújfalu, Kádár Vitéz lovas szobra – bronz, tardosi vörösmárvány

2012 Püspökladány, Karacs Ferenc Gimnázium, Dr Szerdi János dombormű – bronz, mészkő

2012 Budapest, Csepel, A Bolsevik Agresszió Lengyel- Magyar emléktáblája – gránit

2012 Berekfürdő, Berek Tér, Díszpark – Díszkút – (Győrfiné Dudzinska Mariával) – süttői mészkő

2012 Kisújszállás, Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, Oroszlánfejes Ívókút – bronz, süttői mészkő

2012 Kisújszállás, Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, Kunok Csatája dombormű – mészkő hatású üvegszálas
műgyanta

2012 Kisújszállás, Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, Kunok Vándorlása dombormű (Győrfi Ádámmal) – mészkő
hatású üvegszálas műgyanta

2012 Ebes, „A halászok álma” főtéri díszkút – bronz, süttői mészkő

2012 Ungvár, Ungvári Vár (Kárpátalja, Ukrajna), Gróf Bercsényi Miklós – bronz, mészkő

2012 Szováta (Erdély, Románia) Szováta Hajdúhadház testvérgyülekezet emlékköve – tállyai andezit

2013 Debrecen, Debreceni Egyetem, Dr. Bognár Rezső akadémikus dombormű – bronz, mészkő

2013 Berekfürdő, Mátyás király-díszkút – bronz

2013 Ungvár, Ungvári Vár (Kárpátalja, Ukrajna), Csáky Krisztina Grófnő – bronz, mészkő

2013 Budapest, Csepel, Boldog Jerzy Popiełuszko emléktábla– gránit

2014 Budapest, Csepel, Kommunizmus áldozatainak emléktáblája– gránit

2014 Hajdúhadház, Szilágyi Dániel félalakos portrészobra– bronz, mészkő

2014 Püspökladány, Karacs Ferenc rézmetsző, térképkészítő félalakos portrészobra– bronz, tállyai andezit

2014 Budapest, Csepel, Magasházy Ödön és Magasházy Ádám emléktábla – jura mészkő

2014 Budapest, Csepel, Vermes Miklós emléktábla – jura mészkő

2014 Budapest, Csepel, Görgey Artúr emléktábla – jura mészkő

2014 Budapest, Csepel, Dr. Konc János emléktábla – jura mészkő

2014 Budapest, Csepel, Kőrősi Sándor emléktábla – jura mészkő

2014 Budapest, Csepel, Mansfeld Péter emléktábla – jura mészkő

2014 Budapest, Csepel, Teller Ede emléktábla – jura mészkő

2014 Budapest, Csepel, Károli Gáspár emléktábla–  jura mészkő

2014 Berettyóújfalu, Szilágyi Péter karmester félalakos portrészobra – bronz, tardosi vörösmárvány

2014 Biharkeresztes, Trianoni emlékmű – tardosi vörösmárvány, süttői mészkő, burgerlandi zöldpala

2014 Debrecen, Köztemető, Hollósi Krisztián síremléke – bronz, rakacai márvány, kalcit

2014 Füzesgyarmat, Hegyesi János parasztköltő félalakos portrészobra – bronz, tállyai andezit

2014 Bánk, Joe Murányi legendás klarinétos félalakos portrészobra – bronz, tállyai andezit

2014 Füzesgyarmat, „Korpusz” szobor restaurálása – festett fa

2014 Körösszegapáti, Emlékkő– tállyai andezit

2014 Püspökladány,  A ladányi kút – bronz, süttői mészkő

2014 Pereszteg, Szent István király – bronz, mészkő

2014 Füzesgyarmat, Szőke Sándor: Szent Borbála-kút restaurálása – pirogránit

2014 Hajdúdorog, Jaczkovics Mihály dombormű – bronz

2014 Beregszász, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (Kárpátalja, Ukrajna), Dr. Soós Kálmán

bronz, tállyai andezit

2015 Nádudvar, Horváth Géza: I. Világháborús Hősi Emlékmű restaurálása, felújítása – mészkő

2015 Berekfürdő, Vízesés – süttői mészkő

2015 Püspökladány, Karacs Ferenc Gimnázium, Dr. Kálmánfi Béla Dombormű – bronz, mészkő

2015 Piliscsév, Dr. Kálmánfi Béla Dombormű – bronz, mészkő

2015 Püspökladány, Castor-kút- tállyai andezit

2015 Tokaj, Nagy László dombormű- bronz, mészkő

2015 Kállósemjén, Kállay Béni a Kiegyezés pénzügyminisztere egész alakos álló szobra – bronz, mészkő

2016 Budapest, Óbudai temető, Adonyi Sztancs János író síremléke – tardosi vörösmárvány

2016 Debrecen, Református Kollégium, Karácsony Sándor dombormű – bronz

2016 Debrecen, Köztemető, Hollósi Krisztián hegymászó síremléke – bronz, pirit, márvány

2016 Bánk, Oscar Peterson – homokkő

2016 Makó, Návay Lajos szoborcsoport rekonstrukciója (szerzőtársak: Kiss Jenő Ferenc és Győrfi Ádám

szobrászművészek) – bronz mészkő

2016 Debrecen, Az 1956-os forradalom és szabadságharc debreceni hőseinek és áldozatainak emlékműve

bronz, gránit, bazalt

2016 Debrecen, Gróf Tisza István szobor felújítása, áthelyezése – bronz, mészkő

2017 Tiszaörs, 1956-os emlékmű – bronz, mészkő

2017 Püspökladány, Karacs Ferenc Gimnázium, Híres diákok emléktáblája – jura mészkő

2017 Püspökladány, Köztemető, Kovács Imre rendőrkapitány síremléke – tardosi vörösmárvány

2017 Debrecen, Nagy István: Térdeplő leányka szobor restaurálása – süttői mészkő

2017 Nagyhegyes, Kosztolányi László mellszobor – bronz, andezit

2017 Debrecen, Köztemető, Dr. Molnár Ferenc síremléke – hargitai görgeteg kő

 

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2017.07.23.

.

Prológus

.

Hónapokkal ezelőtt, mikor a régi püspökladányi Szülőotthonról készült összeállítás a honlapra, egy kedves fiatal hölgytől, Nádházi Anitától kaptam levelet. Anita azt írta, hogy ő volt az utolsó baba, aki a szülőotthon bezárása előtt még az intézmény falai között született és elmesélte, ezzel milyen bensőséges, és különleges kapcsolat vette kezdetét. Sok-sok szkennelt, régi levéllel illusztrálta ezt a kapcsolatot, majd hónapokkal később, 30. születésnapjához közeledve a lentebb közölt rövid írást is mellékelte a régi levelek mellé, a honlapon való közzététel céljából. Köszönöm Anita türelmét és kitüntetett figyelmét, mellyel megtisztelte a Püspökladány Anno honlapot!

Bár én is a püspökladányi Szülőotthonban születtem, de nem Dr. Palkonyay László főorvos úrnál, aki 30 éven át vezette az intézményt. Viszont a testvérem nála látta meg a napvilágot, így édesanyám elbeszéléséből hallottam már róla, hogy milyen emberséges és figyelmes volt a kismamákkal, bár sokan tartották szigorúnak. Munkáját szakértelemmel és hivatástudattal végezte. Így nagy öröm volt számomra Anita levele és az általa beszkennelt emlékek, melyeken keresztül „gyermekszemmel” is megismerhettem azt az embert, aki 30 éven át vezette településünk szülőotthonát és segített a világra ez idő alatt több ezer gyermeket.

Nádházi Anita a püspökladányi Szülőotthon vezetőjénél, Dr. Palkonyay László főorvos úrnál, az ő segítségével született 1987 márciusában. Így nem csak ő volt az utolsó, az intézmény falai között született baba, de Palkonyay doktor úr utolsó püspökladányi gyermeke is volt egyben, akinek a világra jötténél segítkezett nyugdíjba vonulása előtt. Ez a tény örökre megpecsételte közös sorsukat, hiszen Palkonyay főorvos úr a kislány születésétől fogva nyomon követte Anita sorsát, olyannyira, hogy többször meg is látogatta Budakeszi otthonából és levelezésük is évekig folytatódott. Míg kezdetben Anita szülei válaszoltak „Laci bácsi” leveleire – melyeket születésnapkor és karácsonykor minden évben hűségesen hozott a postás – miután Anita iskolás lett, már ő rótta a betűket „Laci bácsinak”. A két család, Palkonyayné Jolika néni és Anita szülei is kapcsolatban voltak egymással és az éves püspökladányi látogatások ritka alkalmakkor maradtak csak el.  Ennek leginkább az idő múlása, ahogy Főorvos úr fogalmazott, az ő öregedésük volt a magyarázata. A levelek 17 évről tanúskodnak, a telefonbeszélgetések ezután is folytatódtak.

Palkonyay László fennmaradt és Anita által nyilvánosságra hozott levelei meghatóak és szívhez szólóak, egy érzelmes, szakmája iránt elhivatott, empátiáról tanúskodó ember kötődését mutatják be, az utolsó, általa világra segített püspökladányi gyermek iránt. Bepillanthatunk a „lelkébe” egy olyan embernek, kinek az Édesanyák tisztelete és Isten iránti szeretete végigkísérte életét. Megkapó ez a figyelem és érdeklődés, mellyel egy gyermek életének alakulását követi nyomon egykori szülészorvosa. Köszönöm Anitának, hogy lehetőséget biztosított e személyes levelezés – s általa Dr. Palkonyay László főorvos úr személyiségének – megismerésére, s ő maga ajánlotta fel ezeket a honlapon való bemutatás céljából. Így Anitának köszönhetően mi magunk is örökre megőrizhetjük a püspökladányi Szülőotthon emblematikus vezetőjének emlékét. Ahogy ő írta Anitának többször is, például 1989. március 30-i levelében:

„Amíg éltek, ne felejtkezzetek el sohasem énrólam!”

Kedves Palkonyay László főorvos úr! Emlékét örökké megőrizzük!

Megyaszai Szilvia

***

*

1

*

30

***

*

Egy különleges kapcsolat története

.

Nádházi Anita írása a Püspökladány Anno honlap olvasói számára:

Nádházi Anita vagyok, 1987. március 18-án születtem a püspökladányi szülőotthonban utolsó babaként, Dr. Palkonyay László főorvos segítségével. A szülőotthont 1987. március 31-én zárták be.

Ezt követően Dr. Palkonyay László (ha megbocsátják, nekem Laci bácsi) és felesége, Jolika néni, Budakeszire költöztek. Bár nem volt köztünk rokoni kapcsolat, ő mégis úgy döntött, szeretné velem tartani a kapcsolatot a későbbiekben is. Mindig szeretettel gondolt rám és a családomra. Annak ellenére, hogy elköltöztek innen, mikor idejük engedte, meglátogattak minket Jolika nénivel. Minden születésnapomról és névnapomról megemlékezett, mindig írt néhány kedves sort, levélben vagy képeslapon. Eleinte édesanyám válaszolt ezekre a levelekre, később, mikor már megtanultam írni, én folytattam ezt a hagyományt. Minden születésnapomhoz hozzátartozott, hogy Laci bácsi levelét megkaphattam. Mindet megőriztem. Az is kedves emlékem, hogy minden karácsonyhoz hozzátartozott, hogy anyuval képeslapot küldtünk nekik. Leveleiben mindig felidézte a születésem óráját, az akkor hallott déli harangszót, és szeretettel gondolt vissza a Püspökladányban töltött éveire.

63

Később már nem jöttek Püspökladányba, mert ahogy ő mondta” megöregedtek”. De a kedves levélváltások és telefonbeszélgetések továbbra is megmaradtak köztünk. Kíváncsi volt az életem alakulására, változásaira. Most is emlékszem a szavaira, amit mindig elmondott, ha beszéltünk: „Drága kicsi Anita, hívő, istenszerető ember legyél! Templomba rendszeresen járjál, és ott is menj férjhez, három gyermeket szüljél, és ha várandós leszel, sosem úgy mondd, hogy terhes vagy, hanem áldott állapotban.”

18

Arra kért, hogy gondoljak rá szeretettel, és ha ő már nem lesz, akkor is tartsam meg emlékezetemben, míg élek. Felnőttként már nem találkoztunk, de minden évben beszéltünk telefonon.

Az, hogy ezt elmesélhettem, és hogy ezek a számomra szép emlékek egy ilyen remek honlapra felkerülhetnek, nagy örömmel tölt el. Ez az egyik legszebb ajándék a 30. születésnapomra. És így most én emlékezem meg Dr. Palkonyay Lászlóról, és ezekről az emlékekről, amit tőle kaptam. Míg élek sosem feledem!

Püspökladány, 2017. március

Nádházi Anita

*

***

A Szülőotthonról és Dr. Palkonyay László főorvosról korábbi összeállításunkban olvashatnak részletesen, IDE KATTINTVA!

***

Palkonyay László főorvos levelei:

(Fotók, levelek: Nádházi Anita tulajdona)

***

A hozzászólások megtekintéséhez kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban!

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2017.03.04. (Frissítve: 2017.03.14.)

75 - Köszönjük a vendéglátást Csibi Gyuláné és Soós Kálmánné szűrkészítőknek

*

LÁTOGATÁS EGY “LÁTHATATLAN” MŰHELYBEN

avagy Csibi Gyuláné cifraszűrkészítő és Soós Kálmánné viseletszűr-készítő otthonában jártunk…

 

Nagyjából egy éve, hogy összefutottam egy püspökladányi üzletben Soós Kálmánné Icukával, akivel ugyan korábban nem ismertük egymást személyesen, de „hírből” már sokat hallottam az ő és a Népművészet Mestere címmel kitüntetett cifraszűrkészítő édesanyja munkásságáról. Szóba elegyedtünk, s szinte pillanatok alatt elrepült az a 30 perc, ami alatt az volt az érzésem, mintha ezer éve ismernénk egymást, s Icuka már akkor invitált, hogy látogassam meg őket, mert örömmel mutatná be az általam oly nagyra becsült munkájukat. Majd eltelt egy szűk esztendő, s legközelebb az orvosi rendelőben futottunk össze, ahol szinte ott folytattuk a beszélgetést, hosszan, elmélyülten, ahol korábban abbahagytuk. Icuka oly alázattal beszélt mindannyiszor édesanyja és az ő különleges hivatásáról és oly szerényen az elismeréseikről, a szűrkészítés által megismert emberek feléjük áradó szeretetéről, hogy őt hallgatva és munkásságukat ismerve megfogalmazódott bennem egy gondolat… Egy gondolat, melyet tett követett, s röpke 2 hónap múlva ennek eredménye is megszületett. Az idén 80. születésnapját ünneplő Csibi Gyuláné és lánya, Soós Kálmánné püspökladányi szűrkészítők munkásságát felvételre terjesztettem elő a Püspökladányi Települési Értéktárba, melyről nemrégen döntés született, s a Települési Értéktár Bizottság támogatta az előterjesztett javaslatot.

E jó hírről szerettem volna értesíteni a „háziakat”, akiknek többszöri meghívását elfogadva végre személyesen is megismerhettem a püspökladányi Népművészet Mesterét, Ica nénit, s kedves családját is.

Mivel a látogatás nem hivatalos jellegű volt és a gyermekeimnek is szólt, így együtt és nagy izgalommal indultunk útnak, a püspökladányi Kossuth utca egyik „láthatatlan műhelyébe”. Természetesen a fényképezőgépemet sem hagyhattam otthon, így a 3,5 órás vendégeskedésünk végül egy képes beszámolóvá állt össze, amit most a család hozzájárulásával Önökkel is megosztok.

*

2017. február 26-án kis különítményünket nagy szeretettel fogadta a sárrétudvari származású, de évtizedek óta Püspökladányban élő Csibi-család. Vendéglátóink az idén 80. évét betöltő Csibi Gyuláné (Ica néni), ki a cifraszűrkészítés mestere, lánya Soós Kálmánné (Icuka), ki édesanyja segítője, s a viseletszűr-készítés mívelője, és a velük élő szorgalmas unoka (Bia), ki követve a családi hagyományokat, a szövés fortélyait tanulja, ebben kamatoztatva tehetségét.

Hogy miért is neveztem bevezetőmben „láthatatlan műhelynek” a Csibi-család lakását, azt is elárulom.  A kedves kis lakótelepi lakásba belépve a vendég meglepődik, s azt hiszi, hogy rossz címre csengetett, hiszen egy tágas műhely helyett egy otthonos lakba invitálják a háziak. Arra, hogy talán mégis jó helyen járhatunk, egy belső ajtónyílásban díszelgő gyönyörű cifraszűr utal, mely mutatja az utat, s magához vonzza a gyermeket, felnőttet egyaránt. Követve az ekképp kijelölt irányt, s a napos félszobába belépve Ica nénit egy ráma (hímző-keret) fölé hajolva találjuk, ki éppen valamit öltöget. Szemem keresi-kutatja a posztók, fonalak, tűpárnák halmait, de helyette gyönyörű orchideák uralják a piciny teret. Bemutatkozunk egymásnak, átadjuk virágainkat, szerény ajándékainkat, majd kezdetét veszi egy varázslatos utazás, mely kitágítja a teret és kitolja a piciny szoba falait egész a végtelen rónák határáig. Ahogy lépésről-lépésre megismerjük a szűrkészítés menetét, úgy kerülnek elő a szekrényekbe rendezett fonalak, a szekrény mellé gondosan beállított vég posztók, az ágyra hajtogatott munkadarabok, a fotel alatt lapuló fejsze, melynek segítségével a díszvágó-forma is egységes mintára metszi a posztót. Lassan „kinyílik” a piciny szobákba rejtett „láthatatlan műhely”, s meglepődve tapasztalom, hogyan alakul át minden, másodlagos funkciója szerint. Hihetetlen és csodálatos e kettősség, mely a gondos női kezeknek köszönhetően pillanatok alatt változik át lakótérből varázsműhellyé.

3 - a minták tervezése

A minták tervezése alapos felkészültséget és tudást kíván

Icuka csak mesél és mesél, míg Ica néni szerényen hímez, a gyerekek pedig hamar feloldódnak e barátságos környezetben. Csüngünk a szavakon, s míg az ablakon beszűrődő tavaszi napsugarak barátságosan simogatnak bennünket, lassan megismerjük e szép, de sokszor nagyon is szomorú sorsú család történetét.

*

33 - Csibi Gyuláné

Csibi Gyuláné munka közben

Csibi Gyuláné Sólyom Ilona szűrhímző, szűrkészítő népi iparművész Sárrétudvariban született 1937-ben. A kézimunkát általános iskolás kora óta kedveli, a szabást, varrást fiatal lányként tanulta meg egy ismerős varrónőtől. Sárrétudvariban különböző mezőgazdasági munkákat dolgozott, de a varrás, a hímzés végigkísérte az életét, s legtöbbször a jószágok ellátása után, esténként, éjszakánként végezte e másik fajta tevékenységet is. Férjhez ment, majd született két gyermeke, és e „kettős élet” (a mezőgazdasági munka és a varrás, hímzés) évtizedekig volt kenyérkereső foglalkozása. Sokáig dolgozott a Karcagi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnek, ahova minta után varrtak, hímeztek. Férje halála után, betegsége miatt már nem tudta tovább művelni sárrétudvari házuk portáját, s így lánya és családja után költözött Püspökladányba, 1998-ban, kik akkor már 8 éve éltek településünkön.   Ica néni Püspökladányban tovább fejlesztette tudását a helyi hímzőkörben, de már annak idején, fiatal lányként is maga hímezte ki a kelengyéjét. (Engem pedig az a hatalmas megtiszteltetés ért, hogy Ica néni nekem ajándékozta kelengyéje egy több mint 60 éves, maga hímezte, gyönyörű, monogramos darabját.)

Csibi Gyuláné a cifraszűrök készítését 2002-ben kezdte el, ifj. Vígh Sándor püspökladányi citerás, népi együttes vezető kérésének engedve, aki két éven át győzködte, mire Ica néni végre „kötélnek állt”, s elkészítette Sándor cifraszűrjét, mely Csibi Gyulánénak is élete első cifraszűrje lett. Ezt a szűrt még 50 másik követte, ugyanis a 80 éves Ica néni épp az 51. szűrjén dolgozik lányával, de további két évre való megrendelésük van előjegyzésben.

56 - A legelső szűr. Ifj. Vígh Sándor citerás, népzenész a Csibi-családdal

A legelső szűr. Ifj. Vígh Sándor citerás, népzenész a Csibi-családdal

*

Csibi Gyuláné szűrhímző, szűrkészítő népi iparművész 15 éve foglalkozik egyedülálló módon – jelenleg az országban ötödmagával – cifraszűrkészítéssel. Szűrjei az évek során szakmai zsűri által végzett minősítések során estek át, s nemcsak az országban, de országhatáron kívül is viselik, hordják, gyűjtik az ő és lánya által készített cifraszűröket.

Ahhoz, hogy valaki elnyerje a népi iparművész címet, különböző munkáira 15 darab „B” minősítést és 5 darab „A” minősítést kell szereznie, melyeket egy szakmai zsűri minősít. (Az „A” a legjobb, a „B” a következő minősítés, a Szerk.) Csibi Gyulánénak a népi iparművész címre jelölésekor 20 darab „A” és 2 darab „B” minősítése volt, mely címet a Hagyományok Házában vehetett át 2014-ben. Innen már egyenes, de mégis rögös út vezetett a Népművészet Mestere címig, melyre többen is javaslattal, támogató véleménnyel látták el (Dombi Imréné, Püspökladány polgármestere; a debreceni Hajdú Táncegyüttes; a Magyar Művészeti Akadémia nevében Galánfi Adrás, a Népművészet Mestere; Hortobágy önkormányzata nevében Gencsi Zoltán; A Hagyományok Háza és nem utolsó sorban Hajdúböszörmény önkormányzata).

18 - Csibi Gyuláné a Népművészet Mestere

Csibi Gyuláné a Népművészet Mestere. A kitüntető címet Balog Zoltán minisztertől vette át

Csibi Gyuláné püspökladányi iparművész 2015. augusztus 23-án vehette át a megtisztelő Népművészet Mestere-díjat Balog Zoltán minisztertől, mely a népművészek legrangosabb, kormányzati szintű elismerése, s amit a népművészek Kossuth-díjának is neveznek. Könnybe lábadt szemmel hallgattam Ica néni történetét, aki elmesélte, hogy a díj-átadó ünnepségen a miniszter úrnak halkan ennyit mondott: „Bár én nem tudok táncolni, sem énekelni, mint mások, én hímezni tudok. A szűrjeim egy része elkísért most ide, Budapestre, az ország számos pontjáról. Megmutathatom-e őket?” Hát így vonultak fel az ünnepség protokollját megszakítva – Püspökladányban készített – bámulatos cifraszűrök a Budavári Palota Oroszlános Udvarában, s a nagyszámú közönség vastapsa között hirdették Ica néni munkájának himnuszát.

65 - A Népművészet Mestere Díj átvételén 2015-ben Budapesten - a képen Balog Zoltán miniszterrel

Csibi Gyuláné szűrjei eddig 27 alkalommal kerültek zsűrizése a Hagyományok Házának szakmai testülete által, továbbá a népi iparművész cím odaítélése alkalmával. Ica néni tagja továbbá a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesületnek is.

Csibi Gyuláné lánya – Soós Kálmánné, Icuka – édesanyja legfőbb támasza, nélkülözhetetlen segítője, ki a cifraszűrök előkészítésében és elkészítésében segítkezik, s maga is készít viseletszűröket. Nemrégiben – 2016 novemberében – esett át első minősítésén, rátétes nyargalt viseleti cifraszűrrel, „A” minősítéssel. Icuka a család motorja, odaadással szervezi a család életét, Ica néni véleményét mindenben kikérve.

Szűrjeik megfeszített munkatempóban, minden esetben szeretettel, a legnagyobb gondossággal készülnek, személyre szólóan, a későbbi viselőjük legnagyobb megelégedésére. Megrendeléseik folyamatosak, az ország különböző pontjairól keresik meg a püspökladányi szűrkészítőket, s évek óta tartó, élő kapcsolatot ápolnak szűrjeik tulajdonosaival. Püspökladány hírét gyönyörű,  lelkiismeretes és egyedülálló munkájukkal viszik országszerte. Az országban ismert és elismert népművészek barátságát tudhatják magukénak, melyről oly szerényen mesélnek a kérdezőnek.

Kiváló, szakmailag is elismert, többszörösen minősített munkájukat számtalan kiállítás és elismerés bizonyítja, munkásságuk több esetben került bemutatásra a helyi és országos médiában is. Népművészeti rendezvények, szakmai fórumok, kiállítások és bemutatók állandó meghívottjai, ahova legtöbbször munkájuk, vagy egészségi állapotuk miatt nem jutnak el, de ahol csak tudják, alázattal képviselik mesterségüket.

Csibi Gyuláné és lánya munkái inspirálták annak idején az első, s azóta már ötször megrendezett hajdúböszörményi Cifraszűrösök Találkozóját, melynek nemcsak ők, de az általuk készített cifraszűrök többsége is állandó résztvevői. E rangos esemény megrendezésének az ő cifraszűrjeik adták az alapötletet.

60 - Szűrtalálkozón Csibi Gyuláné és unokája

Szűrtalálkozón Csibi Gyuláné és unokája

*

Látogatásunk során a két szűrkészítő, anya és leánya bevezettek bennünket csodálatos, de nehéz munkájuk rejtelmeibe, s lépésről lépésre bemutatták a szűrkészítés folyamatát. Egy kívülállónak szinte elképzelhetetlen az a rengeteg és aprólékos munka, mely egy szűr megszületéséhez szükséges. Rengeteg átvirrasztott éjszaka és megszámlálhatatlan munkaóra, míg e csodás alkotások elkészülnek, melyek nemcsak szépek, de használhatók is. A munkát nehezíti, hogy Ica néni szeme érzékeny a fényre, Icuka pedig a szabókréta finom porját viseli nehezen, asztmája miatt. Ica néni és leánya minden egyes szűrt megrendelésre készít, egy-egy tulajdonosnak („gazdának”, ahogy Csibiék hívják őket), személyre szólóan. A szűrök viselői, megrendelői az élet különböző területéről érkeznek, a gépszerelő mestertől a cégvezetőig. Ha az ország bármely pontján (találkozókon, hagyományőrző rendezvényeken) összetalálkoznak a Csibi-szűrök gazdái, egymásra ismernek szűrjeikről, s hamar megtalálják a közös témát, s hangot is. Mind szeretettel beszélnek szűrjük készítőiről, s a mai napig élő kapcsolatot ápolnak a családdal. Mivel a szűrök megrendelésre készülnek, így a szűrkészítő család otthonában mindössze 1-1 saját szűrjük, s az éppen készülő 1-2 darab található mindössze. Ezért ha bemutatókra, kiállításokra készülve szűrökre lenne szüksége Csibiéknek, csak felhívják azokat, akiknek korábban szűrt varrtak, s ők mindig örömmel adják kölcsön a sajátjukat. Egy igazi, összetartó családdá válnak a Csibi-szűrök viselői, kiket ismeretlenül is összeköt egy-egy láthatatlan szál.

38 - A szűrkészítés püspökladányi mesterei kis vendégeikkel

Csak hallgatjuk a gyerekekkel a történeteket, s már nemcsak Soós Kálmánné Icuka, de édesanyja, Ica néni is mesél, miközben a legnagyobb szakértelemmel végezve, és szemléletesen tárulnak elénk az egyes munkafolyamatok, melyeket be is mutatnak elhivatott vendéglátóink. Megismerjük, hogyan születnek meg általuk a felhímzendő minták, melyek komoly tervezést és előkészületeket igényelnek. A szűrök mintái minden esetben egyediek, két teljesen egyforma szűr soha nem kerül ki a kezeik alól, mely nemcsak védjegyük, de édes teher is számukra, hiszen megtervezésük komoly felkészültséget igényel. A szűrök mintáit együtt tervezik meg, figyelembe véve a szűr tulajdonosának elképzeléseit, de a kiválasztott tájegységekre jellemző motívumok csakis hiteles módon kerülnek alkalmazásra. Sok részmunkafolyamat zajlik párhuzamosan, kinek-kinek megvan a maga feladata, s ha több szűr is készül egyszerre, külön szervezőmunka a lépések koordinálása. Egyszerre 2-3 szűrt tudnak készíteni, napi 8-10 órában, s egy szűr nagyjából 2-3 hónap alatt készül el. A tervezés közös munka, a kivarrás (hímzés) és horgolás az Ica néni reszortja, a szabás, összevarrás az Icukáé. A posztók Erdélyből érkeznek, a fonalak jól bevált helyekről kerülnek beszerzésre (pl. Budapestről, Debrecenből), a megfelelő szabókrétára például több év próbálkozás után találtak rá Budapesten. A méretvételt és a tervezést követően megtörténik a részek kiszabása – hiszen a szűr több darabból áll, mely darabokat még összeállítás előtt hímeznek ki – ezt követi a színösszeállítás megtervezése, a fonalak előkészítése és a megtervezett minták sémájának posztóra vitele.

Ica néni bemutatta nekünk, hogyan kerül a zsírpapírra a közösen megálmodott minta, majd lyuggatás után egy speciális kenőanyaggal viszik fel a kiszabott szűrdarabra (ezt nevezik drukkolásnak). Ezután rámára (hímző-keretre) kerül a posztódarab, melyet Ica néni speciális kétkezes technikával hímez ki. E technika nagy gyakorlatot igényel, hiszen az anyag alatti kéz a tűt „vakon” szúrja az anyagba (lentről felfelé), milliméter pontossággal eltalálva a kívánt vonalat. A kihímzett, kivarrt darabok összeállítása, összevarrása, és a próbák után a munkát több napi kézelés zárja.

7 - Csibi Gyuláné hímez

Csibi Gyuláné cifraszűrkészítő népi iparművész, a Népművészet Mestere

A Csibi-szűrök jellemző mintája a magyar címer, sokan kifejezetten ezért keresik fel őket. Több, saját tervezésű mintájukból megmutatták nekünk a kedvencüket is.

Egyedül a szűrök szíjazása nem a Csibi-család munkája, de ezt is népi iparművész készíti számukra, hiszen zsűrizésnél ugyanakkora jelentőségük van, mint magának a szűrnek.

Látogatásunk során Soós Kálmánné, Icuka azt is megmutatta, hogyan készíti a viseletszűröket (a hímzett szűrt cifraszűrnek, a hímzés nélkülit viseletszűrnek nevezik, a Szerk.), melyek teljesen saját munkái. Hihetetlen precizitással tervezi, szerkeszti a varrásokat, s szakavatott mozdulatokkal varrja ki azokat.

47 - Soós Kálmánné munka közben

Soós Kálmánné munka közben

Miközben Ica néni és Icuka mesél és bemutatja a részfeladatokat, nem marad el természetesen az otthon lévő kész szűrök megtekintése, felpróbálása sem, s csodálattal nézzük a gyerekekkel együtt e remekműveket. Megtapasztalom súlyukat, megismerem viselésük módját, s a gyerekek is érdeklődve hallgatják az elsorolt érdekességeket. Megtudjuk például, hogy a szűrök ujja be van varrva, azt tarisznyának is használták egykor viselői. A viselésben általában a szűr eleje és hátulja használódott, koszolódott elsősorban, épp ezért az ujja alatti rész (az aszaly) a legdíszesebb, ez a szűr legvastagabban varrott része. Sok érdekes történetet ismerek meg vendéglátóimtól, s ezek közül is különösen meghat, hogy a szűrök megrendelői (tulajdonosai, „gazdái”) a legtöbbször megkönnyezik, mikor a szűrjük elkészül, s megkapják azokat. Az elégedett és boldog szűrtulajdonosok az ország minden pontjára elviszik e püspökladányi család hírnevét, s a találkozókon, rendezvényeken viselt szűrök egyben cégérei is mestereinek.

20 - Soós Kálmánné szűrje, melyet édesanyjával, Csibi Gyulánéval készítettek

Soós Kálmánné szűrje, melyet édesanyjával, Csibi Gyulánéval készítettek

Érdekesség, hogy a nők nem viselhetnek cifraszűrt, de Soós Kálmánnét befogadta a szűrt viselő férfiak „társadalma”, tekintettel a család munkásságára, így a bemutatókon sokszor ő maga is részt vesz saját cifraszűrjében. Icuka elmesélte, hogy a néhány kilós cifraszűr viselése hosszútávon nemcsak nehézzé, de meleggé is válik, de számára édes e teher is. Látogatásom során megtekinthettem az eddig elkészített szűrök, különböző találkozók és a díjkiosztók fotóit, emléklapjait, a minősítések adatlapjait is, valamint az éppen összeállítás alatt álló, Kaposvárra készülő szűr gyönyörűséges darabjait. A fotókat nézegetve mindhez elhangzott egy-egy történet, egy kedves emlék, s magam is könnybe lábadt szemmel nézegettem némelyiket. Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy magamra ölthettem Soós Kálmánné, Icuka saját cifraszűrjét is, a Csibi Gyuláné, Ica néni cifraszűrjéről pedig megtudtam, hogy épp egy kiállításon „vendégeskedik”.

53 - A legkisebb népművész a családban, Bia

A legkisebb népművész a családban, Bia

Vendéglátásunk során megismerkedhettünk a legkisebb Csibi-unokával, a 16 éves Biával is, aki örökölte felmenői tehetségét. Bia a Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskola szövő tanszakán tanul, s ott jártunkkor épp egy gyönyörű vizsgadarabon dolgozott. Édesanyja megmutatta nekünk Bia szép munkáit, melyek megnyugvással töltik el a jövő generációk hagyománytisztelete és -ápolása felől aggodalmaskodókat.

Csibi Gyuláné püspökladányi cifraszűr készítő, népi iparművész, a Népművészet Mestere cím birtokosa, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület tagja, valamint lánya, Soós Kálmánné viseletszűr készítő munkássága méltán került felvételre a Püspökladányi Települési Értéktárba. Csibi Gyuláné és Soós Kálmánné munkássága felbecsülhetetlen, értékmentő és hagyományőrző, s nemcsak Püspökladány kultúrájának, de Hajdú-Bihar megye, s az ország szellemi örökségének is része.

8 - Csibi-szűrök

Köszönöm a családnak, hogy vendégül láttak bennünket, s gyermekeimmel együtt részesévé válhattam egy csodának, az 51. püspökladányi cifraszűr megszületésének, s köszönöm, hogy testközelből is megismerhettem az alkotás folyamatát! Életre szóló emlékekkel vérteződtünk fel, melyeket igyekeztem megosztani a Püspökladány Anno helytörténeti honlap olvasóival is. Hogy sikerült-e, döntsék el Önök!

Megyaszai Szilvia

*

A fotókat készítette: Megyaszai Szilvia. A család tulajdonában lévő fényképeket közlés, bemutatás céljából megkapta a Püspökladány Anno honlap, s azok a Csibi-család engedélyével kerülnek közzétételre (ezek a szkennelés, szerkesztés során kerültek logózásra). Köszönet az eredeti fotók készítőinek!

*

2017.03.12.: A beszélgetés és fotózás után két héttel ismét ellátogattam a szűrkészítő családhoz, ahol Csibiné Ica néni és lánya, Soósné Icuka megmutatta, hogy haladnak a munkával. Ica néni az aszaly (a cifraszűr oldala, a kar alatti részen) hímzésén dolgozott ezidő alatt, lánya pedig a viseletszűr díszítésén, összeállításán. Újabb munkafázis e néhány képen a korábbi fotókhoz képest:

*

FOTÓGALÉRIA (2017.02.26.):

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban!

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

„Kincsek” a padlásról

*

Katona Imre

.

100 évvel ezelőtt – 1916. augusztus 12-én – született Püspökladányban nagypapám, aki a magánéletben családapaként, katonaként pedig hazánkért is helytállt a csatatéren.

.

Katona Imre akvi

.

Nemrégiben egy halom régi dokumentum és egy doboz megsárgult  fénykép került elő a szülői házból. Először a fotókat kezdtem el tanulmányozni, ám mivel többségén nem szerepeltek nevek, ezért a rajta szereplő távoli rokonokat nem tudtam beazonosítani. Felfigyeltem azonban egy ismerős arcra, aki nagyon sok felvételen szerepelt, jórészt katona ruhában. Nagypapám, Katona Imre nézett vissza rám a megkopott képekről. Emlékeim sajnos nincsenek róla, hiszen mindössze 2 éves voltam, amikor örök nyugovóra tért. A dokumentumok azonban nagyon sok információval szolgáltak a nagyszüleim életéről.

.

Katona Imre bizonyítványa.

A nagy rakás papír között találtam kivételesen szép küllemű, kézzel írt és foszladozó gépelt iratokat is. Az első, ami nagyon megragadott, a nagypapám Püspökladányi Református Elemi Népiskolai bizonyítványa 1929-ből. Erre nem csak a figyelemre méltó osztályzatok miatt, hanem a külalakja és a rajta szereplő aláírások miatt is kincsként tekintek. Iskolaigazgatóként szerepel rajta vitéz Molnár Gusztáv aláírása, aki miután harcolt az I. világháborúban, megkapta a vitézi címet, az oroszok bevonulása után pedig polgármester is volt a településen. Persze mivel Nagypapám sokadik gyermekként született egy földműves családba, így a továbbtanulás fel sem merülhetett. A dolgos évek, természetesen a püspökladányi földeken kezdődtek el, majd 1937. május 5-én megházasodott és 1939-43-ig nevéhez méltóan katona lett.

.

Katona Imre esküvői fotó

Katona Imre és felesége

.

Édesanyját, feleségét és három gyermekét hátrahagyva, Nagypapámat a keleti hadszíntérre küldték harcolni.

A dokumentumokból kiderült, hogy Katona Imre szakaszvezető 1939.10.05-1941.09.20-ig (151. gk. utász század) és 1942.04.27-1943.09.20-ig (104. u. század) a VI. utász zászlóalj  állományában teljesített katonai szolgálatot. Végül részt vett a magyar történelem egyik legkíméletlenebb csatájában, a doni utóvédharcokban, (1943. január 15-feb 22-ig) a 23. könnyű hadosztály parancsnokság zászlaja alatt.

.

Katona Imre Szolnok 1941 0009

Katona Imre Szolnok 1941 0003

Katona Imre Szolnok 1941 0004

Katona Imre Szolnok 1941 0001

Katona Imre Szolnok 1941 0006

Katona Imre Szolnok 1941 0007

Szolnok19410005

Katona Imre Szolnok 1941 0013

.

1943. január 16. napján a VII. hadtest parancsnoka távbeszélőn a következő parancsot adta (Jány Gusztáv parancsára) a 23. könnyű hadosztály parancsnokának: „Intézkedés a hadtest további feladatára. Legfelsőbb parancsra: a 23. és 19. könnyű hadosztály a jelenlegi állásokban az utolsó emberig tartson ki. Egy lépést sem szabad hátra tenni! A legkíméletlenebb rendszabályokkal meg kell akadályozni, hogy állásait egy ember is elhagyja. Ott csak meghalni lehet. Hátra nincs!” Ezzel a paranccsal a biztos halálba küldtek több százezer magyar hazafit, akiknek a -40 fokos hidegben, korszerű fegyverek hiányában kellett helytállniuk. A 2. hadsereg katonái közül a doni ütközetben körülbelül 100-120 ezer fő vesztette életét, sebesült meg, tűnt el vagy esett hadifogságba.

.

Katona Imre Szolnok 1941 0008

Katona Imre Szolnok 1941 0010

Katona Imre Szolnok 1941 0011

.

Nagypapám hazatért. Hallomásból tudom, hogy ő is volt hadifogságban, bár ezzel kapcsolatos iratot nem találtam. Egy megkopott fényképen azonban megtört tekintettel látható  katona ruhában, melyen a harctéri érdemeiért kapott kitüntetések láthatóak. A három közül kettőről tudható, hogy mikor és miért kapta.

Honvédségi Közlöny (Személyes ügyek):

– 1942. évi 47. száma: Katona Imre tartalékos tizedes, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért Magyar Bronz Vitézségi Érmet kapott.

– 1943. évi 5. száma: Katona Imre tartalékos tizedes az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért Magyar Kis Ezüst Vitézségi Érmet kapott.

.

Katona Imre dok0003

Katona Imre dok0004.

A katonaként eltöltött évek után itthon sem volt könnyebb a helyzet, 1944. június 2-án angol gépek bombázták Püspökladányt, majd  október 8-án kezdődött az első szovjet támadás. A vörös hadsereg tankjai a német páncélosokkal és aknavetőkkel szálltak szembe a település uralmáért, s közben a légitámadások is folytatódtak. Rövid időre el tudták foglalni a községet a szovjetek, majd másnap kivonultak. Mindössze két napig volt német kézen a település, majd október 12-én végleg elfoglalták és megszállták a szovjetek, ám visszavonuló német csapat hatalmas pusztítást végzett. Ínséges idők következtek, de az itt maradt katonákat a lakosságnak kellett elszállásolnia és etetnie.

.

Katona Imre dok0001.

A hosszú háborús időszakot követően lassan megindult az élet, további gyermekáldások következtek a családban, nagyszüleimnek immáron 6 gyermekük felnevelése volt legfőbb céljuk. Nagypapám ismét a mezőgazdaságban tevékenykedett, majd a téeszesítés során megfosztották a földjétől, tanyájától, állataitól amikért oly sok éven át munkálkodott.

.

Katona Imre a Fatelítőn

Katona Imre raktárosként.

Ezután dolgozott a Fatelítőn a Stadion Építő Vállalatnál, részt vett Budapest újjáépítésében a Fővárosi Épületbontó és Építő Vállalatnál. A Hajdú-Bihar megyei Terményforgalmi Vállalatnál, Debrecenben kezdődött raktáros pályafutása, amit nyugdíjazásáig a Május 1 Termelő Szövetkezet tagjaként folytatott Püspökladányban. Nem sokáig élvezhette a nyugdíjas éveket, 1979. május 12-én halt meg szívizomelhalás következtében.

Mivel kicsi gyermek voltam ekkor, emlékeim nem voltak Nagypapámról, de hiányát mindig éreztem. Felnőttként számos alkalommal beszélgethettem idősebb püspökladányi emberekkel, akik többségében ismerték Őt. Itt Ladányban mindenkinek az első kérdése: – Kinek a lánya vagy? Meglepődtem, amikor a név elhangzása után már sorolták is nagypapám testvérei és gyermekei nevét, sőt sok esetben távoli rokonokra leltem a beszélgető partnerekben. Ez idő tájt tudatosult bennem, hogy a városban mindenki mindenkinek a rokona valamilyen szálon. Egy idősebb hölgy azt mondta nekem, hogy még mindig emlékszik rá, hogy milyen büszke ember volt a Nagyapám, és a gyerekei milyen szépek voltak.

.

Katona Imre

.

Ha ő most itt volna, egy hatalmas család ünnepelte volna 100-dik születésnapján, csakhogy az élet máshogy alakult. Keveseknek adatik meg ez a szép kor, de a Nagypapám 63 éve igazán tartalmas volt, tele megpróbáltatásokkal és boldog évekkel. Mindig jó szívvel gondolok rá és Nagymamámra, aki nagyon fontos része volt az életemnek.

.

Katona Csilla

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

 *

Kardos Ernő

Kardos Ernő (1910-2007)

.

Kardos Ernő MÁV főfelügyelő Püspökladányban született, második fiúgyermekként. Édesapja községi állatorvos, édesanyja tanítónő. Negyedik elemi iskolába járt, amikor apja meghalt, megözvegyült édesanyjának nem volt lehetősége gimnáziumba járatni, így a helyi polgári iskolában folytatta tanulmányait. A polgári után megpróbálta Budapesten a tanonciskolát, de visszavágyott szülőfalujába. Itthon nem volt munkalehetőség, a Posta telefon- és távírda központjában vállalt ingyenes munkát, közben magántanulóként elkezdte Nyíregyházán a Felső Kereskedelmi iskolát, majd rendes tanulója lett és 1930-ban leérettségizett.

1931-ben önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett az M. Királyi Központi Híradó iskolába.

.

1. Felavatási igazolvány

1. Felavatási igazolvány

2. Igazolás katonai szolgálatról

2. Igazolás katonai szolgálatról

3. Emléklap

3. Emléklap

.

Leszerelése után 1933-ban került Püspökladányban a MÁV-hoz forgalmi díjnokként.

.

4. Kardos Ernő (1933-ban)

4. Kardos Ernő (1933-ban)

5. Személyazonossági igazolójegy

5. Személyazonossági igazolójegy

.

1934-ben letette a forgalmi-, kereskedelmi-, távírdai szolgálati szakvizsgákat.

.

6. Forgalmi szakvizsga bizonyítvány

6. Forgalmi szakvizsga bizonyítvány

.

1935-36-ban elvégezte a Tisztképző tanfolyamot, majd megkapta a tiszti rangfokozatot.

.

7. Tisztképző tanfolyam tabló töredék (2. sor bal az első)

7. Tisztképző tanfolyam tabló töredék (2. sor bal az első)

.

Több éven keresztül forgalmi szolgálattevőként dolgozott. A hagyatékában találtam néhány állomásfőnöki felelősségre vonási és pénzbüntetési feljegyzést, amiből arra lehet következtetni, hogy abban az időben igen komoly fegyelem volt a vasútnál.

.

8. Állomásfőnöki büntetés

8. Állomásfőnöki büntetés

.

Egyik tisztképző tanfolyamos barátjával, – kihasználva a vasutasok nemzetközi utazásra jogosító kedvezményét -, nyugat európai utakra indultak. Jártak Londonban, Párizsban, Németországban, Ausztriában.

Később különböző beosztásokban dolgozott, volt közbeváltó, fizetőtiszt, árupénztáros, állomásfőnök helyettes. A forgalmi és kereskedelmi szolgálat minden munkakörében megfordult. Rövid ideig a Debreceni MÁV Igazgatóságon is dolgozott, de nem érezte ott jól magát, visszavágyott az állomási szolgálatra.

1941-ben főtisztté, 1944-ben intézővé nevezték ki.

Házasságot kötött Tóth Ilonával, közben behívták katonának híradós tartalékos tisztként szolgált az orosz fronton, ott érte a szomorú hír, felesége gyermekszülés közben elhunyt. Később Erdélybe vezényelték.

1944 őszén századparancsnok helyettesként századával Ausztriába vonult. A gyászév letelte után házasságot kötött, Ujhelyi Erzsébettel, aki szintén MÁV alkalmazott volt Püspökladány állomáson. Magával vitte Ausztriába, ahol amerikai hadifogságba estek.

1945 októberében érkeztek vissza Püspökladányba, szomorú látványban volt részük. A Gólyavárban levő szolgálati lakását feldúlták, kifosztották. A rajtuk levő ruházaton kívül, semmijük nem maradt.

1946 februárjában főhadnagyi rangban leszerelt.

.

9. Leszerelési igazolás

9. Leszerelési igazolás

.

1947-ben megszületett István fia. A szülői házban laktak az édesanyjával. Akkor itt több család élt igen mostoha körülmények között. A házukat nagy nehezen sikerült megmenteni az államosítástól, de a ház egy részét tanácsi rendelkezésű bérlakásnak nyilvánították, melyben jórészt BM. dolgozók laktak 1971-ig. Így könnyű feladat volt a rendőrségnek a család megfigyelése.

.

10. Értesítés fellebbezés elfogadádáról

10. Értesítés fellebbezés elfogadádáról

11. Értesítés házingatlan államosításáról

11. Értesítés házingatlan államosításáról

.

A katonai múltja, származása miatt a szocialista rendszerben igen sok megpróbáltatás érte. 1948 júniusában azonnali hatállyal áthelyezték Budapest Kelenföld állomásra, kocsimesteri szolgálatra.

.

12. Áthelyezés szolgálati érdekből

12. Áthelyezés szolgálati érdekből

13. Visszahelyezés Püspökladányba

13. Visszahelyezés Püspökladányba

.

Állítólagos bűne az volt, hogy nem írta alá az iskolák államosítását követelő aláírásgyűjtő ívet. Hat hónap után visszakerült Püspökladányba.

A meglévő kinevezési okiratok között található, újabb intézői rangot megerősítő kinevezés az 50’-es évekből. Valószínű, hogy nem ismerték el a M. Királyi Államvasutak által kiadott kinevezéseket.

1952-ben főintézői rangot kapott.

.

14. Egyenruhás fénykép az 50'-es évekből

14. Egyenruhás fénykép az 50′-es évekből

15. Megbízás oktatótiszti feladatok ellátására

15. Megbízás oktatótiszti feladatok ellátására

.

1953-54-ben kereskedelmi oktatótiszt, majd 1954 augusztusában Püspökladány gócpont, üzemviteli tervirányító munkaköri feladattal bízták meg.

1956. október 26-án Püspökladány állomás forgalmi- és kereskedelmi dolgozói megválasztották a Munkástanács elnökének és így tagja lett a községi Forradalmi Bizottmánynak.

.

16. Forradalmi bizottmányi igazolás

16. Forradalmi bizottmányi igazolás

.

A forradalom idején, az állomáson kocsi feltörés, a községben semmilyen atrocitás nem történt. Senkit nem bántalmaztak, termelő szövetkezetek vagyonát nem hordták szét.

1957. március 13-án letartóztatták, majd októberben „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétellel elkövetett bűntettért” 1 év börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől való eltiltásra ítélték.

.

17. Megyei bírósági ítélet

17. Megyei bírósági ítélet

18. Megyei bírósági ítélet indoklási részletek

18. Megyei bírósági ítélet indoklási részletek

.

 

1958 márciusában szabadult, a közügyektől eltiltást is kimondó bírói ítéletre hivatkozva a MÁV-tól elbocsájtották.

.

19. Elbocsájtási értesítés

19. Elbocsájtási értesítés

.

Megfosztották katonatiszti rangjától, lefokozták honvéddé.

Munka és jövedelem nélkül maradt, sem őt, sem a feleségét sehol nem alkalmazták.

1958 szeptemberétől, a Fa- Fém- és Építőipari KTSZ-ben kubikos- rakodómunkásként dolgozott, 1960. december 31-ig.

1961 januárjától a Talajjavító Vállalat karcagi kirendeltségén kapott munkát szállítás felelős munkakörben.

Annak tudatában, hogy ő nem tett semmi olyat, amiért bűnhődnie kellene, próbálkozott, – per újra felvételtől kezdve, a különböző a minisztériumokig, az Elnöki Tanács Elnökének titkárságáig – sikertelenül. Hiába kérvényezte, hogy vegyék vissza a vasút állományába.

.

20. MÁV Igazgatóság elutasító levele

20. MÁV Igazgatóság elutasító levele

21. KPM Vasúti Főosztály elutasító levele

21. KPM Vasúti Főosztály elutasító levele

22. Elnöki Tanács Elnöki titkárság válaszlevél

22. Elnöki Tanács Elnöki titkárság válaszlevél

23. Igazságügy miniszteri elutasítás

23. Igazságügy miniszteri elutasítás

24. KPM Vasúti Főosztály második elutasítás

24. KPM Vasúti Főosztály második elutasítás

.

Az 1963-as amnesztia hatására augusztus 28-án szerződéses havibéresként a III. szakcsoport 16. fokozatába segédtisztként alkalmazták, mint újfelvételest. A vasút iránti elkötelezettségével, szeretetével magyarázható, hogy otthagyta a magasabb jövedelmet biztosító állását és vállalta ezt a megalázó helyzetet.

.

25. Munkaadói igazolás

25. Munkaadói igazolás

26. Munkaszerződés

26. Munkaszerződés

27. Besorolási értesítés

27. Besorolási értesítés

.

Segédvezénylői munkakörbe helyezték. Néhány hónap alatt újra letette a forgalmi-, személypénztári-, árufuvarozási-, árupénztári szakvizsgákat.

1964-ben II/8. fokozatba tisztté nevezték ki. A későbbiek folyamán sem a képzettségének és szakmai tudásának megfelelő munkakörökben alkalmazták. A dolgozók körében köztiszteletben állt, tudását, munkáját elismerték. Nem mondható ez el a vezetők részéről, ők a hivatalos „ellenforradalmár” megbélyegzést érvényesítették. Valószínű így tettek eleget a felsőbb elvárásoknak. Időközben visszakapta a főintézői rangját, beosztásában és munkaköri besorolásában viszont nem érte el a vele hasonló korú és képzettségű kollégái bérét.

1971-ben nyugállományba vonult, ekkor megkapta a főfelügyelői rangot és az első elismerést a visszavétele után eltöltött évekről.

.

28. Főfelügyelői kinevezés

28. Főfelügyelői kinevezés

29. Dicséret jó munkavégzésért

29. Dicséret jó munkavégzésért

.

Az 1970-es évek elején épülő Kabai Cukorgyárhoz kerestek vasúti szállításhoz értő embereket. Néhány öreg-vasutas társával jelentkezett. Az alacsony nyugdíja és a munkaszeretete a magyarázat arra, hogy 80 éves koráig eljárt dolgozni a cukorgyári kampányokba.

Idős éveit bearanyozta két kis unokájának érkezése.

.

30. A várva várt unokákkal

30. A várva várt unokákkal

31. Feleségével és az unokákkal

31. Feleségével és az unokákkal

.

1983-ban elveszítette feleségét, ezután a fia családjával élt békességben.

Jóleső érzéssel vette tudomásul a rendszerváltozás folyamán, hogy rehabilitálták.

.

32. Büntetésének semmissé nyilvánítása

32. Büntetésének semmissé nyilvánítása

.

Visszakapta a katonai rangját, sőt előléptették őrnaggyá.

Megkapta a Magyar Köztársaság Elnökének Hivatalától az 1956-os Emlékérmet, Püspökladány Város Díszpolgára címet, tagja lett az 1956-os Vitézi Lovagrendnek.

Az viszont nagyon fájt neki, hogy az általa hőn szeretett vasút részéről egy hivatalos megkeresés, egy gesztus sem történt.

Utolsó éveiben is érdeklődéssel hallgatta a vasútról szóló híreket, szívesen olvasott, mesélt régi történeteket. Sajnálattal vette tudomásul, hogy kihaltak körülötte a régi kollegák, már egyre kevesebben keresték meg.

.

33. Családja körében 97. születésnapján

33. Családja körében 97. születésnapján

.

Az állomásépületen elhelyezett 150 éves jubileumi emléktábla avatásáról már a halálos ágyán értesült.

 

2017. január 12.

Kardos István

a fia

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2016.10.05.

 

 

Kedves olvasónk, Bárczi Éva néhány kedves régi családi fotót küldött a honlap gyűjteménye számára, melyekkel kapcsolatban megírta emlékeit is. A családi emlékekhez néhány helytörténeti információt is fűztünk, így helyezve be a családi fotókat és személyes emlékeket a „történelembe”…

 

***

Bárczi Lajos

Az első fotón a nagypapám, Bárczi Lajos látható, aki az I. világháborúban lövést kapott és hazajött a frontról. Hamarosan megnősült, elvette a nagymamámat 1915 körül. Azokban az években nagyon kevés volt a házasságkötések száma a háború miatt (Püspökladányban 1915-ben: 17, 1916-ban: 35, 1917-ben: 45, 1918-ban: 91 házasságkötés történt. – a szerkesztő), hiszen sok férfi elesett a háborúban, így a sérült nagypapám is nagyon “kelendő” volt. Repeszt kapott a lábába, amit nem tudtak kiműteni, haláláig benne volt. Sokáig ápolta őt a nagymamám, de 1955 szeptemberében öngyilkos lett nagyapám, mert nem bírta tovább elviselni a fájdalmat. Én sajnos nem ismerhettem, mert 1957-ben születtem. (Bárczi Lajos 1889. augusztus 1-én született és 1918. január 30-án vette el a püspökladányi születésű Baranyai Rózát. – a szerkesztő)

 

(A képen látható katona közös hadseregbeli gyalogos, távbecslő jelvénnyel és mesterlövész bojttal. Ha feltételezzük, hogy püspökladányi, akkor nagy valószínűséggel a cs. és kir. debreceni 39. gyalogezredben szolgálhatott. Amennyiben így lenne, akkor a kép 1912-1914 körül készülhetett. – Kajon Árpád szakértő, a Püspökladány Anno honlap segítője)

.

***

Baranyai Róza

A második képen a nagymamám, Baranyai Róza látható, aki 1900. június 25-én született Püspökladányban. Nagyapám betegsége miatt nagymamám látta el a háztartást, a 3 gyereket és kitartóan, gondosan ápolta férjét. Egy máig emlegetett családi emlék szerint gyalog ment Debrecenbe egy zsák élelemmel a hátán, hogy ott cukrot és egyéb kiegészítő élelmet vásároljon.

A fotón nagymamám látható a lányával (nagynéném, Bárczi Julianna). A fotón megörökített rádió nagynénémé volt, kinek férje jómódú kisiparosként dolgozott Debrecenben. A mi családunknak Püspökladányban egy egyszerű „néprádiója” volt abban az időben.

.

***

A régi ház

A következő fotó Püspökladányban, a régi Vöröshadsereg út 78. szám (most Petri Pál utca 80.) előtt készült. A nagynéném van a képen, Bárczi Julianna. Sokáig így nézett ki a házunk a Petri Pál utca – Posta utca sarkán, de 2001-ben eladtuk, mert nem tudtunk hazajárni, rendben tartani. Új lakói azóta felújították az épületet. E fotó különlegessége, hogy ez a ház volt az első a Petri-telepen. A nagymamámék választották ki a területet egy domb tetején az akkori semmi közepén. Ez a kép akkor készült, amikor a Petri Pál utcában még nem volt szilárd burkolat, mi is dagasztottuk a sarat, amikor esett az eső. (Az első világháborút követően Püspökladányban is nagy volt a földigénylők száma. A vallásalapítványi uradalom Göre nevű szántóföldjén 1923-ban 756 házhelyet osztottak ki. Egy telek ára Kecskés Gyula feljegyzései szerint 2219 kg búza volt, melyet 10 év alatt kellett megfizetni. A telep lassan épült be, de hamar református és róm. katolikus iskolákat, valamint postát kapott. Petri Pál államtitkár és országgyűlési képviselő közbenjárásának elismeréseként a Göre-telep felvette a Petri-telep elnevezést. – a szerkesztő)

 

.

***

 

Bárczi József

Az utolsó fotón édesapám, Bárczi József látható a püspökladányi Hősök szobra előtt. A kép 1946-47-ben készülhetett. (Az első világháború áldozatainak emlékére készített Hősök szobrát 1929-ben leplezték le, adták át a település lakosságának és a róla elnevezett Hősök terén áll Püspökladányban azóta is. Az emlékművet Horváth Géza szobrászművész készítette, talapzatán körben 451 püspökladányi személy neve olvasható, akik az első világháborúban, vagy ott szerzett betegségük következtében vesztették életüket. A névsor nem teljes! Az emlékmű feliratát később módosították, és néhány, a II. világháborús események következtében életét vesztett személy nevét is rávésték. A fotón megfigyelhető, hogy a községháza/városháza és a mai középiskolai kollégium épülete még nincs egybeépítve, köztük az 1960-as évek végéig egy “foghíjtelek” volt. – a szerkesztő)

 

*

 

Visszaemlékezés, fotók tulajdonosa:    Bárczi Éva

Helytörténeti információk: Megyaszai Szilvia (szerkesztő),

Kajon Árpád (szakértő)

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2016.06.16.

Pánti Sándor élete

 „Megszülettünk, hogy valamit hozzáadjunk a világhoz”

*

Pánti Sándor1

*

Utam végéhez közeledve egyre többet faggatom a múltat. Felidézem szeretteim arcát, mosolyát, képzeletben sokat vagyok velük, néhány gesztusom őket idézi. Kányádi Sándor szépen fogalmazta meg ezeket az érzéseket Vénülőben című versében:

.

„vénülőben mintha a gének

egyre jobban emlékeznének

naponta egy-egy apámtól látott

gesztus lát rajtam napvilágot.

.

köhintésem is őt idézi

s ahogy ő szokott messze nézni

úgy nézek a távolba szűkre

húzott szemmel  el-elrévülve

.

úgy rakom keresztbe lábam

ahogyan azt csak tőle láttam

s mosolyom is mintha benne

az ő mosolya élemedne”

 .

A család és a gyermekkor

Nyomába eredtem édesapám és a családtagjaim életének – ha már nem sikerült életükben – és haláluk után szeretném jobban megismerni őket. Arra szeretnék buzdítani mindenkit, aki ezt az írást olvassa, hogy ne mulassza el ezt az „utat” megtenni, mert sokat fog jelenteni ez az egymásra találás mindnyájuknak.

A Pánti családi név arra utal, hogy a nemzetség Pánt községből származott. Ez a község az egykori Magyarország területén, Nagyszalonta közelében volt. A Pánti nemzetség törzsbirtoka Geszt és Marcelháza között terült el. A nemzetségből többen familiárusi szolgálatot vállaltak a gazdagabb nemeseknél, akik katonáskodásuk fejében földbirtokot juttattak nekik. A török hódoltság idején azonban az emberek nem élhettek háborítatlanul birtokaikon. A portyázó török hadak a legváratlanabb időpontban rontottak rájuk az adót követelve, közben kifosztották gazdaságukat, elhajtották jószágaikat és felgyújtották házaikat. Ezért mikor a lakosság hírét vette, hogy közelednek a török csapatok, málhás szekerekre rakták ingóságaikat és biztonságosabb lakóhelyet kerestek a családnak. A Pánti nemzetség tagjai is így cselekedtek és szétszóródtak az Alföldön, Karcagra is sokan menekültek közülük. A híres Karacs családból való Karacs Jakab fiának, Jánosnak a feleségét is Pánti Ilonának hívták.

Azt azonban édesapám elbeszéléséből tudom, hogy az ő felmenői Tiszacsegén éltek. Tiszacsege egykor virágzó mezőváros volt, országos révként fontos szerepet játszott az áruforgalomban, és a kereskedelemben. A 14.században a Hunyadi és a Bajoni család birtokai voltak ott. Az 1514-es parasztfelkelés után azonban korábbi rangját elvesztett jobbágyfalu lett, és lassan elnéptelenedett.

A jobb megélhetés reményében határozhattak úgy az édesapám felmenői, hogy Püspökladányba költöznek Nem is bánhatták meg, mert megszokták, megszerették ezt a vidéket, kenyeret adott nekik, itt gyökeret eresztettek és ez a föld fogadta be őket. Valamennyien a helyi temetőben nyugszanak.

Apai nagyapám Pánti Károly 1892-ben itt született Püspökladányban, apai nagymamám Fórián Eszter is itt született 1896-ban. Apai nagyapám magas, szikár, szigorú tekintetű férfi volt, kackiás bajusszal, egyenes tartással, sokáig volt katona a császári és királyi hadseregben. Jóképű  lehetett, mert Fórián Eszter, aki szelíd, kék szemű, szőke lány volt, megvárta, míg leszerelt – nem ment máshoz férjhez – pedig biztosan lehettek kérői. Házasságukból 4 gyermek született, Eszter, aki sajnos csecsemőkorában elhunyt, édesapám Sándor, 1925. július 29-én, Károly 1927-ben, József pedig 1930-ban. Apai nagyapám a mezőgazdaságban volt napszámos, dolgozott az uradalomban is, és időszaki munkákat vállalva évekig dolgozott a helyi strandon. A II. világháború után 10 hold juttatott földön gazdálkodott a család. Édesapám a 6 elemi osztály elvégzése után szeretett volna továbbtanulni, mindig vonzották a gépek, motorszerelő akart lenni, de ezt az álmát nem sikerült megvalósítania, pedig többször is megpróbálta. A gépek titkait azonban mesterlevél nélkül is megismerte, nem volt olyan motor, később autó, amit ne tudott volna megjavítani, de még az elromlott órákat is megtanította járni. A szülei nem tudták vállalni taníttatását, ezért ő is napszámos munkát vállalt, dolgozott a farkasszigeti Erdőgazdaságban és a Vasútnál is.

*

1

*

A katonáskodás évei

16 éves volt, mikor meghallotta, hogy a honvédség motorvezető tanfolyamot indít, melyre azonnal jelentkezett és el is végezte. Biztatták, ha ezzel a bizonyítvánnyal jelentkezik a hadseregbe és kéri, hogy a gépesített hadosztályba sorozzák be, ott később a szakképesítést is megszerezheti. Ezekkel a reményekkel 1942-ben – 17 évesen – önkéntesnek jelentkezett a hadseregbe. Debrecenbe hívták be tényleges katonai szolgálatra 1942 októberében. Ekkor érte az első csalódás, mert nem a gépesített hadosztályba, hanem a honvéd gyalogság 11/I. zászlóalj 3. századához sorozták be. Fiatal volt, egészséges és erős, ide is gyorsan beilleszkedett. Jó zenei érzéke és hallása volt, több hangszeren is  játszott, ezért megtették a század kürtösének, később rangban is emelkedett. Nagyon büszke volt arra, hogy a század kürtöse lehetett. Örült annak, hogy ilyenkor mindenki őt figyeli, és igyekezett is, hogy minden hang a helyén legyen. A békés katonáskodásnak azonban gyorsan vége lett, 1944 márciusában a századát az ukrán frontra vezényelték. Kétszer sebesült meg. Másodszor a bal lábán sérült meg, egy felrobbant aknától, olyan súlyosan, hogy kórházba szállították Érsekújvárra. Amikor felgyógyult Debrecenbe helyezték át lábadozásra. Titokban reménykedett, hogy nem viszik vissza a frontra, hiszen mindenki tudta, hogy a háború a végéhez közeledik, a németek hadereje összeomlott. A szovjet csapatok már az ország határánál voltak. Sajnos tévedett. 1944 őszén őt és a bajtársait a  román frontra vezényelték és útnak indították Békéscsaba felé. Ennél a városnál  nem is jutottak tovább. 1944. október 6-án a hazánkba bevonuló szovjet csapatok fogságba ejtették őket, visszavitték Ukrajnába, Nyikolajev városában 11 hónapig volt hadifogságban.

 

A hadifogság évei

Nyikolajev városáról bővebben is írok, mert fontos események történtek itt a háború alatt, továbbá ez a város volt édesapám hadifogoly életének helyszíne.

Nyikolajev Nyugat-Ukrajnában az ukrán sztyeppén található, a Fekete-tengertől 65 km-re. Az Inhul és a Déli-Bug folyó a város északi részén folyik össze, több hosszú, keskeny félszigetet képezve. A város központja is egy ilyen félszigeten fekszik. A város fontos folyami és tengeri kikötő, továbbá vasúti gócpont. A város észak-keleti részén a Bug és Inhul folyó közrefogta háromszögben zajlott le 1941. augusztus 10-től 16-ig a híres nyikolajevi csata, melyben a magyar lovasdandár Mikecz Kálmán zászlóaljparancsnok vezetésével kimagasló érdemeket szerzett, s megfordította a csata kimenetelét. A vasútvonal és az alatta átvezető aluljáró véres harcok színtere volt. A magyar gyorshadtest az 1. számú német páncélos csoport alávetettségébe került, és a feladatuk az volt, hogy akadályozzák meg a szovjet csapatok átkelését a Bug folyón, így zárják el őket az utánpótlástól. A szovjet csapatok visszaverték a német páncélosok rohamát, mikor megjelent a magyar lovasdandár, akik nyílt terepen, 50 C fok hőségben, nyílt tűzben égő gabonatáblák mellett harcoltak, megtörve a szovjet csapatok védelmét, akik feladták az állásaikat.

A nyikolajevi temetőben 203 magyar katona alussza örök álmát.

Ennek a csatának a történetét csak azért elevenítettem fel, hogy a magyar katonák hősies harcának Nyikolajev várossal összefüggésben emléket állítsak.

Ebbe a városba érkezett meg édesapám a hadifogoly szállítmánnyal akkor, mikor már a háború gyakorlatilag a végéhez közeledett. Tizenegy hónapot töltött el itt, de ellentétben más hadifoglyokkal, nem emlegette úgy ezeket a hónapokat, mint élete legsötétebb emlékeit. Ebben a táborban emberségesebben bántak a foglyokkal. Keményen kellett dolgozniuk, de emberhez méltó körülmények között. A városban 3 láger volt, 25-30.000 foglyot helyeztek itt el. Az elhelyezés fa-, és kőbarakkokban történt. A barakkokban kezdetben a padlón kellett aludniuk és a köpenyükkel takarózniuk. A fegyverszünet megkötése után kaptak vaságyat, pokrócot is. Lehetőségük volt rendszeres tisztálkodásra, és tiszta fehérneműt is kaptak. A Parancsnokság önállóan gazdálkodott. A rabokat „kikölcsönözték” a helyi gyáraknak, kolhozoknak, és a kölcsönzés díjából fedezték ellátásukat. Az élelmiszer-adag kevés volt, egyhangú, és silány, de ha nem cserélték az élelmiszert cigarettára, bírták vele a kemény munkát. A rabok 20-25 fős brigádokban dolgoztak, együtt laktak a barakkokban, együtt is étkeztek. Szükség volt a bajtársiasságra, egymás segítésére, hogy elviseljék az egyhangú napokat. Szigorú fegyveres őrizet mellett vonultak a foglyok hajnalban munkára, és úgy is érkeztek vissza. A helyi lakosság jóindulattal fogadta el munkájukat, bár maguk is éheztek, gyakran nyomtak ennivalót a markukba, mikor mellettük elhaladtak. Édesapám dolgozott a gyárban és a kolhozban is, különösen a kolhozban szeretett dolgozni, mert a mezőgazdasági munkák végzésében nagy gyakorlata volt. Nagyon vágyott haza, mint minden fogoly. 1945 augusztus 30-án hozta haza a katonavonat.

*

2

*

A katonaság és a hadifogság évei próbára tették, ezek az évek mégis élete meghatározó élményévé váltak. Sokat mesélt ezekről az évekről! Fogságba esése minden pillanatát, mint egy izgalmas krimit idézte fel idős korában is. Azt gondoltuk akkor, hogy már unalomig ismerjük, és emlékezni fogunk rá, de bizony emlékezésünk megkopott, ezért próbálom most visszaidézni, amiket hallottam, hogy ne legyen  végleg az enyészeté.

*

édesapám motoron

*

A családalapítás, munkahely keresés évei

Leszerelése után kapott 5 katasztrális hold juttatott földet, a püspökladányi Kincses-domb mellett, abban gazdálkodott, mellette pedig alkalmi munkákat vállalt. 1946. november 30-án kötött házasságot édesanyámmal, Nagy Piroskával. Ismerték egymást fiatal koruk óta, hiszen egymás közelében laktak, de télen a bálokban kerültek közel egymáshoz. Házasságukból 3 lány született, Irén (1948), Piroska (1949) és Julianna (1956). A mi életünk már új fejezet, nem fér bele ebbe az emlékezésbe. Vajon megemlékezik-e valamelyik unoka a mi életünk örömeiről és buktatóiról?

*

Nagy Józsefné Hajdú Piroska(Nagy Józsefné Hajdú Piroska)

*

Anyai nagyszüleim Nagy József és Hajdú Piroska is Püspökladányban születtek 1901-ben és 1904-ben. Házasságukból 3 gyermek született 1926-ban Gyula, 1927-ben Piroska, és 1928-ban Imre. Anyai nagyszüleim is a mezőgazdaságból éltek, napszámos munkát vállaltak és a II. világháború után 9 hold juttatott földön gazdálkodtak. Piroska nagymamám jobb módú családokhoz járt a háztartásban segíteni. Varga darálósnál és Bálint Sándor hentes családjánál dolgozott évekig, munkáját megbecsülték, családtagnak tekintették. Édesanyám, mikor serdülőkorba került, Bálint Sándor Margit nevű lányának pesztonkája volt. Haláláig tartotta vele a kapcsolatot. Anyai nagyszüleimhez, mint legidősebb unoka mélyen kötődtem. Sokat betegeskedtem gyermekkoromban, nagymamám mindig ott ült az ágyam mellett még éjszaka is az álmom vigyázta. Korai halála életem első trachumája volt. Anyai nagypapám nagyon egyszerű és családszerető volt. Az 1930-as években Németországban vállalt egy gyárban fizikai munkát, az ottani keresményéből tudták felépíteni azt a házat a Petri telepen – az Ék utcában – ahol leélték az életüket.

*

Pánti Sándorné Nagy Piroska(Pánti Sándorné Nagy Piroska)

*

 

Édesanyámnak is voltak álmai, de azok sem teljesültek. Minden vágya az volt, hogy varrónő legyen. Jól tanult, tandíj mentességet is kapott volna, de a taníttatását így sem tudták nagyszüleim vállalni. Később fiatalasszonyként megtanult varrni, kitartó spórolás után vett is magának egy Singer varrógépet. Ő varrta a ruháinkat, kötött, horgolt is nekünk, különösen télidőben, mikor a ház és a háziállatok körül nem volt annyi  munka. Soha nem ült tétlenül, mindig talált valami elvégeznivalót. A házunkban rend volt és tisztaság, minden nap meleg étel várta a családot. Mivel lányai születtek, a tradícióknak megfelelően életünk minden gondját ő oldotta meg. Ezt a helyzetet édesapám elfogadta sőt, természetesnek találta, pedig jobb lett volna – neki is – ha tevékenyebben vesz részt életünkben.

*


édesanyámék a ház előtt (Szüleim házuk udvarán)

*

édesanyám mosolya     (Édesanyám mosolya, kisebbik lányával, Juliannával)

*

Édesapám 1947-től 1950-ig a MÁV-nál mozdonyfűtőként dolgozott. l950-ben elvégzett egy négy hónapos gépkocsivezetői tanfolyamot Tihanyban, és újra foglalkoztatta a gondolat, ha a honvédségnél próbálna szerencsét, ott szakmai képesítést tudna szerezni, és a technikai hadosztályban dolgozhatna. 1951. június 10-től szeptember 30-ig tartalékos tiszti képzésen vett részt és 1951. október l. napjától hivatásos tiszt lett a Magyar Néphadseregben. Először Egerben, majd Gyöngyösön teljesített katonai szolgálatot, alhadnagyi rangban. Ezúttal sem a technikai hadosztályba vezette a sorsa, ám a hagyományos katonatiszti feladatok nem elégítették ki. Hibájául rótták fel, hogy politikailag nem képzi magát, ami igaz volt, mert őt az akkori politika nem  érdekelte, csak a gépek. Édesanyám erősen kötődött a szüleihez, és Püspökladányhoz, nem tudta megszokni a városi életet, állandóan honvágya volt, mindezt mérlegre téve Édesapám tartalékos tiszti állományba helyezését kérte. 1954. november 15-én felmentették a szolgálat alól. Újra állás után kellett néznie, mert a családot el kellett tartania. Édesanyám akkor még nem dolgozott.

Leszerelése után a Debreceni Öntöző Vállalat püspökladányi kirendeltségében mint gépész, majd a helyi Állami Gazdaságban dolgozott 1958-ig. Ezt követően visszatért a biztosabb megélhetést nyújtó Vasúthoz ahol 1959-től 1973-ig mozdonyfűtőként dolgozott. Akkoriban a mozdonyokat szénnel fűtötték, nyáron a nagy meleg mellett el kellett viselniük a kazán forróságát, nem pihenhettek, csak ha megállt a szerelvény. Télen a kazán forró lángja égette arcukat, de a derekukat hideg szél fújta, fagy hűtötte. Embert próbáló feladatok voltak. Később a technika fejlődött, a munkakörülmények javultak, de az á llandó készenlét, a gyakori éjszakai munka megviselték egészségét. Könnyebb munkát keresett. 1973-tól a Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárában lett mozdonyvezető, és innen is vonult korkedvezményes nyugdíjba 55 éves korában. Nehéz, küzdelmes élete volt, álmai nem teljesültek, mégsem volt csalódott ember. Elfogadta a dolgokat olyannak, amilyenek, és hétköznapi örömökben mindig meg tudott vigasztalódni.

Nyugdíjas évei meghozták számára a békét és a nyugalmat. 27 évig volt nyugdíjban. Szerencsére édesanyám, aki a Petri telepi Általános Iskolában takarítóként dolgozott 55 éves korában szintén nyugdíjas lett, így együtt vágtak neki nyugdíjas éveiknek. Míg egészségesek voltak házuk a béke szigete volt. Vettek egy használt Fiat gépkocsit, melyet édesapám szeretettel gondozott, háztartási gépeket, hogy megkönnyítsék az életüket. Szépen gondozott kertjükben mindent megtermeltek, amire a családnak szüksége volt. Édesapámnak szőlője és bora volt a büszkesége, mindenki dicsérte. Esténként, ha kedve úgy tartotta, kiült a ház elé harmonikázni, persze a szomszédok is felfigyeltek erre, odaültek a közelébe, szó-szót követett, beszélgettek, közben eltelt az életük. Lányaik kirepültek, férjhez mentek, jöttek az unokák, Helga, Róbert, Anna, Ferenc és László, akik színt vittek a hétköznapjaikba.

Aztán jött a betegség és életük lapjait átírta. Édesanyám hosszú szenvedés után 75 éves korában hunyt el 2002-ben. Édesapám öt év múlva követte, 82 éves korában 2007-ben. Hiányukat azóta is érezzük, szegényebb lett nélkülük az életünk, emlékeink felidézésével próbáljuk enyhíteni az utánuk maradt űrt. Ma is itt vannak velem, a régi varrógépet és a tangó-harmonikát –  mint életük jelképeit –  lakásomban őrzöm, hogy soha ne felejtsem el őket.

*

Dr. Pánti Irén

Pánti Irén

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2016.02.16.

 

*

A Bajcsy utcai háztól a Munkácsy-díjig

*

 

Bartók Éva püspökladányi textiltervező iparművész élete és munkássága

 

Bartók Éva Püspökladányban született 1934-ben. Édesapja Bartók László püspökladányi polgári iskolai tanár és iskolaigazgató, édesanyja Maksay Mária tanár volt. (Édesapjáról, Bartók László püspökladányi iskolaigazgatóról a honlap Könyvespolc rovatában olvashatnak – ide kattintva).

Bartók Éva elemi és polgári iskolát Püspökladányban végezte. A Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségizett Debrecenben, 1952-ben. Még ebben az évben felvételt nyert az Iparművészeti Főiskola Textil tanszakára, s mint „nyomottanyag tervező” végzett 1957-ben.

Verebi Sándorné Bartók Éva
(1934. március 2. – 2003. július 23.)

1957. szeptember 3-án került a Budakalászi Textilművekhez, amit később Lenfonó és Szövőipari Vállalatnak (Budaflax) neveztek. A Budaflax-nál dolgozott 1989-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Gyermeke Ákos, 1964-ben született.

*

Bartók Éva gyermekével (1970)

*

Díjak, elismerések:

Bartók Éva 1980-ban Munkácsy Mihály-díjat kapott.  (A Munkácsy Mihály-díj kiemelkedő képzőművészeti tevékenység alapján adományozható elismerés, melyet 1950-ben alapítottak.  A díjat évente tizenhárom személy kaphatja meg. A Munkácsy-díjat jelenleg a nemzeti kulturális örökség minisztere adományozza a szakmai kuratóriumok javaslata alapján.)

Az „Év legszebb terméke pályázaton I. díjat nyert:

1958.

1959.

1960.

1961.

1962.

1963. években.

A Budapesti Tanács által meghirdetett gyermekruha-pályázaton 1962-ben I-II. díjat nyert.

Csempe-pályázaton 1974. évben II. díjat nyert.

Aranygyűszű-pályázat, lakástextil kategória: 1976. évben I. díj, 19 db konyharuha garnitúrával.

A BNV komplex pályázatán II. díjat nyert „Hóember”esőkabát-anyag tervével.

Könnyűipari Kiváló Dolgozó (1976)

IV. Ipari Textilművészeti Biennálé különdíja (1979)


1974-ben és 1977-ben tanulmányúton vett részt a Frankfurti HeimTextilien kiállításon.

*

Bartók Éva díjai, elismerései

*

Kiállítások:

.

IV. Országos Iparművészeti kiállítás – 1957

Moszkvai Iparművészeti kiállítás – 1960

Prágai Iparművészeti kiállítás – 1961

Lakástextil kiállítás Ipari Minisztérium – 1972

„Gyermek és világa”  Jablonec – 1975

I. Ipari Textilművészeti Biennálé – 1973

II. Ipari Textilművészeti Biennálé – 1975

III. Ipari Textilművészeti Biennálé – 1977

IV. Textilművészeti Biennálé: Biennálé-díjas az „Almás-fényáteresztő függöny” tervével – 1979

Gyermekek részére készült alkotások – Magyar Kultúra Háza Berlin – 1977

XI. kerületi Iparművészeti Kiállítás, Bartók Galéria – 1977

Posztumusz kiállítások:


“Munkácsy-díjasok kiállítása”, Békéscsaba, Munkácsy-ház – 2009

„Textilre álmodott világ”, Budapest, KÖZHELY  – 2010

*

Bartók Éva, az ember

.

Bartók Éva szülőháza Püspökladányban, a Bajcsy utcán

.

Bartók Éva nagyon szerette szülőfaluját, Püspökladányt, amit ő maga „Fatornyos hazám”-nak nevezett, ha olykor hazament iskolai találkozókra.

Szüleit nagyon szerette, tisztelte. Édesanyja Maksay Mária, aki Püspökladányban hunyt el, sírja ott található. Édesapja, Bartók László már valószínű Budapesten nyugszik.

Bartók Éva szerény természetű, csendes ember volt, aki nem kérkedett a Munkácsy-díjával.

Már évek óta ismertem és velük laktam, amikor egyszer szekrényrendezés közben előkerült saját díja, ami egy ruhás-szekrény aljába volt elrakva.

A következőt mondta nekem: „Gyere, megmutatom a Munkácsy-díjamat.” (Ha már így véletlenül a kezébe került.) Fantasztikus volt egy ilyen díjat a kezembe fogni. Bartók Évának volt még sok-sok kiváló dolgozó kitüntetése is.

A vele egy házban lakók közül talán alig tudták, hogy kicsoda ő és mit tett. Szerénysége és kedvessége határtalan volt.

A budapesti Fehérvári úti piacon sétáltunk a 90-es évek közepén, amikor arra lettem figyelmes, hogy anyósom, Bartók Éva a kofák fölött lévő napernyőket nézegeti. Az egyik kofa mérgesen ráförmedt, hogy mit nézeget ő azon az anyagon.

Ő csendesen és mosolyogva válaszolt a goromba nőnek: „Ezt az anyagot én terveztem.”

Ő magát nem tartotta tehetségesnek és szépnek sem, holott ifjú korában nagyon csinos, szép nő volt. Munkácsy-díjára azt mondta, hogy ő azért kapta, mert minden évben oda kellett adni valakinek. Ő csak azért kapta, mert egyszer neki adták.

Bartók Éva haláláig büszke volt szülőhazájára, Püspökladányra és mindig nagy szeretettel beszélt róla.

A Bartók család úgy került Püspökladányba, hogy Bartók László és felesége, Maksay Mária tanárok voltak, és e településen kaptak állást.

Bartók Éva férje, Verebi Sándor belsőépítész volt, aki egyidőben járt a Főiskolára Makovecz Imrével, akivel ismerték egymást.

Bartók Éva családjaként az a tervünk, hogy a jövőben megkeressük a XI. kerületi  önkormányzatot a célból, hogy Bartók Éva egykori lakóháza falára – melyben élt és dolgozott, valamint a Munkácsy-díj átvételekor lakott – emléktábla kihelyezését kérjük. Bartók Éva Püspökladányban született és töltötte gyermekéveit, az 1950-es években került el végleg a településről. Budapestre költözött, de Püspökladányba is hazalátogatott időnként. Az 1960-as évek elején Pasaréten lakott, 1966-2003 között Kelenföldön élt és alkotott, a XI. kerületben.

.

Budapest, 2015. december

                                                                                                    Verebiné Danka Zita

                                                                                                     (Bartók Éva menye)

*

Köszönöm Verebiné Danka Zitának a kapcsolatfelvételt, a türelmet, az itt közölt anyagok rendelkezésre bocsátását és az összeállítás elkészítésében nyújtott közreműködését!

Megyaszai Szilvia szerkesztő

***

FOTÓK: Bartók Éva családjának tulajdona!

Összeállítást szerkesztette: Megyaszai Szilvia

*

Fotók a gyermek- és ifjúkorból (Püspökladányból):

***

*

Bartók Éva, a textiltervező:

***

*

Munkácsy-díjasok kiállítása, Békéscsaba, Munkácsy-ház (2009. év) – Bartók Éva munkái:

***

*

„Textilre álmodott világ”, Budapest, KÖZHELY  (2010. év) – Bartók Éva munkái:

*

FOTÓK: Bartók Éva családjának tulajdona!

Összeállítást szerkesztette: Megyaszai Szilvia

*

A fotók rákattintással kinagyíthatóak, lapozhatóak!

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2016.01.09.

 Vallomás két tételben

.

Zsófi néném, aki keresztvíz alá tartott, az édesanyám bátyjának felesége. Már csak ő él azok közül a rokonaim közül, akik dédszüleimet, nagyszüleimet, szüleimet ismerték. Mióta több a szabadidőm gyakrabban keresem fel, és beszélgetek vele, gyökereimet is keresve. Úgy látom, jól esik neki az elmúlt időkről mesélni, és nekem jól esik hallgatni őt. Ilyenkor arca kisimul, szeme megtelik élettel, hangja lágyabban cseng, a sok emlék felmelegíti. Csak fekete ruhája emlékeztet mély bánatára. Kérdéseimre válaszolva elmesélte mozgalmas életét, közben egy letűnt világ tárult fel előttem, melyet úgy éreztem meg kell örökíteni, és másoknak is megmutatni.

„Az ember az élete végéhez közeledve gyakran faggatja a múltját, és szívesen időzik azoknál az emlékeknél, melyek a gyermekkorba és ifjúkorba viszik vissza. Így kezdte mondókáját.

1930. január 6-án születtem szüleim második házasságából. Az anyám nagyon szerette első férjét, akinek két kislányt szült, de rövid ideig tartott a boldogságuk, mert a férjét besorozták katonának az I. világháborúban, és eltűnt valamelyik lövészárokban. Holttestét nem találták meg, 10 évig várt arra, hogy mégis hazatér, visszatér hozzá. Hadiözvegy volt, nehéz sors egyedül 2 kisgyerekkel. Később megismerkedett apámmal, aki szintén özvegy volt, két fiát nevelte egyedül. 1928-ban kötötték össze a sorsukat, Püspökladány mellett Hajnalzugban egy tanyán kezdték közös életüket. Apám a Mocsáry-uradalomban dolgozott, ügyes volt és szorgalmas, hamarosan munkavezetői feladatokkal bízták meg. Apám minden munkát elvállalt, hogy gyarapodó családját eltartsa. Mikor az uradalomban a mezőgazdasági munkák dandárját elvégezték, kubikus munkát végzett a vasút építésénél.. Később már földet is tudott haszonbérbe venni, azon gazdálkodtak. Én Hajnalzugban születtem, és ott született Jóska öcsém is. Jó volt a tanyán élni, miénk volt a határ, de az iskola  miatt is beköltöztünk Püspökladányba, a Jókai utcába, ahol anyám örökölt egy házat.

Sok dolga volt velünk anyámnak, a háztartás, a háziállatok, a kert, nyáron munka a földeken, de ezekből a munkákból mi is kivettük a részünket. Legeltettük az állatokat, vizet vittünk a kútról, füvet szedtünk az állatoknak, de a játék sem hiányzott az életünkből. Széles volt a Jókai utca, és agyagos. A nyári záporok után vidáman dagasztottuk ott mezítlábasan a jó meleg földet.

A nedves agyagból pukkanót csináltunk, a járdára dobtuk, ahol nagyot csattant, és kinevettük, azokat, akik arra jártukban ijedten ugrottak félre. Fogócskáztunk az árokban, labdáztunk, télen csúszkáltunk a jégen, mert korcsolyára nem futotta.

Ha a gyermekkoromra gondolok, csak a szép emlékek jutnak az eszembe. A téli reggelek hangulatát és illatát most is úgy tudom felidézni, mintha tegnap történt volna! A szüleim már pitymallatkor felkeltek, halkan tettek vettek a szobában, megetették az állatokat, befűtötték a kemencét, és betették kemencébe sülni a lángost. Mi élveztük a kemence melegét, és vártuk, hogy a friss lángos illata betöltse a szobát. Ezután már könnyű szívvel hagytuk el a meleg ágyat, a forró tea és a lángos kedvet csinált az iskolához is.

A télesti tanyázások is gyakran jutnak eszembe, talán azért is, mert annyira megváltozott a világ azóta. Télen a földeken szünetelt a munka, és a jószágok etetése mellett az embereknek jutott ideje arra is, hogy rokoni és baráti kapcsolatait ápolja. A hosszú téli estéken átjártak egymáshoz tanyázni. Mi gyerekek is mindig vártuk a tanyázókat. Szüleim befűtötték a kemencét, anyám pogácsát sütött, vagy kukoricát főzött, és vártuk, mikor halljuk meg csizmáik kopogását a kapunk előtt, és ahogy a lábbelijükről lesöprik a havat. A barátságos üdvözlés után az asszonyok a kemence közelébe húzódtak, a férfiak az ablaknál elhelyezett kanapéra ültek. Mi gyerekek a szoba közepén játszottunk, hogy szem előtt legyünk, vagy kimentünk hógolyózni. A felnőttek beszélgettek, tréfálkoztak, kártyáztak, fél füllel mi is hallgattuk őket, élveztük az együttlét megnyugtató melegét. Iskolába nagyon szerettem járni. Még ma is emlékszem tanítóim nevére. Kedvenc tanítóm id. Csenki Imre alakját ma is fel tudom idézni. Csodálatos ember volt, tele emberséggel, szeretettel. Úgy tudott magyarázni, hogy már az órán megértettük, és meg is tanultuk a leckét. Otthon nem sok időnk jutott a tanulásra. Segíteni kellett a házimunkában, és nyáron a földeken. A nyári szünet nem vakáció, és nyaralás volt a számunkra. Nekem nyolc osztályt kellett volna elvégeznem, de nem tudtam tanulmányaimat befejezni, mert kitört a II. világháború. Azokról az időkről, a félelemről, a nélkülözésről is sokat tudnék mesélni, de nem akarok már gondolni sem erre.

Inkább a nagylány koromról mesélek, bár az sem volt leányálom! Ennek ellenére boldog voltam akkor. Nyáron a munka a földeken napfelkeltétől napnyugtáig tartott, de vasárnaponként szünetet tartottunk. Ilyenkor tudtunk egy kicsit kikapcsolódni, és télen a báli szezon idején.

Vasárnap délután a főtérre jártunk el korzózni. Kicsinosítottuk magunkat a barátnőimmel, és összefogózva sétálgattunk a főtéren körbe-körbe. Közben beszélgettünk, tréfálkoztunk, így tett a többi lány is. A fiatalemberek mögöttünk sétáltak, és próbáltak velünk szóba elegyedni. Ha ismerősökkel találkoztunk köszöntöttük egymást, utána sétáltunk tovább vagy egy padra telepedtünk kicsit pletykálkodni, vagy beültünk a moziba, ha jó filmet adtak. Nyaranta térzenét is adtak a főtéren, amit szívesen hallgattunk, néha táncra is perdültünk, ott helyben. Nagyon szerettem táncolni, jól is táncoltam, kézről kézre adtak mindig a bálban.

Néha cuháréba is elmentünk. A lányos házaknál rendezték a cuhárét, ami olcsóbb volt, mint a bál, nem mindenki tudta a bál költségeit mindig vállalni. Ilyenkor a háziak kihordták a nagyszobából a bútorokat, hogy legyen hely a táncnak, és zenészeket fogadtak, akik szerényebb díjazásért is vállalták a szórakoztatást. Ilyenkor a legények meghívás nélkül is bemehettek a lányos házba, és a lányok kísérő nélkül vettek részt a mulatságban. A háziak azonban vigyáztak a rendre, a báli illemszabályokat itt is betartották, és este 11 órakor már végét vetették a zenének.

A későbbi férjemet, Nagy Gyulát egy bálban ismertem meg. Megtetszettünk egymásnak, hazakísért, aztán többször találkoztunk, bemutattam a szüleimnek, eljegyzett és 1948-ban összeházasodtunk.

A férjem családja szeretettel fogadott be, a házuk kisebb szobájába költöztünk. Nem volt könnyű a nagy családhoz alkalmazkodni, de anyósom mindig mellettem állt, segített, hiszen fiatal voltam és tapasztalatlan. Hamarosan megszületett első gyermekünk, József. Rövid ideig laktunk a szülőknél, mert a férjem, aki a Vasútnál kazánfűtőként dolgozott kapott munkahelyétől kölcsönt, így tudtunk egy kis házat venni a Darányi-telepen. Semmink sem volt, mikor oda beköltöztünk, de a férjem családja akkor is segített, élelemmel, bútorral, és az én szüleim is, amennyit tudtak.

A vasútvonal építése és fenntartása sok embernek adott munkát és megélhetést Püspökladányban. Az én apám is dolgozott ott, a férjem is nyugdíjazásáig, és később a gyerekeim is követték apjuk példáját.

Négy gyermekünk született, 1948-ban József, 1951-ben Erzsébet, 1955-ben Gyula, és 1957-ben Sándor. Amíg a gyerekeim kicsik voltak nem vállaltam állandó munkát, de ahogy cseperedtek, dolgozni kezdtem, mert szükség volt az én keresetemre is. Dolgoztam évekig a helyi termelőszövetkezetben, később a szövetkezet műanyag üzemében, a Háziipari Szövetkezetben, és a MÉH Vállalat helyi kirendeltségénél. Szorgalmunknak meg lett az eredménye, mert tudtunk egy nagyobb házat venni a Petri-telepen, amit később kibővítettünk, felújítottunk. Gyermekeinknek szakmát adtunk a kezébe, Jóska technikusi képesítést szerzett, Erzsike közgazdasági érettségit, Gyula kőműves szakmunkás lett, Sanyi orvosi műszerésznek tanult, de a Vasútnál jobb állást kínáltak neki. Átképezték, és ott dolgozott. Jóska, és Erzsike Debrecenben talált munkát, és ott is alapítottak családot, Gyuszi és Sanyi Püspökladányban. Három unokám született, és van már 4 dédunokám is. Gyerekeinket segítettük a fészekrakásban, az unokák nevelésében.

Életünk küzdelmes volt, de szeretetben telt. A család fontos szerepet játszott az életünkben. Akkor voltunk a legboldogabbak, ha a névnapok és születésnapok ünneplése alkalmával összegyűlt nálunk a család apraja-nagyja, ott nyüzsögtek körülöttünk, és egymás szavába vágva beszéltük meg életünk fontosnak gondolt dolgait. Figyeltünk egymásra, nem akartunk az élettől többet, mint békességet és nyugalmat. Ha vitára sor is került, hamar túlléptünk rajta, ha néha duzzogtunk is kicsit.”

A beszélgetés fonala itt megszakadt. Keresztanyám szeme megtelt könnyel, vonásai elmélyültek, és hangja is panaszossá vált. Fekete pulóverjét összehúzta magán, mint aki fázik, és feltörő sírása szaggatottá tette vallomását.

„A férjemet 16 évesen ismertem meg, első és egyetlen férfi volt az életemben, az is marad halálomig. Amikor 63 éves korában egy infarktus váratlanul elvitte, azt hittem én sem élem túl. Egyik betegség a másik után támadott meg, de megharcoltam velük, vallásos hitem megerősített abban, hogy utamat végig kell járnom. De ekkor nem is gondoltam, milyen megpróbáltatások várnak még rám!”

Hosszú percekig hallgatott, míg szavakat talált tragédiája megfogalmazására.

“Mind a három fiamat eltemettem! Gyula 42 évesen, József 63 évesen, Sándor 57 évesen hagyott itt bennünket. Betegség vitte el őket. Az életem is odaadtam volna, hogy megmentsem őket, de imáim nem segítettek rajtuk. Ennél nagyobb csapást nem mérhet a Teremtő egy anyára! Miért nem engem hívott magához, miért vitte el olyan fiatalon a fiaimat? Mit vétettem, hogy ezt a sorsot kaptam Tőle? Most már csak a lányom van mellettem, belé kapaszkodom, és ő szeretettel gondoskodik rólam, de a fiaimmal beszélgetek álmatlan éjszakákon, és a férjem azzal vigasztal, hamarosan együtt leszünk újra. Sorsommal próbálok megbékélni, nem kérni számon rajta, miért nem volt kegyesebb hozzám. Küzdelmes életem volt, de sok szépet is megéltem. Hitem mindig erőt adott, és remélem, addig nem hagy el, míg utolsó utamra indulok férjem mellé a temetőbe. Püspökladányban születtem, itt éltem le az életem. Ha néha elutaztunk, mindig ide vágytam vissza, itt vagyok otthon, és itt akarok majd én is megpihenni.”

A beszélgetés itt véget ért. Magunkra maradtunk emlékeinkkel.

 

 

Dr. Pánti Irén

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2015.12.27.

Édesapám emlékezete…

 

Az alábbiakban egy rövid riportfilmet tekinthetnek meg, melyben a püspökladányi Fekete Ferenc mesél édesapjáról, Fekete Sándorról. Fekete Sándor 1899-ben született Püspökladányban s itt élt élete végéig, miközben megjárta az I. világháború (korabeli nevén a Nagy Háború) harctereit. Szinte gyermekként, 18 évesen küldték a háború poklába, melyből súlyos betegséggel tért haza. A háborúban sok veszélyt átélt, melyekre fia emlékezik vissza. Fekete Sándor hosszú életet élt szerettei körében, 1979-ben bekövetkezett haláláig.

A riportfilm azt a ritka, ma már különlegesnek  számító helyzetet igyekszik szemléltetni, miszerint a családban elevenen élő első világháborús emlékezet létezik, illetve még 100 évvel a Nagy Háború kitörése után is élnek és fellelhetők olyan adatközlők, akik közvetlenül a háborút megjárt édesapától szerezték értesüléseiket, emlékeiket, s őrzik azokat tovább családon belül.

A kisfilm a Püspökladány Anno honlaphoz kötődő „A Nagy Háború emlékezete napjainkban. Családi emlékezetekre épített helyi közösségi identitások püspökladányi példán”  című előadáshoz készült, mely  “A Nagy Háború hatása a mindennapok kultúrájának változására” elnevezésű, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2015. novemberében megrendezett konferencián került bemutatásra. A kisfilm egy hosszabb beszélgetésből került összeállításra, figyelemmel az előadás időkorlátaira.

*

KISFILM

Cím:    “Édesapám az I. világháborúban… Fekete Ferenc emlékezése”

Szerkesztette:    Megyaszai Szilvia (Püspökladány Anno honlap)

Videó:    Lévai Péter

Készült:    Püspökladány, 2015. október

Műsoridő:     6 (perc) : 32 (másodperc)

*

*

A beszélgetés szereplője Fekete Ferenc, az 1899-ben született és fiatalon hadbavonult Nagy Háborús katona kései, 1942-ben született gyermeke, így fordulhatott elő az a ritka helyzet, hogy 2015-ben egy gyermek mesél édesapja I. világháborús frontélményeiről. Hallhatjuk, hogy a gyermek töredékeket őriz apja nemzedéki emlékezetéből, 100 év távlatából azonban ezek a töredékek természetesen már a jelen tapasztalatai között kerülnek értelmezésre, újramondásra. Az emlékezés során tetten érhető – még a családban elevenen élő első világháborús emlékezet esetében is – a felejtés, a történet töredezett részeit kitöltő magyarázatok, az emlékezetben ténnyé vált korabeli feltételezések stb. Ezek természetes jelenségek, hisz 100 évvel ezelőtti események kerülnek felidézésre!

A 100 éves emlékek felelevenítésének, ezek értelmezésének a kutatók adhatnak megfelelő keretet, tudományos feldolgozást, azonban ezek önmagukban is jelentős információértékkel bírnak. A családoknál a tárgyi emlékeken kívül emléktöredékek is fellelhetőek.

Püspökladány település vonatkozásában önkéntes helytörténeti gyűjtőmunkát végzőként – saját tapasztalatokra alapozva – nem győzöm hangsúlyozni, hogy az adatgyűjtés az utolsó pillanatba érkezett, mely a leszármazóknál és a családi emlékezetben még meglévő adatok (történetek, fényképek, dokumentumok, emléktárgyak stb) összegyűjtését illeti.

A püspökladányi I. világháborús helytörténeti gyűjtőmunka eredményeiről e rovat menürendszerében olvashatnak (almenük a honlap bal oldali menüoszlopából közvetlenül nyithatóak): I. világháború

Köszönöm Fekete Ferencnek a közreműködést, Lévai Péternek pedig a kisfilm elkészítését!

Megyaszai Szilvia

*

Fekete Sándor (1899-1979)
Fotó tulajdonosa: Fekete Ferenc

 

Fekete Sándor születési anyakönyvi másolata (Forrás: Family Search)

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz