Kenyérlángos

Cseh József tollából…

Még egészen apró gyerek voltam, olyan, aki ha szét akar nézni az asztalon, bizony még sámli kell a lába alá. Ezen a nyáron a Mamánál laktam. A Mama igazi Kun volt, nem csak a nevében, de az alkatában is. Erős csontozatú és erős akaratú asszony. Nem igen tűrt ellentmondást főleg tőlünk, gyerekektől. Soha nem ütött meg, de a szavai nagyon kemények voltak. Ha valami rosszat sikerült összehoznunk, „a jesten a Jordán anyátokat „ilyenkor az ember úgy érezte, hogy bizony jobb lesz, ha most félre húzódik, és nem kerül a szeme elé. Nem túl gyakran fordult elő, mert már korán megtanultam a szokásait, így sorra elkerültem minden összetűzést.

Mama az Attila utcai háza előtt a nagynénémmel és a nővéremmel

A Mama háza egy nagyon régi kis parasztház volt, a Püspökladány Attila utca 52 szám alatt, összesen talán hat méter hosszú lehetett. Három helyiségből állt. A szoba sem volt túl nagy, ráadásul az alig négy méterszer négy méteres helyiségben volt a kemence is, aminek az ajtaja a kis konyhára nyílt. A konyhából még át lehetett menni a kamrába, ami egy konyhaszekrény szerűséget, és némi polcot rejtett magába, itt volt az én kedvenc befőttem a pötyő. Ez nem volt más, mint hígra főzött szilvalekvár, amiben egy deka cukor sem volt. Én, persze ha kaptam, tettem hozzá jó sok cukrot, és úgy ettem.

Ezen a nyáron tehát ennek a háznak a lakója voltam. Szerettem itt lenni, pedig itt nem voltak játszópajtások, de én egyedül is jól elvoltam. Akkor még az utcán csak nagyon ritkán porzott el egy – egy hivatali autó, így oda is kimehettem, csak akkor nem volt szabad, amikor este a csorda jött hazafelé. Ilyenkor a tehenek, – akik már közel jártak a saját kapujukhoz – kimentek a gyalogútra és megálltak a kapujuk előtt. Csak az egyik oldal volt pallós (téglával kirakott járda) oda a tehenek nem mentek, nem engedte a gulyás kutyája. Ezen a délutánon Mama kihozta a fateknőt, tésztát gyúrt. A kovász mindig a kamrában a szekrény tetején volt, egy kis bögrébe. Bele tette a tésztába, és azután hosszasan „dögönyözte”. Amikor elkészült, a teknővel együtt betette a kamrába, és letakarta ruhával. Este mikor már megvacsoráztunk, Mama még leült velem egy kicsit mesélni, nem voltak azok mesék igaz történetek voltak. A sárkányok, és tündérek világa nem a Mama egyéniségéhez illet, nem is engedte azokat beférkőzni a kis házba. Amikor besötétedett a kamrából előhozta az alumínium lavórt, a kályhán melegített vízből öntött bele. Én bele álltam – ez felért nekem egy fürdőkáddal – és szépen lemosott. Azután adott egy törülközőt, amivel megtörölköztem, persze igazán soha nem sikerült, azt mindig Mamának kellet befejezni. Az én helyem a konyhában volt egy kis dikón, (egy személyes heverő) egy szál kis alsónadrágban aludtam. Az ágy mellett alig volt annyi hely, hogy egy ember elférjen. Az ágyam vége a bejárati ajtótól alig egy méterre volt. Érdekes így visszatekintve nem emlékszem, hogy valaha is féltem volna. Pedig abban az időben még nem voltam az a rendíthetetlen férfi, akivé kamasz koromban váltam. A Mama bevonult a szobába, és lekapcsolta a villanyt. Én szinte azonnal elaludtam. Hajnalban, mintha az addig csak nagyon távoli tücsökzene, beköltözött volna a konyhába. Úgy halottam mintha az ágyam végében ciripelnének. Kinyitottam a szemem, láttam, hogy a bejárati ajtó nyitva van, csak a till (szúnyoghálós ajtó) ajtó volt behajtva. Ahogy kidugtam a fejem a paplan alól, halottam, hogy a hízók egyre hangosabban követelőznek, majd kisvártatva elcsendesültek, már csak a hangos csámcsogásukat halottam. A Mama már etet, pedig még sötét van. Vajon miért kelt fel ilyen korán?   A kérdésemre rövidesen megkaptam a választ. Egyszerre egy kissebfajta csutka kúp jelent meg az ajtóban, én csak néztem, nem féltem, de roppant kíváncsi voltam, mit akarhat ez itt. A csutkakúp az ajtóban meghajolt és ekkor mögüle a mama arca tűnt elő, úgy fogta a nagy kúpot, mintha valamelyik unokáját ölelné magához. Bejött az ajtón és egyenesen a kemence ajtajához „nyomult”. Ekkor vettem észre, hogy a kemence ajtaja nyitva van, ezt én még soha nem láttam nyitva. Mekkora volt az a kemence, egy ilyen magamfajta gyerekből akár három is beférhetett volna, és még akkor az ajtó is becsukódna. A Mama berakta a csutkát a kemencébe és gyufát gyújtott, én ekkor már előrehajoltam, ahogy csak tudtam, a fejem a mama derekánál volt, a gyufa lángjánál Mama oldalra nézet és észrevette a kis kíváncsiskodó unokát.

– Hát miért nem alszol, aludj még.

Azzal a gyufát rádobta a csutkára helyezett papírra, ami azonnal lángra kapott. Csak ezután válaszoltam.

–  A tücskök keltettek fel, már nem tudok vissza aludni. Mit tetszik csinálni?

–  Kenyeret sütök, a másik már majdnem elfogyott, meg ilyenkor meg kell sütni, különben a jövő héten nem lesz kenyér. Mit eszünk?

Egy kicsit elcsodálkoztam

–  Hát a csutkából lesz a kenyér?

Mama rám nézet és olyan hatalmasat kacagott, hogy szinte rengett bele a falra akasztott kerámia tányér.

–   A csutkából? De hogy, a tésztából, amit tegnap gyúrtam.

Most már én is nevettem, Mama felkapcsolta a villanyt, és leült az ágyszélére.

–   Akkor már nem kell aludnom?

–   Nem kell aludnod, ha nem tudsz, de ne kelj fel, mert csak útban volnál.  Mindjárt jövök, kiengedem a tyúkokat.

Azzal otthagyott és kiment a konyhából. Én a kemence ajtaját néztem. Az ajtó felsőrészén látszott, ahogyan felcsap a láng, és kezdtem érezni a meleget is. A Mama nem sokáig volt kint, mikor visszajött letelepedett az ágyam szélére.

–  Nem vagy éhes, hozzak valamit?

–   Még nem vagyok éhes. Hogy lesz abból a tésztából kenyér, hiszen az nyúlós ragacsos a kenyér pedig finom puha?

–  Majd meglátod.

Még beszélgettünk egy darabig, nem tudom mennyi idő telhetett el, egyszer csak felállt, kihozta a kamrából a teknőt, és azt a hatalmas fa lapátot, amitől én mindig féltem egy kicsit. A lapátot két székre tette, belisztezte, majd a tésztát rátette a lapát fejére, szépen megformázta, késsel a tetejét bevagdosta, és bekente egy ecsettel. A kemencéhez lépett, amit folyamatosan tapogatott a kezével. Kinyitotta a kemence ajtaját, abból olyan forróság áradt ki, hogy szinte sütött, még a takarón keresztül is. Egy hosszú rúddal kotorászott bent, a tüzet két oldalra húzta, majd betetette a kenyeret. Nem zárta rá az ajtót, két kis darab tésztát, amit már tegnap külön tett, és kerekre nyújtott, most szépen elhelyezte a kemencében.

–  Na, tudsz még várni a reggelivel?

Halottam a hangján, hogy valami különleges dolog készül, és azt a világ minden kincsérét, ki nem hagytam volna.

–  Persze, mi lesz a reggeli?

–  Majd meglátod.

A tűz néha ki kivillant az ajtó nyílásain, aztán egyre kevésbé lángolt, már oldalt is kezdett parázslani. Mama közben még elmesélte miért lett olyan nagy a tészta.

–   Az a kovász miatt van, attól megkél a tészta, azért nőt úgy meg.

Nem igen értettem az egészből semmit, de igazából már nem is az érdekelt, a gyomrom egyre inkább azt duruzsolta, hogy „valamit küldjél már”. A kemenceajtó mellett volt egy kis asztal arra terített Mama. Bögrét vett elő, tejet öntött, majd elővette a jól ismert, kacsa zsíros kis bödönt. Szóval kacsa zsíros kenyeret eszünk, hát ez az a nagy csoda, gondoltam és csalódást éreztem. De Mama nem vette elő a kenyeret, helyette megnyitotta a kemence egyik ajtaját, két kerek lapos valamit vett ki. Ezeket az ajtón kívül összecsapkodta, egy késsel megkaparta mindkét oldalát, azután visszajött velük. Kissé gyanakodva szemléltem az eseményeket, nem értettem mit akar azokkal. Behozta, kacsa zsírt kent rájuk, és az egyiket felém nyújtotta.

–  Lángos ne félj tőle, finom.

Ha a mama azt mondta, hogy finom, akkor az biztosan finom, így hát beleharaptam.

–  Vigyázz te, meleg, óvatosan!

Hát bizony a figyelmeztetés már elkésett, rá kellet döbbennem, hogy ez bizony tűzben sült. A második falat után egyre inkább kezdett ízleni ez a lángos, hamar el is fogyott.

–  Te gyerek neked szőrös a torkod?

Nem értettem a kérdést, de azután megmagyarázta.

–   Hogy tudod ilyen gyorsan enni, hiszen ez nagyon meleg.

(Én a mai napig is szeretem a forró ételeket és mire mások, még csak kóstolgatják én már meg is, ettem.)

–  Ez nagyon finom Mama, nincs több?

–  Nem lehet, hogy nem elég hát nagyobb volt, mint te.

Válaszolta, de azért a saját lángosát kettévágta, és a felét felém nyújtotta.

–    Így már elég lesz?

Egy kicsit elszégyelltem magam, most megeszem a Mama reggelijét?

De az éhség nagyúr, így hát neki láttam, és mire Mama befejezte a reggelit, én is elpusztítottam a lángos másik felét is. Ez volt életem legfinomabb reggelije, nem lehet azt semmihez hasonlítani.

Nem sokkal ez után úgy alakult, hogy a kemencét lebontották, Bárándi kenyeret hordtak a Mamának is. Soha többé nem ettem olyan finom kenyérlángost, mint akkor. Mama mindig sütött kelt tésztákat, de nekem mindig az a kenyérlángos volt az igazi, amit örökre itt őrzök a lelkemben.

 

***

  Tovább a friss hozzászólásokhoz