Téli emlékek

 

Zagyva Ági tollából…

.

A régi telek egyike…
(fotó: Püspökladány Anno)

Január van…  Hosszú hónap, s ahogy a régi öregek mondták, a legszegényebb. Ma is így van ez, hisz egyrészt kiköltekezzük magunkat az ünnepekre, másrészt  mivel decemberben hamarabb jött  a nyugdíj, és van, aki még a fizetését is megkapja év végén, egy picit „megnyúlik” az év első hónapja.  Aztán sok olyan kiadás is van, ami egyszer jelentkezik egy évben, Nálunk még a kéményseprő is ekkor jön…  Szóval sokan nem szeretik, hisz nem elég, hogy terheket ró az emberre, de még hideg is, elvégre  tél van.  Érdekes, hogy amennyire vágyunk arra, hogy fehér karácsonyunk legyen – és kit érdekelne, hogy milyen hideg van –  csak lenne, úgy tudunk bosszankodni, ha januárban leesik a hó, vagy ha napokig fagypont alatt van a hőmérséklet. És kérdezzük vádlón: „Miért nem Karácsonykor történt mindez, vagy a téli szünetben?” Annak  legalább a gyerekek örültek volna. Ha tél, akkor korcsolya, szánkó, hóemberépítés, hógolyózás… de hol és mikor, ha nincs hó, ha nincs hideg, akkor ezek sincsenek… és a mostani telek, közel sem olyanok, mint a régiek….

Mert milyenek is voltak a régi telek? Utazzunk vissza egy  kicsit a múltba,  1985-86-ot írunk Hajdú-Bihar megye,  Püspökladány…

*

 

 Tél Püspökladányban (a lakótelepen) az 1980-as évek végén,

szánkázó, hóembert építő gyerekekkel

(fotó: Püspökladány Anno)

*

 Az biztos, hogy volt korcsolyapálya a Gimnázium és a Petri-telepi iskola udvarán, elnézést kérek a Zója (ma Kálvin téri) és Petőfi iskolásoktól, ha ott is volt, de a másik kettőt biztos tudom, mert ott korcsolyáztam anno.  Ha jól emlékszem hetedikes voltam, mikor Ágnes napra (január 21.) megkaptam a fehér korcsolyámat, ami használt volt, de ez sem zavart…  Nagyon vártam már, hisz javában benne voltunk a télben és a Petri-telepi suliban, a szürke iskola udvarán már üzemelt a koripálya.  Két testnevelés óra volt egymás után,  és azt kint töltöttük a jégen. Akinek volt korcsolyája az korizott, akinek nem volt, az vagy várta, hogy valaki kölcsönadja neki a sajátját, vagy focizott a jégen. Én is az utóbbi táborba tartoztam addig az ominózus Ágnes napig… Az első jégre szállásom sem tántorított el attól, hogy én korcsolyázni szeretnék, pedig a libikókán landoltam… de aztán csak belejöttem. Onnantól kezdve pedig, hogy saját korcsolyám lett, nem állt az utamba senki és semmi!  Esténként órákon át koriztunk, fogócskáztunk, nevettünk, száguldoztunk a kivilágított pályán.  Elengedhetetlen kellék volt a kötött lábszárvédő,  a steppelt nadrág és  a vastag sál,  meg volt ám ennek a „koreográfiája”…  A gimi udvarán nem sokszor voltam, nagyobb volt a pálya, ott volt forralt tea is, és ha jól emlékszem menetirányban lehetett korcsolyázni, ott egy picit kötöttebb volt a „kűr”… 

Aztán vége lett a szép időknek, megszűnt az iskolákban a korcsolyázási lehetőség… de leleményes a magyar és megtaláltuk azt, hogy hol is hódolhatunk a szenvedélyünknek…. Igaz, most már egy picit több rizikót kellett vállalni, hisz mind a Kanális, mind pedig a temető melletti „valahanyas” tó  jege természetes jellegéből adódóan recsegett-ropogott alattunk. De csak akkor mentünk rá, ha biztonságos volt  és  rendíthetetlenül róttuk a köröket… 

Szánkózás egy újabb kiadáson… sok jó gyerek most is elfér kicsi szánkón.
(Fotó: Megyaszai Szilvia)

A szánkózás az egy régebbi „szerelem”. Kicsi korunktól kezdve állandó résztvevője volt a havas teleknek.  Mivel nagyon közel laktunk a Kanális partjához, mindig oda jártunk ki.  Nem semmi szánkónk volt… nem ám kecses, finomműves, mesébe illő, hanem behemót, vastalpú, háromszemélyes. Nem volt könnyű húzni, sem tolni, de mi csak csúsztunk, borultunk, nevettünk, fel a dombra, és csúsztunk, borultunk… Mivel masszív volt a szánkó, hosszú éveken át kiszolgálta a családot. Aztán, ahogy a gyerekkorunk véget ért, úgy véget ért a hosszú hideg telek időszaka is… Ma már egy picit összekuszálódtak az évszakok, sokszor  nem találják a helyüket,  pedig mindegyiknek megvan a maga jellegzetessége, szépsége, varázsa. A télnek a hideg, a hó, a jégcsap, a zúzmara, a jég és az ezzel járó  hógolyózás,  korcsolyázás, szánkózás, ami valljuk be őszintén, hiányzik és nem csak a gyerekeknek…

*

A hó és a tél azóta is a gyerekek és az “örök gyerekek” kedvence maradt
(fotó: Megyaszai Szilvia)

írta: Zagyva Ági

(fotók: Püspökladány Anno, Megyaszai Szilvia)


***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz