Anyukám jegygyűrűje

Zagyva Ági tollából…

 

gyűrű

Sok fontos dolog van egy nő életében és ez attól függően változhat, hogy éppen milyen korban van, mit részesít előnyben, mi foglalkoztatja, milyen korszakot él… Életünk során fontos lehet egy érzés, egy tett, egy gondolat, egy dal, egy tárgy és ki tudja még mi minden… Talán abban senki sem száll vitába Velem, hogy van egy olyan időszak az életünkben, Nekünk, Nőknek, mikor a jegygyűrű igenis ebbe a kategóriába tartozik. Van, akinek  „csak” átmenetileg, van akinek egy életre, és van olyan is, akinek mindig fontos, csak éppen nem egy van az életében, hanem több. Történetünk is egy ilyen fontos karikagyűrűről szól, ami az Édesanyámé volt és nem egy van, volt belőle, hanem kettő…

Mikor felcseperedtem, és tudatosult benne, hogy egy nőnek a kezén lévő díszei közül a gyűrűsujján lévő mit is jelképez, talán még nem is értettem a „fontosságát”, de az szembeötlő volt számomra, hogy Anyukámnak ez az ékszere nem aranyból, hanem ezüstből van.

Ennek oka is volt… minden fiatal házasnak fontos, hogy viselje a karikagyűrűt, hisz ez jelképezi az összetartozást, ez a házasság záloga. Nos, Anyu is így gondolta, és le sem vette a kezéről, mindaddig, míg egyszer csak az őszi betakarítás során a gyűrű „elhagyta” az ujját.  Ugyanis a püspökladányi kanális melletti hobbykertben leesett a kezéről, s mikor ezt észrevette, már csak a fekete föld volt a szeme előtt… Abban az évben és még rákövetkező két éven keresztül a hobbykert felásása egyben kutatómunka is volt a család részéről, hisz adott volt a feladat, meg kell találni a föld kincsét, a karikagyűrűt. Az expedíció sikertelenül zárult, a kincs a földben maradt, Anyukámnak pedig, hogy ne maradjon „szégyenben”  lett csináltatva egy ugyanolyan gyűrű, csak ezüstből…

Egy tinédzser lánynak az én időmben az ezüst volt az ékszere, Én is ezt kaptam az általános iskolai ballagásomra, az arany, az majd a középiskolás ballagásra volt hivatott.  Szerettem a nagyszüleimtől kapott ezüst nyakláncot, karkötőt, és bordó köves gyűrűt, de mindig szemeztem Anyu ezüst karikagyűrűjével, fel is próbáltam titokban. Igaz, hogy nagy volt – a  középső ujjamra volt jó – de akkor is nagyon szerettem volna, természetesen nem ilyen áron… Így, túl a negyvenen, még borzasztóbb kimondani, hogy Édesanyám 37 évesen  hirtelen elhagyott minket,  hihetetlen, hogy milyen keveset élt…  Nem volt semmi előzménye, vagy rá utaló jel, egyik pillanatban még volt Anyukám, a másikban már nem… És akkor ott, 1988-ban megörököltem a hőn áhított  ezüst karikagyűrűt…

Érdekes, hogy nem azt váltotta ki belőlem, hogy utálom és fel sem veszem, talán még mérgemben földhöz is vágom, egy teljesen más érzelem tört föl bennem… a kötődés, a kapocs, azt éreztem, hogy ez az Édesanyámé volt, és hordanom kell, éjjel- nappal. És hordtam is, sok-sok éven át, bár igazából nagy volt és nem a gyűrűsujjamon hordtam, de hordtam. Aztán ha emlékeim nem csalnak, az öcsém hordta, hisz én is eljutottam abba a korba, hogy már saját jogon került karikagyűrű az ujjamra…

Eltelt sok-sok év… az ezüst karikagyűrűnek nyoma veszett.  Aztán egy pár éve Apu azzal a hírrel fogadott, hogy csoda történt:  a hobbykertben kapáláskor csörrenést hallott, és mikor lehajolt, a fekete földben ott sárgállott az elveszettnek hitt arany karikagyűrű… Anyukám karikagyűrűje.  Az öröm felidézte a rengeteg szép és fájó emléket, az eltelt éveket, a hiányát… A  karikagyűrű bekerült a konyhaszekrénybe egy teáscsésze alátétre.  Ahányszor hazamegyek, mindig felpróbálom…  még mindig nagy az ujjamra, de már nem vágyom rá. Ez Édesanyám karikagyűrűinek története… mert Neki két karikagyűrűje volt: egy ezüst és egy arany…az egyik elveszett, a másik megvan…

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz