Fekete András honvéd emlékünnepség

2017.10.06.

Az 1. képen Fekete András püspökladányi honvéd sírjának várhosszúréti gondozói az 1950-es években, a 2. képen a katona és a sírgondozók rokonai 2017-ben

.

Egy esős hajnalon – 2017. szeptember 23-án – kelt útra egy püspökladányi család a szlovákiai kis faluba, a csendes kis völgyben fekvő Várhosszúrétre, hogy együtt emlékezzenek a II. világháború magyar, köztük számos püspökladányi áldozatára, szeretett édesapjukra, nagyapjukra, dédapjukra: Fekete András honvédre. A Fekete család meghívására a Püspökladány Anno honlap szerkesztője, Megyaszai Szilvia is velük tartott, kinek beszámolóját fogadják szeretettel:

2017. szeptember 23-án tartották Várhosszúréten (Szlovákia, Rozsnyói járás) a II. világháborúban e településen és környékén folytatott harcok során hősi halált halt magyar katonák tiszteletére rendezett emlékműavató ünnepséget. A hősök tiszteletére emelt és a helyi római katolikus templom kertjében felállított emlékművet Ulman István fafaragó készítette.

Ez alkalomból a rendezvény szervezői (a Gömöri Kézműves Társulás és Várhosszúrét Önkormányzata) meghívták az ott eltemetett és azonosított katonák felkutatott hozzátartozóit, leszármazottait is. A Püspökladány Anno honlap szerkesztője 2017. augusztus 28-án kapott levelet Nagy Györgytől, a Gömöri Kézműves Társulás elnökétől, Kassa megyei képviselőtől, melyben a segítségét kérte az ott eltemetett püspökladányi Fekete András honvéd családjának felkutatásában. A honlapnak köszönhetően egy napon belül sikerült a hozzátartozók megtalálása (erről itt olvashatnak bővebben), akik nagy örömmel fogadták el a szervezők meghívását. Az invitálást egy újabb is követte, mégpedig annak a szlovákiai magyar családnak a rokonaitól, akik egykor Fekete András honvéd sírját gondozták évtizedeken át.

Az ünnepségre Fekete András honvéd egyetlen gyermeke, Fekete László András és felesége, valamint gyermekeik és családjaik indultak útra az eső áztatta, szomorú hajnalon. A hegyekkel határolt völgyben fekvő, piciny szlovákiai magyar faluban rengeteg megemlékező gyűlt össze e jeles alkalomból, kik a környék, s Magyarország számos településéről érkeztek.

*

Várhosszúréti megemlékezés és emlékműavató ünnepség

.

Mielőtt Fekete András honvéd és családja sorsát bemutatnám, szeretném a várhosszúréti emlékünnepség részleteibe is beavatni olvasóinkat, hiszen e határon túli magyarlakta település példaértékű módon gondoskodik magyar katonáink emlékének megőrzéséről, s értéket képvisel önzetlen tevékenységével.

Az emlékműavatáson összegyűlt megemlékezők tömege

A rendezvényre összegyűlt megemlékezők tömege, a határon túli és magyarországi közjogi vezetők a szervező Gömöri Kézműves Társulás udvarán gyülekeztek a délelőtti órákban, s innen az ibrányi fúvószenekar és katonai hagyományőrzők kíséretében, gyalogmenetben vonultak át a Szent György tiszteletére emelt helyi római katolikus templomhoz, melynek kertjében került felállításra a II. világháborús faragott emlékmű. A templomban és annak környékén összegyűltek Takács Milán miskolci iskolás csodálatos nyitóéneke és a Szózat elszavalása után ökumenikus liturgiát hallgattak  Dr. Vadkerti István római katolikus plébános, Mudi Róbert református lelkész és Dechertné Ferenczy Erzsébet evangélikus lelkész közreműködésével. Mudi Róbert lelkész hangsúlyozta, hogy az életüket feláldozó katonák szívében mindenkor ott élt a hazaszeretet, az elesettek, a gyámoltalanok  védelmezésének kötelessége. Elmondta, hogy hőseink nem a harctéren győztek, hanem a hit győztesei, akiket nem ezen a földön jutalmaznak meg önfeláldozásukért. Isten előtt az győzhet, aki hűen és rendületlenül kitart.

Dr. Kovács Vilmos ezredes a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka

Kovács Vilmos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának ünnepi nyitóbeszédében kiemelte, hogy „a hősi halált halt elődök lelke, szelleme magasra emeli az utókor szívét. Emlékezteti a bátorságra, becsületre, büszkeségre, amely a múlt küzdelmeit példázza. Az a nemzet, amelyik múltját nem becsüli, nem ápolja, az kiirtja azokat a gyökereket, amelyek szülőföldjéhez kötik. Az egymást követő nemzedékekre, azok cselekedeteire legyen büszke az utókor. E magasztos cél megvalósításáért köszönet mindazoknak, akik erejüket, szívük melegét nemcsak szóban, de tettekben is kinyilvánították, és ezt az emlékhelyet létrehozták, ápolják.” A II. világháború alatt, a felső-gömöri katonai megszállás során majd másfél hónapig állt a front Várhosszúréten, s ezidő alatt közel 120 katona vesztette életét, kik mai is itt nyugszanak.

Ulman István fafaragó az emlékmű készítője

Ulman István fafaragó, az emlékmű készítője könnyeket csalt sokak szemébe szívhez szóló beszédével. Mesélt a magyarság, s a vidék történelmi korokat átívelő küzdelmeiről és helytállásáról, valamint a II. világháború alatt Várhosszúrét lakóinak szerepvállalásáról, s arról, hogyan temették el tisztelettel a harcok alatt elesett magyar testvéreiket.  Közel százhúsz hősi halott nyugszik ezen a helyen, akiket eleinte külön, később tömegsírba temettek el, sokuk sorsa bár a névtelenség, de az örök időkig szóló tisztelet. Mesélt kutatásaikról, melyek folyamatosak, s eddig 9 katona adatait sikerült azonosítaniuk. Ulman István a kutatás kezdeteiről elmondta, hogy az első „szikrát” Dr. Nagy Ferenc vitte el Ibrányból, aki az édesapja után kutatva végül Várhosszúrét templomkertjében talált rá szeretett felmenője emlékére. Ebből aztán évtizedes kötelék és mély barátság alakult ki a két település között, s akkor határozták el a helyiek, hogy „ennyi magyar ember nem feküdhet itt névtelenül, a hantok alatt.”  A helyi templomkertben nyugvó sírokat a mai napig nagy tisztelettel és példamutató módon gondozzák a helyiek, közülük is megemlítésre került Ulman István fafaragó felesége.

Haraszti Attila kassai főkonzul

Haraszti Attila kassai főkonzul, a rendezvény fővédnöke beszédében kiemelte, hogy magyar emberként kötelességünk adósságunkat leróni hőseink és családjaik előtt, hiszen ők valamennyien a mi bajtársaink is. A főkonzul beszédében kiemelte, hogy a Felvidék olyan része a Kárpát-medencének, ahol nagyon sok elesett honvéd nyugszik, mindkét világháború ádáz harcainak áldozataként. Ők magyar katonaként haltak meg, a magyar hadseregben szolgálva, akik a magyar hazáért áldozták életüket. Ezért is érzi Magyarország fontosnak, hogy segítséget nyújtson az emlékhelyek kialakításában, megújításában, illetve az elesett katonák azonosításában, és segítsék a hozzátartozókat abban, hogy megtalálják a szeretteiket, akik a felvidéki temetőkben nyugszanak.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy e méltó emlékezésnek sajnos aktuális vonatkozása is van, hiszen olyan időket élünk, amikor ismét ki kell állnunk a magyarságunk mellett, újra meg kell védenünk a hazánkat, a magyar és európai határokat. Méltatta a szervezők közösségformáló erejét és állhatatosságát az emlékezésben, amely előtt minden magyar köteles fejet hajtani.

A köszöntő beszédek sorát Zachariás István, a Kassa Megyei Önkormányzat alelnöke zárta, ki szintén méltó módon rótta le kegyeletét az elesett hősök és családjaik, valamint az emlékezést fontosnak tartó közösségek előtt.

*

 

Az ünnepi beszédek után került sor a templomkertben az Ulman István által faragott II. világháborús emlékmű leleplezésére, Dr. Kovács Vilmos ezredes, Haraszti Attila főkonzul, Németh Szilárd alelnök és Nagy György elnök segítségével. Az emlékmű felszentelése és megáldása után helyezték el koszorúikat az emlékezők, katonai hagyományőrzők felvezetésével. Az emlékezők sorában a püspökladányi Fekete András honvéd családja (Fekete László, gyermekei Anna és László, valamint családjaik), és a Püspökladány Anno honlap nevében Megyaszai Szilvia szerkesztő is elhelyezte a méltó emlékezés és tisztelet koszorúit az emlékművön. Csendes főhajtásunk és tiszteletadásunk valamennyi, a háborúk mezein elesett püspökladányi katona, apa és fiú, testvér és rokon emlékének szólt, kik közül még ma is sokan alusszák ismeretlen helyen örök álmukat. Épp ezért sok még a teendőnk a kutatások terén, adósai vagyunk hőseinknek és szeretteiknek!

Az emlékművet megkoszorúzza a Fekete család és a Püspökladány Anno honlap szerkesztője

A rendezvény fővédnöke Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja volt, a rendezvény fő szervezői a Gömöri Kézműves Társulás és Várhosszúrét Önkormányzata. A rendezvény fő támogatója Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka volt.

*

A felavatott emlékmű felirata: “Rendületlenül”, s a kettévágott tölgyfa a hős katonák és szeretteik, családtagjaik elszakadását jelképezi. Emléktábláján ez áll: „A II. világháborúban Várhosszúréten és környékén hősi halált halt 110-120 ismert és ismeretlen magyar katona emlékére… Nyugodjanak békében!

Az emlékművön helyet kapott a 9 azonosított katona neve és adatai is, a következők szerint:

– Baraksó Antal honvéd (Tiszarád, 1914.01.06 – Várhosszúrét, 1945.01.13.)

– Fekete András honvéd (Püspökladány, 1915.02.20 – Várhosszúrét, 1945.)

– Halmi Endre tüzér hadnagy, poszt. főhadnagy (Hódmezővásárhely, 1920.03.21 – Várhosszúrét, 1945.01.12.)

– Nagy Ferenc honvéd (Ibrány, 1918.10.28 – Várhosszúrét, 1945.01.15.)

– Perhács István honvéd (Bély, 1920.07.05 – Várhosszúrét, 1945.01.12.)

– Révész István huszár (Tápiószele, 1910.05.12 – Várhosszúrét, 1944.12.23.)

– Skapinyec Gusztáv tüzér őrvezető (Háromhuta, 1921.06.01 – Várhosszúrét, 1945.01.21.)

– Taksár István honvéd (Kupa, 1920.09.08 – Várhosszúrét, 1945.01.12.)

– Varga József honvéd (1923. ?  – Várhosszúrét, 1945. január)

Püspökladányi katona emléktáblája a várhosszúréti emlékművön

*

Az emlékünnepséget a település közösségi házában rendezett kulturális műsor követte helyi és a környező települések énekkarai és együttesei közreműködésével, valamint kézműves vásári bemutató a Gömöri Kézműves Társulás udvarán. Az ünnepség valamennyi résztvevőjét, az érdeklődő és emlékező közösséget egy tál finom meleg étellel látták vendégül a helyiek.

Meg kell említenem, hogy rég tapasztaltam olyan erős magyarság-tudatot és őszinte összetartozás-érzést, mint ezen a rendezvényen (mind az emlékműavatáson, mind a kulturális műsor alatt). Folyt az ember szeméből a könny, ahogyan a katonadalokat, a népdalokat, iskolai színjátszókört, a magyar zeneszámokat éneklő együttest és a gyönyörűen ejtett magyar szót hallgatta, összeszorult szívvel. Őszinte meggyőződésem, hogy határon túl élő testvéreink példával járnak mindannyiunk előtt!

*

Fekete András püspökladányi honvéd

.

Fekete András és családja története

.

Fekete András 1915. február 20-án született Püspökladányban egy hatgyermekes család negyedik fiúgyermekeként. A család Püspökladányban a Petri-telepen, az akkori Fürst Sándor (ma Görepart) utcán élt, s András a bevonulásáig a Fatelítőn dolgozott. 1940-ben vette feleségül Kurucz Annát, akivel egyidősek voltak. A sors kegyetlen volt a Fekete családdal, hiszen a 4 fiúgyermek közül 3 vesztette életét a II. világháború során, köztük a Várhosszúréten nyugvó András is (másik két testvérének a mai napig nem azonosított a nyughelye).

Fekete András egyetlen gyermeke, Fekete László András 1944. szeptember 25-én született Püspökladányban, míg apja a fronton szolgált, s aki életében soha nem láthatta, ölelhette magához gyermekét.  Fekete András az ungvári 24. gyaloghadosztály nyíregyházi 12. gyalogezredének II. zászlóaljában teljesített katonai szolgálatot, s alakulatával 1944. karácsonyán érkezhetett meg Rozsnyó délkeleti és keleti térségébe. Tábori tiszti szakácsként szolgált, s a közeli Várhosszúrét egyik ma is álló házának udvarán felállított tábori konyhán dolgozott.

Tábori konyha Fekete András szakáccsal

.

E ház udvarán állt egykor a tábori konyha Várhosszúréten (1944. vége -1945. eleje), ahol Fekete Andrást a halálos repeszszilánk megsebesítette

Itt, ezen az udvaron érte a halálos repesz 1945. januárjában, mely mellette álló társa kezét szakította le, neki pedig az életét oltotta ki. Haláltusáját egy szintén ma is álló lakóépületben vívta, halála 1945. január 12-én következett be. 1945. január 14-én helyezték örök nyugalomra (egyes sírba) Várhosszúrét hősök temetőjében. A helyiek gondoskodtak a Várhosszúréten és környékén elesettek eltemetéséről, szekerekkel, maguk szállították és hantolták el az elhunyt katonákat. A tömegsírokban közel 120 magyar katona nyugszik, és ma összesen 4 egyéni sír és sírhant őrzi a háborúk hőseinek emlékét a katolikus templom kertjében, a most felállított emlékmű szomszédságában.

*

Fekete András püspökladányi honvéd sírja a szlovákiai Várhosszúréten

*

A Fekete család és a Püspökladány Anno szerkesztője, Megyaszai Szilvia Várhosszúréten

.

Múlt és jelen találkozása

.

Mint korábban is említésre került, 2017. augusztus 28-án Nagy György, a Gömöri Kézművesek Társulásának elnöke, illetve kolléganője Katica Boršodiová, az emlékműavató ünnepség szervezői levélben keresték meg a Püspökladány Anno honlapot, melyben a honlapszerkesztő segítségét kérték az egyik egyéni sírban nyugvó püspökladányi honvéd leszármazóinak felkutatásában. A keresés koncentrált munka során, de rövid idő alatt sikerrel járt, s így lehetőség nyílt Fekete András unokájával, ifj. Fekete Lászlóval felvenni a kapcsolatot. A család örömmel fogadta a szervezők meghívását a várhosszúréti emlék-ünnepségre, s egyúttal a Püspökladány Anno honlap szerkesztőjét is invitálták, tartson a családdal e kegyelet-teljes megemlékezésen. Így indult útjára 2017. szeptember 23-án a 8 fős püspökladányi delegáció a szlovákiai Várhosszúrétre: Fekete András egyetlen gyermeke, Fekete László András és kedves felesége (Fekete László Andrásné Lévai Róza), két gyermekük (ifj. Fekete László és Jeneiné Fekete Anna) és családtagjaik, valamint Megyaszai Szilvia, a Püspökladány Anno honlap alapító-szerkesztője. Az út során a Püspökladány Anno honlap szerkesztőjeként alaposabban is megismerhettem a Fekete András honvéd életével és a halála utáni időkkel kapcsolatos eseményeket, történéseket, melyek újabb értékes információkkal, ugyanakkor példával is szolgálhatnak mindannyiunk számára. A családtól régi fényképeket is kaptam, melyeket engedélyükkel a honlapon is bemutathatok.

Fekete András honvéd sírja Várhosszúréten, az 1950-es években. A képen Nagy Zoltán és felesége, Zubriczky Anna, a sebesült katona ápolói, eltemetői és sírjának gondozói.

Fekete András honvéd 1945. január 12-i halálát követően egy levél érkezett a Püspökladányban élő özvegyéhez, a 28 évesen egyedül maradt fiatal édesanyához, Kurucz Annához. A levelet egy várhosszúréti házaspár, Nagy Zoltán és felesége, Zubriczky Anna írta, akik utoljára látták életben szeretett férjét, elhunyt kedvesét. A püspökladányi katona sebesülése után náluk, az ő házukban vívta utolsó harcát, fájdalmas haláltusáját. András adatait (címét) a nála lévő iratok alapján azonosították, s így vették fel a kapcsolatot fiatal özvegyével. Levelük így kezdődött: „Kedves ismeretlen Fekete Andrásné! Szomorúan közöljük, hogy férje nálunk, itt hunyt el. Ha szeretné tudni, hogy hol temettük el, akkor szívesen vendégül látjuk és Kassára elébük megyünk…” E levelet, s az azt követőket sokáig őrizte a család, ma már azonban csak emlékezetükben élnek annak részletei. A fiatal özvegy, Fekete Andrásné az apósa, id. Fekete András kíséretében érkezett Kassára az 1940-es évek közepén, ahol a várhosszúréti család ígéretük szerint várt rájuk a kassai vasútállomáson. Így kezdődött hát annak idején a két család kapcsolatfelvétele, mely hosszú és mély barátsággá alakult az elkövetkező évtizedek alatt.

 

Fekete András honvéd idős szülei és sírjának várhosszúréti gondozói, Nagy Zoltán és Zubriczky Anna

 

E házban ápolták s halt meg Fekete András püspökladányi honvéd Várhosszúréten (Nagy Zoltán és Zubriczky Anna háza ma is áll)

A püspökladányi család: Fekete András özvegye és gyermeke, majd az elesett katona testvérei is többször jártak a szlovákiai településen, a sírt látogatva. A honvéd idős szülei (id. Fekete András és Kovács Mária) egyszer jártak gyermekük sírjánál a távoli településen. A két család között szoros barátság alakult ki az évek alatt, s a sírkövet is a várhosszúréti család állítatta az özvegy kérésére, még valamikor 1965 előtt, melynek értékét a katona özvegyen maradt felesége forintban fizette meg Nagy Zoltánéknak.

A két család közötti szoros barátság a felcseperedő és fiatal férfivá érő egyetlen gyermek (Fekete László András) és felesége, majd az ő gyermekeik (László és Anna) között is tovább mélyült. A sírt gondozó és gyermektelen Nagy Zoltán és felesége, Zubriczky Anna gyermekeként tekintett az elesett magyar honvéd egyetlen fiára, s még a letelepedés lehetőségét is felajánlotta nekik, ők azonban ragaszkodva Püspökladányhoz, itthon alapítottak családot. E fiú – ma már büszke nagypapa – aztán élete végéig gondozta özvegyen maradt édesanyját, aki soha többet nem ment férjhez, miután férjét 28 évesen elvesztette.    

Zubricky Anna 1987-ben, férje, Nagy Zoltán 1992-ben hunyt el. A püspökladányi Fekete András honvéd várhosszúréti eltemetői és sírjának gondozói megtértek a Teremtőhöz, s magukkal vitték a püspökladányi katona emlékét is. Mivel gyermekük nem volt, haláluk után Nagy Zoltán testvére, Bernáth Ferencné Nagy Erzsébet gondozta tovább a sírt, vele, s fiaival (ifj. Bernáth Ferenccel és Bernáth Lászlóval), s azok családjával tovább tartotta a püspökladányi Fekete család a kapcsolatot, de e kapcsolat közel 28 éve megszakadt.

Fekete László András, az elesett püspökladányi katona egyetlen gyermeke, ki édesapja frontszolgálata alatt született meg, s kit soha nem ölelhetett magához édesapja

A püspökladányi leszármazók azóta is, 1-2 évente látogatták/látogatják az apa, a nagyapa, s a dédapa várhosszúréti sírját, s elviszik az emlékezés koszorúit kedves szerettük sírkövéhez.

2017. szeptember idusán azonban újra telefon érkezett Püspökladányba (a Püspökladány Anno honlap által felkutatott és közvetített elérhetőségen), Fekete András honvéd unokáját, ifj. Fekete Lászlót hívta fel a Várhosszúréten élő Bernáth László, s invitálta a családot a megemlékezést követő napra is. Így a püspökladányi „delegáció” szlovákiai tartózkodása egy nappal hosszabbra nyúlt, s a két család, Fekete András II. világháborúban elhunyt püspökladányi katona emléke kapcsán újra közel került egymáshoz, felelevenítve e lassan 30 éve nyugvó kapcsolatot.

A Fekete család és a Bernáth testvérek, Ferenc és László, édesanyjukkal Bernáth Ferencné Nagy Erzsébettel (Nagy Zoltán testvérével)

Így történhetett meg, hogy a Püspökladány Anno honlap szerkesztője, az emlékműavató ünnepség fotósa, s egyben a püspökladányi család kísérője is tanúja lehetett a két család – az egykori várhosszúréti sírgondozók rokonai és a püspökladányi leszármazottak – újjáéledő barátságának, s a közös emlékek felelevenítésének. Megható volt e közel 30 éves találkozás, s tiszteletreméltó az a közvetlenség és vendégszeretet, mellyel a határon túli magyar család fogadta, s látta vendégül a püspökladányiakat. Ott jártunk során részünk lehetett az önzetlen vendégszeretetben, a bőséges vendéglátásban, elszállásolásban, s Várhosszúrét megtekintésében is. Bejártuk a hegyekkel körbevett piciny, ugyanakkor rendezett és szép falut, megismertük nevezetességeit (többek között ismert túrabarlangját), s történetét is. Láthattuk azt a ma is álló házat, melynek udvarán 1944-45-ben az a tábori konyha állt, ahol Fekete András szolgálatát töltötte, s ahol a halálos sebesülését szerezte.

Fekete András honvéd leszármazottai, rokonai tisztelettel emlékeztek meg a katonasírt gondozó házaspár sírjánál

Megkoszorúztuk Fekete András püspökladányi honvéd, az apa, a nagyapa, a dédapa sírját a templomkertben, s bejártuk a település temetőjét is, ahol a katona sírját gondozó család (Nagy Zoltán és Zubriczky Anna) nyugszik, kikre a Fekete család mindig nagy szeretettel és hálával gondol. Megismerkedtünk Nagy Zoltán ma is élő testvérével, Bernáth Ferencné Erzsike nénivel és népes, kedves családjával, kiknek fiai lelkes kísérőink voltak ott tartózkodásunk alatt. Felejthetetlen élményekben volt részünk, s mindannyian példát vehettünk a hősök tiszteletét, az emlékek méltó ápolását illetően. Hazafelé aztán megtekintettük a 2012-ben leégett és napjainkban is felújítás alatt álló krasznahorkai várat, mely nem messze található Várhosszúréttől.

Várhosszúrét szomszédságában található Krasznahorka vára

*

Biztos vagyok abban, hogy Fekete András magyar honvéd, püspökladányi katona soha nem gondolt arra, hogy életével nemcsak a hazáját szolgálta, de hős szolgálatával leszármazottai és egy felvidéki magyar család tiszteletreméltó barátságát is megalapozta.

Emlékezésünk jelképes is volt egyben, hiszen tisztelettel adóztunk a püspökladányiak nevében az összes elesett hősünk és ősünk, szeretteink emléke előtt, akik bármely háború poklában vesztették életüket, s nyugszanak közülük ma is sokan ismeretlen helyen, s kiknek még sírjelük sincs, mely előtt fejet hajthatnánk. Hány édesanya, feleség, s gyermek él(t) egykor, kiknek szerettei sorsát, s jeltelen nyughelyét nyelte el a háború borzalma, s jutott osztályrészéül az örök bizonytalanság. Koszorúinkat rájuk is emlékezve helyeztük el Fekete András egykori püspökladányi katona távoli földben nyugvó sírhelyére. 2016-ban Olaszországban és Szlovéniában hajthattam fejet az I. világháború egykori hadszínterein és temetőiben püspökladányi katonáink emléke előtt, most a Felvidéken (Szlovákiában) tettem meg ugyanezt a II. világháború püspökladányi áldozataira emlékezve.

Köszönöm a Fekete család bizalmát, hogy meghívásukra velük tarthattam ezen élményekkel teli megemlékezésre, s két napig a családjuk tagja lehettem, valamint köszönöm Bernáth Ferenc és családja önzetlen és példaértékű vendégszeretetét, mellyel fogadtak bennünket! Köszönöm a Gömöri Kézműves Társulásnak és Várhosszúrét Önkormányzatának a méltó emlékezést és a magyar katonák emlékének ápolását!

Megyaszai Szilvia,

a Püspökladány Anno honlap szerkesztője

***

Dr. Kovács Vilmos ezredes és Megyaszai Szilvia helytörténeti honlapszerkesztő

.

Az alábbiakban Dr. Kovács Vilmos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának ünnepi nyitóbeszédét olvashatják, melynek rendelkezésre bocsátását hálásan köszönöm Ezredes Úrnak! Itt szeretném megköszönni továbbá azt a rengeteg segítséget is, melyet munkatársaival együtt a Püspökladány Anno honlap kutatásai során eddig nyújtott!

.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Erős meggyőződésem szerint semmi sem használhat többet nekünk, mint a múltunk emlékeivel való foglalkozás Ha szeretjük a nemzetet, melynek tagjai vagyunk; ha érdekeit előbbre akarjuk vinni; ha jelenét szebbé akarjuk tenni és jövőjét biztosabbá: akkor foglalkozzunk múltjával is.

Ifjabb Andrássy Gyula gróf 1913-ban, papírra vetett gondolatai napjainkban is útravalóul szolgálhatnak mindannyiunk számára.

 A hősi halált halt elődök lelke, szelleme magasra emeli az utókor szívét. Emlékezteti a bátorságra, becsületre, büszkeségre, amely a múlt küzdelmeit példázza. Az a nemzet, amelyik múltját nem becsüli, nem ápolja, az kiirtja azokat a gyökereket, amelyek szülőföldjéhez kötik.

 Az egymást követő nemzedékekre, azok cselekedeteire legyen büszke az utókor. E magasztos cél megvalósításáért köszönet mindazoknak, akik erejüket, szívük melegét nemcsak szóban, de tettekben is kinyilvánították, és ezt az emlékhelyet létrehozták, ápolják.

Tisztelt Megemlékezők!

1944. Karácsonyán elsőként az ungvári 24. gyaloghadosztály nyíregyházi 12. gyalogezrede érkezett be Rozsnyó délkeleti és keleti előterébe, Kassa irányából. A Konok Tamás alezredes parancsnoksága alatt álló ezred azonnal a harcok sűrűjébe került, pedig a hónapok óta folytatott harctevékenység után igazán ráfért volna egy kevés pihenés.

Velük szemben a román 21. gyaloghadosztály – esetenként szovjet harckocsik támogatásával – kelet-délkelet felől nap, mint nap zászlóalj- vagy századerejű támadásokat indított Hárskút és Várhosszúrét irányában az magyar ezred ellen, amelynek első állásai a Csermoslya-patak mentén húzódtak, balszárnyán, Krasznahorka térségében a 24. hadosztály 21. ungvári gyalogezrede rendezkedett be védelemre, a jobbszárny egy járhatatlan sziklafalra támaszkodott.

A nyíregyházi 12. gyalogezred a leghalálosabb harcok közepette mindhárom zászlóaljparancsnokát elvesztette. Az I. zászlóalj parancsnoka, Virágh Emil főhadnagy december 31-én halt hősi halált; a II. zászlóalj parancsnoka, Huszár László őrnagy január 12-én megsebesült; a III. zászlóalj parancsnoka, Maár Gyula őrnagy január 8-án a téli hidegben az első vonalban összeszedett betegséggel került kórházba. A több száz embert irányító tisztek maguk is ott voltak katonáik között a harcmezőn, osztoztak azok sorsában.

A magyar védelmi vonalat az 1938-ig funkcionált egykori csehszlovák kiserőd rendszer vonalában alakították ki, de a sziklás, ráadásul fagyott talajban – a rendelkezésre álló csekély idő miatt – nem lehetett megfelelő állásokat és fedezékeket kiépíteni.

Az első vonalban fedezék nélkül harcolók sokat szenvedtek a tüzérségi tűztől, a becsapódások nyomán szétrepülő szikladaraboktól és a kemény januári hidegtől. Az idősebb tisztek, altisztek és tartalékosok közül volt, aki a Doberdó poklához hasonlította a Szilícei-fennsíkot.

A fokozódó ellenséges nyomásra és az egyre kevéssé pótolható veszteségek hatására, 1945. január 20-ától a 24. hadosztály szervezett visszavonulása megkezdődött, a Gyetva–Breznóbánya terepszakaszra. Az utóvéd, amelyet a 12. gyalogezred I. zászlóaljának kellett hátrahagynia, január 23-án hagyta el Rozsnyót. A 24. hadosztály hősies kitartása biztosította, hogy a német 8. hadsereg és 1. páncélos hadsereg, valamint a magyar 1. hadsereg a Felvidék középső és északi részén hátramozgó seregestei befejezhessék a visszavonulást, s a szovjet-román csapatok ne kerüljenek a visszavonuló főerők hátába.

Hölgyeim és Uram!

 A 24. hadosztály katonái hősiességükkel kivívták, hogy elődeinknek tekinthessük őket, még akkor is, ha vér szerint nem voltak rokonaink.

Nekem, katonaként, honvédtisztként mindegyik magyar honvéd az elődöm, bajtársam. Szolgálatomban erőt merítek helytállásukból, miként többi tiszttársam is, hogy a múlt, a jelen és a jövő katonagenerációi egyesülhessenek a legnagyobb feladat, a béke védelmében. Mert a katona tudja a legjobban, hogy miért kell a háborút vagy bármilyen fegyveres konfliktust megelőzni, s a békét megőrizni.

Tisztelt Honfitársaim!

Jelentős történelmi adósságunk van! Minden hősi halált halt katonánkra emlékeznünk kell, hogy nyugodtan hajthassuk álomra fejünket.

Emlékeznünk kell mindenkire, aki valaha közöttünk élt, de életét derékba törték a háborúk, a forradalmak és a szabadságharcok.

És azt sem szabad elfelednünk, hogy nem mindenkinek a sírja fölé állíthatunk emléket. Sokan nem térhettek haza szülőföldjükre. Örök álmukat idegen országok földjében alusszák. Azoknak a végső nyughelyét pedig csak a Teremtő látja, akiknek neve mellé a baljós „eltűnt” szó került a statisztikákba. Az fejfáik állítására többé nincsen mód…

Kedves Barátaim!

Ahogyan ma ebben a csodálatosan szép környezetben fekvő templomkertben állok, egyszerre tölti el szívemet az öröm és a bánat érzése. Öröm azért, mert egy település lakóinak, egyben a Magyar Honvédség tiszteletét fejezzük ki, az elmúlt időkre emlékezve. Szomorúság pedig azért, mert tanújelét látom annak, hogy az országainkat és nemzeteinket sújtó világháborúk egy ilyen békés, a nyugalom szigetének látszó falut sem kerülték el.

A béke védelmében, egymás mellett kell állnia magyarnak a szlováknak, németnek és orosznak, s bármely ország polgárainak és bármely nemzet fiainak.

A jövő generációi, ha majd itt járnak, úgy idézhessék fel dicső elődeik emlékezetét, hogy íme, ők voltak azok, akik áldozatukkal megváltották a békés jövendőt. S közben gondoljanak arra is, hogy a hősi sírokban már nincsenek ellenségek, a halálban az egykori ellenfelek sorsa közössé válik. Mert ez a gondolat már átvezet a jelenkorba: mindkét oldal egykori hőseinek unokái ma a békefenntartás frontjain állnak őrt, hogy egyetlen nemzetnek se kelljen még egy háborút elszenvednie!

Jókai Mór szavait idézve: „… és ahogyan egymásra borultak (…) patakzó vérük egybefolyt, úgy csordogált el az utolsó cseppig, megállíthatatlanul; életükben ádáz ellenfelek, halálukban egyformák, megbékéltek. A lelkükkel a gyűlölet is elszállt.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

(Dr. Kovács Vilmos ezredes emlékünnepségen elhangzott beszéde)

***

*

FOTÓGALÉRIA:

(Fotók: Megyaszai Szilvia

Régi fotók: A Fekete család tulajdona)

 

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz