Püspökladány a II. vh. idején

2014.10.09.

 

Hetven éve, 1944. október 9-én kezdődött a II. világháború egyik legnagyobb magyarországi páncéloscsatája Debrecen közelében (a hortobágyi tankcsata), de ezekben a napokban Püspökladányban is jelentős katonai események történtek, melyre emlékezve röviden megidézzük és összefoglaljuk a II. világháború püspökladányi vonatkozású történéseit.

Debrecen és a hajdúsági városok vidéke elkeseredett csaták színhelye volt 70 évvel ezelőtt, a II. világháború alatt.  A hajdúsági és a nagykunsági hadi események is a legszorosabb összefüggésben álltak a debreceni hadműveletekkel, ennek eseményeivel és azokkal a német törekvésekkel, hogy lelassítsák a szovjet csapatok északi irányú gyors előretörését, megakadályozzák a „Dél” hadseregcsoport összeköttetéseinek felszámolását és az Észak-Erdélyben visszavonuló 8. német és 2. magyar hadsereg bekerítését.

A legfontosabb német törekvés ebben a térségben Debrecen megvédése volt, hiszen tisztában voltak vele, hogyha Debrecen elesik, az ungvári irányban támadó 4. Ukrán Front gyorsan kijut a magyar határhoz és a két front egyesülése teljesen kiszorítja őket Szlovákia és Magyarország keleti részéről.

A szovjet csapatok mégis elértek Debrecen városának déli pereméhez, s 1944. október 9-én megkezdődött a II. világháború egyik legnagyobb magyarországi páncéloscsatája Debrecen közelében…

*

Ezen neves évforduló kapcsán kérem, ismerjék meg röviden Püspökladány II. világháború alatti történetét, hisz településünk több száz lakója is részt vett a világháborúban, s nemcsak számtalan katonája halt hősi halált a különböző hadszíntereken, de városunkban is harcok folytak 70 évvel ezelőtt, ezekben a napokban.

A helyi eseményekre vonatkozó ismeretek a fellelt források, nagyrészt a Ladányi Híradó nevű helyi újság különböző számaiban megjelent írások, cikkek alapján került összefoglalásra. A Ladányi Híradó Püspökladány nagyközség tanácsának hivatalos lapja volt és 1973 – 1984 között jelent meg. A Híradó egyik száma egy gimnáziumi tanuló, Matolcsi Mária terjedelmes dolgozatát közli a II. világháború püspökladányi eseményeiről, melyben több helyi lakost szólaltat meg a korabeli eseményekről.

 

*

Püspökladány és a II. világháború

*

A világháború kitörése után Püspökladányban is megkezdődtek a besorozások, első körben 1939. december 1-én és 2-án, 1941. után pedig tömegesen érkeztek az azonnali (SAS-os) behívók. A behívások növekedésével megnőtt a munkaerőhiány és megkezdődtek az ínséges idők településünkön is. 1941. telétől sorra jelentek meg a rendeletek az otthon tartható élelmiszerek körének és mértékének korlátozásáról, a többletet pedig be kellett szolgáltatni (ellenkező esetben akár 6 havi elzárással is büntethető volt a rendelet megszegője). Megkezdődött a hiány, a sorbanállás, 1941. tavaszától előbb a vásárlási könyv, majd a jegyrendszer lépett életbe. A tüzelőanyag-hiány miatt sokszor szünetelt az iskolai tanítás is. 1940-től fokozatosan jelentek meg a zsidóságra vonatkozó rendeletek, júniustól megkezdődött a zsidóbirtokok kisajátítása. A vonatok egyre rendszertelenebbül közlekedtek és akadozott az áruellátás is. Tovább nőtt a behívások száma, ezzel együtt az elesett püspökladányi katonákról is egyre gyakrabban érkeztek haza a szomorú hírek. Nőtt a beszolgáltatási kényszer, majd megkezdődött a zsidó munkaszolgálatosok behívása.

1944. márciusától kezdetét vette a német csapatok bevonulása. 1944. március 27-én bezártak a helyi iskolák, és elfoglalták őket a német parancsnokságok. Ezután hónapokig tartó bombázások következtek, főleg Szolnok térségében, de Püspökladányban is állandó volt a légiriadó. Sorra jelentek meg a zsidórendeletek, a településen zsidógettó létesült. A Damjanich utca mindkét oldala, a Nagy Sándor utca páratlan számozású oldala, a Bocskai utca és Török Bálint utcák által határolt részt jelölték ki e célra. 1944. május 11-én kelt helyi rendelet szerint az ezen részen lakó lakosokat a járási főszolgabíróság kiköltöztette és a korábbi zsidó-lakásokba kerültek elszállásolásra.

A gettóul kijelölt területen 28 lakóház, zsidóiskola, paplak és templom állt. Ide költöztették azokat, akik a zsidó munkaszolgálatra nem kerültek behívásra, alkalmatlanság miatt. A püspökladányi zsidó lakosság és az elhurcoltak száma több százra tehető. Számukról nincsenek pontos információk, mert a háború alatt megsemmisült az izraelita hitközség iratainak nagy része. A püspökladányi zsidókat 1944. júniusában hurcolták el Debrecenbe, addig a község határában főleg kubikos, azaz földmunkát végeztek (innen lett a Kővágó-csatorna neve Zsidó-csatorna).  A visszaemlékezések szerint a helyi lakosság jelentős része együttérzett a meghurcolt zsidókkal, de tenni semmit nem tudtak értük. A Püspökladányból Debrecenbe hurcolt zsidókat feltehetően június végén vitték ki az országból, a koncentrációs táborokba.

Püspökladányt 1944. június 2-án feltehetően angol bombázás érte. A támadások célpontja a vasúti pályaudvar és a közúthálózat lehetett, de a Darányi-telepen és a Petri-telepen is ért bombatalálat házakat. Kecskés Gyula visszaemlékezése szerint 12-14 helyi áldozata lehetett a bombázásnak, de a hivatalos feljegyzések ennél kevesebb adatot őriztek meg. A beszámolók szerint nagyobb károk is érhették volna a községet, a szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy sok bomba a település határában ért földet, illetve az előző napi nagy esőzés (és sár) sok bomba hatástalanságához vezetett.

A vasútvonalak tönkretétele miatt még nagyobb lett az áruhiány, megszűnt a szén és tüzelőanyag szállítás. Szeptember-október hónapban vitték el a püspökladányi leventéket a községből, kik közül sokan vagy a harcokban estek el, vagy hadifogságba kerültek.

Románia kilépése a német szövetségből jelentős volt, ugyanis a szovjet csapatok szinte napok alatt elérték a határt. Megkezdődött az Erdélybe telepített hivatalnokok menekülése, nagy volt Püspökladányon át ezek tömegeinek áradata, sokan csatlakoztak hozzájuk a településünkről is. 1944. október elején parancsot kapott a járási kiegészítő parancsnokság, hogy készítsen elő mindent a hivatalnak az ország másik részébe történő áthelyezésére. Megkezdődött Ladány kiürítése és a fennmaradt források szerint október 7-én indult el 120 szekér, mely a parancsnokság összes iratát, személyzetét és hozzátartozóikat szállította el.

A 2. Ukrán Front lassan közeledett Püspökladány felé is, október 8-án érték el a térséget, elvágva a főközlekedési utakat. A beszámolók szerint mikor a szovjet csapatok elérték a megyehatárt a püspökladányi községi vezetők nagy része elhagyta a települést. Elment a tanítók zöme, a kiegészítő parancsnokság, a papok, orvosok, gyógyszerészek, csendőrség állományának jelentős része.

Kecskés Gyula így nyilatkozott ezekről az időkről a Ladányi Híradó 1979. évi 3. számában: „Románia felől a német csapatok a községet érintve vonultak vissza. Valamennyi iskola német katonákkal volt tele. A német katonákkal igen sok család távozott a községből. A református tanítók közül csak néhány nő és hat férfi tanító maradt a községben (Molnár Gusztáv, Ary Gyula, Papp Kálmán, Lakatos Gusztáv, Szécsény Ferenc és Kecskés Gyula). Az igazgató – Markovits István – kivételével valamennyi katolikus tanító és a Polgári Iskola tanárai az ország belseje felé menekültek.”

Az első szovjet támadás 1944. október 8-án érte a települést. Hajnali 5 órakor leadott géppuskatűz volt a jel, mely a református templomot érte. A szovjet támadást Szerep felől, az akkori református, mai köztemető irányából, valamint a bárándi úton tankok indították, amikkel német páncélosok és aknavetők szálltak szembe. Ennek eredményeként a bárándi úton és a Keleti soron több ház megsérült. Eközben a levegőben is folyt a légitámadás. A szovjetek ideiglenesen elfoglalták a községet. Másnap a szovjetek kivonultak a községből, a németek pedig visszafoglalták azt (október 9.). Két aknavetőjük a Petőfi utcai iskolaépület udvarára volt felállítva, ekkor zajlott a debreceni csata is. A község két napig volt a németek kezén (október 10-11.).

A szovjetek végül október 12-én foglalták el és szállták meg Püspökladányt. A források szerint a menekülő német csapatok hatalmas pusztítást végeztek, ekkor semmisült meg a községháza, az egyházközségek iratainak, dokumentumainak zöme, majd a fatelítőt is felgyújtották. A fatelítő telep összes faállománya hatalmas tűzzel égett, a környékbeli falvakban azt hitték a nagy tűz láttán, hogy leégett egész Püspökladány.

Ebben az időben a lakosság nélkülözése mérhetetlen volt. A szovjet csapatok nagy része továbbvonult, de egy szovjet parancsnokság kiépítésre került Püspökladányban. Az ittmaradó szovjet katonákat a lakosságnak kellett elszállásolnia, élelmeznie. A községházán kialakított kórházban püspökladányi asszonyok látták el a sebesülteket, folyamatos volt a halottak temetése.  Sok elhunyt katonát a köztereken temettek el, később kerültek át a helyi temetőbe, de a város főterén is létesültek katonasírok. Október 8-tól átmenetileg megszűnt a községben az áramellátás.

Ezután lassan megkezdődött az élet újraszervezése, a szovjet parancsnok az itthonmaradt kevés pedagógust, az értelmiséget vonta be ennek irányításába. Megkezdődött a malmok, a fatelítő telep helyreállítása, s innen kapta a lakosság az áramot is. A szovjet városparancsnokság vitéz Molnár Gusztáv református tanítót, iskolaigazgatót bízta meg a polgármesteri feladatok, a község mindennapi teendőinek ellátásával, aki szervezte többek között az elmaradt mezőgazdasági munkák befejezését is. Kecskés Gyula a közigazgatás újjászervezésében vett részt, valamint a református istentiszteletek megtartásával, temetések lebonyolításával bízták meg. Ezekről az időkről Kecskés Gyula így nyilatkozott a korábban említett cikkben: „Papp Kálmán (tanító, a Szerk.), aki az első világháborúban orosz hadifogságba került, jól beszélt oroszul. Ő lett Szűrös Lajossal együtt Nazinkin őrnagy, községparancsnok tolmácsa. A községparancsnok elrendelte, hogy az élet úgy folyjon a községben, mintha nem is lenne háború. Molnár Gusztáv református tanító lett a polgármester. A tanítókat pedig a közigazgatásba vonták be. A római katolikus parókia lett a tanácsháza. Az iskolákat, a községházát kórháznak rendezték be. Mi parancsokat írtunk a fegyverek, rádiók beszolgáltatására. Nazinkin őrnagy mindig ostromolta a polgármestert, hogy miért nincs templom? Elsősorban azért nem volt, mert a lelkész elment a községből. A református tanítóknak szükség esetén a lelkészt, vagy kántort helyettesíteni kellett. A presbitérium engem jelölt ki a lelkész helyettesítésére. November 19-én tartottam az első istentiszteletet, ettől kezdve minden vasárnap felváltva a tanítók látták el ezt a feladatot. Karácsonykor bízott meg a püspök valamennyi lelkészi teendő ellátásával (esketés, keresztelés, úrvacsora).”

A hazatérő kereskedők által lassan megindult a kereskedelem is. 1944. október 23-án indult el újra az első vonat Püspökladányból Debrecenbe, majd november 30-tól megindult a postaforgalom, valamint a vasúti mellékvonalak is. Ezzel lassan kezdett megindulni az élet a községben is.

Mindezek mellett a hazatérő katonákat és sok itthonmaradottat a szovjet munkaszolgálat réme fenyegette, nem tudni pontosan, hány embert hurcoltak el, s estek ennek áldozatul.

Az iskolai élet, a tanítás beindulásáról így nyilatkozott Kecskés Gyula a Ladányi Híradó 1979. évi 3. számában: „1944. december 1-ére kiürítették a református iskola épületét. December 5-én volt az első tanítási nap. Nagyon kevesen, a régi létszám 40-50 %-a gyűlt egybe. Az osztályokat össze kellett vonni. A tantestület a községben maradt tanítókból tevődött ki. Időközben Dorogi Márton is visszaérkezett a községbe, akit a község felszabadulása előtti napokban Tiszafüredre vezényeltek el a leventékkel. A református iskola igazgatója Molnár Gusztáv lett. A katolikus iskola csak 1945. februárjában indulhatott be.”

1945. március 15-én megjelent az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete a nagybirtokrendszer megszűntetéséről és a nép földhöz juttatásáról. Megalakult a községi  földosztó bizottság. Ekkor szűntették meg a katolikus vallásalapítványt és ennek földterületei a községre szálltak. A visszaemlékezések szerint a földosztás szervezetlenül zajlott, többször is megpróbálták rendezni az igényeket, de sikertelenül.

Mivel a háború alatt elpusztult az állat- és gépállomány nagy része, csak nehezen tudott beindulni a gazdaság, a földművelés. A későbbiekben a szövetkezetek sem oldották meg a földkérdés körüli örökös problémákat. A kiépült szovjet-típusú helyi hatalmi struktúra pedig nagyon hosszú időre becövekelte magát a község életébe.

 

Püspökladány ismét nagy veszteségeket szenvedett el a háború alatt, nagyon sok katonája esett el a harcokban és a településen is hatalmas károkat okozott a pusztító rombolás. Egy újabb értelmetlen háború ragadta el püspökladányi szeretteinket, az apákat, férjeket, fiakat. Nevük a katolikus templom előtti téren álló – Győrfi Lajos szobrászművész által készített és 1991-ben felavatott – emlékművön olvasható!

II. világháborús emlékmű Püspökladányban (Győrfi Lajos szobrászművész alkotása) – Az áldozatok névsora

*

A 70. éve kezdődött páncéloscsatáról:

“Az Alföldre kiért 2. Ukrán Front szeptember 25-én azt a feladatot kapta, hogy október 6-án megindított offenzívájával foglalja el Nagyváradot, majd Csap és Szeged között jusson ki a Tiszához, hogy segítséget nyújthasson a Kárpátokban rendkívül lassan előrenyomuló 4. Ukrán Frontnak. Azonban nemcsak ők készültek támadásra: a Magyarországon harcoló német Dél Hadseregcsoport azt tervezte, hogy miután jelentős erőket von össze Debrecen és Nagyvárad térségében, a hegyekig szorítja vissza az ellenséget és ott védelembe megy át.

A szovjetek október 6-án csaknem 80 kilométer szélességben indítottak támadást, melynek során a fő csapást Arad felől Debrecen irányába mérték. Az első két nap sikert hozott: Nagyszalonta és Szeged között áttörték a 3. magyar hadsereg védelmét, s elérték Karcagot és Hajdúszoboszlót. Itt azonban beleütköztek az igen erős német csapatösszevonásba, és előrenyomulásuk elakadt. Október 9-én a főerők Debrecen helyett Nagyvárad felé fordultak, amelynek védői három nap múlva visszavonulásra kényszerültek.

A következő napokban mindkét fél egyre nagyobb erőket vezényelt a térségbe (a németek az október 15-i magyar kiugrási kísérlet kudarca után tehették ezt meg), így komoly és jelentős veszteségekkel járó páncélos ütközet bontakozott ki. Október 19-én a németek Szolnok térségéből ellentámadást indítottak, de másnapra a szovjetek már elfoglalták Debrecent, 22-én Nyíregyházát és közeledtek Tokajhoz, a tiszai átkelés lehetőségéhez. Ezután a Magyarországon harcoló német Dél Hadseregcsoport törzse úgy döntött: az Erdélyből visszavonuló csapatokat is bevetik és harapófogóba szorítják a tiszai átkelőkért küzdő szovjeteket. Ezt a célt elérték, sőt egy időre Nyíregyházát is visszavették, komoly veszteséget okozva a Vörös Hadseregnek. A német és magyar csapatok így rendezetten keltek át a Tiszán, ahol új védelmi állásokat építettek ki.

A páncélos csata szovjet győzelemmel ért véget: a Vörös Hadsereg elfoglalta a teljes Tiszántúlt. A szovjetek addigi taktikájukkal ellentétben villámháborús hadműveletet akartak indítani, de mivel csapataik erre nem voltak alkalmasak, a stratégiai célt – a német Dél Hadseregcsoport megsemmisítését – nem sikerült elérniük. A harcokban a szovjet-román egységek mintegy 525-637 páncélost és 84 ezer katonát, a német-magyar erők 270 páncélost és 35 ezer katonát vesztettek. A csatára emlékeztet mementóként a Hortobágy községben kiállított tank.”

.

Összeállította: Megyaszai Szilvia

 

Felhasznált irodalom:

Árokay Lajos: Emlékező tájak

Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben

Ladányi Híradó évfolyamszámai 1973 – 1984.

www.mult-kor.hu

*

PÜSPÖKLADÁNYIAK VISSZAEMLÉKEZÉSEI AZ ESEMÉNYEKRE (Ide kattintva)

PÜSPÖKLADÁNY II. VILÁGHÁBORÚS POLGÁRI ÁLDOZATAINAK EMLÉKÉRE – Névsorral! (Ide kattintva)

BOMBÁK PÜSPÖKLADÁNYBAN (Ide kattintva)

ÚTRA KELNEK A HARANGOK (Ide kattintva)

HARCOK ÉS VESZTESÉGI KIMUTATÁSOK – Adalékok Püspökladány II. világháborús történelméhez (Ide kattintva)

DOKUMENTUMOK (Ide kattintva)

FOTÓTÁR (Ide kattintva)

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz