Rácz Endre kötetbemutató

 

2017.09.21.

 

*

Nagy sikerrel zajlott Rácz Endre ”Álmok a pásztortűz körül” című új verseskötetének bemutatója, valamint a rendezvényt kísérő kiállítás megnyitója 2017. szeptember 15-én a püspökladányi művelődési központban.

A pásztorhagyományokat megelevenítő kiállítás nagy érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit, melyen több kiállító, „ösztönös alkotó” is képviseltette magát. A galériában Földesi László szobrászművésznek a régi sárréti világot megelevenítő agyagszobrai, Kiss János ostorfonó karikás ostorai, Tóth Gyuláné Madar Veronika hímzései, valamint Rácz Endre költő pásztor használati tárgyai kerültek kiállításra.

Földesi László (Szerep) 2005-ben készítette első munkáit, először csupán domborműveket, majd később már jellegzetes, a paraszti világ egykor élt lakóit, régi foglalkozások képviselőit is megörökítő agyagszobrait. Földesi László mélyen kötődik a múlthoz, családi gyökereihez, hiszen nagyszülei is sok szobrának ihletőivé váltak munkássága során. Saját bevallása szerint nem iskolában és mesterektől sajátította el a szobrászat művészetét, hanem ösztönösen alkot, belső világát, emlékeit önti agyagba. Szobrai rendkívül kifejezőek, érzelmeket közvetítenek, s megkapó módon ragadják meg az egykori Sárrét és lakóinak nehéz sorsát, küzdelmes, ugyanakkor álmokkal és vágyódásokkal teli életét. E remekművek szemlélése közben azon kapja magát a látogató, hogy azt látja kisplasztikán, amit Rácz Endre is életre kelt verseiben: a múlt és az ősök tiszteletét, egy letűnt korszak fájóan szép emlékeit.

 

Kiss János (Kaba) 1998-ban kezdte elsajátítani a fafaragás és ostorfonás művészetét, Szabó Sándor kabai mesternél, s 2010-től Garai Lajos hortobágyi csikósnál fejlesztette tovább a tudását.

Tóth Gyuláné Madar Veronika (Sárrétudvari) Rácz Endre szerepi költő anyai nagymamája, így tulajdonképpen értékes családi örökséget ismerhettünk meg a kiállított hímzések által.

Rácz Endre (Szerep) pásztor használati tárgyakat készít a maga és környezete örömére. A kiállított karikások, fokosok, kulacsok, ivócsanakok, borotvatartók és egyéb tárgyak megidézték a múltat, s dicsérték alkotójuk keze munkáját. Endre 1999-ben készítette első díszített ostornyelét, majd hosszú kihagyás után 2007-ben folytatta a faragást. Ezután folyamatosan dolgozott, ahogy ideje engedte. 2013-tól a versírásba is belekezdett, így a népművészet ugyan kissé háttérbe szorult, de ugyanúgy az élete fontos része maradt továbbra is. Társkiállítóit példaképnek tekinti a költő, akik – hozzá hasonlóan – a saját maguk által készített, a régi korokat idéző dísz- és használati tárgyak miliőjében élnek.

 

*

A kiállítást Kocsis Csaba író, költő, népművelő nyitotta meg, ki méltatta az alkotók tiszta forrásokból merítő munkáit és külön is szólt Rácz Endre frissen megjelent verseskötetéről, melynek egyik fejezetét, a „Szavak szeretőjét” nyomtatásban is megjelent előszavával ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

A megnyitót követően a látogatók tömege is birtokba vehette a kiállítóteret, mely egy-egy értékes szeletét villantotta fel az alkotók munkásságának. A képzeletbeli időutazást a vendégek soraiban felbukkanó hagyományőrzők, betyárok, cifraszűrös pásztorok és csikósok jelenléte is biztosította. Nemcsak a szem, de a lélek is gyönyörködött a rendezvény miliőjében, mely tovább emelte az est színvonalát.

*

A rendezvény Rácz Endre szerepi költő Álmok a pásztortűz körül című dupla verseskötete bemutatójával folytatódott, melyet a nézőtéren helyet foglaló és a megye, az ország különböző pontjairól érkező érdeklődők sokasága követte nagy figyelemmel.

A kötetbemutató háziasszonya Tóthné Szabó Mária, a Magyar Kultúra Lovagja volt, ki nagy odaadással vezette a műsort. A rendezvény gyönyörű nyitódala Fésűs Máriától, a Vajdaságból érkezett és ”Örökségünkért” díjjal kitüntetett énekesnőtől hangzott el. A megnyitó beszédet Dombi Imréné, Püspökladány város polgármestere mondta el, ki a rendezvény fővédnöke is volt egyben. Dombi Imréné polgármester asszony kiemelte Rácz Endre költészetének nagyszerűségét, melynek saját gyermekkori emlékeinek felelevenítését is köszönhette. Tóthné Verő Tünde, Szerep község polgármestere, ki a rendezvény védnöke volt, büszkén és őszinte csodálattal beszélt szülőfalujuk büszkeségéről, Rácz Endréről.

A rendezvényt Török András szerepi református lelkész áldotta meg, s hirdette a költő költeményein keresztül is Isten igéjét a megjelentek előtt.

Rácz Endre második, nyomtatásban megjelenő Álmok a pásztortűz körül című kötetét Megyaszai Szilvia helytörténet-kutató, a Püspökladány Anno helytörténeti honlap szerkesztője méltatta, kinek ajánlója a kötetben is olvasható. A honlapszerkesztő őszinte csodálattal és átfogó módon igyekezett ismertetni a Rácz Endre költészetével, verseivel kapcsolatos véleményét.

 

 

A Békésről érkező Dr. Seres István történész, néprajzkutató a betyárkultúra elismert kutatója a Rózsa Sándor életével kapcsolatos kutatásaival, a híres betyárral kapcsolatos történelmi ismeretekkel, mondavilággal ismertette meg az érdeklődő közönséget, s a Rózsa Sándor életéről szóló elbeszélő költeményt (a dupla kötet első fejezetét) méltatta.

A Szerepről érkező Hamvas Hagyományőrző Népdalkör citerazenével kísért dalcsokrát Rácz Endre versének, a Százéves diófa című költeménynek a felolvasása követte. E sokak által megszeretett verset Megyaszai Szilvia olvasta fel a legendás diófa tulajdonosa, Földesi László szobrászművész jelenlétében, ki a két szerepi alkotó barátságáról, egymást inspiráló művészetéről is mesélt a jelenlévőknek. Tányér József intézményvezető, a Püspökladányi Tájékoztató Központ igazgatója a verseskötettel kapcsolatos benyomásait ismertette, s Rácz Endrét inspirációiról, művészetéről faggatta. Ezt követte a Kézenfogva Testvéreinkkel” Sárrétudvari Alapítvány daloscsoportja citerazenével kísért műsora.

 

Rácz Endre mindvégig interaktív résztvevője volt e színvonalas rendezvénynek, ki hol emlékeivel, hol verseivel ragadta magával a megjelentek figyelmét. A költészet iránti alázata mindenkiben mély nyomot hagyott, s vitték haza sokan egy-egy gyönyörűen formált verssorát a szívükben, örök emlék gyanánt. Rácz Endre ígéretét, melyet következő verseskötetének megírására tett, mindenki nagy örömmel fogadta.

 

Az ünnepi műsor emléklapok kiosztásával és a közreműködők, fellépők, méltatók közös énekével, illetve a könyv dedikálásával ért véget.

Rácz Endre, a Sárrét költője verseivel méltó módon hagyott nyomot minden idők folytatólagosan vezetett nagy „verseskötetében”.

*

Kötetajánló:

Őszintén be kell vallanom, amikor Endre a nyár elején felkért egy levélben a most megjelenő verseskötete ajánlójának megírására, először zavarba jöttem. Zavarba, hiszen nem vagyok irodalomkritikus, csak egy lelkes helytörténet-kutató, Püspökladány helytörténeti honlapjának szerkesztője. Így féltem, hogy nem tudok megfelelni ennek a megtisztelő feladatnak, hiszen először azt gondoltam, hogy nem is ismerem Endrét kellőképpen ahhoz, hogy méltó módon be tudjam mutatni, hiszen azelőtt nem ismertem személyesen. Viszont a verseit évek óta csodálattal olvasom az interneten, melyek számtalanszor csaltak könnyet a szemembe és facsarták össze a szívemet azzal, amilyen alázattal és tisztelettel fordul bennük Rácz Endre a régmúlt, a letűnt sárréti világ és értékei felé, úgy ahogyan azt én is szeretném képviselni a munkám során. Aztán tudatosult bennem, hogy a versein keresztül valójában mégis jól ismerem a költőt, olvasóként pedig belelátok a lelkébe, hiszen pont úgy gondolkozik, pont úgy érez, mint én, és mint oly sokan ezen az alföldi rónaságon. Akinek értékrendje, a múlthoz való kötődése, a hagyományokhoz való ragaszkodása, gondolatai, esendő érzelmei az enyémek is, költészete viszont messze emeli őt a Sárrét egykori vizes-rétes területének zsombékjáról.

Így természetesen nagy örömmel vágtam bele e megtisztelő felkérés teljesítésébe, s így született meg a kötet ajánlója.

Rácz Endre első dupla verseskötete, a Délibáb és Rózsakert tavaly jelent meg – melyet nekem is volt szerencsém a megjelenése után bemutatni a Püspökladány Anno honlapon – s idén látott napvilágot a második, melyet már Önök is kézbe vehetnek.

Az Álmok a pásztortűz körül című új dupla kötet első részében a Rózsa Sándor életéről szóló elbeszélő költemény, a „Szavak szeretője” című kötetben pedig a népies versek mellett főleg líraiak találhatók.

Rácz Endre költeményei magával ragadóak, ő az a költő, aki együtt lélegzik a puszta szikes talajával, s a múlt, a természet és az emberek iránti tiszteletét a lehető legtermészetesebb módon önti rímekbe.

A költő egy maga által teremtett világban él, onnan mesél a Sárrét és a Hortobágy vidékének és egykori lakóinak múltjáról, ugyanakkor saját vágyairól, fájdalmáról is szól, és ide, e saját világba engedi be és vezeti magához az olvasót.

Rácz Endre népies versei valójában nem az íróasztal mellett születtek, hanem – gondolatban – kint a pusztában, a gulya mellett, a gémeskút árnyékában. Verseinek minden sora hiteles, melyet csak az tud így szavakba önteni és papírra vetni, aki maga is a régi betyárok, egykori napszámosok, réti, vagy falusi emberek életét éli nap mint nap, a maga teremtette különös – általam mindig is csodált – világban. Rácz Endre nemcsak ír a múltról, a sárréti emberek nehéz, mégis ma már talán meseszerűnek tűnő életéről, hanem gondosan őrzi is hagyományaikat, folytatja (nép)művészetüket, ez teszi verseit hitelessé és autentikussá. Tehetsége abban rejlik, hogy azt a különleges, letűnt pusztai világot, amit a mai kor embere többnyire már csak régi fotókról, leírásokból ismer, azt ő maga nemcsak megéli nap mint nap, hanem oly kifejezőn adja át az olvasónak, ahogy erre kevesen képesek. Versei nemcsak visszarepítenek a múltba, hanem egyszerre gyönyörködtetnek, elgondolkodtatnak, emlékeztetnek, szorítják össze a szívet, s csalnak könnyet az ember szemébe.

Rácz Endrét a Sárrét költőjének tartom, akinek kifejezésmódja, szóhasználata és költészete görcsöktől, megfelelési kényszertől, kín-rím faragástól mentes.

Oly természetességgel, ugyanakkor érzelmektől áthatva közelít egy-egy témához, hogy az olvasó pillanatok alatt ott terem a pusztában, szinte érzi a nap szárította föld illatát, hallja a legelő csordák kolompolását, és magát az embert is látja a tájban. A távoli horizonttól eljut a nehéz sorsú, de azt elfogadó ember lelkéhez is, s érzi annak minden apró rezdülését. Megkapó az a finomság, ahogy egy-egy emberi sorsot megragad és elénk tár a költő.

Rácz Endre mindenkit visszaröpít a múltba, kézen fogja, vezeti olvasóit a letűnt idők emlékei között, melyek mindenkiben felszakítják saját emlékképeiket, akár a boldog gyermekkorról, egy szeretett felmenőről, vagy egy viszonzatlan, fájó szerelemről. Sok vers olvasása közben azon kapja magát az olvasó, hogy a saját legbelső gondolatait, érzéseit, élményeit, emlékeit látja viszont, és ezek versbe öntött dallamos sorai egyszerre nyűgözik le, ugyanakkor váltanak ki belőle katarzist.

E verseskötet írója azonban nemcsak a múltba réved, hanem a jelenben is vágyakozik; érzelmi biztonságban, szeretve, s viszontszeretve szeretne élni. A költő esendővé válik, világgá suttogja fájdalmát, vágyik a viszonzott szerelemre, a boldogságra, s ezeket a mai napig keresi, hajtja, de úgy tűnik, nem találja. Pont ettől lesz egy közülünk, költészetének nagyszerűsége folytán mégis kiemelkedik saját pátriájából. Lírai versei önvallomások, az érzelmek őszintesége vitathatatlan, s ez a tisztaság átütő erővel hat.  Hozzánk hasonlóan vágyik a megértésre, az elfogadásra, a viszonzásra, ugyanakkor nemcsak a szerelemben, hanem költészetében is, melyhez saját kora talán még nem érett meg igazán.

Rácz Endrét nemcsak a múlt, s a szeretet utáni vágy, de az emberek is megihletik verseiben. Jellemábrázolása kiváló, költeményeiben nemcsak megismerteti, de meg is szeretteti az olvasóval piciny faluja, Szerep és a környék szülötteit, köz- és mesterembereit, kedves ismerőseit, az egykor élt pusztai embereket. Jellemző költészetére, hogy a – szó legnemesebb értelmében vett – egyszerű, de sorsukat méltósággal fogadó emberek válnak versei hőseivé. Szinte kíváncsian várjuk a folytatást, az újabb és újabb költeményeket egy-egy hőse életéről, jelleméről, például Czinege János számadóról, a cifraszűrös „grófról”, kinek nagy becsülete volt a Hortobágyon. A jó ízlés határain belül jellemez, sok esetben humorral fűszerezve sorait, s a legesendőbb embernek is örök emléket állít.

E verseskötet minden korosztálynak szól és küldetése a régi sárréti világ emlékeinek megőrzése, egy múltba révedő, a hagyományokat tisztelő ember lelkén át. A költő ragaszkodása szülőfalujához, Szerephez és ősei földjéhez, hagyományaihoz, múltjához példaértékű.

Rácz Endre a mindennapokban is együtt él a pásztorhagyományokkal, hiszen költészete mellett népművészeti munkáiról is ismert környezetében. Emellett a maga által teremtett régi, romantikus világban él, innen üzen költészetével, s ide vonzza be mágnesként az olvasót. Magát csak „bolondos álmodónak” nevezi, s folyamatosan keresi helyét a költészetben is.

Versei dallamosak, szókincse választékos, szóhasználata a múltat idéző, de a modern kor emberének is fülbemászó. Mesteri jellemábrázolása, tájleíró és a hagyományokat hűen idéző versei, valamint stílusa a nagy költők közé emelik. Nemcsak szülőfaluja, de a Sárrét is büszke lehet rá. Verseit olvasva azt gondolom, hogy Rácz Endre egy őszinte, mély érzésű ember, ki a legegyszerűbb dolgokat, megfogalmazhatatlannak tűnő érzéseket is szavakká formálja, s mond ki bennünk is kavargó gondolatokat különlegesen szép köntösbe öltöztetve. Annyira esendő és őszinte, s ettől emberi számomra. Költeményeiben nincsenek jól megkomponált, elcsépelt frázisok, véleményem szerint nagyszerű költői képeket alkot.

Rácz Endre – az ember – életében legfontosabb az ősök és a szülőföld szeretete. Rácz Endre – a költő – a művészetével fizet mindenért. Azért, ha meghallgatják, ha megértik, ha szeretik, és azért, hogy alkothat.

Bár a világ folyamatos változásban van körülöttünk, de az értékek időtállóak. Nemcsak a múzeumok őrzik a múlt emlékeit, a tankönyvek a történelmet, a művészet is képes minderre, a maga eszközeivel. Büszkén adom gyermekeim kezébe is e kötetet, hiszen benne van minden, ami dédapáik, s őseik nehéz sorsáról, verejtékes munkájáról, ugyanakkor álmaikról, használati tárgyakon megőrzött paraszti művészetéről, a rég tovatűnt sárréti világról, a múlt tiszteletéről s túlzásoktól mentes értékeiről elmondható. Kívánom a jövő nemzedékének, hogy ne csak a Magyar néprajzi lexikon lapjairól ismerjék a járom, lőcs, ráf, saroglya, talicska, stb. szavakat, melyek jelentésükön, s eredetükön kívül a múltat is őrzik, hanem olyan nagyszerű alkotások révén is, mint Rácz Endre, a Sárrét költőjének verseskötete.

Megyaszai Szilvia

helytörténet-kutató, a Püspökladány Anno honlap szerkesztője

*

 

Rácz Endre:

Százéves diófa

 

Száz esztendőt látott már e vén diófa,

Száz esztendős álmok peregnek le róla,

Száz év emlékeit hordozza magába’,

Százszor vihartépett pompás koronája.

 

Látott sok születést, s látott halált bőven,

Napot, amint felkel, s látta lemenőben.

Háborúk fájdalmát gyökerébe szívta,

Mégsem látták soha meggyötörve, sírva.

 

Vén feketerigó lett hűséges társa.

Másik, kivel beszél: harang kondulása.

Sokszor tárt karokkal mutatott az égre,

S könyörgött, ha látta, rossz jár a szegényre.

 

Száz esztendő nagy út, hányszor, hogy azóta

Köszöntött vendéget, s fogta búcsúzóra.

Öreg karjait már hányszor, hogy kitárta,

Bújó gyermekeket rejtve így magába.

 

Lombod alatt, mesélj, hány emlék fér még el?

Hány legény állt meg ott édes szerelmével?

Hány leány sírta el szívének fájdalmát?

Száz szép nyarad, mesélj, hány szerelmet talált?

 

Szótlan állsz előttem, mégis értem szavad.

Száz éved nagy idő, mégis egy pillanat:

Pillanat, de mégis belefér egy élet.

Ha nem szólsz, helyetted, hagyd, majd én mesélek.

 

Száz esztendő súlyát cipeli a törzsed,

Száz esztendő búját adtad át e földnek.

Száz esztendős remény élteti a lelked.

Százszor álltál talpra, hogyha százszor kellett.

 

Leveled, de sokszor szellő simogatta.

Volt, hogy nagy mérgében vihar ostorozta,

S megtépázott tested pőrén hagyta hátra,

Ágaidat törve, világnak csúfjára.

 

De mégis, ha ősz jött híven beszolgáltál,

Szép dió-gyümölcsöt hagytál e kis háznál.

Száz karácsony éjjel, száz diós kalácsot

Tettél az asztalra, s hoztál boldogságot.

 

Hogyha eső vágott, te álltál fedélnek,

Akit napfény bántott, árnyékoddal védted,

S gyermeket, hintában… mily’ szépen tanyáztak,

Miközben szüleik izzadva kapáltak.

 

Megállok most én is hűs lombjaid alatt,

Nekem ez csak ábránd, tényleg egy pillanat,

Mégis megköszönöm jóízű mesédet,

S igaz szívvel adom… átadom a szélnek:

 

Hogy e vén diófa pompás koronája,

Száz év emlékeit hordozza magába’,

Száz esztendős álmok peregnek le róla…

Száz esztendőt látott már e vén diófa…

*

A Püspökladány Anno honlap számára a fotókat Hegyesi József önkéntes segítőnk készítette és Megyaszai Szilvia szerkesztette. Köszönet Hegyesi József önzetlen munkájáért!

Köszönöm Szilágyi Edit fotóit is, ki honlapunk egykori alapítótársaként a mai napig lelkes támogatója a Püspökladány Anno munkájának!

*

KÉPGALÉRIA:

 

*

A Püspökladány Anno honlap számára a fotókat Hegyesi József önkéntes segítőnk készítette és Megyaszai Szilvia szerkesztette. Köszönet Hegyesi József önzetlen munkájáért!

Köszönöm Szilágyi Edit fotóit is, ki honlapunk egykori alapítótársaként a mai napig lelkes támogatója a Püspökladány Anno munkájának!

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

 

Tovább a friss hozzászólásokhoz