Vasúttörténeti kiállítás

 2015.12.12.

 Egy igazán nagyszerű, az önkéntesség legmagasabb fokát példázó állandó kiállítás nyílt 2015. december 11-én Püspökladányban.

A kiállítás anyagát a „Biró Ferenc vasúttörténeti magángyűjtemény” képezte, melyet a névadó gyermeke, Biró Ferenc Mihály püspökladányi vasútbarát-gyűjtő alapított, áldozatos munkával.

A kiállítás-megnyitót hatalmas várakozás előzte meg, s ez a számtalan, az ország különböző pontjairól (pl. Budapest, Vértesszőlős, Vésztő, Szeghalom, Kisújszállás, Záhony, Szeged, Tatabánya stb.) érkező érdeklődők számában is megmutatkozott, kik zsúfolásig töltötték meg a barátságos és impozáns kiállítótermet. Oly nagy volt az érdeklődés a gyűjtemény iránt, hogy a látogatók be sem fértek a kiállítótérbe, mégis mindenki türelemmel és nagy érdeklődéssel kísérte figyelemmel az ünnepélyes megnyitót. A megnyitón részt vett többek között a a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének (MABÉOSZ) Vasútmotívum-gyűjtő Szakcsoportjának tagozatvezetője, illetve a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület (TKM) vezetősége is, akik bélyegzőhellyé fogadták el a gyűjteményt, a bélyegző száma: 3090.

 A vendégeket Biró Ferenc Mihály püspökladányi vasútbarát-gyűjtő, a gyűjtemény tulajdonosa köszöntötte. Beszédében bemutatta a kiállított gyűjteményt, ismertette a köz céljait is szolgáló lelkes gyűjtőmunka motivációit, a vasúthoz való személyes kötődését, illetve a gyűjtemény névadójának, Biró Ferenc főüzemirányító munkásságát.  A kiállítást Nagy József, a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi titkára nyitotta meg, ki a méltatásban hangsúlyozta a gyűjtemény nagyszerűségét, monumentalitását, tartalmi gazdagságát, szakmai hitelességét, a gyűjteménytulajdonos páratlan elhivatottságát, valamint a magángyűjtemények jelentőségét általánosan is. Dr. Molnár László, a város egykori polgármestere Püspökladány és – a településen százaknak munkát és a családoknak megélhetést adó – vasút kapcsolatát, a vasút meghatározó és (hely)történelemformáló szerepét ismertette. Püspökladány már az 1800-as évek végétől „vasutas településnek” számított, ami folyamatosan indukálta a település fejlődését is. A püspökladányi vasúti csomópontban találkoznak a 100, 101 és a  128 vasútvonalak.

A megnyitón Lövei Sándor (hegedű) és Sárosi Károly (harmonika), az egykori Vasutas-zenekar tagjai adtak műsort és szolgáltatták a hangulatos zenét a kiállítás megtekintése alatt.

A vasúttörténeti kiállítás anyaga tartalmas, lenyűgözően gazdag, a látogatók mind elismeréssel véleményezték a tárlatot, mely a vasút összes szakágát (vontatás és gépészet; építés és pályafenntartás; távközlés és biztosítás; forgalmi és kereskedelmi szakszolgálat) igyekszik bemutatni, valamint püspökladányi specialitásként a fatelítés, mint szakág is megjelenik.  Biró Ferenc Mihály önzetlen gyűjtőmunkáját, a vasút iránt elkötelezett civilek és magángyűjtők önkéntes felajánlásait joggal állíthatjuk követendő példának, hisz maga a gyűjtemény, a kiállítás is külső anyagi támogatás nélkül, pusztán magánerőből született.  Lenyűgöző gyűjtemény jött létre és került rendszerezésre, bemutatásra pusztán az önzetlen civilek felajánlásai, de főleg Biró Ferenc Mihály önkéntes munkája révén. Kevés magángyűjtő szokta darabjait „közkinccsé” tenni,  szabadon látogathatóvá téve azt az érdeklődő közönség számára. A kiállított gyűjtemény töredéke a ténylegesnek, mely további feldolgozási, rendszerezési munka előtt és alatt áll. E páratlan gyűjtemény egyébként az interneten keresztül is megismerhető, a www.vasutasmult.hu honlapon, mely szintén a püspökladányi Biró Ferenc Mihály szerkesztésében működik.

A vasúttörténeti emléktárgyak, fotók, dokumentumok, és tablók nagy része helytörténeti témájú is egyben, így méltán tart érdeklődésre számot a Püspökladány Anno helytörténeti honlap részéről is ezen impozáns és jelentős gyűjtemény. A kiállítás látogatói között nézelődve gyakran ütötte meg a fülemet egy-egy püspökladányi személy, vasutas, vagy vasutas család neve, akiket a fotókon, tablókon ismertek fel az érdeklődők. A helytörténeti vonatkozású és képekkel gazdagon illusztrált  – a helyi nyomda által kivitelezett – tablók alapos ismereteket közölnek a múltról.  Mindamellett Biró Ferenc Mihály a www.puspokladanyanno.hu helytörténeti honlap önkéntes állandó vasúttörténeti szerzője is. Mindig öröm számomra az értékmentésnek e formájával, a civil lelkesedés és elhivatottság eme megnyilvánulásával találkozni, melyet a Püspökladány Anno helytörténeti honlap is képvisel. A gyűjtemény, a színvonalas és szakmailag is hiteles, a vasút iránti elhivatottságot sugalló, de teljesen önerőből megvalósított kiállítás lenyűgözött.

Szeretettel ajánlom megismerésre ezen érdekes és impozáns püspökladányi vasúttörténeti gyűjteményt (állandó kiállítást), melyet nemcsak a vasút iránt érdeklődőknek, de a helytörténet szerelmeseinek, a lokálpatriótáknak, valamint kisgyermekes családoknak is javaslok. Azt gondolom, hogy méltán kerülhet fel e színvonalas és igényes, szakmailag hiteles szakgyűjtemény Püspökladány turisztikai térképére, valamint a város Helyi Értéktárába is!

A kiállítás helye: Püspökladány, Arany János utca 49. Előzetes telefonos bejelentkezés: 06-54/514-235 vagy 06-70/311-4399

 

Megyaszai Szilvia

*

(Örülök, ha a nemes és önkéntes, helytörténeti vonatkozású, püspökladányi kezdeményezéseknek a Püspökladány Anno helytörténeti honlap jó hírét viheti a “nagyvilágba”! Várom jelzéseiket, meghívásaikat, szerény lehetőségeim szerint örömmel számolok be ezekről a honlapon.)

*

FOTÓTÁR:

(Fotók: Püspökladány Anno, 23. kép: Varga Jenő, 51. kép: Kis Gábor)

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz