.
KECSKÉS GYULA ÉLETE KÉPEKBEN
A Püspökladány Anno honlapon terjedelmes összeállítás olvasható (és film nézhető meg) Kecskés Gyula helytörténet-kutató pedagógusunk életéről és munkásságáról (ITT).
Legfrissebb összeállításunkban egy nemrégiben előkerült személyes családi levelezésen keresztül mutattuk be Kecskés Gyula féltő-gondoskodó viszonyát gyermekeihez, melyről ITT olvashatnak bővebben.
Most azonban egy gondosan őrzött és eddig nem publikált családi fotóalbumot lapozhatnak végig Kecskés Gyula életéről! Megindító képeket láthatnak egy összetartó család mindennapjairól, s a korábban bemutatott élettörténet, a levelezés a szemünk előtt “elevenedik meg”, válik igazán személyessé.
Köszönöm Sipos Jánosné Dorogi Ágnesnek e páratlan lehetőséget, Sipos Jánosnak pedig a digitális munkát, melyekért hálával tartozom.
A fotóalbum előtt a képeken látható személyekről olvashatnak, a fotóalbum után pedig az egyes képek “tartalma” elevenedik meg, valamint átemelésre kerül Kecskés Gyula életének bemutatása is.
Kérem, tartsanak velünk egy csodálatos időutazáson!
Megyaszai Szilvia
*
*
A képeken szereplő személyek, családi kapcsolatok:
Kecskés Gyula – (1901-1987) püspökladányi tanító, helytörténet-kutató
Dorogi Márton – (1911-1980) püspökladányi tanító, néprajzkutató
Kecskés Gyula és Dorogi Márton unokatestvérek voltak!
Szabó Ágnes („Öreg nagymama”) – Gyermekei: Elekes Mária és Margit (Ferenc nevű gyermeke gimnáziumi tanár volt Mezőtúron, a képek készítésekor már nem élt). Unokái Kecskés Gyula és Dorogi Márton.
Elekes Mária – Kecskés Gyula édesanyja
Elekes Margit – Dorogi Márton édesanyja
Rizoli Lenke – Kecskés Gyula felesége (1921-ben ismerkedtek meg, 1924-ben kötöttek házasságot). Egyik testvére Rizoli Ella.
Kecskés Lenke (Lici) – Kecskés Gyula nagyobbik gyermeke
Kecskés Kornélia (Nelli) – Kecskés Gyula kisebbik gyermeke (sz.:1930)
Dorosz Mária Magdolna – Dorogi Márton felesége
Sipos Jánosné Dorogi Ágnes – Dorogi Márton legidősebb gyermeke (sz.: 1940), testvérei Márton és Farkas.
*
KECSKÉS GYULA CSALÁDI FOTÓALBUMA:
*
A FOTÓK MEGNEVEZÉSE:
1 – Kecskés Gyula
2 – Az 1. kép hátlapja
3 – Kecskés Gyula osztályával, mezítlábas gyermekekkel
4 – Rizoli Lenke
5 – Rizoli Lenke
6 – Az 5. kép hátlapja
7 – Rizoli Lenke
8 – Rizoli Lenke és Kecskés Gyula (A kép készült: 1920-as évek)
9 – Rizoli Lenke
10 – Kecskés Kornélia (Nelli), Kecskés Gyuláné Rizoli Lenke, Kecskés Lenke (Lici) – A kép készült: kb. 1930-ban
11 – 1. Kecskés Gyuláné Rizoli Lenke, 3. Kecskés Lenke, 4. Kecskés Kornélia. A sötét ruhában Lázár Gyuláné Elekes Mária (Kecskés Gyula édesanyja)
12 – A Rizoli család és a Kecskés család (a képen pl. Kecskés Gyula és édesanyja, Elekes Mária).
13 – A Rizoli család és a Kecskés család
14 – Kecskés Lenke (Lici), Kecskés Gyula, Kecskés Kornélia (Nelli), hátul az egyik cselédlány
15-1, 15-2, 15-3 – A Kecskés család: Rizoli Lenke, Lenke (Lici), Kornélia (Nelli), Kecskés Gyula
16 – Kecskés Gyula gyermekeivel, Kornéliával és Lenkével
17 – Kecskés Lenke, Kecskés Gyuláné Rizoli Lenke, Kecskés Kornélia
18 – Kecskés Gyuláné Rizoli Lenke
19 – Kecskés Gyula szőnyeget varr, mely a szobájukban volt leterítve, ők készítették
20 – Kecskés Gyuláné Rizoli Lenke és gyermekei: Lici és Nelli
21 – Kecskés Lenke és Kornélia, valamint Nóri kutya
22 – Kecskés Gyuláné Rizoli Lenke
23 – Rizoli Ella, Kecskés Gyula és felesége: Rizoli Lenke
24 – A Rizoli testvérek, az első helyen Lenke (Kecskés Gyula felesége)
25 – Kecskés Gyula
26 – Tantestület a Petőfi iskolában. Igazgató Bartók László (3.) (A kép készült: 1949.)
27 – Kecskés Gyula igazgatóhelyettes tablókép
28 – Kecskés Gyula igazgatóhelyettes tablókép
29 – “A csikós” c. színdarab társulata, betanította: Kecskés Gyula
30 – Kecskés Gyuláné Rizoli Lenke
31 – Kecskés Gyuláné Rizoli Lenke
32 – Szabó Ágnes (Öreg nagymama). Ő volt a Dorogi és a Kecskés család közös és meghatározó alakja. (A kép készült: kb. 1940-ben)
33 – Kecskés Gyula nagymamája (Szabó Ágnes) és édesanyja (Elekes Mária). Szabó Ágnes egyik lánya, Margit lett Id. Dorogi Márton felesége, az ő gyermekük Dorogi Márton, aki Sipos Jánosné Dorogi Ágnes édesapja.
34 – Szabó Ágnes (középen) két lányával. Balról Elekes Mária (Kecskés Gyula édesanyja), jobbról Margit (Dorogi Márton édesanyja). (A kép készült: kb. 1940-ben)
35 – Kecskés Kornélia (Nelli) és Kecskés Lenke (Lici). A kisbaba Sipos Jánosné Dorogi Ágnes. (A kép készült: kb. 1940-ben)
36 – Kecskés Gyuláné Rizoli Lenke, Elekes Mária, Kecskés Lenke (Lici), Kornélia (Nelli), öreg nagymama (Szabó Ágnes), Kecskés Gyula, Elekes Margit, Dorogi Ágnes és édesanyja Dorogi Mártonné Dorosz Mária Magdolna. (A kép készült: kb. 1940-ben)
37 – Kecskés Gyuláné Rizoli Lenke, Dorogi Mártonné, Elekes Margit, Kecskés Lenke, Kecskés Kornélia, Dorogi Ágnes. A kép a régi Dorogi háznál készült (Árpád u. 15.) – a gangon – a könyvtárszoba bejárata előtt! (A kép készült: kb. 1940-ben)
38 – Lici, Kecskés Gyula, Luci (Rizoli Ella Lánya)
39 – Kecskés Gyula horgászik
40 – Kecskés Gyula horgászik
41 – Kecskés Gyula átveszi a „Püspökladányért” kitüntetést (1979. 11. 12.)
42 – Kecskés Gyula temetése (Elhunyt: 1987. december 31. Temetése 1988. január 6-án, délután 2 órakor volt a püspökladányi köztemetőben.)
*
KECSKÉS GYULA ÉLETE
Részlet a Honismeret és Nevelés: Emléknap jeles püspökladányi pedagógusok tiszteletére (2001. április 28.) című kiadványból, Dr. Simon Zoltán irodalomtörténész, könyvtárigazgató írásából:
“Felmenőit tekintve (idősebb) Kecskés Gyula családja mindkét ágon debreceni eredetű volt, azonban feleségének (…) szülei, Elekes Istvánék már Püspökladányban éltek, és itt volt „szatócsboltjuk”, amikor idősebbik lányukat, Máriát, a (…) Debrecenből való Kecskés Gyula feleségül vette. Ebből a frigyből született 1901. július 12-én Püspökladányban fiúgyermekük, aki a keresztségben apja nevét örökölte. (Ám jószerint mást nem is kapott tőle, mivel mindössze hároméves volt, amikor szülei elváltak, és megszakítottak egymással minden kapcsolatot. Így aztán csak 35 évvel később, már családos emberként látta viszont az apját.)
A gyermek Kecskés Gyula az Elekes-házban nőtt fel, ahol életét, nevelését nem annyira az édesanyja, mint inkább az akaratos, keménykezű nagyapja irányította. Ez a szigor azonban szeretettel párosult, az öreg Elekes unokáját gyakran magával vitte Debrecenbe vásárolni meg Poprádra nyaralni. A családi emlékezet szerint az egyik ilyen debreceni útja során ígérte meg – a mellette mezítláb poroszkáló unokájának -, segíteni fogja abban, hogy egyszer majd debreceni diák lehessen.
Elemi iskolai tanulmányait Kecskés Gyula Püspökladányban kezdte el (itt egyik tanítója id. Csenki Imre volt!), de Mezőtúron fejezte be, mivel édesanyja ide költözött, hogy özvegyen maradt bátyjának, Elekes Ferenc gimnáziumi tanárnak a háztartását vezesse. Ám alig két év múlva Elekes Ferenc is meghalt, ezért visszatértek Püspökladányba, a nagyszülői házba. Nagyapja ekkor beváltotta ígéretét: eszes, szorgalmas unokáját beíratta a Református Kollégium tanítóképzőjébe, és ellátásról is gondoskodott. A szenvedélyes olvasóvá lett diák azonban a kosztjára kapott pénz egy részét – vállalva az éhezést is – könyvekre költötte. Amikor erről nagyapja tudomást szerzett, a pénzt nem neki, hanem közvetlenül a diákokat étkeztető kifőzdésnek adta. (Kecskés Gyula élethelyzetére jellemző, hogy könyvtárát később is csak némi fondorlattal tudta gyarapítani, például úgy, hogy ha Debrecenbe járva könyvet vásárolt, a csomagot az ablakon át csempészte be a lakásba, így kerülve el feleségének neheztelését a „felesleges” kiadások miatt). Persze kollégiumi diákként neki más lehetősége is volt olvasási igénye kielégítésére, amit ő ki is használt: szorgalmasan látogatta a Kollégiumi Nagykönyvtárat, s innen kölcsönözte ki azt a már említett könyvet (Szűcs István Debrecen történetének leírását), amely figyelmét, érdeklődését egész életre kihatóan a helytörténet felé fordította.
Mivel az első világháború utolsó évében tartott sorozáson a hadba állítás fizikai, testi feltételeinek nem felelt meg, nem vitték el katonának, ezért – számos osztálytársával ellentétben – 1920 júniusában letehette a képesítő vizsgát, és megkaphatta tanítói oklevelét. Mivel ekkor Püspökladányban szabad pedagógusi állás nem volt, csak óraadóként alkalmazták a polgári iskolában, azonban a következő évben 19 pályázó közül a presbitérium őt választotta, illetve nevezte ki a református elemi iskola új tanítójának. Ezzel egyidejűleg talált rá élete párjára is. Mint az a romantikus regényekben gyakori, első látásra született szerelem volt ez: az ifjú tanítóban oly heves vonzalom lobbant fel a tánciskolájának záróvizsgáján megpillantott – az akkor még mindössze 14 éves – Rizoli Lenke iránt, hogy újfent beiratkozott a következő tanfolyamra, hogy így közelében maradhasson. (Később évődve gyakran emlegette: ez volt az egyetlen olyan iskola, ahol évet ismételt.) Három évnyi udvarlás után 1924 októberében végre oltár elé vezethette szíve választottját. Az ifjú pár az Elekes-házból előbb albérletbe költözött, majd hitelből saját otthon építésébe fogottaz ekkortájt kialakított Tisztviselő-telepen (ma a Bajcsy-Zsilinszky utca 23. szám alatt található ez a porta).
Noha jövedelmét tekintve egy tanító már akkor is a „nemzet napszámosa” volt, fizetése egy család eltartását még biztosította, ahhoz azonban már nem volt elég, hogy egy viszonylag magas bankkölcsön havi törlesztése is kiteljen belőle. Ezért az elemi iskolában végzett munkája mellett – ahol kis felmenő rendszerben a 3. és a 4. osztályokat tanította és külön feladatként vezette az iskola törzskönyvét – órákat adott az iparitanonc-képzőben is, otthon pedig előbb méhészkedéssel, később pedig „leghorn”-csirkék szaporításával próbálta családi költségvetését egyensúlyban tartani.
Ezzel egyidejűleg azonban rendkívül aktív szerepet vállalt Püspökladány szellemi életének alakításában is. Egyfelől akként, hogy az ekkor népszerű olvasókörökben ismeretterjesztő előadásokat tartott, másfelől úgy, hogy 6-7 kollégájával összefogva egy olyan könyvbarát klubot szervezett, amelynek létszáma idővel száz fölé emelkedett. Ez az egyesület úgy működött, hogy a tagjainak havonta befizetett 2-3 pengős tagdíjából beszerzett könyveket előbb cserélgették, később pedig elosztották egymás között. Eme időket idézve írja Kecskés Kornélia édesapjáról: „Gyermek- és serdülőkorom emlékeiben úgy él előttem, hogy vagy olvas a díványon, az ágyban, az asztalnál étkezés közben is, vagy füzetet javít, vagy ír az asztalon, kis cédulákra rendszerint latin szöveget másolgat, amit majd lefordíttat.” (Merőben véletlen, mindazonáltal jellemző adalék, hogy utolsó nyilvános megszólalása is az olvasással, illetve az olvasókörökkel kapcsolatos visszaemlékezés. L. Hajdú-Bihari Napló, 1981. június 26.)
Kecskés Gyula eme sokirányú köztevékenységéből szinte szükségszerűen következett, hogy amikor – többszöri kísérlet után – az 1936 elején újra induló helyi újság, a Püspökladány és Vidéke (alcíme szerint: politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap) ismételten válságba került, kiadója, Kovács Ödön őt kérte fel a lap szerkesztésére. Úgy gondolom, választását jelentős mértékben befolyásolta, hogy a Debreceni Protestáns lap 1936. évi 4-es és 5-ös, valamint 7-es és 8-as számában Kecskés Gyulának cikksorozata jelent meg a püspökladányi református templom Rákóczi-harangjának történetéről. Ez csak feltételezés, az azonban tény, hogy 1937 októberétől az újság felelős szerkesztője és kiadója lett, mégpedig azzal a szerkesztői programmal, hogy – egyebek mellett – segítse a „vidék népének összeforrását” oly módon, hogy „bemutatja a szülőföld történetét, az ősök viselt dolgait, az elődök küzdelmét, szenvedéseit” (Püspökladány és Vidéke 1937. október 7. II. évfolyam 39.)
A második világháború utolsó évében Kecskés Gyulát újfent behívták ugyan katonának, de egészségi okok miatt ismételten felmentették a szolgálat alól, így aztán a szovjet csapatok bevonulásának napjait családjával meg a vele rokon Dorogi famíliával együtt a szomszédos Tomka-család pincéjében élte át.
Miként a Vörös Hadsereg által elfoglalt területeken általában, a katonai parancsnokság Püspökladányban is arra törekedett, hogy mielőbb létrejöjjön egy olyan helyi közigazgatás, amely egyfelől kész együttműködni vele, másfelől viszont a lakosság többsége által is elfogadott. Ilyenformán a szovjet csapatok bevonulását követően Püspökladány első polgármestere Molnár Gusztáv iskolaigazgató, a református gyülekezet „exmittált” lelkésze pedig – egy fél évig – Kecskés Gyula lett. Mindazonáltal fő munkaköre változatlanul a pedagógiához kötődött: 1948 augusztusától 1949 végéig a ladányi elemi iskolák számadó (mai fogalmak szerint gazdasági) igazgatója, majd pedig 1953 novemberétől az Általános Fiúiskola igazgatóhelyettese lett. Ebben a munkakörében végzett munkáját 1953-ban az Oktatási Minisztérium „Kiváló tanító” címmel, 1955-ben az Elnöki Tanács Munkaérdemrenddel méltányolta, helytörténészi munkásságát pedig a kulturális miniszter 1974-ben „Szocialista kultúráért” kitüntetéssel jutalmazta. 1979-ben elsőnek ő kapta meg a Nagyközségi Tanács által alapított „Püspökladányért” díjat.
A korviszonyoknak megfelelően eme elismerések eredőjeként Kecskés Gyulának újra megnőtt egykor már megvolt közéleti tekintélye: előbb beválasztották a Hazafias Népfront járási tanácsa elnökségébe, 1958-ban pedig Püspökladány község tanácsába, ahol a Művelődésügyi Bizottságnak elnöke lett, de 1959-től fogva ezt a funkciót betöltötte a járási Pedagógus Szakszervezetben is. Mivel az ez idő tájt szinte permanens pedagógiai reformok következtében kézéleti feladatai mellett az iskolai munkája is egyre több lett – jószerint reggeltől estig adminisztrálnia kellett – de meg azért is, mert egészségi állapota egyre romlott (magas vérnyomással küszködött, sőt 1956-ban infarktusa is volt), amikor a nyugdíjkorhatárt 1961-ben elérte, nyugalomba vonult. Ezt követően már csak a református egyház világi szervezetében vállalt feladatokat presbiterként, illetve az egyházmegye tanácsbírójaként. Ennek ellenére egészségi állapota fokozatosan romlott: a hatvanas években háromszor operálták, és többször volt olyan súlyos agyérgörcse, hogy átmenetileg még beszélni sem tudott. Elesett állapotában vele élő leánya, Lenke ápolta sok szeretettel 1987. december 31-én bekövetkezett haláláig. Testét – a püspökladányi polgárok ritkán látható tömeges részvétele mellett – 1988. január 6-án helyezték örök nyugalomra „egyetlene” mellé.
Kecskés Gyula helytörténeti kutatásait 1929-ben kezdte el, és ezt a tevékenységét – minden külső változás, kedvezőtlen körülmény ellenére – szinte megszakítás nélkül folytatta eszméletének végéig. Még az ötvenes években megszaporodó munkaköri és közéleti feladatai mellett is módot talált erre, például úgy, hogy a szakszervezeti üdülési beutalóját rendre Budapestre kérte, mivel így lehetősége nyílt Püspökladány múltjának az Országos Levéltárban való búvárlására. Noha az ilyen áldozatok árán és több évtizedes munka eredményeként összegyűlt helytörténeti anyag – ismereteim szerint – országos szinten is egyedülálló volt, mindazonáltal egészen 1974-ig kéziratban maradt. Ekkor azonban Püspökladány akkori tanácselnökének, Matolcsi Lajosnak a kezdeményezésére a testület megszavazta, hogy vállalja kiadásainak költségeit. Így jelenhetett meg még abban az évben – Püspökladány újkori története helyneveiben címmel – az a könyv, ami mind tartalmilag, mind formailag páratlan a maga nemében, s egyszersmind maradandó dokumentuma Kecskés Gyula életművének.
E könyvet megelőzően mindössze egy terjedelmesebb dolgozata jelent meg, a már említett tanulmánya a püspökladányi Rákóczi-harang történetéről. Noha ez a különlenyomatként is kiadásra került munkája a fedőlapon szereplő közlés szerint a harang adományozásának háromszázados évfordulója alkalmából készült, a füzetnek már a második oldalán kiderül, hogy nem csupán a jubileum időpontja hozzávetőleges, hanem az sem bizonyos, hogy a község református gyülekezetének ki adományozta a harangot. Eme tényt dokumentáló korabeli forrás ugyanis nincs. Csak egy jóval később, 1761-ben készült, az egyház javait összeíró leltárban szereplő három idős ember tanúvallomására alapozódik az a közkeletű vélemény, hogy a harang adományozója I. Rákóczi György volt.
(…) Eme tanulmányt követően majd négy évtizeddel később jelent meg életművének summája, a Püspökladány újkori története helyneveiben, ami több szempontból is kivételes alkotás. Mindenekelőtt azért, mert anyagának nagyobbik része nem már nyomtatásban megjelent történeti munkákból, hanem elsődleges forrásokból, azaz az országos, a megyei és az egyházi levéltárakban fellelhető dokumentumokból származik, amelyek száma meghaladja az 1300-at. Azonban ezek mellett Kecskés Gyula átnézett és kijegyzetelt még 300 könyvet, 720 újságévfolyamot, illetve folyóirat-kötetet, továbbá lemásolt 41 kéziratos térképet. Ilyen nagyságrendű anyaggyűjtés nem csupán rendkívüli kitartást, szorgalmat kívánt, hanem anyagi áldozatot is igényelt, aminek nagyobbik részét maga vállalta fel. (Csak 1959 után kapott anyagi támogatást, amiből a latin és a német nyelvű oklevelek fordítási költségeit kiegyenlíthette.)”
.
További – legfrissebb – összeállításaink a témában:
Kecskés Gyula élete és munkássága (összefoglaló honlapunk gyűjteményéből)
“Drága kis Licikém!”… 75 éve – Kecskés Gyula által – írt levelek kerültek honlapunk gyűjteményébe
Gyűjteményünk legújabb darabja, Kecskés Gyula “hagyatékából”
***
A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.
***