KECSKÉS GYULA

2017.07.11.

Kecskés-ház 3.Kecskés Gyula egykori lakóháza 2012-ben (Fotó: Megyaszai Szilvia)

*

Kecskés Gyula (fotó)Egykori helytörténészünk, elismert pedagógusunk, Kecskés Gyula nevét 2017. július 1-én vette fel városunk könyvtára. Nagy örömmel tölt el, hogy egy utca után végre közintézmény is viseli kiváló helytörténet-kutatónk nevét, mely már régóta váratott magára. Örülök, hogy az emlékek megőrzéséhez és közkinccsé tételéhez immár több éve a Püspökladány Anno honlap is aktívan hozzájárulhatott, s összeállításain keresztül egyre többen ismerik meg a mai generációk tagjai közül is Kecskés Gyula nevét és munkásságát. Megnyugvással tölt el, hogy még ma sem avitt dolog emlékezni, s örök emléket állítani Püspökladány eme jeles lokálpatrióta szülöttének, ki mindennél jobban szerette szülőfaluját. E szerény pedagógus életének szerves részévé vált a település történelmének kutatása, feltárása és dokumentálása, s gyűjtőmunkája felbecsülhetetlen értéket képvisel, illetve jelent a hálás utókornak. Mivel Kecskés Gyula személyes példaképem, így kutatásainak, munkásságának bemutatását, közkinccsé és közismertté tételét a Püspökladány Anno helytörténeti honlap is – indulása óta – az egyik  legfőbb feladatának tekinti. Első anyagunk közlése (a Püspökladány újkori története helyneveiben című könyv ajánlója) 2012. június 1-én jelent meg a honlapon, s azóta is rendszeresen kerülnek közlésre a vele kapcsolatos írások, filmek, megemlékezések, monográfiája pedig összeállításaink fontos forrását képezi.

Köszönettel tartozom mindazoknak a volt tanítványainak, egykori kollégáinak, családi barátainak, köztünk élő ismerőseinek, akik Kecskés Gyula emlékét a mai napig életben tartják, s tisztelettel ápolják, s akiknek e honlapon keresztül is, a 21. századi technika eszközével  én magam is igyekszek fogadatlanul, de jó szándékkal a “szócsövük” lenni, nem elvitatva az ő nagyszerű érdemeiket és személyes emlékeiket.

Az alábbi válogatással – mely e digitális tudástár gyűjteményéből készült – Kecskés Gyula tanítónak, Püspökladány helytörténete elhivatott kutatójának, s munkásságának kívánok emléket állítani. Az összeállítások, cikkek, könyvajánlók, riport- és dokumentumfilmek a Püspökladány Anno honlapon többnyire már közlésre kerültek az elmúlt években, ezeket gyűjtöttem egy csokorba, illetve egészítettem ki további érdekességekkel! Kérem, tartsanak velünk a honlapon, s ismerjük meg együtt Kecskés Gyulát! Idézzük meg életét, gondolatait, érzéseit, továbbá hangját és gesztusait, hiszen egy 1972. évi filmfelvételen ő maga beszél imádott szülőfalujáról. Látogassunk el otthonába, s üljünk mellé, míg mesél nekünk…

Megyaszai Szilvia

 

***

KECSKÉS GYULA, a példakép

***

*

“A világot behoztam a lakásomba…”

Gondolatok Kecskés Gyuláról a Püspökladányi Hírek 2012. október 30-i számában

(írta: Megyaszai Szilvia)

"A világot behoztam a lakásomba..." 1. oldal

"A világot behoztam a lakásomba..." 2. oldal

.

Püspökladányi Hírek, 2012. október 30.

.

„A világot behoztam a lakásomba…”

 – Gondolatok Kecskés Gyuláról –

 

“Manapság, ha megkérdezünk egy fiatalt, hogy kit tekint példaképének – már ha egyáltalán rendelkezik körvonalazható és követendő érték-képpel – elhangzanak zenészek, színészek, sportolók, politikusok nevei, de pedagógusoké szinte soha, vagy nagyon elvétve. És ami még szomorúbb, hogy egykori néptanítóink nevei ilyenkor egyáltalán nem kerülnek említésre.

Talán nem is a fiatalok okolhatóak ezért, hisz jóformán nem is tudják, ki volt az a Kecskés Gyula, vagy Rettegi Istvánné, akikről utcát neveztek el Püspökladányban, vagy az a Dorogi Márton, akiről nemcsak utca, de intézmény kapta a nevét, vagy az az Id. Csenki Imre, aki nemcsak egy régi iskolánknak, utcánknak, hanem egyik kórusunknak is névadója.

Valahogy így voltam ezzel én is jónéhány évvel ezelőttig. Aztán jött valami megfogalmazhatatlan és megfoghatatlan belső késztetés, valami észrevétlenül lappangó és ösztönös érdeklődés a múlt iránt, ami végül utat tört magának és sok állomáson keresztül végre célba ért. És amely úton haladva végül megtaláltam én is a saját példaképem, akinek egyetlen könyve – a „Püspökladány újkori története helyneveiben” című – mindig fel-felbukkant saját életem különböző állomásain is.

A ma már több, mint száz kötetből álló, Püspökladányról, vagy püspökladányiakról szóló, illetve püspökladányiak által írt saját könyv-gyűjteményem egyik legelső és legkedvesebb darabja az az egyetlen könyv – de annál több tanulmány és cikk – amit Kecskés Gyula írt Püspökladány történetéről. Kecskés Gyula  püspökladányi tanító és helytörténet-kutató életének és munkásságának bemutatása e lap hasábjain terjedelmi okok miatt lehetetlen, ezért megpróbálom a „száraz” tények helyett kicsit megmutatni azt, milyen ember lehetett is Ő valójában. Azt, ahogyan én Őt elképzelem az általam olvasottak, látottak és hallottak alapján, hiszen sajnos nem ismerhettem Őt személyesen.  Személyiségét most elsősorban, nem, mint pedagógust szeretném megidézni, hanem mint szülőfalujáért élő, egész életén át egy nemes ügyért lelkesedő embert.   Azt már most kijelenthetem, hogy szerintem Ő volt az egyik „legigazibb” püspökladányi, ma divatos szóval élve „lokálpatrióta”, aki életét – abból közel 44 évet – szülőfaluja, Püspökladány múltja felkutatásának szentelte.

Erről maga így vallott az 1970-es évek elején – a Csák Gyula író, újságíró és szociográfus püspökladányi gyermekéveiről – készült riportfilmben. „Miért mentem volna el (Püspökladányból)? Gondolatom sem szállt e falu határán túl. Soha az életben.  Itt mindent megkaptam. Mindenki ismert pici gyerekkorom óta. (…) Tudom, hogy Angliából nem lett volna világbirodalom, ha úgy gondolkozik minden angol, mint ahogy én gondolkozom. Vagy az ember nem jutott volna fel a világűrbe, ha annyira ragaszkodik a falujához (ahogy én). Én itt mindent megtaláltam.”

Kecskés Gyula

Kecskés Gyula

Kecskés Gyula (1901 – 1987) az az ember volt, aki kitartóan és rendíthetetlenül, egész életén át tudott lelkesedni egy ügyért, szülőfaluja történelmének kutatásáért. Mindössze egyetlen könyve jelent meg nyomtatásban (leszámítva egy nagyobb terjedelmű tanulmányt a püspökladányi Rákóczi-harang történetéről, mely szintén értékes forrásmunka), de ebben az egy könyvben 44 év kitartó kutatómunkája került summázásra. E könyv dicséretére, méltatására az én szavaim kevesek lennének. Megtették azt már helyettem sokan mások, én pedig minden dicsérő szavukkal egyetértek. Több kritikát olvastam Kecskés Gyula 1974-ben megjelent „Püspökladány újkori története helyneveiben” című könyvéről, de valamennyi csak magasztalja azt és elismeri annak tudományos alaposságát és megbízhatóságát.

Dr. Simon Zoltán 2002-es emlékbeszédében kiemeli többek között, hogy mi is alapozta meg e mű történeti hitelességét.  Beszédében Ő is hangsúlyozta, hogy Kecskés Gyula főleg elsődleges, tiszta forrásokból merített, azaz országos, megyei és egyházi levéltárakban fellelhető eredeti, korabeli dokumentumot tanulmányozott át, több mint 1300-at, emellett átolvasott és kijegyzetelt közel 300 könyvet, 720 újságévfolyamot, illetve folyóirat-kötetet és lemásolt 41 kéziratos régi térképet.

Azt gondolom, hogy munkája felbecsülhetetlen értéket és információt adott és gyűjtött össze Püspökladány történetéről, melyet Ő maga szerényen csak „hobbi”-nak aposztrofált az előbb említett riportfilmben.

Számomra nagyon sokat jelent és nyújt Kecskés Gyula életpályája és munkássága. Teljesen elvarázsoltak azok a személyes megemlékezések, történetek, amiket a Karacs Ferenc Múzeumban idén szeptemberben megrendezett múzeum-baráti összejövetelen volt szerencsém meghallgatni. Melyeket Kecskés Gyula egykori kollégái, ismerősei, családi barátai, szomszédai osztottak meg egymással, Gyula bácsiról. Ezekből kibontakozott egy sokkal gazdagabb és teljesebb kép az addig csak munkássága alapján elképzelt lelkes és szorgalmas emberről. Beigazolódott előttem, hogy nemcsak jó pedagógus, fáradhatatlan helytörténet-kutató, elismert és megbecsült közéleti szereplő volt, de egy emberségében is értéket közvetítő, lelkiismeretes, mindenkit megbecsülő, szerény és alázatos ember is. Szívemnek kedves történet volt az a visszaemlékezés is, mely szerint Gyula bácsi, ha tehette, minden pihenésre szóló beutalóját Budapestre kérte, mert ezt az időt és lehetőséget is arra használta fel, hogy szülőfaluja múltját kutathassa az országos levél-, irat- és könyvtárban is. Ez volt az élete, szinte mindent ennek rendelt alá.

Majd miután megnéztem a Kecskés Gyulát is megörökítő filmjelenetet, egyszerűen elvarázsolt szerény és szimpatikus, lebilincselő „néptanítói” személyisége. Nem tudtam betelni vele, újra és újra meg kellett néznem, hogy elképzelhessem és átélhessem azt a miliőt, melyben Kecskés Gyula élt és alkotott. Szinte éreztem a régi könyvek illatát, ahogy a könyvei között, a saját „könyvtár-szobájában” ülve mesélt a letűnt korokról és lelkesen mutatta az általa gondosan megrajzolt régi térképet a számára oly kedves Püspökladányról.

Kecskés Gyula és Csák Gyula a tanító otthonában

Kecskés Gyula (balra) saját lakásában fogadta Csák Gyula írót (jobbra), az 1970-es évek elején

 

Bár korábban is olvastam arról, hogy Kecskés Gyula megszállottan szerette és gyűjtötte a könyveket, ezt Ő maga is megerősítette és a szobája falát borító terjedelmes könyvespolcon sorakozó könyvek is igazolták.

Ő maga erről így nyilatkozott a filmben: „A világtól nem zárkóztam el, hiszen itt van. Én minden pénzemet ebbe öltem (mondta a könyvekre mutatva). A világot behoztam a lakásomba.”

Leánya, Kecskés Kornélia megemlékezéséből tudjuk, hogy édesapja annyira szerette és anyagi lehetőségei és korlátai dacára is megszállottan gyűjtötte a könyveket, hogy amikor debreceni útjairól magának könyveket vásárolva tért haza, azokat nemegyszer az ablakon át „csempészte” be a lakásba, hogy elkerülje felesége korholását az újabb, könyvekre fordított kiadások miatt. Az is meghatározó gyermekkori emléke volt, hogy édesapját mindig és mindenhol olvasni, jegyzetelni, vagy füzetet javítva dolgozgatni látta.

A könyvek ilyenfajta szeretete ugyancsak követendő példa lehetne a mai „internetizált” világunkban és nemcsak a fiataloknak, hanem minden generációnak. Természetesen az internet is ablakot nyithat a nagyvilágra, azaz  „behozhatja a világot a lakásba”, de ez véleményem szerint meg sem közelíti a könyvek által adott és kapott élményeket.

Az 1970-es évek elején készült riportfilmben több meghatározó ladányi személyiség alakja is megelevenedik, többek között Dorogi Márton néptanítóé és néprajzi gyűjtőé, valamint Rettegi Istvánné, Annuska néni tanárnőé, a középiskolában létrehozott Iskolamúzeum, majd a Karacs Ferenc Múzeum megalapítójáé is. Az Ő életük, munkásságuk is példaértékű, melyek bemutatása önálló írásokat érdemelnek.

Nincs apropója annak, hogy ezeket a gondolatokat Önökkel, Veletek megosztottam, hacsak nem tekintjük annak azt az egyáltalán nem kerek, de érdekes számot, hogy 111 éve született Kecskés Gyula. Szellemisége, értékteremtő munkássága, lelkesedése, kitartása, szorgalma és szerénysége ma is átütő erejű, csak sokan sajnos ezt nem ismerik.

Ha csak szerény mértékben is, de remélem sikerült újabb példaképet állítanom a mai ifjúság elé Kecskés Gyula püspökladányi néptanító és helytörténet-kutató személyében!

 

Megyaszai Szilvia”

***

*

Kecskés Gyula és Rettegi Istvánné tiszteletére tartott megemlékezés a helyi múzeumban

2012. szeptember 25.

(Fotók: Megyaszai Szilvia)

Dorogi Márton, Rettegi Istvánné és Kecskés Gyula családtagjai, egykori tanítványai, kollégái, ismerősei emlékeztek 2012-ben jeles püspökladányi pedagógusainkra, s a közeli évfordulók kapcsán elhelyezték a helyi köztemetőben az emlékezés koszorúit. Nagy megtiszteltetés volt számomra ezen a meghitt és családias légkörben megtartott beszélgetésen részt venni, s meghallgatni a felelevenített személyes emlékeket többek között a Dorogi család és a Sáhy család megjelent tagjaitól.

2012. 09. 25. 415 2 3 4 56

 

***

*

Kecskés Gyuláról készült riportfilm

(A Ladány TV 2013. 01. 08-i összeállítása)

Ez a beszélgetés még 2013. januárjában zajlott, a honlap indulása után fél évvel. Sok minden történt azóta, tovább gyarapodott a gyűjteményünk, de egy valami nem változott:  Kecskés Gyula azóta is személyes példakép.

.

***

*

A “Szülőföldem, Püspökladány” című film és honlapra kerülése

.

I.

A Film közzétételének története (2013)

A Kecskés Gyulát is megörökítő 1972. évi film felkutatása és a felvétel lejátszási jogának beszerzése 2012-ben kezdődött, s több “nekifutással” közel másfél évig tartott. Hálásan köszönöm az MTVA nagylelkű gesztusát és engedélyét, mellyel püspökladányi generációknak tette lehetővé a film megismerését és folyamatos, ingyenes megtekintését!

.

A Film történetéről és honlapra kerüléséről  IDE KATTINTVA OLVASHAT!

.

Idézet a hivatkozott összeállításból:

2013.12.17.

„Az otthonra hazavágyik még a madár is…

 

.

Kinek mi jut eszébe a címről: saját szülőfalunk, szülővárosunk; sokak és sokunk múltja, jelene; számtalan élet-történet vagy akár egy filmcím.

Biztos lesznek olyanok, akiknek a Surányi Lili által rendezett és Major Sándor által szerkesztett, a Magyar Televízió által – 1972-ben – forgatott dokumentumfilm jut az eszébe, melyben Csák Gyula író gyermekkorának helyszínére, Püspökladányba kalauzolja a nézőket.

A filmről először a B. Kiss Albert pékmester 1991-ben megjelent – Püspökladányi pékmester közéleti, családi naplója és krónikája című – könyvében olvastam.

A könyvben ez olvasható a filmről:

„1978. szeptember 9-én délután 4 órakor a televízió megismételte Csák Gyula Szülőföldem, Püspökladány című filmjét. A filmet először 1972. évben mutatták be. Csák Gyula író gyermekkorát Ladányban kezdte meg. Innen indult el írói pályája felé. Az író a televízió munkatársaival Ladányban járt és filmet forgattak annak múltjáról és jelenéről. A filmben Csák Gyula bemutatta a Bánfi-tanya helyét és magyarázatot fűzött hozzá. Gyermekkorát ott töltötte el. Továbbá bemutatta Kecskés Gyula tanító urat, lakásában beszélgetett el vele. Beszélt a Lenin Termelőszövetkezet elnökével, Barany(a)i Imrével is. A határban egy vízáteresztő gyűrűn ülve érdeklődött az író a szövetkezet életéről az elnöktől. Következett a Fa-, Fémipari Szövetkezet belső életének a megismerése. Nyíri Zoltán, a szövetkezet egyik vezetője adott tájékoztatást a Rákóczi úton sétálva az írónak. Hosszabb időt töltött Matolcsi Lajos nagyközségi tanácselnökkel. A tanácselnök átfogó tájékoztatást adott az írónak Ladányról, mely a városiasodás felé haladva fokozatosan éri el céljait. Majd az új áruház bemutatása következett. A 4. számú közúti és vasúti felüljáró tetején elmondta, hogy a Kincses dombot beépítették a felüljáróba. Fájlalta a domb eltűnését, hiszen gyermekkorában Ágotába menet sokat pihent meg a domb tetején. Következő látogatása Boruzs Andráshoz vezetett. András saját készítésű citeráján nótát játszott az írónak, no meg a ladányiaknak is. Majd Dorogi Márton tanító urat látogatták meg. Hiszen az a látogatás bensőséges volt, mivel a tanító úr ismerte fel Csák Gyula gyermekkori tehetségét. A beszélgetés lakásának könyvtárában zajlott le. Tanító úr elmondta, hogy életének fáradozása nem volt hiábavaló. Tanítványai közül eddig 10 személynek kapta kézhez írásait. A következő látogatás Rettegi Istvánné, a helyi múzeum vezetőjének a lakásán volt. Az író tájékoztatást kapott kedves Annuska nénitől Ladány múltjának és jelenének egy-egy részéről. Végezetül Csák Gyula nagybátyját, Pál Józsi bácsit kereste meg, kint a határban, a munkahelyén találta meg. Elbeszélgettek a régmúlt időkről. Azzal a beszélgetéssel vége lett az egy óra hosszat tartó riportfilmnek. Csák Gyula író nem felejtette el, hogy honnan indult el. Szívében magában viseli szülőhelyének múltját és jelenét.”

*

A filmben látható és hallható még Tóth Béla erdőmérnök is, aki az Erdészeti Tudományos Intézet elismert vezetője volt.

B. Kiss Albert feljegyzése különösen hasznossá válhat számunkra – s nagy segítséget jelenthet a fiatalabb generációk számára is – mivel a filmben nem kerültek feltüntetésre a püspökladányi beszélgetőpartnerek nevei. Azt gondolom azonban, hogy ma még többen vagyunk azok, akiknek a riportalanyok ismerősek, még akkor is, ha esetleg nem ismerhettük, ismerhetjük őket személyesen. Sok olvasónkat még tanították a filmben megszólaló pedagógusok, személyesen ismerték, vagy ismerik Csák Gyula beszélgetőpartnereit, vagy dolgoztak valamely, akkor munkát adó szervezetnél, vagy csak egyszerűen gyermekeiknek adták tovább történeteikben e neveket.

*

A B. Kiss Albert könyvében olvasottak rögtön felkeltették az érdeklődésemet és arra az elhatározásra jutottam, hogy megpróbálom felkutatni és megszerezni a több, mint 40 éve készült filmet és megosztani azt a honlap olvasóival, megkísérelve a lehetetlent, azaz  engedélyt szerezni a film folyamatos „vetítésére” is. Gondolom, sokan érezhetnek – hozzám hasonlóan – kellemes borzongást annak gondolatára, hogy láthatják és hallhatják Püspökladány példaképeinek választott híres pedagógusainkat, Kecskés Gyulát, Rettegi Istvánné Annuska nénit és Dorogi Mártont, csakhogy azok nevét említsem elsőként, kikről utcákat, vagy művelődési központot neveztek el városunkban. Izgatott várakozással tekintettem annak lehetőségére, hogy neves pedagógusainkat saját otthonukban láthatom, hallhatom, megismerhetem gondolataikat, véleményüket, gesztusaikat, hanghordozásukat, nevetésüket, s ezáltal a lehető legközelebb kerülhetek személyiségük megismeréséhez is. Természetesen a többi riportalany is hasznos helytörténeti ismeretekkel, gondolatokkal, vagy megindító érzésekkel gazdagítja a nézőt, s a hallgatót.

Ezen elhatározásomat követte a film felkutatása.

Már a honlap indulásakor felvettem a kapcsolatot Csák Gyula József Attila-díjas íróval – kinek egyik alkotása a püspökladányi szociológiai és társadalmi viszonyokat taglaló A szikföld sóhaja című szociográfia – aki nemcsak a könyve felhasználásához járult hozzá a Püspökladány Anno honlapon, de a támogatásáról is biztosított a film megszerzésére irányuló törekvéseimben. Megkeresésemre ugyanilyen kedvesen támogatott a honlap indulásakor B. Kiss Albertné is, a családtörténeti és közéleti naplókat író B. Kiss Albert pékmester özvegye, ki szintén örömmel járult hozzá férje könyveinek honlapon történő felhasználásához.

A film felkutatását és megszerzését követte aztán a levelek áradata, mely a lejátszási engedély megszerzésére irányult, majd a reményteli várakozás, ami végül meghozta rég áhított gyümölcsét. Nagy köszönettel és hálával tartozom a film tulajdonosának, az MTVA-nak, mely biztosította a film honlapon való megjelentetési és folyamatos vetítési jogát.  A film honlapon való elhelyezési és lejátszási jogát az MTVA a Püspökladány Anno honlap részére engedélyezte, annak letöltése, harmadik személy általi további felhasználása tilos, nem engedélyezett!

Köszönettel tartozom az MTVA önzetlen és megtisztelő támogatásáért, e páratlan lehetőség biztosításáért, mellyel számtalan püspökladányi ember számára tették lehetővé e ritka helytörténeti vonatkozású film megismerését!

Nemrégiben egy nem mindennapi meghívás keretében részt vehettem egy látogatáson a Magyar Televízió székházában, melynek keretében személyes köszönetemet is ki tudtam fejezni az MTVA Archívum és Tartalomkereskedelmi Igazgatóság munkatársainak a Püspökladány Anno honlap nevében, amiért lehetőséget biztosítottak a film vetítésére a honlapon.

Kérem, fogadják szeretettel a filmet, s tekintsék azt egy különleges helytörténeti kordokumentumként! A megszólaltatott személyeken kívül a 40 évvel ezelőtti Püspökladány arculata is kirajzolódik előttünk, korábban nem látott mozgóképeken örökítve meg szülőhelyünk letűnt világát, elődeink életét, gondolatait, lokálpatrióta érzéseit, mellyel e településhez, e földhöz ragaszkodtak! Kérem, fedezzék fel a filmben annak értékmentő tulajdonságát, múltunk megismerésének és az emlékek megőrzésének egyik kivételes lehetőségét! E több, mint 40 éves hang- és mozgóképfelvétel híd lehet a mai generációk számára is gyökereik megismeréséhez, annak szuggesztív megéléséhez, megértéséhez és elfogadásához. Hatása minden nemzedékre vitathatatlan!

Püspökladány, 2013. december 17.

Megyaszai Szilvia”

.

2013.12.05.(A kép az MTVA budapesti Archívumában készült 2013-ban, egy hasonló korú filmtekerccsel)

.

II.

A Film: “Szülőföldem, Püspökladány” (1972)

A Surányi Lili által rendezett és Major Sándor által szerkesztett, a Magyar Televízió által – 1972-ben – forgatott dokumentumfilm Csák Gyula író gyermekkorának helyszínére, Püspökladányba kalauzolja a nézőket. Rettegi Istvánné, Dorogi Márton és Kecskés Gyula mellett sok ismert püspökladányi személy is megszólal a filmben. Kecskés Gyula gondolatai e film által maradtak fenn, s váltak ismertté a mai kor emberének – több, mint 40 év után is – s szolgálnak a jelenben is mottóul újságcikkekhez, helytörténeti kiadványokhoz és előadásokhoz.  Reménnyel tölt el, hogy ezek megismeréséhez, közismertté tételéhez a Püspökladány Anno honlap munkája is nagyban hozzájárulhatott!

Kérem, tekintsék meg honlapunkon e nagyszerű, különleges alkotást:

Kecskés Gyula 12:13 perctől látható, hallható.

***

*

Kecskés Gyula “Püspökladány újkori története helyneveiben” című – 1974-ben kiadott – könyvét 2013. év végén hasonmás (reprint) kiadásként jelentette meg a Püspökladányi Tájékoztató Központ. A kötet így újra elérhetővé vált szélesebb körben is. Kecskés Gyula könyve 1974-ben 1.000 példányban jelent meg, mely hamar elfogyott, s szükségessé vált újbóli közkinccsé tétele.

A Püspökladány Anno honlap gyűjteményének legbecsesebb darabjai a Kecskés Gyula könyv négy eredeti, 1974. évi megjelenésű példányai.

***

*

 

KECSKÉS GYULA ÉLETE

I.

Részlet a Honismeret és Nevelés: Emléknap jeles püspökladányi pedagógusok tiszteletére (2001. április 28.) című kiadványból, Dr. Simon Zoltán irodalomtörténész, könyvtárigazgató írásából:

“Felmenőit tekintve (idősebb) Kecskés Gyula családja mindkét ágon debreceni eredetű volt, azonban feleségének (…)szülei, Elekes Istvánék már Püspökladányban éltek, és itt volt „szatócsboltjuk”, amikor idősebbik lányukat, Máriát, a (…) Debrecenből való Kecskés Gyula feleségül vette. Ebből a frigyből született 1901. július 12-én Püspökladányban fiúgyermekük, aki a keresztségben apja nevét örökölte. (Ám jószerint mást nem is kapott tőle, mivel mindössze hároméves volt, amikor szülei elváltak, és megszakítottak egymással minden kapcsolatot. Így aztán csak 35 évvel később, már családos emberként látta viszont az apját.)

A gyermek Kecskés Gyula az Elekes-házban nőtt fel, ahol életét, nevelését nem annyira az édesanyja, mint inkább az akaratos, keménykezű nagyapja irányította. Ez a szigor azonban szeretettel párosult, az öreg Elekes unokáját gyakran magával vitte Debrecenbe vásárolni meg Poprádra nyaralni. A családi emlékezet szerint az egyik ilyen debreceni útja során ígérte meg – a mellette mezítláb poroszkáló unokájának -, segíteni fogja abban, hogy egyszer majd debreceni diák lehessen.

Elemi iskolai tanulmányait Kecskés Gyula Püspökladányban kezdte el (itt egyik tanítója id. Csenki Imre volt!), de Mezőtúron fejezte be, mivel édesanyja ide költözött, hogy özvegyen maradt bátyjának, Elekes Ferenc gimnáziumi tanárnak a háztartását vezesse. Ám alig két év múlva Elekes Ferenc is meghalt, ezért visszatértek Püspökladányba, a nagyszülői házba. Nagyapja ekkor beváltotta ígéretét: eszes, szorgalmas unokáját beíratta a Református Kollégium tanítóképzőjébe, és ellátásról is gondoskodott. A szenvedélyes olvasóvá lett diák azonban a kosztjára kapott pénz egy részét – vállalva az éhezést is – könyvekre költötte. Amikor erről nagyapja tudomást szerzett, a pénzt nem neki, hanem közvetlenül a diákokat étkeztető kifőzdésnek adta. (Kecskés Gyula élethelyzetére jellemző, hogy könyvtárát később is csak némi fondorlattal tudta gyarapítani, például úgy, hogy ha Debrecenbe járva könyvet vásárolt, a csomagot az ablakon át csempészte be a lakásba, így kerülve el feleségének neheztelését a „felesleges” kiadások miatt). Persze kollégiumi diákként neki más lehetősége is volt olvasási igénye kielégítésére, amit ő ki is használt: szorgalmasan látogatta a Kollégiumi Nagykönyvtárat, s innen kölcsönözte ki azt a már említett könyvet (Szűcs István Debrecen történetének leírását), amely figyelmét, érdeklődését egész életre kihatóan a helytörténet felé fordította.

Mivel az első világháború utolsó évében tartott sorozáson a hadba állítás fizikai, testi feltételeinek nem felelt meg, nem vitték el katonának, ezért – számos osztálytársával ellentétben – 1920 júniusában letehette a képesítő vizsgát, és megkaphatta tanítói oklevelét. Mivel ekkor Püspökladányban szabad pedagógusi állás nem volt, csak óraadóként alkalmazták a polgári iskolában, azonban a következő évben 19 pályázó közül a presbitérium őt választotta, illetve nevezte ki a református elemi iskola új tanítójának. Ezzel egyidejűleg talált rá élete párjára is. Mint az a romantikus regényekben gyakori, első látásra született szerelem volt ez: az ifjú tanítóban oly heves vonzalom lobbant fel a tánciskolájának záróvizsgáján megpillantott – az akkor még mindössze 14 éves – Rizoli Lenke iránt, hogy újfent beiratkozott a következő tanfolyamra, hogy így közelében maradhasson. (Később évődve gyakran emlegette: ez volt az egyetlen olyan iskola, ahol évet ismételt.) Három évnyi udvarlás után 1924 októberében végre oltár elé vezethette szíve választottját. Az ifjú pár az Elekes-házból előbb albérletbe költözött, majd hitelből saját otthon építésébe fogottaz ekkortájt kialakított Tisztviselő-telepen (ma a Bajcsy-Zsilinszky utca 23. szám alatt található ez a porta).

Noha jövedelmét tekintve egy tanító már akkor is a „nemzet napszámosa” volt, fizetése egy család eltartását még biztosította, ahhoz azonban már nem volt elég, hogy egy viszonylag magas bankkölcsön havi törlesztése is kiteljen belőle. Ezért az elemi iskolában végzett munkája mellett – ahol kis felmenő rendszerben a 3. és a 4. osztályokat tanította és külön feladatként vezette az iskola törzskönyvét – órákat adott az iparitanonc-képzőben is, otthon pedig előbb méhészkedéssel, később pedig „leghorn”-csirkék szaporításával próbálta családi költségvetését egyensúlyban tartani.

Ezzel egyidejűleg azonban rendkívül aktív szerepet vállalt Püspökladány szellemi életének alakításában is. Egyfelől akként, hogy az ekkor népszerű olvasókörökben ismeretterjesztő előadásokat tartott, másfelől úgy, hogy 6-7 kollégájával összefogva egy olyan könyvbarát klubot szervezett, amelynek létszáma idővel száz fölé emelkedett. Ez az egyesület úgy működött, hogy a tagjainak havonta befizetett 2-3 pengős tagdíjából beszerzett könyveket előbb cserélgették, később pedig elosztották egymás között. Eme időket idézve írja Kecskés Kornélia édesapjáról: „Gyermek- és serdülőkorom emlékeiben úgy él előttem, hogy vagy olvas a díványon, az ágyban, az asztalnál étkezés közben is, vagy füzetet javít, vagy ír az asztalon, kis cédulákra rendszerint latin szöveget másolgat, amit majd lefordíttat.” (Merőben véletlen, mindazonáltal jellemző adalék, hogy utolsó nyilvános megszólalása is az olvasással, illetve az olvasókörökkel kapcsolatos visszaemlékezés. L. Hajdú-Bihari Napló, 1981. június 26.)

Kecskés Gyula eme sokirányú köztevékenységéből szinte szükségszerűen következett, hogy amikor – többszöri kísérlet után – az 1936 elején újra induló helyi újság, a Püspökladány és Vidéke (alcíme szerint: politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap) ismételten válságba került, kiadója, Kovács Ödön őt kérte fel a lap szerkesztésére. Úgy gondolom, választását jelentős mértékben befolyásolta, hogy a Debreceni Protestáns lap 1936. évi 4-es és 5-ös, valamint 7-es és 8-as számában Kecskés Gyulának cikksorozata jelent meg a püspökladányi református templom Rákóczi-harangjának történetéről. Ez csak feltételezés, az azonban tény, hogy 1937 októberétől az újság felelős szerkesztője és kiadója lett, mégpedig azzal a szerkesztői programmal, hogy – egyebek mellett – segítse a „vidék népének összeforrását” oly módon, hogy „bemutatja a szülőföld történetét, az ősök viselt dolgait, az elődök küzdelmét, szenvedéseit” (Püspökladány és Vidéke 1937. október 7. II. évfolyam 39.)

A második világháború utolsó évében Kecskés Gyulát újfent behívták ugyan katonának, de egészségi okok miatt ismételten felmentették a szolgálat alól, így aztán a szovjet csapatok bevonulásának napjait családjával meg a vele rokon Dorogi famíliával együtt a szomszédos Tomka-család pincéjében élte át.

Miként a Vörös Hadsereg által elfoglalt területeken általában, a katonai parancsnokság Püspökladányban is arra törekedett, hogy mielőbb létrejöjjön egy olyan helyi közigazgatás, amely egyfelől kész együttműködni vele, másfelől viszont a lakosság többsége által is elfogadott. Ilyenformán a szovjet csapatok bevonulását követően Püspökladány első polgármestere Molnár Gusztáv iskolaigazgató, a református gyülekezet „exmittált” lelkésze pedig – egy fél évig – Kecskés Gyula lett.  Mindazonáltal fő munkaköre változatlanul a pedagógiához kötődött: 1948 augusztusától 1949 végéig a ladányi elemi iskolák számadó (mai fogalmak szerint gazdasági) igazgatója, majd pedig 1953 novemberétől az Általános Fiúiskola igazgatóhelyettese lett. Ebben a munkakörében végzett munkáját 1953-ban az Oktatási Minisztérium „Kiváló tanító” címmel, 1955-ben az Elnöki Tanács Munkaérdemrenddel méltányolta, helytörténészi munkásságát pedig a kulturális miniszter 1974-ben „Szocialista kultúráért” kitüntetéssel jutalmazta. 1979-ben elsőnek ő kapta meg a Nagyközségi Tanács által alapított „Püspökladányért” díjat.

A korviszonyoknak megfelelően eme elismerések eredőjeként Kecskés Gyulának újra megnőtt egykor már megvolt közéleti tekintélye: előbb beválasztották a Hazafias Népfront járási tanácsa elnökségébe, 1958-ban pedig Püspökladány község tanácsába, ahol a Művelődésügyi Bizottságnak elnöke lett, de 1959-től fogva ezt a funkciót betöltötte a járási Pedagógus Szakszervezetben is. Mivel az ez idő tájt szinte permanens pedagógiai reformok következtében kézéleti feladatai mellett az iskolai munkája is egyre több lett – jószerint reggeltől estig adminisztrálnia kellett – de meg azért is, mert egészségi állapota egyre romlott (magas vérnyomással küszködött, sőt 1956-ban infarktusa is volt), amikor a nyugdíjkorhatárt 1961-ben elérte, nyugalomba vonult. Ezt követően már csak a református egyház világi szervezetében vállalt feladatokat presbiterként, illetve az egyházmegye tanácsbírójaként. Ennek ellenére egészségi állapota fokozatosan romlott: a hatvanas években háromszor operálták, és többször volt olyan súlyos agyérgörcse, hogy átmenetileg még beszélni sem tudott. Elesett állapotában vele élő leánya, Lenke ápolta sok szeretettel 1987. december 31-én bekövetkezett haláláig. Testét – a püspökladányi polgárok ritkán látható tömeges részvétele mellett – 1988. január 6-án helyezték örök nyugalomra „egyetlene” mellé.

Kecskés Gyula helytörténeti kutatásait 1929-ben kezdte el, és ezt a tevékenységét – minden külső változás, kedvezőtlen körülmény ellenére – szinte megszakítás nélkül folytatta eszméletének végéig. Még az ötvenes években megszaporodó munkaköri és közéleti feladatai mellett is módot talált erre, például úgy, hogy a szakszervezeti üdülési beutalóját rendre Budapestre kérte, mivel így lehetősége nyílt Püspökladány múltjának az Országos Levéltárban való búvárlására. Noha az ilyen áldozatok árán és több évtizedes munka eredményeként összegyűlt helytörténeti anyag – ismereteim szerint – országos szinten is egyedülálló volt, mindazonáltal egészen 1974-ig kéziratban maradt. Ekkor azonban Püspökladány akkori tanácselnökének, Matolcsi Lajosnak a kezdeményezésére a testület megszavazta, hogy vállalja kiadásainak költségeit. Így jelenhetett meg még abban az évben – Püspökladány újkori története helyneveiben címmel – az a könyv, ami mind tartalmilag, mind formailag páratlan a maga nemében, s egyszersmind maradandó dokumentuma Kecskés Gyula életművének.

E könyvet megelőzően mindössze egy terjedelmesebb dolgozata jelent meg, a már említett tanulmánya a püspökladányi Rákóczi-harang történetéről. Noha ez a különlenyomatként is kiadásra került munkája a fedőlapon szereplő közlés szerint a harang adományozásának háromszázados évfordulója alkalmából készült, a füzetnek már a második oldalán kiderül, hogy nem csupán a jubileum időpontja hozzávetőleges, hanem az sem bizonyos, hogy a község református gyülekezetének ki adományozta a harangot. Eme tényt dokumentáló korabeli forrás ugyanis nincs. Csak egy jóval később, 1761-ben készült, az egyház javait összeíró leltárban szereplő három idős ember tanúvallomására alapozódik az a közkeletű vélemény, hogy a harang adományozója I. Rákóczi György volt.

A fentiekből következően Kecskés Gyulát elsősorban az foglalkoztatta – következésképp dolgozatának terjedelmes része erről szól -, hogy hitelt lehet-e adni a kései és pusztán szájhagyomány által fennmaradt állításnak. Szerinte ez a probléma megnyugtatóan csak úgy oldható meg, ha egybehangzóan pozitív választ lehet adni az alábbi kérdésekre: érdemi tanúkat választott-e az egyházközség; a vallomásukban szereplő tények összeegyeztethetőek-e az egyéb történeti forrásokból ismert adatokkal? Nos – a tanúk életkorát, valamint a korabeli írásos dokumentumokat, továbbá az e korral foglalkozó történeti munkákban fellelhető véleményeket egybevetve – arra az eredményre jut: bizonyos, hogy a püspökladányi reformált egyház harangjának donátora – a hagyományoknak megfelelően – valóban I. Rákóczi György volt.

Eme tanulmányt követően majd négy évtizeddel később jelent meg életművének summája, a Püspökladány újkori története helyneveiben, ami több szempontból is kivételes alkotás. Mindenekelőtt azért, mert anyagának nagyobbik része nem már nyomtatásban megjelent történeti munkákból, hanem elsődleges forrásokból, azaz az országos, a megyei és az egyházi levéltárakban fellelhető dokumentumokból származik, amelyek száma meghaladja az 1300-at. Azonban ezek mellett Kecskés Gyula átnézett és kijegyzetelt még 300 könyvet, 720 újságévfolyamot, illetve folyóirat-kötetet, továbbá lemásolt 41 kéziratos térképet. Ilyen nagyságrendű anyaggyűjtés nem csupán rendkívüli kitartást, szorgalmat kívánt, hanem anyagi áldozatot is igényelt, aminek nagyobbik részét maga vállalta fel. (Csak 1959 után kapott anyagi támogatást, amiből a latin és a német nyelvű oklevelek fordítási költségeit kiegyenlíthette.)”

.

A jeles püspökladányi pedagógusok (Dorogi Márton, Kecskés Gyula, Rettegi Istvánné) tiszteletére 2001. április 28-án nagyszabású rendezvényt, emléknapot szervezett Püspökladány Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Neveléstörténeti Egyesület. Az emléknapon többek között koszorúzás, emlékkiállítás megnyitó és emlékülés került megrendezésre. A teltházas emlékülésen elhangzott beszédek e kiadványban kerültek közreadásra.

Emléknap-kis

.

Emléknap  – A KÖNYV AJÁNLÓJA (mely, 2014-ben került közzétételre a honlapon) IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

***

*

II.

Kecskés Gyula nemcsak kitartóan kutatta szülővárosa történetét, de helyi sajtótermékein keresztül szólt is annak lakosságához. A Püspökladány és Vidéke című helyi lapot 1937-1939. között szerkesztette, a Ladányi Híradó negyedéves újság számaiban pedig az 1970-es évektől jelentek meg írásai. Egy, a Ladányi Híradó 1979. évi 3. számában megjelent riportból (mely egy 1984. évi jubileumi különszámban is közlésre került), Kárai Lajos interjújából megismerhetjük a II. világháború püspökladányi eseményeit, elsősorban annak a helyi oktatásban tapasztalt következményeit, s Gyula bácsi közéleti szerepvállalását is.  Kecskés Gyula ezúttal nem a cikk írója, hanem annak riportalanya, ki saját emlékeit örömmel osztja meg Kárai Lajossal, s általa a püspökladányiakkal:

„Az élet újra kezdődött

A község múltjával, felszabadulásával kapcsolatos adat-, élményszerzésre induló ember útja sok esetben a Bajcsy Zs. u. 23. számú háznál kezdődik, vagy ha más irányban próbálkozik is, előbb-utóbb ide vezet. A ház lakóját, Kecskés Gyula bácsit a ladányiak nagy többsége ismeri. 1920-tól 1961-ig, 41 éven át tanította a község fiúgyermekeit. 1928-tól gyűjti a Ladány történetéhez kötődő adatokat. Történelmi hitelességgel beszél Ladány felszabadulásáról, személyes élményeiről. A középkorúak, és a náluk idősebbek iskolásként maguk is átélték ezt az időszakot, részesei voltak az eseményeknek.

Gyula bácsi így emlékszik erre az időszakra:

1944. március 26-án a község iskoláiban megszűnt a tanítás. A gyerekek megkapták osztályzatukat és azzal lettek útjukra bocsájtva, hogy majd ősszel folytatják a tanulást. Az iskolákra a német katonák elszállásolása miatt volt szükség. Az angolszász repülőgépek nap mint nap a községet érintve szálltak Debrecen, Nagyvárad, Kolozsvár irányába. Szerencsére a községet csak egy alkalommal, június 2-án éjjel bombázták. Románia felől a német csapatok a községet érintve vonultak vissza. Valamennyi iskola német katonákkal volt tele. A visszavonuláskor igen sok család távozott a községből. A református tanítók közül csak néhány nő és hat férfitanító maradt a községben: Molnár Gusztáv, Ary Gyula, Papp Kálmán, Lakatos Gusztáv, Szécsény Ferenc és én.

Az igazgató – Markovits István – kivételével valamennyi katolikus tanító és a polgári iskola tanári kara az ország belseje felé menekült. Október elején már egész közelről hallatszottak a lövések. Október 8-án először, majd 12-én végleg felszabadult a község.

Milyen szerep jutott a felszabadított községben az itt maradt tanítóknak?

Papp Kálmán, aki az első világháborúban orosz hadifogságba került, jól beszélt oroszul. Ő lett Szűrös Lajossal együtt Nazinkin őrnagy, községparancsnok tolmácsa. A községparancsnok elrendelte, hogy az élet úgy folyjon a községben, mintha nem is lenne háború.

Molnár Gusztáv református tanító lett a polgármester, a tanítókat pedig a közigazgatásba vonták be. A római katolikus parókia lett a tanácsháza. Az iskolákat, a községházát kórháznak rendezték be. Mi parancsokat írtunk a fegyverek, rádiók stb. beszolgáltatásáról. Nazinkin őrnagy mindig ostromolta a polgármestert, hogy miért nem funkcionál a templom? Elsősorban azért nem, mert a lelkész elment a községből. A presbiterium engem jelölt ki a lelkész helyettesítésére. (A református tanítóknak szükség esetén a lelkészt, vagy a kántort is helyettesíteni kellett.) November 18-án tartottam az első istentiszteletet, ettől kezdve minden vasárnap felváltva a tanítók látták el ezt a feladatot. Karácsonykor bízott meg a püspök valamennyi lelkészi teendő ellátásával (esketés, keresztelés, úrvacsora).

Mikor indult meg a községben a tanítás?

1944. december 1-ére kiürítették a református iskola épületét. December 5-én volt az első tanítási nap. Nagyon kevesen gyűltek egybe, a régi létszám 40-50 %-a. Az osztályokat össze kellett vonni. A tantestület a községben maradt tanítókból tevődött össze. Időközben Dorogi Márton is visszaérkezett a községbe, akit a felszabadulás előtti napokban Tiszafüredre vezényeltek el a leventékkel. A református iskola igazgatója Molnár Gusztáv lett. A katolikus iskola csak 1945. februárjában indulhatott be, mivel katolikus tanítók nem voltak a községben.

Milyen szervezeti felépítésben történt az oktatás?

Az iskolákat vallás szerint különítették el. A református templom körül a Hold u. 1, 3, 4, a nagy lányiskola, a Csenki utcai és a Petri-telepen 3 iskolaépület tartozott a református elemi iskolához. A római katolikusok a Hősök tere 2. sz. (Szent Imre Iskola), a Rákóczi u. 4. sz., a Haladás u. 2. sz. alatti (Zárda) és egy Petri-telepi iskola épületébe jártak. Ezen túl volt még a polgári iskola (ide a felszabadulás előtt 4 elemi osztály elvégzése után kerülhettek a tanulók, ez az iskola 4 éves volt). 1945. szeptember 1-től az országban az elemi nép- és polgári iskola, valamint a gimnázium alsó 4 osztálya megszűnt, egységes – de még vallásilag tagolt – általános iskolákat hoztak létre.

A vallás szerinti széttagoltság 1948-ban az iskolák állami kézbe vételével szűnt meg.

Milyen volt egy tanítási nap?

A református iskolában a tanítás minden nap egyházi énekek éneklésével, imádsággal kezdődött. Az osztályok felváltva vettek részt a hétköznapi istentiszteleteken. Az iskolákban – a valláson kívül – általában azokat a tantárgyakat tanították, mint ma, csak az elnevezés volt más; beszéd és környezetismeret, kézimunka stb. Nyelvet nem tanítottak.

Gyula bácsi emlékezetében hogyan élnek az akkori iskolás gyerekek?

Jó időben nem volt különösebb probléma a gyerekek iskolába járásával. Általános kép volt a mezítlábas, nyűtt ruhás osztály. A több évfolyam által koptatott könyveket „bakába” hordták. Télen volt baj a csizmahiány miatt. Az egyház minden évben több, mint száz pár csizmát vett a gyerekeknek. Előadást, gyűjtést szerveztek, a befolyt összegből az iskolás gyerekeknek ruhát, csizmát vásároltak. Ezekből, sajnos, nem jutott valamennyi gyereknek, ezért sok volt a hiányzás. A nagy mezőgazdasági munkák idején kivették a gyerekeket az iskolából és elmentek a szülőkkel vetni, kapálni, betakarítani.

Az iskolák befejezése után milyen lehetőség volt a gyerekek elhelyezkedésére?

A felszabadulás utáni években igen kevés gyerek – csak a jómódú szülők gyereke – került gimnáziumba. Egy részük szakmát tanult, cipész, kovács, kerékgyártó, asztalos stb. szakmát. Iparos tanonciskola a negyvenes évek végéig működött a községben, akkor Biharnagybajomba helyezték át, egész rövid időre. (Az iskolák, az oktatás fejlődése külön fejezet az iskolák történetében – erre már nem tért ki beszélgetésünk.)

Élmény volt hallgatni Gyula bácsi visszaemlékezését, mint ahogy élmény könyvét is olvasni. Az eddigi munkássága, szeretete Püspökladány iránt példaképül szolgálhat valamennyi utána jövőnek.

A nyilatkozat megköszönésén túl itt és most kívánok Gyula bácsinak a magam – és azt hiszem, hogy még nagyon sokunk nevében – jó egészséget, hosszú, boldog munkás életet.”

***

*

III.

Kecskés Gyula távozása e földi létből megrázta Püspökladányt.  B. Kiss Albert így írt az 1991-ben megjelent – a „Püspökladányi pékmester közéleti, családi naplója és krónikája 1920-1990” című – könyvében Kecskés Gyula haláláról és temetéséről:

„1987. december 31-én elhunyt 87 éves korában Kecskés Gyula tanító. Temetése 1988. január 6-án, délután 2 órakor volt a ladányi köztemetőben. A nagy halott, felesége mellett családi sírban alussza örök álmát. Azon a napon 10 fok meleg volt, havazás még addig nem volt.) A gyászbeszédet Kovács Ferenc református lelkész mondta el. Kiváló néptanító volt  Kecskés Gyula, mondotta a lelkész úr. Nagy szeretettel tanította a gyermekeket, úgy, hogy közben magára vállalta a tanítványai gondját-baját. A Debreceni Református Kollégiumban tanult, hogy taníthasson. Ragaszkodott helységéhez, Püspökladány hű fia volt. Nincs Ladányban olyan ember, aki ne ismerte volna. Óriási áldozatot vállalt magára. Megírta Püspökladány újkori történetét, 380 oldalas könyvében. 25 évig volt özvegy. Aztán is tovább alkotott. Vasárnaponként elment a templomba, onnan lelkileg feltöltődve ment haza, hogy új erőt kapjon az élet folytatásához, a küzdelemhez. Végezetül a nagytiszteletes úr elbúcsúztatta két leányától, vejétől, a nagy számban résztvevő város vezetőitől, és a megjelent lakosságtól. A sírnál a városi tanács elnöke, Dr. Matolcsi Lajos mondott beszédet. Méltatta a nagy halott érdemeit, alkotásait. Végül Sípos Koppány Kadosa református lelkész úr emlékezett meg az alkotó tanítóról.

Kecskés Gyula tanító úr temetésén igen sokan voltunk. Általa is részvétünket fejeztük ki a nagy alkotónak és hozzátartozóinak. Hisszük, hogy emléke tovább él  a ladányiak emlékezetében. Személye példamutató lehet az emberiség számára. Kedves tanító úr, feleségével együtt, nyugodjanak békességben.”

***

*

KECSKÉS GYULA FŐBB MŰVEIRŐL:

Kecskés Gyula életművének a Püspökladány újkori története helyneveiben című könyv tekinthető, emellett azonban számtalan publikációja jelent meg, elsősorban az általa szerkesztett Püspökladány és Vidéke (IDE KATTINTVA!) című helyi lap 1937. október 7. és 1939. október 25. között megjelent számaiban, valamint a Ladányi Híradó nevű negyedéves újság lapszámaiban 1973-tól kezdődően. Ez utóbbi azért is fontos, hiszen 1974 után, azaz a  Püspökladány újkori története helyneveiben című könyv megjelenése után ezekből ismerhetőek meg további kutatásának eredményei. Emellett például a Debreceni Protestáns Lap 1936. évi számaiban, a debreceni kiadású Múzeumi Kurír számában, valamint helyi kiadványokban is megjelentek írásai (pl. a Karacs Ferenc térképkészítő-rézmetsző művész című tanulmánykötetben 1958-ban). Az itt közreadott bibliográfia nem teljes, csupán ízelítő Kecskés Gyula munkásságából.

*

I.
Püspökladány újkori története helyneveiben (1974)

A könyv személyes hangvételű ajánlója, ismertetője megtalálható a Püspökladány Anno honlap Könyvespolc rovatában, írta: Megyaszai Szilvia, 2012. június 1.)

.

IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

.

1974. évi eredeti Kecskés Gyula példányaim egyike

1974. évi eredeti Kecskés Gyula példányaim egyike

***

*

II.
A püspökladányi Rákóczi-harang adományozásának háromszázados évfordulója alkalmából (1936)

 

A Különlenyomat a Debreceni Protestáns Lap 1936. évi 4-5, 7-8. számaiban megjelent Kecskés Gyula írásokból készült, s Debrecenben jelent meg 1936-ban.

A különlenyomat első lapjaiba lapozhatnak bele (Publikációk rovat), melyek elolvasására biztatom olvasóinkat, hiszen ezek Kecskés Gyula kevésbé közismert – de szintén nyomtatásban megjelent – kiadványának oldalai:

.

ITT OLVASHAT BELE!

 .1

***

*

III.
Kecskés Gyula: Püspökladány Karacs Ferenc korában (1958)

.

Az 1958-ban megjelent “Karacs Ferenc térképkészítő-rézmetsző művész” című tanulmánykötetben található a kiváló Kecskés-írás, melyben a szerző látványos korképet fest az 1700-as évek végi Püspökladányról! Az Ön által lakott utca, házhely vajon létezett-e már akkor? Nézze meg az “időgépben”, melyről már 2013. 01. 20-án készült összeállítás a Püspökladány Anno honlapon, a Publikációk rovatban!

.

IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

.

Püspökladány 1783-ban

Püspökladány 1783-ban

***

*

IV.
A helytörténeti újságíró (1975)

Kecskés Gyula számtalan – Püspökladány újkori története helyneveiben című monográfiája után írásban publikált – helytörténeti tanulmánya (újságcikke) közül egyet szeretnék kiemelni, mely híven tükrözi Püspökladány mindenkori nehéz helyzetét, mostoha sorsát is. Kecskés Gyula írásai az 1970-es évektől elsősorban a Ladányi Híradó-ban jelentek meg, innen ismerhetőek meg további kutatási eredményei.

A Ladányi Híradó 1975. évi 2. számában jelent meg: Országhatár Püspökladány területén a 16-17. században című írása, mely szerzője alaposságát, elhivatott kutatószenvedélyét is kiválóan példázza. Ismerjék meg, mi jellemezte Püspökladányt, s a püspökladányiak életét, mikor országhatár haladt át településünkön!

.

IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

.

 

***

*

KECSKÉS GYULA “utóélete”

.

Kecskés Gyula szellemi hagyatéka, az általa összegyűjtött helytörténeti tudás és emlékek nélkül ma szegényebbek lennénk. Munkája felbecsülhetetlen, pótolhatatlan és példaértékű, ezért is kell őriznünk emlékét, s gondosan ápolva továbbadnunk az utánunk jövő generációknak! Nyomtatásban megjelent írásai a Püspökladány Anno honlapon is megismerhetőek, illetve folyamatosan kerülnek bemutatásra e digitális tudástárban. Kecskés Gyulának a szintén nagyrabecsült Dorogi Márton – néprajzi gyűjtő és pedagógus – családjánál, illetve közgyűjteményben őrzött tárgyi emlékei bemutatására is lehetőség van a honlapon.

.

Kecskés Gyula egykori lakóháza:

Kecskés Gyula egykori lakóháza 2012-ben (Fotó: M. Szilvia)Kecskés Gyula egykori lakóháza 2012-ben (Fotó: Megyaszai Szilvia)

Kecskés-ház 3.Kecskés Gyula egykori lakóháza 2012-ben (Fotó: Megyaszai Szilvia)

***

*

Vers Kecskés Gyuláról

Rácz Endre szerepi költő verse a kiváló tanítóról és helytörténet-kutatóról.

.

Egy csöndes szobában

 

/ Egy képzeletbeli látogatás Kecskés Gyulánál /

 

Egy csöndes szobába hallgatag léptem én,

S felrémlett mind a múlt, kopott, de szép mesén.

Könyvespolc állt elől nagy’ némán, roskatag,

S beszélni vágytak ők, mind e nyűtt oldalak.

 

Az ablak zárva volt… s törékeny félhomály

Járt körül, s lengett ez ódon-szép kisszobán.

Az asztalon lámpa volt, üvege megfakult…

Öregúr olvasott, szinte a könyvbe bújt…

 

Tanár úr – kérdtem így –, mért ül itt csendesen?

Kint vár a nagyvilág, pompázón s lelkesen.

Mennyi szín, mennyi báj vár ott, csak menni kell.

Mért állna tétován, s érné be ennyivel?

 

„Mért mennék? – mondta ő – bolondos csúf beszéd!

Nézz körül, s kutasd e polcoknak rejtekét:

Itt áll a nagyvilág, mind, e szűk polcokon.

Mért mennék bárhová, hegy-, völgyön, s ormokon.

 

Itt vagyok boldog én, e sáros vén rögön:

Képzetem se szállt még távolabb e földön.

Idegen vidékre soha nem is vágytam.

Mi kell a világból, itt van kis szobámban.

 

Talán, ki messze vágy’, nálamnál boldogabb?

Ne hidd, mert láttam én többet, mint oly sokan.

Mért mennék innen el? – nevetve átölel. –

E föld szült… ladányi… s egyszer majd ő föd el…”

 

E csöndes szobában ott állok hallgatag:

Szülőföld, álmaink, e csöndben ott ragadt.

De mind e szürke múlt felém most így kiált:

Mért mennél máshová, e föld itt szép hazád!

 

2017. 06. 29. Szerep

***

*

Festmény Kecskés Gyuláról

Karászi Judit püspökladányi festőművész alkotása, mely a városi könyvtár falán került elhelyezésre 2017-ben. A fotón a festmény annak leleplezésekor látható.

K.Gy.

***

*

Összeállította a Püspökladány Anno honlap gyűjteményéből: 

Megyaszai Szilvia

***

Felhasznált irodalom:

A püspökladányi Rákóczi-harang adományozásának háromszázados évfordulója alkalmából 

Különlenyomat a Debreceni Protestáns Lap 1936. évi 4-5, 7-8. számaiból, írta: Kecskés Gyula

(Városi Nyomda, Debrecen 1936)

-B. Kiss Albert: Püspökladányi pékmester közéleti, családi naplója és krónikája 1920-1990

(Kiadta: a Püspökladányi Polgármesteri Hivatal, 1991.)

Honismeret és Nevelés: Jeles püspökladányi pedagógusok tiszteletére 2001. április 28. – Dorogi Márton, Kecskés Gyula és Rettegi Istvánné emlékezete

(Kiadta: Püspökladány Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Neveléstörténeti Egyesület, 2002.)

Szerkesztők: Bodnár Imréné városi intézményfelelős, Nyirkos Tibor Neveléstörténeti Egyesület elnökségi tagja

-Karacs Ferenc térképkészítő-rézmetsző művész – Tanulmányok

(Kiadta: A Hazafias Népfront Püspökladányi Községi Bizottsága, 1958)

Szerkesztette: Kálinfalvai Béla

-Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben

(Kiadta: Püspökladány Nagyközség Tanácsa, 1974.)

-Ladányi Híradó 1975. évi 2. szám

-Ladányi Híradó 1979. évi 3. szám

Püspökladány Nagyközségi Tanács hivatalos lapja, Főszerkesztő: Matolcsi Lajos

-Ladány TV 2013. 01. 08-i összeállítása

-“Szülőföldem, Püspökladány” című film – MTVA engedélyével

Rendezte: Surányi Lili, Szerkesztette: Major Sándor

(Magyar Televízió, 1972)

-Püspökladányi Hírek 2012. október 30-i száma

-Rácz Endre verse, Karászi Judit festménye, Megyaszai Szilvia fotói

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz