Bartók L: Egy hadfi naplója

Egy igazán különleges könyvet és az abban foglalt élet történetét szeretném ajánlani a Püspökladány Anno honlap olvasóinak figyelmébe. A kötet egyik különlegessége, hogy idén, 2015-ben jelent meg Budapesten, de az alapjául szolgáló kézirat 1963-ban íródott, méghozzá szülővárosunkban, Püspökladányban. Már ez önmagában kivételessé teszi számunkra a kiadványt, de tovább fokozza kivételességét az a tény, hogy a visszaemlékezés tárgyául szolgáló időszak egészen az első világháború idejére vezeti vissza az olvasót.

Nagy izgalommal lapoztam, majd olvastam át ezt a minőségi kivitelben és tartalommal elkészült visszaemlékezést, melyet az egykori kézirat szerzőjének családtagjai, a fővárosban élő unoka és kedves felesége küldött meg számomra, akik egyben a kézirat kiadását is gondozták. A tiszteletpéldányt ezúton is nagy tisztelettel köszönöm, s örömmel mutatom be a honlap olvasóinak.

S hogy miért is különleges számunkra, püspökladányiak számára ez a kicsi kötet? Mert egy több, mint 40 évig Püspökladányban élő, tanító, s ez idő alatt több, mint 20 éven át a püspökladányi polgári iskolát vezető pedagógus, Bartók László visszaemlékezéseit örökíti meg az utókor számára. A napló témája szerzője első világháborús frontélményeinek megörökítése és több, mint 40 évvel későbbi felelevenítése, összefoglalása.

Bartók László (a család fotója)

A kézirat születésének körülményeiről így vall az 1973-ban elhunyt Bartók László, egykori püspökladányi tanár és iskolaigazgató: „Az 1961-62. év telén egyik foglalatosságom az volt, hogy emlékezetből hegedűn eljátszottam néhány általam ismert, köztük első világháborús dalt is. Azután azt gondoltam, hogy le is jegyzem őket. Már a századik körül tartottam, amikor egy kép idéződött fel bennem: a múlt, a 43-47 évvel ezelőtt történtek, a háborús események, katonai élményeim. Arra gondoltam, hogy leírom élményeimet kedvtelésből a magam szórakozására.  Mikor hozzákezdtem, akkor jöttem rá, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, mert a négy és fél évtized és az azóta velünk megtörtént események és viszontagságok, no meg a gyengülő emlékezőtehetség nagyon sok részletet elhomályosított. Probléma volt és részben ma is, az események sorrendje, pontos ideje. A tárggyal való foglakozás során sok minden eszembe jutott és helyére került, de problémáim ma is vannak, ezek azonban nem jelentősek.

Nem kívánok történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni, hiszen azok jórészét emlékezetünk, élményeink, tanulmányaink és olvasmányaink még most is őrzik, de egy-két tényt és eseményt – mintegy keretet adva elbeszélésemnek – meg kell említenem.”

A könyvet olvasva e bevezető gondolatokhoz hozzáfűzhetem, hogy a szerző által emlegetett „problémák” nem mérvadóak, mert visszaemlékezése olvasmányos, logikusan felépített, szövege pedig választékos. Bár a történések és azok lejegyzése között több, mint 40 év telt el, ennek megfelelően nem is várhatunk naplószerű, részletes kronológiát, mégis a személyes emlékek újabb adalékokkal szolgálhatnak a Nagy Háború történelmének megismeréséhez. Nemcsak a világháborús téma iránt érdeklődőknek, de a laikus olvasónak is érdekes olvasmányul szolgálhat e kiadvány, mert a kézirat Cieger András történész jegyzeteivel megfelelő módon kiegészített, így a szükséges történelmi összefüggésekkel keretet alkotva érthető és szerethető. Számomra, mint lokálpatrióta olvasónak az is meghatározó élményem a könyvvel kapcsolatban, hogy az erdélyi Besztercén született, s az ország több pontján élő és dolgozó Bartók László éppen Püspökladányban – több évtizednyi itt-élése alkalmával – nálunk vetette papírra e könyv formában is megjelent személyes visszaemlékezést. Bartók 1971-ig élt e Hajdú-Bihar megyei településen, ezután költözött el Budapestre, s ott élt 1973-ban bekövetkezett haláláig. Életének nagyobb részét településünkön töltötte, mégis keveset tudunk róla, életének ezen meghatározó szakaszáról.

Cieger András – aki a kiadványt szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta – így foglalta össze a kötettel és Bartók Lászlóval kapcsolatos véleményét: „Bő négy évtizeddel az események után írt visszaemlékezését visszafogott hangvétel jellemzi, nem ítélkezni akar, hanem minél pontosabban megörökíteni háborús élményeit. Az eltelt hosszú idő alatt minden bizonnyal sokszor átgondolt (esetleg családi körben elmesélt) katonai epizódok letisztult elbeszéléssé álltak össze, amelyeket érezhetően átsző Bartók László évtizedes történelemtanári tapasztalata is az I. világháború okairól és következményeiről. Ebből fakadóan visszaemlékezésében nem az érzelmeké a főszerep: nem olvashatunk a könyvben bajtársak elvesztéséről, az olaszországi lövészárokharc idegeket próbáló elkeseredett küzdelmeiről, vagy a Nagy Háború egyéb borzalmairól. Sokkal inkább tekinthetünk e könyvre úgy, mint a háború – békésnek is mondható – mindennapjairól készített útirajzra, amelyet a (dél-tiroli, erdélyi stb.) tájleírások és a visszaidézett számos kis történet (…) tesznek igazán élvezetes olvasmánnyá.  Éppen ezért azok számára is tanulságos lehet a mű elolvasása, akiket a hadi események mellett az is érdekel, miként látta egy tanítóból lett közkatona azokat a városokat, tájakat és embereket, akiket a háború folytán megismert. Arra is választ kaphatunk a szerzőtől, miként tudta túlélni úgy a háború hosszú éveit, hogy lényegében nem is használta fegyverét a fronton, legalábbis nem utal ilyen esetre munkájában. Ez ugyanis nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchia kitalált bumfordi katonájának, Svejknek sikerült, hanem Bartók László mellett feltehetően még sokaknak, így például a szintén történelemtanár Németh Józsefnek, Németh László író édesapjának is, aki ezt a tényt saját emlékirataiban fontosnak tartotta megemlíteni.”

*

Bartók László fiatalkorában, a képen a bal oldalon (a család fotója)

*

Bartók László élete:

/Részlet az Előszóból, kiegészítésekkel/

1894-ben az erdélyi Besztercén született, ahol édesapja, Bartók Ignác a helyi polgári fiúiskola mennyiség- és természettan tanára volt 1890 és 1897 között. Apja korai halála miatt óvónő édesanyja egyedül nevelte őt és két testvérét. Gyerekkorában gyakran költözniük kellett attól függően, hogy édesanyja hol kapott állást. Lényegében bejárták az országot: először Újpesten éltek az anyai nagyszülőknél, majd a felvidéki Vágbeszterce következett, ahonnan visszatértek Erdélybe, a Fogaras melletti Oláhújfaluba. Az I. világháború alatt az édesanya már a visszaemlékezésben is emlegetett Szatmár megyei Misztótfaluban dolgozott, Bartók László is ide tért haza a frontról szabadságra. A család rossz anyagi helyzetéből következően a Bartók gyerekek, László és Tibor (öccsük ötéves korában meghalt) többször kerültek árvaházba, amely gondoskodott taníttatásukról is. A fiúk szüleikhez hasonlóan a pedagógusi pályát választották: Bartók Tibor a kiskunfélegyházi tanítóképzőben szerzett elemi népiskolai tanítói oklevelet, László pedig a Stubnyafürdőre költözött elemi tanítóképzőben diplomázott és kapott kántori képesítést 1913-ban.

Tibor már az I. világháború kezdetén bevonult és tartalékos hadnagyi rangot ért el. 1916 augusztusában azonban az oroszokkal folytatott harcok során Bukovinában hősi halált halt. Bartók László ténylegesen csak 1915 végén kezdte meg katonai szolgálatát. Bartók a Besztercén állomásozó császári és királyi 63. gyalogezredbe vonult népfölkelőként. Katonai szolgálatáról ezt írja könyvében: “Érdekessége a dolognak, hogy az arcvonalból kellett a mögöttes országrészbe sorozásra mennem akkor, mikor már régen a fronton voltam, előzetes gyalogsági kiképzés, tisztiiskola után. Ennek az első hallásra meglepő, a katonai bürokratikus ügyintézésre olyannyira jellemző esetnek előzményei vannak. Mint népfelkelőt soroztak be, de népfelkelőből nem lehet tiszt, kérnem kellett tehát az egyéves önkéntesi jog megadását. A kérvény elintézéseképpen hívtak sorozásra.”. Ugyan kétszer is megsérült az olasz fronton, sérülései nem bizonyultak végzetesnek, sőt 1917 augusztusában tartalékos hadnaggyá léptették elő, és lábadozása idejére visszatérhetett Magyarországra. A háború befejezéséig Kolozsvárott teljesített hátországi szolgálatot. Mindeközben megkapta első tanítói kinevezését az erdélyi Berkenyesre, de a hadi helyzet, majd az azt követő politikai változások miatt már nem tudta megkezdeni munkáját.

*

*

A háború után végleg elhagyta szülőföldjét, édesanyjával átköltözött a trianoni Magyarországra. Először a szabadszállási református elemi iskolában tanított, majd 1927-től Solton, egy évvel később pedig Hajdúhadházon lett iskolaigazgató. A sok bolyongást követően pedagógusi pályájának utolsó évtizedeit – a szintén Püspökladányban tanító feleségével, Maksay Máriával – Püspökladányban töltötte: 1930-tól húsz éven át volt az itteni polgári iskola vezetője, majd 1950 és 1957 között beosztott tanára. Bartók Lászlónak két gyermeke született, kisebbik lánya szintén városunkban. Nyugdíjba vonulása után 1962-63-ban vetette papírra katonaemlékeit saját maga és családja számára.

Bartók László több, mint 40 évig élt Püspökladányban (abban a Bajcsy utcai házban, ahol később Rettegi Istvánné Annuska néni lakott), felesége halála után, 1971-ben költözött el családjához Budapestre, ahol 1973-ban bekövetkezett haláláig élt.

*

A könyv utolsó lapja…

***

*

Egy szerencsésen fennmaradt, 1931. évi polgári iskolai értesítőt Bartók László iskolaigazgató adott ki Püspökladányban, bemutatása egy korábbi anyagunkban, illetve a képre kattintva olvasható:

*

Köszönöm Bartók László családjának – Danka Zitának és férjének, Verebi Ákosnak – a megkeresést, a közreműködést, a könyvből felhasznált részletek és családi fotók, dokumentumok közzétételének lehetőségét. Köszönöm, hogy megismerhettük e Püspökladányban évtizedekig élő és dolgozó pedagógus, iskolaigazgató élettörténetét. Szívből kívánom, hogy még sok ilyen különleges, püspökladányi vonatkozású és a „nagyvilágban” is megjelenő, településünk hírnevét öregbítő kiadványt üdvözölhessünk és mutathassunk be a Püspökladány Anno honlapon!

.

Megyaszai Szilvia

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz