Iskolák

 

Érdekes dolog hogy van, akinek teljesen kimarad az életéből a sport és a kötelezően letöltött iskolai testnevelés órán túl úgy éli le az életét, hogy nem érdekli a sport, nem űzi azt. Sokan vannak így. Aztán van az a réteg – én is ide tartozom – akinek az életét végigkíséri valamilyen formában… vagy űzi, vagy szereti, vagy mind a kettő. Életem eddig eltelt időszaka alapján jellemzően a „szereti és nézi” kategóriába sorolnám magamat, de azért volt olyan időszak – és van is – mikor aktívan jelen volt az életemben. Talán kezdeném a legvégén…

Ha egy sportágat kellene kiemelnem és választanom a palettából, az természetesen a kézilabda lenne. Végigkísérte az életemet a szeretete és minden fájdalom ellenére olyan jó kimondani, hogy aktívan játszom és egy kézilabda csapat tagja vagyok. A másik fontos sportélmény, amit mindig is a szívemen viseltem, az egy esemény volt: az olimpia.  1988 Szöul, amióta ki nem hagynám soha, hogy megnézzem a magyar érdekeltségű eseményeket. Imádom a szellemiségét, a küldetését, a hitvallását, és nem utolsósorban magát a sportélményt. De térjünk vissza a múlthoz, nézzük meg, hogy honnan is gyökerezik a sport szeretete…

Úgy gondolom, hogy rengeteg múlik a családon, azon, hogy milyen környezetbe születik bele a gyerek, mi veszi körül, mit lát, milyen impulzusok érik. Én egy sportos családba születtem Püspökladányban… Az első sportág, amivel találkoztam, az a birkózás volt… Mivel Apukám (Zagyva Lajos) kisgyermek koromban még javában szakosztályvezetőként tevékenykedett Püspökladányban, így rengeteg időt töltöttem birkózószőnyegen. Nálunk esténként esti mese helyett fekvőtámasz volt a program… Talán az mentett meg attól, hogy birkózó váljon belőlem, hogy megszületett öcsém, aki átvette Tőlem a stafétabotot.

Általános iskolai éveimet is végigkísérte a sport szeretete, ami lehetőség adódott abban az időben Püspökladányban,  abba belekóstoltam. Ilyen volt pl. az asztalitenisz… Nem tudom, hogyan  keveredtem  Sárosi Karcsi bácsi kis csapatához, és azt sem, hogy hányadikos lehettem, de jártam pingpongozni is, az akkori Zója iskola tornatermébe. Ha jól emlékszem, péntekenként volt az edzés és bár nem tartoztam a legjobbak közé, egyszer mégis sikerült egy megyei csapatbajnokságra is eljutnom, úgy rémlik, mintha érmet is nyertünk volna. Otthon pedig asztal híján a mama szobájában lévő kihajtós nagy asztalon gyakoroltunk.

Hárompróba, négypróba, ötpróba, mezei futóverseny… Helyszín: a városi sportpálya. Mindig vittek az iskolából, pedig nem szerettem igazán, legalábbis a futás részét. A kislabda dobással, távolugrással és súlylökéssel semmi bajom nem volt, na de a többi… a rengeteg futás. Soha nem felejtem el az összecsapós indítóbot hangját, ahogy várta az ember, hogy mikor is fog csattani… Bene Gyula bácsit tudom felhozni példaként, aki volt, hogy a végtelenségig is kivárt, vagy pedig azonnal indított. Emlékeim szerint a Petőfisek vitték a prímet, nagyon sok jó futó volt közöttük…

És akkor vissza a kézilabdához. Nagy múltja volt a sportágnak a városban, minden iskolának volt csapata, jó csapata, fiú, lány egyaránt… Házibajnokságok, városi bajnokságok, nagy csaták a Petri-telepieknek a Petőfisekkel, Zójásokkal… bitumenpálya, sérülések, sportcsarnok, különböző versenyek… A testnevelést oktató pedagógusok nagyon sok gyerekkel ismertették meg az alapokat, szerettették meg a kézilabdát, és úgy látom, hogy többedmagammal maradtunk e sport szerelmesei azóta is.

Fontos dolognak tartom a test edzését és talán e mozgásszegény világban még nagyobb hangsúlyt kellene kapnia annak, hogy minél több gyerek sportoljon. Úgy gondolom, hogy a legjobb hely, a kiindulópont erre: az iskola, így volt ez gyermekkoromban is. A sport nagyon sok mindenre megtanított, rengeteg élményt adott és bár áldozatokkal is járt – nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is – mégis, ha egy sportolót a dobogó legfelső fokán láthattunk és hallhattuk a magyar himnuszt, az első, ami eszünkbe juthatott, az a büszkeség volt. Az, hogy büszkék lehettünk arra, aki dicsőséget hozott az országnak, a városnak, büszkék lehettünk a sportolóra, aki származhat akár szűk pátriárkánkból is, hisz a hősök köztünk járnak.

 

Zagyva Ági

 

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

„A jelen a múltnak szülötte,

és méhében hordja a jövőt.”

 

 

A hajdani iskolák dicsérete

 

Hol vannak azok az iskolák, ahová dédanyáink és dédapáink jártak? Hol és mit tanultak a hajdani gyerekek Magyarországon és Püspökladányban?

Magyarországon az első iskolák egyházi iskolák voltak. Már Szent István királyunk uralkodása idején megszervezték a székesegyházi, kolostori és plébániai iskolákat. A plébániai iskolák voltak a későbbi népiskolák előhírnökei. Ezek osztatlan iskolák voltak, ami azt jelentette, hogy valamennyi korosztály együtt tanult és egy pap foglalkozott velük. Itt első lépésben énekelni és imádkozni tanították a gyerekeket, majd írni, olvasni, végül a számolási alapismeretek elsajátítása következett.

1560-ban a nagyszombati zsinat elrendelte, hogy minden plébánia köteles világi tanítót is alkalmazni. A reformáció és ellenreformáció fellendítette az egyházi iskolák szervezését, mert minden egyház fontosnak tartotta, hogy hívei tudjanak írni, olvasni, hogy megismerjék és olvassák a bibliai tanításokat. Gondot fordítottak az ifjúság nevelésére és a híveik megtartására, új hívek szerzésére. Az újkor hajnalán sokan felismerték a tömegoktatás szükségességét, az általános oktatástól várták az emberiség átformálását. A Sárospatakon tanító kiváló cseh pedagógus Comenius Ámos János (1592-1670), mint kiváló pedagógus az oktatást is korszerűsíteni akarta. Ő dolgozta ki először az osztály és tanóra új rendszerét, de jóval később került bevezetésre. Apáczai Csere János is a művelődésben kereste a nemzeti felemelkedés alapját.

Az állam csak Mária Terézia császárnő idejében tűzte napirendre az iskolák kérdését. 1776-ban kiadott rendelete 8 tankerületre osztotta az országot. A tankerületi főigazgató mellett tanfelügyelő (inspektor) is dolgozott, akinek az alsó fokú iskolák és a tanítóképzés ügyeinek intézése volt a fő feladata. A Ratio Educationis (1777) volt az első olyan királyi rendelet, amely átfogóan szabályozta a magyarországi közoktatást. Szétválasztotta egymástól az alsó, a közép, és a felsőfokú oktatást. Az iskolák azonban ezután is mind alsó-, mind középfokon az egyházak fenntartásában működtek. A közoktatásban az igazi fellendülést a báró Eötvös József közoktatási miniszter által kidolgozott XXXVIII. sz. törvénycikk jelentette. A törvény előírta a 6-12 évesek számára az általános, a 12-15 évesek számára az ismétlő iskolai tankötelezettséget. Az ismétlő iskolában télen 7, nyáron 4 óra volt hetenként a tanítási idő. Előírta, hogy egy osztályban 80 tanulónál több gyermek nem oktatható.

A haladás következő állomását Klebelsberg Kuno (1922-1931) miniszter intézkedései jelentették. Ő elsősorban a népoktatást akarta fejleszteni. Erre annál is inkább szükség volt, mert az első világháború után 241 olyan község volt hazánkban, amelyben nem működött iskola. Az egytanítós iskola mellé kettő hold katasztrális hold földet is juttattak a tanítónak. Ezekkel az intézkedésekkel próbálták a tanyasi lakosság műveltségi színvonalát emelni. A magyar tanyavilág – elsősorban az Alföldön – a XVIII. század végétől alakult ki.

Az első iskolákat tanyasi lakóházakban alakították ki. Ezek mestergerendás, szűk ablakú, földes padlójú, istállószerű épületek voltak. A nagyobb szobában folyt a tanítás, a kisebb szobában lakott a tanító és családja.

A tanító már ekkor is a nemzet napszámosa volt, a közösség szolgálói közül rangsorban az utolsó. Ha tudásával, erkölcsi tartásával tekintélyt vívott ki magának, akkor megbecsülték, tisztelték és a tanítványok hálával emlékeztek meg róluk.

Református elemi népiskolák Püspökladányban

 A református egyház már megalakulását követően fontos feladatának tekintette az iskolák építését és azok színvonalas működtetését. Az első református iskola megalapításáról nem volt adat az egyház irattárában, de már a XVI-XVII. században találtak a működésére utaló feljegyzéseket. Ezekből megállapítható, hogy a rektorokat, tanítókat a Debreceni Református Kollégium volt növendékei közül választották. Határozott időre bízták meg őket, a javadalmazásukat a tandíjakból fedezték. Az elemi iskolák épülete az egyházak tulajdonában volt és abban annyi volt a tanterem, ahány tanító tanított az iskolában. Kezdetben a tanév Szent Mihály napjától Szent György napjáig tartott, csak 1942-ben tértek át a szeptember 1-jei tanévkezdésre.

A Petri-telepi református elemi népiskola

 A továbbiakban ennek az iskolának az életét szeretném bemutatni, mivel hozzá érzelmileg még mindig kötődöm. Itt tanultak szüleim, Pánti Sándor és Nagy Piroska, később itt tanultam én, a testvéreim, unokatestvéreim és számos rokonom.

Az egykori Göre-telepen a református egyház az 1920-as évek második felében építette első két-tantermes elemi iskoláját, majd 1931-ben újabb két-tantermes iskolát építettek. Ugyanebben az időben a római katolikus egyház is épített egy egy-tantermes iskolát, melyet később még egy tanteremmel kibővített. Dr. Petri Pál, a vallás és közoktatási államtitkár, a község országgyűlési képviselője sok segítséget nyújtott a két felekezeti iskola felépítésében, melyet a község lakosai azzal köszöntek meg neki, hogy a Göre-telep később az ő nevét vette fel.

A telep lakóinak, és a gyermekeinek száma úgy megnövekedett, hogy az iskolában délelőtt és délután is volt tanítás. Egy osztályban egy tanító tanított. Néhány tantárgyat megemlítek a tantárgyak közül. Így vallástan, nyelvtan, írás, számtan, mértan, rajz, ének, kézimunka, rajz, torna. Az órákon palatáblára, palavesszővel írtak. Tankönyv kevés volt, de azt sem tudta minden szülő megvenni, mivel nagy volt a szegénység, de kölcsönadták egymásnak, vagy iskolában írták meg a gyerekek a házi feladatot. A tanítók ismerték a szülők körülményeit és elnézőek voltak, minden segítséget megadtak a kis tanítványoknak. A szüleim Dorogi Márton és Buzogány Dénes tanító Urakat még idős korukban is szeretettel emlegették.

Az osztályzás fordítottja volt a mainak, az ötös jegy volt az elégtelen, az egyes a kitűnő. A gyerekeket a padokban tanulmányi eredményük alapján ültették, az első sorokban mindig a jó tanulók ültek. A gyerekek zöme tavasztól késő őszig mezítláb járt, mert nem tellett lábbelire, télen nem mindenki jutott el az iskolába, mert nem volt cipője, vagy felváltva viselték a kapcával bélelt csizmát. Tavasszal és kora ősszel meg azért nem tudtak sokan rendszeresen iskolába járni, mert a nagyobb gyerekek vigyáztak kisebb testvéreikre, etették a háziállatokat, míg a szülők a határban dolgoztak. A nagy létszámú osztályokban fegyelmezésre is szükség volt. A rosszalkodó fiúk nádpálcával fenekest kaptak, a lányok pedig körmöst. A tanítók megkövetelték a diákoktól, hogy tiszteljék a szüleiket és a felnőtteket, az utcán közlekedéskor előre kellett köszönniük.

Mindezektől eltekintve az iskolai élet vidám volt és mozgalmas. Téli reggeleken a szülők meleg málét adtak a kisiskolás gyermekük kezébe, hogy kezüket és oldalukat melegítse, míg az osztályba beértek. Sokat ismételték ezt a kis versikét: „Iskoláré fáré, Kell egy darab málé?”. Még én is ismertem ezt a mondókát. Akkoriban a szünetek hosszabbak voltak, negyedóráig tartottak, fertálynak is nevezték a tanulók. Szünetekben, különösen, ha jó volt az idő, hangos volt az iskola udvara. A gyerekek annyi fajta játékot tudtak, hogy soha nem sétálgattak unatkozva.

Külön játékuk volt a kislányoknak és a kisfiúknak, de együtt is játszottak. A lányok szívesen játszottak labdajátékokat, a falhoz és a földre pattintották a labdát, közben énekelték: „Egyelőre, kétkettőre, három hatra, hat kilencre… stb”. Ugrálóköteleztek, ickáztak, vagy sergőset játszottak. Fontos volt számukra, hogy levezessék az órák feszültségét. A fiúk katonásdik játszottak fakarddal, vagy „Adj király katonát!”, vagy gomboztak és golyóztak, mint a Pál utcai fiúk, és ha az idő megfelelő volt, pukkantóztak. Tavaszi esőzések idején a tócsákból kiemeltek egy marék sarat, jól összegyúrták, a közepére mélyedést nyomtak, és utána földhöz vágták. Akkorát pukkant, hogy csak na! Visítoztak is a lányok! A tanítók gyakran tartottak foglalkozásokat a szabadban, elvitték az osztályt sétálni, vagy az udvar elkerített részében veteményes kertet gondoztak, megfigyelték a növények fejlődését.

A református elemi iskolát 1948-ban államosították. Első igazgatója Nagy István volt, aki még akkor is vezette az iskolát, mikor én beiratkoztam. Kiváló pedagógus volt és emberséges, de ezt írhatom a többi tanárnőmről, tanáromról is. Név szerint is megemlékezem róluk. Az igazgatóhelyettes Papp Imre volt, tanáraim neve: Buka Barnáné, Bene Gyula, Dr. Füsti Molnár László, I. Kovács Zoltán, II. Kovács Zoltán, Körmendi Kálmán, Kecskés Lenke és Löki József. Osztályfőnökömnek, II. Kovács Zoltánnak sokat köszönhetek, aki irodalmat tanított, észrevette, hogy jól fogalmazok és továbbtanulásra biztatott. Ő győzte meg szüleimet, hogy érdemes taníttatniuk. Dr. Füsti Molnár László Tanár Úr a nyelveket szerettette meg velem.

Buka Barnabásnénak, aki később az iskola igazgatója lett, egész életemben hálás leszek, mert édesanyámat meggyőzte, hogy szerezzen saját jogon nyugdíjat és hivatalsegédként alkalmazta, innen is ment nyugdíjba. Hálás volt ezért a lehetőségért, ifjúkorában nem tanulhatott, nehezen talált volna munkát, ráadásul a házunk közelében és nyugdíja megkönnyítette öreg napjaikat. Munkáját a későbbi igazgatók is megbecsülték. Ő meszelte nyaranként a tantermeket, folyosókat, mosta az ablakokat, festette az ajtókat. Nehéz munka volt ez akkoriban, az egészsége is ráment. Amikor a diákok szeptemberben beültek a tiszta, jó illatú tantermekbe, talán jobb lett a hangulatuk és az iskolát valóban második otthonuknak érezték ilyenkor. Sokat tudnék még mesélni a kedves első iskolámról, amely útnak indított, a trafikról, ahol a nagynéném volt a trafikos, de most elsősorban a távoli utat akartam bemutatni, hogy a mai iskolások is lássák, honnan indultunk.

Budapest, 2014.december 6.

 

Dr. Pánti Irén

 

Felhasznált irodalom:

Dr. Páldí János: Egy pedagóguspálya terméséből

B. Kiss Albert: Püspökladányi pékmester közéleti, családi naplója és krónikája

***

A hozzászólások megtekintéséhez kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban!

*** Tovább a friss hozzászólásokhoz

 „Ne csüggedj!

Hiszen ifjú vagy!

Minden elérhető

Ha van benned bátorság, remény,

És szeretni erő.”

(Goethe)

*

Újra itt volt a nagy csapat…

.

Itt vagyunk hát újra! Mosolyogva nézem a gyülekező, közel ötven éves lányokat és fiúkat és örvendezik a lelkem. Néhány finom ráncocskától, pici, szinte már kötelező súlyfeleslegtől eltekintve nincs szembetűnő változás, mindenki derűs, felismerhető és ugyanolyan várakozással és kíváncsisággal teli, mint jómagam. Öt év telt el a legutóbbi találkozásunk, és harminc az érettségi vizsga óta. 1980-84 között egy csapat voltunk a Karacsban, összetartó, szoros közösség, amit mi sem bizonyít jobban, mint a tény, hogy a 31 fős létszámból mindössze öt igazolt hiányzó van.

Mi voltunk a IV/a. osztály. Osztályfőnökünk Dr. Szerdi János tanár úr, akinek gyakran főhetett és főtt is a feje kisebb-nagyobb csínytevéseink miatt.  Mert – bár kiváló képességű csapatot kapott – ritkán hagytunk ki lehetőséget a kilengésekre.  A tanulás mellett mindig maradt kapacitásunk letérni a kijelölt útról, egy-egy kamaszos lázadásra gyakran találtunk időt és energiát. A rendkívül szigorú házirend szabályai örökös zúgolódásra késztettek minket. Akkoriban tilos volt a smink, a hajfestés és a divatos öltözködésre törekvők képviselőit is eltakarta az iskolaköpeny egyhangú kéksége. Mindenhol és mindenkor tilos volt a dohányzás, az alkohol és discoba sem járhatott senki, hisz este 8 után csak szülői felügyelettel tartózkodhattunk az utcán. Talán mondanom sem kell, hogy betarthatatlannak éreztük a fegyelmezésnek eme fokát. Felvérteztük magunkat a serdülőkor csökönyösségével és rendszeresen áthágtuk az előírásokat.  Nagy létszámú osztály voltunk, sok-sok humoros, nagy igazságérzettel megerősített egyéniséggel.  Valódi, összetartó közösség volt a miénk, ha baj volt, összezártunk, ha örömködésre volt okunk, együtt nevettünk. Szerdi tanár úr legjobb tudása szerint terelgetett minket a megfelelő útra, s hosszú távon nem is feledtük el intelmeit, hisz bátran mondhatom, mindannyian egyenes gerincű, életképes emberekké lettünk. Most megkövetnénk mindenért, de erre már csak az a csokor virág volt hivatott, amit a gimnázium aulájában, az emléktáblája előtt helyeztünk el….

S ott, a régi-új gimnázium falai között újraéltem azokat a feledhetetlen éveket. A szünetekben  folyosón zsibongó, iskolaköpenyes diáksereg látványa beleégett a retinámba, s a büfé előtt hömpölygő tömeg is megjelenik lelki szemeim előtt. Szinte érzem a kréta, a szivacs, a tankönyvek illatát.  Tanárainkat látom a katedra mögött, amint igyekeznek hasznos tudással megtölteni szertelen kis kobakunkat. Szerdi János tanár úr az osztályfőnöki teendőin túl a matematika és a fizika – számomra érthetetlen – világába próbált minket bevezetni. Igazán nem az ő szakmai tudásán és lelkesedésén múlt, hogy a mai napig a szanszkrit nyelvvel egyenértékűnek érzem ezeket a tudományokat. Szerdi Jánosné és Szujer Istvánné a német, Kovács Imre tanár úr a francia, míg Tordai Jánosné és Ludmányné Vajay Sarolta tanárnő az orosz nyelv tanítását tűzte ki célul, sok álmatlan éjszakát szerezve azoknak a kevésbé szerencséseknek, akik a nyelvérzék osztogatásánál egészen a sor végén álltak. Löki József tanár úr kémiát oktatott, Daróczi Imréné és Kremniczky Beáta tanárnő a biológia iránti érdeklődésünket igyekezett felkelteni.

Szabó Zoltánné  kiváló történelemtanárunk volt, szinte hallom az óra kezdetét jelző mondatát, mely a nem készülők rémálma volt: „Mindenki elővesz egy kis papírlapot…” Eme faipari végtermék ugyanis egy  nem óhajtott röpdolgozat elengedhetetlen kellékéül szolgált.  Bodnár Sándorné a magyar nyelv és irodalom tantárgy keretében ismertetett meg bennünket a nyelvtan buktatóival, valamint a magyar és a világirodalom gyöngyszemeivel.

Bodnár Sándor tanár úr órái legendásan jó hangulatúak, ugyanakkor rendkívül hatékonyak voltak. A kiváló humorérzékű pedagógus dolgozatírás közben úgy pattant fel a székéből és futott a terem végébe, hogy a gyanútlan puskázók is csak nevetni tudtak csúfos lebukásukon, nem beszélve a szorgalmas többségről. Mindemellett szakmailag is utolérhetetlen érdemekkel rendelkezett, aki az ő diákja volt, az bizony a mai napig tudja, hogy Malaysia fővárosa Kuala Lumpur.

Testnevelőnk Szilágyi József, énektanárunk Ludmány Géza, rajzoktatónk Répási Róza órái is emlékezetesek maradtak. Kardos István tanár úr fakultáció keretében műszaki rajzot tanított néhányunknak, Pók István tanár úr pedig a Bevezetés a filozófiába tantárgyat hozta emberi ésszel felfogható közelségbe.

A kötelező oktatáson túl azonban életre szóló élményeket is adtak a gimnáziumi évek. A paprikacsumázás az őszi munkán, a kukoricacímerezés és szőlőkacsolás az építőtáborokban, a színházlátogatások, ahol a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” darabot még az eredeti szereposztásban láthattuk, a pécsi, szegedi osztálykirándulás, mind-mind összekapcsolódnak a matekdolgozatokkal, a felelésekkel, az órák előtti izgalmakkal. A középiskolában töltött esztendők mindenki számára meghatározó erővel bírnak, hiszen itt csiszolódik nagykorúvá az emberpalánták hada. Bizonyára sokan érzik úgy, hogy ők is jó osztályba jártak. A bölcsek úgy vélik, az idő megcsinosítja az emlékeket. Én azonban tudom, hogy mi egészen kivételes fiatalokból álltunk össze, ahol senki nem törtetett csak magáért, ahol a „rosszaságra” csábítók sorába az eminensek is vonakodás nélkül beálltak. A bajban nem voltak árulkodók, az örömben nem voltak ünneprontók.

S most, harminc év elteltével, már a vacsoránk színhelyén nézem a számomra oly kedves, emlékeket idéző arcokat, érdeklődéssel hallgatom életük történéseit s valami végtelen nyugalom száll meg. Nem, nem volt véletlen, hogy minket sodort egymás mellé az akkori oktatási rendszer. Nem volt hiábavaló, nem volt céltalan és egyetlen perce sem volt értelem nélküli. Az érettségi vizsga után elindultunk  a szélrózsa minden irányába, hogy  beteljesítsük az álmainkat, hogy megtegyük amiről úgy gondoltuk, hogy arra vagyunk hivatottak. Harcos hétköznapok, vidám korszakok állnak mögöttünk, s még előttünk is. De mindannyian élünk, talpon maradtunk, nem adtuk fel, bármit mértek ránk az évek. Karrier, család, gyönyörű, okos gyermekek, fájdalmas elengedések és újrakezdések jelzik utunkat. S most itt vagyunk újra együtt, s a szakemberek, anyák, apák, feleségek, férjek, erre a néhány órára újra diákokká lettek. Ott folytattuk a beszélgetést, ahol legutóbb a mondat végére vesszőt tettünk a pont helyett. Már csendesebben szemlélődünk s nem háborgunk tengermódra, jelentősége van a kimondott és ki nem mondott szavaknak is. Ezen a délutánon-estén könnyeket törölgettünk és a nevetésünktől visszhangzott a terem. Mert – s ez a legszebb felismerése ennek a találkozónak – ennyi esztendő múltán sem szűntünk meg egymást szeretni.

 


IV/a. osztály (1980-1984):

Osztályfőnök: Dr. Szerdi János

Ábel László Zsolt, Arnóth Ágota, Bagoly Katalin, Baranyi Ildikó, Bellai Gabriella, Bene Edit, Bodrogi Borbála Ágnes, Fekete Anikó, Gál András, Girdán Éva, Győri Andrea, Keserű Sándor, Kiss Angéla, Koczor Zsuzsa, Kovács Csilla, Kóti Irén, Látkóczki Imre, Marincsák Ibolya, Máté Lajos, Mile Erika, Nagy Anikó, Nagy Marianna, Nemes Balázs, Rácz Katalin, Skoumal Mónika, Szeszák Judit, Szuromi Andrea, Tóth Katalin, Vass Anita, Vadász Ferenc Attila, Zalasch Mónika

*

Győri Andrea

(Fotók: Keserű Sándor, Dr. Nemes Balázs)

***

A hozzászólások megtekintéséhez kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban!

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

***

– Óvónőképző (Állami Óvónőképző Intézet)
A település első középiskolája. Az 1951-52. tanévben nyílt meg a Hősök tere 2. sz. alatti ált. iskola 3 helyiségében. Két tantermében az ország különböző területéről érkezett 78 tanuló tanult. Az esti órákon felnőtt dolgozók szerezték meg az óvónői képesítést. 1954-től fokozatosan szűnt meg, áttelepítették Hajdúböszörménybe. Az 1955/56. tanév végén szűnt meg, átadta helyét a gimnáziumnak. Igazgatója Kálinfalvai Béla volt.

– Karacs Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola
Előbb a Hősök tere 2. sz. alatti iskolában, 1963. szeptemberétől a Bajcsy u. 8. sz. alatti, 1962-63-ban az e célra emelt kétemeletes épületben működött. A fokozatosan megszűnő Óvónőképzővel párhuzamosan történt a fejlesztése. Az első osztályok 1954/55. tanévben indultak, az első érettségi vizsga 1957/58. tanév végén volt. A Karacs Ferenc nevének felvétele 1959. június 21-én megtartott névadó ünnepélyen és Karacs Ferenc szobrának leleplezésével egyidőben történt.

– Községi ipartanonc-iskola
1922-ben szervezték meg és 1924. márciusában nyílt meg bérelt helyiségben, a ref. elemi iskola tantermeiben. Az 1940-es évek végéig működött, akkor Biharnagybajomba helyezték át, ahova az akkori járás ipari tanulói jártak. Az 1950-es évek legelején helyi ipari-tanuló iskolává szervezték és visszakerült Püspökladányba, ami akkor az általános fiúiskolában kapott helyet.

– 123. számú Ipari Szakmunkásképző Iskola (régebbi neve: Munkaügyi Minisztérium 123. sz. Helyiipari Iskolája)
A Bajcsy u. 10. alatt. 1952-től a Petőfi S. Ált. Iskola helyiségeiben működött, a megszűnt községi iparostanonc-iskola utódaként. Ezen, az újabb nevén 1969. október 1. óta működik az új épületében.

(Forrás: Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben, 1974.)

***

Ahogy mi emlékszünk:

– “A zrínyi utcai óvoda ennek a óvónőképzőnek volt a minta óvodája. Egy udvaron is volt, csak másik utcára nézett. De a jog utód a Petőfi iskola a tablók is ott vannak elhelyezve.” (Cs. József) 

– “Itt tanult anyukám is. Az osztályfőnöke Bodnár Sándor tanár úr volt.” (O-né B. Gabriella)

– “Azokon a tuja fákon (gimnázium előtt) füles baglyok ültek. Mindig megnéztük a fiaimmal ezeket a szép és érdekes madarakat.” (Cs. Gabriella)

Tovább a friss hozzászólásokhoz

***

Református iskolák

Szervezése idejéről nincs pontos információ. Egy 1592-es ref. egyházkerületi (legrégebbi) jegyzőkönyvben maradt feljegyzés egy püspökladányi lelkészről, majd 1742-ből származó feljegyzés szerint a református iskolának már leány osztálya és lányok tanítója is volt, megelőzve ezzel a környéken nála nagyobb egyházközségeket is.

– Tanulóház
A ref. egyház egyik iskolaépületének 18. sz. végi neve, épült 1766-ban. A Hold u. 1. és 3. sz. alatti iskolaépületek telkén állt valahol, közel a parókiális pincéhez. Majd 1802-1881 közt állt egy fiúiskola a Hold u. 1-3. telkeken. 1817-ben új iskola épült a bodai leányok iskolája helyett. Érdekesség, hogy 1881-től kezdődött a tanév a korábbi április helyett szeptember 1-től, a presbitérium döntése értelmében.

 – Ary-iskola (Ref. elemi népiskola, Papp Kálmán-féle iskola)
A régi Hold u. 1. alatti iskolaépület, melyet először Ary Gyula (1872-1939) ref. tanító több évtizedes ottlakása és tanítása után Ary-iskolának neveztek. A ma is álló, régi Hold. u. 1. alatti ref. elemi népiskola, vagy fiúiskola alapjait 1881-ben rakták le, melyet később Papp Kálmán tanárról (1894-1969) ottlakása és tanítása után Papp Kálmán-féle iskolának neveztek.

– Belső leányiskola (Központi leányiskola, vagy Nyugati leányiskola)
A régi Hold u. 3. alatti telken állt, a ref. egyház iskolája volt. Építési ideje ismeretlen, fennmaradt iratok szerint 1872-ben már állt, majd 1894-ben lebontották rossz állapota miatt. Helyére építették a Szabó Elek-féle iskolát, mely 1894 és 1938 közt állt, ezt az iskola mellett lévő kettős „halálkanyar” megszüntetése miatt bontották le. Nevét a felépültétől haláláig benne lakó Szabó Elek (1869-1915) ref. tanítóról kapta.
Ennek a helyére épült a régi Hold u. 3. sz. telken – de beljebb – a mai iskolaépület. Ezt az iskolát sokáig Lakatos-féle iskolának is nevezték a benne több évtizeden át oktató Lakatos Benjámin tanító (1904-1965) neve után.

– Nagylányiskola
A Nagylányiskola már az Iskolaköz 1. alatti volt ref. népiskola épületének később használatos neve. 1901-ig ezen a telken a községi jegyzői lakás állt, 1901-ben felépült egy 5 tantermes ref. iskola, 1902-ben megkezdődött a tanítás (ezzel egyidőben szűnt meg a bodói külső iskolában a tanítás). A Nap utca felőli sarkot, a nagy tantermet 1904-ben építették az épülethez, így épült ki 1905-re a mai utcafront. Neve onnan származik, hogy közel 60 évig csak lányosztályok voltak benne. A Nap utca felőli 2 tantermet 1910-ben létesítették, ide már fiúosztályok is kerültek. Ennek a két tanteremnek a létesítését Kiss Ferenc lelkész eszközölte ki, aki előtte 120 „lelenc” gyermek iskolába-fogadását vállalta.

– Virág-iskola
A régi Hold. u. 4. sz. alatti eredetileg 2 tantermes ált. iskola, melynek telkén állt 1909-ig Virágh Ferenc szűrszabómester háza. Az iskola 1909-10-ben épült, 1911-ben kezdődött benne a tanítás.

– Csenki-iskola (Darányi-iskola)
A Csenki u. 20. sz. alatt. 1911-ben épült. 1911-től 1945-ig, nyugdíjba vonulásáig tanított és lakott benne Csenki Imre tanító. Eredetileg Darányi-iskolának nevezték el, Darányi Ignác földművelésügyi miniszter azon intézkedése után, hogy a pl-i ref. egyháznak területet adományozott a Darányi-telepen, iskolaépítés céljára.

– Petri-telepi iskola
Az 1920-as évek közepén épült a két-tantermes Petri-telepi iskola, 1931-ben újabb két tantermes (+tanítólakásos) iskola épült a Petri-telepen.

(Forrás: Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben, 1974.)

***

Ahogy mi emlékszünk:

– “Amikor alsó tagozatosként ide jártam, az osztályteremben a hajópadló olajos padló volt. Egy fekete v. barna színű olajjal itatták át a padlót, hogy ne poroljon. A pedellus seprűvel takarított, és szünetben rakta a vaskályhában a tüzet! De nem csak itt volt olajos padló, hanem más iskolákban is, és hivatali helyiségekben, irodákban is. Felső tagozat a “polgári iskolában” volt, ott már parkettások a tantermek.” (K. S-né Juli) 

– “Igen még a hatvanas években is olajos padló volt, és kiskájhával fűtöttek. Ha reggel még olyan hideg volt a tanár megengedte, hogy kabátba maradjunk. Még sincs rossz emlékem ezekről az időkről, legfeljebb az, ha kaptunk a toltartó fedélell egy körmöst az azért fájt.” (Cs. József)

– “Még 1973.ban biztosan olajos padló volt a Nagylányiskolában!  Aztán amikor felépült az új épület, linóleumot tettek a termekbe.” (O-né N. Erna)

Tovább a friss hozzászólásokhoz

***

Római katolikus iskolák

Ladány első római katolikus iskolája a mai Hősök tere 2. sz. alatti telken épült, így ez a telek 1780-as évek közepétől iskolai célt szolgált.

–  Szent Imre iskola
1930-31-ben a Hősök tere 2. sz. alatti telken új iskola épült, melyet a homlokzatán elhelyezett Szent Imre herceg szobra után Szent Imre-iskolának (ez a későbbi kollégium) neveztek el.
Egyházi feljegyzések nem maradtak az építés körülményeiről. Államosításkor a Leányiskola kapta, majd 1951-től az Óvónőképzőé lett, 1956-tól a gimnáziumé. Miután a gimnázium új épülete elkészült, ez az épület diákotthon lett. Az 1960-as évek elején megnyújtották az épületet a szomszéd telek felhasználásával és összeépítették a községi tanácsházzal.
A diákotthon udvarán lévő régi épület egyik fele az 1840-es évek közepén, másik fele az 1880-as évek legelején épült, ez korábban iskola és tanítói lakás volt, majd 1932-től római katolikus kultúrházzá alakították. Államostíás után először az óvónőképző, majd a gimnázium tornaterme lett.

–  Géczi-féle iskola
A Rákóczi u. 4. alatti volt római katolikus iskola, melyet a közel 40 éven át benne lakó és tanító Géczi Alajos (1860-1943) római. Kat. Tanítóról neveztek el. Ez az épület adott helyett később a bölcsődének.

– Zárda (Isteni Megváltó Leányai soproni szerzetes rend püspökladányi fiókháza)
Haladás u. 2. sz. alatt. A Római Katolikus Egyházközség tanácsa elhatározta, hogy a hitélet elmélyítése, főleg a leányok erőteljesebb vallásos nevelése érdekében a tanítói állásokat szerzetesrendi tanítónőkkel tülti be, és lakásuk céljára zárdát emel. Mivel a Szent Imre iskola építése kimerítette az egyház kasszáját, ezért a darányi-telepi róm.kat iskola tanítói lakását alakítatta át zárda céljára 1932-ben.1940-ig már 6 szerzetesrendi tanítónő tanított.
Először kibővítették az épületet, majd 1942-ben egy kápolna is épült. Államosítás után a nővérek nem fogadták el az állami tanítói állást és így a zárda, mint római katolikus iskola 1950-ben megszűnt.

– Zrínyi utcai iskola
A katolikus olvasókör utca felőli helyiségében egy tantermet létesített a fiúiskola szülői munkaközössége, melyben az 50-es évek elejétől tanítottak.

(Forrás: Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben, 1974.)

***


Tovább a friss hozzászólásokhoz

***

Polgári iskola

(Államilag segélyezett Községi Polgári Fiúiskola, majd Magyar Királyi Dr. Petri Pál Állami
Polgári Fiú- és Leányiskola)

1912. szeptember 1-én indult 2 osztállyal, akkor még a Bocskai u. 8. sz. alatt, bérelt épületben. Tanteremhiány miatt 1914-ben a Zrínyi u. 15. alá költözött. 1916. szept. 1-én az iskola átköltözött az e célra átalakított régi Ságvári u. 3. alá (később szoc. otthon épületébe), ebben az évben lett mind a négy osztálya nyilvános.

1926-28 között épült fel a kétemeletes iskola a Petőfi u. 9. sz. alatti telken, mely terület addig víz alatt álló nádas terület volt.
Itt 1928. szeptember 1-én indult meg a tanítás, az iskola neve ekkortól Magyar Királyi Dr. Petri Pál Állami Polgári Fiú- és Leányiskola lett, mely nevet Petri Pál kerületi országgyűlési képviselő, államtitkár után kapta, aki az iskolaépítést szorgalmazta.

1945-től a nép- és polgári iskolákat általános iskolákká szervezték át, az 1947/48. tanév végén szűnt meg az utolsó polgári iskolai osztály. Az épületben a fiú- és leány általános iskola felső osztályai kaptak helyet, 1964. szeptemberétől a Petőfi Sándor Általános Iskoláé lett az épület.

(Forrás: Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben, 1974.)

***

Ahogy mi emlékszünk:

– “A polgári iskola előtt volt egy állandóan folyó kút, de azért nem nagyon szerettük, mert annak langyos volt a vize. Egyébként a polgári iskolába járó fiúk és lányok az iskola udvarában lévő kútból ittak.. Egy kútkáva tetjén rács volt, fölötte volt a vízcsap és leginkább a tenyerünkből ittuk a vizet.” (K. S-né Júlia)

Tovább a friss hozzászólásokhoz

***

Általános Iskolák:

1945/46-tól az alábbi általános iskolák alakultak a korábbi iskolákból (kormányrendelet alapján):

– Állami Általános Iskola, a korábbi polgári fiú- és lányiskola épületében.
– Református Általános Iskola, a korábbi református népiskolából
– Római Katolikus Általános iskola, a korábbi római katolikus népiskolából.

1948-tól az alábbi iskolák alakultak:

– Állami Általános Fiúiskola
– Állami Általános Leányiskola
– Petri-telepi Állami Általános Iskola (a ref. és a kat. ált. iskolából)

1964/65-től:

– Petőfi Sándor Általános Iskola (a volt fiúiskolából) részei: Petőfi u. 9. alatti épület, Csenki I. u. 20. alatti épület, Zrínyi u. 14. alatti épület, és újtelepi iskolaépület (Újtelepi Ált. Iskola: A Mező I. u. 47/b. alatt. Nagy társadalmi munkával épült 1956- ban két tanterme, két év múlva másik kettő. Csak alsótagozatosok jártak ide, a Petőfi iskolához tartozott.)
– Zója Általános Iskola (a volt leányiskola) /Zója néven 1952-től/ részei: Iskolaköz 7., Hold u. 1., 3., 4., Haladás u. 2. alatti épület (Zárda) és Bocskai u. 23. sz. alatti épület (zsidó iskola).
– Petri-telepi Ált. Iskola
Tornyos-iskola: A Karcagi .u. 28. sz. alatti iskola, mivel a főbejáratot torony alakúra építették.
Szirénás-iskola: A Karcagi u. 26. sz. alatti iskolaépület, mivel légoltalmi szirénával szerelték fel.
Csengős-iskola: A Karcagi u. 35. sz. alatt, az iskolaépületek közt ennek volt udvari csengője.

(Forrás: Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben, 1974.)

***

Ahogy mi emlékszünk:

– “A kisebbik fiam most 5-es, oda jár, és az iskola illata még mindig ugyanaz, misztikusak azok az óriási oszlopok, terek, az ajtók, a hatalmas lépcsők. Mikor sok év után először újra beléptem, megkönnyeztem.” (F. Ildikó) – 1. kép

– “Szívesen visszaülnék a padokba…” (C. Edit)

– “A mi időnkben 1968 körül mint úttörők elástunk egy üveget ( úgy emlékszem akkor ez valami féle kötelező dolog volt) a lakatos udvarral szemben és arra egy rózsa tövet ültettünk. Ebben az üvegben az örs névsora és egy nyakkendő volt, ha jól emlékszem. Minden elhelyezet üvegről térképet kellett készíteni. Persze azóta semmit nem tudok arról, ezekkel mi történt, csak úgy érdekeség képpen írtam le.” (Cs. József)  – 1. kép

– “Amikor elkezdtük az első osztályt, két műszakban jártunk suliba. Az egyik héten az alsó volt délelőtt, a másikon a felső. És minden második szombaton tanítás volt.” (Sz. Rita)

– “Erről a mászókáról akkorát estem hanyatt,hogy nem kaptam levegőt.” (F. Ildikó)3. kép

– “A szemöldökömben 3 öltéssel őrzöm én is az egyik szép emléket. A homokozó környékén volt 4 pad, sikerült az egyik sarkát közelről megnéznem.” (B-né E. Beáta) – 3. kép

– “itt még alig vannak fák-bokrok a játszótéren? Ma már alig lehet az udvarra belátni.” (O-né N. Erna)3.kép

– “Itt az ablak allatt kb. 60 cm-es párkány volt, amin egy páran “átmentek” egyik ablakból a másikba!Aztán amikor a tanár meglátta, kaptak egy pofont. ” (K. S-né Juli)4. kép

– ” A Csenki iskolába kellett nyaranta gyakorlatra járni. Gyomláltunk, kapáltunk…” (F. Ildikó)6. kép

– “Felső tagozatban, nyáron kötelező gyakorlat volt az iskola kertjében. Talán 5 alkalommal kellett elmenni a nyári szünetben? Nagyon utáltam, mert már korán reggel oda kellett menni, és kapáltunk, meg valami hasonlók rémlenek.” (K-M. Anita)6. kép

– “Igen én is emlékszem. Volt a suli területén is a kazánház (ahol a nagy kémény áll) mellett egy fólia sátor. Úgy utáltam olyan párás meleg volt benne. Én szakközépbe a Csenkibe jártam gyakorlatra varrni amíg nem volt a gimiben gyakorlati terem.” (K-né J. Kriszta)6. kép

– “Én a Csenkibe jártam alsó tagozatban, nagy udvar volt, jókat lehetett játszani a szünetekben…” (A-né Ildi) – 6. kép

– “Utólag a Variell kft Varrodája volt itt.” (R. Sándorné)6. kép

– ” Ide jártam az első osztályba. A tanítónk ijesztgetett, hogy ha nem figyelünk, ott maradunk éjszakára. És kék papír lesz a takarónk, és papirgaluska leves lesz a vacsoránk.” (R. Sándorné)12. kép

– “A villanyoszlopnál, a kerítésen belül volt egy ártézi út. Onnan hordták a vizet. Látszik is a képen a kerékpár kormányán a 2-2 vizeskanna. Én is jártam ide.” (K. Béláné)12. kép

– “Nekünk akkor ebben az épületben rajz óránk volt, meg gyakorlati foglalkozás Kecskés Lenkével, meg ének. De ez már később volt biztos, az épület már nem ilyen volt akkor.” (Sz-né Éva)12. kép

– “A torony alatti bejáratot mi tanulók nem használtuk.” (R. Sándor) 12. kép

Tovább a friss hozzászólásokhoz

***

Zeneiskola:

Püspökladányban 1957-ben már működött a Zenepedagógusok Munkaközössége. 1959-ig a zeneoktatás munkacsoportos formában történt a gimnázium akkori épületében. De már 1953/54–ben is foglalkoztak tanárok zenetanítással Püspökladányban.

1959 – 1963. között a Hajdúböszörményi Állami Zeneiskola Fiókiskolájaként működött a zeneoktatás Püspökladányban, akkor még a kultúrházban.
1963-tól A püspökladányi Állami Zeneiskola önálló intézmény lett.

Az 1964/65-ös tanévben a Karacs Ferenc Gimnázium, volt Fiú-diákotthon /azelőtt leventekör/ romos, elhanyagolt állapotban lévő épületében folytatódott az oktatás, majd az 1965/66-os tanévben ismét a művelődési ház korábbi helységeiben.
1965-ben a volt leventeotthon épületét lebontották és új épületet építettek a zeneiskola részére, ahol 1966-tól folyt az oktatás. Az épületet később többször bővítették (1972, 1974).

1999. októberben ünnepelte az iskola alapításának 40 éves évfordulóját, mely alkalomból felvette Csenki Imre karnagy, népzenekutató nevét (Csenki Imre Művészeti Iskola).

2007-től az iskola neve Püspökladányi Többcélú Nevelési, Oktatási és Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény
Csenki Imre Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény.

(Forrás: Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben, 1974.)

***

Ahogy mi emlékszünk:

– “Korábban ” fiú kollégium volt ” sok csinossal !!!!!!!!!!!!!! a kút az ott volt mellette !!” (K-né Mária)

– “Ide jártam Tubázni Régi szép idők” (R. István)

Tovább a friss hozzászólásokhoz

 ***

– Bodói (Bodai) leányok iskolája (Keleti leányiskola, Külső iskola, vagy Várkonyi-féle bodói iskola)
A régi Jog u. 21. és a Damjanich u. 21. alatti, közös fedél alatt levő tanítói szolgálati lakások helyén állt. A 18. század végén már állhatott, mert először 1817-ben, majd 1866-ban építették újjá és 1901-ig tanítottak benne. Ekkor alakították át két tanítói lakássá, mely még 1974-ben is ekként funkcionált.

– Külső fiú iskola
Az akkoriban Bodónak nevezett városrészen, a Bocskai és Nagy Sándor utca sarkán, a későbbi izraelita rituális fürdő telkén állt. 1882-ben ez az épület már rossz állapotban volt, ezért az iskola a Damjanich u. 19. alatti orvosi, majd később jegyzői lakásba költözött. Ez az ingatlan a század végéig iskola és tanítói lakás volt.

– Zsidó-iskola
Izraelita elemi népiskola (Zsidó iskola) Bocskai u. 23. alatt. Az első ilyen iskolát 1885-ben építették meg, majd 1911-ben új iskolát építettek. Ebben a formában 1944-ig működött. 1964/65-től általános iskolai napközi otthon egy része működött itt.

– Községi gazdasági továbbképző ismétlő iskola (Ismétlő Iskola)
Ide azon 12. életévüket betöltött és elemi iskoláikat elvégzett gyermekek jártak 15. életévük betöltéséig, akik más ipari-, kereskedelmi-, polgári-, vagy középiskolába nem iratkoztak be. Ez a felekezeti elemi iskolák mellett működött, a ref. iskola mellett 6, a róm. kat. iskola mellett 3, az izraelita iskola mellett 1 osztályban. Ez a fajta oktatási rendszer 1945-ben szűnt meg, az általános iskolák megszervezésével.

(Forrás: Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben, 1974.)

***


Tovább a friss hozzászólásokhoz