Ladány, én és a sport

 

Érdekes dolog hogy van, akinek teljesen kimarad az életéből a sport és a kötelezően letöltött iskolai testnevelés órán túl úgy éli le az életét, hogy nem érdekli a sport, nem űzi azt. Sokan vannak így. Aztán van az a réteg – én is ide tartozom – akinek az életét végigkíséri valamilyen formában… vagy űzi, vagy szereti, vagy mind a kettő. Életem eddig eltelt időszaka alapján jellemzően a „szereti és nézi” kategóriába sorolnám magamat, de azért volt olyan időszak – és van is – mikor aktívan jelen volt az életemben. Talán kezdeném a legvégén…

Ha egy sportágat kellene kiemelnem és választanom a palettából, az természetesen a kézilabda lenne. Végigkísérte az életemet a szeretete és minden fájdalom ellenére olyan jó kimondani, hogy aktívan játszom és egy kézilabda csapat tagja vagyok. A másik fontos sportélmény, amit mindig is a szívemen viseltem, az egy esemény volt: az olimpia.  1988 Szöul, amióta ki nem hagynám soha, hogy megnézzem a magyar érdekeltségű eseményeket. Imádom a szellemiségét, a küldetését, a hitvallását, és nem utolsósorban magát a sportélményt. De térjünk vissza a múlthoz, nézzük meg, hogy honnan is gyökerezik a sport szeretete…

Úgy gondolom, hogy rengeteg múlik a családon, azon, hogy milyen környezetbe születik bele a gyerek, mi veszi körül, mit lát, milyen impulzusok érik. Én egy sportos családba születtem Püspökladányban… Az első sportág, amivel találkoztam, az a birkózás volt… Mivel Apukám (Zagyva Lajos) kisgyermek koromban még javában szakosztályvezetőként tevékenykedett Püspökladányban, így rengeteg időt töltöttem birkózószőnyegen. Nálunk esténként esti mese helyett fekvőtámasz volt a program… Talán az mentett meg attól, hogy birkózó váljon belőlem, hogy megszületett öcsém, aki átvette Tőlem a stafétabotot.

Általános iskolai éveimet is végigkísérte a sport szeretete, ami lehetőség adódott abban az időben Püspökladányban,  abba belekóstoltam. Ilyen volt pl. az asztalitenisz… Nem tudom, hogyan  keveredtem  Sárosi Karcsi bácsi kis csapatához, és azt sem, hogy hányadikos lehettem, de jártam pingpongozni is, az akkori Zója iskola tornatermébe. Ha jól emlékszem, péntekenként volt az edzés és bár nem tartoztam a legjobbak közé, egyszer mégis sikerült egy megyei csapatbajnokságra is eljutnom, úgy rémlik, mintha érmet is nyertünk volna. Otthon pedig asztal híján a mama szobájában lévő kihajtós nagy asztalon gyakoroltunk.

Hárompróba, négypróba, ötpróba, mezei futóverseny… Helyszín: a városi sportpálya. Mindig vittek az iskolából, pedig nem szerettem igazán, legalábbis a futás részét. A kislabda dobással, távolugrással és súlylökéssel semmi bajom nem volt, na de a többi… a rengeteg futás. Soha nem felejtem el az összecsapós indítóbot hangját, ahogy várta az ember, hogy mikor is fog csattani… Bene Gyula bácsit tudom felhozni példaként, aki volt, hogy a végtelenségig is kivárt, vagy pedig azonnal indított. Emlékeim szerint a Petőfisek vitték a prímet, nagyon sok jó futó volt közöttük…

És akkor vissza a kézilabdához. Nagy múltja volt a sportágnak a városban, minden iskolának volt csapata, jó csapata, fiú, lány egyaránt… Házibajnokságok, városi bajnokságok, nagy csaták a Petri-telepieknek a Petőfisekkel, Zójásokkal… bitumenpálya, sérülések, sportcsarnok, különböző versenyek… A testnevelést oktató pedagógusok nagyon sok gyerekkel ismertették meg az alapokat, szerettették meg a kézilabdát, és úgy látom, hogy többedmagammal maradtunk e sport szerelmesei azóta is.

Fontos dolognak tartom a test edzését és talán e mozgásszegény világban még nagyobb hangsúlyt kellene kapnia annak, hogy minél több gyerek sportoljon. Úgy gondolom, hogy a legjobb hely, a kiindulópont erre: az iskola, így volt ez gyermekkoromban is. A sport nagyon sok mindenre megtanított, rengeteg élményt adott és bár áldozatokkal is járt – nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is – mégis, ha egy sportolót a dobogó legfelső fokán láthattunk és hallhattuk a magyar himnuszt, az első, ami eszünkbe juthatott, az a büszkeség volt. Az, hogy büszkék lehettünk arra, aki dicsőséget hozott az országnak, a városnak, büszkék lehettünk a sportolóra, aki származhat akár szűk pátriárkánkból is, hisz a hősök köztünk járnak.

 

Zagyva Ági

 

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz