Zilahi Lajos gyűjtőmunkájáról

2016.12.27.

Talán méltatlanul kevesen ismerik Püspökladányban az idén áprilisban 80. születésnapját ünneplő püspökladányi születésű Zilahi Lajos nyelvész munkásságát. Pedig az Orosházán élő nyugdíjas tanár számtalan műve és publikációja foglalkozik a püspökladányi és sárréti nyelvjárás kincseinek felgyűjtésével és megőrzésével (részletes bibliográfiája a Tájszótárak c. menüpont végén olvasható). A honlapon több műve is bemutatásra került korábban, kérem, olvassák ezeket is újra nagy érdeklődéssel: Tájszótárak (Sárréti tájszótár és Püspökladányi tájszótár), valamint A sárréti í-zés állapota.

Talán azt is kevesen tudják, hogy Zilahi Lajosnak a budapesti Magyar Nyelvtudományi Társaság által kiadott Püspökladányi tájszótár című kötete – a Püspökladány Anno honlap szerkesztőjének kezdeményezésére – 2016. áprilisában felvételre került a Püspökladányi Települési Értéktárba.

Zilahi Lajos 2016. novemberében levelet írt a honlap szerkesztőjének, s ebben egy visszaemlékezést közölt, melyet engedélyével a Püspökladány Anno honlapon is bemutathatok. Írása rendkívül értékes, hiszen eddig sehol nem jelent meg nyomtatásban, s azt ismerhetjük meg belőle évtizedek távlatából, hogyan is zajlott püspökladányi vonatkozású gyűjtőmunkája, kikkel, s hogyan került ennek során kapcsolatba. Sok ismerős püspökladányi személy nevét olvashatjuk írásában, melyet a Publikációk menüpontban találnak meg. Kérem, fogadják szeretettel Zilahi Lajos nyelvész visszaemlékezését, melyet ezúton is nagy tisztelettel köszönök meg!

Megyaszai Szilvia

*

Zilahi Lajos-kis

*

Zilahi Lajos:

Az adatközlőkről, adatközlőimről 40-50 év után

 

         A kutatómunkában, a terepmunkában közismerten nagy szerepük van a vizsgálatot végző és az adatközlő kapcsolatának. Furcsa tapasztalat, hogy az esetek nagy többségében ez az előkészített munkakapcsolat a munka befejeztével két-három évtized után feledésbe merül. Első pillanatra úgy tűnik, hogy ez a kapcsolat alá- és fölérendelő, jobb esetben mellérendelő. Pedig rossz úton járnánk, ha elfogadnánk, hogy ebben a munkafolyamatban működik az alá- és fölérendeltség. A munkakapcsolat alakulását jó és rossz tapasztalatok motiválhatják. Az esetek többségében az látszik, hogy a kollegiális viszony az igazán elfogadható. Sok tapasztalati tényt figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy mindketten akkor járnak jó úton, ha elfogadják, hogy a mellérendelő, az egymást feltételező munkakapcsolat lehet eredményes.

         A kérdező szakmailag hiteles személy, az adatközlőnek azonban nincs szüksége hasonlóan hiteles szakmaiságra. A két személynek, mint közreműködőnek más és más a feladata. Az adatközlőtől azt várhatjuk el, hogy kérdéseinkre, az atlasz- vagy szótáríró kérdéseire válaszoljon legjobb tudása szerint, legyen alapos és kritikus a válaszadáskor vagy ha éppen pontosítani akar valamit. A kérdező is legyen tisztességes, nem lehet lekezelő szélesebb műveltsége, felkészültsége okán. A kérdező egyébként is könnyebb helyzetben van: előtte vannak a kérdések, ha valamit pontosítani akar, tegye azt egyszerű közléssel, ne bántóan. Korrekt, empatikus munkatársak lehetnek csak sikeresek. A kutató munkatársak és jó adatközlők sokaságát mutatja a nyelvjárási atlasz hat kötete. A jó együttműködésre tehát számtalan példát látunk.

         Néhány példát nézzünk meg a nyelvjárási atlasz N-5 jelzetű kutatópontjáról (Orosháza-Szentetornya).

         A munkának két fontos szakasza volt: az adatgyűjtés és a feldolgozás. A dialógusos formában történő gyűjtés általában az adatközlő lakásán történt. Ezzel az adatközlő munkatársnak kedveztek (ismerők környezet, minél kevesebb külső, zavaró tényező stb). A munka második szakasza, a szerkesztés, térképlapokra írás stb. az MTA Nyelvtudományi Intézetében zajlott. Az N-5 kutatóponton a gyűjtést Imre Samu kezdte meg 1951-ben, majd Deme László folytatta, az ellenőrzés (E.1.: E.2) mindkét alkalommal az Imre Samu nevéhez fűződik. Az ellenőrzés 1964. február 20-án fejeződött be. A gyűjtéskor, az ellenőrzéskor is a nyelvészek egy-két éjszakát a kutatóponton töltöttek. Az adatközlőket nem ismerték, ezért igyekeztek oldani az előkerült kisebb-nagyobb problémákat. A jelentések megértéséhez, pontos megadásához szemléltető képeket használtak: a denotátumot mindketten ismerték, de a nyelvjárási nevüket általában csak az adatközlő tudta. A gyűjtés dialógusos formában történt, a beszélgetést a nyelvész irányította, később az ellenőrzés művelete is rámaradt. Különösen a munka második szakaszában a gyakorlati és elméleti munka sok-sok kérdése Bárczi Géza és Benkő Loránd válaszára várt. A nyelvjárási atlasz használatához szükséges tájékoztató kötetet Deme László és Imre Samu szerkesztette. Mindenkinek fontos anyag ez, aki az atlaszmunkák valamely területéhez forrásanyagot, eligazító szempontokat keres.

         Összegezve azt mondhatjuk, a rengeteg tájnyelvi adat, a kérdező füzetekben található érdekességek, anekdoták hatalmas és értékes nyelvi adatot tartalmaznak. Más helyen a különböző országok atlaszmunkálatainak tapasztalati és elméleti törekvéseit is ismertetik. Igazából csak az adatközlők személyére vonatkozó adatok ismertetését hiányolhatjuk. Első pillantásra ez elhanyagolható részletkérdés, csakhogy a helyi kutatókat ez is érdekelheti: kik ők, mire emlékeznek a közös munkából stb. Nagy érték a nyelvjárási atlasz így is, de az adatközlőkre vonatkozó információ egy-egy helyi kutató számára hiányozhat.

         Végül is a szentetornyai adatközlőkre vonatkozó tényeket Balogh Lajostól, a Nyelvtudományi Intézet munkatársától kaptam meg. A kérdező füzetekben találta meg azokat. Így a szentetornyai munkatársak nevét sikerült ugyan kideríteni, de ezt követően azt is megtudtam, hogy többségük már nem él, aki él, ő is alig emlékszik valamire, anekdoták sem őrzik már emléküket.

Püspökladány

Ez a tapasztalat adta a gondolatot, hogy a püspökladányi adatközlőkkel kapcsolatos emlékeimet feldolgozzam, rögzítsem. Mert újra hadd emeljen ki, hogy fontos személy, aki a nyelvjárási jelenségek adatait feldolgozza, rendszerezve közzéteszi, de azok éppúgy, akik közreműködnek a gyűjtőmunkában.

A fentiek adták a gondolatot, hogy köszönetem kifejezéséül számba veszem először azokat, akiknek hálás vagyok azért, hogy vezetőként, munkahelyi irányítóként segítették munkámat. A Sárréti tájszótárhoz (ide kattintva olvasható) és az í-zéssel foglalkozó monográfiához (ide kattintva olvasható) az anyaggyűjtés tizenkét évig tartott. A püspökladányi gyűjtés – ahogy más városokban is – közművelődési intézményekben, itt a Karacs Ferenc Múzeumban és magánlakásokban történt. A múzeumból két igazgatónak tartozom köszönettel, Arnóth Sándornak és Kiss Istvánnénak. Arnóth Sándorral háromszor találkoztam a múzeumban, polgármesterként csak leveleztünk. Múzeumbeli találkozásaink rövid ideig tartottak, tudta, hogy miért keresem, beszélgettünk egy kicsit, majd ő tájékoztatta munkatársait, akik aztán időre elkészítették az általam megjelölt kézirat vagy könyvrészlet másolatát, majd gyorsan postázták nekem. Arnóth Sándort fiatal kora ellenére gyakorlatias, szimpatikus embernek ismertem meg. Nagyon sajnáltam balesetének hírekor. Az előző polgármestert, Dr. Molnár Lászlót a Püspökladányi tájszótár (ide kattintva olvasható) kiadásának támogatásáért kerestem meg hivatalában, ahol találkoztam dr. Matolcsi Lajossal is, akit korábban ismertem már, mint a város kulturális életének értő irányítóját. Köszönetemet mindkettőjüknek kifejeztem az MNyTK. 214. számában. Hálás vagyok továbbá Kiss Istvánné igazgató asszonynak, aki több alkalommal is megteremtette számomra a nyelvjárási beszédfelvételek készítésének személyi és tárgyi feltételeit. Olyan kiváló beszédes emberekkel hozott össze, mint B. Kiss Albert, Törő Gábor, Nagy István, Balogh Ferenc és felesége, akiktől sok olyan helyi tájszó került céduláimra, amelyeket már akkor is jórészt csak olyan adatközlőktől hallhattunk, mint ők voltak. Nem lennék tisztességes, ha nem köszönném meg ebben a sorban Megyaszai Szilvia számomra fontos, értékes munkáját, recenzióit, melyeket a Püspökladány Anno honlap (www.puspokladanyanno.hu) oldalain közölt. További sikereket kívánok neki szerteágazó tevékenységéhez.

         Nem feledkezhetek meg két korábbi általános iskolai tanáromról, Dorogi Mártonról és Kecskés Gyuláról sem. Az iskolák államosításakor, 1948-ban én a katolikus iskolából kerültem általános iskolába. Kitűnő pedagógusok voltak ott is (Némedi István, Farkas István, Czéh János). Apáca nevelőimmel (Dália, Hirlanda nővérek és mások) azóta nem találkoztam. Dorogi Marci bácsi már általános iskolás éveim idején is kitűnő néprajzos hírében állt, pedig a sárréti pásztorszűrökről és más kérdésekről írott tanulmányai még ezután láttak napvilágot. Az Ethnográfia 1957. évi összevont számában olvastam tőle, ki is céduláztam a Lóherélő Nagy Sándortól közölt önéletírást. Örömmel láthatjuk, hogy a város kitűntető módon őrzi Dorogi Márton emlékét. Kecskés Gyula bácsi nagy monográfiáját a történettudomány, a néprajz és a nyelvtudomány is kiemelkedő munkái között tartja számon. Magam elsősorban történeti adatait gyűjtöttem ki, más munkáit is számon tartják publikációim, feldolgozásaim. Ők mindketten többek azoknál, akiről, mint adatközlőkről beszélhetünk. A diszciplína ismert kutatói voltak már életükben is.

Feldolgoztam minden szinkrón és történeti anyagot, amelyeket csak elértem. Az első az 1500-as évek elejéről való, H. Balázs Éva kötetében találtam rájuk. Értékes szóanyagot találtam a Békés Megyei Levéltár gyűjteményében. Kiemelem Implom József tizenhárom iskolai irkában őrzött tájszógyűjteményét. A történeti anyagok nagyon értékesek a levéltárak gyűjteményeiben (protocollumok, bírói iratok, peres jegyzőkönyvek). Ezekben hangtani vizsgálatokhoz hasznosítható értékes darabok is vannak. Nyelvjárási beszédfelvételeimet őrző kazettáim 19 püspökladányi adatközlő nyelvi adatait tartalmazzák, köztük olyanokat, amelyek három korosztály nyelvi anyagát rögzítik. Ezek szociolingvisztikai felmérésekre jó alapanyagot őriznek. A legfiatalabb korcsoport nyelvhasználatának vizsgálata irányt jelző tanulságokkal szolgál: beszédük a sárréti nyelvjárások két legjellemzőbb hangtani jegyét (zárt ë-zés és zárt í-zés) már nem tartalmazza: lëhet, fëlíbrett, szërint, elíg, nízísit, vetís. Ezt találtam a szomszédos szerepi gyerekek nyelvhasználatában is. A legidősebb, leginkább nyelvjárásias korcsoportnál (65-80 évesek) éppen ellenkezőleg.

         Püspökladányból 19 adatközlő beszéde áll rendelkezésemre kazettán. Ezek a beszédfelvételek 1982-ben, 1983-ban, 1985-ben és 1987-ben készültek. A kazetták épek, vizsgálatokra alkalmasak most is. Megjegyzem, van még egy olyan kazettám is, amely hat olyan püspökladányi adatközlő hosszabb-rövidebb beszélgetés részletét tartalmazza, amelyeket nem én készítettem:

Erdei Balázsné (szül. 1922.), Gasparik Ferencné (1932), Gál Sándor (1901), D. Szabó Lajos (1903), Számadó Józsefné (1943), Székely Gyöngyi (1969). Úgy rémlik, hogy a beszélgetéseket egy, a városi könyvtárban dolgozó női munkatárs készítette, vele sem találkoztam. Ezért itt az ő közreműködését is megköszönöm. Adatközlőim többsége sajnos, nem él (Keserű Imre, Keserű Imréné, B. Kiss Albert, Törő Gábor, Vágó Miklós, Vágó Miklósné). Gyertyán Lajosnéról találkozásunk óta semmit nem tudok. A középső korosztályt Balogh Ferenc, Balogh Ferencné, Bedéné Balogh Róza, Keserű Piroska, Újvári Imréné képviselte. Beszélgetésünk óta sajnos nem tudok róluk semmit. Ezúttal kívánok nekik szép nyugdíjas éveket. A legfiatalabb ladányi adatközlőim a következők voltak: Aranyi Rita, Egri Ilona, Faragó Éva, Kiss Csilla, Pusztai Zsombor, Smidróczki Norbert. Közülük korábban senkit nem ismertem, jóllehet Smidróczki Norbert nagyszüleivel a Harmadik utcán (Úttörő utcán – Szent István utcán) szemben laktunk velük, szüleim napi kapcsolatban voltak. Balogh Ferencet, Balogh Ferencnét, Bedéné Nagy Rózát, Gyertyán Lajosnét, Keserű Piroskát, B. Kiss Albertet, Nagy Istvánt, Törő Gábort, Újvári Imrénét korábbról nem ismertem, Keserű Imrével és feleségével, Vágó Miklóssal és feleségével rokoni kapcsolatban voltam. Más személyes élményeim is voltak. Bedéné Balogh Rózával tartalmas beszélgetést őriz a magnószalag. Közös élményünk volt a Nagy Imre sárrétudvari költőről folytatott beszélgetésünk. Nagy Imrét már egyikünk sem ismerhette, viszont találkoztunk a feleségével, gyerekeivel, voltunk a lakásában. A feleség mesélte, hogy a költőt gyakran bántották a jómódú falusiak. Mikor megjelent a költő Tücsök a máglyán című kötete, maga vitte el a falu módosabb gazdáihoz, hogy vegyenek belőle. Többen megkérdezték tőle, hogy mit kér érte. Ő azt válaszolta, pénzt vagy élelmet. A többség válasza azt volt, hogy itt van három tojás, de a versek nem kellenek. Iszonyú körülmények között élt a család: vizes falú földes szobában mezítláb járkáltak a gyerekek. Ennivalója is alig akadt a négytagú családnak. Az 1950-es évek közepén jártunk, szomorú időszak volt ez a munkahellyel nem rendelkező családoknak, idős embereknek, Nagy Imre családjának is. Nem akarok tovább anekdotázni, csupán azt szeretném érzékeltetni, hogy szomorú évek voltak ezek. Én viszont ezzel az írással is szeretném emléküket megőrizni. Nekem jobb sors jutott. 1954-ben érettségiztem. 1954 és 56 között a járási tanácsnál dolgoztam. Dühöngött a politika, nagyon nehezen éltek az emberek, különösen a vidéki lakosság. Itt volt főnököm Fegyveres Antal járási tanácselnök is, aki keményen követte az akkori trendet, nem ismert tréfát. Sokan éltek úgy, mint Nagy Imre és családja.

Orosháza, 2016. november

 

Zilahi Lajos

***

Dr. Zilahi Lajos nyelvész, tanár

Született Püspökladányban 1936. április 16-án. Édesapja Zilahi Lajos cipészként kereste kenyerét, édesanyja Pintér Margit a családi háztartást vezette, a gyermekeit nevelte. Fiuk a budapesti ELTE-n szerzett egyetemi oklevelet, bölcsészdiplomát, s tanár lett. Tanárkodott Ózdon az 1960-61-es tanévben, majd Kunmadarason folytatta 1961-67 között, ahol az iskola igazgatóhelyettese is volt. 1967-ben került Orosházára, s 1967-69 között szintén tanár volt, majd a Városi Tanácshoz került, s a művelődési osztály vezetője lett. Osztályvezetőként 1969 és 1990 közötti időben dolgozott a város oktatási és művelődési ügyeinek irányítójaként, majd 1990 és 1996 között ismét a katedrára lép az orosházi Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskolában, s innen vonult nyugdíjba. Házasságot 1961-ben kötött Czombos Jolánnal, aki szintén tanár. Gyermekeik: Zilahi Zoltán (1962) mérnök; Zilahi Tibor (1965) tanár. Orosházán számos kiadvány megjelentetésének kezdeményezője, támogatója és szerkesztője is volt, de igazi szakterületének a nyelvészetet tekintette. Doktori disszertációját is szülőföldje nyelvjárása bemutatásából írta. Munkás éveiben a hivatali munka mellett talált mindig helyet nyelvészeti kutatásnak és ilyen jellegű publikációknak. Kutatási területe a nyelvjárástan, a regionális köznyelviség és a nyelvművelés. Tudományos fokozata a nyelvtudomány kandidátusa (MTA 1990. ). Elismerései: Csűry Bálint Emlékérem (2004); TIT Aranykoszorús jelvény (1981.) Tagja az MTA köztestületének, a MTA Békés Megyei Tudományos Testületének, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak.

*

A honlapon eddig bemutatott könyvei (a képekre kattintva olvashatóak):

1  1  Zilahi Lajos könyve

***

Zilahi Lajos: Sárréti tájszótár című kötete MEGVÁSÁROLHATÓ az alábbi elérhetőségen:

Asztalos Anita  –  Tel: 20/5588-737  –  E-mail: picilany9@freemail.hu

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz