Világháború

IsEx

 

ISONZÓ EXPRESSZ

2016. július 17-21. között kerül sor az Isonzó Expressz második emlékútjára. Az Isonzó Expressz Ausztrián keresztül Szlovéniába és Olaszországba indul, az első világháborús frontok déli szakaszára, az Isonzó völgyébe. Útja során felkeresi az egykori olasz front jelentős helyszíneit, emlékhelyeit; emlékműveit, temetőit, múzeumait, valamint betekintést biztosít a lövészárkok, kavernák mélyére is.

Az emlékúton kivételes és megtisztelő lehetőségem nyílik részt venni, nemcsak mint a Püspökladány Anno honlap szerkesztője, hanem mint leszármazott, kinek dédapja megjárta az I. világháborút,  a debreceni 39. gyalogezred soraiban.

Az úton való részvétel lehetőségét a Nagy Háború blog (honlapja: http://nagyhaboru.blog.hu/ ) és az azt működtető Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (honlapja: http://www.nagyhaboru.hu/ ) biztosítja, kiknek nagy hálával tartozom! A Nagy Háború blog szerkesztői, szerzői honlapunk indulása óta magas színvonalú szakmai segítségükkel tisztelték meg a Püspökladány Anno-t, s e kapcsolat eredménye az Isonzó Expresszen való részvétel biztosítása is. Köszönöm a szakmai támogatást, a bizalmat és e nagyszerű emlékúthoz való csatlakozás lehetőségét!

Püspökladány közel 500 lakója vesztette életét az I. világháborús hadszíntereken, s nyugszanak ma is távoli országok jelölt, vagy jeltelen sírjaiban, valamint további százak tértek haza szerencsésen – élve – e véres háborúból. (Honlapunk I. világháború rovatában olvashatnak további ismereteket e témában.) Az úton személyes érintettségemen túl Püspökladány hős katonái előtt is tisztelegni kívánok, s ennek jeleként helyezem majd el az emlékezés koszorúit.

Az útról természetesen beszámoló is készül, kérem, keressék a honlapon!

Megyaszai Szilvia

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

A Püspökladány Anno honlap szerkesztőjének konferencián elhangzott előadása
***

2016.05.14.

KARCOLATOK A NAGY HÁBORÚHOZCÍMŰ KONFERENCIA Püspökladányban
(szerző: Püspökladány Anno honlap szerkesztője)

.

A püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 2016. évben is kapcsolódott az első világháborús megemlékezések sorához, melynek keretében április 20-án nyitotta meg időszaki tárlatát a Hajdúsági Múzeum „Hajdúk a Nagy Háborúban” című vándorkiállításának anyagából. Folytatva a centenárium programjait 2016. május 12-én konferenciát szerveztek „Karcolatok a Nagy Háborúhoz” címmel a helyi oktatási intézmények, szakemberek és érdeklődők számára.

A rendezvényen Ferenczyné Csáki Annamária tagintézmény-vezető köszöntötte a megjelenteket, majd Bodó Sándor országgyűlési képviselő, Rásó János alpolgármester és Tányér József mb. intézményvezető tartott köszöntő és megnyitó beszédeket, melyekben az emlékezés fontosságára és a háború értelmetlen halált halt áldozatainak tiszteletére hívták fel a figyelmet.
Az elhangzott előadások mind az első világháború, korabeli nevén a Nagy Háború emlékezetére épültek, s a hadtörténeti ismeretektől a helytörténeti bemutatókig széles spektrumban ölelték fel a konferencia témáját. A háború kiváltó okaitól, előzményeitől egészen napjaink Nagy Háborús emlékezetéig terjedtek a bemutatott ismeretanyagok.

(1) A konferencia résztvevői

Rásó János Püspökladány város alpolgármestere „A vereség taktikája – A Monarchia hadserege a Nagy Háborúban” címmel tartott előadásában a háború előzményeinek, kiváltó okainak ismertetésére is kitért, s harcászati ismertetővel zárta előadását. Győrfi Lajos a debreceni Déri Múzeum történész-muzeológusa a világháborút lezáró békerendszer folyamatát és következményeit tárta az érdeklődők elé. Varjasi Imre levéltáros, az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltára vezetője „Hajdúsági bakák a Nagy Háborúban” címmel tartotta meg előadását, melynek sok érdekes háttéranyaga a vándorkiállításban is megtalálható és megtekinthető volt. Bepillantást kaphattunk általa többek között a hajdúböszörményi, hajdúnánási katonák életének mindennapjaiba, a Nagy Háború helytörténeti vonatkozású adataiba. Szikla Gergő főlevéltáros, az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatóhelyettese „Hősi halottak, hősi emlékművek Hajbú-Bihar Megyében” című prezentációjában a megyéből hozott példákkal illusztrálta gazdagon az általa elmondottakat. Előadásában a püspökladányi halotti anyakönyvekből nyert adatok elemzésével ismertette meg az érdeklődőket, melyek a helyi hősi halottak emlékezetéhez nyújtottak fontos információkat. Megyaszai Szilvia a Püspökladány Anno helytörténeti honlap szerkesztője, egyik alapítója és szerzője „Emlékezés a Nagy Háború püspökladányi áldozataira” címmel tartotta meg prezentációját. Ismertetőt adott a Püspökladány Anno helytörténeti honlapon folyó több éves Nagy Háborús gyűjtőmunka eredményeiről, tapasztalatairól is és – segítséget adva más helytörténet-, illetve családtörténet kutatónak, az emlékezni vágyóknak – röviden vázolta a forráshelyek és kutatóhelyek körét, melyeket gazdagon illusztrált püspökladányi példákkal. Seres László a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum történész-muzeológusa „Egy távírász naplója” címmel mutatta be a helyi múzeum birtokába került püspökladányi katonanaplót, s írója életét, ki több éven át szolgált a Nagy Háborúban.

(8) Rásó János alpolgármester előadása (10) Győrfi Lajos a debreceni Déri Múzeum történész-muzeológusa (12) Varjasi Imre levéltáros, az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltára vezetője (16) Szikla Gergő főlevéltáros, az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatóhelyettese (25) Megyaszai Szilvia a Püspökladány Anno helytörténeti honlap szerkesztője, egyik alapítója és szerzője                (30) Seres László a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum történész-muzeológusa

.

A konferencia kísérő programja Galgóczi Csaba helyi gyűjtő első világháborús anyagának kiállítása volt, melynek keretében korabeli katonai egyenruhákat és katonai eszközöket, relikviákat tekinthettek meg a konferencia résztvevői, valamint a „Hajdúk a Nagy Háborúban” című vándorkiállítás is elérhető volt a látogatók számára.

.

A Nagy Háború története, annak püspökladányi helytörténeti ismeretei iránt érdeklődők és a megjelent szakemberek tartalmas napot tölthettek el a rendezvény keretében. Nagy űrt pótolt e színvonalas szakmai fórum, mely régóta váratott magára Püspökladányban, s remélhetőleg hozzájárult a téma iránti figyelemfelkeltéshez, a háborúkban harcoló és értelmetlen halált halt felmenőink emlékének méltó ápolásához. A Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény tervei között szerepel a rendezvényen elhangzott előadások szakmai anyagának nyomtatott formában történő megjelentetése.
.
Köszönet a szervezők munkájáért, az előadók szakmai felkészültségről tanúskodó előadásaiért, valamint az érdeklődők megjelenéséért. Külön is kiemelném a megjelent érdeklődők sorában a helyi általános iskolák – az Erőss Lajos Református Általános Iskola és a Kálvin Téri Általános Iskola – tanulóit, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt. Valamint külön is köszönöm Ispán Zoltán MATASZ százados látogatását, aki a Püspökladány Anno honlap lelkes olvasójaként Hajdúszoboszlóról tisztelte meg a rendezvényt érdeklődésével, s kinek Édesapja maga is szolgált az első világháborúban. Ispán Zoltán hivatásos katonaként, majd nyugdíjazása után is éveken át kutatta a Nagy Háború eseményeit, s járt számtalanszor az olasz hadszíntér harcterein.

.

A Püspökladány Anno honlap első világháborús gyűjteményéről és a hozzá kapcsolódó gyűjtőmunkáról szóló előadás teljes terjedelmében meghallgatható a beszámolónk elején egy videófelvételen: Az „Emlékezés a Nagy Háború püspökladányi áldozataira” című előadásból a különleges és ritka, 1927-ben nyomtatásban megjelent püspökladányi Hősök Albumát és az 1929-ben felavatott helyi Hősök Szobra történetét is megismerhetik, valamint azon kutatóhelyeket és forrásokat, melyek segíthetik más helytörténet-kutatók és családtörténet-kutatók munkáját is.

.

Köszönöm a rendezvényről készített fotókat a Püspökladány Anno honlap önzetlen, állandó segítőjének Czibere Editnek, a videófelvételt Csontos Gabriellának.

*

FOTÓGALÉRIA:

*

Fotók: Czibere Edit, Megyaszai Szilvia
Videó: Csontos Gabriella

*

A Ladány Televízió összeállítása a rendezvényről:

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2015.12.27.

KISFILM

Cím:    “Édesapám az I. világháborúban… Fekete Ferenc emlékezése”

Szerkesztette:    Megyaszai Szilvia (Püspökladány Anno honlap)

Videó:    Lévai Péter

Készült:    Püspökladány, 2015. október

Műsoridő:     6 (perc) : 32 (másodperc)

*

A FILM MEGTEKINTHETŐ IDE KATTINTVA!

*

***

 

2015.11.28.

Első világháborús önkéntes gyűjtőmunka egy civil helytörténeti honlapon

 

“A Nagy Háború hatása a mindennapok kultúrájának változására” címmel rendeztek konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2015. november 26-27-én.  A kétnapos szakmai rendezvényen számtalan szekció keretében tartottak előadást a téma szakértői, kutatói. A Püspökladány Anno civil helytörténeti honlaphoz kötődő „A Nagy Háború emlékezete napjainkban. Családi emlékezetekre épített helyi közösségi identitások püspökladányi példán”  című interpretáció a Bálint Sándor teremben, a „Muzealizáció, reprezentáció, örökségesítés” szekcióban hangzott el, Megyaszai Szilvia honlapszerkesztő, -alapító és helytörténeti szerző előadásában.  

*

A referátum kitért a civil helytörténeti honlap és digitális gyűjteménye, ezen belül kiemelten az első világháborús önkéntes gyűjtőmunka bemutatására, valamint mindezeknek a helyi közösségi identitásban megjelenő hatásának ismertetésére is.

A bemutatót egy, a szakmai rendezvényre készült kisfilm is színesítette, mely megtekinthető IDE KATTINTVA. A riportfilm azt a ma már különlegesnek  számító helyzetet igyekszik szemléltetni, miszerint a családban még elevenen élő első világháborús emlékezet létezik. A fimben egy püspökladányi adatközlő  a Nagy Háborúban harcoló édesapjára (!!) emlékezik, 100 évvel az események után. A 100 éves emlékek felelevenítésének, ezek értelmezésének a kutatók adhatnak megfelelő keretet, tudományos feldolgozást, melyek azonban önmagukban is jelentős információértékkel bírnak.

Püspökladány település vonatkozásában önkéntes gyűjtőmunkát végzőként – saját tapasztalatokra alapozva – nem győzöm hangsúlyozni, hogy az adatgyűjtés az utolsó pillanatba érkezett, mely a leszármazóknál és a családi emlékezetben még meglévő adatok (történetek, fényképek, dokumentumok, emléktárgyak stb) összegyűjtését illeti.

A Mód László elnök vezette szekció végén zajlott rövid kerekasztal-beszélgetés során elhangzottak, a sok pozitív visszajelzés, vélemény megerősítette a püspökladányi gyűjtőmunka fontosságát, „értékét, értékteremtő voltát, önkéntességből fakadó különlegességét” (idézet: Örsi Julianna etnográfus, a néprajztudomány kandidátusa, ny. múzeumigazgató elhangzott hozzászólásából).

*

A szervezők a rendezvény magas színvonalú szakmai előadásaival, a résztvevők különböző területeken végzett kutatási eredményeinek bemutatásával járták körül a konferencia címéül választott témakört.

A konferencia szervezői: A Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke, a SZAB Néprajzi Munkabizottsága, az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, valamint a Meritum Kulturális és Művelődési Közhasznú Egyesület.

A rendezvény kísérőprogramja az “Itt a lövészárok mentén” című I. világháborús időszaki képeslapkiállítás volt.

*

Köszönöm Glässer Norbertnek a konferencián történő részvétel lehetőségét!

Köszönöm a fotókat a SZTE-BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének és GlässerNagyillés Anikónak.

Köszönöm a Püspökladányból elszármazott Némedy József hajóskapitány (Szeged) és Szűts Tamás szobrászművész (Kiskunfélegyháza) megtisztelő érdeklődését a Püspökladány Anno honlap szegedi előadásán.

Megyaszai Szilvia

*

Fotók: SZTE-BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék (Glässerné Nagyillés Anikó), valamint Megyaszai Szilvia

.

A Püspökladány Anno honlap Szegeden:

     

 

*

A rendezvényen megjelent programfüzet az előadások rezüméivel (összefoglalóival):

Megyaszai Szilvia:

A Nagy Háború emlékezete napjainkban. Családi emlékezetekre épített helyi közösségi identitások püspökladányi példán

A Nagy Háború története, eseményei a II. világháborút követően kevésbé kerültek a kutatások középpontjába, jelentősége elhalványult a modern kori hadviselés és háború árnyékában. A családi emlékezet múlásával megkopott a személyes sorsok, a közkatonák és közemberek hősi nimbusza, s ahogy kopott a családi és helyi közösségi emlékezet, úgy tűnt el az „ember” is a számok és statisztikai adatok tengerében. Nagy Háborút megjárt családi felmenő leszármazójaként, illetve önkéntes helytörténet-kutatóként az emberi motivációk, a személyes katonasorsok megismerése ösztönzött, s ezt állítottam önkéntes gyűjtőmunkám fókuszába. Elsősorban nem a háború globális és nemzeti okainak és következményeinek kutatására, rendszerbe foglalására törekedtem, hanem a háborút nem irányító, hanem elszenvedő közkatonák sorsának, illetve családi emlékezetének megismerésére irányult a figyelmem. Az emlékek és tapasztalatok gyűjtését személyes környezetemben, illetve egy lokálpatrióta közösségben folytattam elsősorban, valamint segítségül hívtam ehhez az internet, valamint egy közösségi oldalon működtetett, Nagy Háborús témájú, tematikus felületeim lehetőségeit is. Előadásomban saját példákon keresztül azt kívánom bemutatni, hogyan, milyen eredményekkel valósítható meg az emlékezet legelemibb formájának, a családi emlékezetnek a mozgósítása egy helyi (települési, elszármazotti stb, azaz lokálpatrióta) közösségben, valamint egy helytörténeti honlap segítségével, másrészt hogyan lehetséges az internetes közösségi felületek bevonása e munkába. Azt szeretném szemléltetni, hogyan működik mindez a gyakorlatban, tapasztalataimat nem az elméleti tudomány, hanem a valódi „terepmunka” oldaláról kívánom összegezni.

*

A konferencián készült néhány fénykép, a teljesség igénye nélkül:

 

*

A konferenciáról szóló médiahír: http://szegedma.hu/hir/szeged/2015/11/ketnapos-konferencia-az-i-vilaghaboru-tarsadalmi-hatasairol-szegeden-fotok.html?author=70

A rendezvény részletes programja (a képre kattintva olvasható):

Köszönöm itt is a “recenziókat”:

https://www.facebook.com/megyaszai.szilvia/posts/1003658759685906?pnref=story

*

 

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

2015.11.11.

A Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága és 16 tagszervezete – a Krajczáros Alapítvány koordinálásával – 2015. november 11-én 11 óra 11 perckor nemzetközi gyertyagyújtási akciót szervezett a háborúkban elhunyt katonáink tiszteletére. Ehhez a gondolathoz csatlakozott a Püspökladány Anno honlap is, s az emlékezés jegyében meggyújtottuk gyertyáinkat a püspökladányi I. világháborús hősi emlékműnél (Hősök Szobránál), ahol a Nagy Háborúban, s más háborúkban elhunyt őseinkre, nagy- és dédapáinkra emlékeztünk.
Megyaszai Szilvia
*
A szervezők felhívása:
.

“Felkérjük Önt

és a háborúkban elhunyt katonáink ma élő hozzátartozóit, a közéletünk jeles képviselőit, a művészeket, tudósokat, felnőtteket és gyerekeket, valamint az iskolák, önkormányzatok, egyházak, magyar és külföldi civil szervezetek képviselőit, a katonai szervezetek illetve fegyveres testületek parancsnokait, diplomatákat, hivatalok, intézmények vezetőit, a vállalkozások menedzsmentjét, tulajdonosait, nyugdíjasokat – vagyis mindenkit -, hogy csatlakozzanak e közös megemlékezéshez.

.

Kérjük minden kedves (a kezdeményezésünkkel azonosuló) Partnerünket, hogy a jelzett napon

2015. november 11-én, 11 óra 11 perckor

a lakóhelyük szerinti emlékműnél, katonai temetőben, parcellákon vagy a lakásuk illetve üzemeltetett létesítményük, iskolájuk ablakában, bejáratánál legalább egy szál mécses vagy gyertya meggyújtásával fejezzék ki tiszteletüket a hazájukért halt magyar és más nemzetek katonái iránt.

Célunk, hogy a „közös Európában együtt emlékezés” jegyében a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken maradt déd- és ükapáink sorsát, tekintsék fontosnak az emlékezetünk ébrentartását.”

*

 

 

*

Köszönöm a fotókat Burzukné Szilágyi Editnek!

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Székely Sándor I. világháborús története

 

Petz Ernőné Dr. Tóbiás Erzsébet olvasónk kereste meg Szerkesztőségünket püspökladányi születésű Nagyapja I. világháborús történetével, s családi fotókkal, dokumentumokkal. Köszönöm neki a megkeresést, s kérem, fogadják érdeklődéssel a püspökladányi Székely Sándor történetét.

 

A püspökladányi Székely Sándor (Fotó: magángyűjtemény)

A püspökladányi születésű Székely Sándorról fellelhető információk – a Hadtörténelmi Levéltár és a család adatközlése alapján – az alábbiakban foglalhatók össze:

Székely Sándor 1892-ben született Püspökladányban. 1913-ban vonult be tényleges katonai szolgálatra a császári és királyi 39. gyalogezredhez. A háború kitörésekor éppen a törvényben előírt sorkatonai szolgálatát teljesítette. Alakulatát 1914. július 28-án mozgósították és hamarosan a frontra irányították. Székely Sándor a mozgósítás első napjától 1915. december 6-ig a hadműveleti területen szolgált. Ezután visszatért a hátországba, ahonnan 1916. március 26-án vonult az olasz frontra. Az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért 1917. augusztusáig elnyerte a Bronz Vitézségi Érmet és az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet (“nagyezüst”).

Egy fennmaradt legénységi kitüntetési javaslatban megtalálható II. osztályú Ezüst Vitézségi Éremre (“kisezüstre”) való felterjesztése, mely szerint Székely Sándor szakaszvezető 1917. augusztus 18. és 23. között a 11. isonzói csatában kézigránáttal és puskával harcolva vitézül és hősiesen részt vett minden támadásban és ellentámadásban, illetve a saját állásokba betörő ellenség kiverésében. Ezért II. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel (“kisezüsttel”) tüntették ki.

Székely Sándor Országos Frontharcos Szövetség tagsági igazoló-jegye (Fotó: magángyűjtemény)

*

Székely Sándor történetét a Hősök Naptárában is megtalálhatják. (Itt olvashatnak a szintén püspökladányi Horváth József tizedes (39. gyalogezred) vitézségéről is.)

Megyaszai Szilvia

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

 

“Világháború, társadalom, emlékezet címmel rendeztek szakmai konferenciát 2014. szeptemberében a Politikatörténeti Intézetben, melyen előadás hangzott el többek között a Püspökladány Anno helytörténeti honlapon folyó gyűjtőmunkával kapcsolatban. A konferencia szakmai anyaga nemrég szerkesztett formában került közreadásra a Múltunk politikatörténeti folyóirat 2015/1. számában. E tény érdekessége számunkra, hogy a folyóiratban 19 oldalas képes összefoglaló került közreadásra a püspökladányi gyűjtőmunka tapasztalatairól, mely által szakmai körökben is figyelmet kaphatott az önkéntes munkával folyó, települési szintű értékmentő tevékenység.

A Kiadó ismertetője a püspökladányi gyűjtőmunkát bemutató tanulmányról:

“Az első világháború társadalmi emlékezete egyre inkább kommunikatív jellegű. Az eseményektől elválasztó, egyre növekvő távolság a családi emlékek elvesztésével fenyegetnek és a hézagos történetírói teljesítmény sem kínál alapot a széleskörű társadalmi emlékezet megteremtésére. Ilyen körülmények között a helyi emlékezet megszólaltatása különösen fontos. Ehhez elengedhetetlen, hogy hagyományos és innovatív eszközökkel felderítsük az emlékezet darabkáit és összekössük a helyi emlékezetet egy tágabb társadalmi emlékezettel. A cikk egy ilyen, jól működő kezdeményezést mutat be és elemez, rámutatva, hogy a technológiai és kommunikációs fejlődés ellenére az emberi erőfeszítés és kapcsolatépítés teszi lehetővé az emlékezet feltárását és alakítását.”

Az említett lapszám – mely 242 oldalas, könyv formátum – többek között a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

*

A 19 oldalas tanulmány képes mellékletének néhány oldala

*

Az összeállítás címe:

Megyaszai Szilvia: Világháború, társadalom, emlékezet. Az emlékezet helyi működéséről, a helyi közösség bevonásának lehetőségeiről, a püspökladányi helytörténeti honlap példáján keresztül (116-134. oldal)

A püspökladányi gyűjtőmunkáról szóló tanulmány teljes szövege a Múltunk 2015/1. számában olvasható, mely megrendelhető a Napvilág Kiadó honlapján.

*

(A Múltunk folyóiratról: “a modern kor, a 20. század politikatörténetét bemutató negyedévi folyóirat. Rendszeresen közzétesz újonnan feltárt értékes, korjelző dokumentumokat, továbbá helyet ad társadalom-, irodalom- és eszmetörténeti jellegű írásoknak is. Célja, hogy új kutatási eredmények gyors közreadásával segítse a történelem oktatását és, hogy a történettudomány szakmai követelményeinek eleget téve árnyaltan, hitelesen mutassa be Magyarország és Európa történelmét.”)

 

 A püspökladányi összeállítást is tartalmazó lapszám címlapja és a szerzők köre (2015/1.)

*

(A lapok nem eredeti minőségükben szkenneltek, nagyíthatóak és lapozhatóak)

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

Egy hadfi naplója…

Írásunk megtalálható a Könyvespolc rovatban és olvasható: ITT

Tovább a friss hozzászólásokhoz

A Püspökladány Anno honlap mai összeállítása ismét különleges, hiszen másodjára kerül rá sor, hogy a honlap anyaga párhuzamosan és egyszerre jelenik meg a Püspökladány Anno honlapon és egy országos érdeklődésre számot tartó, szakértők (történészek, hadtörténészek, muzeológusok, levéltárosok, hadszíntérkutatók, helytörténészek) által írt és szerkesztett tematikus oldalon, a Nagy Háború blogon. Ezennel a Nagy Háború blogon megjelent összeállítás, a közös anyag közreadása következik: 

***

Nagy Háború szerkesztőség:

 

Püspökladányi rekvirálók az I. világháború idején

 

Miért került sor a rekvirálásokra? Kik voltak a rekvirálók? Hogyan dolgoztak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Megyaszai Szilvia néhány családi hagyatékból előkerült – eddig ismeretlen – fotó alapján, amelyek az első világháború alatt működő püspökladányi rekviráló bizottság tagjainak arcképét, s a munkájukról készült néhány pillanatképet őriztek meg.

 

Püspökladány mindig mezőgazdasági jellegű település volt elsősorban, annak ellenére, hogy a világháború alatt is jelentős vasúti csomópontnak számított, s volt Európa-hírű, vasúti talpfákat is gyártó fatelítő üzeme, több malma és két téglagyára. A püspökladányiak többségének a földművelés biztosította a nehéz megélhetést, de saját földdel kisebb hányaduk rendelkezett (a település határának nagy része a katolikus vallásalapítványi uradalom, illetve néhány nagybérlő kezelésében volt). Többségük haszonbérben művelte saját településük határában a földet, s sokan a napszámosok „fekete kenyerét” ették.

 

A püspökladányi vasútállomás fedett deszkacsarnoka. Az idők folyamán annyira megrongálódott (többször lángra kapott a gőzmozdonyokból kipattanó szikra miatt), hogy az első világháború után lebontották.

 

Az első világháború során minden erőforrást a hadsereg igényeinek kielégítésére kellett fordítani. A háború újabb és újabb próbák elé állította a lakosságot. A nyersanyagoknak és termékeknek kényszergazdálkodás alá vonása fokozatosan valósult meg: 1914-ben még csak a szeszfőzésre felhasználható anyagok korlátozása és a lisztkészítés szabályozása került sorra, 1915-ben már az élelmiszerekké feldolgozható anyagokon kívül kiterjesztették a fémekre, bőrökre, gyapjúra, pamutra és olajos készítményekre is, 1916-tól pedig egyre gyorsabban és szélesebbre tágult e termékek köre.

Mindez természetesen közvetlenül befolyásolta az ipar és a kereskedelem lehetőségeit is. A piaci mechanizmus szabályozó funkcióját a központi elosztás és az egyre növekvő bürokrácia vette át, a különböző bizottságokon keresztül. A háború következtében az állam beavatkozott a mezőgazdasági termékek elosztásába, a mezőgazdasági árak szabályozásába, a munkaviszonyba és a mezőgazdasági termelésbe is.

A háború kitörésétől kezdve – a behívások miatt – állandó munkaerő-elvonás történt. 1914 végéig a mezőgazdaságban dolgozó lakosságnak kb. 20%-át hívták be, és évről évre csökkent a férfi lakosság száma. Az időseknek, asszonyoknak, gyermekeknek kellett elvégezni a hadbavonult férfiak munkáját. A munkaerő-elvonás mellett a hadifuvarozások, az igaerő-rekvirálás érintette súlyosan a paraszti gazdaságokat. Mivel az igaerőhiány veszélyeztette a termelést, a kormányzat utasította a katonaságot, hogy a vármegyék részére biztosítsanak lovakat. Hajdú vármegye 1917-ben 1306 db lovat kapott, ezen felül volt még a Debrecennek kiutalt lóállomány.

A növekvő gazdasági nehézségek miatt tovább fokozódtak a mezőgazdaság terhei. Az állam egyre szigorúbb szabályozást vezetett be a mezőgazdasági termékek zár alá vételére, majd a rekvirálásokkal igyekeztek hathatósabb eredményt elérni. A rekvirálást (ingóságok, pl. termény, állat, harang hatósági igénybevétele bizonyos térítés ellenében, főként hadi célokra) a Haditermény Rt bizományosai végezték. Kezdetben a gabonafélékre és a takarmányra terjesztették ki, később már a tökmagtermelésre, a nádtermény lefoglalására, sőt még a házinyúlbőrök lefoglalására is született rendelet. 1918-ban a rekvirálásokat a közélelmezési miniszter vezetésével kormánybiztosok hajtották végre katonai segédlettel. A rekvirálók munkája hálátlan volt, hisz többnyire a családok utolsó tartalékait szedték össze, s ez sokszor nem ment zökkenőmentesen.

 

Püspökladány sem kerülhette el a rekvirálásokat, így például a hadifémek begyűjtését. 1917-ben – Kállay Sándor lelkész szolgálati idejében – a magyar királyi honvédelmi miniszter lefoglaltatta a püspökladányi református templom két nagyobbik harangját és az orgona díszes külső sípjait a 4. hadtest részére. Elszállításukra 1917. július 18-án került sor. Erről részletesen itt:  http://puspokladanyanno.hu/2014/12/a-hadicelra-elrekviralt-puspokladanyi-harangok/ olvashatunk.

 

 A püspökladányi református templom két harangjának lefoglalása hadicélra, 1917. július 18-án

(Fotó: Ary Gyula tanító családi hagyatéka)

.

Hajdú vármegyében 150 rekviráló bizottság kezdte meg munkáját 1918. január 9-én. A március 10-ig tartó rekvirálás még a nagyobb katonai egységek kivezénylése ellenére sem tudta az előírt 800 vagon terményt produkálni, mindössze 414 vagon és 94 q termény beszállítása történt meg. Az Országos Közélelmezési Hivatal által elrendelt pótrekvirálás sem eredményezett újabb jelentős mennyiséget. Az alispán kénytelen volt megállapítani, hogy az állandó rekvirálások fokozzák a lakosság ellenállását és több kárt jelentenek, mint hasznot.

A szomszédos Bihar vármegyében is hasonló volt a helyzet. 1918 januárjában olyan kevés terményt tudtak rekvirálással begyűjteni, hogy a miniszter újabb, szigorúbb rekvirálást írt elő. Az Országos Közélelmezési Hivatal 1918 májusában újabb rekvirálást rendelt el, de mivel ez sem érte el a kívánt mennyiséget a megye lakosságának kétheti szükségletét büntetésből nem elégítették ki.

 

A püspökladányi közigazgatás központja, a községháza 1916 körül

 

A háború első éveiből nem maradt fenn helyi sajtó, a helyi irattárakban pedig a II. világháború során okoztak nagy pusztítást, így elég szűk a témára vonatkozó elsődleges források köre. A Püspökladány és Vidéke című újság 1926. december 23-i számában viszont arra találunk utalást, hogy Kárai Sámuel főbíró volt az, aki „mondhatni a legnehezebb időben viselte a főbírói tisztet. A nagy háború idején egyebek között a hadisegélyezés, közélelmezés, rekvirálás körül, hogy milyen munkát fejtett ki, arról felettes hatóságai adhatnának felvilágosítást, de erről beszél a hadisegélyezés körül kifejtett munkásságáért a hajdúszoboszlói m. kir. állampénztár részéről több ízben kapott dicséret is. Az oláh (azaz a román) megszállás idején minden lehetőt elkövetett a község lakosai érdekeinek megvédése tekintetében, amiről sok polgár tanúskodik.”

 

A püspökladányi rekviráló bizottsággal kapcsolatban jelentenek fontos forrást a most előkerült fotók.

A fotók egy időpontban készültek, s három ugyanazt a feliratot tartalmazza a hátoldalán: „Szives megemlékezésül, Püspökladány 1918. május 10., olvashatatlan aláírás”

 

Rekviráló bizottság Püspökladányban (1918)

(Fotó: Némedy József)

 

A csoportkép a legérdekesebb, amelynek felirata: „Rekvirálók Pladány 1918”. A háttérben álló szekrényen az „Anyakönyvi Szekrény” felirat olvasható, tehát bizonyos, hogy a testület székhelye a községháza volt. A fotón 3 személy azonosítható. Első sorban, balról az első személy Králik József, aki ebben az időben, 1918-1921 között római katolikus káplán volt Püspökladányban. Álló sorban balról az 5. hölgy Nádasi Irén (aki később az itt munkát kapó Scharbert Lajos községi állatorvos felesége lett), a hetedik hölgy pedig Simon Gizella, akiről már a blogon itt:http://nagyhaboru.blog.hu/2015/02/13/egy_puspokladanyi_csalad_hagyateka_a_nagy_haborubol és a Püspökladány Anno honlapon itt: http://puspokladanyanno.hu/2015/02/egy-puspokladanyi-csalad-kulonos-hagyateka/ is olvashatunk.

A fényképfelvétel jól példázza, hogy főleg az itthon maradt hölgyek vettek részt a bizottság tevékenységében, akiknek a munkáját kirendelt katonák biztosították.

A katonák megjárták a háborút, ezt vitézségi éremsoruk tanúsítja. Bálint Ferenc történész, muzeológus, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa véleménye szerint az ülő sorban balról a harmadik, karddal látható katona honvéd, valószínűleg gyalogos hadnagy, aki 1906 M dolmányt (díszöltözetet) visel. A mellette ülő (balról a negyedik) zubbonyt viselő katona – a fotó minősége alapján – szintén hadnagynak tűnik, kitüntetései: I. oszt. ezüst vitézségi érem (nagyezüst), bronz vitézségi érem, Károly-csapatkereszt és az utolsó talán porosz vitézségi érem (Militär-Ehrenzeichen). A következő (jobbról a harmadik ülő alak) valószínűleg szintén honvéd gyalogos hadnagy 1906 M dolmányban,  I. oszt. ezüst vitézségi érem és bronz vitézségi érem kitüntetésekkel.

Jobbról a második ülő alak rendfokozata nem kivehető, de tisztnek tűnik, II. oszt. ezüst vitézségi éremmel (kisezüsttel), bronz vitézségi éremmel és talán sebesültek érmével.

 

A rekviráló bizottság tagjait ábrázoló fotók hátoldala, ugyanazzal a felirattal

 

További két fotó a hölgyeket mutatja irodai munka közben, az utolsó képen pedig – felirata szerint – Veréb János jegyző látható (elképzelhető, hogy ő szerepel a csoportképen is, álló sor jobb szélen).

 

Rekviráló bizottság Püspökladányban (1918)

(Fotó: Némedy József)

 

*

  

Egy hivatalnoknő és Veréb János jegyző (1918)

(Fotó: Némedy József)

 

A fotók hangulata kedélyes, egy zárt világba enged betekintést, s a községházán folyó munka „emberi oldalát” ismerhetjük meg általuk. Érdekesség, hogy a csoportképen a katonák kitüntetéssoruk felett egy-egy fehér virágot viselnek.

Idáig nem találkoztam olyan feljegyzésekkel, visszaemlékezésekkel, amelyek a püspökladányi rekvirálások gyakorlatát, valóságát őrizték meg, de reménykedem abban, hogy ahogy ezek a fotográfiák, vagy nemrég a harangrekvirálásról készült felvételek is előkerültek közel 100 év távlatából egy-egy családi fotóalbumból, illetve dobozban porosodó hagyatékból – s amelyek a Püspökladány Anno honlapon kerültek először nyilvánosságra – úgy egyszer erre a kérdésre is választ kaphatunk.

*

A családi fotókat Némedy József bocsátotta rendelkezésünkre, a többi kép a Püspökladány Anno honlap gyűjteményéből való. A történetet Megyaszai Szilvia honlap-szerkesztő, helytörténet-kutató dolgozta fel és írta meg.

Felhasznált irodalom:

Gazdag István: Hajdú és Bihar megyék gazdaságtörténetének néhány kérdése az első világháború éveiben (A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, 1978.)

 ***

*

A Nagy Háború blogon megjelent párhuzamos összeállítás itt olvasható:

http://nagyhaboru.blog.hu/2015/04/10/puspokladanyi_rekviralok_az_i_vilaghaboru_idejen

 *

Itt pedig előző közös anyagunk található a Blogon:

http://nagyhaboru.blog.hu/2015/02/13/egy_puspokladanyi_csalad_hagyateka_a_nagy_haborubol

Párja a Püspökladány Anno honlapon: http://puspokladanyanno.hu/2015/02/egy-puspokladanyi-csalad-kulonos-hagyateka/

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz

 

A Püspökladány Anno honlap mai összeállításában két püspökladányi alkotó “reflexiói”, az első világháborúval kapcsolatban született alkotásai kerülnek közlésre. Mindkettő a háború emberi oldalát emeli ki, s a tények, a szomorú számadatok mögé tekint! Szívesen ajánlom figyelmükbe azt a nem mindennapi megközelítést, ahogyan egy művészember és egy kutató hölgy közelíti meg a háború véres valóságát, mindkettő a maga érzelmekre ható módján. Kérem fogadják a mai összeállításunkat nagy érdeklődéssel!

Megyaszai Szilvia

*

Elsőként Jámbor Lajos püspökladányi grafikus Doberdói történet című képregényét tekinthetik meg, aki ezzel a művével a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Magyar Képregény Szövetség által 2014. évben meghirdetett első világháborús képregénypályázaton 3. helyezést ért el. Ezúton is gratulálunk az alkotónak!

Köszönöm a képregénynek a Püspökladány Anno honlapon való közlési engedélyét a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítványnak és Jámbor Lajosnak.

.

Ezt követi Dr. Pánti Irén püspökladányi születésű budapesti szerzőnk írása, aki az első világháború korábban elfeledett, de ma már egyre ismertebbé váló katona-költőjének, a 33 éves korában orosz hadifogságban elhunyt Gyóni Gézának állít emléket.

***

JÁMBOR LAJOS:

           

Forrás: Nagy Háború blog: http://nagyhaboru.blog.hu/    –  Köszönöm a Püspökladány Anno honlapon való közlés engedélyét a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítványnak és Jámbor Lajosnak!

***

*

DR. PÁNTI IRÉN:

A lövészárkok poétája

.

„Szerettem volna én is írni

Eljöttéről az új embernek,

S ódon, barbár mesének hinni

A vért, mely dárdák nyomán serked.

 

De jaj, jaj én közébe estem,

Bús ragadozás tébolyának.

Rongy a lelkem és rongy a testem

S fény nem deríti az éjszakámat.

 

Lesem, lesem a csillagírást,

Hol véget ér a véres tenger,

Majd szán engem és nem ér ily gyászt,

Ki születik, a másik ember.”

 

Így összegzi költészetét Gyóni Géza – a halálát megelőző évben – az Amit szerettem volna című versében. Bár élete és költészete nem volt mentes ellentmondásoktól, de ha a Nagy háborúra emlékezünk, nem feledkezhetünk meg róla. Ismerjük meg és szánjuk tragikus sorsát, méltassuk a háború poklában szerzett verseit. A lengyel lövészárokban átélte ő is a katonák szenvedéseit,  megmutatta a frontélet mindennapjait és apró örömeit. A katonák értették őt, verseibe kapaszkodtak nehéz óráikban, tudták, értük is szót emelt, mikor ezt tudatta a külvilággal.

(Kép forrása:  Első Világháborús Albumok)

.

Gyóni Géza ifjúsága

1884. június 25-én született Gyónon. A község már nem található a térképen, mert egybeépült Dabassal és nevét nem őrizték meg a helység elnevezésében. Gyóni Géza eredeti családi neve Áchim volt. Édesapja Áchim Mihály, a békéscsabai szlovák Áchim nemzettség leszármazottja volt. A pozsonyi teológiát végezte el, majd a hallei egyetemet, hazatérve megházasodott és a gyóni evangélikus egyház lelkésze lett. A házaspárnak 6 gyermeke született. Géza gyermekkora a parókia nyugalmában telt, talán ezekre a szép napokra emlékezve választotta később a Gyóni írói nevet. A gondtalan gyermekévek azonban számára már 10 éves korában végetértek. 1893 tavaszán ő és testvére is megkapták a kor veszélyes gyermekbetegségét, a diftériát. Egyik testvérük, Ádám életét nem tudták megmenteni. Ezt a veszteséget édesanyja képtelen volt feldolgozni, elméje elborult. Elmegyógyintézetbe került, családjáról többé nem tudott gondoskodni. Az édesanyja betegsége, és az anya szeretetének elvesztése egész életét beárnyékolta.

10 éves korában nagybátyjához, Áchim Ádám espereshez került Szarvasra és az ottani evangélikus gimnázium tanulója lett. A nagybácsi halála után a békéscsabai rokonok vették pártfogásukba és a békéscsabai evangélikus gimnáziumba íratták, ott is érettségizett. Már gimnazista korában verseket írt, az önképzőkörökben végzett munkájáért gyakran kapott jegyzőkönyvi dicséretet. Az érettségi után édesapja kívánságára a pozsonyi teológiára iratkozott be, az újságírás azonban jobban érdekelte. Már 19 éves korában meghívták korrektornak a pozsonyi Nyugat-magyarországi Híradóhoz. A szerkesztőség mozgalmas élete nagy hatással volt rá. Daliás termetével, szép orgánumával, írásaival a társaság középpontjába került. Már nyomdában volt első verseskötete, mikor 1904. január 24-én öngyilkosságot követett el, egy szerkesztőségi vetélytárssal amerikai párbajt vívott és vesztett. Szerencsére életét meg tudták menteni, de pályája kettétört. Teológiai tanulmányait abba kellett hagynia. Ettől kezdve élete hányódás, nélkülözés és útkeresés volt.

Édesapja hazahívta Gyónra, ahol a jegyzői irodában gyakornokoskodott, onnan Pestre közigazgatási tanfolyamra küldték, amit el is végzett. Bekapcsolódott közben Pest pezsgő kulturális életébe, a kötelező vizsgákat azonban nem tette le. Később az alsódabasi Szolgabírói Hivatalban is gyakornokoskodott és munkája mellett szerkesztette az Alsódabas és Vidéke című lapot. Nem találta a helyét a vidéki életben, nem tudott kibontakozni. Így ír akkori önmagáról Senki küldötte című versében:

 

„Nem mehetek már, Senki küldötte

Lihegek-lógok ég és föld között.

Lemenni gyáva, feljutni gyönge-

Várom a fojtó, irgalmas ködöt.

Csak már befödne.”

Cézár én nem megyek

1907 októberében behívták katonának. Először póttartalékos közlegényként két hónapos kiképzést kapott majd, Bécs mellé, Korneuburgba vezényelték és a császári és királyi vasúti és távíró ezredbe osztották be. Két év múlva újra be kellett vonulnia Boszniába, Szarajevóba vezényelték, ahol vasútépítésénél nehéz fizikai munkát kellett végeznie. Síneket cipeltek, kőbányában követ törtek, utat köveztek, rabszolgának érezte magát a táborban, 1909-ben leszerelték.

1910-ben végre újságírói státuszba került a Soproni Naplónál, ahol a munkába temetkezett. 1912-ben azonban újra jelentkeznie kellett, ismét Szarajevóba vezényelték, ahol 28 napot töltött. Ez az időszak érlelte meg benne a Cézár én nem megyek című híressé vált költeményét, melyben őszinte békevágyát  szólaltatta  meg. A vers így kezdődik:

 

„Vérben úszik vad hegyek orma,

Paskolja vér, paskolja ár.

S engem a halál-dáridóra

Cézár parancsa vár.

 

Itt hagyni minden szentet, drágát,

Asszonyt , búzát, bort, dalt, zenét:

Cézár parancsa nem kegyelmez,

Kell a halál cseléd.

 

Már összeszedtem kis cókmókom,

Indulni kell. Jaj, hogy lehet.

Vérben úszik vad hegyek orma,

Cézár én nem megyek.”

 

Amikor 1912. október 28-án felolvasta versét a soproni irodalmi kör ülésén, a közönség ünnepelte.  Néhány nap múlva a vers a Sopron című lapban is megjelent. Talán ez is közrejátszott abban, hogy ügyészi eljárást indítottak ellene, melyet végül mégis megszüntettek. A vers alcímében ugyanis óvatosságból feltüntette, hogy az egy római katona hagyatékából került elő. Az állását azonban felmondták, újra munka nélkül maradt. Barátai siettek segítségére és közbenjárásukra meghívták újságírónak Szabadkára, a Bácskai Hírlaphoz. Úgy látszott itt megállapodhat, szép feladatok várták. Életében fontos szerepet játszott a szerelem, az asszonyok szerelme átsegítette élete nehéz periódusain és reményt adott később a háború gyötrelmeinek elviseléséhez.

Szabadkán érte a szarajevói merénylet híre és az általános mozgósítás. 1914 augusztus 1-én  mint póttartalékos közlegénynek el kellett indulnia Lengyelországba, Przemylsbe, ahol embert próbáló harcok várták. Przemyls a Monarchia fontos katonai bázisa volt, az oroszok nagy erőket mozgósítottak a bevételére.

 

 A lengyel mezőkön, tábortűz mellett

A háború kitörése után sokakat megszédített a háborús propaganda, ez történt Gyóni Gézával is. A villámháború illúziója hamar szertefoszlott és a frontszolgálat gyorsan kiábrándította.

Przemylsben a várost körülölelő erődítményen kellett dolgoznia, elsősorban a katonai körvasúton  ástak, csákányoztak, síneket fektettek. Eleinte a Monarchia seregei előrenyomultak, de 1914. szeptember 10-én,  a második lembergi csata után vissza kellett vonulniuk, majd az orosz csapatok körülzárták az erődöt. Az első ostrom szeptember 18-tól október 10-ig tartott. A legvadabb támadásra október 6-ról 7-re virradó éjszakán került sor. Fagyos eső és szél fújt, az ellenség az ágyútűz mögött nyomult a vár felé. Behatoltak a várba, ahol ádáz kézitusát vívtak egymással a  várvédők és az orosz katonák. Az erőddel minden összeköttetés megszakadt, a telefon elnémult, a küldöncöket lelőtték. A távíró osztagot – közöttük Gyóni Gézát – kirendelték az összeköttetés helyreállítására, de az ágyútűzben ez lehetetlen volt. A támadást ekkor visszaverték. Az erőd felmentésében öccse, Áchim Mihály főhadnagy ezrede, a besztercebányai 16-os honvédek is közreműködtek. Ekkor találtak egymásra a testvérek, Mihály és Géza, és nem hagyták el többé egymást.

Az októberi harcok megrázó élményeinek hatására született a  C s a k  e g y  é j s z a k á r a  című verse, mely a legismertebb művei közé tartozik ma is. A vers így kezdődik:

 

„Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

Csak egy éjszakára:

Akik fent hirdetik, hogy mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

Mikor gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek.

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

Gerendatöréskor szálka- keresőket.

Csak egy éjszakára:

Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát,

S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák

Robbanó golyónak mikor fénye támad

S véres vize kicsap a vén Visztulának.”

 

A przemylsi erődöt 1914. november 18-án ismét körülzárták az oroszok. Ekkor 120 000 ember és 20 000 ló volt a várban. A meglévő élelmiszerkészlet vészesen fogyott, éhség, fagyhalál tizedelte a katonákat, a lőszer elfogyott. A várparancsnok kiadta a parancsot a kitörésre, de nem sikerült, ebben a császári tisztek árulása és a kedvezőtlen időjárás is közrejátszott. Az elcsigázott katonák védekeztek, azonban a túlerőnek engedve, március 22-én feladták az erődöt. A katonák, több mint 130 napon át tartották a várat, ilyen körülmények között is. Hősies helytállásuk ma is példa lehet előttünk. Az orosz kézre került vár megmaradt katonáit és tisztjeit útnak indították a hadifogolytáborok felé.

Gyóni Géza öccse még a vár eleste előtt súlyosan megbetegedett, kórházba került, ezért engedélyezték, hogy együtt maradjanak és a testvérét tiszti szolgájaként vigye magával a fogságba.

.

 A Tábori Újság története

A cári csapatok körülzárták a várat, ezzel elszigetelték a védőket a külvilágtól. A katonák nem ismerték a híreket hozó rádiógrammok tartalmát, ezért rémhírek terjedtek közöttük. Elterjedt, hogy az oroszok már magyar földön vannak, ami azokat érintette fájdalmasan, akiknek családja az orosz határ közelében élt. A várparancsnokság – hogy elejét vegye a további híresztelésnek – szeptember utolsó napjától Kriegsnachrichten címmel hivatalos lapot adott ki, melyben kommentár nélkül közreadták a rádiógrammok nyilvánosságra hozható tartalmát. Mivel az őrségből sokan nem tudtak németül, felmerült a gondolat, hogy ezeket a rádiógrammokat magyarra fordítva is közreadják. Dr. Molnár Kálmán hadnagyot bízták meg ezzel a feladattal. Dr. Molnár Kálmán felvetette, hogy a katonák lelkiállapotán sokat javítana egy magyar nyelvű újság kiadása, mely többet nyújthat számukra, mint a harctéri hírek ismertetését. Ebben a tisztek is támogatták őt, így született meg a Tábori Újság ötlete. A várparancsnokság eleinte habozott, de később a lap kiadását engedélyezte. Sajtófőnöknek Dr. Geőcze Bertalan főhadnagyot, szerkesztőnek Dr. Molnár Kálmán hadnagyot jelölte ki. Az újság hamar népszerű lett, benne a Csak egy éjszakára című vers is. Gyóni Géza versei ettől kezdve váltak valóban népszerűvé, még a lövészárokban is szavalták a katonák, mikor lélegzetvételnyi pihenéshez jutottak. A Tábori Újság első száma 1914. október 4-én jelent meg és előfizetési felhívást tett közzé Gyóni Géza Lengyel mezőkön tábortűz mellett című kötetére. Az előjegyzés várakozáson felüli volt. A kötet meg is jelent, melynek bevételét a költő a przemylsi harcokban elesett honvédek özvegyeinek, árváinak juttatta el.

A Tábori Újság a várbeli magyarok sokoldalú napilapjává lett, nemcsak harctéri hírekkel volt tele, hanem a verseken kívül voltak benne egyéb apró híradások, melyből megismerték a harcban álló város mindennapjait, még meteorológiai előrejelzést is tartalmazott.

A verseit Gyóni Géza ágyúdörgés, puskaropogás mellet írta és ilyen körülmények között olvasták a lapot a katonák a lövészárokban is… A szerkesztőség a Royal Szálló második emeletén, a 36-os szobában dolgozott. A lapot a Knoller és Fia cég adta ki és naponta 3500 példányban jelent meg. A lap két száma repülőgépen Pestre is eljutott, a verskötetből is kimentettek néhány példányt, melyek hírét vitték Gyóni Géza költészetének, a harcoknak, a katonák apró örömeinek, szenvedéseinek.

A Csak egy éjszakára című versét a hivatalos irodalomkritika fanyalogva fogadta, minden bizonnyal az abban megfogalmazott vádak miatt. Kétségbe vonták, hogy hitelesen ábrázolja a harcok körülményeit és a katonák érzéseit. Az igazi rehabilitációt jóval később külföldről kapta meg. 1934-ben a brit Irodalmi Társaság pályázatot hirdetett, olyan háborúellenes költeményre, melynek szerzője részt vett a háborúban. A pályázatra ezt a verset is beküldték, a legkiválóbb brit irodalomkritikusok az első díjat neki ítélték. A vers ma is a legismertebb magyar versek közé tartozik, különösen az idősebb nemzedék idézi fel gyakran, mert verseinek hangja hiteles és még ma is figyelmeztetés minden háború ellen.

A Tábori Újság történetéhez tartozik, hogy az olasz hadszíntéren is adtak ki tábori újságot az Isonzó menti Tárogató címmel, mely a nagyváradi 4. népfölkelő gyalogezred V. zászlóaljának tábori lapja volt. Ez szintén különleges helyet foglalt el a tábori lapok sorában.

(Kép forrása:  Első Világháborús Albumok)

.

A rab vackokon

Az elcsigázott hadifoglyok Kiev, Moszkva, Inza, Alatir és Omszk érintésével jutottak el utolsó állomáshelyükre, Krasznojarszkba. A várostól 8 km-re emelkedett egy magas fennsíkon a katonai tábor, ahol a foglyokat elhelyezték. A tiszteket kőépületben, a legénységet földbe épített fabarakkokban szállásolták el. A költőt  hadapródnak nevezték ki, hogy a tisztek között maradhasson és beteg testvére segítségére legyen, bár ő is beteg volt, tüdőcsúcs hurutja  kiújult. Sok verset írt itt, költészete elmélyült, verseiben  a mély humánum hangján ír fogolytársairól… A hadifogságot azonban nehezen viselte, a tiszti barakkban sem érezte jól magát. Jól tükrözi lelkiállapotát a Rab vackokon című verse.

 

„Rab vackokon fetrengve már

Bennünk a holtnak lelke hál.

Mert holt bizony, ki így él-

– S nekünk az élet mit ígér?”

.

A kemény szibériai tél aláásta a hadifoglyok egészségét. Áchim Mihály flekktífuszt kapott, kórházba került és 1917. június 8-án elhunyt. Testvére utolsó útjára még elkísérte, de egyre inkább magába fordult, a halál gondolata foglalkoztatta. Elméje elborult, nem vett táplálékot magához, kórházba került és a születésnapján, 1917. június 25-én követte bátyját. Nagyon gyötörte a honvágy, de érezte nem jut már haza. 1916-ban már sírversét is megírta.

 

„Hazai domb lesz vagy idegen árok,

Bús sírom füve, amelyen kihajt,

Kopott fejfámon elmosódó írás

Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:

 

Boldog. Ki itt jársz, teérted is

Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt,

Véres harcok verték fel a hírét,

De csak a béke katonája volt.”

(Kép forrása:  Első Világháborús Albumok)

.


Dr. Pánti Irén

Budapest, 2015. március 20.

 

Felhasznált irodalom:

 

Fábián Miklós: Gyóni Géza

Valentyik Ferenc: Verscentenárium

Honismeret 2014. évi 4-es szám

Honismeret 2015. évi 1. szám

Szecskó Károly: Még egyszer a Csak egy éjszakára című Gyóni költemény születésének történetéről

*

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

Tovább a friss hozzászólásokhoz