2017.02.18.

*

Zilahi Lajos

 

A SÁRRÉTUDVARI NYELVJÁRÁS NÉHÁNY SAJÁTOSSÁGA

(2001)

 

1. Az elmúlt félszázad alatt a volt sárréti tájon három település kapott városi rangot (Berettyóújfalu, Szeghalom, Püspökladány). A kisebb települések társadalmi, gazdasági arculata is sokat változott – érzékelhető fejlődés történt a környék községeiben, nagyközségeiben -, ezek a települések azonban az említett nagyobbaknál jobban őrzik korábbi hagyományaikat, így a helyi nyelvjárást is. Az is tény azonban, hogy a kulturálódás jobb lehetőségei, az értelmiségiek megnövekedett száma, a hírközlő eszközök köznyelvit erősítő hatása itt is a helyi hagyományos, nyelvi tekintetben a nyelvjárás ellen hat. Ez az alapvető képlet a nyelvjárás mai állapotának vizsgálatához.

       A sárréti nyelvjárások múltbeli állapotáról kevés nyelvi adat áll rendelkezésünkre. Ezen dialektusok 50 évvel ezelőtti helyzetéről VÉGH József népi elbeszéléseket tartalmazó gyűjteménye ad képet (vö. VÉGH, Sárréti népmesék és népi elbeszélések. Debrecen. 1944.), majd az 1950-es évek végén, a 60-as évek elején gyűjtött, öt településről való (Szerep, Dévaványa, Furta, Biharugra, Doboz) nyelvatlasz-anyag áll rendelkezésünkre. Mindkettő forrásértékű anyag, hangtani, alaktani és szókészleti vizsgálatokhoz egyformán felhasználhatók. Az öt atlasz-kutatópont adatai bizonyítják, hogy a sárréti községek nyelvjárásai alapvető hangtani és alaktani sajátosságaikban nagyon közel állnak egymáshoz. Ez pedig etnikai, életmódbeli azonosságokat feltételez. Kisebb eltérésektől eltekintve olyan hasonlóságot, mint amilyeneket a sárréti települések e-zésében, í-zésében, a hosszú magánhangzók gyakoriságában, az l, r, j nyújtó hatásának adataiban stb. találunk, más nyelvjárásokban nem fedezhetünk fel.

       A sárrétudvari nyelvjárás a Sárrét északi részén volt dialektusok egyike. A vele közvetlen szomszédos Szerep, Biharnagybajom, Püspökladány nyelvjárásával minden lényeges jelenségben megegyezik. Fonemikusan ugyanazt mondhatjuk el róla, mint az említett szomszédos sárréti nyelvjárásokról: fonémaállományát 8 rövid, 7 hosszú magánhangzó és 25 mássalhangzó alkotja. Ezen adatok alapján az 1/c hangrendszertípusba sorolhatjuk (az M-20, Szerep kutatópontra nézve vö. Imre, MMNyjR. 64). Ezek realizációi fonetikusan kis mértékben térnek el a köznyelvi magán- és mássalhangzó fonémáktól: fontosabb allofonokkal a kny. hosszú magánhangzó: nyj. kettőshangzó megfelelések között találkozunk. A sárréti nyelvjárások közös karakterisztikus vonását elsősorban egy rövid magánhangzó (ë) és a három felsőnyelvállású hosszú magánhangzó nagy gyakorisága adja. Hangsúlyozzuk, hogy más, kevésbé jellemző sajátosság mellett. A nyelvatlasz adatai, IMRE Samu és KÁLMÁN Béla összefoglaló munkájának tanúsága szerint ezek a jelenségek a sárréti nyelvjárások többségében – nyelvatlasz-kutatópontok mindegyikén – lényegileg azonos erősségűek és aktivitásúak. A fenti jelenségek Sárrétudvari nyelvjárásában is megvannak.

       A tanulmány után közölt szövegmutatványban a sárrétudvari dialektus minden lényeges hangtani, alaktani, mondattani jegyét megtaláljuk. A beszédfelvételek nem csak a helyi nyelvjárás sajátosságait mutatják, hanem a szerepi nyelvjárással való nagyfokú azonosságát is. A múlt századi Sárrét, az azonos jellegű és adottságú határ, a mindennapi létért folytatott azonos küzdelem a sárréti nyelvjárások szókincsében is jelentős számú közös elemet teremtett. A vízszabályozás után elpusztult határnevek ugyancsak jelzik a hajdani azonos életmód közös nyomait.

       A sárrétudvari nyelvjárás bemutatásához szükségesnek tartottam friss nyelvi anyag felvételét, mert Végh József gyűjtését is figyelembe véve kevés, vizsgálatra alkalmas nyelvi anyag áll rendelkezésünkre (vö. BENKŐ-LŐRINCZE, NyjBibl. 46). Az 1988 februárjában készített beszédfelvételek több adatközlő hosszabb beszédét, rövidebb-hosszabb közbeszólását őrzik. Dombi Gyulánétól, Földesi Sándornétól, Molnár Károlytól és Szabó Mártontól hosszabb egybefüggő szövegünk van, ezek részletei szerepelnek a szövegmutatványban. (Ezúton is köszönöm, hogy vállalták a beszélgetést, hogy megértették, hogy a nyelvjárási beszéd nem érdem, nem is szégyen, vizsgálatokhoz azonban fontos nyelvi tény.) A szövegekből az érdeklődő is, a szakember is megismerheti a sárrétudvari nyelvjárás hangtani jelenségeit, alaktani és mondattani-szövegtani sajátosságait, a nyelvjárási szókincs mai állapotát és változását. Pontosabban néhányat ezek közül, hiszen nem irányított beszélgetéstől nem várhatjuk, hogy a dialektus minden jelenségére gazdag adattárat adjon. (Ahol más forrásra nem hivatkozom, a nyelvi anyag mindig ezekből a beszélgetésekből való.) Csoportos beszélgetés során – SZABÓ Géza kérdései alapján (vö. Szempontok az adatközlő nyelvi életrajzáshoz. Szombathely, 1985) -, arra is választ kerestünk, hogy mi a helybeliek véleménye saját nyelvjárásukról, a községbeli reformátusok és katolikusok beszédéről, a fiatalok beszédéről, az idős emberek nyelvhasználatáról, stb. A szövegekből jól érzékelhető, hogy az idős emberek még ma is tipikusan beszélik a helyi nyelvjárást, de azt is, hogy a négy és fél évtized alatt eltűnt az, ami minden korábbi hagyomány alapja volt. Jól látszik, hogy az eredeti Sárrét a mai nyolcvan éveseknek is jórészt az apától hallott, gyermekkori emlékeken alapuló élmény. Végh József legidősebb adatközlője, az 1943-ban 80 éves Jáni Gábor viszont még élő tanúként mesélhetett a Sárrétról, a régi Udvariról.

2. A következőkben megvizsgáljuk a sárrétudvari nyelvjárás néhány hangtani sajátosságait és tájszavait.

       Először a nyelvjárás – és a környező nyelvjárás – sajátos hangjelenségeit mutatjuk be. A dialektus rövid magánhangzói közül – a köznyelvivel való összevetésben – a zárt ë érdemel figyelmet. Az udvari nyelvjárásban is, a sárréti nyelvjárásokban is a dialektusok egyik markáns jelensége. Végh sárréti gyűjtéséből és a mai beszédfelvételekből egyaránt felismerhető, hogy az ë a nyelvjárási beszéd legnagyobb gyakoriságú rövid fonémája, a nyelvjárásban az e-hez hasonló fontosságú magánhangzó. Hangsúlyos, hangsúlytalan helyzetben és szuffixumban egyformán előfordul. Az is szembetűnő azonban, hogy az azonos adottságú környező nyelvjárásokban nem minden morféma egyformán ë-ző. A szomszédos püspökladányi nyelvjárásban például a következő, sárrétudvari beszédfelvételekből kigyűjtött morfémákban nyílt e hallható: ágylepëdő, lepëdők, Ëszter, Ësztinek, érdëklődött, nëgyven, Nëmës, Szëkrényesi (mindkettő szn.). Ugyancsak beszédfelvételek tanúsága szerint a módhatározó -en ragja Udvariban következetesebben ë-ző, mint Ladányban (vö. keservesën, szípën, tejjesën). (Szerepen is Ësztër: illedelmesën.) Az ë gyakorisága abból is ered, hogy a morfémák toldalékos alakjaikban is következetesen ë-zők. A tőbeli ë-zés például változatlan marad az igei paradigmákban: az ëszik ige ragozási soraiból például a következő adatokat találtam a beszédfelvételekben: ëdd, mëgëszëd, ëgyed, ëgyél, ëszëm (mëg), ëttem, ëttél.

       Végh József Sárrétudvariban gyűjtött falucsúfolókban, találós kérdésekben olyan ë-ző adatokat is hoz, amelyek a mai udvari nyelvjárásokban már nem fordulnak elő (vö. szerepijëk, nëm, SárNépm. 138-9). A beszélgetések során, direkt kérdésre valamennyi adatközlő azt válaszolta, hogy szerepijek, nem. Nem járhatjuk ki, hogy a nyelvjárás korábbi állapotában úgy is használhatták, ejthették, mert a –k többes jel előtt a kötőhang a mai nyelvállapotban is ë (vö. eledelëk, ezëk, főzísëk, legínyëk, részesëk). A nem morfémáról is egybehangzóan állították, hogy ma nyílt e-ző, de a Në csináld!-típusú adatokban a tiltószó mindig ë-ző, amellett a sem (së) is következetesen ë-ző.

       Az ë-zés a nyelvjárásban erős és stabil, a nyelvjárási beszédben nem kezdte ki a jelenséget sem a hírközlés egyoldalú e-zése, sem a köznyelv hatása. „Udvariba főleg ë betűvel beszílnek” – mondta az egyik adatközlő, de az az igazság, hogy ez csak az idős emberekre vonatkozik, azokra, akik még tipikusan beszélik a helyi nyelvjárást. Ők is figyelik, hogy „a mai fiatalság mán nem ë betűvel, hanem e betűvel beszíl.” Igaz, mert már a 40 éves korosztály beszédében is gyakori a zárt ë-ző helyzetekbeli e-zés. A nyelvjárási beszédben a –t tárgyrag előtti kötőhang mindig ë (vö. épületët, szípët, versët), de a fiatalok nyelvhasználatában az utóbbi két adat már nem ë-ző. A fiatalok beszéde ugyanezt mutatja Szerepen is, nagyobb településeken még inkább ez a helyzet.

       Az ë a nyelvjárás sajátos fonémája: nagy gyakorisága, morfémákbeli váltakozása teszi azzá. Az ë a szomszédos nyelvjárásokban egyformán erősen meg van terhelve. Csupán az olyan ë-ző morfémák csökkenése és kiveszése, mint az Ësztër, idësanyám, pënna, stb. gyengíti az ë-zés korábbi erősségét. Vannak olyan tájszavak, de közhasználatú szavak is, amely morfémákban az ë e-vel és i-vel, í-vel és i-vel váltakozik (vö. ugyë~ugye~ugyi, fazëkat~fazík~fazikak, gyerëkëk~gyerëkik, tengëri~tengeri~tengiri). Az udvari nyelvjárásban az i-ző alakok az általánosabbak, ezek az alakváltozatok minden beszédfelvételen előfordulnak. Az ë-nél zártabb fonéma használata a dialektus jellemző tendenciájára megy vissza. Van tehát bizonyos pusztulás, vannak váltakozások az ë-ző morfémák állományában, ettől azonban a jelenség számottevően nem gyengülne. Az ë-k jövőjére nézve az a meghatározó, hogy a legfiatalabb generáció az ë-ző családi környezet mellett sem veszi át a nyelvjárás ë fonémáját. Amennyire a külső határoknak nincs szerepük a nyelvjárást beszélők ë-zésére, annyira hatnak a fiatalok nyelvhasználatára.

       A nyelvjárás többi rövid magánhangzója sem gyakorisági értékeivel, sem hangszínével nem különbözik jelentősen a köznyelviektől.

       A nyelvjárás hosszú magánhangzóinak gyakorisági értékei viszont nagy eltérést mutatnak a köznyelviektől. Egész pontosan: az á fonéma megterhelése azonos a köznyelvivel, a középső nyelvállású hosszú magánhangzók megterheltsége kisebb a köznyelvi megfelelőkénél, a felső nyelvállású hosszú magánhangzók gyakorisága pedig jelentősen nagyobb, mint a köznyelvi í, ú, ű gyakorisága. Ez utóbbi értékek abból adódnak – a szomszédos nyelvjárásokban ugyanígy, vö. Szerepre nézve Imre összesített adataival, MMNyjR. 114-20; 101; 110 -, hogy az udvari nyelvjárásban is a kny. felső nyelvállású hosszú magánhangzóknak hosszú magánhangzók felelnek meg, a kny. rövid felső nyelvállású fonémák helyén is gyakran hosszúkat használ a nyelvjárás, de a legfontosabb, leghatásosabb összetevő az, hogy a kny. középső nyelvállású hosszú magánhangzók gyakran zártabbá válnak a nyelvjárási beszédben. A zártabbá válás különösen a kny. é: nyj. é, valamint a kny. í: nyj. í értékeit téríti el jelentősen.

       A kny. é: ny. é értékei erősen különböznek Sárrétudvari nyelvjárásában, mert a sárrétudvari emberek beszédében a köznyelvinél sokkal ritkábban hallható az é fonéma. Ebben nem elsősorban a hetfün- féle adatoknak van szerepük, ezeket kompenzálják a kék~kéik ’kellene’, mék~méik ’melyik’ típusú példák, hanem zártabbá vált é-k térítik el a kny. é: nyj. é arányait. A nyelvjárásai é hangok csökkenése az í oldalán nagyfokú megterheléssel jár. A nyelvjárás í hangjának nagy gyakorisági értékeit növelik még a nyelvjárás valódi tájszavai is (vö. fírhang, ízík, kolompír, marík /szëdni/, vígáj ’ritka’ stb.). A fonémagyakoriság oldaláról tehát ez a helyzet Sárrétudvariban az é – í viszonyában. Az í fonéma megterhelését a nyelvjárás nagyhatású jelensége, a zártabbá válás alakítja.

       Az í-zés hasonló hatású jelenség a szomszédos nyelvjárásokban is. A regionális köznyelvbe a jelenség adatai nem kerülnek át, nyelvjárási szélsőségnek számítanak. A regionális köznyelvben csupán a toldalékok előtti egyes szám 3. sz. birtokos személyjel zártabbá válásával találkozunk (vö. fejibe, pízit). Az í-zés minden helyzetben erős a nyelvjárási beszédben. A köznyelvben é-t tartalmazó képző, rag mindegyiküknél következetesen í-ző (vö. azír, búzájír, ócsóbbír, Szerepről: mír, ’miért’, ezír). Az í-zés nyelvjárási következetlenség személyhez kötődik. Ennek szembetűnő jegyei vannak a négy adatközlő szövegeiben. Két férfi (Molnár Károly, Szabó Márton) beszéde következetesen és minden helyzetben í-ző. Sz. M.-nál a négy é-ző morfémát találtam (átképzésëk, élet, édesapám, régi), de az élet-tel egész sor í-ző alak áll szembe (életsorban, ílt, íltük, Ez úgy ílt mëg, ahogy ílt…). A szülők megnevezésében, megszólításában előforduló é-zés (vö. édesapám, édesanyám~ézsanyám) valószínűleg a korábban általános, a szülőknek kijáró tisztelet hagyománya. Tény azonban, hogy kettőjük beszéde következetesebben í-ző, mint a Dombi Gyulánéé, a Földesi Sándornéénál még inkább.

       A é~í gyakoribb váltakozása F. S.-nénál van leginkább adat. Azzal az esettel találkozunk nála, hogy erős í-zése egy közbeszúrt kérdés nyomán (- És cséplőbandában dolgoztak?) percekig é-zőre váltott. A fenti kérdés után egy kéziratoldalnyi (3-4 perc) terjedelmű szövegrészletben a következő é-ző és í-ző alakok fordultak elő: cséplőbandába, magáncséplők, részesëk, férjem, mértek ki, répát, egyébként (2), szomszíd, ëgyébként, életembe. Egy-egy szó egymást követő é-zése és í-zése a szöveg további részében is előfordul (vö. nígy~négyes~nígyes, gójafíszëk~gójafészket~belefíszkelt stb.). Abban, hogy egy-egy köznyelvi kiejtés szerint elhangzó kérdés irányítani tudta az adatközlő é-zését, valószínűleg szerepe van a köznyelvibb környezete hatásának, vagy annak, hogy a nevezett rosszabbul hall, ezért jobban figyel a vele beszélgetők kiejtésére. Egy nyelvi életrajz pontosabb magyarázatot adna az esetre. Az é-ző és í-ző alakváltozatok szinkron jelenléte azonban nem kérdőjelezi meg F. S.-né erős í-zését. Ő azon adatközlők közé tartozik, akik egy rövid időre a beszélgetést irányító kérdések köznyelvi sajátosságaihoz igazodni tudnak. Három-négy percnyi é-zés után azonban ő is visszazökkent a sárrétudvari dialektus erős í-zéséhez. A két férfi és D. Gy.-né í-zésére ezek a kérdések semmilyen hatással nem voltak, bár két-három alakváltozattal az ő beszédükben is találkozunk.

D. Gy.-né nyelvhasználata ugyancsak í-ző, erősebb és következetesebben, mint azt F. S.-nénál láttuk. A beszédben előbukkanó néhány é-ző adat érthető, magyarázható (kérem szépen, életëmbe, férjem, férhëz). A „kérem szépen” a nyelvjárási beszédben ritkán használt kifejezés, a községi elöljárókkal, egyházi vezetőkkel történt beszélgetés, közlés frazeológiájához tartozik. (Hasonlóan SEBESTYÉN: MNyj. XVIII, 37.) Többnyire így használja más is: más dolog, élethelyzet magyarázza a kír, kírëget, szíp, szípën alakokat, mint a kérem szépen-t. VÉGH sárréti gyűjtésében: kérëm szépën~kérëm szípën~kírëm szípën (vö. i. m. 138). Megjegyzem, hogy a –hoz, -hez, -höz határozórag mind a négy idős ember beszédében –ho, -hë, -hö alakban adatolható, D. Gy.-nénál is aho, asztalho, de férhëz.) Az í-zés hétköznapi példái mellett (vö. elíg, kömínymagos, tenyísztëttünk, tíszta, általában víve stb.) D. Gy.-né szövegében ilyen kettős alakokat találunk: cserépedényëk~cserépedínybe, étel~ítel~ítelbűl, péntëk~péntëkën, tésztát~tíszta, de következetesség nélkül, szétszóródva a szövegben. Ami az egyén í-zésének minősítéséhez fontos, az, hogy kevés az é-ző adat, a kevés é-ző morfémával együtt él a beszédben ugyanazon morféma í-ző adata is.

       Látható, hogy a sárrétudvari nyelvjárási beszéd erős jelensége az í-zés, bár egyéntől függően más-más lehet az í-ző és é-ző morfémák aránya. A nyelvjárást beszélőknél aktív jelenség, külső hatása azonban jelentéktelen. A jelenség ugyanilyen állapotban van környező sárréti falvak nyelvjárásában is.

       A többi felső nyelvállású hosszú magánhangzó fonéma gyakorisági értékei is elétérnek a köznyelviektől. Az ú, ű nagyobb gyakoriságát az í-zéshez hasonló adottság (a kny. hosszú magánhangzó: nyj. hosszú magánhangzók teljes azonosság) és jelenségek (részben, hogy a kny. u, ü a nyelvjárásban gyakran megnyúlik, másrészt, hogy a kny. ó, ő a nyelvjárási használatban zártabbá válik) alakítják. Az ú, ű azonban sem a nyúlással, sem a zártabbá válással nem terhelődik meg olyan mértékben, mint az í az é zártabbá válása miatt. Arra nézve, hogy a köznyelvi hosszú magánhangzóknak a nyelvjárásban is ugyanezen fonémák felelnek meg, a szövegmutatványok sokféle adattal szolgálnak. E tekintetben nincs ingadozás a nyelvjárási beszédben. A rövid magánhangzók nyúlására a beszédfelvételekben kevés adat van, de azt szemléltetik, hogy milyen összetevők irányítják a nyúlást. A mindíg valamennyi adatközlőnél többször is előfordul, a szíkesre két adatközlőnél van példa, a fínom csak egyiküknél fordul elő. A szomszédos nyelvjárások hasonló adatainak ismeretében nem lehet kétségünk azt illetően, hogy a független nyúlásra is, a hansúly hatására történt nyúlásra is más adatok is vannak Sárrétudvariban. VÉGH József rövid sárrétudvari szövegei is ezt erősítik meg.

       Az u nyúlásának adatait vizsgálva azt látjuk, hogy a beszédfelvételekben nem sokkal több az adat, mint az i nyúlására, mégis színesebb a kép (vö. Hajnal úccán, túlsó úccának: elmúlasztják: mellékútak, a szerepi Rácz Gyula beszédéből: nyúlat). Amíg az i fonéma nyúlásánál kétféle okra találunk adatokat, az u-k nyúlásánál újabb összetevők példáival találkozunk, ami azt jelzi, hogy ha a nyúlást előidéző okok, indítékok száma nő, akkor – a szomszédos nyelvjárások adatai is erre utalnak – feltételezhetjük az adatok magasabb számát is. A rövid magánhangzók (i, u, ü) nyúlására itt most csak ennyi adat került elő (vö. még VÉGH-nél, im. m. 138-9: bírkák, fëlűltek, mëgbëcsűlik), de az l, r, j nyújtó hatását az a, e fonémák esetében a szövegmutatvány mindenkinél többféle adattal bizonyítja. Hasonlóan az alaktani értékű nyúlásra nézve is, amelyre Szerepről is van adat (kihány, nyúlat). Bár kevés az adat, a nyúlást előidéző helyzetek azonban mutatják, hogy Sárrétudvariban miért nagyobb a köznyelvinél az ú fonéma gyakorisága. Nem nagyszámú adattal ugyan, de terheli a nyelvjárási ú-t, ű-t a zártabbá válás adattára is (vö. lű, bű stb.).

       A nyelvjárás középső nyelvállású hosszú magánhangzóiról eddig azt állapítottuk meg, hogy zártabbá válásuk miatt kisebb a megterhelésük, mint a köznyelvi hasonló magánhangzóké. Példái valamennyi adatközlő nyelvhasználatában megtalálhatók. A középső nyelvállású hosszú magánhangzókról alkotott kép azonban úgy teljes, ha azt is hozzátesszük, hogy az ó, ő gyakoriságát polifonemikus adatok növelik. A polifonemikus helyzetek többségében a nyelvjárásban monoftongusos realizációval találkozunk: az azonszótagú l kiesése nyomán korábban óu-t, őü-t (vö. Végh, i. m. 138-9: vóut, megvóut, dinnyefőüd, főüd, Éróudalo, kikőütösztette, kőütözött, vóuna), ma azonban inkább ó-t ő-t hallunk. A nyelvjárási beszédben –ol, -öl, -ül hangkapcsolat nincs, hosszú magánhangzó, kettőshangzó, hosszú magánhangzó + l realizációkkal találkozunk (vö. főüd, fődre, főggye, Hangásfőd, Külfőd, rítfődnek, zsellérfőüdnek, kűdözött, kűttem). Korábban ezekben a helyzetekben hallatszott legtisztábban a diftongus, ma azonban Sárrétudvariban a hosszú magánhangzó az általánosabb. A realizációk között akad a köznyelvivel egyező is (vö. dolgozzík).

       Úgy látszik, hogy a kettőshangzók sorsa a nyelvjárásban is a monoftongizálódás. Korábbi adatok arra mutatnak, hogy a középső nyelvállású hosszú magánhangzók helyén általánosabb volt a kettőshangzós megoldás szóvégen is (vö. VÉGHnél: lévőü, ríkatóu, Kállóu, hajóu, lekszílsőü), szó belsejében is (vö. uo.: előüjáróság, éjóuszágokat, gyíkírágóuk, hajóut, hajóuba, Mezőüsason, i. m. 138-40). Az é fonémának is volt deftongusos realizációja (éi). Az ó-, ő-nek a korábbi óu, őü helyett most a nyelvjárási beszédben is ó, ő felel meg általában, az óu, őü visszahúzódott az azonszógatú l kiesésének már hivatkozott példáiba és néhány sajátos adatba (vö. Óu!, óután, óutót). A kettőshangzók felszívódását különböző realizációk kísérik, és a jelenség a nyelvi változások nehezen észlelhető rétegéhez tartozik.

       Így pontos az a kép, amelyet a sárrétudvari nyelvjárás hosszú magánhangzóiról, ezen fonémák gyakoriságáról felvázoltunk. A hosszú magánhangzók nagy gyakorisága általános az egész nyelvjárásterületen (vö. Imre, MMNyjR. összesítő adataival i. h.) A jelenségnek az érintett nyelvjárásokbeli változása nem számottevő, a nyelvjárást tipikusan beszélők nyelvhasználatában máig nem változott semmit.

       A nyelvjárás mássalhangzói számukban és adottságaikban megegyeznek a köznyelviekkel. Van ugyan adat a rövid mássalhangzók intervokális helyzetbeli nyúlására (ellemi, mámma, utána nálla, űvélle stb., leginkább a ragos névmások ejtésében), ezek azonban nem terhelik jelentősen a nyelvjárás hosszú mássalhangzó fonémáit, nem vonzanak olyan jelentős értékkülönbségeket, mint amilyeneket a felső nyelvállású hosszú magánhangzóknál láttuk. Egy mássalhangzós jelenség viszont nagyon jellemző a nyelvjárásra: az l, r, j nyújtó hatásáról már volt szó. Azzal kell kiegészítenünk, hogy az l, r, j nem csak hosszú magánhangzókat hoz létre, hanem félhosszúakat is (vö. ëgyedűl, bekerűlt, javúlni, tanúlmányozzam: elmúlt, felesígűl, körbe, hejzet, rajta stb.). Ez utóbbi csoport kiegészül még néhány pótlónyúlásos adattal (vö. ara, ere, mer ’mert’). Az l, r, j nyújtó hatását vizsgálva azt látjuk, hogy az el- igekötő e-je általánosan félhosszú a nyelvjárásban: az l az oka részben annak is, hogy következetesen hosszú a magánhangzó az l-re végződő toldalékokban (-búl, -bűl, -rúl, -rűl, -túl, tűl). Rámutattunk már: a hosszú magánhangzó csak zártabbá válik a nyelvjárásban, de nem rövidül meg Sárrétudvari nyelvjárásában sem.

       A sárrétudvari dialektus arculatát több, kisebb hatású magánhangzós és mássalhangzós jelenség színezi még.

3. A sárrétudvari nyelvjárás alaktani sajátosságairól nagyon vázlatosan szólunk. Tüzetesen vizsgálni nem célszerű, mert alaktani adottságaiban lényegében azonos a nyelvjárás a köznyelvvel. Ez a legfontosabb, amit ide vonatkozóan a dialektusról elmondhatunk. Egy vizsgálat sokkal inkább azt tűzhetné feladatául Udvariban is, a szomszédos nyelvjárásokban is, hogy felmutassa, milyen egyeztetések vannak a nyelvjárás és a köznyelv alaktani rendszere között, semhogy az eltéréseket tallózza. Végül az is a vázlatos megoldást indokolja, hogy az újabb beszédfelvételekkel együtt is kevés nyelvi anyagunk van az alaktani jelenségek tanulmányozásához. Bár a nyelvjárást jól ismerem, de nem anyanyelvjárásom. A püspökladányi és sárrétudvari nyelvjárás lényegi azonossága, a sok hasonló jelenség, érték ellenére sem vállalhatom, hogy a két szomszédos nyelvjárás sok azonossága alapján teljes azonosságról beszéljek.

       Tőtani vonatkozásban a nyelvjárás – a szomszédos szerepi nyelvjárás is, vö. atlasz M-20 – két sajátosságára mutathatunk rá: a névszótöveknél az út~útak~útam~útat), valamint az igetöveknél a hágy~hagyom, kél~kelëk nyelvjárási váltakozására. Ez utóbbi alaktani értékű nyúlás sajátossága, hogy csak az egyes szám 3. személyben jelentkezik á és é, a ragozási sor többi tagjának tőhangzója mindig a, e. Olyan sajátosság, amely a szomszédos nyelvjárásokban is megvan, a regionális köznyelv azonban sehol nem vette át.

       A birtokos személyragozás egyes szám 3. személyben nem különbözik a köznyelvi megoldástól (-a, -e, -ja, -je), toldalék előtt azonban a palatális személyjel mindig –i, -ji (fejit, kötőjibe). Véghnél: ípűlete, Szerepről: hírit. Ez a realizáció a reg. köznyelvet beszélők nyelvhasználatában is megvan. A többes szám 3. személyű birtokos személyjel itt is –ok, -ëk, -ők. Ugyanezek a megfelelők élnek a ragos névmásokban is (vö. nállok, véllëk, tűllök). A palatális sorban jelentkező fejëk, ’fejük’, mënyëk-féle adatok jelentősen terhelik a nyelvjárás ë fonémáját, valamint az illabiális jelenségek adattárát. A sárrétudvari beszédfelvételekben előforduló adatok: házokho, papjok, vagyonnyok, belőllök, szerepi adatok: főggyöket, lovok.

       Az igei toldalékok közül a felszólító mód egyes szám 3. személyű (alanyi ragozású) –ék (-ík) következetességét emeljük ki. Azért is figyelmet érdemel, mert eredeti formájában a tipikus nyelvjárásiban a nem ikes igékben is ezt az –ék (-ík) ragot találjuk (vö. Véghnél: valamint a mai beszédfelvételekben: lëgyík). A mai nyelvjárási beszédben – egyéntől függően – gyakrabban találkozunk az –ík és –on, -ën, -ön váltakozással. A regionális köznyelv sem Udvariban, sem a többi környező nyelvjárásban nem élteti tovább ezeket az í-ző alakokat.

       A névszói toldalékok viselkedését már érintettük. A –hoz, -hez, höz, az –ért határozórag utolsó mássalhangzója nélkül általános a nyelvjárásban, de az l végű ragokban az l sem más hanggal nem változik, sem nem marad el. Nem alaktani kérdés, de mivel az é>í zártabbá válás adatainál külön nem foglalkoztunk vele, szólunk arról, hogy a különböző névszóképzőt szintén í-zve használják a nyelvjárásban (-ís, -ísz, -síg, -ínk).

       Kedveli a nyelvjárás a testesebb igekötőket és szóalakokat. Az át- és szét- igekötőt mindig testesebb formában halljuk (vö. átalmënnyek~átmëgyëk, ideátal, íltük átal, átalíltük, szíjjelszórtabbak). Ugyanígy az állt~állott, mëgy~mëgyën, szólt~szóllott alakok közül a nyelvjárási beszédben általában a hosszabb alakok járják. Az igétől elváló igekötő pedig a –fele toldalékelemmel bővül (vö. vëszi átfele, szëdtük összefele, vittük kifele, sőt ilyen változatok is gyakoriak: vitte átalfele, szëdtük szíjjelfele). Megjegyezzük, hogy a felé névutó is fele alakban él. (Más nyelvjárásokra nézve vö. SEBESTYÉN: MNyj. III, 35-51.)

       A fenti kevés számú jelenség és adat is jelzi, hogy sárrétudvari nyelvjárás alaktani rendszerében alig tér el a köznyelvétől, de ez a helyzet a környező nyelvjárásokban is.

4. A tájszavak aktivitásának ma többféle gátja van nyelvjárásokban. Ez magyarázza, hogy használatuk beszűkült a dialektust beszélők körébe. Csak ebben a körben van lehetőség arra, hogy a kommunikációban résztvevők egyike ne váljon passzív hallgatóvá. Az sem véletlen, hogy több órás beszédfelvételek is kevés táji használatú szót vagy kifejezést tartalmaznak, pedig az egyik kazetta irányított beszélgetés anyagát őrzi. A nyelvjárási szavak használatához ma már nem lehet a nagyapának kommunikációs partnere az unoka – az életmód, a gondolkodás, a nyelvhasználat különbségeit plasztikusan mutatja a tájszó-használat -, mert a legfiatalabbak nem csak másképp, hanem másról is beszélnek. És nem csak a másféle élmények, hatások miatt. A társadalommal, a lakóhellyel együtt sokat változott a család és benne az egyes ember. Ezt erősítik sárrétudvari beszélgetéseim is. A változások nyomán más lett a nyelvhasználat, a szavak jelentése, a névadás, stb.

       A fiatalok, a közéletben résztvevő középkorúak jól ismerik a település közigazgatási státusát, az idősebbek azonban változatlanul faluként emlegetik Sárrétudvarit (vö. „más ëgyéb ijenëk nem változtak a faluba”, F. S.-né: „a faluba mint nyájjuhásznak állt be”, Sz. M. beszédfelvételéből). Ugyanakkor a felszabadulás előtti elöljáróság épületét kössígházaként emlegetik, mai megfelelőjét pedig tanácsházként. Az államhatalom helyi szervei megváltoztak az elmúlt 40 év alatt, tisztségviselői és apparátusa is átalakult. Ezen új fogalmak nevei behatoltak a nyelvjárási használatba.

       A nyelvjárási szókészlet vizsgálata másféle változásokat is mutat. A sárrétudvari nyelvjárás is azt példázza, hogy a régi paraszti élet fogalmai és szavai – jelentésbővüléssel – átkerültek a köznyelvbe. 50 évvel ezelőtt a parasztember legfontosabb élelme a kenyér és szalonna volt. „… a határba mindig csak ez vóut az élelem az embërnek a szalonna, hun mëgsütöttük, hun nem sütöttük.” (D. Gy.-né). A szalonnasütés a napi pihenés része és szertartás volt, a sült szalonna pedig a nehéz fizikai munka fontos feltétele. Divat lett a szalonnasütés – mondta a beszélgetéskor M. K. Csakhogy a sűlt szalonna ma már nem a mezei munkán levő ember meleg ebédje, hanem a pihenéshez, a koronázáshoz társuló evés egyik lehetősége. Családos emberek társas szórakozása. „Összeülnek öten-hatan még az én vőm is mëgvóut, hítta a komákat, hét-nyóc embër, akkor előtte ital, utána mëg sűlt szalonna, zsíros kënyír hagymával, paprikával, utána mëg sör.” (M. K.) Volt tehát és van szalonnasütés, de a mai már sem céljában, sem tartalmában nem azonos a régivel.

       A tájszavak egy csoportja napjainkra Sárrétudvariban is pusztulófélben van (a felszabadulás előtti társadalom, közigazgatás, vallási élet, a hagyományos állattenyésztés és növénytermesztés szókincsére gondolunk). A tájszavak egyik csoportja azért vált funkciótlanná, mert a társadalmi-politikai változások a fogalommal együtt kiszorították, a másik csoportjuk a korábbi hagyományok visszahúzádása miatt, harmadik csoportjuk pedig szűk, rétegnyelvi használata miatt veszített társadalmi aktivitásából. A szógáltam-féle tájszavak Udvariban is röviddel a felszabadulás után kihulltak a társadalmi és nyelvhasználatból, a marík szëdni szerkezetet a mezőgazdaság gépesítése tette feleslegessé, a paszúj-típusú tájszavakat pedig a köznyelvi bab terjedése miatt érezzük nyelvjárási használatúnak. A tájszavak sorsa Sárrétudvariban is a funkcióvesztés és pusztulás, másrészt a nyelvjárást beszélők nyelvhasználatába való beszűkülés lett. Az élő nyelvet hallgatva, a beszédfelvételeket tanulmányozva megállapíthatjuk, hogy helybeli idős emberek Sárrétudvariban is a nyelvjárást beszélik, a dialektus hangtani, alaktani, mondattani sajátosságai elevenek közleményeikben, tájszót azonban keveset találunk beszédükben. Több adat erősíti, hogy az idős embereknek ez a csoportja ismeri a nyelvjárás tájszavait, használatukhoz azonban ma már alig akad szituáció.

       A tipikus nyelvjárási emlegetésekor tehát elsősorban a dialektusra jellemző hangtani, alaktani, mondattani jelenségek meglétére gondolunk, a tájszavak előfordulása emezeknél jóval esetlegesebb. A mai lakásokban kicserélődtek a mindennapos használati tárgyak, másak a keresztnevek, megváltoztak az emberi kapcsolatok a családban („ezelőtt az öregnek vóut szavazati joga, a mënynek nem vóut”), a nagyüzemi művelés miatt megváltozott a határ is. (Ezen a tájon száz év alatt kétszer is, először a Sárrét lecsapolásával.) Lassan kivesznek a Sárrét utolsó szókincsbeli maradványai is, hiszen a mai közép korosztálynak – a fiatalabbaknak még kevésbé – semmit nem mond már a hajdani vízi világ emlegetése. (Végh József biharnagybajomi, sárrétudvari, szerepi gyűjtésű rövid elbeszéléseiben még négy olyan tájszó került elő, amely a régi Sárréthez kapcsolódott: hajóu, nádvágó, rítëk, tolóu.)

       Helybeli idős emberekkel való beszélgetés közben megkérdeztem, hogy ismerik-e ezt a szót: vicsog~vicsok ’a Sárrét azóta elpusztult rágcsálója’. Mindannyian azt válaszolták, hogy nem ismerik. Aztán kiderült, hogy ismerik a Vicsokdombot, sőt „itt vóut egy ojan nevű, akit úgy híttak, hogy Vicsok Dan…”, tehát helynév és ragadvány név is őrzi a rágcsáló emlékét. Ha négy élő korosztályt veszünk figyelembe (10-20 év: 21-45: 46-65: 66-80), jó látszik, hogy a helyi tájszavakat, amelyek a hagyományos falusi, paraszti emlékét őrzik, az utolsó két korcsoportba tartozók ismerhetik. De a szókészlet tájszói rétege nem lehet aktív az ő beszédükben sem. A tájszavak jövőjét aktivitásuk beszűkülése és ismerőik körének folyamatos csökkenése egyszerre jelzi.

       A pusztulás a tájszavak mindhárom rétegét egyformán érinti. Az erősen terjedő köznyelvi mellett a fiatalok az olyan alak szerinti tájszavakat is mint a hetfü, mëgyën stb. rétegnyelvinek, nyelvjárásinak érzik. Értik, ismerik, de nem használják. Hasonló tapasztalataink vannak a jelentés szerinti tájszavakra nézve is. Nagyszüleik nyelvhasználatából ismerik, de ők már nem nevezik az idős embereket öregcselédnek, a sűrűn helyett nem mondanak öregën-t, a ház az ő beszédükben épületet, nem szobát jelent. Ezek a tájszavak csak a nyelvjárást beszélők nyelvhasználatában élnek még, a fiatalabbak – ha a nyelvjárás hangtani jelenségeit kisebb-nagyobb erősséggel megfigyelhetjük is náluk – csak hallgatják ezeket a szavakat, frazeológiai egységeket.

       Abban semmi meglepő nincs, hogy a valódi tájszavakat csak idős emberektől halljuk. Ha érthető az, hogy ők még most is köblösben gondolkodnak, hogy a porcelán teáscsészét is csupornak mondják, hogy kolompírt emlegetnek az általánosan használt krumpli helyett, akkor azt is beláthatjuk, hogy miért van, hogy a fiatalok körében ezen szavak helyett csak a hektár, a csésze, a krumpli (a burgonya sem!) járja. (Sárrétudvariban a kny. burgonya helyett a regionális köznyelvben krumpli, a nyelvjárásban kolompír-krumpli használatos, a korábban általánosan használt paszúj is a nyelvjárási beszédbe szorult vissza.) A valódi tájszavak használatához nyelvjárási háttér kell, érthető, hogy csak a nyelvjárást beszélők rétegéhez kötődnek.

       Az udvari nyelvjárás valódi tájszavait vizsgálva azt látjuk, hogy mai általános használatuknak másféle akadálya is van. Vegyük szemügyre a kny. ritka-sűrű ellentét-pár nyelvjárási kifejezését! A ritka helyett a nyelvjárásban a vígáj valódi tájszó él (a vígáj szerkezetbeli előfordulására nézve vö. vígáj tengiri, vígáj bajussz, vígájon kelt). A sűrű a köznyelvivel azonos jelentésben a nyelvjárásban is használatos, de a sűrű jelző használati körét csökkenti az a jelentésbeli tájszó, amelyre már utaltam: ’sűrű’ jelentésben a nyelvjárás gyakran az öreg jelzőt használja különböző szerkezetekben (vö. öreg lebbencs: „azt főztük öregën disznóhússal, azt a szëgezsborsót” (D. Gy.-né). Ugyanakkor a vígáj jelző is csak a szerkezetek egy részében hallható (vö. vigáj eset nincs, csak ritka eset).

       Az a jelenség is megfigyelhető azonban, hogy a tájszavak mellett terjed néhány esetben a köznyelvi is. A nyelvjárási alak, a tájszó járja minden természetes nyelvjárási szituációban, a mindennapi használatú szavak csoportjából azonban néhány tájszó alternál a köznyelvi megfelelővel. A sárrétudvari nyelvjárás eredeti tájszava a ruca. (Szerepen is, a többi szomszédos községben is.) A nyelvjárás az összetételekben is a rucát használja elő- vagy utótagként (vö. rucazsír, rucatojás: vadruca, magruca: „Írattál mán rucát?”) Alkalomszerűen azonban a ruca mellett fel-felbukkan a nyelvjárási beszédben is a kny. kacsa. Általában köznyelvi környezetben és alkalomszerűen.

       Nyelvhasználati problémát is okoz, hogy a korábbi szokások helyébe újabbak léptek. A társadalmi, környezeti változások nyomán új szokások terjednek. Lassan teljesen elpusztul a korábbi generációk névadási szokása, feledésbe merülnek az 50-60 évvel ezelőtt igen gyakori keresztnevek. Ismeretlen, gyakran idegen hangzású neveket kapnak az unokák, dédunokák. Ezeket megjegyezni sem könnyű az Ësztërhez, Juliskához, Imréhez, Sándorhoz szokott nagyszülőknek. M. K. mesélte, hogy sokáig nem tudta megjegyezni unokájának nevét (Alekszandra). Segített a népetimológia: most már eszébe jut a szandá-ról ’szandál’. Az adat azért is fontos, mert bizonyítja, hogy a népetimológia – ha ritkábban is – a nyelvjárás ma is élő jelensége. Nem csak az unokák nem értik a szigorúan vett nyelvjárásit, a nagyszülőknek is gondot okoznak a fiatalok új szokásai. Az idős emberek úgy segítenek magukon, ahogy tudnak.

       A fentiekből belátható, hogy a tájszavak és nyelvjárási frazeológiai egységek aktivitását sokféle probléma akadályozza Sárrétudvariban is. A közlésfolyamat mindkét pontján állók oldaláról egyaránt.

       A következőkben bemutatjuk a sárrétudvari nyelvjárás beszédfelvételekben és VÉGH József gyűjtésében előforduló tájszavait. (Megjegyzem, hogy a tájszavakat nem csak a szövegmutatványból, hanem a teljes beszédfelvételekből gyűjtöttem ki.) Az adattár nem terjedelmes, de arra alkalmas, hogy jelzésszerűen bemutassa a nyelvjárás tájszavainak jelenlegi helyzetét.

       Alak szerinti tájszavak: bűgatya ’a század elején még használt hosszúszárú vászonnadrág’, hetfü, kathólikus~katólikus, kodrát ’négyszögöl, kvadrát’, kötő ’kötény’, mëgyën, pallás, tajicska.

       Jelentés szerinti tájszavak: beszorúl ’az istállóban telel (a jószág)’, csalággyai ’gyerekei’, fëlfordúl ’elpusztul’, házba ’szobába’, iskolát ’osztályt’, konyhán ’kályhán’, lámpavilág ’lámpafény’ (vö. VÉGH, SárNépm. 139), lánc ’régi hosszmérték’, merevűl ’teljesen, egészen’, munkál ’bérel, művel’, odamaradt ’nem jött haza a háborúból’, öregën ’sűrűn, lé nélkül’, öregcseléd ’idős ember’ rest~rëst ’lusta, nem jó’, szógáltam ’dolgoztam, cselédkedtem’, útkaparó ’útőr’, vászongatya ’házilag szőtt, durva anyagú hosszúszárú nadrág’.

       Valódi tájszavak: csupor ’bádogpohár’, csutkaízík ’a kukorica levél nélküli szára’, fírhang ’függöny’, garét ’vetőgép’, kaska ’kosár’, komëndál ’javasol’, kolompír ’burgonya’, köblös ’magyar hold (területmérték)’, málé ’kukoricalisztből sütött tésztaféle’, miszër ’víkony fonal, abbúl vóutak a lepëdők’ (M. K.), padka ’a kemence része’, paszúj ’bab’, porció ’adag’, ruca ’kacsa’, tëlázsi ’fából készült edénytartó’, tengiri ’kukorica’, terivel ’terhesen, terhével’ vakaró ’kenyértésztából sütött pogácsa’, vicsok ’a régi Sárrét rágcsálója’, vigáj ’ritka, nem sűrű’.

       Az udvari tájszavak fenti mutatvány-adattára jelzi, hogy beszédhelyzettől függően ma is használják őket. Bár szűkülő körben, de élnek, ezért változásaikat is érdemes szemügyre venni. Minden belső mozgás nehezen megragadható, eredmény tüzetes vizsgálatoktól várható. Itt csak arra van lehetőségünk, hogy a változásokból bemutassunk néhányat, hogy jelezzük a mozgások területeit.

       A hangtani vizsgálatok során bemutattuk, hogy VÉGH József szövegeiben olyan ë-ző morfémákat találunk, amelyeket ma már nyílt e-vel ejtenek. Ugyancsak a VÉGH-gyűjtötte falucsúfolókban van egy olyan alak szerinti tájszó (disztóu, háromszor fordul elő más változat nélkül), amely a mai nyelvjárási használatban is már nem él disznó~(disznóu). Nincs okunk, hogy kétségbe vonjuk, hogy akkor disztóunak ejtették Sárrétudvariban, de abban sincs semmi különös, hogy ma a köznyelvi alakot használják a nyelvjárásban is (vö. „azt főztük öregën disznóhússal” – D. Gy.-né beszédfelvételéből). Változás a morféma nyelvjárási alakjában történt, azzal, hogy a köznyelvi forma váltotta fel a nyelvjárásban eredetibb disztóut.

       A jelentés szerinti tájszavak között is vannak olyanok, amelyeket érintett valamilyen változás. A vászongatya~bűgatya lényegében azonos jelentésben élt a nyelvjárásban: ’szőtt vászonból készült hosszú férfi nadrág’. Ez a férfi viselet eltűnt a mindennapi használatból, az utótag azonban ’férfi alsónadrág, hosszú alsónadrág’ jelentésben tovább él a nyelvjárásban. A vászonfazík~cserépfazík nyelvjárási jelentése is azonos volt: ’mázatlan cserépedény’ (vö. TESz. III, 1099). Ezek a használati eszközök padlásra kerültek, pedig annak idején, amikor még minden házban volt kemence, többféle ételt csak ezekben a nagy edényekben főztek. A két előtag azonban ’fehér vászon’, illetve ’égetett agyag’ jelentésben átkerült a köznyelvbe. A vászon- és cserép- előtag jelentésszűkülése követi a belőlük készült tárgyak használatának csökkenését. Sok, régen fontos használati tárgy hasonló sorsra jutott.

       A valódi tájszavak között ilyen változásokat nem ismerünk. A feleslegessé vált valódi tájszavak egyszerűen kivesztek.

       Az alábbi nyelvjárási beszédfelvételek magnetofonnal készültek 1988 tavaszán, tehát 45 évvel VÉGH József sárrétudvari gyűjtése után (vö. Sárréti népmesék és népi elbeszélések. Debrecen. 1944. 138-9.). VÉGH három adatközlője 61 (Szabó Bálint), 63 (Zagyva Sándor) és 80 (Jáni Gábor) éves volt, tehát valamennyien a múlt század végén ismerték meg anyanyelv-járásukat. A jóval terjedelmesebb szövegkorpuszból bő egy ívnyi kerül ebbe a feldolgozásba.

       A szövegmutatványt azzal a céllal közöljük, hogy VÉGH József nyelvjárási szövegei mellé a dialektus mai állapotára mutató szövegeket állítsunk. A korábbi és mai nyelvjárási szövegek alapján érzékelhető, hogy miben és mennyi változott 45 év alatt a helyi nyelvjárás. Egyáltalán változott-e számottevően? Az összevetésben nem lehet akadály, hogy VÉGH József és én másféle lejegyzést-átírást alkalmaztunk. Arra törekedtem, hogy a hangtani sajátosságok mellett pontosan visszaadjam a nyelvjárási beszéd grammatikailag kötetlen tagolását is. A beszédfelvételt azért is fontosnak tartom, mert a két szövegfelvétel közötti időben elkészült és további összehasonlításra ad alkalmat a magyar dialektológia legnagyobb vállalkozása, A magyar nyelvjárások atlasza, amelynek a Sárrétudvarival szomszédos Szerep is kutatópontja volt (vö. M-20).

       A nyelvjárás sajátos hangjelenségei a dialektust tipikusan beszélőknél – sem számukban, sem erősségükben – nem változtak számottevően. Egy-egy jelenség értékei adatközlőnként másak ugyan, de – a kettőshangzók kivételével – valamennyi korábbi magánhangzós és mássalhangzós jelenség megvan és aktív a nyelvjárásban. A sárrétudvari nyelvjárás hangjelenségeinek a szomszédos nyelvjárásokétól eltérő adataira sokféle példát ismerünk (vö. Püspökladány: Esztër, lepedő, Sárrétudvari: Ësztër, lepëdő stb.). Szép számmal akad egyéni sajátság is: Dombi Gyuláné beszédében a zárt ë-k és í-k helyén is gyakran a nyíltabb, köznyelvi változat hallható, tehát a két jelenség nem olyan következetes, mint a másik három adatközlőnél, ugyanakkor csak tőle hallhatjuk a nyelvjárási beszédben is ritka kolompírt. Ezektől függetlenül más jelenségek adatai is arra mutatnak, hogy az idős emberek beszéde lényegében mindenben hű a helyei nyelvjáráshoz, sőt az iktelen igék felszólító mód egyes szám 3. személyben az –ík következetesebb, mint a ladányi nyelvjárásban.

       Hozzáteszem, hogy mindez az idős emberek, a nagyanyák, nagyapák beszédére érvényes általánosan. Amikor SZABÓ Géza kérdései alapján (vö. Szempontok az adatközlő nyelvi életrajzához. Szombathely. 1985) a nyelvjárási beszédről, a fiatalok nyelvéről beszélgettünk, állították és példázták, hogy a fiatalok már nem úgy beszélnek, mint ők. Állításuk igazsága könnyen ellenőrizhető.

       A nyelvjárási szövegmutatvány tudatosan került a dolgozatba. Ha egy település olyan szerencsés helyzetben van, hogy 45 évvel korábbi nyelvjárási szövegekkel rendelkezik, kár lenne elszalasztani azt a lehetőséget, hogy – most a könnyű felvételezés idején – újabb felvételek rögzítsék a pusztuló nyelvjárás mai állapotát.

       Dombi Gyulánéval és Molnár Károllyal Lovasi Dénes beszélgetett, Földesi Sándornéval és Szabó Mártonnal én készítettem a felvételeket. Lovasi Dénes szíves közreműködését köszönöm.

.

Az átírásról a következőket jegyzem meg:

A szövegekben Lovasi Dénes kérdéseit és saját kérdéseimet köznyelvi kiejtés szerint írtam át, hogy jól elváljanak attól, amit a helybeli beszélők mondtak.

Az átírásban BALOGH Lajos útmutatóját követtem (vö. Útmutató az élőnyelvi kutatásokhoz szükséges szöveganyag magnetofonszalagról történő lejegyzéséhez. Bp., 1985). Ennek lényege, hogy „általában a helyesírási szabályok szerint írjuk a köznyelvi kiejtésben is kötelezően meglevő hangtani jelenségeket, mindenekelőtt a zöngésség szerinti és képzés helye szerinti hasonulást, az összeolvadást, a mássalhangzók rövidülését.” (i. m. 4). Olyan szövegmutatványokban, mint a sárrétudvari beszédfelvételekből készített szövegek is, ezt az átírást látom legcélszerűbbnek. Azért is, mert a zöngésség szerinti hasonulás, a hosszú magánhangzók rövidülése egyforma jelenség a köznyelvi és nyelvjárási kiejtésben, de főképp azért, mert a nyelvtudományban alkalmazott fonetikus átírás nehezebben olvasható, a nem szakember kedvét könnyen elveszi az olvasástól. A lehetőségek közötti választáskor -–helytörténeti monográfiába készült feldolgozásról lévén szó – ezért döntöttem úgy, hogy ezt az átírási gyakorlatot követem.

       A szöveg így is tükröz egy fontos mutatót, nevezetesen, hogy az egyéni beszéd – nyelvjárási változata is – sok tekintetben nem következetes. Jól mutatja ezt az egymás mellett élő sokféle alakváltozat. Mindezt azért említem, hogy jelezzem: a várttól eltérő adatok nem az átírás következetlenségei. Ilyen következetlenségek vannak. (Sárrétudvariban a tanúsz-hoz hasonló adatokban nem esik ki az l, mégis van rá példánk. A magánhangzók köréből még több az ilyen adat.)

       Jelzem tehát, hogy az átírás nem felületesség miatt ilyen, hanem gyakorlati okokból.

– Baromfit tenyísztëttünk tëljes nagy számba mert azír hogyhát főldeket bizony mink jócskán munkáltuk mer felesbe harmadosba aztán vóutak ezëk az árëndás főldek mert még akkor magunknak bizony elíg kevés vóut me ugye a nagyszülők mëgvótak tehát azt űk nem adták nekünk még akkor ide. Na oszt most ugyi csak az vóut hogyhát minden azon vóutunk hogy amit tudunk jöbban mëgélhessën az embër. Tehát ugyi a tárolás az vóut hogy hízót vágtunk mindën esztendőbe tehát jó mindig abbúl tudtuk hogy mennél nagyon lëgyën hogy egísz esztendőbe ezt be tudjuk osztani. Mert baromfi vóut az élelem mëg a szalonna a szalonna mëg a kolompír hogy az anyám beteg vóut hát én mikor a hatos vonat jött befele mán akkor nekëm jönni këllëtt hazafele hogy főzzem a vacsorát. Ez mán iskolás koromba is így vóut mert nekünk ám ki këllëtt mënni a határra még ha az iskolábúl hazajöttünk is. Az pám azt monta hogy majd tanúsz estére nem délután. Aztán ugye a határba ott mindig csaez vóut az öregebje ű úgy tartotta hogyhát ű a főnök. De bizony a másik bátyám nem nagyon hagyta magát mert ezelőtt lëvágták a szalonnát porciókba hogy ennyi a tiéd mëg ennyi a tiéd. Lajos mindig aszonta hogy én vagyok az öregebb nekem Kedvesany nagyobb këll. Így osztán Béla szonta na megájj mert nem fogod mindet mëgënni mert sütöttük a szalonnát osztán midíg elkeszte Lajos fordítani osztán hun az ëgyikünkét bele a përnyébe hun a másikat. Hát persze mikor kedvesapám velünk vóut akkor ez nem törtínhetëtt mëg hogyhát így lëgyën csinálva. Hát termíszetësën ugyi mán nígy órakor az kapun kimëntünk a rëggeli nígy órakor. Én oszt mondom hat órakor szoktam hazamënni mert a főzíst azt be këllëtt fejezni mëg csak mindig vóut négy-öt hízó vagy pedig jött a tehéncsorda befele oszt vót ëgy tehén hát azt nekëm këllëtt mëfejni me hát kedvesanyám hogy beteg vóut hát ugyi nem tudott dolgozni. Maj mikor maj mikor osztán kint a mezőn kapáltunk Lajos mindig aszonta mit szaladtok te úgyis csak akkor űlsz lë az asztalho mikor én. Na és hogyan fojtassam?

– Főző eszközökről tessék beszélni!

       Igen hát ugyi még abba az időbe nem kikkelëzëtt villák mëg kanalak vóutak hanem alumíniumkanál mëg a villa bizon ara annyira këllëtt vigyázni hogyhát mëg ne barnújjon aztán a levesmerő kanál hát ugyi azok még akkor sem vóutak zománcosok hanem én nem is tudom ojan nem is alimínium áá az… ojan alumíniumszërűk vóutak a merőkanalak mert bizony azon sokat këllëtt súrolni hogyhát tisztán tartsa az embër. Aztán ugye a tányírok hát vóutak mongyuk amit örökölt a szüleim mán kedvesanyám a szüleitűl vóutak mán porcellántányírok de hát abbúl hátköznap nem ëttünk mert ugyi vóut cseréptányír. Mindënkinek mëgszokott tányírja vóut tehát abbúl ëttünk. A porcellántányírokat azt csak mikor ëgy kis családi összejövetel mikor a malac mëgölís volt azt csak akkor vóut elővíve mert hiába ugyi még akkor nem lëhëtett ezt a ijen nagy kitérő összejöveteleket csinálni mint ahogy hát mostan van. Hát most mán azokat a kanalakat nem is vënnék elő së azt mán nem. Majd a ruhát is ugyi szerettem vóuna én is mán akkor kezdtem ugyi nagyjány lënni hogy ëgy kicsit nekëm is szëbb ruhám lëgyën. Az apám mindig aszonta szípët de keveset! Ide nem hoztok mindënféle rongyot! Mikor jön az ünnep akkor azt fëlvëszëd de azt máskor nem vëszëd. Úgyhogy hát ugyi azok az idők még akkor aho këllëtt igazodni az embërnek ahogy telik. Merthát mit csináljon az embër ugyi hiába szált vóuna a szülővel szëmbe mint most mert most azt lët hallani hogy nem! A mi időnkbe mikor az én bátyám mëgnősült huszonnígy éves korába még akkor së mondhatta hogy nem. Ëggyen së! Ez biztos. És még mit?

– Az edényféléket el tetszett-e már mindet mondani?

       Hát a hát ugyi a fazikak ugyi hát azok átalába víve mán akkor kezdőttek a harmincas évekbe a zománcos fazikak de bizony vóutak még cserépedények nagyon bőven. És mëg is vóut becsülve mert a kemëncébe főztünk sokmindënt. Befűttük jó rëggel a kemëncét és akkor ugyi elkíszítëttók bele a paszújt is mer mink csak úgy hívtuk még akkor bele füstölt húsdarabokat (nevet) azokba füstölt húsdarabokat oszt a kemëncébe mëkfőtt. A napi eledelt még sőt általába úgy főztük akkor hogy két napra. A hús megvóut utána ugyi oszt akkor a bab mëg mëkfőtt sőt még vóut ojan hogy vasárnapi napra a tyúkhús is mëkfőtt a kemencëbe. És cserépedínybe. Tőtöttkáposztát azt nem is lëhetëtt el së képzelni hogy azt kint konyhán főzzük aazt csak a kemëncébe azt csak a kemencébe. Hát az a hejzet hogy hát az már lëjárta magát a szabad kímíny a miénk is az vóut. Csak osztán ugye a szokásos általába a heti ételek ojan mëgszokva vóutak naprúl napra hogy ami az ëgyik hétën hetfün vóut igë az vóut a másik hétën hetfün. Így sorba.

– Milyen rendje volt például hétfőn?

       Például hetfün általába víve kömínymagos leves főtt mer mindig azt monta az apám hogy tënnap ëttél húst tehát mámma jó a kömínymagos leves aztán akkor vagy paprikás krumpli ëgy kis kolbásszal vagy pedig nokedli me azt nagyon szerette a család azt az öreg nokedlit osztán kis paprikáson krumplit rá ezëk vóutak általában hetfün. Mán keddën akkor mán lebbencsleves vóut akkor mán annak utána osztán a rátotta vóut tojásrántotta mer mivel baromfi mindig jócskán tenyísztëttünk tehát ugyi az már akkor a tojásrátotta ëgy kis kolbásszal. Má szërdán akkor oszt általába víve monta a kedvesanyám hogy hallod fiam mit kék mámma főzni. Rámongya azt kedvesap krumplilevest fiam az legkevesebbűl kijön. Na mit csinájunk utána? Hát jó lësz főtt tojás. Hát kérem szépen ugyi csak e lëtt a amitől így határoztuk hogy a főtt tojás is ugyi elíg kevésbűl kijött mert mivel vóut. Majd csütörtöki nap nem tutta az embër kitaláni mëgint hogy csak tíszta kolompír jött össze csak az mán mëgint más módon. Píntëkën ekkor paszújleves vóut mindig ez biztos hogy píntëkën mindën hétën paszúj és én életëmbe hetvenhárom éves vagyok de még nem ëttem paszújlevest nem. Az apám mindig azt monta kedvesanyámnak nem këll neki el këll onnet vënni nem baj majd ű kimënt aszongya kedvesanyám ëdd mëg mán fiam hát csak ne maragy éhën az utánnavalóut. Hogy mért vóut ez ezt nem tudom nem tudom. Maj mikor férhëz mëntem igën nagyon különleges vóut me Gyula má tudta a férjem hogyhát nem ëszëm më a paszújt. Na de őknálluk is csak az vóut a divat hogy péntëk van paszúj főtt. Hát másik hétën jött a péntëk ott ültem mint ëgy ázott veréb aztán azt mongya apósom hát fiam ëgyél! Hát én oszt nem mertem szólni azt mongya a férjem hogy nem szereti. Neem szeretëd fiam? Hát az utánnavalót? Mondom azt igën. Akkor nincs sëmmi baj akkor ëgyed a galuskát. De tényleg így vóut.

– Nem vették olyan szigorúan az étrendet, ugye?

       Nem nem nem a na de az apám nagyon sokáig nem tutta hogy én nem ëszëm mëg a paszújlevest évekën kërësztűl úgy el tuttuk mindig svinkëlni hogyhát nem vëtte észre. Szombaton ma akkor ugyi baromfit fágtunk csak úgy osztottuk be hogyhát szombat mëg vasárnap ugyi ezëk had lëgyenek az embër osztán mellé tört krumplit ijesmit hát csak csak ez vóut hiába fő eledel a a krumpli. Na az mán majd szombati nap az az nagy divat vóut nálunk is csak úgy mint másun hogy ijen kelt tésztákat kemëncébe lëttek sütve. Hát például kihoz hát ezelőtt úgy csináltuk hogyhát ahogy a tésztát mëggyúrta az embër kissé kacsazsírral úgy keltettük mëg oszt akkor kihúztuk az asztara oszt ëgy kis cukros dióval be lëtt szórva oszt fël lëtt vágva oszt ijen hát kockára szétvágva oszt úgy sütöttük mëg a tepsibe. Úgyhogy ez az nagyon nagyon jó vóut nagyon jóízű vóut. Mán az én bátyám mikor a kapunál mëgálltunk ő nem azon vóut hogy betëgye a kaput szombaton hanem mán beszalatt osztán ránízëtt a tëlázsira hogy vajon kisűlt-ë mán a kalács. (nevet) Akkor a kötőjibe belevëtt nígyet-ötöt azongya neki az öccse hogy na má mëgin benn vóutál rabolni. Hát ugyi e heti eledelëk általába víve mindig sorozatra így vóutak.

– Reggelire?

Hát a rëggelire azt tej vóut ha határon kin vóutunk akkor szalonna de oda is kivittük mindig a tejet az üvegëkbe mindënkiét mindëgyikönknek külön-külön. Én félitërës üvegbe a bátyáméké më ojan háromnegyedës üvegëkbe azt vittük kifele a tejet. Aztán azér mert a szalonnát ugyi hogy mëgsütöttük így kevesebb këllëtt me hát csak be këllëtt azt osztani csak be këllëtt hát ugyi fiatal nővő gyerëkik vóutunk oszt bizo csak mëgvóut az étvágy.

– Vacsora mi volt?

Hát ekkor vóut a főtt étel általába. Mert azér hogy nem vóutunk otthon de hát ugyi csak vasárnap vóut a ebídfőzís egísz hétën akkor mindig este vóut a főzís. Bizon az elíg kísőn vóut sokszor elíg kíső. A nyári aratáskor akkor ebídfőzés vólt mert akkor mindig úgy intézte az anyám hogyhát nahát mégis hát mëgfőzi az ebídët én mëg hazajártam írte. Még abba az időbe ëgy lovat befogtak az ëgyik lovat oszt avval jártam haza. Csak oszt mëg is jártam ëccër mer még akkor kevés óutót láttunk úgy mëgíjedt a lú hogy az ítelbűl nem maratt ëgy szál së a szekérdëríkba mire kimëntem. Még mëg a túlsó úccának ott Szerep felől még akkor vóutak an nagy gödrök az a úgynevezëtt vájogvető gödör. A közt szaladgáltam a szekérrel. Az ítel mëg oda vóut kötve a szekérdëríkba a csatlóusra de hát az osztán mënt mindënhogy a vóut a szërëncsém hogy mán akkor ijen tizënnígy éves vóutam oszt má akkor a férjemnek való kezdëtt udvrolni oszt a bátyámmal ëgyütt arattak ott nem messze osztán monta a bátyám te hallod az mëg aszongya Eszti nízd csak aszongya ëlszalatt a ló tőlle. Na osztán szongya hogy a ffenébe ezt a lovat fogták be nekëd mír nem az öreget mondom aszonta a bátyam hogy had járóggyík. De mán húsz hétig avval jártam nem óutót nem láttunk még akkor hírül së láttunk óutót azt mondhassuk hogy hogy jött az Szerep fele nem tudom.

– Aki benne ült nem is tudta, hogy milyen bajt okozott.

Á nem aztán elébb libapásztorok vóutunk aki sógórnőm lëtt a Lajosnak a felesíge avval őrízgettük ott kint a libát rucát hát persze osztán nem mindig mënt símán mert játszani is szerettünk. Na oszt mikor kijött az apám. Hun vannak a rucák? Hát persze montuk hogy ott vannak. Ott de ëttík a borsót kivertík a szëgesborsót tejjesën vóutunk vagy tíz gyerëk aztán de azok elmëntek a tengeribe mikor má. (nevet) Aszongya osztán az apám hogy haza ne gyertëk addig míg ëgy szëm borsóu lësz a főüdön. Ez a szëgesborsó ezelőtt nem tuom teccëtt-ë hallani rólla. Most is vannak még ezëk azt főztü igën azt főztük öregën disznóhússal azt a szëgesborsót. Na osztán mikor magunk maradtunk gyerëkíket összehíttuk gyertëk te met nem mëhetünk haza hogyha a borsó nem lësz fëlszëdve mer a szíkes fődre borsó lëtt vetve. Na oszt jöttek oszt összefele a gyerëkik. De hát vóut abba oszt egy kis főd is hogy összeszëttük de azír mire a nap lëmënt mán ojan jócskán csak hazaírtünk. Nyitja aztán az apám kifele a kaput. Még hamar hazajöttetëk. Fël van szëdve a borsó? Én vóutam osztán a szónok két fiú nem mert szólni sosë. Mondom fël bizony. Aszongya hogy hát hogy szëttítëk fël? Hát tényleg lëűltünk ott a sarkunkra osztán szëdtük a borsót összefele. Na hun van a borsó? sszongya az apám. Aszongya oszt Béla Itt van a szekérën lëvëtte hát tényleg így ijen idáigformán hát nem mondom én jó fődes vóut de hát másnap Ësztinek ki këllëtt oszt rostálni a borsót de a fiúk nem mertek visszaszólni sose sëmmiféle nemët vagy valamit a két fiú nem szólt. Én nem mondom én én bizon hébe-korba visszakotyogtam me tugya fene valahogy ëgy kisebb igën. De azír mindëgy mikor arúl vóut szó hogyhát vasárnap van oszt most nem mëgyünk ki aszonta az apám mit akarsz itthon csinálni hogy nem mëgyünk ki dehogy nem mëgyünk ki csináljuk a kötelet. Ojankor oszt féreállt az óura a gyerëktársaságnak. (nevet) Akkor oszt hiába szóltam hogy én el akarok mënni a templomba vagy valami maj télire mëntek a templomba akkor majd ráírünk.

(Dombi Gyuláné 73 éves, háztartásbeli)

– Fiatal vóutam és nem vóutam ugye rëst elmënni elmëntem a géphë is aztán marík szëdni hát bizony ëgy kicsit nehéz vóut mert sok búzakívít fël këllett szëdni azír a pár mázsa búzáír de hát jól van az is elmúlt mindën elmú…

– Mennyit lehetett keresni egy cséplés alatt?

Hát nem tudom oa körülbelől úgy nígy-öt hétig vóut ëgy mázsa búza ëgy mázsa búza ëgy mázsa húsz vóut amikor ëgy mázsa negyven kilót is de ez ez ritkán vóut de leginkább ëgy mázsa tíz kilót ez mënt ez a heti kereset vóut teccik érteni a gépnél a heti kereset vóut.

 – És cséplőbandában dolgoztak?

Cséplőbandába igën magáncséplők vóutak és magántulajdonosoknak oszt annál a gépëknél vóutunk ijen részesëk részesëk vóutunk. Hát…

– Téeszben nem dolgozott sohasem?

Hát ez a második férjem vóut hat esztendeig a téeszbe neki úgy besegítëttem mer még abba az időbe mértek ki kukoricát is répát is oszt neki segítëttem ebbe ëggyelni kapálni a kukoricát. Ëgyébként nem vóutam csak neki vóutam besegíteni mikor így ijen munka vóut me ëgyébként ugyë nem këllëtt mert ő mënt én mëg ugyi csak akker amikor ëggyelni këllëtt mëg kapálni akkor vóutam máskor még nem vóutam a téeszbe. Mëg így hogyha valamelyik szomszíd szólott hogy segítsek neki akkor kimëntem ëgy-két napra besegíteni de egyébkínt én úgy tar tartósabban nem vóutam a téesznél ëgyáltalán dógozni. Hát ugye hhh ez mán mind a múlté az én életëmbe. Jelën pillanatba jól vagyok mëg vagyok hogy mit hoz a jövő mit rejtëget az embër nem tuggya ëggyáltalán.

– Milyen volt Udvari régen? Mire emlékszik?

Háát abba az időbe…

 Tessék?

– Változott sokat?

Hát változott mert ugye nagyon sok épületët újítottak csináltak mert ezëk ëgy sëm vóutak sëm az új iskolák akkor e sëm vóut ideátal ez a butrész ez ëgy magántulajdonosnak vóut a vendíglője kocsmája mit tudom ëgy zsidó lakott benne magyarnak mondjam hát ami igaz az az igaz ugye ezëk nem vóutak. Ëgyébkint amúgy nem változott mëg oszt ez a minek híjják húsipar akkor a vágóhíd aztán a gázpalacknak a területe más egyéb ijenëk nem változtak a faluba. Mëg oszt nagyon sok új lakás kíszült ez az igaz magánlakások nagyon sokat mert tényleg amiúta én visszaemlíkszëk ara mer ara Bajom fele én ara lakok ara is építëttek új házakat ötöt vagy hatot de ezën a részën ere többet építëttek ezën a Ladány felől való részën ottan szintén ere ki Kisudvariba ott is nagyon sokat építettek sok új lakás van ugye. Hát az enyím még nagyon rígi öreg ház csak fël lëtt újítva teccik érteni.

– Nem látok gólyafészkeket mostanában?

Jaaaj hh ott a szëmbe velünk vóut ëgy mëg is van az épület ott vóut nagyon szép gójafíszëk. De hát elbontotta a fiatalembër lëbontotta a kímínyt nem a kímínyt a hogy hívjákot a gójafészket igën berakta a tetejit. Nem szerette mer nagyon pedig gyönyörű góják vóutak ott úgy sétálgattak a gírincën a kis góják mikor mán annyira erősödtek hogy tudtak járni ojan szípën én pontosan odalátok a lakásra osztán ojan szíp vóut úgy gyönyörkötünk benne sokszor mikor ott sétálgattak de lëbontotta a fiatalembër lëbontotta így oszt másutt én nem tudom hogy a Kurucékén megvan még van nincsen a Hajnal úccán? Nincsen? Nem tudom én nem tudom. De az sincs mán mëg nëmës Balázs udvarán? Nem a háztetőn vóut?

– Szabó Márton: Neem neem ott neki valamikor a szalmakazlán vóut aztán mikor a színt csinálta akkor a szín víginél csinált ëgy ojan terepët ami a gója belefíszkelt. Csak most ugyi mán én nem látok messzire ëgy pár év úta nem tudom osztán hogy van-ë benne gója vagy nincs.

       Nem tum én is nagyon rígen jártam azon az úccán nem tudom hogy van nem ott járok.

       Én ott járok, de monom én mëg nem látok odáig hogy van benne vagy nincsen.

       Hát igën ugyë az embër nem lát jól…

– A nádtetőt jobban szerette a gója.

Phersze persze ez… Kímínyën vóut.

Mondom itt ojan szépën kőtöttek úgy sorakoztak ottan a girincën amikor a a anyák is ott vóutak mëg a fiókák mán ojan szép vóut ott a girincën úgy sétálgattak a gyerëkik úgy örvendëztek ott a szomszídgyerëkik neki. De hát mit tudom én. Lëbontotta a fiatalembër nem szerette hogy ott van még most is vissza-visszarepűl belőllök amikor mëgjönnek mindig van ami eljön oszt ott kering körűl-körűl. Biztosan az idősebbek nem a fiatalok úgy gondolom inkább az idősebbek csak ritkán azír csak előjönnek még mindig de hát hiába ugye.

– Van sok idős ember a faluban?

Hát mán körbeli mint én akik osztájtársak vóutak négyen-öten vannak a többi mán mind. Nők még ëgy néhányan többen vagyunk de akik velem jártak iskolába mondom ojan kevés a férfi nagyon kevés mán. Nők még páran többek vagyunk. A férfiak azok kevesebben vannak. Hát ugyi maratt oda belőllők a negyvennígyes háborúba is ugye ott is maratt. Óután mëg azúta is ugye. Hát sajnos…

– Váradon volt-e azóta?

Tessék?

– Születése óta?

Jajj vóutam de méég akkor nagyon kicsi vóutam mikor az én anyám elhalt a nevelő apámmal mëntünk el a temetísre. Váradra mert meghalt mert tulajdonképpen úgy halt mëg hogy tragikus halállal halt mëg és a nevelő apámmal mëntünk el a temetísre. Még most is úgy előttem van pedig mán nem ojan közel vóut elíg rígën vóut hogy ugyë kathólikus vóut az én anyám én is abba születtem úgy szerepëlëk születísnél no de ugye nem abba nevelkëdtem mer református iskolába jártam és mikor temettík a kathólikusoknál úgy emlíkszëk rá hogy úgy körbe járták a sírt teccik érteni nem a sír előtt álltak hanem így körbe a hozzátartozók így körbe sétáltak mint gyerëk emlíkszëk rá mán iskolás vóutam. Hát ugyë sajnos ez így van.

– Udvariban reformátusok vannak jobban?

Persze nagyon kevés kathólikus van itt nagyon kevés nagyon kevés. Ami vóut kathólikus család azok elhaltak. Az utód mán én nem tudom azok hogy nemigën úgy szerepelnek igaz mer Galló Lajos bácsinak a ű is mint kathólikus mëg Galló Rozi néni ugyi ezëknek a családjai ezëk mán nem. Ugyë mán azok azok nem abba nevelkëttek de azok azok vóutak azok azok vóutak.

Szabó Márton: Szinte csudálkoztam is rajta hogy beleszójjak hogy a múlt időkbe mëg mámma is de a múlt időkbe még jobban a katólikus vallás ragaszkott az ő vallásgyakorlásáho a házasságnál mán kikötöttík a gyerëkiknek a katolikus valláson való nevelísit és itt épp pedig ezëk mivel katolik vóutak mégis református szërtartás szërint neveltík a gyerëkiket mind az egísz Galló család.

Hát igën hát ugyë.

Szabó Márton: Má nekëm is a nagybátyám katolikus lányt vëtt el felesígül neki mán mikor esküdtek át këllëtt engedni a kattalikus vallásra a gyerëkik nevelísit.

       Van ijen is. Igën ahho ragaszkottak igën a katólikus vallásba neveltessík hát igën. Hát ugyi én mëg itt a református iskolába jártam református vallást tanúltam mert ugyi itt nem vóut kathólikus iskola nem is követeltík biztosan ara nem emlíkszëk csa ere hogy ugye azt jártam hát ugyë elíg rígën vóut. Rígën vóut tiënhárom mikor iskolába mëntem az első osztájt jártam bizony. Ippen elmontam már többször így ha úgy beszílgettünk ojan hejt vóutunk hogy mán a tizënnígyes háborút mëgírtem akkor a tizënhetes forradalmot akkor jött a negyvennígyes ötvenhatos eztet minden átíltem.

– Sok nagy dolognak tanúja volt.

Jelën pillanatban ugyë mëgvagyok jól van mozgok az a fontos mit hoz a jövő mit rejtëget ugyë azt nem tudom.

– Hát most is nagy átalakulás van, nem? Tetszik érzékelni?

Tessék?

– Tetszik érzékelni?

Hát mondjuk részbe részbe ugye hát ugye nekëm nagyon jó hál istennek azt mondhatom.

– Jószág van?

Tessék?

– Jószág van? Otthon a ház körül?

Hááát csak baromfi az van baromfi avval foglalkozom nem is tunnék a nélkül lënni baromfi van. Nem vóna pedig rá szüksígëm hogy küszköggyek vele de van csinálom.

– Udvariban ruca vagy kacsa?

Vóut kacsám is mos mán tyúkok vannak van harminckét darab. Jaaj nem hiányzana mert az a hejzet hogy nem vagyok ojan nagy húsëvő teccik érteni ha lëvágok ëgy tyúkot hát azt mondhatom hogy egísz hétën ëszëm utójára mán huva tëgyem mán mit csináljak mit kezdjek vele? Annyira.

– Inni kell utána egy kicsit!

Ugye de hát az a hejzet ide tessék hallgatni többször átmëgyëk oda Szabóéknál is hínak hogy mënnyek ebídre. Többször mondom nem mëgyëk me itt van az ënnivaló. Ne is híjatok de szombat vasárnap mert ugye akkor otthon van a fiatalasszony mer fiatalasszony óvónő vezető férje a téeszbe van aztán szombat vasárnap vannak otthon teccik érteni. És akkor ő is otthon van akkor oszt csak muszáj vagyok hogy átmënnyek csak muszáj vagyok hogy átalmënnyek ugye. Hiába mondom itt van az ënnivaló hát jó van majd elfogy jó van akkor. El lëhet mondani még kutya sincs hogy mëgëgye ha nem këll az ënnivaló. Jaj istenëm…

(Földesi Sándorné 81 éves háztartásbeli)

– A megművelt föld, a családnak a földje hol volt annak idején?

Hát neveztík ezelőtt zsellérfődnek rítfődnek óután vóut Hangásfőd vóut Gátszëg ojan a mijenk például több hejën vóut Szabó-halma mëgëtt ijen tagfőd nem vóut mindënkinek csak ijen szíjjelszórtabbak vóutak me az én apámnak jómódú vóut oszt elmëntek valamikor Váradra na mán nem külfőld vóut még akkor Romániába itt vóut vagy tizenöt köblös főggye eladta ott mëgvëtt ötvenet de hát oszt nem vóut aki dógozzík oszt eladták oszt visszajöttek hogy hat hódat kaptak belőlle. Nem vóut aki dógozzík hiába vóut a főd a fődet szeretni këll ha azt nem szeretik.

– Melyik évben volt ez?

Hát ez ojan kilencszáz ezërkilenszáznyóc-tív-tizënkettő ott körül vóut az első világháború előtt.

Még az első világháború előtt.

     El az első világháborő előtt mán a második vagy az első világhá mán vissza is jöttek onnan. Me nem vált be. Nem vóut aki dolgozzík óután itten oszt dógozhattunk me muszáj vóut. Mëg mëntünk még napszámra is ide-oda mëg aszottolni ezelőtt a gyerëkik kifele de mos mán ez nem divat.

– Hat-nyolc hold mellett még ki kellett menni.

Pee hát igën hát vóutunk ugye többen tesvírëk a mellett még elfért.

– És milyen igaerővel műveltétek a földet?

Hát eztet mán mikor oszt én csak két jó tehenünk vóut tehén művelő vóut me mán akkinek lova vóut má annak több főd këllëtt hozzá. Me két tehén ëgyedül a hat-nyóc hódho mëgjött valahogy de mán a ahun lovak vóutak mëg tehén is mán a húsz köblös főd is mëg oszt azok fogtak feles fődet harmados fődet úgy gazdálkodtak mán ahun nípesebb család vóut. Így mënt a mënet abba az időbe.

– Csupa szándóföldön dolgozott a család?

Csupa szántófődön nem vóut legelő nem vóut me még akkor ojan legelők vóutak kihajtottuk a csűrhére a malacot nyárba mëg guja vóut még abba az időbe rígën mosmán nem.

– A gulyának mi volt a jelentősége?

Hát azt kihajtották tavasszal ősszig kint legeltettek vóut nagy legelőtér. A pásztorbírt këllëtt csak fizetni mëg a legelődíjat de nem vóut rá gond.

– Olcsó tartási mód volt.

Igën ijenëk vóutak.

– Na, milyen munkák folytak tavasztól télig?

Tavasztúl? Hát nem ősztűl tavaszig mondod?

– Hát legyen ősztől, hát télen nem kellett dolgozni.

Hát az télën kártyáztunk este összegyűltünk a szomszídok összeűltünk nyócan-tízen két csapat oszt kártyáztunk tíz óráig ütöttük-vágtuk ez vóut a. Nem vóut még hogy mënjünk a presszóba esetleg mán azér nagyobbacska vóutam karácsonykor vóut ëgy bál esetleg húsvítkor egyébkor nem vóut sëmmi szórakozóhej sëmmi së vóut. Esetleg kocsma má akkor is vóut de hát oda oszt gyerëkik nem mëhettek a fiatalok még abba az időbe. Mán a nagy legínyek mëhettek a fiatalok még abba az időbe. Mán a nagy legínyek mëhettek de hát az még nem vóut szórakozás abba az időbe mint most hogy. De nem vóut píz akkor az öregëket mëglopták ëgy-két zsák tengëri úgy vóut píz me ha azt montuk a szülőknek hogy ëgy kis píz kék ó te nincsen tudod mennyi baj van. Akkor elloptunk ëgy zsák tengërit mindig kerűlt aki mëgvëgye a ugye akkor csak ócsóbbír vëtte mëg nem a rendës áron hát csak vóut aztán ëgy kis píz az akkori fiataloknak de mos mán oszt jobban van má. A mai fiatalok maguk gazdálkodnak a pízëkkel.

– Milyen ifjúsági egyesület meg ilyesmi volt? Az egyházaknál voltak, én úgy hallottam.

Vóutak ijen kendërdörzsölő kendërfonó má az is vóut sztán jártunk fonni én mëg tudtam szűnni fonni kerekes rokkával összegyűltünk öten-hatan hun itt hun ott aztán ősszel mëg lëtt kendërdörzsölő nyárba áztattuk a kendërt mink szűttünk mindënëket zsákokat.

– Kenderáztató egy volt Udvariban vagy több helyen is áztattak?

Ëgy vóut csak ere Báránd fele ott vóut mëg a kettő vóut ugyan mëg a Móukába is Bajom fele még ott is vóut áztató.

– Ott a falu alatt?

Igën ahogy a hitt ahogy a mëgyünk vagy kendëráztatónak vóut kijelölve de ojan sokan áztattak ám kendërt hogy nem fért mindënki óután oszt itt is mëgenge tík de hát a szagos vóut az nagyon büdös vóut a kendërszag nagy szaga vóut. Akkor az vóut a téli munka fontunk szűttünk.

– Az Eszteró-érben volt az?

Az itt itteni ott vóut ëgy rísze a kendëáztatónak.

– Miket csináltak a kenderből?

Hát kendërbűl csináltunk mink víkony fonalat vastag fonalat. Mán vëttünk hozzá úgy neveztík ezelőtt miszërt a pamutnak nem ojan neve vóut. Miszërnek neveztík azt a víkony abbúl vóutak a lepëdők má ijen ágylepëdő abbúl vóutak a türűlközők mëg bizony a szëgínyebb hejën még vartak belúlle nadrágot is vászonnadrágba jártak ojan is vóut. Emlíkszëk azír a gyerëkkorombúl ijenëkbűl csinálták.

– De gatyát már nem viseltek mióta te visszaemlékszel, ugye, Károly bátyám?

Vászongatyát? De még az én gyerekkoromba vi viseltek még bűgatyát is vászonbúl vārták az öregasszonyok ijen bűgatyát abba jártak az öregëk pipáltak kiültek odaja ide oda a kapuba nyárba mëg kártyáztak vittek ki asztalt mán az ojan idős embërëk avval tőtöttík a vasárnap a vóut a szórakozás. Így mënt a mënet.

 

– Na de elmúlt a tél, jött a tavasz, dolgozni kellett.

Hát akkor oszt mentünk csutkatű szëdni me akkor csutkatű fenn vóut de most a nagy ekíktűl nincs csutkatű. De akkor szettük a csutkatövet a vóut a tüzelő annál főztek a mamák nem vóut még akkor berakott kájha oszt abba tüzelgettek. Emlíkszik még arra berakott nagy plattok vóutak.

– Ürmösháton mikor tanító voltam, nekünk is olyan volt.

Igen? Óután a gyerëkëk vagdalták a csutkaízíkët avval tüzeltek. Emígy avval lëhetëtt tüzelni csak hát ott ott këllëtt ülni ëgynek mindig tüzelni. Nem úgy mint most a gáz hogy be van kapcsolva fő mint ijen így vóutak a főzísëk csak mëgfőztík akkor is csak ugyi több idő këllëtt rá ara ide időt szentël…

– A csutkatőszedésnek két haszna volt, egyrészt tüzelő lett belőle, másik meg tisztult a föld, mert következett a szántás.

Bízo még mëg oszt nem tudtál kaszálni a sok csutkatűtűl a búzát árpát zabot mer azt eelőtt csak kaszával vágták. Ijen vóut így csináltuk. Mëntünk aszottolni a gyerëkik óután mëntünk ide-oda mikor huva ahun këllëtt cseremunkát csináltunk mikor…

–    Ahogy most is van.

Igën cseremunka ig…

– Tehát itt nem kalákának hívták, mint Erdélyben, hanem cseremunkának?

Cseremunka cseremunka vóut kalákának neveztík?

– Igen, ott most is úgy mondják. Országszerte úgy mondják, kalákát, az ilyen összefogásban készült munkákra.

Mink most is úgy cserekint segítünk ëgyik a másiknak.

Mikor a munka van odamegyünk most is én is szoktam mënni segítni óután oszt visszasegítik.

– Milyen gabonaféléket termeltek itt az emberek?

Hát akkor az a székácsi búza vóut a székácsi hallottad të ezt?

– Hogyne, hallottam.

Az vóut abba a mi időnkbe Székács-búza de óután oszt keveset termëtt óután a bánkúti bánkúti búza azt termeltük az nagyobb szëmű vóut nagyobb fejű. Az oszt átalába mëgmaratt az a bánkúti búza még tán most is termeli a téesz de most ugye új fajták vannak. Mëg oszt ara is hogy annak a szalmája vagyis a szára magasabb a székácsi az kis alacsony vóut alacsony vóut kevés szalmája vóut nagyon.

– De nem dőlt meg legalább.

Nem dűlt mëg de ez a ez a másfajta ez mëgdűlt. Mert akkor ám szalmával fűtüttünk kemënce vóut télbe oszt këllëtt a szalma. Azír ragaszkodtak hogy minél több szalma lëgyík.

– A kemencébe nemcsak melegítettek az asszonyok, hanem sütöttek-főztek is benne…

Ott sütöttík benne a kalácsot pogácsát még a paszújt is ott főztík. Vóutak nagy minálunk is ijen nagy vászonfazíkak még a tőtöttkáposztát is a kemëncébe főztík. Így betëttík mán mikor gondolták hogy jól mëgforrt akkor fëlemelgettík úgy hogy mëgrázták az ajja fëlforgott felűl oszt ojan szípën mëgfőtt hogy nem këllëtt tüzelni a konyhán annyibúl vóutelőny. Ijenek vóutak. Még most is van ëgy pár fazík nálunk ojan rígebbeni azok a nagy vászonfazíkak de hát most mán csak dísznek.

– A fiatalok nagyra értékelik mint díszt.

Az unokám is mondja hogy fëlmëntünk a pallásra mán Jancsi az jobban foglalkozik mi vóut ez mi csináltak ebbe papám? Ebbe főztük ezelőtt a tőtöttkáposztát mëg a paszújt hússal mer a paszújnak sok idő këllëtt főni annak sokáig këllëtt tüzelni csutkatűvel mëg csutkaízíkkel. Ijenëk vóutak. Hát ezëk az én gyerëkkoromba vóutak ezelőtt ötven évvel.

– Igen, ezért érdekes.

Igën de manapság mán ojan nincsen mos mán könnyebb ó könnyebb. Akkor mink is rëggel mëntünk kifele a tehénszekérën nígyen-öten akkor oszt kimentünk apám csináltuk a kötelet ezelőtt abba kötöttík kívíjeket kötöttgettük kërësztbe raktuk. De mos mán lëvágja a kombájn mán nincs baj vele akkor úgy vóut. Akkor hortuk asztagba kërësztëket akkor jött a csíplőgép azt csípëlte. Így vóut ezelőtt.

– Igen, aratáskor főzni is kint kellett, vagy hordtak ki ebédet?

Hát közelebb vóut a főd oszt hozott ki anyánk ebídët délbe legtöbbször ha nem is mindig de legtöbbször.

– Ha nem hozott, akkor bográcsban főztetek odakint?

 Neem csak akkor vittünk ëgy kis szalonnát kënyeret vagy pedig tejet ëgy-ëgy csupor kávét üvegbe oszt azt mëgittuk oszt akkor arra ittunk nyárson még most is divat. Összeülnek öten-hatan még az én vőm is mëgvóut hítta a komákat hét-nyoc embër akkor előtte ital utána mëgsűlt a szalonna zsíroskënyír hagymával paprikával utána më sör. Bizony ijen mënet vóët most a múlt évekbe de hát most is fennáll még ojan nagy divat is szalonnasütís.

(Molnár Károly 75 éves nyugdíjas)

Na én ëgy néhány szóval talán kiegíszetëm az elhangzottakat hoogy Nagy Imre ojan életsorba ílt arrúl kezdve hogy ű mán a húszas évekbe jovába írsokált verseket. Nem tudom Dénes barátom të esetleg jobban emlíkszël rá tudod hogy ëccër kapott ű ijen Bronz Tulipán kitüntetíst itt a sárrétudvari kössígházán adták át hányba vóut ez?

– Nem tudnám az évszámot.

Húszas évekbe vóut valamejik évbe mikor Zsilkai János vóut ideki mint újságszërkesztő azoknak a lapjaiba kűdözött ű be versëket ami mëg is jelënt több esetbe a lapba nállam is van ëgy pár mëgörökítve és úgy tudom me én is ríszt vëttem akkor itt ezën a gyűlísën én mëg még azt is hozzáfűzöm mëgbíztak a lapoknak a toborzásával. És több előfizetőt mivel szërëztem hát ëgy szëgfűt kaptam ajándíkba a gombjukba műszëgfűt. Na azt akarom ebbűl kihozni hogy akkor mint munkatársnak akarták Nagy Imrét híni a szërkesztősígbe. Dee nem fogadta el hívatkozva az ű maga ëgyszërű puritán mivoltára mëg talán beleszólt ebbe a szëgínysíge is, de még az is hogy ű csak nyóc iskolát vígzëtt.

– Akkor nyilván még csak hatot.

Vagy még csak hatot na nem is hatot csak csak hat iskolát hat iskolát. És még a házuknál is lëmëntem mer innét a szërkesztő úr többed magán nem maga vóut itt idekinn többed maga vóutak kinn lëmënt a házokho is. Hát neki az apja Jakab bácsi Nagy Jakabnak hítták ijen barkácsos forma embër vóut famunkába. Hátosztán csinált ëgy kanapét. Teccik ismerni?

– Igen, hogyne, persze.

Tejjesën azonos vóut mint egy szabájos asztalos munka azon nem mondott ara sënki sëmmi kifogást hogy nem az. Csaak Jakab bácsi fëltette a szërkesztő úrnak a kérdíst hogyhát beszílgetís közbe hogy má azt tessík mëgmondani hogy mëgcsináltam ezt a kanapét mikor írëk én oda hogy eztet befesthessem? Aszonta a szërkesztő hogyhát mást tessík kérdezni Jakab bácsi ere nem tudok válaszolni.

– Milyen újságnak a szerkesztője volt ő?

A Magyar Falu.

– Magyar Falu?

Magyar Falu.

– És maga hogy került kapcsolatba ezzel az újsággal?

Úgy hogyhát az én ézsanyám nagyon szerett újságot olvasni. Aztán mink mëg közel szomszídságba is laktunk Imréékhë. Aztán többször vóutam hozzá beszílgetni is és ű próbált éngëmet benevelni a versírásba. Csak énnállam a vóut a hiba hogy én csa nígy elemi iskolát vígeztem. Máskípp írtam én is ëgy pár versët kűttem én be a szërkesztősígbe de hát ugyi hogy mongyam a hejsírás szabájoknak nem felelt mëg ez a valós. Jó tanúló vóutam én de úgy gondoltam abba az időbe gyerëkfűvel hogy nyelvtanra nincs nekëm sëmmi szüksígëm. Ennél fogva mámma is hiányzik az Írásombúl a szabáj mámma is hiányzik.

– És kézírása van? Magának?

Má mijen?

– Tehát kézírással, mondjuk, saját vers vagy valami?

Vaan van ëgy pár igën van.

– Mert maga a kézírás is érdekes.

Igën.

– Ezek szerint maga személyesen is kapcsolatban volt Nagy Imrével?

Persze hát ű adta nekëm legelőször a kezembe a Petőfi könyvet hogy aztat tanúlmányozzam.

– Valamilyen pártnak tagjai voltak?

Hát tizënnyócba a a akkor akkori idő a kommunista pártnak az édësanyám űvélle én többször elmëntem mint hét éves gyerëk vóutam akkor a pártba míg oszt ugyi maj tizënkilencbe fëloszlott.

Igën.

– Hadd kérdezzek mást. Annak idején itt nagyon sok volt a Rácz, Gali, Mile, aztán Madar, Sólyom, ha jól emlékszem?

Sójom nem annyira Madar Szabók Nagyok még Galik is vannak aztán hát ugyi mán utóbb alig vóut vagy több vóut a Szëkrényësi család Tótok ijen Rác nevű ez Udvariba úgy vót csak ami bekerűlt hát a rígi időbe vóut így tréfába ijen mondás hogy Szerepnek két lakója van ëgy hízó mëg ëgy magló.

– Ezt mire mondták?

Arra monták hogyhát Hízóbúl állt Szerepën ki nagyobb rísze mëg Milébűl.

– Tehát a Hízó az vezetéknév volt?

A Milék ketre mëg monták hogy Magló tehát Hízó mëg Magló két család lakik Szerepën ev vóut még az én szülémtűl hallottam ijen szójárásokat. Hát aztán vannak Galiak sok van Szerepën mëg Rácok de a rígi ős fő név ez a kettő vóut.

– Az udvariaknak van kapcsolata a szerepiekkel?

Hát ojan kapcsolata van hogyhát van hunnét innét oda nősült vagy onnét ide nősült mëg hát most mëg hát…

– Úgy van, tehát nyugodtan meséljen magáról, persze!

Hát mesélhetëk. Ezërkilencszáztizënëgybe születtem Szabó Márton negyedik hó negyedikén a Hangás-ríszën lévő Fődesi tanyán amit abba az időbe úgy neveztek hogy Szilágyi. Ott nevekëttem fël mint kisgyerëk a tizënnígyes háborúú ig a tizënnígyes háborúba az apámat behítták. Attúl kerül akkor kerűltünk be a faluba lakni. Még azt hozzáfűzöm hogy annak előtte nem sokkal ëgy óriási vihar vonúlt kërësztűl Sárrétudvari határán tizënnígybe augusztus tizënnegyedikén ami rëngeteg kárt csinált ablakokat bevert cseréptetőket összetört.

– Mikor volt ez?

Ezerkilencszáztizënnígy augusztus tizënnegyedikén. Nekünk is ëgy kis nádtetős házunk vóut itt a faluba ott azon az út végin ahun Nagy Imre lakott és a vihar lëvitte a tetejit. Mikor az apám beszërëzte hozzávalót anyagot akkor behítták katonának. Az édesanyám kabai születísű vóut onnét vóut itt a nagyapám ő segítségivel më Sárkány Szabó Antal bácsi mint ácsmestër tettík a tetőt fël a házra. Na persze oszt ugyi a tizënnígyes háború ideje alatt itthon maradtunk mink gyerëkik ketten mëg ëgy nagymamánk az édesanyám pedig ojan nagy terivel hogy Erzsébet testvérem mëgszületëtt novembërbe. Beon nagyon keservesën íltük átal a tizënnígyes háborút tizënkilencig tizënkilencbe novembërbe jött haza édësapám nígy évig vóut olasz fogságba. Bion sokszor kivágta az édesanyám a kënyeret hogy ennyi a tiéd mëg ennyi a tiéd mer nem vóut több. Hál istennek azír egíszségësen átalíltük. Hát ugyi közbe vóut oszt amit má montam hogy jött ez a tizënnyócas izé forra vagy minek mongyam mikor ugyi mëgalakult itt is a kommunis párt oda eljárogattam esténkint hát onnét én csak annyit tudok mint ojan hét éves gyerëk hoogy a rígi kössígházánál vóut az első pártház itt ëgy-ëgy esténkint nem mën mikor fëljöttünk csak a párt nótáknak a danolgatása én arra emlíkszëk hogyhát danolgatták hogy maj letörjük szarvát annak az ökörnek hogy ne parancsoljon a szëgíny embërnek mëg ehë hasonló ijen többi mán nem is jut eszëmbe csak az eszëmbe jut belőlle. Hát aztán…

– Az iskolás évekre emlékszik?

Emlíkszëk hát ugyi az iskolás évekrűl annyit tudok mondani hogyhát mikor az iskolába fëlmëntem három osztájt ëgymás után kijártam mikor a negyedik osztájba került volna a sor akkor mán az édesapám itthon vóut és a faluba mint nyájjuhásznak állt be fogadták mëg és ű mellé bojtár këllëtt mert öt-hatszáz darab bírka vóut keze alá bízva ű eztet ëggyedűl nem tudta ellátni kérvínyt adott be a tanfelügyelősígbe hogy engej ëzzenek éngëmet az iskolábúl mëncsenek fë. Me mán akkor keztík aztat hogy kötelező az iskolábajárás. Hát oszt fël is mëntëttek ëgy esztendőre. Mikor a negyedik iskolás koromra kerűlt volna a sor vagyis hát mán akkor az én iskolatársaim ötödikësëk lëttek vóuna énnekëm akkor këllëtt negyediket járni mán akkor nem mëntëttek fë. Így oszt a nígy iskolát így jártam ki én tizënkettősökkel jártam a negyedik iskolát. Óután osztán mikor a negyedik iskolát kijártam énnekëm az osztájríszëm a munkaköröm a bírka vóut a legelő a szabad élet. Egísszen addig míg negyvennígybe be nem híttak katonának. Na negyvennígybe behíttak azaz hogy má negyvenháromba is ijen átképzésëk mik vóutak negyvennígybe behíttak akkor kivittek az orosz frontra negyvennígy június huszonnyócadikán fogságba estem és odaki tőtöttem ëgy hónap híjján nígy esztendőt. Óután kerültem haza amivel osztán ismét mëgint visszamëntem a régi szakmáho a juhászatho. Innét mëntem nyugdíjba is igaz hogy vóut ëgy kiszakadásom mert hatvanëgybe mikor téesz fëlfejlesztís vóut itten akkor bemëntem a téeszbe mint pásztorembërnek ajánlották nagyba hogy álljak a jószág mellé.

– A téeszbe is maguk kezelték a juhokat, ha ilyen-olyan baja volt a birkának?

Hát kisebb bajoknál ig nagyobbnál ugyi mán állatorvos vóut de még abba az időbe mikor én is még az apámmal ëgyütt szógáltam mëg még azután is de még mámma is nem lëbëcsülöm az orvosi tudományt mëg akar de még maguk is elmongyák az orvosok is hogy a juhász nem bírkapásztor mert mámma már sok ijen van. Sajnos aki valóba juhász az tud annyit a betegsígnek a gyógyításábúl mint űk. A bírka ëgy ojan állat ami egészségügyi szempontyábúl hogy mongyam nem sokkal tudnak segítőbbet vagy tán sok esetbe annyit së mint a juhász.

– Tehát gondolok arra, hogy lábán volt valami baj…

Mëg ien ugyi vannak bírkánál fordulnak el így nevezzük mint kipálások ezëknek a gyógyítása osztán ugyi előfordul több esetbe hogy a mi határunkon a legelő mindig kevés vóut.

– Szikes a legelő?

Tessék?

– Szikes, ugye?

Szíkes nagyon is szíkes de az állattartásra is kevés is mert Udvariba mindig nagy nagy létszámú állattartás vóut még máma is még máma is. És kevés vóut a legelő. Nyáridőbe bizony nem ëccër főleg ez a bírkaféle mer hisz ëgyéb jószág ha szorúlt hazajárt a faluba de ez a bírkaféle ezt tavasszal kihajtották ennek ënni nem szoktak adni őszig míg be nem szorúlt. Ez úgy ílt mëg ahogy ílt mikor oszt jobban hun szűkebben csak ebbűl azt akarom kihozni hogy bizony előfordult hogy mikor mán aratás lëtt osztán ugyi vóutak jó tallómezők ugyi tehát hírtelen keztek javúlni erősödni hát keztek vírzavart kapni. Azt látta az embër csak hogy legeltetís közbe mert a jó jó pásztornak vagy a jó juhásznak a szëme kicsit figyel várt. Hát ez mán onnét odébb is mënt de csak nem tartja a fejit akkor igyekëztünk azon hogy mëgközelítsük mëgfogta az embër elő a juhászbicskát eret vágtunk rajta csak úgy ömlött a vír kifele a szëme alatt…

– Nyakon?

Szëme szëme alatt szëme alatt közvetl a gödörbe. Öt përc múlva mán legelt a bírka nemvóut sëmmi baj. És hogyha ezt nem csinálja az embër vele nem került vóuna bele ëgy óra hossza fëlfordúlt vóuna a jószág.

(Szabó Márton 77 éves nyugdíjas)

 

***

*

“A sárrétudvari nyelvjárás néhány sajátossága” című publikáció a Bihari Múzeum Évkönyvében jelent meg nyomtatásban (VIII-IX. Berettyóújfalu,  2001). A szöveg eredeti – papíralapú – leiratát a szerző, Zilahi Lajos nyelvész bocsátotta a Püspökladány Anno honlap rendelkezésére. Köszönöm e nehéz, eredeti szöveg digitális leírását (legépelését) és önzetlen segítségét Baranyai Zsókának! Szövegszerkesztés: Megyaszai Szilvia

***

—> Tovább a NYELVÉSZET rovathoz!

***

A hozzászólások megtekintéséhez kérem, kattintson a “Tovább a friss hozzászólásokhoz” lehetőségre a következő sorban.

***

 

Várjuk a hozzászólásod